Bevezető
1. Európa, ahogy mi értjük e fogalmat, 2012 karácsonyán 1212 éves. Ebben az írásban egyrészt megkíséreltem elnagyolt, vázlatos Európa-történetet festeni abból a nézőpontból, hogy Európa története az Egyház és a Birodalom, a pápaság és a császárság története, másrészt célom az átmeneti időszakok fontosságának kihangsúlyozása volt. A kultúrák delelői csodálatosak, ám az igazán érdekes, izgalmas időszakok az átmenetek, az irányt jelölő átállások. Az átmeneti idők két részre oszthatók, az első szakaszban a régi világ dominál, de már jelentkezik az új, a másodikban az új dominál, de pozíciókat birtokol még a régi is. A dominanciaváltás maga a történelmi korszakváltás. Harmadik szempontom volt bőséges háttérinformációkat felsorakoztatni Szent Pétertől az Európai Unióig terjedő időszak tekintetében.
2. A nyugati civilizáció rányomta bélyegét a világ kultúráira. A technikai, gazdasági, politikai elképzelések; Kínában marxizmus, Indiában kereszténység hatása a hinduizmusra, globalizáció, mely kétségkívül a kereszténységből, a Római Egyház eszméjéből fakad. Európa uralkodó civilizáció. Nem gazdasági, politikai vagy katonai uralom ez, hanem szellemi, görög-római, majd germán-római, ma egyre inkább multikulturális.
Ókor
3. Szent Péter, aki Jézus mennybemenetelének napjától volt az Egyház vezetője, 42-ben székhelyét Jeruzsálemből Rómába tette át, ezzel megkezdődött a római pápák sora. (Listájukat illetően nagy a zavar, különféle okokból többféle van forgalomban, mi a római hivatalos kimutatást követjük. E szerint XVI. Benedek pápa Péter 265. utóda.) Szent Péter integrálta a liberális Szent Pál és a konzervatív Szent Jakab nézeteit. A negyedik pápa Szent Kelementől (88-97) származik az Egyházi Tanítóhivatal első fennmaradt megnyilatkozása, méghozzá a római pápa primátusának témájában (96). Az ötödik pápa Szent Euarisztosz (97-105), egy betlehemi zsidó fia, intézkedésével a távoli jövőben megvalósuló bíborosi hivatal csíráit rakta le. A kilencedik pápa Szent Hüginosz (136-140) egy athéni görög filozófus fia, maga is filozófus, ő létesítette a kisebb papi rendeket, melyek 1970-ben lettek megszüntetve. Ebben az időben érkeztek az első gnosztikusok Rómába.
4. A keresztények eredetileg csütörtökön ünnepelték a Húsvétot, a tizedik pápa, Szent I. Pius (140-155) döntött a vasárnap mellett. Szent Polikárp szirmai püspök, aki több apostolnak is rokona volt, és aki még találkozott Szent János apostollal, Rómába ment a következő pápával Szent Anikétosszal (155-166) a kérdésről tárgyalni, mivel ragaszkodott az apostolok gyakorlatához. A pápa a Nyugat szellemében engedélyezte neki az ősi hagyomány megőrzését. Később az első egyetemes zsinat (325) Konstantin császár nyomására kötelezően elrendelte a Húsvét vasárnapi ünneplését keleten is. Lényegében arról van szó, hogy az Oltáriszentség alapítása (Nagycsütörtök) és a Feltámadás ünnepe (Húsvétvasárnap) kettévált. Később Nyugaton a gótika idején a kínszenvedés is jelentőséget kapott (Nagypéntek).
5. A tizennegyedik pápa, az afrikai Szent I. Viktor (189-199) a történelemben elsőként folytatott közvetlen tárgyalást a császárral (190). A találkozó létrejöttében Commodus császár (180-192) ágyasa, a keresztény szimpatizáns Marcia játszott döntő szerepet. A következő pápa Szent Zefüriosz (199-217) idejére tehető a különböző teológiai iskolák harcának kiéleződése és az eretnekségek áttekinthetetlenné válása. Rómában ebből kifolyólag kaotikus állapotok uralkodtak. A pogány világbirodalom központjában a különféle keresztény irányzatok utcai összecsapásai zajlottak. Septimus Severus érthető módon úgy látta, hogy a kereszténység veszélyt jelent az államrend stabilitása szempontjából, közönséges anarchistákról van szó. Ennek megfelelő intézkedéseket hozott: 202-ben megtiltották a zsidó és keresztény hitre térést. Már nem a keresztényeket, hanem az Egyházat, mint szervezetet üldözték.
6. Szent I. Kallisztosz (217-222) pápává választása előtt rabszolga volt. Görög gazdáját, aki szintén keresztény volt, kényszermunkára ítélték pénzügyi csalások és a zsidó istentiszteletek megzavarása miatt. Kallisztosz ellenfele az első ellenpápa, a szintén szent Hippolütosz. A liberális Kallisztosz több erkölcsi döntést hozott:
- A többször házasodott férfiaknak is engedélyezte a papi rend felvételét.
- Egykori rabszolgaként érvényesnek ismerte el a szabad nők és a rabszolga férfiak házasságát.
- Kinyilvánította az Egyház azon hatalmát, hogy minden bűnt megbocsáthat.
- Egyáltalán, a bűnbánók irányában a teljes megbocsátást hirdette.
- Kiadott egy megbocsátó rendeletet a házasságtörők és a paráznák tekintetében.
7. Szent I. István (245-257) tudatosította a Római Egyház, a pápa primátusának tényét. Szent II. Sixtus (257-258) idejére a véres üldözések dacára az Egyház jelentős gazdasági és politikai tényezővé vált a Birodalomban. Valerianus császár ezért először államosította az egyházi vagyont, majd megkezdte a papság és a keresztény értelmiség kiirtását. Szent Gaius (283-296), Dalmáciából származó pápa rokona volt Diocletianus császárnak. Szent Marcellinus (296-304) korából származik a papi nőtlenség legrégebbi fennmaradt törvényi előírása. A papság ekkor már széles körben folytatott tisztességtelen kereskedelmet, hitelt nyújtottak uzsorakamatra, és pénzt kértek a keresztelésért, amint az az Elvirai Zsinat (300-303) elítélő határozataiból is kitűnik.
8. Konstantin (Constantinus) császár 312-ben visszavonta a keresztényellenes törvényeket. 313-ban türelmi rendelete (Milánói Edictum) biztosította az Egyház szabadságát. Szent Miltiadész pápa (311-314) élve a lehetőséggel, székhelyévé tette a Lateráni Palotát (domus Faustate), mely több mint ezer évre az Egyház központja lett. Konstantin császár 319-ben előjogokat biztosított a klérusnak, és betiltotta a jóslást. 321-től lett állami ünnep, munkaszüneti nap a vasárnap. 323-ban betiltja a gladiátorjátékokat, bünteti a házasságtörést, a házasságon kívüli együttélést, ugyanakkor lehetővé teszi a házasságon kívül született gyermekek törvényesítését. 324-ben elfoglalja a Birodalom keleti részét is. Konstantin ekkor rendeletben kinyilvánítja, hogy ő Isten kiválasztottja azzal a feladattal, hogy a népeket az igaz hitre térítse. A Vatikánban Szent Péter sírja fölé bazilikát épített, ami több, mint ezer évig állt. (Akkor életveszélyessé válva lebontották, és a pápa megbízta a homoszexualitását nyíltan vállaló Michelangelo-t a ma is látható Szent Péter bazilika építésével.)
9. Itt említem meg a híres hamisítványt (Constitutum Constantini), ami konstantini adomány néven ismert. E szerint Konstantin császár alapította volna az Egyházi Államot, az irat ezzel magyarázza a Birodalom központjának áthelyezését Bizáncba (Konstantinápoly). A dokumentum hitelességét már a 10. században kétségbe vonták, később vitatták, 1444-ben hamisnak minősítették.
10. A korszak nagy pápája Szent I. Szilveszter (314-335), aki december 31-én hunyt el, innen, hogy az év utolsó napja Szilveszter. Liberius (352-366) viszont az első pápa a történelemben, aki nincs a szentek közé sorolva. Fölmerült igazhitűségének kérdése, amit azóta többször tisztáztak, utoljára az 1. Vatikáni Zsinaton a pápai tévedhetetlenség dogmájával kapcsolatban. Tény, hogy pszichológiai nyomás alatt aláírt egy ariánus iratot, és megtagadta Szent Atanázt. Az irat azonban önmagában semmiféle eretnek tételt nem tartalmazott, Atanázt pedig nem hite, hanem viselkedése miatt ítélte el, mivel Atanáz soha nem érvelt, hanem mindig kinyilatkoztatott. A szintén nehéz természetű Szent Hilarius elátkozta Liberiust.
11. A nyugati gótok római területre léptek és 378-ban Adrianopolisz mellett legyőzték a Valens császár vezette római haderőt. Ez megadta a döntő lökést a történelem gyökeres átalakulásához. Ettől kezdve ugyanis a germán törzsek a Birodalom területén belül telepedtek le, ami majd 410-ben fog látványos következménnyel járni.
12. Theodosius császár 380. február 27-én a kereszténységet államvallássá tette, méghozzá abban a formában, ahogyan azt Róma vallja. Szent Damasus pápa (366-384) nem fogta fel az állam jóindulatában leselkedő veszélyt: a kiváltságok zsarnoki kötelékké válnak. Ugyanakkor megbízta titkárát Szent Jeromost a Biblia egységes latin fordításával (Vulgata). A következő pápa Szent Siricius (384-399) oly gyenge képességű volt, hogy az Egyházat gyakorlatilag Milánó püspökének, Szent Ambrusnak kellett irányítania, aki megragadva az alkalmat, lerakta a katolicizmus jogrendszerének és joggyakorlatának az alapjait. A pápa ettől kezdve a püspökök hozzá intézett kérdéseire a választ kötelező erejű rendeletben adja meg (dekretáliák), amihez mulasztás esetére a szankciókat is mellékeli, tehát jogilag is létrejön a tejhatalmú Apostoli Szék. Aki nem tartja magát rendelkezéseihez, az leválik Krisztus Testéről, az Egyházról.
Átmenet az ókorból a középkorba (410-733)
13. Szent I. Ince pápa (401-417) tökéletesítette a dekretáliák alkalmazását, és legalábbis részben, egységesítette a latin rítust. Mindeközben a manicheizmus megjelenik Rómában, a barbárok elözönlötték Galliát, Hispániát és Afrikát. A gótok betörtek Itáliába és Alarik vezetésével 410. augusztus 24-én elfoglalták és kifosztották Rómát. Az esemény sokkolta a Birodalom lakóit. Valami véget ért, a dolgok átalakulása elkezdődött. A fordulópont a 476. év, amikor a Nyugat Római Birodalom ténylegesen is megszűnt létezni.
14. Szent I. Gelasius pápa (492-496), afrikai származású jelentős teológus elrendelte, hogy a templomoknak bevételük 25%-át a szegények támogatásra kell fordítaniuk, és a püspököknek kötelességük az egyházi vagyonról kimutatást vezetniük. Történelmi jelentőségű teológiai tanát 494-ben fogalmazta meg, mely az Egyház egyik leghíresebb irata: a kettős főhatalom, vagyis az egyház és állam szétválasztásának eszméje.
15. II. Anastasius pápa (496-498) uralkodása idején keresztelkedett meg a legjelentősebb és leginkább romanizálódott germán törzs, a frankok királya Chlodvig. Az 55. pápa II. Bonifác (530-532) germán származású volt, az első pápa egy barbár népből. Az 56. pápa II. János (533-535), az első olyan pápa, aki pápai nevet vett fel. A barbárok uralta Nyugat felszabadítására Justinianus császár 535-ben megindította a görög haderő offenzíváját. Rómát szinte azonnal elfoglalták, amivel kezdetét vette a pápaság mintegy 200 éves bizánci uralomtól terhes időszaka. A longobárdok 568-ban betörtek Itáliába és rövidesen jelentős részét elfoglalták. A gót II. Pelagius pápa (579-590) a longobárdok ellenében a frankokhoz fordult segítségért. Ezzel kezdetét vette a pápaság és a frankok közötti több évszázados együttműködés.
16. Szent I. Nagy Gergely pápa (590-604) az ősi római Anicius nemzettségből származott. Jogász végzettségű volt, otthonosan mozgott a politikában, Róma prefektusi tisztségét készült betölteni. Egy korforduló igazi megtestesítője, ő az aki programot adott a középkor számára. Meghirdette az Egyház általános hittérítési feladatát, amit összekötött a Birodalom eszméjével, melyben a különféle népek szövetségre lépnek, ezáltal az egyetlen központban elhatározott dolgok mindenhol gyorsan elterjedhetnek. A bizánci császár alattvalójának tartotta magát, ugyanakkor hangsúlyozta Gelasius pápa állam és egyház szétválasztásáról szóló tanát. Önmagát servus servorum Dei (Isten szolgáinak szolgája) definiálta, ami azóta is a pápák önmeghatározása. Rendszerezte a római liturgiában lévő imákat és énekeket, az utóbbiak róla kapták a gregorián elnevezést. Regula Pastoralis című könyve a középkorban a papság körében a legolvasottabb írás volt.
17. 602. novemberében "Qui sincera" kezdetű, Paschasius nápolyi püspöknek írt levelében a mások vallásos meggyőződése iránti türelemre int, ugyanis Nápolyban lakó zsidók panaszt tettek a pápánál, hogy ünnepeiket és szertartásaikat betiltják. Gergely megköveteli ennek engedélyezését mondván, aki mások vallását betiltja az inkább maga, mintsem Isten ügyére van tekintettel, majd így folytatja: az igaz hitre értelmi okfejtéssel, vagy aki azt nem képes felfogni azt csak "nyájas beszéddel" szabad téríteni. A megtérés kizárólag önként és szabadon történhet.
18. Anglia megtérítését az egykor politikai pályára készülő Gergely úgy tervezte meg, mint egy választási kampányt: angol rabszolgák tömegeit vásároltatta fel, akiket az előzőek alapján keresztény hitre kellett téríteni, majd hazájukba visszaküldve az ő feladatuk volt az ország térítése. A projekt 595-ben indult, 601 Húsvétján Ethelbert angol király megkeresztelkedett. Az Itáliából kiküldött apátság apátját a pápa Anglia érsekévé nevezte ki, aki székhelyéül Canterburyt választotta.
19. Gergely utóda Sabinianus pápa (604-606) Viterbo közeli faluból származó paraszt volt, aki eladta az Egyház kincseit, hogy a szegények éhen ne haljanak. A klérus konzervatív része hevesen vitatta cselekedetének helyességét. 640-ben a bizánci haderő Itáliában állomásozó csapatai kirabolták a Lateráni Bazilikát.
20. A jeruzsálemi születésű Theodorosz pápa (642-649) idejében lépett a világtörténelem színpadára az iszlám. Az arabok betörtek Jeruzsálembe. Az arab invázió elől menekülő keleti keresztények tömegei lepték el Rómát. A bizánci császár a Krím-félszigetre deportáltatta I. Márton pápát (649-655). A Rómában tartózkodó Hitvalló Maximosz megoldotta a Krisztusban lévő két akarat és tevékenység teológiai problematikáját, feltárva a fizikai akarat (thelema physzikón) és az erkölcsi akarat (thelema gnomikón) közötti különbséget.
21. Konstans császár 662. július 5-én bevonult Rómába, hogy székhelyét Bizáncból át tegye Nyugatra, és helyreállítsa a régi Birodalmat, melynek fővárosa Szicíliában (Siracusa) lett volna. Csapatai élén Szicíliába vonult megütközni az arabokkal, ám ott egy katonája meggyilkolta. Az arabok elfoglalták Siracusát, majd megállíthatatlanul nyomultak előre a Közel-Keleten és Észak-Afrikában.
22. A Krisztusban lévő két természet, két energia és két akarat kérdésében a Kelet is elfogadta Szent Aghaton pápa (678-681) nézetét. II. Benedek pápa (684-685), aki IV. János pápa (640-642) fia volt, restauráltatta a Szent Péter bazilikát. Az arab haderő ellenállhatatlanul tört előre Hispániában és betört Galliába. Liutprand longobárd király 728-ban II. Gergely pápának (715-731) adta Sutri város területét (sutri adományozás). Jogilag ezzel kezdődött a pápaság világi hatalma, mely több mint ezer évig jelentősen befolyásolta az Egyház és Európa történelmét.
23. A képromboló III. Leó császárt a pápa kiközösítette, mire a görög hajóhad megindult Róma ellen, de egy viharban megsemmisült (733.) A császár ekkor elkobozta a dél-itáliai és szicíliai pápai birtokokat, továbbá elcsatolta a római egyháztól az illír prefektúrát, és a konstantinápolyi patriarkátus alá rendelte. E lépések zárták le a régi rómaiak Bizánctól való érzelmi elszakadásának folyamatát, többé nem éreztek közösséget a Birodalom megmaradt keleti felével. Megindult közeledésük az immár megkeresztelkedett és lassan civilizálódó egykori barbárok felé. Az átmenet a lelkekben is véget ért, elkezdődött a középkor.
Középkor
24. A képrombolók elől elmenekült bizánci művészek díszítették a Szent Péter bazilikát. Szent III. Gergely pápa (731-741) helyrehozatta Róma városfalait, mivel bizánci partraszállás és arab invázió fenyegetett. Az arabok 100 éves szakadatlan előrenyomulását Martell Károly állította meg Gallia szívében Poitiers mellett 732-ben, ami történelmi fordulópont volt az iszlám elleni harcban. Ettől kezdve mintegy fél évezredig a frank haderő legyőzhetetlennek bizonyult.
25. Kis Pippin megfosztotta a tróntól a Meroving család utolsó sarját, és önmagát tette a frankok királyává. A lépés törvényes voltát a pápa 751-ben elismerte. Ezután Szent Bonifác (Winfrid) a germánok apostola szent olajjal felkente a királyt. Ez egy szentelmény volt, egy új momentum, ami kiteljesítette a keresztény társadalom, a Christiana Respublica eszméjét.
26. Rómát a longobárdok fenyegették, ám a pápa Bizáncra már nem számíthatott, így a leginkább romanizálódott germán néppel, a frankokkal való együttműködést szorgalmazta. Ezzel eldöntetett a Nyugat sorsa, egy új szövetség, egy új Birodalom létrejötte, Európa születése. II. István pápa (752-757) a Párizs melletti St. Denis templomban királlyá kente fel Pippint valamint fiait, Károlyt és Karlomannt (754). Pippin és örökösei megkapták a "patricius Romanorum" címet, ami az Egyház katonai védelmének kötelezettségével járt együtt. 756. június végén a longobárdok visszaadták a pápa területeit. Ezzel de facto létrejött a Pápai Állam. III. István (768-772) elrendelte, hogy pápa kizárólag a Római Egyház bíborosai közül választható.
27. Egy újabb longobárd támadás hírére Nagy Károly (született:742, uralkodott:768-814) átkelt az Alpokon, és 774. júniusában végleges győzelmet aratott felettük. Ezután Rómába ment, ahol a Szent Péter bazilikában a régi rómaiak szövetséget kötöttek a frankokkal (hűségeskü). 26 évvel később, 800 karácsonyán Rómában az európai történelem meghatározó eseménye zajlott: III. Leó pápa (795-816) császárrá koronázta Nagy Károlyt. A régi rómaiak és a germánok szövetségének gyümölcse ez, amely egy új kultúrát alapított, amit nyugati kultúrának nevezünk. Itt és ekkor született meg a mai értelemben vett Európa. A Szent Péter bazilikában karácsony napján megszületett Európa, az Európai Birodalom, mely többször felbomlott a történelem folyamán, de mindig újjá éledt, napjainkban Európai Unió néven.
28. Constitutio romana: 824-ben a Pápai Állam a Birodalom részévé vált (csak 875-ig volt érvényben). A Birodalmat rövidesen belső viszály rendítette meg, miközben ismét támadásba lendültek az arabok, keleten pedig egy új ellenség jelent meg: a szlávok. 846-ban egy 10 ezer fős arab sereg váratlanul partra szállt Ostiában és elfoglalták Rómát. Az iszlám harcosok behatoltak a Szent Péter bazilikába és Krisztus, Mária és az apostolok szobrait lándzsákkal átszúrták, a képeket megrongálták. A város kifosztása után a zsákmánnyal megrakodott flotta viharba került és mindenki odaveszett. 848-ban frank haderő érkezett a városba a hasonló esetek elhárítására.
29. Szent IV. Leó pápa (847-855) idején a kettős predestináció tanát hirdette Gottschalk orbaisi szerzetes (akárcsak jóval később Kálvin), ezért Leó a szabad akarat és az eleve elrendelés teológiai kérdésével foglakozott, ám a longobárd pápa (apja Raduald) elsősorban hadvezérként volt jelentős. Fő feladatának Róma védelmét tekintette a fenyegető arab invázióval szemben. A Vatikánt fellegvárrá építette ki (Citta Leonina), mely nagy jelentőségűnek bizonyult a történelem során. A Campaniai Liga és a római csapatokat egyesített haderejének az élén megelőző csapást mért az arabokra, melynek során 849-ben az arab flotta megsemmisült, ezzel sikerült megakadályozni Itália elfoglalását.
30. Szent I. Miklós (Nicolaus Magnus) (858-867) kinyilvánította, hogy a pápa minden jogát egyenesen Krisztustól és nem a zsinatoktól kapta. Elutasította az állam beavatkozását az Egyház ügyeibe, de ugyanígy azt is, hogy az Egyház beleszóljon az állam dolgaiba. Véleménye szerint az erkölcstelen állami törvényeknek kötelesség ellenszegülni, és a hitet csak kényszermentesen, szabadon lehet elfogadni. A meggyőzés csak az erőszakmentes okfejtés lehet. Megtiltotta a bűnözők kínvallatását, a vallomás csak önkéntes lehet és soha nem kikényszerített. Bizonyítékokat kell keresni és tanúkat meghallgatni.
31. A kor viszonyait jól jellemzi az alábbi eset: egy szerelmes fiatalember a Lateráni Palotából elrabolta III. Hadrianus pápa (867-872) lányát és feleségét. Tettében rokona Anastasius bíboros segítette, aki később a Laterán könyvtárosa lett. A történet tragédiával végződött: a fiatalember megölte a nőket, őt pedig a császár emberei.
32. Miután Szardínia és Szicília már jó ideje iszlám kézen volt, az arabok hídfőállást építettek ki Dél-Itáliában, és 875-től megkezdték portyázásaikat Róma környékén. VIII. János longobárd pápa (872-882) személyesen vezetett hadjáratot ellenük. Hajóhadával a Kyrke-foknál csatát nyert ugyan, de átütő eredményt nem sikerült elérnie, így a további harc elkerülése érdekében az arabok adófizetője lett. Ez nem tartott sokáig, mivel "szent szövetséget" kötött Bizánccal, és a görög hajóhad Nápoly mellett szétverte az arab flottát. VIII. János, mint egyházi vezető eltiltotta a papokat a vadászattól és figyelmeztette őket, hogy a vasárnapi miséken nem csak a híveknek, hanem nekik is meg kell jelenniük.
33. I. Marinus (882-884) volt az első, aki pápává választása előtt is püspök volt. Baráti viszonyban állt Nagy Alfréd angol királlyal, aminek a következménye lett, hogy mentesítette a római Schola Saxonum-ot az adófizetés alól. 883-ban az arabok elfoglalták és földig rombolták a nyugati szerzetesség központját Montecassinót. A normannok (a hazai történetírásban vikingek) megostromolták Párizst.
34. A Karoling-dinasztia 888. január 13-án kihalt. Az új császár Spoletói Guido. 896. február 22-én a pápa császárrá koronázta Karintiai Arnulf-ot. Lambert császár halála után Itália anarchiába süllyedt. A védtelen és kiszolgáltatott félszigetet rettenetes csapás érte: betörtek a magyarok és gyakorlatilag mindent elpusztítottak. Mivel szervezett ellenállás nem volt, ezért két évig maradtak, majd évente visszatértek. 900-tól kezdődően Itáliát egyszerre pusztították a normannok, magyarok, és az arabok. A pápák néhány hónapig uralkodtak, majd megölték őket, és a gyilkosok lettek az új pápák. Ekkor került a pápai székbe a pápaság legsötétebb alakja, Cerveter püspöke: III. Sergius (904-911), többszörös pápagyilkos, a hullazsinat gyakorlati kivitelezője, majd még drasztikusabb megismétlője. Viszonya volt az őt támogató Theophilactus feleségével (Theodora), és két lányával (Theodora és Marozia). Az elkövetkező évtizedekben gyakorlatilag ez a három nő irányította a Szentszéket. A pápákat is ők választották, általában szeretőiket akiket, ha nem teljesítették szeszélyeiket meggyilkoltatták.
35. A normannok, királyuk Rollo vezetésével megkeresztelkedtek (911). Az arabok viszont elfoglalták Dél-Itáliát, és gyakorlatilag ellenőrzésük alatt tartották Közép-Itáliát is. Róma mintegy 50 évig határváros volt az Arab Birodalom peremén. A pápának sikerült szövetséget létrehozni a Nyugat és a Kelet között. A tekintélyes haderőt maga X. János pápa (914-928) vezette. 916 júniusában elkeseredett csatában sikerült legyőzni az arabokat. Ezzel megkezdődött az arab uralom lassú hanyatlása Itáliában. A kisebbik Theophilactus lány Marozia megölette a pápát, majd a következő kettőt maga választatta meg, és ő uralkodott helyettük, végül saját, III. Sergiustól született fiát helyeztette az Egyház élére 931-ben (XI. János). Marozia ezután a császári trónt is meg akarta szerezni magának, ezért harmadszor is férjhez ment, ezúttal Hugo burgundiai királyhoz. Az Angyalvárban tartott menyegzőn Hugo megsértette Marozia második házasságából született fiát Alberichet, aki ostrom alá vette az ünneplőket. Hugo elmenekült, de Alberich az anyját és féltestvérét a pápát börtönbe záratta. Marozia a börtönben rövidesen meghalt. A következő 20 évben Alberich kormányozta Rómát és az Egyházat.
36. Alberich uralma a pápaság mélypontjának a végét jelentette, mivel személyes barátja Clunyi Odo volt. A következő négy pápát Alberich választotta meg, és az ő utasításai szerint támogatták a clunyi reformot. Alberich célja az egyházi birtokokat elfoglaló kiskirályok hatalmának a megtörése volt, mivel a kor gazdasági központjaiban mélyen vallásos és békésen munkálkodó szerzeteseket kívánt látni.
37. Ottó, Germánia királya 951-ben átkelt a Brenner-hágón, leverte a lázadó hűbéreseket és felvette a longobárdok királya címet, de a császári koronát Alberich hozzájárulása híján ekkor még nem tudta megszerezni. 954. augusztus 31-én Alberich halála előtt esküjét vette a római uraknak, hogy a következő konklávén, fiát Octavianust segítik a pápai székbe. XXII. János (955-964) Alberich fia a nagyanyja Marozia jellemét örökölte. Apja parancsára lett pap, ám érdeklődésének középpontjában a kicsapongás állt. 18 évesen lett római pápa. Egy férj tetten érte a feleségével, mire a pápa rémületében 27 évesen elhunyt.
38. Ottó 955-ben a Lech-mezőn megsemmisítő csapást mért a magyarokra. 962. február 2-án Urunk bemutatása ünnepén a pápa császárrá koronázta Ottót. Ezzel újjászületett a Szent Római Birodalom, ami később a Német Nemzet Szent Római Birodalma néven élt tovább egészen 1806-ig. Ottó az Egyházat saját uralma alá helyezte. XIII. János pápa (965-972) Marozia nővérének Theodorának a fia volt. Zsarnoki uralma ellen a nép fellázadt, de a császár 966 őszén leverte a felkelést, és hat évig Rómában maradt. A pápa közvetítésével Dél-Itáliát egyenlően felosztotta a bizánci császárral, akinek a lányát feleségül is vette.
39. A császár halála után (973) a németellenes Crescentius család VI. Benedek pápát (973-974) az Angyalvárba záratta és ellenpápát választottak, aki VII. Bonifác nevet vette fel, és a törvényes pápát börtönében megfojtatta. A németbarát párt azonban törvényes pápát választott, aki a VII. Benedek (974-983) nevet vette fel, az ellenpápát pedig száműzték. VII. Benedek bazilikát biztosított az arabok elől Rómába menekült damaszkuszi metropolitának. A keleti szerzetesek monostort is alapítottak, és elterjesztették Rómában Szent Alexiosz (Elek) tiszteletét.
40. Pavia püspöke egyben a Birodalom kancellárja, II. Ottó akaratából lett pápa XIV. János (983-984) néven. A 28 éves császár néhány nap múlva elhunyt. VII. Bonifác ellenpápa visszatért konstantinápolyi száműzetéséből, a törvényes pápát az Angyalvárba záratta, akinek VII. Bonifác utasítása szerint nem adtak enni, így éhen halt. Az ellenpápát, aki két elődjét megölte, ezután törvényesítették. VII. Bonifác (984-985) a 137. pápa zsarnokként uralkodott, amiért a római nép meggyilkolta.
41. A pápaság e zavaros időszakában (888-1053) Tanítóhivatali megnyilatkozás nem született, egy kivétellel. 993. február 3-án szentté avatták Ulrich augsburgi püspököt (+973), aki nagy szerepet játszott a magyarok lech-mezei legyőzésében. Ez volt a történelem első szentté avatási eljárása. Korábban a vértanúkat és hitvallókat sorolták a szentek közé bármiféle eljárás nélkül. Később, a középkor végén a szentté avatás a pápák kizárólagos jogává vált.
42. A 140. római pápa II. Szilveszter (999-1003) kora legműveltebb embere volt. Egyszerű családból származott, a cordovai arab iskolában tanult, majd bencés szerzetes-tanár lett. A császár segítségével a római egyház jurisdikciója alá vonta Lengyelországot és Magyarországot. Humanitárius segélyt juttatott el Jeruzsálembe.
43. Hákim kalifa 1010-ben elfoglalta Jeruzsálemet és lerombolta a Szentsírt. IV. Sergius pápa (1009-1012) a történelemben elsőként keresztes háborút hirdetett, amit maga kívánt vezetni (hajóhaddal Szíriába és onnan a szárazföldön a Szentföldre), de elhunytával elmaradt a hadjárat. Rómát egyszerre fenyegette arab, normann és bizánci invázió. VIII. Benedek pápa (1012-1024) összefogva a nemrég született itáliai köztársaságokkal, sorozatos tengeri győzelmeket aratva Szardínia kiürítésére kényszerítette az arabokat (1016). Ezután a császár segítségével Ofantánál súlyos vereséget mért az egyesült normann-bizánci haderőre (1018). Utóda XIX. János (1024-1032) viszont nyereségvágyból kis híján eladta a római szék elsőbbségét Konstantinápolynak.
44. Szent IX. Leó pápa (1049-1054) német lovagok kis csoportjával indult a normannok ellen. Az egyesített itáliai seregek csatlakozása után Dél-Itáliában egyesülni kívánt a görög erőkkel is, de a normannok útját állták, és 1053. június 16-án Civitate mellett tönkreverték haderejét, magát a pápát pedig elfogták és hat hónapig Beneventóban fogva tartották. II. Miklós (1059-1061) felbontotta a hagyományos szövetséget a császárral, és az egy évszázada Dél-Itáliát uraló, a Pápai Állam és az arabok közé beékelődő, addig ellenségként kezelt normannokkal kötött szövetséget. Ekkor jelentkezett a patarénusok (rongyosok) népi mozgalma, mely kezdett forradalmi jelleget ölteni fellázadva a nős és korrupt papok világa ellen.
45. Boggiói Anselm a patarénusok vezetője, II. Sándor néven lett pápa (1061-1073). A normann szövetség szellemében Angliában normann Vilmost támogatta a szász Haroldal szemben. 1066-ban a hastingsi ütközetben Vilmos döntő győzelmet aratott, ami meghatározta Anglia jövőjét. 1070-ben pápai legátusok érkeztek az országba, akik az angolszász egyházmegyéket normann papokra bízták, a Canterbury érsekség élére a Bec-ből érkező Lanfranc került. II. Sándor ugyanakkor általános támadást szervezett az Arab Birodalom ellen. Az Ibériai-félszigeten akkor kezdődő reconquistát keresztes hadjáratnak minősítette, miközben az itáliai normannokat az akkor már 300 éve Szicíliát megszálló arabok ellen küldte. Guiscard Róbert 1061-ben visszafoglalta Messinát, 1072-ben pedig Palermót. Nemsokkal ezután Szicília teljes területe normann kézbe került. II. Sándor "Super causas" kezdetű levelében (1063) elítéli és megtiltja az istenítéletet, azt babonának nyilvánítva. "Licet ex" kezdetű levelében (1065) megtiltja a zsidók erőszakos térítését.
46. Szent VII. Gergely (1073-1085) egyháztanító folytatta azt, amit előzőleg öt pápa politikájának meghatározójaként is tett: az Egyház harcát az államtól való függetlenségében, és teljes megújulásában. A császártól szorongattatva Szent Ágoston felfogását teszi magáévá. Gelasius pápa kettős főhatalmi elvével ellentétben teokratikus szemléletű, amivel már a kortársak között is heves vitákat váltott ki. A teokrácia elmélete ettől kezdve a katolicizmus meghatározó része lett, egészen a 20. századig.
47. II. Orbán pápa (1088-1099) a legszigorúbban megtiltotta, hogy egyházi személyek bármilyen hűbéri kapcsolatot létesítsenek világi személyekkel (invesztitúra tilalom). Miközben Európában dúlt az invesztitúra harc, a Közel-Keleten az iszlám vezetése az araboknál sokkal harciasabb nép, az oszmán törökök kezébe került, akik kíméletlenül elnyomták a keleten élő keresztényeket. A frank pápa keresztesháborút hirdetett hispániai mintára (1055-ben visszafoglalták Toledót). A keresztes háborúk haderejének gerincét a frank lovagok adták. Az első szentföldi hadjárat 1096. augusztus 15-én indult Európából. A három évig tartó hadmozdulatok végén 1099. július 15-én a Militia Christi elfoglalta Jeruzsálemet. (Keresztes háborúnak azt a háborút nevezzük, amit az egyházi hatóság hirdet meg, és a szokásos feltételek mellett teljes búcsúval jár együtt.)
48. Az invesztitúra harc terén 1110-ben a pápaság és a császárság között megállapodás született: a püspököt a pápa nevezi ki, viszont a püspököknek vissza kell adniuk az államnak az összes világi javakat, mindazokat amik nem kifejezetten egyházi bevételből (egyházi tized és kegyes célú magánadományok) származnak. Tökéletes megoldás lett volna, mert megadta a császárnak ami a császáré, és Istennek, ami Istené. 1111. február 12-én hirdették ki a Szent Péter bazilikában, de azonnal meg is bukott a szerződés, mert a püspökök ragaszkodtak világi hatalmukhoz, a fejedelmek pedig a császár, vagyis az állam túlhatalmától tartottak. Kompromisszumos megoldást II. Calixtus (1119-1124) pápasága idején a wormsi konkordátum (pactum calixtinum) hozott, 1122. szeptember 23-án. A teológiai megoldást a nagy kánonjogászok, Chartresi Ivo és tanítványa Fleuryi Hugo találták meg. Ivo kimutatta, hogy a püspöki hivatalt világi személy nem adományozhat, mert az szentségi tevékenység, ám világi javakat adhat a császár a püspököknek, mert az világi tevékenység. A tárgyalások 1119-ben kezdődtek, amikor Strasbourgban a clunyi apát Pons és a kiváló teológus Champeauxi Vilmos megértette V. Henrik császárral: ha a püspököket a pápa nevezi is ki, attól még a papság köteles a világi törvényeket betartani. A wormsi konkordátum két okiratból áll. Az egyikben a császár lemond a püspökök beiktatási jogáról, és biztosítja a választás és felszentelés szabadságát, ugyanakkor leszögezi, hogy a püspökök világi hatalmukat a császártól kapják. A másik okiratban a pápa jogot ad a császárnak, hogy jelen legyen a püspök és apátválasztáson, és vita esetén az egyháziakkal együttműködve ő döntsön. A Pápai Államról nem esett szó. A wormsi konkordátum a történelem legsikerültebb kompromisszumának bizonyult. Az Egyház kiszabadult 800 éves, Nagy Konstantin óta tartó alattvalói helyzetéből. A császárok eddig az Egyházat egy állami intézménynek tekintették. Bár nem sikerülhetett a teljes szétválasztás, amit egyházi részről már akkor is sokan bíráltak, de a clunyi reformok beérésével együtt megteremtette az alapot a 12-13. századi nagy fellendüléshez, a kulturális átalakuláshoz.
49. A középkorban Itáliában sorban alakultak köztársaságok (Velence, Genova, stb.), melyek igen erősnek és sikeresnek bizonyultak. A jelenséggel az Egyháznak elviekben semmi problémája sem volt, a köztársasági párt tagjai buzgó katolikusok voltak, ám 1144-ben Róma is köztársasági alkotmányt fogadott el kinyilvánítva, hogy a pápaság intézménye elvesztette világi hatalmát, a pápa csak lelki hatalommal rendelkezik. Az idő nem érett még meg erre a fordulatra főleg most, amikor a pápák éppen egy teokratikus szemlélet elméleti és gyakorlati kidolgozásán munkálkodtak. II. Lucius pápa (1144-1145) személyesen állt katonái élére, ám a Capitolium elleni támadás során szerzett sebeibe rövidesen belehalt. III. Jenő (1145-1153) VII. Gergely teokráciáját továbbfejlesztve a pápa egyetemes vezető hatalmáról beszélt abban az értelemben, hogy a világi hatalmat nem ő birtokolja ugyan, de ő osztja ki. Ez a két kard elméletének első megfogalmazása (1148). Végül a Római Köztársaság az 1188. május 31. egyezménnyel szűnt meg. A szerződés elismerte a pápa Róma feletti szuverenitását a nemesség számára nyújtott széleskörű engedmények ellenében. A tárgyalások sikere III. Kelemen (1187-1191) római származásának és számos római nemesi családdal való kapcsolatának volt köszönhető.
50. 1147-ben két év előkészítés után Európa második keresztes hadjáratát indította a Szentföldre. Bevezetésként a német haderő október 25-én Doryleum mellett (a mai Törökország területén) megsemmisült. A folytatásban a szentföldi keresztények (akiket immár keleti frankoknak hívtak) hadereje egyesült a Franciaországból érkező nyugati frank hadakkal. Az egyesült frank csapatok 1148-ban Damaszkusz alatt döntő vereséget szenvedtek. Ezzel halálos csapás érte a frankok katonai hírnevét. Másrészt nyilvánvalóvá vált, hogy időközben a keleti frankok önálló identitásúak lettek. A mai szentföldi keresztények nagyrészt az ő leszármazottaik.
51. Veronában 1184-ben tárgyalások zajlottak a pápa és a császár között, ahol jelen volt a jeruzsálemi pátriárka és a Templomos Lovagrend nagymestere is, akik gyors katonai segítséget kértek Európától, de mivel ez elmaradt 1187. október 3-án Szaladin elfoglalta Jeruzsálemet. Válaszul német, francia, és angol szárazföldi erők egyesültek a pisai és genovai flottával. A Birodalom hadereje 1189. május 11-én indult Regensburgból. Hatalmas, fegyelmezett, jól felszerelt haderő volt, a legerősebb, amit Európa valaha kiállított, maga a császár vezette, ám az idős Barbarossa Frigyes Kis-Ázsiában a Saleph folyóba fulladt, fia Sváb Lajos tíz nap múlva szintén meghalt, így a vezető nélkül maradt sereg szétesett, Európa haderejének gerince mielőtt a Szentföldre ért volna, megsemmisült. Ezzel a harmadik kereszteshadjárat sorsa megpecsételődött.
52. Az egyházi reformot eddig a bencések és a belőlük sarjadt ciszterciek pártfogolták. A középkor kivirágzása, a gótika idején, amikor a keresztény civilizáció a csúcsára jutott és a kultúra központja hosszú idő után vidékről ismét a városba került, a reform új katalizátorává két új szerzetesrend vált: a ferencesek (1209), és a domonkosok (1215). E két koldulórend, akik az értelmiség bázisát jelentették, a 13. századi felvilágosodás katalizátorai voltak, különösen a domonkosok. Ekkor született meg az egyetem, a skolasztikus filozófia és teológia fellegvára, mely forradalmi gondolkodásmódjával elindította azokat a felismeréseket, amik mára a technikai civilizációt megteremtették.
53. A 12. Egyetemes Zsinat, vagyis a 4. Lateráni Zsinat (1215), mely az első egyetemes zsinat, amin a magyar püspökök is részt vettek, az állam és Egyház kapcsolatában autonómiát hirdetett: "Nem akarjuk, hogy a világiak illetéktelenül bitorolják az egyháziak jogait, de ugyanakkor meg kell akadályoznunk, hogy az egyházi személyek követeljék a világiak jogait." A zsinatot jóváhagyó pápa III. Ince (1198-1216) azonban még a skolasztika előtti ágostoni hagyomány képviselője volt, politikai teológiája ezért teokratikus. Elképzelése szerint a pápa nemcsak az egyház, hanem az egész világ kormányzója, a pápa Istennél kevesebb, embernél nagyobb. Bár létezik világi hatalom is, ám az fényét a lelki hatalomtól kapja, mint a Hold a Naptól. Elképzelése nem közvetlen hatalmat, hanem legfelsőbb döntőbírói hatalmat jelentett.
54. 1184. november 4-én Veronában III. Lucius pápa (1181-1185) és a császár Barbarossa Frigyes "Ad abolendum" rendeletükben megalapították az inkvizíciót (Charta inquisitionis). Ezt fejlesztette tovább a kánonjogász IX. Gergely (1227-1241). Rendeleteiből egy rideg, gyűlölködő, embertelen természetű pápa képe rajzolódik ki. Ez látható a kiváló, visszafogott politikus, II. Frigyes császárral szembeni őrjöngéseiből is. Az emberi lélek összetettségét mutatja, hogy IX. Gergelyt szoros baráti szálak fűzték Assisi Szent Ferenchez, sőt a Ferences Rend szabályzatát is ő dolgozta ki.
55. III. Ince 1199-ben "Liecet perfidia Judaeorum" kezdetű rendelkezése a zsidók iránti vallási türelem magna chartaja. Több későbbi pápa is megerősítette. Előzményei a század öt pápájának rendeletiben megtalálhatók. Előírja a zsidók teljes vallásszabadságának tiszteletben tartását, tiltja erőszakos megkeresztelésüket. "Nem hisszük ugyanis, hogy igazi keresztény hite lenne annak, akiről tudjuk, hogy nem önként, hanem akarata ellenére részesül a keresztények keresztségében." Tiltja személyük megsértését, vagyontárgyaik erőszakos elvételét, szokásaik erőszakos megváltoztatását, botokkal, kövekkel,való háborításukat, a tőlük különféle szolgálatok erőszakos kikényszerítését, zsidó temetők megrongálását, és pénzszerzés okán az elföldelt testek kiásását. A rendelet megsértőire kiközösítés várt.
56. IV. Ince pápa (1243-1254) az egyházi teokrácia legerőteljesebb képviselője. Elmélete szerint a pápa szükség esetén helyettesítheti a császárt. A pápa igazságszolgáltató hatalma kiterjed a nem katolikusokra is, tehát joga van megbüntetni őket. Hatalmát összekapcsolta Isten hatalmával. Ebben a korszakban fejtette ki államelméletét Aquinói Szent Tamás is.
57. X. Gergely (1271-1276) rendelkezése máig alapját adja a pápaválasztás folyamatának. Eszerint a bíborosokat el kell zárni a külvilágtól (conclave). Elhúzódó választás esetén folyamatosan csökkenteni kell az étel és ital mennyiségét. Ameddig nincs pápa az Egyház élén, addig a bíborosok semmilyen jövedelemben nem részesülhetnek. Tíz napot várnak a bíborosok érkezésére, többet nem. A választás ott zajlik, ahol az előző pápa meghalt.
58. Egy hírneves orvos, aki több pápa személyi orvosa is volt, egyben kiváló filozófus és teológus, 1276-ban XXI. János néven lett pápa (+1277). Egy iszlám elleni szövetség reményében kapcsolatba lépett a tatárokkal. 1278-tól kezdődően létezett a pápai signoria intézménye, vagyis a pápa megválasztása elfogadásának pillanatától automatikusan Róma szenátora volt élete végéig. A többi szenátor (2-3) az ő nevében kormányzott. Ugyanebben az évben a Pápai Állam elérte legnagyobb kiterjedését, amit (legalábbis papíron) 1860-ig megőrzött. IV. Honorius (1285-1287) a házasság felbonthatatlanságáról értekezett, mivel IV. László magyar király elbocsátotta feleségét. A párizsi egyetemen bevezette a keleti nyelvek tanítását (tatár, arab, török, perzsa, örmény, stb.).
59. Akko elestével (1291) a Szentföld végleg elveszett a kereszténység számára, ugyanakkor a perzsa kán fia katolikus hitre tért, és a pápa után a Miklós nevet vette fel. IV. Miklós (1288-1292) ferenceseket küldött Kínába, akik az ott élő nesztoriánus keresztényeket egyesítették Rómával. 1307-ben katolikus érsekség alakult Pekingben.
60. VIII. Bonifác (1294-1303) pápasága alatt zajlott az első szentév, vagy más megnevezéssel jubileumi év (1300). "Unam sanctam" bullájában kifejtette a két kard elméletét (1302. november 18.). Eszerint a lelki hatalom kardja és a világi hatalom kardja közül az első magasabb rendű, ezért a második alá van vetve neki. Ezt csupán a lelki hatalomra értette, ám a gyakorlatban ez a következő változást jelentette:
Nagy Károly: Birodalmi Egyház - a pápa a császár minisztere,
VIII. Bonifác: Egyházi Birodalom - a császár a pápa minisztere.
Más szóval a Karoling hagyomány szerint az állam gyámkodik az Egyház felett, mely annak egyik szerve. Mindezt a bulla a visszájára fordította, ami hatalmas felháborodást keltett. Guillaume de Nogaret francia kancellár 1303. szeptember 3-án csapatai élén a pápa nyári lakhelyére Anagniba vonult, ahol a pápai palotában VIII. Bonifác teljes főpapi öltözékben rendíthetetlenül ült trónján, miközben a behatoló katonák sértegették, végül a vaskesztyűben lévő Sciarra Colonna arcon vágta. Jelképesen ez a pofon vetett véget a középkornak. Új világ kezdődött, ahol a pápaság mindenek fölött álló szakralitása már csak másodlagos szerepet játszott. VIII. Bonifác Rómába menekült, ahol a megaláztatásba rövidesen belehalt (október 11).
"Látom Anagniát - sőt, helyettesében Krisztust is, foglyáúl a liliomnak. Látom, újra gúnyolják, szörnyüképen, (...) s élő latrok közt őt ölik meg épen." (Dante: Purgatórium - A francia király bűnei, XX. 86-90.)
Átmenet a középkorból az újkorba (1303-1530)
61. XXII. János (1316-1334) pápaságát a tisztán politikai okokból kirótt egyházi büntetések és felmentések jellemezték. A pestis járványok fellazították az európai társadalom szövetét. Az emberi lét nagyon viszonylagossá vált. Az életben maradottak egy része a halottakat szállította el, mások felügyeltek a halottelszállítókra, ismét mások megszervezték a halottak elszállítását. A gazdagok vidéki birtokaikon a világtól hermetikusan elzárva habzsolták az élvezeteket, amíg még lehetett. Haláltánc. A pápák 72 évig Avignonban székeltek, Róma romhalmazzá vált, hol vadállatok tanyáztak.
62. Ahogy csökkent az Egyház irányító szerepe, úgy nőtt a magánháborúk száma, ahol már nemcsak a nemesek hadakoztak, hanem zsoldosokat fogadtak fel, aminek a költségeit a parasztok viselték. Ugyanakkor több szokásjog (például szabad vadászati, halászati, állatlegeltetési, favágási jog) megszűnt. Mindehhez jött, hogy a pestis elsősorban a városokban pusztított, tehát csökkent a mezőgazdasági termékek iránti kereslet, ami leszorította az árakat. Másrészt a kevés életben maradt városi iparos nem győzte a rendelések teljesítését, áruhiány keletkezett, ami felvitte az ipari termékek és szolgáltatások árát. Ez a késő középkori árolló egyaránt sújtotta a parasztot és urát, ami a hűbéri rendszer válságát idézte elő. E társadalmi válság indukálta a parasztfelkeléseket, ám azokat minden esetben leverték, majd kegyetlen megtorlások következtek. Az addig szabad parasztok félrabszolga sorba jutottak, kialakult a feudalizmus, a parasztból jobbágy lett.
63. Az invesztitúra harchoz hasonló küzdelem indult az egyházon belül arról, hogy a pápa vagy az egyetemes zsinat a magasabb döntéshozói szerv. A konciliarizmus, mely szerint az egyetemes zsinat a pápa felett áll, IV. Jenő (1431-1447) alatt végleg megbukott.
64. A török 1453-ban megkezdte Bizánc ostromát, ahol jelentős nyugati haderő is tartózkodott. Az ostrom 40 napig tartó bombázással kezdődött, amiben nagy szerepe volt egy Orbán nevű áruló magyar mérnöknek, aki Konstantinápolyból átszökött az iszlám hadakhoz. Óriáságyúkat készített a törököknek, ám az egyik felrobbant Orbánt is megölve. Három genovai hajó áttört a török flottán és utánpótlást juttatott be a városba. Egy velencei gálya megpróbálta felgyújtani a török hajóhadat, de sikertelenül. 1453. május 28-án a Hagia Sophia bazilikában megtartották az utolsó keresztény istentiszteletet, megtörtént az utolsó basileus utolsó szentáldozása. Konstantinosz császár elesett a harcban, és vele az ezeréves Birodalom, az ókori Római Birodalom örököse. A török szultán országát az ókori Róma jogutódjának kikiáltva benyújtotta igényét az egykori Római Birodalom teljes területére, egész Európára.
65. Az Itáliába menekült bizánci értelmiség és művészek az akkor már tért nyert humanizmussal ötvöződve elindították a reneszánsz korszakát. A túlvilági életre összpontosító középkor után a humanizmus a földi értékeket (természet, művészet) helyezte a középpontba. A humanisták a latin öntudat megtestesítői, felfedezik ókori örökségüket, lám ők is valakik, hiába urak a germánok. Ennek jegyében az ókor és a saját koruk közötti időt átmeneti sötét kornak tüntették fel, és elnevezték középkornak. Megtagadták a gótika és a skolasztika értékeit, a szépet és nem az igazságot tették az első helyre. V. Miklós (1447-1455) volt az első reneszánsz pápa, aki a humanizmus emberközpontú kultúrájának keresztény szellemiséget adott, és az Egyház szövetségesévé tette. Ő alapította a Vatikáni Könyvtárat, mintegy 1500 kötettel.
66. III. Callixtus pápa (1455-1458) fő feladatának a török előrenyomulás megállítását tűzte ki. 1455. május 15-én keresztes háborút hirdetett a Balkánt elözönlő iszlám hadak ellen. A flottát maga a pápa szervezte, a Vatikán kincseinek jó részét beolvasztották, és az ebből keletkezett hatalmas összeget Magyarország kapta. Egy év készület után az egyesült európai haderő, melynek vezetését Hunyadi János látta el, Nándorfehérvárnál 1456. július 22-én megfutamította a törököket. Eközben a flotta Ludovico Trevisan camerlengo bíboros vezetésével Szamosz szigete mellett tönkreverte a török hajóhadat. Az egységes Európa hiánya, a magyar belviszályok, Hunyadi és Kapisztrán halála megakadályozta a kettős győzelem kihasználását, így csak rövid időre akasztotta meg a törökök előrenyomulását.
67. II. Pál pápa (1464-1471), aki már 20 évesen bíboros volt, szerette a művészeteket, különösen az irodalmat és a színházat, meg az ünnepélyes megjelenést. A műemlékeket restauráltatta és építkezett, ám érdekes módon az iskolákban betiltatta az ókori klasszikusok olvasását. Az őt követő IV. Szixtusz (1471-1484) alatt (aki rehabilitálta a humanistákat) a törökök átmenetileg elfoglalták az itáliai-félsziget legkeletibb pontját, Otranto városát, ugyanakkor 1492. január 2-án, 800 évnyi harc után sikerült az arabokat Spanyolországból kiűzni.
68. Pico della Mirandola (1463-1494) nagyszabású remekműve a "Conclusiones philosophicae, cabalisticae et theologicae" 900 tétele a különböző kultúrák tudását (latin filozófusok és teológusok, arab peripatetikusok, platonisták, pitagoraszi matematikusok, kaldeus teológusok, zsidó kabalisták) gyűjtötte egybe és összevetve őket, igyekezett kimutatni a kereszténység igazságát. A pápai udvar 13 tételét gyanúsnak találta, mire Pico megírta "Apologia"-ját, erre mind a 900 tételét elítélték. 1493-ban rehabilitálták és belépett a domonkos rendbe. Ebben az időben Firenzében Girolamo Savonarola (1452-1498) egy érdekes államot hozott létre: teokratikus köztársaságot, amelyben minden fontos tisztséget az ő emberei töltöttek be, akik az ő utasításait hajtották végre.
69. A Birodalom szervezeti reformra szorult. Egyrészt több jogosítványra volt szüksége a központi irányításnak, másrészt mivel a birodalmi gyűlés és a parlament feladata és illetékessége nem volt tisztázva, a kisebbség nem vetette alá magát a többség akaratának, és nem volt olyan végrehajtó szerv sem, amely a határozatoknak érvényt szerezhetett volna. A középkorban még a jogvédelem eszközeként funkcionáló, de ekkorra már pusztító csapássá váló magánháborúkat 1495-ben betiltották (örök béke). Maximilian von Habsburg (I. Miksa), mivel Velence miatt nem tudott Rómába eljutni, 1508. február 4-én Trentóban felvette a "választott római császár" címet, ezzel tudta nélkül elválasztotta a császári méltóságot Rómától és a pápától. II. Gyula (1503-1513) sem ismerte fel a lépés horderejét. A német-római királyok ettől kezdve megválasztásuk pillanatától római császárok is lettek, nem volt szükség többé Rómában a pápai koronázásra. Ettől kezdve a császári cím nem a pápasághoz, hanem Németországhoz kötődött.
70. X. Leó (1513-1521), aki már 13 évesen bíboros volt úgy vélte, hogy a pápa legfőbb kötelessége a tudósok pártfogása és könyvek vásárlása. Szerette a szabados színelőadásokat, elmélyült a címer- és éremtanban, és bőkezűen támogatta az udvari bolondokat. A Medici család tagjaként Firenze államfője, ugyanakkor mint pápa az Egyházi Állam vezetője volt. A két állam érdekeit kiválóan tudta egyeztetni. Az ő idején lépett fel Luther téziseivel (1517), miközben 1522. december 21-én a török elfoglalta Rodosz szigetét. A Luther elleni vitára Tommaso Cajetan de Vio bíboros utazott Németországba, ám Luther féktelen természete teljességgel képtelen volt elviselni a kifinomult teológus szigorú, bölcs és higgadt érvelését. 1527. május 6-án lutheránus zsoldosok elfoglalták és kifosztották Rómát (Sacco di Roma). Megismétlődtek az ókori barbár betörések jelenetei, 8 napig tartott a borzalom. A germánok ismételten megmutatták, hogy ki az úr Európában. 1530. február 24-én a pápa Bolognában V. Károlyt császárrá koronázta. Ez volt a Birodalom utolsó császár-koronázása. A hitújítók eközben letettek arról, hogy az Egyházat reformálják meg, új felekezet megalapítása mellett döntöttek. 1530. június 25-én Augsburban kihirdették az Ágostai hitvallást, megszületett a protestantizmus, elkezdődött az újkor. A Respublica Christiana összeomlott, helyét a nemzeti államok foglalták el, melyek kizárólag saját érdekeikkel foglalkoztak.
Újkor
71. Szent V. Pius pápa (1566-1572) hiába próbált megszervezni egy törökellenes európai hadjáratot, a nemzetállamok önzése ezt megakadályozta. A török így elfoglalhatta az egész Balkánt és Magyarországot is nagyrészt megszállta vagy vazallusává tette. Ciprus elfoglalása után azonban sikerült a pápának egy flottát összeállítania velencei, spanyol, pápai, genovai, máltai lovagrendi, és a savoyai herceg hajóiból. A jóval kisebb, de képzettségben magasabb színvonalú és haditechnikailag fejlettebb katolikus erők 1571. október 7-én Lepantónál megsemmisítették az ellenséges flottát. A törökök ezt a vereséget soha nem tudták kiheverni, a Földközi-tenger térségében végleg megszűnt a török hegemónia és az a hiedelem, hogy a törökök legyőzhetetlenek. A Tridenti zsinat megreformálta az Egyházat, aminek többek között a barokk lett az eredménye, mely az utolsó kulturális korszak, amit a katolicizmus adott Európának és a világnak.
72. Richelieu bíboros (1585-1642) a nemzeti érdekeket a vallás elé helyezte, ebből kifolyólag a pápa legfőbb ellenfele volt. Franciaország nagyságára és dicsőségére törekedve nem riadt vissza semmilyen eszköztől. Lényeges szerepe volt a pápaság országok közötti döntőbírói szerepének megszüntetésében, a politika elvilágiasodásában, és sikeresen meghiúsította a katolikus restaurációt Németországban.
73. A vesztfáliai béke (1648) véget vetett a 30 éves háborúnak és véglegesen lezárta a vallásháborúkat. Ettől kezdve a földesúr vallásváltoztatását nem kellett a jobbágyoknak követniük. Megteremtődött az új Európa, a vesztfáliai béke lett az európai országok közötti további szerződések alapja, szinte minden korábbi szerződés érvényét vesztette. Létrejött az az európai politikai rendszer, amelyben minden országot a teljes függetlenség jellemez, és ahol a függetlenséget és a békét a hatalmi egyensúly biztosítja. Véget ért az egyes politikai tényezők szuverén hatalomként való jelentkezése, a nemzetállam mindent magába olvasztott. Politikailag a protestánsok, vallásilag a katolikusok kerültek ki győztesen, ami kulturális orientációikat is mutatja. A Birodalomban meggyengült a császárság intézményének pozíciója, Poroszország viszont megerősödött.
74. A török 1669. szeptember 5-én elfoglalta Kréta szigetét, majd 1672-ben bevonult Lengyelországba és Ukrajnába. Sobieski János a pápa pénzéből és Odescalchi bíboros személyes segítségével saját hadsereget toborzott és 1673. november 11-én a Dnyeszter vonalánál megállította a törököket, majd 1675. augusztus 24-én Leopolis (Lemberg, ma Lvov) mellett döntő csapást mért rájuk. A vereség ellenére IV. Mohamed nem mondott le tervéről, egész Európa elfoglalásáról és a kereszténység megsemmisítéséről, amiben aktív támogatást kapott a magyarok egy részétől, és passzívat XIV. Lajos francia királytól. A pápa az iszlám elleni utolsó nagy keresztes háborút szervezte és finanszírozta. A török-magyar haderő 1683. július 14-én körbezárta Bécset. A várost Rüdiger von Stahremberg védte hősiesen. Az osztrák-lengyel-bajor felmentő sereg Sobieski János vezetésével hatalmas győzelmet aratott, a török haderő és magyar segédcsapatai teljesen megsemmisültek. Sobieski a hadizsákmány egy részét a czestochowai Szűznek adományozta. Európa véglegesen megszabadult a török nyomástól, mely azután fokozatosan visszaszorult a Balkánon. Európa ezer éves élet-halálharca az iszlám ellen véget ért.
75. XIV. Benedek (1740-1758) az első modern pápa. Egyházjogászként és teológusként is tisztában volt a teokrácia tarthatatlanságával. Támogatta a felvilágosodás erényeit: a sérthetetlen lelkiismereti jogokat, a toleranciát és a szabadságot. Az igazságszolgáltatás területén ellenezte a szigort. Ő adta ki az első enciklikát (1740. december 3. - "Ubi primum"), aminek programja szerint jobb a kevesebb, "de becsületes, alkalmas és hasznos" pap, mint a sok alkalmatlan. Szó sincs az Egyház anyagi javairól, sem politikáról, csak papi feladatokról. A liberális pápa csökkentette az ünnepek számát, felülvizsgálta a könyvek tilalom alá vételének gyakorlatát és levette a listáról azokat, amelyek a szentek és ereklyék túlzott tiszteletét bírálták, érvényesnek ismerte el a vegyes házasságot, elrendelte az egyházjogban meglévő joghézagok megszüntetését. "Alla tae sunt" bullájában (1755) a Rómához csatlakozó keleti keresztényeknek előírta saját rítusuk megőrzését, és megtiltotta a latin szertartás rájuk erőltetését. Engedélyezte a kovászos kenyér használatát és a Filioque elhagyását a keleti szertartásokban. Levelezésben állt Voltaire-rel, aki neki ajánlotta Mohamet című drámáját. A római egyetemen matematika és kémia tanszéket alapított. Létrehozott egy kémiai laboratóriumot és egy fizikai intézetet. A bolognai egyetemnek ajándékozta értékes könyvtárát és kémiai tanszéket illetve anatómiai múzeumot létesített. Különbséget tudott tenni lényeges és lényegtelen dolgok között, mi az amihez ragaszkodni kell és mi az amihez nem, sőt szükséges az elhagyása. Irányításával az 1750. évi szentév a keresztény kultúra utolsó nagy felragyogása volt.
76. XIV. Kelemen pápa (1769-1774) "Dominus ac Redemptor" kezdetű brévéjével (1773. július 21.) feloszlatta a jezsuita rendet. Ez az intézkedés hasonlóan V. Kelemen 1312. évi megszüntető határozatához a Templomos Lovagrend kapcsán, nem ex cathedra döntés, nem is bírói ítélet volt, hanem kormányzati és belső egyházfegyelmi intézkedés.
77. A nemzetállamok szerepe odáig fokozódott, hogy elsősorban a katolikus államok úgynevezett nemzeti érdekeikre hivatkozva abszolút ellenőrzésük alá vonták a papságot, így szembe kerültek a Szentszékkel. Eközben VI. Pius (1775-1799) a pápai államban széleskörű reformokat indított el. A merkantilista gazdasági elmélet alapján fejlesztette a mezőgazdaságot és a kereskedelmet, kiépítette az úthálózatot, bevezette a papírpénzt, rendezte az egészségügyet és a lakáshelyzetet, lecsapoltatta a mocsarakat. Új büntetőtörvénykönyvet adott ki, támogatta a művészetet, a tudományt, szorgalmazta a régészeti ásatásokat. Róma nemzetközi intellektuális találkozók központjává vált; Goethe is nagyra értékelte VI. Pius személyét.
78. Ebben a helyzetben köszöntött be a francia forradalom, méghozzá a francia papság lelkes támogatásával. Az állam megszüntette a tizedet, államosította az egyházi vagyont és az állam feladatává tette az Egyház hitéleti működésének anyagi fenntartását, az oktatással és szegénygondozással együtt. Az Egyház és Franciaország között a szerzetesrendek betiltásakor (1790) romlott meg a viszony. A törést a papoknak kötelezően előírt állami hűségeskü okozta, az egyházüldözés 1791-ben kezdődött. Napóleon 1796-ban vonult be Itáliába, 1798. február 15-én kikiáltották a Római Köztársaságot. VI. Pius egy Firenze melletti karthauzi kolostorba költözött. 1799 márciusában letartóztatták és Franciaországba hurcolták, ahol rövidesen elhunyt.
79. Barnaba Chiaramonti bíboros 1797-ben nagy feltűnést keltő szentbeszédében kimondta, hogy a demokratikus kormányzási forma nincs ellentétben az Evangéliummal, és a vallás ilyen esetben fontosabb, mint bármely más államforma esetében. Püspökségében gondosan elkülönítette a politikát a vallástól, majd három év múlva pápává választották. VII. Pius (1800-1823), aki Alexandriai Szent Kelement követve a kereszténységet filozófiának tekintette, első lépéseként egy fiatal felvilágosult reformpüspököt tett meg államtitkárává. Ercole Consalvi rövidesen nagy tekintélyre tett szert az Európát irányító politikusok között. Több gazdasági reformot vezetett be a pápai államban, például földosztást (1802), és szabad kereskedelmet. Eközben Párizsban Napóleon átvette a hatalmat (1799. november 9.), és azonnal megszüntette az Egyház üldözését, ugyanis reálpolitikusként felismerte, hogy hasznosabb a papságot saját céljaira felhasználni, mintsem küzdeni ellene, nemzetközi téren pedig presztízs szempontból kifizetődő a lépése. A pápa ugyanakkor fontosabbnak tartotta a francia egyház megmentését, mintsem tekintettel lenni az emigránsokra és a konzervatív bíborosokra, így 1801. július 15-én aláírták a konkordátumot.
80. Karl Theodor von Dalberg regensburgi érsek felajánlotta Napóleonnak a német-római császári koronát. Franciaország, Németország és Itália egyesítésével gyakorlatilag Nagy Károly birodalma éledt volna újjá. Napóleon hosszas hezitálás után az ajánlatot elvetette, és megalapította a Francia Birodalmat. 1804. május 18-án császárrá kiálltatta ki magát a szenátussal, amit egy népszavazás is megerősített. Koronázást rendezett magának, amihez a pápára is igényt tartott. Mivel a 20 római bíboros közül 15 az utazást ajánlotta, VII. Pius elindult Párizsba. Előzőleg államtitkárának átadta lemondó levelét arra az esetre, ha nem engednék vissza. Napóleon a párizsi Notre-Dame székesegyházban 1804. december 2-án a pápa jelenlétében végül maga helyezte a saját fejére a koronát. Eközben II. Ferenc német-római császár (magyar királyként I. Ferenc) 1804. augusztus 11-én császári rendelettel felvette az Ausztria császára címet, amit december 7-én ünnepélyesen ki is hirdettek (a cím Magyarországra is vonatkozott). A császári cím így megmaradt a Habsburgoknak, a Német-Római Birodalom viszont Napóleon utasítására 1806. augusztus 6-án megszűnt, ami nagyban hozzájárult a német nemzeti tudat kialakulásához.
81. Róma és Napóleon között a viszony 1806-ban romlott meg végleg, amikor a pápa nem érvénytelenítette Napóleon testvérének házasságát. A pápa elutasította a Franciaországgal hadban álló országok állampolgárainak kiutasítását is Rómából, sőt az Anglia elleni kontinentális zárlathoz sem csatlakozott. Válaszul 1808. február 2-án francia csapatok vonultak be Rómába. 1809. május 19-én a pápai állam a Francia Birodalom része lett. 1809. július 4-én a pápát letartóztatták és elhurcolták. 3 évig Savonában tartották fogva, majd Fontainebleau-ba vitték, ahol 1813 januárjában aláírattak vele egy új konkordátumot, ami szerint a pápák új székhelye Avignon lesz. Március 24-én a pápa ezt semmisnek nyilvánította, mint erőszakkal kikényszerített aláírást. VII. Pius 1814. március 10-én szabadult, május 24-én már Rómában volt. Rövidesen ismét menekülni kellett, de Waterloo pontot tett az ügy végére. VII. Pius pápaságának második részében (melynek nyitányaként 1814. augusztus 7-én visszaállította a jezsuita rendet) a hitélet területén fokozatosan a "buzgók"-nak nevezett konzervatívok kerültek előtérbe. Consalvi államtitkár eközben a politika és vallás szétválasztását garantáló konkordátumok sorozatát kötötte meg az itáliai és német államokkal. Ugyanez történt Oroszország esetében is (lengyel kérdés). Svájccal is tárgyalások folytak, miközben a Vatikán elismerte a latin-amerikai köztársaságok függetlenségét.
82. XII. Leó (1823-1829) a "buzgók" köréből lett megválasztva. Rigorózus szemléletű volt, minden tekintetben az erőszakos restaurációra törekedett. A pápai államban letartóztatta az összes ismert liberálist, legyen az egyetemi hallgató, szabadkőműves, vagy pap, és eljárást indíttatott ellenük. Mintegy 500 vezető értelmiségit ítéltek el, a kivégzettek holttestei 12 órára közszemlére voltak kihelyezve. A zsidókat gettóba záratta, akik kötelesek voltak a térítésükre kirendelt papok beszédeit meghallgatni. Sok zsidó kivándorolt, ami a csőd szélére sodorta a pápai állam gazdaságát. Az egyetemeket első és másodrangúakra osztották fel, a rektorok a mindenkori helyi püspökök voltak, Rómában a bíborosi kar dékánja. XVI. Gergely (1831-1846) szintén a "buzgók" választottja megtiltotta a katolikusoknak a tudományos konferenciákon való részvételt, ugyanígy a vasút létesítését a pápai állam területén. A pápai börtönök zsúfolásig tömve voltak politikai foglyokkal. Boldog IX. Pius (1846-1878) pápaságának idejére esett az Egyház világi hatalmának megszűnése (1870). Teokratikus szemlélete abból fakadt, hogy nem volt képes megkülönböztetni a hit lényegét a kultúra termékétől.
83. XIII. Leó (1878-1903) fiatal papként Belgiumban volt apostoli delegátus. A belga kultúrával és egyáltalán, az Alpokon túli katolicizmussal való kapcsolatai hatására pápaként megújította az Egyház és állam közötti viszonyt. Az Egyház megszabadulva a földi javaktól (egyházi állam), erőteljes hatást volt képes kifejteni társadalmi és kulturális területeken. Mintegy 30 év alatt érlelődött meg benne az Egyház és a világ kapcsolatának új látásmódja. Még püspökként 1874-től jelennek meg pásztorleveleiben kikristályosodott gondolatai a modern civilizációval való kapcsolatról. Lelkesedett a tudományos eredmények és a technikai fejlődés iránt. A technikát az ember munka alóli felszabadulásaként értelmezte, mint ami a Teremtő akarata. Az Egyház ellenségeivel nem vitázott és nem bírálta őket, hanem a párbeszéd kialakításán fáradozott. Elindította az ökumenizmust elsősorban az ortodox és anglikán egyházak tekintetében. A modern világgal való kibékülés kezdeményezője, a megromlott viszonyért az Egyházat hibáztatta. Útnak indította az Egyház szociális tanítását ("Rerum novarum" enciklika, 1891). Vallotta az államnak az Egyháztól különálló identitását. Tanítása szerint az állam van az egyénért, és nem fordítva. A kereszténydemokrata pártokat megtűrte, de nem vonta be az Egyházat a pártpolitikába, mondván a vallás szent és sérthetetlen, az Egyház nem válhat párttá, hiszen mindenkié. Szorgalmazta Aquinói Szent Tamás filozófiájának és teológiájának követését. Megújította a Szentírás értékelését. A katolikus kultúra és a szociális kereszténység megújítója volt.
84. III. Pál (1534-1549) "Pastorale officium" kezdetű brévéje (1537. május 29.) az első emberjogi dokumentum. Ezt követve XIII. Leó 1888. június 20-án "Libertas praestantissimum" kezdetű körlevelében, az emberi szabadságról és méltóságról, a lelkiismereti szabadságról és szabadságjogokról alcímmel arról értekezik, hogy "a szabadság a természet legkiválóbb java [ami által az ember] birtokolja a cselekedetei feletti hatalmat." (DS 3245.) Ahol önkényuralom van, vagy annak kialakulása fenyeget "jogos keresni az állam életének másféle megszervezését, amelyben meg van engedve a szabad cselekvés." (DS 3253.) "A polgárok kiváltságaik növelésében a lehető legnagyobb szabadsággal legyenek megajándékozva." (DS 3255.) Az 1891. május 15-én közzétett "Rerum novarum" kezdetű körlevelében kifejti, hogy az igazságos adózás a többkulcsos progresszív adózás, mert "kötelesség, hogy a fölöslegből a szűkölködőknek adjunk." (DS 3267.) Joga van mindenkinek az élete fenntartásához szükséges anyagi javakhoz, és mivel a szegényeknek a gazdagokkal ellentétben erre csak a munka által van lehetőségük, ezért a munkabérnek elegendőnek kell lennie a tisztes megélhetéshez. A tisztes megélhetéshez elegendő bér az, amelyből megtakarítás is képezhető. Csak az ilyen mértékű bér szoktathatja a munkást takarékossághoz. "Ha a munkás szükségtől kényszerítve, vagy nagyobb baj elkerülése végett ennél keményebb feltételekbe belenyugszik, melyekbe akarva, nem akarva, bele kell nyugodnia, mivel azokat ura szabja eléje, akkor erőszakot szenved, mely az igazságossággal ellenkezik." Megjegyzi még azt is, hogy az államnak nincs joga a magántulajdont embertelen közadókkal és közterhekkel tönkre tennie. (DS 3270-3271.)
85. Szent X. Pius (1903-1914) programja az elzárkózás a világtól, annak elítélése, a párbeszéd elutasítása, az egyetlen igaz katolikus hit gettóba zárása. A modern világnak azonban ekkorra már bealkonyult (Spengler, Husserl), így a pápa befelé fordulása nem okozott nagy károkat, ugyanakkor a belső reformok elsősorban a liturgia és az egyházjog terén igen gyümölcsözőknek bizonyultak.
Átmenet az újkorból az információs korszakba (1918-)
86. Az első világháború törés, egy új korforduló kezdete. A Vatikán állam létrejötte (1929) már az új korszak képe. XII. Pius (1939-1958) egy új típusú pápa, aki nemcsak a katolikusok pápája, hanem az egész világ lelkiismerete, ami majd II. János Pál (1978-2005) személyében teljesedik ki. A tulajdonképpeni korforduló az úgynevezett keleti tömb bukásával köszöntött be (Szovjetunió megszűnte: 1991). Itt van még a régi világ is, de kétségtelenül az új dominál, bár nem tudni még mivé alakul. Az átalakulás, az átmenet még tart, nem tudni, az újjáéledt Birodalom, az Európai Unió fennmarad-e vagy sem? Lobogója mindenesetre Szűz Mária jelkép. A katolikus tervező a Jelenések könyvét vette alapul: "Ekkor nagy jel tűnt fel az égen: egy asszony, akinek öltözete a nap volt, lába alatt a hold, és a fején tizenkét csillagból álló korona." (Jel. 12,1.) Az EU lobogóján ez a tizenkét aranyszínű csillagból álló korona látható kék mezőben. A kék (kék ég) Szűz Mária színe.
87. XVI. Benedek pápa (2005-) az Európai Egyesült Államokon túl tekintve kifejti, hogy a globális világban a népek családja koncepciónak konkrét formát kell adni. Egy világbirodalomról beszél, ami az ENSZ reformjával érhető el, amelyben minden népnek szava lehet. Meglátása szerint szükséges létrehozni egy valódi politikai világtekintélyt, ami a jog alá rendeli magát, és következetesen ragaszkodik a szolidaritás és szubszidiaritás (a döntés és végrehajtás lehető legalacsonyabb szinten való megvalósítása) elveihez. Ennek a tekintélynek mindenki által elfogadottnak és tényleges hatalommal rendelkezőnek kell lennie, ellenkező esetben csupán az erősek erőegyensúlya lesz a meghatározó. Az igazságos világ szempontjából az emberiség fejlődése tekintetében szükséges, egy a demokráciát garantáló szubszidiaritás elve szerint működő rend a globalizáció irányítására. (Caritas in Veritate, 67. pont.)
Utószó
88. Dante Alighieri (1265-1321), mint politikus pápapárti (guelf) volt, szemben a császárpártiakkal (ghibellin). A pápapártiak fehér és fekete guelfekre osztódtak, az utóbbiak teokratikus szemléletűek voltak. Dante, mint fehér guelf a pápát támogatta a császárral szemben, ám a világi hatalmat a császárnak tulajdonította, ezt külön műben, egy filozófiai írásban is kifejtette (Az egyeduralom). Ebben (eredeti cím Monarchia) azt kívánta bizonyítani, hogy szükség van egy globális világhatalomra, mert csak így akadályozható meg a zsarnokok uralma, és ez a hatalom a dolgok természetéből adódóan nem a pápa, hanem a császár. Gondolatmenetében Aquinói Szent Tamást követve egy nagyon lényeges pontot érint: "Az emberi nem akkor él legjobban, amidőn a leginkább szabad. (...) Szabadságunk első alapelve az akarat szabadsága. (...) Az akarat szabadsága az akarat szabad elhatározásában áll. [Liberum arbitrum est Liberum de voluntate iudicium. Thom. 2. sent. 1,3 ad 5.] Teljes szabadságunk principiuma a legnagyobb adomány, amellyel Isten az emberi természetet felruházta, úgyhogy emez adomány révén vagyunk mi boldogok itt a földön, mint emberek, s másutt boldog üdvözültek, mint isteni lények. Ha pedig így van ki tagadhatná, hogy az emberi nem akkor van a legjobb állapotban, amikor a leghathatósabban élhet ezzel a princípiummal." (Első könyv, XII.)
Függelék
Kereszténység és jog
89. A kereszténység kulturális hatása sok területen, így a mai nyugati jogrendben is tettenérhető, amit az egyházi törvénykezés alakított ki. A katolikus jog anyajoga az antik római jog, amit a keresztény hittel harmonizáltak. Ilyen például a két tanú aláírása esete, ami a Biblia hatása. A római jog hét tanút írt elő. Ugyanakkor a kereszténnyé lett népek pogány perjogait (ha volt ilyen, a magyaroknak például nem volt) az Egyház egységesítette.
90. Az egyházi bíráskodásban a bíró hivatala a hatalmi ágak szétválasztásának középkori példája (Balogh Elemér). A középkorban az emberek magánjogi pereikben szívesebben fordultak egyházi bírósághoz, mert az a világival ellentétben:
- ismerte a költségtérítést
- ismerte a fellebezést, sőt a másodfokú ítéletet még Rómában is meglehetett támadni
- egész Európára kiterjedő joghatósággal rendelkezett
- képzett jogászok vitték az ügyeket
- a hátrányos helyzetűek és szociálisan rászorulók számára a bíró köteles volt ügyvédet kirendelni.
Ezt tudva talán nem meglepő, hogy a 13. században egyes tartományurak csonkítással és teljes vagyonelkobzással fenyegették meg azokat, akik egyházi bíróságokhoz fordulnak.
Az akkori viszonyok között a végrehajtás akár évtizedekig elhúzódhatott, ezért a felek törekedtek a peren kívüli megállapodásra.
91. A középkori társadalom úgy tekintett az eretnekekre, mint a mai a terroristákra, és akként is viszonyult hozzájuk. A középkor végén alakult meg az inkvizíció, ami egyszerűen nyomozást jelentett. A kínvallatás tilos volt, az csak az újkor kezdetén lett bevezetve. Az egyházi bíróság fellépett a zsidókat érintő jogvitákban is, zsidók és keresztények közötti perekről van szó. E jogsegélyszolgáltatást segítették a zsidókat védelmező privilégiumok is. A protestantizmussal azonban megjelent a vallási türelmetlenség Európában. A középkorban az egyházi bíróság védelme alatt álltak a papok, egyetemi polgárok, keresztesek, utazók (kereskedők, tengerészek, idegenek) mellett a "persona miserabilis" csoportja: elesettek, árvák, özvegyek és a zsidók, más szóval a szociálisan vagy társadalmilag hátrányos helyzetűek.
92. A női egyenjogúság irányába tett első lépés a nők perképességének megállapítása a házassági perek esetében. Ez már a 13. században megtörtént, ettől kezdve igen rafináltan éltek is a nők ezzel a lehetőséggel. A házasság legfőbb elve a közös, szabadon meghozott akarat a házasságkötésre, ezért a középkorban az uralkodókat leszámítva a szülőknek nem volt beleszólásuk a házasságkötésbe. Az újkorban ez is megváltozott, lásd például Cervantes a Don Quijote második kötetének az elejét, ahol a szerző a mellett áll ki, hogy a házasságnak a szülők döntésén kell múlnia.
93. A házasságon kívüli nemi élet a középkorban oly általános volt mint ma, nem helyeselték, de az élet velejárójának tartották. A házasságkötés jogi menete elő sem volt írva, egyszerűen összeköltöztek az emberek, és házasoknak számítottak. Amennyiben meggondolták magukat, kérhették a házaság nemlétének kimondását, ami ha nem is mindig, de sokszor megtörtént. A házasságtöréssel szemben rendkívül elnézőek voltak, szemben az újkorral, amikor már halálbüntetés járt érte, nagyjából az 1500-1800 közötti években.
94. A családon belüli erőszak esetén előfordulhatott a gyors ügyintézés. Egy konkrét eset Bajorországból: a férj augusztus 15-én megverte feleségét, augusztus 25-én volt a tárgyalás, október 1-én az ítélethozatal. Amint utaltunk rá, a katolikus jog nem ismeri a válást, viszont van lehetőség annak megállapítására, hogy a házasság soha nem is jött létre, vagy a különélésre való jogosultság megállapítására (az előző esetben is ez történt). Ilyenkor vagyonelosztás is történt, sőt a nő visszakapta hozományát is. A különélésre indok volt a szegénység is, mert így nem kellett külön háztartást fenntartani.
95. A középkorban az egyházi bíróságok keresték a humánus megoldásokat. Például Bajorországban egy sekrestyébe betörő és a perselyt kifosztó tolvajt a plébános kérésére a régi pogány jog alapján a kár kilencszeresének megfizetésére kötelezték, miközben az egyházjog halálbüntetést írt elő.
Felhasznált irodalom
Battista Mondin: Pápák enciklopédiája. Szent István Társulat, 2001.
Az Egyházi Tanítóhivatal Megnyilatkozásai. Örökmécs Alapítvány, 1997.
Jacques Le Goff: Európa születése a középkorban. Atlantisz Könyvkiadó, 2008.
Georg Ostrogorsky: A bizánci állam története. Osiris, 2001.
Louis Bréhier: Bizánc tündöklése és hanyatlása I-II. Bizantinológiai Intézeti Alapítvány, 1997.
Louis Bréhier: A Bizánci Birodalom intézményei. Bizantológiai Intézeti Alapítvány, 2003.
Dimitri Obolensky: A Bizánci Nemzetközösség. Bizantinológiai Intézeti Alapítvány, 1999.
Katus László: A középkor története. Pannonica - Rubicon, 2001.
Középkori egyetemes történelmi szöveggyűjtemény. Európa és a Közel-Kelet, IV-XV. század. Szerkesztette: Sz. Jónás Ilona. Osiris Kiadó, 1999.
Balogh Elemér: Középkori bajor egyházi bíráskodás. Szent István Társulat, 2000.
Angi János, Bárány Attila, Orosz István, Papp Imre, Pósán László: Európa a korai középkorban (3-11. század). Multiplex Média - Debrecen University Press, 1997.
Mary Fulbrook: Németország története. Maecenas, 1997.
Karl Vocelka: Ausztria története. Corvina, 2006.
XVI. Benedek: Caritas in Veritate enciklika. Szent István Társulat, 2009.
Papp Imre: Nagy Károly és kora. Csokonai Kiadó, 1997.
Georges Duby: Emberek és struktúrák a középkorban. Magvető Kiadó, 1978.
Szuromi Szabolcs Anzelm: Fejezetek az egyházi jogalkotás történetéből. Források és intézmények. Szent István Társulat, 2011.
Erdő Péter: Az egyházjog forrásai. Történeti bevezetés. Szent István Társulat, 1998.
Dante: Isteni Színjáték. Szépirodalmi Könyvkiadó, 1986.
Dante: Az egyeduralom. Kossuth Könyvkiadó, 1993.
Szentírás a Neovulgáta alapján. Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, 2003.
2012. október 20.