Beavatás




"Minden embernek természete, hogy törekszik a tudásra." (Arisztotelész)



Előszó

Az alábbiakban a beavatásról, mint kultúrtörténeti jelenségről tárgyalok meglehetősen tömör módban. A bőséges szakirodalommal rendelkező témához saját szempontjaimat teszem hozzá, illetve érdeklődést felkeltő célzattal utalok nagy gondolkodók meglátásaira.


A beavatásról általában

1. Az emberiség történetében mindig voltak emberek, akik mélyebb megismerésre törekedtek, akiket a népi vallásosság nem elégített ki. A népi vallásosság rituálé, mely keretet ad az életnek, de nem ad magyarázatot a lét nagy kérdéseire. A népi vallásosság megszokás és babona. Lehet fejleszteni a mágia irányába, amint modern korunkban is teszik, ők is élnek a beavatással, de minket nem azok érdekelnek, akik a hatalmat keresik, hanem azok, akik az igazságot. Nem pusztán meggyőződésről van szó, hanem beavatásról, az örökkévalóságról.

2. Az ókori misztériumok tanítása szerint kizárólag a beavatottak nyerhetik el az örökkévalóságot, a többiekre a szenvedés vár. A keresztény beavatás mentesülés az áteredő bűntől, az örök haláltól, az örök szenvedéstől, a keresztény beavatás a megdicsőülés, az örök élet záloga. A beavatás tudást előfeltételez, és a Valóság mélyebb ismeretét eredményezi. Erre azonban alkalmassá kell tennie magát az embernek. A beavatás előtt megtisztulásra van szükség, a kereszténységben erre szolgál a 40 napos nagyböjt. Helyes módon kell törekedni a bölcsességre, mert csak az üdvözül, aki eljut a dolgok mélyebb ismeretére, mondja Aquinói Szent Tamás. Beléphetünk-e kétszer ugyanabba a folyóba? - teszi fel a kérdést Hérakleitosz, aki beavatottként az örökkévalóságról beszél. Az ókori misztériumbölcselet is tudott egy leghatalmasabb, az egyetlen valóságos Isten létezéséről (Xenophanes).

3. A halandók halhatatlanok, élve a halhatatlan halálát (Hérakleitosz). Aki bennem hisz, ha meghalt is élni fog, haljatok meg a bűnnek és örök életetek lesz nem itt, hanem a mennyben. Az ősbűn a mulandósághoz való ragaszkodás. A halál azonban elveszti fullánkját, ha nem értékeljük túl a múlandó életet. Aki megvilágosodik, olyan lesz, mint a gyermek, legyetek olyanok, mint a gyermek, ha nem, akkor nem juttok be a mennyek országába. A gyermek számára az élet játék csupán. Az örökkévalóság a gyermek uralma (Hérakleitosz). Az ártatlanság uralma, megszabadulás az ősbűntől.

4. Az ember sorsa a szelleme, mondja Hérakleitosz. Ő a démon szót használja, de mai értelmét a szellem szó fejezi ki. Ebben áll a reinkarnáció lényege. A szellem eszerint több, mint a személyiség. A szellem mely azonos az "Én" tudattal, képes újból és újból megtestesülni, egyik személyiségből a másikba vándorolni. Másképp fogalmazva, a szellem az "Én", az embernek örökkévaló része, a személyiség csak annak egy-egy konkrét megjelenési formája. Látható, hogy a kisgyermek olyan tulajdonságokkal jön a világra, amely tapasztalatot feltételez. A reinkarnáció tana szerint e képességeket a szellem előző életeiben szerezte, és jelen életünkben is egy következő személyiség érdekében alakítjuk aktuális személyiségünket. Életem következménye egy korábbinak és alapja egy későbbinek (Rudolf Steiner). Minden képesség tanult, korábbi életekből való.

5. Isten (Atya) úgy szerette a világot, hogy szét- választotta, árasztotta magát benne (Szentlélek), és ezáltal Ő meghalt (Fiú). A szellemlények feladata, hogy megtestesüléseik által a tudásban elmélyülve újra életrekeltsék a bennük szunnyadó Istent, aki ezáltal újjászületik bennünk, feltámad Isten a szellemben. Ez a világ értelme.

6. Mindez egy zárt rendszer képét mutatja, egy utat az igazság felé. A kereszténység egy lépéssel előrébb áll ezen az úton, egy lépcsőfokkal feljebb. Az univerzumon, az előbb leírt zárt rendszeren kívül van Isten, a világ teremtője, aki egy adott időben belépett a világba a megtestesülés által, hogy elvezesse az embert az Igazsághoz. Az ember test és lélek, az anyagi és szellemi világ találkozási pontja. Az "én" tudattal rendelkező szellem, a lélek feladata a személyiség kialakítása az Igazságban. A lélek önálló individum, tulajdonságai örökölhetőek, továbbítjuk azokat, akárcsak az áteredő bűnt. Ezek a hozott dolgok, őseink tulajdonságai, általuk szerzett és kialakított mentalitások bennünk. Amit mi alakítunk ki a kapott és szerzett dolgokból magunkban, azt adjuk tovább utódainkban, hasonlóan a genetikai tulajdonságokhoz. Egy életünk van, kapunk és adunk. A jelenben élünk, de kapcsolatunk van a múlttal és a jövővel. Hatással van ránk a múlt, hatással vagyunk a jövőre.

7. Pythagoras az eddigiekhez képest egészen más úton járt. Szerinte az univerzum a matematikán és a mértanon nyugszik, minden leírható általuk, a bolygók mozgásától a zenéig. Ezért a lét alapja a szám. A matematika törvényei az igazság kifejeződései, amik harmóniát mutatnak. A kereszténység ezt is beépítette eszmerendszerébe, legalábbis a katolicizmus, mely számára a hit nem az a terület ahol az ész ne juthatna szóhoz, csupán arról van szó, hogy úton van az is, aki nem lát, de hisz. Isten belépett az általa teremtett világba, megtestesült. Krisztus valóságos Isten és valóságos ember, az egyetlen az igazi Beavatott, akitől függ az ember üdve. Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a kiválasztottak.

8. A beavatás létváltás. A magasabb rendű létmódra születés az ősi hitek szerint a kezdettel van kapcsolatban. A kezdet az, amikor a dolgok először történtek meg, amikor végzetes dolgok zajlottak. A beavatást végzők a természetfölötti képviselői, személyükben azok jelennek meg, amint a keresztény pap Krisztust megszemélyesítő képviselő. A természeti ember belép a kultúrába, mely természetfölötti alkotás, kapcsolat a teremtő energiával. Amint azt Eliade megjegyzi, a beavatást nem lehet a kulturális antropológia vagy a szociológia szemszögéből megérteni. Az etnológus és a szociológus eredményeit tágabb perspektívába helyezve a vallástörténet módszerével ragadható meg a beavatás tulajdonképpeni lényege.

9. A keresztény beavatás eredménye másság, új létmód, kiválasztottság. A többi beavatáshoz képest alapvető különbség is megfogalmazható: az újdonság érzete és az örömhír tudata. Az újdonság a történetiség tudatából fakad, az örömhír pedig a feltámadás bizonyossága. Nem hitről, hanem tapasztalatról számolnak be az őskeresztény iratok. Nem ciklikusságról, hanem végérvényes eseményről van szó. A keresztény húsvét eseményeivel új korszak kezdődött az emberiség történetében. Ez az újdonság az örömhír. Elkezdődhetett az emberiség szellemi átalakulása, melybe bárki beavatást nyerhet. Mindenki meghívott, de kevés a kiválasztott. A keresztény beavatás központi gondolata a megváltás, ami viszont kizárólag a Szentírás eszmeköréből érthető meg. A megváltás, a húsvéti misztérium, Isten titka. A hittitok a tanítás azon része, mely ésszel ugyan nem látható át, de ennek ellenére logikus. Itt lép be a hit, ami viszont a léleknek olyan állandó állapota (habitus), ami által már megkezdődött a hívőben az örök élet, és ez az az objektív bizonyíték, mely a hittitok elfogadására késztet racionális alapon.

10. A kereszténység mint univerzalista vallás viszonylag hamar integrálta magába az ősi és egyetemes szimbólumokat, a görög filozófiát, melyben előképét látta (erről bővebben itt 2-3. pontokban), utóbb pedig bekerült nyelvezetébe a hellenisztikus misztérium vallások képanyaga is. Egyfajta ezoterizmust a Bizánci Egyház kifejlesztett és megőrzött. A Katolikus Egyházban is voltak erre kísérletek, korunkban például J. K. Huysmans, aki a szerzetességben látta a tudás hordozóját, a legmagasabb (legmélyebb) beavatottak csoportját. (Helena Blavatsky szerint a Keleti Egyház megőrizte az okkult tanokat, a katolicizmus csak félig, a protestantizmus pedig teljesen elfelejtette.) Minden beavatás lényege a halál utáni élet, a szellemi születés biztosítása. Itt jegyezzük meg, hogy a katolicizmus tanítása szerint a beteljesült lét nem homogén dolog, a tanításban való előrehaladás, az elmélyülés mértékében részesülnek benne az egyének.

11. A beavatás az ember alapvető pszichológiai igényét jeleníti meg a beavatási liturgiák által, lett légyen az diákbeavatás vagy egyfajta kulturális beavatóként értékelve a bécsi újévi koncert is, mely szigorúan megszabott kvázi liturgia szerint zajlik, ahol tudjuk mikor mely mondat hangzik el, a Strauss zene szakrális helyszínén, a zeneszeánsz változó és állandó részeivel.


Beavatás és okkultizmus

12. Az okkult kifejezést 1545-ben használták először az ésszel föl nem fogható, meg nem érthető dolgokra vonatkoztatva, majd 1633-tól kezdték a titkos dolgok területeként értelmezni, melybe kizárólag beavatás útján pillanthatunk be. Az okkultizmust a papnövendék Alphonse-Louis Constant (+1875) közismert írói álnevén Eliphas Lévi terjesztette el. Kezdetben ezek a körök az ember bűnbeesés előtti állapotát kívánták visszaállítani a beavatottak számára. (A francia és angol szabadkőműves páholyok jelentős szerepet játszottak ebben.) A művészet a századfordulón szinte teljes egészében az okkult tanok hatása alatt állt, nézzük csak meg J. K. Huysmans Ott lenn című regényét, melynek ihletője Boullan abbé, kiugrott katolikus pap, fekete mágus. Huysmans úgy vélte, Boullan 1893-ban bekövetkezett halálát egy másik fekete mágus okozta, a közismert író Stanislas de Guaita ölte meg. Az okkult e reneszánsza magyarázza Freud pszichoanalízisének sikerét is (a tudattalan titkos jelentősége).

13. Goethe, Schiller, Jean-Paul, Achim von Arnim, Novalis, Werner, Balzac és mások, a titkos tanokat az európai kultúra keretében vizsgálták, míg Lévi, Guaita, Baudelaire, Verlaine, Rimbaud, André Breton már nem egyszerűen antiklerikális, hanem keresztényellenes, számukra az okkult arra szolgál, hogy elutasítsák a zsidó-keresztény, sőt a görög-római ideálokat, tehát az egész európai civilizációt, és az ősi egyiptomi, perzsa, indiai, kínai értékeket, majd később az afrikai, óceániai és a keleti sztyeppék sámánizmusát juttassák érvényre. Itt két iskola szembenállása mutatkozik meg, a keleti és nyugati ezotéria útja. A nyugatival szemben a keleti beavatás nem ismeri fel Krisztus egyszeri és egyedülálló valóságát, a Golgotai Misztérium újdonságát. A nyugati iskolát a Rudolf Steiner alapította antropozófia képviseli; (lásd még itt).

14. A jóga, tantra és a sámánizmus divatja a nyugati kultúrában összefügg az okkultista divattal, mely okkultizmus beépült e kultúrába elsősorban a kommersz amerikai filmek által. Amint az ősi vallások, úgy a sámánizmus is gazdag spirituális jelentésű összetett koherens jelenség erőteljes pszichológiai jelentőséggel. "A boszorkányságot nem az inkvizíció találta ki, bármely vallástörténész számára nyilvánvaló" (Eliade). Elsősorban indotibeti sámánista gyakorlat a rituális szexuális kicsapongás, ami az ősi kezdethez, vagyis az isteni létbe való visszatérésnek technikája. A modernkori szexuális forradalomban, a nudizmusban, és a természethez való vallásos viszonyban is a kezdethez való visszatérés, keresztény terminussal élve az eredeti ártatlanság állapotához való visszatérés igénye nyilvánul meg. A szexualitás mágikus-vallási vonatkozása ugyanakkor a legáltalánosabb jelenség. Nem a gyönyörről van szó, hanem az extázisról, mint kapcsolatteremtési módszerről a szellemvilággal. A kapcsolatteremtés e módját, nevezetesen az extázist utasítja el a kereszténység és nem a szexualitást. A kereszténység lényege az extázismentesség.

15. A Bizánci Egyházban központi szerepe van a titokzatosságnak, a rejtett dolgoknak, tere van a gnosztikus jellegű keresésnek. A katolicizmus nyitott, tágas, levegős. Út a nyílt társadalom kialakulásához, ugyanakkor a protestantizmussal szemben nem vallásos társaság, hanem misztikus közösség. A Katolikus Egyház az elmúlt 50 évben nagy mértékben deszakralizálódott. A liturgia lecsupaszítását hivatali bürokratikus túlburjánzással ellensúlyozzák, így a beavatást is.

16. Jürgensburgban 1691-ben egy idős sámánista, a 86 éves litván Thiess pere zajlott, aki elismerte, hogy ő farkasember (Wharwolff). Állítása szerint a farkasemberek az Ördög és a boszorkányok ellen harcolnak, a jó termés érdekében. Önkívületi állapotban leszállnak az alvilágba, hogy megmentsék a közösséget. Thiess többször hangoztatta, hogy ők Isten kutyái, akik üdvözülnek, a boszorkányok ellenben elkárhoznak. Az Isten kutyái definíció közismerten Szent Domonkos Rendjére (Ordo Praedicatorum) van alkalmazva. (Szájában égő fáklyát tartó kutya.) A prédikátorokat már Nagy Szent Gergely kutyáknak nevezte, akik kikergetik a rókákat az Úr szőlőjéből. A kutyák harcolnak a farkasok ellen, akik el akarják ragadni a bárányokat. Hippolütosz a kutyát a Logosszal azonosította. E szerint a kutya Krisztus képe, aki megmenti az elveszett bárányt. (A téma kibontását lásd Franz: Álmok.) A Domonkos Rend a tudásban való állandó elmélyülést tűzte ki célként maga elé. A rend tagja Aquinói Szent Tamás szerint igen kevesen vannak, akik az érthető dolgok mély ismeretére eljutnak, tehát kevesebben vannak, akik üdvözülnek. (Sum.Th. 1. rész, 23. kérdés, 7. szakasz, a harmadik ellenvetésre adott válasz.) (Lásd: Mt.7,13-14. és Lk.13,23-24.) Továbbá: "Ami által elsődlegesen ismer a lélek, a tudás." (Sum.Th. 1. rész 76. kérdés, 1. szakasz, válasz.) Az európai kultúra új irányba fordult a tudományos gondolkodás által (skolasztika).


Beavatás és megváltás

17. A bibliai teremtéstörténetben (Ter. 1,1-2,4.) a szombat a szabadság víziója. E napon minden munkálkodás megszűnik, eltűnnek az alá és fölérendelési viszonyok, úr és szolga e napon egyenlő. A zsidó-keresztény hagyománynak tehát lényeges része a felszabadított társadalom, mint történelmi cél. Ettől azonban jóval többről van szó. A szombat az Isten és ember közötti szövetség lényege, amiben a valódi szabadságot elérhetjük. A szabadság, egyenlőség, testvériség modernkori programja innen, a szombatból eredeztethető. Az említett szövetség megkötésének helye a kozmosz.

18. Az úgynevezett exitus-reditus sémát a legteljessebben Plotinos dolgozta ki, amit a nem keresztény nézetek többsége elfogad. E szerint az exitus nem kezdet, hanem bukás, az isteni zuhanása a nem isteni létbe. Megjelenik a végesség, melynek feladata a végtelenbe való visszatérés (reditus). A véges, mint olyan bűn, mert az a nem isteni levés állapota, a létezés terhe. Feladatunk a kezdet felismerése, ami maga a megváltás. Erre csak a magasabb gondolkodású szellemek képesek. A magasabb gondolkodás eléréséhez az egyszerű lelkeknek a lélekvándorlás nyújt lehetőséget, addig is a liturgia ad részleges megváltást. Ebben a rendszerben a megismerés (gnózis) a megváltás útja.

19. A kereszténységben az exitus kifejezetten pozitív dolog, Isten szabad teremtő aktusa, a szabad és szerető teremtmény létbe hívása. A nem isteni lét tehát nem lehullás, hanem az isteni akarat pozitív, teljesen szabad aktusa. A létezésben a szabadság van jelen (Aquinói Szent Tamás). Az exitus ekkor is a reditust célozza, de itt nem a teremtett lét visszavételét jelenti, hanem azt, hogy a teremtmény szabadon válaszol Isten szeretetére, a teremtést Isten szeretet-parancsaként értelmezve. Nem oldódik fel a teremtés, hanem tökéletessé és véglegessé válik. A bűnbeesés a reditus elutasítása, az önálló, önmagában való lét akarása, elidegenedés. A kultusz a megsértett szabadság helyreállítása, a szeretetbe való belépés, átistenülés. (Erről ír Goethe: "A szeretet nem uralkodik, hanem formál, és ez több.") Az eltévedt juh a bűnbeesett ember jelképe, aki a reditusra önerőből már nem képes, Megváltóra van szüksége (pásztor), aki maga a Logosz, a mindenség Istenben lakozó értelme, aki saját maga kel útra. Őt kell elfogadni, hogy haza térhessünk. A megváltás-esemény szeretet-kiáradás, az új teremtés aktusa. A kereszténység történelmi liturgiája kozmikus. Ez a kereszténység üzenetének újdonsága, az örömhír.


Beavatás és misztika - Donna Teresa de Ahumada

20. A gótikus katedrálisok üvegablakaiból áradó fény a természetfeletti fény hatásával bír. E fény és az építészet összhatása a túlvilági tér érzetét kelti. (Erről bővebben itt.) A valódi misztika extázis mentes elmélyült szemlélődés. Legmagasabb foka az egyesülés, ami Avilai Nagy Szent Teréz (+1582) szerint azt jelenti hogy "két különböző dolog eggyé lesz." (166. oldal - a hivatkozások Teréz Önéletrajzából valók). Mi az értelem? Miben különbözik a lélektől és a szellemtől? "Mindez én előttem egy és ugyanazon dolognak látszik." (166. oldal). "A lélek olykor mintegy kiemelkedik önmagából, olyanféleképpen, mint az égő tűz, amely lángot vet; s olykor az a tűz hirtelen nagyon meg tud növekedni. Ez a láng magasan föléje emelkedik a tűznek, de azért nem különböző dolog a tűztől, hanem ugyanannak a tűznek a lángja." (166. oldal). Amit "extázisnak szokás nevezni (...) úgy látszik, mintha a lélek nem éltetné a testet. Azért is annak természetes melege szembe szökő módon csökken; a test mind jobban és jobban kihül." (187-188. oldal). Mindez azonban "az öntudatot nem zavarja meg." (191. oldal).

21. Teréz 1515. március 28-án szerdán reggel fél hatkor született Avilában a Szent Domonkos téren álló családi házukban. Teréznek a szellemi léttel való kapcsolatáról részletes beszámoló van kezünkben. Elsősorban domonkos, részben jezsuita lelkivezetői voltak, valójában misztikus kapcsolatára hagyatkozott és nem rájuk. A szintén kármelita misztikus Keresztes Szent Jánossal ellentétben őt nem kora, hanem a középkor szellemisége hatotta át. A Katolikus Egyház sajátossága, hogy vezetői nem feltétlenül a legmagasabb szinten beavatottakból tevődik össze. Ez a szerzetes rendek nagymestereire is igaz.

22. Tudás-Krisztus, megistenülés, örökkévalóság. Teréz nem győzi hangsúlyozni, hogy a lelkivezetőnek nagy tudású mesternek kell lennie, aki ért a szellemek megkülönböztetéséhez, majd így folytatja: "A titkot azonban őrizzék meg a lelkivezetők is! Erről sokat tudnék mondani, mert ugyancsak megszenvedtem azért, hogy azoknak, akikkel a belső imámról beszéltem, eljárt a szája. (...) Elhíresztelték olyan dolgaimat, amelyeknek titokban kellett volna maradniok, mert nem mindenkinek valók." (241. oldal). Művei eredetileg egy szűk kör számára íródtak.

23. Az Önéletrajz 12. fejezete az életmű egyik legfontosabb része. Itt korának lelki könyveiről beszél, saját tapasztalatait szembe állítva velük. A szellemvilággal való érintkezésről e könyvek azt tanítják, hogy a magasabb fokra jutóknak minden anyagi dolgot, így Krisztus ember voltát is el kell távolítaniuk tudatukból, mert az akadályozná őket a tökéletes és tiszta szemlélődésben. "Úgy gondolkoznak, hogy a szemlélődés teljesen szellemi dolog lévén, mindaz, ami anyagi, csak zavarja és akadályozza." (217. oldal). E munkák azt szorgalmazzák, hogy a szemlélő beleképzelve magát, teljesen elmerüljön az őt körülvevő Istenben. Teréz szerint ez nem más, mint Krisztus isteni testének egy sorba helyezése a többi teremtménnyel, a mi testünkkel. Ezért akarják kiküszöbölni emberi természetét az Isten szemléléséből. Szerinte, aki így tesz, az soha nem fog közvetlen kapcsolatba kerülni Istennel. Teréz életművében többször határozottan állítja, hogy beavatását Krisztus közvetlenül végezte, Ő oktatta és avatta be a szemlélődésbe. Természetesen a misztika azok számára, akiknek nem volt lelki élményük, tehát az érzékelésük kevesebb dimenzióban működik, e dolgok felfoghatatlanok, így érthető módon a pszichiátria tárgykörébe utalják azokat.

24. "Jobb nektek, ha elmegyek." (Jn. 16,7). Erre hivatkoznak az említett könyvek és Teréz szerint (aki eleinte követte tanácsaikat) ez az oka, hogy sokan nem jutnak el a szellemi szabadsághoz. Alázatosság-hiány áll mögötte. Érdekes dolgot ír: a Krisztus kínszenvedéséről való elmélkedés igen megerőltető, ellenben a föltámadott Krisztusról való nem, tehát ezt tartja helyesnek. Az Oltáriszentségben a megdicsőült Krisztus van jelen, amiből látszik, hogy "nem volt ereje bennünket csak egy pillanatra is elhagyni." (221. oldal). A szenvedő Krisztus helyett a megdicsőült Úr képét helyezi a fókuszba, ami a 12. század előtti, a Bizánci Egyházzal megegyező szemlélet. (Bővebben lásd itt.)

25. Isten akarata az, hogy Krisztus emberi természetének kapuján lépjünk be a szemlélődésbe, így nagy titkokat közöl velünk. "Számtalan esetben tapasztaltam ezt s az Úr maga is megmondta nekem." (221. oldal). Szokása szerint felhívja lelkivezetője figyelmét is a helyes útra: "Kegyelmed (...) tartsa magát csak ehhez." (222. és 227. oldal). Krisztus a legjobb mintaképünk. Gondos vizsgálatai kimutatták, hogy a nagy misztikusok például Szent Ferenc, Páduai Szent Antal, Szent Bernárd, Sienai Szent Katalin, mind Krisztus emberi természetét szemlélték.

26. Teréz tanításának kulcsa a következő: "Én semmi mást nem akartam mondani, mint azt, hogy Krisztus Urunk szentséges emberi természetét nem szabad a többi anyagi dologgal egy sorba helyezni. Ez az a pont, amelyet jól meg kell érteni; bárcsak sikerült volna megmagyaráznom." (222. oldal). Hangsúlyozza, hogy nem vagyunk szellemi létezők, hanem testünk van. Ezért az értelem rászorul arra a támaszra, amit Krisztus embersége jelent. Akit nem Krisztus vezet, hanem technikák által akar fentebb jutni, az nem fog igazi magasságba kerülni, főleg ha e gyakorlatokban lelki megnyugvást keres, mert a dolog nem a lelki megnyugvásról szól. Az emberi léleknek Isten és önmaga közé kell helyeznie közvetítőül Krisztust (224. oldal). Az út az értelemmel való elmélkedés (231. oldal). "Szabadon kell haladnunk ezen az úton" (226. oldal), és Istennek hagyni, hogy milyen szintre kíván eljuttatni bennünket.

27. Az értelmi látás és hallás annyira szellemi dolog, hogy sem a lélekben, sem az érzékekben nem következik be semmi megmozdulás. Alacsonyabb szinten az érzékek működése nem szünetel csak nagyon magukba vannak merülve, a legmagasabb szinten mindent Isten tesz. Ilyenkor egy pillanat alatt az ember birtokába kerül a tudás anélkül, hogy tudná miképpen és honnan. A szellemvilág titkai teljesen világossá lesznek, a lélek is mintegy kicserélődik (277. oldal). "Úgy látszik ilyenkor, mintha a lélek valami új hallási szervet kapott volna." (276. oldal). Lényegében Teréz azt állítja, hogy a szellemvilágban gondolatátvitel útján történik a kommunikáció, egyetlen pillanat alatt kerül a tudatba az egész információ, a teljes megértéssel párosulva. "A lélek egy bizonyos, napnál fényesebb ismeret révén vesz tudomást a tárgyról. Nem azt akarom mondani, hogy napot lát, vagy világosságot, hanem, hogy egy bizonyos fény szerepel a dologban, amely, anélkül, hogy látnánk, megvilágítja az értelmet." (274. oldal).

28. Tanítása szerint a fejletlen szellemet el kell juttatni a szellemi szabadságra (120. oldal). Teréz szerint ehhez tudásra van szükség ("Az ostoba ájtatoskodástól mentsen meg az Isten." - 128. oldal); és szabadságra. A tapasztalatlan lelkivezető tévedésbe ejti az embert, az pedig nem mer eltérni parancsaitól. "Magam is találkoztam ilyen gúzsba kötött és megnyomorított lelkekkel." (126. oldal). "Minden keresztény ember igyekezzék lehetőleg csak olyanhoz fordulni, akinek sok, sőt minél több tudománya van." (128. oldal). Ha nem ilyen a lelki vezető, ne kövessük tanácsait. "Én legalábbis soha nem voltam képes ezt megtenni s nem is tartom helyes eljárásnak. (...) Sőt inkább maradjon (...) lelki vezető nélkül. (...) Ne áldozza föl ezt a megengedett szabadságát." (130. oldal).

29. Aki csak egyetlen utat ismer az nem képes a szellemi dolgokat helyesen megítélni (231. oldal). Az út sokféle, az Igazság, a végső tény azonos; Egy. A szellemi látás legfölső fokán az értelem beszünteti működését, mert Isten fölfüggeszti azt. Az értelem működésének beszüntetését azonban soha nem szabad nekünk kezdeményezni, mert akkor ott maradunk ostobán. Az értelem felfügesztése azért történik, hogy Isten maga helyezzen belénk tudást. Ekkor minden gondolkodás nélkül egy pillanat alatt többet értünk meg, mint minden erőlködés mellett, évek hosszú során. Ez az úgynevezett megvilágosodás (115. oldal).

30. A szellemi látás értelemmel való elmélkedés, anyagi közvetítő fogalmakkal (231. oldal). "Szellemi nyelven beszélek, s akinek van ezen a téren némi tapasztalata, az meg fog engem érteni." (114. oldal).


Megjegyzések

Teréz művei innen letölthetők.

Teréz és a naptárreform:

Teréz 1582. október 4-én csütörtökön este kilenckor halt meg Alba de Torres-ben. A Gergely-féle naptárreform halálának napján lett bevezetve, így másnap, október 15-e következett. (A Julianus naptár eltolódása Teréz idejében már 10 nap volt.) Ezért van Teréz emléknapja október 15-én.

A Gergely-naptár matematikája

A Gergely-naptár története

Az átállás egyúttal az évkezdet megváltoztatását is magában foglalta: XIII. Gergely pápa 1582. február 24. kelt rendeletében azt át tette március 1-ről január 1-re, tehát a rendelet a régi meghatározás szerint még 1581-ben lett kiadva. Az 1582-es év 10 hónapból állt, az októberből pedig töröltek 10 napot. Erről lásd itt.


Link

University of Mystic



Felhasznált irodalom

Avilai Szent Teréz: Önéletrajz. Jézusról nevezett Szent Terézia összes műve sorozat. A Kármelita Rend kiadványa.

Rudolf Steiner: A kereszténység mint misztikus tény. Genius Kiadó, 1994.

Rudolf Steiner: A magasabb világok megismerésének útja. Genius Kiadó, 2003.

Mircea Eliade: Misztikus születések. Európa Könyvkiadó, 1999.

Mircea Eliade: Okkultizmus, boszorkányság és kulturális divatok. Osiris Kiadó, 2002.

Joseph Ratzinger: A liturgia szelleme. Szent István Társulat, 2002.

Marie-Lousie von Franz: Álmok. Ursus Libris, 2009.

Szentírás (Neovulgata). Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, 2002.

Aquinói Szent Tamás: Summa Theologiae. Prima Pars. Gede Testvérek BT., 2002.

Arisztotelész: Metafizika. Lectum Kiadó, 2002.



2012. február 24.