Ősemberek, kelták, rómaiak
1. A mai Ausztria területén az első emberi nyomok 180 ezer évesek. Az ősember kétségtelenül birtokában volt a tagolt beszédnek és halottkultusza is volt. Vallásos képzeletvilága művészi kifejeződésének legjelentősebb tanúja egy mészkőből kifaragott női termékenységszobor, az úgynevezett Willendorfi Vénusz. Az egyiptomi és mezopotámiai birodalmak idején (i.e. 5000-1800), a mai Ausztria, Dél-Németország, Szudéták és a Kárpátok vidéke együtt alkották az úgynevezett dunai kultúrát, aminek központja a mai Burgenland és a Bécsi-Medence volt. A korszak végén a Közel-Keletről átvett ismereteknek köszönhetően megkezdődhetett a Salzburg környéki és tiroli rézbányák kiaknázása. Rövidesen áttértek a mélyművelésre (Bischofshofen: Mitterberg, Kitzbühel: Kelch-csúcs), ami maga után vonta a bányászat önálló szakmává válását.
2. A bronzkor idején vonultak át a területen szászországi őshazájukból kiindulva a latinok, hogy délen várost alapítsanak Róma néven. Ekkor és itt jelent meg egy új nép: a kelták. Első kultúrájuk Salzburgban és környékén volt. Ókori sóbányászatuk tanúja a szerencsétlenül járt bányászok holttestei. Kelta eredetű nevek, például Lentia (Linz), Tragisamus (Traisen), Vindobona (Wien, Bécs), Danu (Duna). A kelták az i.e. 2. században egységes államot hoztak létre, amit északon a Duna, keleten a Rába, délen az Alpok szegélye, nyugaton pedig az Inn határolt. A rómaiak Noricum-nak hívták, ami még a középkorban is Bajorország (a mai Dél-Bajorország és Ausztria) területének a neve volt. 113-ban az északi-tengeri jütlandi partoknál hatalmas áradás volt. Az itt élő germánok (kimberek, teutonok és ambronok) megjelentek az Alpok vidékén, és átvonulást kértek Noricumon. A kelták szövetségese Róma, Papirius Carbo konzul vezetésével csapatokat küldött az Alpokba. A konzul tárgyalásokat színlelt, majd orvul rátámadt a germánokra. A csata az Alpok belsejében, mai osztrák területen zajlott, és a rómaiak megsemmisítő vereségével végződött. A germánok előtt nyitva állt az út Itáliába, de ezúttal még nem éltek a lehetőséggel.
3. Augustus mostoha fiai, Drusus és Tiberius i.e. 15-ben római csapatok élén bevonultak Noricumba, és azt a Birodalomhoz csatolták. A kelták csupán Salzburg környékén tanúsítottak ellenállást. A Szudéta vidéket is el kívánták foglalni, de azt biztosan tartották a germán markomannok. Juvavum, a későbbi Salzburg, Claudius császár (41-54) idején kapott városi jogot, míg Vindobona (Bécs) Hadrianus császár (117-138) uralkodása alatt. A városok vezetői a gazdagok köréből kerültek ki, akik kiváltságokkal és örökletes politikai jogokkal rendelkeztek, de az ő feladatuk volt a középületek építése, fenntartása, és a közjó biztosítása is magánvagyonukból. A kelta fiatalokat katonai-politikai kiképzést nyújtó egyletekbe kényszerítették. A romanizáció gyorsan haladt, bár az őslakosság sokáig megőrizte kelta jellegét. Noricum provincia helytartójának hivatalvezetőjét, aki keresztény volt, a Diocletianus alatti üldözés idején Lauriacum határában az Enns folyóba fojtották. A neve Florianus volt, ő Szent Flórián, a tűzoltók védőszentje. A rómaiak 380 körül markomannokat telepítettek le Noricumban és Pannóniában. A Birodalom 433-ban kiürítette Pannóniát, harc nélkül átadva azt a hunoknak. A hun uralom azonban mindössze 22 évig tartott, 455-ben a bizánci császár engedélyével gótok vonultak be a területre. Odoaker 488-ban kiüríti Noricumot, ezután rövidesen megtörtént a bajorok honfoglalása.
A római-latin kultúra továbbélése az Alpokban
4. A humanizmus és a felvilágosodás nézete, mely szerint a barbárok bevonulása a Római Birodalomba iszonyatos katasztrófa volt, téves. Ravennától délre, valamint Dél- és Közép-Franciaországban folyamatos az életvitel az antikvitásból a középkorba. Észak-Itáliában és Észak-Franciaországban is a római-latin kultúra maradt az uralkodó, lényeges germán hatás mellett. A Rajna- és a Duna-vidéken felismerhető a latin kultúra (kelet felé haladva csökkenő mértékben), de már a germán elem van túlsúlyban. A germánok elismerték a római-görög kultúra értékeit, azokat beépítették saját ősi kultúrájukba, és képesek voltak valami újat létrehozni. Ez egyébként érvényes az arabokra, szlávokra , és a magyarokra is.
5. Az Alpok nyugati részét az alemannok (svábok), középső és keleti részét a bajorok, délkeleti csücskét pedig a szláv karantánok (szlovének) népesítették be. Az ottmaradt nagy létszámú alpesi rómaiak mai utódai a svájci Graubünden kanton rétorománjai, Dél-Tirol ladinjai, és a friauliak, akiknek nyelve az olasztól lényegesen eltér. A kora középkorban még jelentős számban éltek latin telepesek Vorarlbergben, Észak-Tirolban, a mai Ausztria Duna menti részén, és különösen sokan Salzburg környékén. A 8-9. századi hagyatéki leltárak adóköteles római parasztokról adnak hírt. A német nyelvben a welsche szó, akárcsak a magyarban a talján, azt jelenti, hogy latin nyelvű. A középkorban Salzburgnak még a régi elnevezését (Juvavum) is használták, ami jelzi a latin és bajor lakosság egymás mellett élését. Az osztrákok 16-18. századi gúnyneve a Paschaler volt. Ez a barsallok (Barschalken) nevével függ össze, akik örökölhető birtokkal rendelkező, adózó, főleg latin népcsoport volt Bajorföldön, akik jogaikat 848-ig őrizték meg. Észak-Tirol és Salzburg római lakosai a 10. században, a Vorarlbergiek a 13. században olvadtak be és váltak németté. Salzburg tartományban a római mezőgazdasági földbeosztás mind a mai napig fennmaradt. A mezőgazdasági tudást a latinok átadták a germánoknak, annak szókincse latin eredetű a németben, például a szőlészetnek, méhészetnek, a havasi legelőgazdálkodásnak. A pogány útnak nevezett római úthálózat a középkorban fontos szerepet játszott, többek között ez tette lehetővé a magyarok gyors rablóhadjáratait is.
Bajorok
6. A bajorok eredetéről több elmélet született, a legvalószínűbb a következő: Szabad Germániában, a mai Csehország és Ausztriának a Dunától északra fekvő területén a markomannok éltek, akik az 1. században összeolvadtak a mai Morvaországban és Nyugat-Szlovákiában élő quadokkal. (A quad germán törzsszövetség tagja volt két kelta törzs is, a kotinok és a pannon oszok.) Ezután további keleti germán, és sztyeppei néptöredék (szarmata, hun) csatlakozott hozzájuk. Ptolemaiosz 150-ben már Baianoi nevű népről írt. Norvégiában egy 200-400 közötti időre datált rúnakő megemlít egy bajor idegent. Ravennas Anonymus 7. századi művében Baias vidékéről beszélt. Csehország területe még sokáig a Boiohaemum (Bohémia) nevet viselte. Noricumi letelepedésük után a bajorok első uralkodó családja (Agilolfing) burgund származású volt, Bajorország kezdettől fogva függött a frankoktól.
Az önálló Ausztria kialakulásának kezdetei
7. Nagy Károly koncepciós perben (részint valós vádak alapján) eltávolította az Agilolfingeket, és 788-ban sógorát, a sváb Geroldot nevezte ki Bajorföld prefektusává. Röviddel ezután megkezdődött Pannónia, mint egykori római provincia visszafoglalása is. A hadmozdulatok 791-ben kezdődtek, és mintegy 12 évig tartottak, mivel az avarok a többi sztyeppei néphez hasonlóan nem vállalták a szemtől szembe küzdelmet, inkább az alattomos kitérés, hátrálás, orvtámadás harcmodort alkalmazták, azonban 803-ban kénytelenek voltak végleg behódolni. Ekkor a Fischa és a Lajta folyók közötti területre telepítették őket, Pannóniába pedig bajorok, frankok és szlávok települtek be.
8. Gerold 799-ben valahol keleten elesett. Ekkor választották le Bajorföldről a keleti határvidéket előbb Dunai őrgrófság, majd Ostmark néven. Határa nyugaton az Enns folyó, keleten pedig a Rába volt. Hozzátartozott Arrabona, németül Raab (Győr) is. Fennhatósága kiterjedt a karantánokra is. A friauli őrgrófság ugyanakkor a Dráva és a Száva közötti részt ellenőrizte, valamint Isztriát és Dalmáciát. A Rábától keletre 803 után Pannónia is a Birodalom része lett, egészen a Szerémségig elhúzódóan. Itt egy szláv fejedelem felügyelte a közigazgatási terület szláv és germán telepeseit. A Balaton melletti Zalavár a Karoling kori építőművészet tanúja. A terület egyházi központja Salzburg, az érsekség határa délen a Dráva volt. Itt jegyzem meg, hogy az osztrák nemesek részben Karoling-kori frank telepesektől származnak.
A magyarok inváziója
9. Miközben Szent Metód igyekezett a Salzburgi Érsekség kultúrateremtő tevékenységét lerombolni (lásd itt), egy addig ismeretlen ellenség jelent meg a Birodalom határvidékén. Hinkmar reimsi érsek 862. évi évkönyvében történik először említés a magyarokról. A frank krónikások a hun névvel illetik őket, hogy érzékeltessék miről is van szó. A hun név és Attila Európában ma is az egyik legnegatívabb történelmi képzetet jelenti Sztálin és Hitler mellett. Itáliában máig fennmaradt a fosztogató magyarok rémtetteinek emléke, akárcsak nekünk a tatárjárás. Egyedül a németek tanúsítanak bizonyos megértést a hunok irányában, tekintettel arra, hogy a germánok (legalábbis egy részük) szövetségben állt velük. A német mondák szerint a hunok tulajdonképpen a germánoktól származnak. A vándorló gótok királya Ganderich fia Filimer kiűzte népéből az alirunákat (jövendőmondó asszonyokat). Az alirunák a pusztában bolyongva összetalálkoztak az erdei emberekkel, a fügelevél-férfiakkal (faunok), és összevegyültek velük. Az a fajzat, mely ebből a nászból támadt kis termetű, rusnya és vad. Az Azovi-tenger (Meótisz) mocsaraiban tanyáztak, de azután előmerészkedtek, és eljutottak a gótok lakta vidékig. Ők a hunok, akik rablásból és vadászatból éltek. Az előmerészkedésük pedig így történt: közülük való vadászok egy nap a Meótisz partján egy szarvastehenet(!) pillantottak meg. Üldözőbe vették, az pedig egy gázlón, amiről eddig nem tudtak, átvezette őket a tó túlpartjára. Amikor megpillantották az ismeretlen szkíta földet, a szarvastehén eltűnt szemük elől. A vadászok ezután hazamentek és elmesélték az esetet, hogy micsoda szép föld van a túlparton. A hunok ezután betörtek szkítiába. Egy másik német monda úgy tudja, hogy a hunok és a magyarok, akik egy és ugyanazon nép, valójában szörnyetegek, akiket egy varázsló nemzett egy farkasszukával. Ezt a babonát a magyarok szándékosan terjesztették magukról, hogy rettegjenek tőlük. Ez a hiedelem még manapság is tartja magát az ausztriai keresztények körében a magyar határ mentén; olvasható a mondában. (Az eredetiben magyar helyett török megnevezés áll, ami alatt a kalandozó magyarokat értették, mivel a bizánci források "türk" néven emlegették őket. Látható a hun-magyar kontinuitás tudata a germánok körében. Lásd, Grimm: Német mondák - 377. A hunok eredete, 378. A hunok bevándorlása, 379. Monda a hunokról.)
10. A magyarok a Fekete-tengertől északkeletre Levédiában a kazárok uralma alatt éltek, ám a Kazár Birodalom az oroszok és besenyők közös támadásának hatására széthullt. A magyarok ezt kihasználva Etelközbe (Besszarábia) vonultak, ahonnan rablóhadjáratokra indultak nyugati irányba, és Bécs alatt 881-ben először csaptak össze a bajorokkal. Miután a besenyők új hazájukból is elűzték őket, 896-ban megtelepedtek a Kárpát-Medencében. Innen a Balkánon át Bizáncig portyáztak, Észak-Itáliába is betörtek, 906-ban pedig megsemmisítették a Morva Birodalmat. A bajorokkal egyenlőre még nem bírtak: 900-ban Luitpold őrgróf a Dunától északra győzte le őket, 901-ben egy másik magyar hadsereg a Fischa folyónál szenvedett vereséget. Az ismétlődő határmenti fosztogatások hatására az egyesült bajor haderő (nem a frank) 907-ben támadásba lendült, de július 4-én Pozsonynál megsemmisítő vereséget szenvedett. Elesett Luitpold őrgróf, a bajor nemesek jó része, több püspök, közöttük Theotmar salzburgi érsek is. Ezzel a dunai őrgrófság magyar kézre került, a határ az Enns folyó lett (a mai Salzburg tartomány területén). Innen könnyen eljuthattak a Birodalom belsejébe, ám a frank haderőtől tartva, Luitpold fiával Arnulfal fegyverszünetet kötöttek, sőt 916-ban a frankokkal való viszálya idején menedéket adtak neki. Ekkortól datálható a magyar-bajor jó viszony, ami majd Szent István idején fog tetőpontra jutni, és gyümölcsöző eredményekhez vezetni. Arnulf fivére Bertold 943-ban Welsnél érzékeny vereséget mért a magyarokra. A nagy fordulat azonban 955-ben következett be, amikor a magyarok megütköztek az Ottó király és Szent Ulrich püspök vezette egyesült német haderővel. A magyarok és a velük szövetséges bajor seregek augusztus 10-én az augsburgi Lech-mezőn szó szerint megsemmisítő vereséget szenvedtek. A győzelmet nem tudták kihasználni, mert Ottót ismét Itália foglalta le, az ősi bajor földek felszabadítása váratott magára. 962-ben Ottót Rómában császárrá koronázták, ezzel összekapcsolódott a Német Királyság a Római Birodalom eszméjével.
11. A magyarok elleni hadjárat csak 969-ben került napirendre, ami gyors sikert hozott, bár az ősi bajor határt, a Rába vonalat nem sikerült visszaállítani, sőt Bécs is magyar kézen maradt. A 60 éves magyar uralom az Enns és a Rába között a lakosság számára igen nyomasztó volt annak ellenére, hogy itt nem állt a magyarok érdekében a férfiak kiirtása és a nők rabszolgának való elhurcolása. Sokakat megöltek ugyan, és számosan elmenekültek, de folytonosság látható a Karoling-idők és a magyarok kiűzése utáni időszak között. Vallási szempontból a magyarok, akárcsak a többi sztyeppei nép, toleránsak voltak. Amikor kolostorokat fosztottak ki, azt soha nem világnézeti okból tették, hanem haszonlesésből. Mivel mentesek voltak a vallási fanatizmustól, a térítést is szabadon engedélyezték, következésképp az Egyház is szabadon működhetett az elfoglalt területen. Maguk a magyarok nem telepedtek meg számottevően a megszállt országrészben, így nem is hagytak maguk után semmilyen kulturális vagy etnikai nyomot.
12. Miután 976-ban a magyarokat a Mura vidéken is visszaszorították, a Birodalom jól megerősített határt tudhatott a magáénak, majd 991-ben ismételten súlyos csapást mértek a magyarokra, visszafoglalták Bécset, és ekkor lett először határfolyó a Lajta. A magyarok azonban továbbra is át-át csaptak és fosztogattak. A lakosság hangulatát mutatja, hogy egy Kálmán nevű ír zarándokot, az egyik kelta fejedelem fiát, Stockerau közelében magyar kémnek vélve megölték. Amikor ártatlansága bizonyságot nyert, holttestét Melkbe vitték; ma ő Ausztria védőszentje. A magyarok újabb vereségének hatására II. Konrád császár csapatai támadásba lendültek, és Győr térségében elérték az ősi bajor határt. A magyarokat ekkor éppen azok a bajorok mentették meg, akiket István hívott be az országba. Egy bajor harcos, Kund elsüllyesztette a támadók utánpótlását szállító hajókat. Bécs ismét magyar kézre került, a határ a Fischa folyó lett. Ez a helyzet azonban csak mintegy 10 évig tartott, a határ ezután stabilizálódott a Lajtánál. Bár 1070-ben sikerült áttörni a magyar gyepűt, előrenyomulni a Fertő-tóig és a Birodalom keleti végvárává tenni Mosont, ez közjáték volt csupán. Szent István életművének köszönhetően lezárult a Birodalom keleti terjeszkedésének ideje. A birodalmi egyháztól független esztergomi érsekséggel rendelkező Magyar Királyság képes volt betagozódni a keresztény Nyugat legitim államai közé, hatékony határvédelemmel és a bajor páncéloslovagoknak köszönhetően jelentős katonai erővel rendelkezett. Trónviszályok és pogánylázadások gyengítették ugyan, de a Birodalom is el volt foglalva az 1075-ben kitört, majd 50 évig tartó invesztitúra harccal. A további összecsapások csak a helyi őrgrófok magánkezdeményezései voltak, mint például a németek lakta Moson, Sopron, és Vasvár elfoglalása a tatárjárás idején (1241), amit a tatár hordák kivonulása után a magyarok azonnal visszafoglaltak. Ausztria és Magyarország ekkoriban egyaránt erős kapcsolatokat épített ki Bizánccal.
13. A magyar hatalom stabilizálódása után az addig Sopron-Szombathely útvonalon futó Borostyán út áttevődött a keleti-alpesi rézsűre (Semmering-hágó), aminek következtében Bécs vált a térség vezető településévé. A Rába és a Lajta közötti terület német lakosságát a 19. század végén, akárcsak szerte az országban, erőszakosan próbálták elmagyarosítani (lásd Rudolf Steiner: Életutam, és Fekete István: Kittenberger Kálmán élete).
Ottokár
14. A Babenberg család kihalása után a csehek, magyarok, bajorok, a császár, és az Egyház is szemet vetett Ausztriára. Bajor és magyar csapatok pusztították az országot. A pápa közvetítésével létrejött budai béke (1254) után Stájerország nagy része a magyaroké lett, Ausztria többi része a cseheké. Miközben Ottokár cseh király a bajorok kiszorításával volt elfoglalva, salzburgi érsekké választották Spanheim Fülöpöt, aki úgy kívánt érsek lenni, hogy nem szenteltette pappá magát, mert családi örökösödési jogát is meg akarta őrizni. A magyarok ekkor ellenérseket választattak a teljesen alkalmatlan Ulrich von Kirchberg személyében, ám az 1259-ben végrehajtott Salzburg elleni magyar támadás súlyos kudarccal végződött, az ellenérsek pedig cseh fogságba esett. A vereség hírére az elviselhetetlen magyar megszállás ellen szabadságharc tört ki Stájerföldön, ami rövidesen cseh-magyar háborúvá terebélyesedett, és azzal végződött, hogy az egyesült cseh-osztrák hadak Kroissenbrunn mellett megsemmisítették a magyar erőket. Az 1261. évi bécsi békében Magyarország végleg lemondott Stájerországról, Ottokár pedig saját unokaöccsét Vladislavot ültette a salzburgi érseki székbe (1265-1270). A magyarok azonban ismét támadásba lendültek, ezúttal Karintiában és Krajnában, de a csehek rövid idő alatt kiszorították őket. A Cseh-Birodalom elérte legnagyobb kiterjedését, határai az Elbától az Adriáig értek. A Birodalom ekkor elérkezettnek látta az időt, hogy közbelépjen.
15. A 20. századig kihatónak bizonyult az 1273. szeptember 29-én hozott döntés, amikor a mainzi érsek és a nürnbergi várgróf javaslatára német királlyá választották Rudolf von Habsburg svájci grófot. A cseh propaganda az ágrólszakadt grófon csúfolódott. Rudolf valójában gazdag, katonailag képzett, és rendkívül intelligens nagyúr volt.
16. A cseh király Birodalmon belüli nagyhatalmi státusát senki nem nézte jó szemmel. Amikor Ottokár megtagadta a megjelenést a nürnbergi birodalmi gyűlés előtt, és ezzel a hűbéreskü letételét, kimondták rá a birodalmi átkot. A kolduló rendek Rudolfot támogatták, márpedig ők alakították a közvéleményt. Rudolf 1276 nyarán szövetséget kötött Magyarországgal, és őt támogatta a salzburgi érsek is. Ottokár ugyan harc nélkül kiürítette Ausztriát, de a kulcspozíciókban az ő emberei maradtak, akiket nem sikerült elmozdítani, sőt összeesküvést szítottak Rudolf ellen, majd ennek sikertelensége után nyílt támadásba mentek át. Az egyesült cseh-lengyel haderő sorozatos veresége után került sor 1278. augusztus 26-án a morva-mezei Dürnkrut mellett a végső összecsapásra. A Rudolf vezette osztrák lovagok, svájci önkéntesek és a salzburgi érsek csapatai mellé a magyarok is csatlakoztak királyuk IV. (Kun) László vezetésével. A német-magyar hadsereg döntő győzelmet aratott, menekülés közben Ottokárt személyes ellenségei megölték. A győzelem megalapozta a Habsburgok 630 éves uralmát Ausztriában.
A Habsburg éra kezdete
17. A Habsburgok alemannok (svábok) voltak, Rudolf emberei beültek minden vezető pozícióba, úgyhogy minden bajért rövidesen az idegeneket, a svábokat okolták. Mindeközben a Kőszegi család Ausztriában fosztogatott. A Habsburgok határozottan visszavágtak (a határ időszakosan a Fertő-tó - Kőszeg vonalra tevődött át), majd Kun László halálakor bejelentették igényüket a magyar trónra. A magyarok ezt visszautasították, sőt a pápa kompromisszumos döntése ellenére III. Andrást választották királyuknak, ami után szövetség jött létre Ausztria felosztására Magyarország, Csehország, Bajorország, Savoya, a Salzburgi Érsekség, Aquileia, Konstanz, Lombardia és Svájc közreműködésével, amit a pápa is jóváhagyott. A magyar király megegyezett a salzburgi érsekkel a közös támadásban. III. András keletről, Konrad von Vanstorff érsek nyugatról egy időben tört be Ausztriába, ahol szervezett általános felkelés is kitört a svábok ellen. A Habsburgok mindezek ellenére, inkább ésszel, mint erővel, győzni tudtak. Habsburg Albert először is lemondott a magyar trónról, mire a magyarok hazamentek, márpedig az ő katonai erejük felülmúlta az összes többiekét együttvéve. Ezután Salzburgnak visszaadta a korábban elfoglalt területeit, a cseh királyt pedig felesége, Albert nővére Guta léptette ki a szövetségből. A hazai lázadók várait elfoglalták, a Stájer lázadást pedig egy váratlan és gyors téli hadjáratban a Semmering-hágón átkelve leverték. A Habsburgok ezután támadásba átmenve a bajor trónt kívánták megszerezni, ennek érdekében szövetkeztek a magyarokkal, de az osztrák-magyar csapatok 1313-ban és 1322-ben is vereséget szenvedtek a bajoroktól.
Ausztria középkori kultúrája
18. Az osztrák kultúrát befolyásolták az ekkor betelepülő bajorok, szászok, frankok, majd svábok, élő volt a régi rómaiak hagyománya is (lásd az 5. pontot), de nem hagyhatjuk figyelmen kívül a klímát sem. Salzburg környéke a középkori nagy felmelegedés idején jelentős borvidék, és gyümölcstermő terület volt. Az intenzív állattartás különleges formája a schwaige, ami a 12. század közepétől bizonyított. Ez hegyvidéki tanyasi gazdaságot jelent, ahol teheneket és birkákat tartottak, és amelyek a völgyekben lévő falvak, és a havasi legelők közötti szinten létesültek. Az állatokat ezek a tanyák a nagybirtokosoktól kapták, cserébe sajtot és gyapjút kellett adniuk. A méhészetet a rómaiak leszármazottai művelték. A fakivitel tiltva volt, már a középkorban védték az erdőket. Fát csak bánya- és épületfának, illetve tüzelésre lehetett használni.
19. Az alpesi bányászat legfőbb terméke a só volt, majd a vas és az arany, de központi jelentősége volt az ezüstbányáknak is, ahol rezet is a felszínre hoztak. A bányászok első forradalmi megmozdulása 1036-ban volt. Az igen képzett kohászokat a magyar királyok már a 12. századtól behívták Erdélybe. Az osztrák ipar kiváló termékeit a Dunán könnyen el lehetett juttatni Magyarországra, ahol azok jó áron keltek el. A magyaroknak olcsó, nagy tömegű, feldolgozatlan termékeiket a Duna sodrásával szemben kellett elszállítaniuk Ausztriába. Az Egyház tiltotta a kamatszedést, ezért kizárólag a zsidóknál lehetett hitelhez jutni, ennek megfelelően a hatalom különleges védelme alatt álltak, akárcsak zsinagógáik. Bécsnek árumegállító joga volt, így az Európai kereskedőknek itt kellett eladniuk termékeiket, amiket azután a bécsiek viszonteladóként adták el Magyarországon. A 13. században bevezetett kis érme a Vierer (négyes), a rajta látható kettős keresztről (Kreuzer) lett elnevezve, innen a magyar krajcár szó.
20. A katolikus kolostori kultúrát a világtól való elfordulás, és a természethez, mint Isten alkotásához való kötődés jellemzi. A szerzetesek tudományos természetvizsgálata elsősorban vallásos természetszimbolika. Önálló évkönyvírás honosodott meg Salzburgban (Annales sancti Ruperti). A lovagi kultúra hatására a középkorban a nő előkelő helyre került a társadalmi ranglétrán. Ez először csak az udvarlás és házasodás formáiban, később az eltúlzott nőkultuszban jutott kifejezésre. Osztrák volt Walter von der Vogelweide is. Itt és ekkor az indiai Buddha-legendát is átírták keresztény formába. Izland mellett Ausztria a germán mondavilág őrzője. Itt született a Nibelung-ének, ugyanakkor Ausztriában rendkívül népszerű a gót mondakör is, amelyek itt lettek írásba foglalva. Salzburgban 1200 körül épült fel a német nyelvterület akkori legnagyobb román épülete, az öthajós dóm. A salzburgi freskók, vagy az 1030-ban készült ereklyefeszület, a St. Peter-i Rupert-kehely, remekművek. A 11-12. századi salzburgi iskola a legjelentősebb kódexfestő műhely volt. Az 1365-ben alapított bécsi egyetemen osztrákok, magyarok, és szászok tanultak. Magas szintű volt a teológiai és a természettudományos képzés. A szász Heinrich von Mügeln, Bécsben megírta a magyarok történetét, és 150 évvel Luther előtt lefordította német nyelvre a Bibliát.
Későközépkor
21. A középkor végi csapások társadalombomlasztó hatásai Ausztriát fokozottan érintették. Éhínséget okozó sáskajárás (1338), súlyos árvíz (1340, 1342), elképesztő károkat okozó földcsuszamlás (1348), a nagy pestisjárvány (1348-1349). Ugyanakkor az ország Európa védőbástyája volt. Kapisztrán Szent János osztrák és délszláv népfölkelőkkel érkezett Nándorfehérvár alá (1456). Karintiát a török többször elpusztította (1473, 1476, 1478, 1480, 1483). A nép a megpróbáltatások hatására szélsőséges vallási szektákba, és bűnbak képzésbe menekült (zsidóüldözések). A husziták nemzeti fanatizmusa és antiszemitizmusa is erre vezethető vissza, azonban barbár hadviselésük és mészárlásaik ellenük fordították az embereket.
22. 1458 februárjában Németújváron Habsburg Ferdinánd császárt magyar királynak választották, ugyanakkor Budán Hunyadi Mátyást is. Érdekes helyzet volt, mert Mátyás kapta a több szavazatot, de ha csak a magyar voksokat tekintjük, akkor Ferdinánd nyert. 1463-ban egyezséget kötöttek, mely szerint a tényleges király Mátyás, a császár viszont megtartotta a magyarok királya címet, továbbá jogilag magyar maradt, de kormányzás tekintetében császári birtok lett Güns (Kőszeg), Eisenstadt (Kismarton), Rechnitz (Rohács), Forchtenstein (Fraknó), stb. Ödenburg (Sopron) városáról a császár lemondott. Amikor Csehországban Pogyebrád György halála után a császár II. Jagelló Ulászlót támogatta, Mátyás bosszúból betört Ausztriába (1477). Az esztergomi érsek Mátyás diktatúrája elől nyugatra menekült (a császár felajánlotta neki a salzburgi érseki széket), ami újabb bosszúhadjáratot vont maga után. Bernhard von Rohr salzburgi érsek a magyarokkal szövetkezve, nyitva hagyta Mátyás előtt a hágókat Karintiában és Stájerországban. A Birodalom kénytelen volt kiüríteni Ausztriát. Bécs így is hosszú ideig tartotta magát (1485), Bécsújhely még tovább ki tudott tartani (1487), Krems-et pedig már nem tudták elfoglalni a magyarok. Mivel a Birodalom erőit a franciák kötötték le, megoldást Mátyás halála hozott (1490. április). Ekkor Magyarország gyakorlatilag összeomlott, a Habsburg haderő a nyár folyamán elfoglalta az egész Dunántúlt, és Buda bevételére készült, amikor elfogyott a pénz, a zsoldosok szétszéledtek. A békekötésre Pozsonyban került sor (1491), ahol a magyarok megszavazták, ha Ulászló vagy fiai fiú örökös nélkül halnak meg, akkor a Habsburg családé a magyar korona.
Katolicizmus, protestantizmus, iszlám
23. A középkor alkonyán a parasztok helyzetének romlása, jobbágysorba kényszerítésük parasztfelkelésekhez vezetett. A Keleti-Alpokban a parasztvezérek tézise szerint az állam megerősítése az oligarchák letörésének eszköze, ahol az állam nem a nemzet hatalmi eszköze, hanem a közösség jólétének biztosítéka. Osztrák területen a császár a parasztok érdekében 1542-ben szabályozta a mezőgazdasági termékek árait. 1570-ben a császári és egyházi kamarabirtokokon lehetővé tette a kivásárlást örökös haszonbérletbe. 1573-ban megtiltotta a túlzott uradalmi adóterheket, mire a földesurak is lehetővé tették az örökös haszonbérletet.
24. A 16. századi török betörések Stájerországba nagy veszteségeket okoztak, a tatárok elhurcolták a lakosság nagy részét (1586), a helyükre horvátokat telepítettek. Burgenlandban, ahová a Nádasdyak és a Batthyányak támogatták a betelepítést, a horvátok a magyar és német nyelvterület határán máig megőrizték nemzeti identitásukat, például Kőszeg körzetében. Az osztrák nemesség összetételében jelentős változást hozott a protestantizmus. Az osztrák protestánsok nagy része ugyanis emigrált, és a helyükre a katolikus délről latin (olasz) családok települtek be (Piccolomini, Colloredo, stb.). A polgárság esetében is ugyanez történt, különösen Tirol és Belső-Ausztria városai tekintetében. Így azután igen intenzív kapcsolat alakult ki Itáliával, Antonio Vivaldi is Bécsben hunyt el. A 16. században a Krím félszigeten még éltek identitásukat őrző gótok, akiknek nyelvét egy császári diplomata jegyezte fel, akinek köszönhető a tulipán, a jácint, és az orgona európai meghonosítása is.
25. A harmincéves háború megnehezítette az exportot, ezért a bajorok, akik addig az osztrák bor fő fogyasztói voltak, áttértek a sörfogyasztásra, amiben az osztrákok is rövidesen követték őket. A szőlőt komlóültetvények, a borászatokat sörfőzdék váltották fel. A vesztfáliai béke után a császár katonai és pénzügyi súlypontja az osztrák örökös tartományokra tevődött át. A császári haderőt ezentúl nem a birodalmi felkelés (amiről csak a birodalmi gyűlés hosszas ügymenete dönthetett), hanem egy állandó birodalmi haderő (9 gyalogos-, és 10 lovasezred) biztosította, ami kiegészült fél-reguláris határőrcsapatokkal, és magyar katonasággal. A Birodalom megreformálása végleg lekerült a napirendről, abban mindinkább a poroszok kerültek vezető pozícióba, míg a dánok és svédek Dél-Német birtokaik, Franciaország pedig diplomáciai ügyeskedései által tudott beleszólni belső ügyeibe.
26. Gusztáv Adolf lánya, Krisztina királynő 1654-ben lemondott a svéd trónról, és Innsbruckban katolizált. A svédek Károly Gusztáv zweibrückeni őrgrófot választották királyuknak, ami ellen a svéd származású lengyel király tiltakozott. Háború robbant ki Svédország és Lengyelország között. Miközben a svédek gyors ütemben nyomultak előre Lengyelország belsejében, II. Rákóczi György erdélyi fejedelem hátba támadta a lengyeleket. Lengyelországot csak a gyors osztrák beavatkozás mentette meg Montecuccoli vezetésével. Közben a töröknek elege lett Rákócziból, Barcsait támogatták. Amikor Rákóczi elesett a török elleni harcban, Montecuccoli Rákóczi egyik tábornokának nyújtott segítséget. 1663-ban a török általános támadást indított. A Birodalom haderejéhez csatlakozott a Zrínyi Miklós vezette magyar nemesi sereg, és erősítés érkezett a Birodalomból, közöttük brandenburgi és szász csapatok. A Rajnai Szövetség egységei mellett Franciaország is küldött egy hatezer fős hadtestet. A nyugati erők De Souches parancsnoksága alatt Lévánál tönkreverték a törököket, Zrínyi viszont a délvidéken vereséget szenvedett. Montecuccoli mentette meg a helyzetet, a birodalmi erők Szentgotthárdnál szétverték a törököket.
27. A vasvári béke után a magyarok királyuk eltávolítására szervezkedtek. Zrínyi Miklós, majd Wesselényi halála után Nádasdy Ferenc állt az összeesküvők, Zrinyi Péter, annak sógora Frangepán Ferenc, és a stájer gróf, Hans Erasmus von Tattenbach élére. 1671-ben mindannyiukat kivégezték, Magyarországra pedig az elnyomás várt, amire válaszul az északi megyékben felkelés tört ki. A felkelőket a német kereszt (kreuzen) szóból származó kuruc kifejezéssel illették. A császárhű magyarokat az osztrák gyalogság fehér egyenruhája alapján francia közvetítéssel (Le Blanc) nevezték labancnak. A magyarok e két pártja kegyetlen módon küzdött egymással.
28. XIV. Lajos jogi manipulációk által Strassburg szabad birodalmi várost, polgárai akarata ellenére, 1681. szeptember 30-án Franciaországhoz csatolta. A Birodalom nem léphetett, mert a török Ausztria elfoglalására készült. A kurucok vezére Thököly Imre a török nagyvezírt Kara Musztafát rávette egy Európa elleni háborúra. A Napkirály mindent elkövetett, hogy senki ne támogassa Ausztriát, ennek ellenére 1683. március 31-én a varsói szejm elfogadta a lengyel-osztrák szövetségi szerződést. A hadi kiadásokat a pápa fedezte, de pénzt küldött Savoya, Toscana, Genova, Spanyolország és Portugália is. Katonai egységeket indított útnak Bajorország, Szászország, valamint több kisebb birodalmi város, és csatlakozott az Esterházy Miklós vezette magyar közfelkelők csapata is. A megelőző csapásról, Esztergom elfoglalásáról le kellett mondani, csak a Rába mögött sikerült védelmi állást kiépíteni. A tatárok azonban megkerülték őket, ezért a császári sereg a Duna északi oldalára vonult, hogy bevárja az erősítést. Bécset 11 ezer katona és 5 ezer közfelkelő védte Ernst Rüdiger von Starhemberg gróf vezetésével. Az ostrom 1683. július 14-én kezdődött, a helyzet szeptember 3-án vált kritikussá, amikor elesett az elő-sánc. Ezalatt a tatárok elpusztították Ausztria nagy részét, Bécsben pedig himlőjárvány tört ki. A császári csapatokhoz eközben beérkezett az erősítés: bajor és szász erők, sváb-frank egységek és a 20 ezer fős lengyel lovasság. A 70 ezres haderő augusztus 31-én Kahlenberg mögött foglalt állást. A névleges vezér, rangjából következőleg Sobieski János volt, de a hadmozdulatokat Lotharingiai Károly irányította. A katonákat Marco d'Aviano kapucinus atya lelkesítette. A támadásra szeptember 12-én került sor. A bátor lengyel lovasság a kedvezőtlen terepen elakadt, így a csatát a császári és szász katonákból álló balszárny döntötte el. A török haderő megsemmisült, a birodalmi csapatok október 26-án elfoglalták Esztergomot. 1686. szeptember 2-án Buda is fel lett szabadítva, ahol a Brandenburgi segédhadtest játszott kiemelkedő szerepet. A Német-Római Birodalom visszafoglalta a legtöbb magyar várat, majd 1687. augusztus 12-én Lotharingiai Károly és a bajor választófejedelem Mohácsnál nagy győzelmet aratott a törökön, miközben Caraffa tábornok Erdélyt foglalta vissza. 1688-ban a Birodalom kezében volt Belgrád, Nis, Vidin, és Pristina. A francia támadás miatt azonban ki kellett üríteni Szerbiát, és a Száva-Duna vonal mögé visszavonulni. Ekkor települt pátriárkájuk vezetésével több százezer szerb Dél-Magyarországra.
29. Az aranybulla (1222) lehetőséget adott a királlyal szembeni ellenállásra a magukat kizárólagosan "államalkotó nemzetnek" tekintő magyar nemesség számára, ám ők a pozsonyi országgyűlésen (1686) lemondtak erről a jogukról. II. Rákóczi Ferenccel nem sikerült megegyezni, mivel ő ragaszkodott Erdélynek a magyar koronától való elszakításához. Rákóczi a spanyol örökösödési háborút kihasználva az ónodi országgyűlésen kivégeztette ellenzékét, majd kimondta a Habsburgok trónfosztását. A harcok végén Rákóczi inkább az emigrációt választva elmenekült, a kurucok Pálffy János birodalmi tábornok előtt letették a fegyvert. Mindenki amnesztiát kapott és vallásszabadság lépett érvénybe, tehát a protestáns városok is kénytelenek voltak engedélyezni a katolikusok letelepedését. A horvátoknak elegük lett a magyar uralomból, az osztrák tartományokhoz akartak csatlakozni. A pragmatica sanctio-t Horvátország és Erdély is megszavazta, majd a magyar nemesség is, Szluka Ferenc Pozsony megyei főjegyző hatására.
30. A gazdaságpolitika a közfogyasztás növelésére törekedett. Ennek érdekében erősítették az ipart, és visszaszorították a mezőgazdaságot, a fejlődést gátló önellátó háztartások megszűnőben voltak. A császár megszabadult földbirtokaitól, aminek a főnemesség volt a haszonélvezője, s visszaszorította a lovagokat, akik kisebbségbe kerültek a nemességen belül. Ugyanakkor újgazdag polgárok kerültek a nagybirtokosok közé. A parasztok helyzetét javító császári intézkedések éreztették hatásukat, például az alacsony tejhozamú magyar teheneket kiváló holland és svájci fajtákkal javították fel. A magyar urak ezzel szemben szolgasorba kényszerítették nemzetüket, igaz, nemzet alatt kizárólag a nemességet értették. Ennek szellemében közmunkákra kényszerítették a jobbágyokat, és kíméletlenül elnyomták a magyarországi nemzetiségieket, ami ezekben a népekben egyre fokozódó ellenszenvet szült a magyarokkal szemben, ez később 1848-ban és főként 1918-ban hozta meg a magyarok számára tragikusan negatív hatását.
31. A merkantilista gazdaságpolitika célja, hogy a vagyon ne kevesek kezében halmozódjon fel, ne legyen sok tőke nélküli kispolgár, és ne korlátozódjon mesterségesen a piaci verseny. Ennek ellenére a Birodalomban is éreztette hatását a piacgazdaság negatív hatása: a piaci szereplők elvonták a legjobb szakembereket, így az állami költségvetésnek csak a maradék jutott, akiknél csupán egy motiváció létezett: a korrupció. Demonstráljuk ezt a bányászat által: az alpesi bányászok, különösen a tiroliak, híresek voltak nagy szakértelmük miatt, így a világ számos pontján ők termeltek, ahol jobban fizettek, mint otthon: Anglia, Oroszország, Dél-Amerika. Az észak-magyarországi Besztercebánya rézbányáit is ők termelték ki, a Fuggerek is itt gazdagodtak meg. A harmincéves háború alatt Bethlen csapatai elfoglalták a magyar bányavárosokat, a felső-magyarországi bányászat végleg visszaesett. Ami termelés még folyt Besztercebányán és Szomolnokon, az a helyi korrupció miatt csak kölcsönökből tengődött, a rézbányák ezért a holland tőke függőségébe kerültek. Az adósságot lakossági megszorításokkal is csak mintegy 30 év alatt sikerült visszafizetni. 1770-ben német telepesek megalapították a miskolci vaskohászatot, előbb a Bükk belsejében Ómassa, Újmassa, Hámor, majd Diósgyőrben.
32. A Habsburgok a barokk korban a katolikus vallásosság egy specifikus osztrák metódusát dolgozták ki (Pietas Austriaca), és azt egész birodalmukban elterjesztették, így az a magyar katolikus népi vallásosságnak is máig meghatározó jellemzője. A Pietas Austriaca központi gondolatát a Mária-kultusz képezi, ami mellett az Úrnapi körmenet kap kiemelkedő jelentőséget. Több száz búcsújáróhely lett ekkor kialakítva, ahol egy-egy Mária kép volt a tisztelet tárgya. Ez az irányított vallásosság biztosította a megkívánt szocializációt.
Felvilágosult abszolutizmus
33. Mária Terézia növelte az adót, átirányította a központi költségvetésbe a helyi adókat, megadóztatta a nemességet és a papságot, a jobbágyok terheit csökkentette, a felsőoktatást pedig átalakította az állam szakemberigényei szerint. Az alapfokú oktatásban a porosz iskolarendszert vezette be, ami 150 évre visszavetette az általános műveltséget. A reformpedagógiák megjelenéséig a porosz iskolarendszer területein elképesztően magas volt az analfabéták száma, szemben például Angliával és Franciaországgal. Hatalmas bürokrácia épült ki; hivatalnok- és alattvalóállam, melynek szellemi hatása máig érezteti hatását társadalmunkban.
34. Az abszolutizmus államközpontúságának szellemében, II. József kezdeményezésére, Quesnay, Montesquieu, Voltaire és az enciklopédisták eszméi alapján, a Habsburg Birodalomban egységesítették a közigazgatást és az állami alkalmazottak számát csökkentették. Ugyanakkor mindent központosítottak és az így nagyra pumpált kormányzati egységek természetesen rosszul működtek, inkább fellazították a rendszert. Az érdekegyeztetések megszűntek, minden szervezetet figyelmen kívül hagytak a döntéseknél. A települési önkormányzatok hatáskörét erősen korlátozták. A polgárok boldogulására hivatkozva rendőrállamot hoztak létre, amely úgymond ügyel a rendre és közbiztonságra. 1781-ben cenzúra-törvényt vezettek be a könyvek, de különösen a sajtó szigorú ellenőrzésére. Szigorították a büntetőtörvénykönyvet is (1787), mely súlyos börtön-, fenyítési és kényszermunka-büntetéseket írt elő. A szabad vallásgyakorlatot biztosító törvény szépséghibája volt, hogy a protestánsoknak többhetes vallásoktatáson kellett részt venniük a területileg illetékes katolikus papnál. Ezt leszámítva azonban teljes polgárjogot nyertek, a zsidók viszont nem, igaz nekik nem kellett katolikus hitoktatásra járniuk.
35. Az abszolutikus állam ideológusai haragudtak a katolicizmusra, elsősorban a szerzetesekre, akik annak ellenére, hogy szellemileg gyakran igen magas szinten álltak, nem hajtottak hasznot az államnak. Az első számú kritika ellenük az volt, hogy nem járulnak hozzá a népszaporulathoz. A haszontalanságra hivatkozva (a szerzetesrendek betiltásával) az osztrák kultúrtörténet legdicsőbb pontjait számolták fel könyörtelenül, érdekes módon éppen a gazdag kolostorokat (700 kolostort számoltak fel). A kolostorokból iskolák, gyárak, börtönök lettek, számos templomot lebontottak vagy raktárépület, színház lett belőlük. Kizárólag a tanító és betegápoló rendek működhettek, ám külföldi kapcsolataikat korlátozták, akárcsak a püspökökét Rómával. A pápa rendelkezéseinek kihirdetéséhez állami engedély kellett. Az állam alapított plébániákat, az állam képezte a papokat az állami szemináriumban, ahol ügyeltek arra, hogy csak megbízható hazafias fiatalokat szentelhessenek pappá. A plébánosok hazafias-állampolgári megbízhatóságát volt hivatva biztosítani a papok állami fizetése az egyházügyi alapból (ez utóbbi 1938-ig, Hitler bevonulásáig érvényben volt). A plébánosoknak nemcsak papi, hanem állami feladatokat is előírtak: az állami nyilvántartó vezetése, az állami rendeletek kihirdetése a szószékről, és vasárnap prédikációk tartása az állam által előírt témákban, például a kötelező védőoltásról, vagy az állam által kívánatosnak tartott mezőgazdasági termények termesztésének előnyeiről. Az állam betiltotta a többnapos zarándoklatokat, a vallásos egyesületeket, az ereklyék tiszteletét, a vihar elleni harangozást, az ostorcsattogtatást, és a jódlizást; és mindezt a felvilágosodás jegyében. Az állam szabályozta az egyházi temetés rendjét, az egyházi ünnepek számát és idejét, sőt államilag írták elő, hogy a misén hány darab gyertya éghet az oltáron, ami máig elrettentő példaként szerepel a volt Monarchia utódállamainak katolikus hitoktatásában. Az élet minden megnyilvánulásának totális ellenőrzése az állam feladatainak téves, elképesztő túlbecsüléséről árulkodott. A jozefinizmus állameszméje a papi rétegben, a középosztályban, és az államigazgatásban máig érezteti hatását. Íme, a francia felvilágosodás jozefinista interpretációja. (Franciaországban, más demokráciákhoz képest ma is rendkívül nagy az állam szerepe.)
36. A Habsburgok hagyományosan nagy mecénások voltak, példájukat követték az arisztokraták (Liechtenstein, Lobkowitz, Esterházy). A cenzúra a komoly tárgyú, drága kiadványok esetében elnéző volt, míg az olcsó népnek szólók esetében kíméletlen. A sajtótermékeket nem kellett cenzúrázni, mert azok eleve kormánypártiak voltak, igen alacsony olvasottsággal. A színdarabokból kiretusálták a nemtetsző részeket. A Burgtheater a kormány közvetlen irányításával működött, repertoárjából 1776-ban törölték az operákat, és nemzeti színházként üzemelt.
A Metternich korszak
37. A Monarchia tipikus polgára az állami hivatalnok és a katonatiszt, jóllehet ők valójában nem polgárok. A klasszikus polgár, aki a gazdaságban tevékenykedik, elenyésző volt, különösen igaz ez Magyarországra, ahol az állami pénzen tartott (kézben tartott) alkalmazotti réteget nevezik polgárnak mind a mai napig. A modern polgárság szociokulturális jegyeit felmutató értelmiség pedig a nemesség életformáját utánozta. Általában a Monarchia területén élő polgároknak nevezett réteg legfőbb célkitűzése az volt, hogy neve elé tehesse a "von" szócskát, vagy a vitéz, esetleg báró címet. A 19. században nagy számban meg is kapták, így lettek a nemesség részei ("második társaság"). A Monarchiában a polgárság politikailag ártalmatlan, az államhoz hű réteget jelentett. 1804-ben II. Ferenc német-római császár (mely tisztséget néhány évnyi szünetet leszámítva mintegy 350 éve a Habsburgok birtokolták) felvette az Ausztria császára címet, így amikor 1806-ban Napólon a Német-Római Birodalmat megszüntette, a Habsburgok méltóságát az nem sértette.
38. Már a 18. század közepén megkezdődött a népiskolarendszer kiépítése, és az általános tankötelezettség bevezetése, aminek lényege a népesség állami felügyelete volt, gondolkodásának befolyásolása, irányítása az állam céljainak megfelelően. (Ugyanez a helyzet a Klebelsberg Kuno iskolareformjával is.) A tanítók a klérus soraiból kerültek ki, ám ők, láttuk nagyrészt azonos nézeteket vallottak a kormánnyal. A szerzetesrendeket ugyanakkor igyekeztek távol tartani a fiataloktól. Később az iskolák állami felügyelete tovább szigorodott, amit a papság is támogatott. 1804-től a tanárok kizárólag az előírt tananyagot taníthatták. Ez Magyarországon ma is természetesnek tűnik, pedig nem az. Ennek eredményeként a középiskolák színvonala visszaesett (a közoktatás mindig is alacsony nívójú volt.) A kormány az állam és a gazdaság számára azonnal hasznot hajtó műszaki képzést támogatta (reáliskolák, műszaki egyetem). Ezért aztán az osztrák fiatalok külföldi egyetemekre áramlása elképesztő méreteket öltött. Egyetemi reformmal próbálták az elvándorlást megakadályozni, de az egyetemek önállósága nem valósult meg, az államot úgynevezett tanulmányi igazgatók képviselték a karokon. Végül a grazi és innsbrucki egyetemet egyszerűen leminősítették líceummá. Az intézmények színvonala egyre romlott, mert nem tudósokat, hanem egyetemi végzettségű állami hivatalnokokat kívántak képezni. Ekkor lépett hatályba a természetjogra épülő polgári törvénykönyv (Zeiller, 1811), mely máig az osztrák polgári jog alapja. 1815 után az osztrák egyetemek tudományos színvonala tovább romlott. Az állam legfőbb gondja a politikailag megbízhatatlannak számító diákok és tanárok szemmel tartása volt, és továbbra is kizárólag a műszaki képzést támogatta. Szigorúan megbüntették azokat a professzorokat, akik nem az előírt tankönyvekhez tartották magukat, vagy világnézetileg megbízhatatlanok voltak, így például politikai okokból eltiltották a tanítástól Lukas Boer európai hírű nőgyógyászt. Érthető, hogy tudományos eredmények a szigorú állami felügyelet alatt álló egyetemeken kívül születtek, főként szerzetesek produkálták azokat. A könyvtárakban, archívumokban, múzeumokban, kolostorokban dolgozó tudósok fölénye az egyetemiekkel szemben vitathatatlan volt.
39. Ausztria minden elnyomás ellenére az európai kultúra fellegvára volt már ekkor. Joseph Haydn (1732-1809) Bécsben és Kismartonban, testvére Michael Haydn (1737-1806) Nagyváradon, majd Salzburgban működött az egyházi zene megújítójaként. Mozart (1756-1791) Salzburg szülötte. Öntörvényű zsenije lehetetlenné tette Hieronymus Colloredo salzburgi érsek, majd Bécsben a császár mecénási próbálkozásait. Mozart leginkább szabadúszóként egzisztált. Ludwig van Beethoven (1770-1827) Bonnban született, ahol Mária Terézia legkisebb fia uralkodott. Már fiatalon Bécsbe költözött, és mindig is bécsinek vallotta magát. Politikus alkat volt, radikális baloldali, forradalmi-köztársasági eszméiért a nyilvános politikai élet aktív tagjaként szenvedélyesen harcolt. Ennek ellenére arisztokraták támogatták, köztük Rudolf főherceg. Kezdődő süketsége 30 évesen visszavonulásra kényszerítette a közéletből. A bécsi polgárság legsajátosabb zeneszerzője Franz Schubert (1797-1828). Őbenne találkozik utoljára az elit és a nép ízlése, kultúrszociológiai okokból e kettő a 19. század elején szétvált. A komolyzene és a népzene termékenyítő kölcsönhatásának leglátványosabb területe a tánczene volt. Az alpesi népzene néptáncaiból fejlődött ki a bécsi keringő (ländler - Landl ob der Enns). Salzburgban 1841-ben alapították a Mozarteumot.
40. A Habsburg monarchia, mint az egységes Európa előképe technikai újításokban is bővelkedett. Ebben az időben alapított zongoragyárat Bécsben Ignaz Bösendorfer (1794-1859). A 18. század végén a Pfullendorfból származó sváb Franz Anton Dreher (1735-1820) megvásárolta a schwechati sörfőzdét, ahol fia Anton Dreher (1810-1863) új erjesztési és pörkölési eljárással ászoksört állított elő. A kufsteini Josef Madersperger (1768-1850) 1815-ben varrógépet szerkesztett, de az akkor még senkit nem érdekelt. Simon Plössl (1794-1868) Bécsben kiváló mikroszkópokat és távcsöveket szerkesztett. A gazdasági változás kulturális vetülete: a merkantilizmus a szakmunkásra épített, az ipari forradalom tömegcikkeit gyártó kapitalizmus a gép mellett dolgozó betanított munkásokra; igen alacsony bérezésű proletárokra.
41. Ez a romantika korszaka, aminek lényege a visszafordulás a múltba, a történelem és az ősiség utáni vágy kultúrája, mely legtöbbször nélkülözött minden valóságalapot. Ez az építészetben is mutatkozott; ekkor épültek mesterséges romok a "múlt" jelképeiként, például Schönbrunnban építettek egy "római" romot (1778). Az állam természetesen megkezdte a művészet felhasználását is saját céljaira, így az addig főként szakrális művészet egyre inkább világivá vált, ugyanakkor a független művész eszméje is ekkor jelentkezett, aminek egyik korai képviselője volt Mozart. A romantikával egy új vallás jelent meg, a nemzeti érzés, a nacionalizmus. Franz Grillparzer (1791-1872) jobboldali költő és államhivatalnok 1849-ben fogalmazta meg prófétikus gondolatát, aminek lényege, hogy az ember a nemzeti érzés által állattá válik: Humanität - Nationalität - Bestialität. "Az újabb műveltség útja az emberiességtől (Humanität) a nacionalizmuson (Nationalität) keresztül az állatiassághoz (Bestialität) vezet." Grillparzer nem bízott a kormányban, de az ellenzékben sem, így nem érte csalódás.
A forradalom éve (1848)
42. Magyarországon 1848 előtt a nemzetiségek körében még élt a magyar államtudat, ami összekapcsolta őket a magyarság törekvéseivel. Ez a tudat igen erős volt, különösen a magyarországi németek körében. A másik fontos tényező, hogy gróf Széchenyi István a nemzet fogalmát kiterjesztette az egész népre, tehát a nem nemesekre is. Délen a pánszlávizmus az illírizmus formájában jelentkezett ugyan, ám a szlovén nyelv elütő volta miatt a közös irodalmi nyelv nem jöhetett létre. Később a horvátok a túlsúlyban lévő szerbek, valamint az egyre fokozódó magyar elnyomással szemben Bécsre támaszkodtak.
43. Lengyel területen 1846 februárjában nemesi nemzeti felkelés tört ki, amit a lengyel parasztok még az osztrák csapatok megérkezése előtt levertek, mert nem kértek az oligarchák önkényuralmából; többre tartották a bécsi császár uralmát, aki biztosította számukra az osztrák törvénykezés parasztokat védő rendelkezéseit. 1847-ben a katasztrofálisan rossz termés szerte a Birodalomban éhséglázadásokat eredményezett, amik az 1848-as eseményekhez vezettek. 1848 lényege egy nyugati típusú demokratikus alkotmány követelése volt! A bécsi diákok március 13-i tüntetését a katonaság sok halottat követelő sortűzzel oszlatta fel. A nép ekkor barikádokat emelt, rendőrőrsöket támadott meg, hivatalnokokat meglincselt, gyárakat gyújtott fel. A lázadás élén egy katolikus pap, Anton Füster professzor (1808-1881) állt. Eközben kitört a forradalom Itáliában, Csehországban és Magyarországon is. Bécsben a polgárok és munkások közös követeléseiből a polgárokét azonnal teljesítették. Áprilisban új alkotmányt fogadtak el a polgárok érdekeit szemelőt tartva. A májusi diáktüntetés követeléseit részben teljesítették. Augusztusban már a polgári gárda lő a bércsökkentés ellen tüntető munkásokra (práteri csata).
44. Herceg Alfred Windischgrätz leverte a cseh, gróf Joseph Radetzky az itáliai forradalmat. A magyarok helyzete is romlott, amikor világossá vált, hogy el akarnak szakadni a királytól és köztársaságot kikiáltani, ezzel ugyanis megszűnt a nemzetiségek kötődése a magyar államhoz. Elsőként a szerbek körében bontakozott ki ellenállás, majd báró Josip Jellacic vezetésével a horvátok is megtagadták az engedelmességet a magyar kormánynak. Forrongtak a szlovákok és a románok is. Szeptemberben a horvát haderő megindult Buda felé. Az ország belsejében Pákozdnál összecsapott a magyarokkal. A csata eldöntetlen maradt, mert a horvátokat azonnali hatállyal Bécsbe rendelték. A magyarok tisztes távolból kísérték őket a határig. A nyugat-magyarországi lakosság a királyhű horvátok pártján állt. A magyar kormány az osztrák nemzetgyűléshez fordult a horvát intervenció miatt, ám az szláv többségű lévén visszautasította őket. A forradalmi Bécs a magyarok pártján volt. Október 6-án megakadályozták egy tüzérezred Magyarországra vonulását. Ekkorra a diákok és munkások már magukra maradtak. Az utcai harcok során még a Stephansdomban is vérontás történt, a szélsőjobboldali hadügyminisztert, Theodor Baillet-Latour grófot meglincselték. Windischgrätz és Jellacic október 26-án megkezdte Bécs ostromát. A forradalmi csapatokat a lengyel Józef Bem tábornok vezette, de tehetetlen volt. Október 28-án a felkelők felajánlották a kapitulációt, már létre is jött a megállapodás, amikor a magyar haderő átlépte a határt, mire ismét a harc mellett döntöttek. Jellacic Schwechat-nál szétverte a magyar csapatokat. Október 31-én Windischgrätz megrohamozta a belvárost. Szörnyű vérengzés követte a győzelmet.
45. Félix Schwarzenberg herceg november 27-én mutatta be kormányát, melyben a megtért forradalmár Alexander Bach is helyet kapott. Hosszas intrikák és álnok lépések után Wittelsbach Zsófia hercegnő elérte, hogy fia I. Ferenc József császár néven 1848. december 2-án trónra léphetett. A forradalom elbukott, csak Magyarország tartotta még magát, ám ott is Bécs kezébe került a kezdeményezés. Taktikai győzelmek ellenére 8 hónap múlva sor került a magyarok feltétel nélküli kapitulációjára. Magyarországon morbid módon a forradalomnak nem volt társadalmi vetülete, az kifejezetten Habsburg-ellenes mozgalom volt. Komikus módon a magyar forradalom bukása volt a biztosítéka a jobbágyok felszabadításának. A Birodalom más részein a jobbágyfelszabadítás 1/3-át az állam fizette, 1/3-a a földesúr vesztesége volt, 1/3-át fizette a paraszt, ha még erre sem volt képes, akkor a városban vállat munkát. Magyarországon a teljes költséget a parasztoknak kellett fizetniük. A forradalom szerte a Birodalomban elbukott. A polgárok és munkások helyzete mit sem változott, a forradalmat elutasító parasztság viszont felszabadult. A hadsereg, az Egyház, és a bürokrácia még határozottabban sorakozott fel az alkotmányos rendet és az emberi jogok eszméjét elutasító kormány mögé.
Az Osztrák-Magyar Monarchia
46. Az 1849-ben bevezetett önkényuralmi rendszert az egykori bécsi forradalmár Alexander Bach irányította az egész birodalom területén. Hivatalnokai serényen dolgoztak, így a Magyarországra irányított cseh bürokrácia is kötelességtudó, szorgalmas és megvesztegethetetlen volt. A kormánytól függő bürokraták kezébe került a helyi hatalom is, a községi elöljárókat már nem választották, hanem kinevezték. 1850-től a papság szabadon érintkezhetett a Vatikánnal, bővült a püspökök fegyelmezési jogköre és megszűnt a templomi hirdetések állami ellenőrzése, majd 1874-ben megszüntették a kolostorok állami ellenőrzését is. 1859-ben a lombardiai hadszíntéren a gróf Gyulay Ferenc vezette osztrák csapatok megsemmisítő vereséget szenvedtek a franciáktól Solferinónál. A porosz beavatkozástól tartva a franciák békét kötöttek; ejtve a Kossuth vezette magyar emigrációt. A vereség a birodalom átalakítását vonta maga után. Az Októberi Diploma (1860. október 20.) kompromisszum volt a föderalisztikus és a központosító, illetve az önkényuralom és a liberális-demokratikus irányzat között. A magyarok adómegtagadása következtében a német liberálisok jutottak hatalomra, és érvénybe lépett az 1861-es Februári Pátens. Ennek értelmében az osztrák tartományok alacsonyabb státusba kerültek, mint Magyarország, élesen elhatárolódott Ausztria Magyarországtól, ahol a Deák Ferenc vezette ellenzék megerősödött. A végrehajtó hatalom drasztikus beavatkozása tartotta fenn a kormányt Magyarországon, ugyanakkor Bécs akárcsak 1859 előtt úgy most sem használta ki a magyarországi nemzetiségiek ellenállását az őket egyre érezhetőbben elnyomó magyar törekvésekkel szemben.
47. Ferenc József 1863-ban megkísérelte felújítani a Német-Római Birodalmat, ami az Otto von Bismarck vezette Poroszország tiltakozásán hiúsult meg. 1866-ban Poroszország követelte Ausztria kizárását a Német Szövetségből, mire kitört a háború az észak-német és dél-német államok között. A dél-német hadak főparancsnoka Benedek Lajos táborszernagy volt, aki sorba vesztette el a csatákat, és bár Gablenz tábornok nyerni tudott, Benedek lélekben lemondott a győzelemről. Az olasz hadszíntéren diadalmasan előrenyomuló Albert főherceg is visszavonulásra kényszerült Benedek vereségei miatt. Amíg Benedek a békekötést javasolta, addig a németek a harc folytatását követelték. 1866. július 3-án Königgrätz mellett Benedek megütközött a poroszokkal. Az osztrák védelmen minden porosz roham megtört mindaddig, amíg Benedek elővigyázatlan akciói fel nem bomlasztották a jobbszárnyat. A teljes katasztrófát az osztrák lovasság és tüzérség önfeláldozása hárította el; visszavonuláskor így is sokan fulladtak az Elbába. A vereség hírére az 1848-as tábornok, Klapka György vezetésével július végén magyar önkéntesek betörtek Észak-Magyarországra, ám a szlovák pásztorok kiűzték őket.
48. Deák Ferenc és gróf Andrássy Gyula látták, hogy Kossuth és hívei félreértik a helyzetet. A történelmi Magyarország, melynek jó része soha nem volt magyar lakta terület, és amelynek ekkorra történelmi okokból további területei lettek nemzetiségi területek, a továbbiakban kizárólag a Habsburg Birodalom keretein belül tartható egyben. Ennek a ténynek a felismerése vezetett a kiegyezéshez, amit magyar részről úgy értelmeztek, hogy azt Magyarország királyával és nem Ausztriával kötött, ám ez nem felelt meg a valóságnak. A kiegyezés súlyponti kérdését a kvóta képezte, amit 10 évente kellett mindig újból felülvizsgálni és meghatározni. Magyarország minden esetben a költségeknek csak lényegesen kisebb részét, nagyjából az egyharmadát viselte, ugyanakkor egyenjogú volt, és a hatalomba bebetonozott politikai elitje révén állandó fölényben volt Ausztriával szemben. A Monarchia Magyarországon kívüli része Ciszlajtánia elnevezéssel szerepelt, Ausztria jogilag nem is létezett, osztrák címer is csak 1915 óta létezik. A kiegyezés igen aggasztó következménye volt a magyarországi kisebbségek helyzetének rosszabbodása. Miközben a nagyosztrák gondolat megbukott a dualizmus tényén, addig a kisnémet-porosz állam 1870-ben megalapította a nagynémet császárságot.
50. A 19. században a Monarchia legfőbb támasza, fennmaradásának záloga a hadsereg mellett a rendőrséget is magába foglaló bürokrácia volt. Az ideális közalkalmazott az állam hű szolgája volt, aki konzervatív gondolkodású és távoltartja magát a politikától. Ennek fejében jó fizetéssel, biztonsággal (nem lehetett neki felmondani), és nyugdíjjogosultsággal rendelkezett. Az állam támogatói közé tartozott még három réteg: a parasztság, a kispolgárság és az Egyház. A közgondolkozás erősen antiszemita volt, ami máig ható mélységben gyökerezik az egykori Monarchia népeiben. Ennek ellenére virágzott a kultúra; világviszonylatban meghatározó személyiségek: a Strauss-család, Brahms, Bruckner, Mahler, Schönberg, Alban Berg, Anton von Webern, Altenberg, Friedell, Joseph Roth, Karl Kraus, Arthur Schnitzler, Hugo von Hofmannsthal, Stefan Zweig, Franz Kafka, Georg Trakl, Rilke, Waldmüller, Loos, Moser, Klimt, Freud, Wittgenstein, Boltzmann, stb. a sor koránt sem teljes. Az újgazdagok műveletlensége ugyanakkor elborzasztó volt.
51. A dél-tiroli Peter Mitterhoferre 1866-ban feltalálta az írógépet, amit a császár meg is vásárolt, ám a dolog ennyiben is maradt, az írógép mint amerikai találmány vált ismertté. A szintén dél-tiroli Johann Kravogl 1867-ben megalkotta a villanymotor kezdetleges formáját, de ebből sem lett világszabadalom. 1864-ben Siegfried Marcus Bécsben megépítette a világ első benzinmotorját, ami egy évvel később már egy autót hajtott. Szerkezetét a feltaláló 1875-ben tökéletesítette, majd a garázsba lerakta. 1885-ben Daimler és Benz a világnak bemutatta az általuk akkor feltalált benzinmotort. Dél-tiroli volt a Suezi-csatorna tervezője is, Alois Negrelli von Moldelbe.
52. Ausztriában az egyetemek 1848-ban tanszabadságot, 1849-ben pedig széleskörű tudományos és igazgatási autonómiát kaptak. Ettől kezdve az egyetemek elsődleges célja nem diplomások képzése, hanem a tudományos munka volt. 1855-től a népiskolákban a tanító látta el a templomszolga feladatait is (kántortanító). 1869-ben bevezették a 6-tól 14 éves korig tartó kötelező, világnézetileg semleges közoktatást. Bár a hitoktatás kötelező volt, Rudigier linzi püspök tiltakozott, mire 14 napi elzárásra ítélték, ám a császártól amnesztiát kapott. Világnézeti okból Ferenc József sem örült a rendelkezésnek, de mindig lojális maradt, a törvényeket tiszteletben tartotta.
53. A jobbágyfelszabadítás (kiváltás), mint említettük Ausztriában nem jelentett terhet a parasztoknak, míg Magyarországon a földesurak koldusbotra juttatták népüket. Igen ám, de az osztrák parasztokat tönkretette az olcsó magyar gabona, a magyar malmok csődbe juttatták az osztrák malomipart, meghódítva nemcsak az osztrák piacot, hanem annak korábbi nyugat-európai exportpartnereit is. Mivel a vágómarha is Magyarországról érkezett, a 19. század végére az osztrák hegyi parasztok megélhetési válságba kerültek, amire a mezőgazdaság modernizációjával válaszoltak. A Raiffeisen-pénztárak szilárd pénzügyi támaszt adtak a parasztságnak, akik reformközgazdászok segítségével hitelegyleteket, értékesítési és gazdaszövetkezeteket alakítottak. A földeket tagosították, ami lehetővé tette a gépi művelést. Tökéletesedtek az agrártechnikai módszerek. Terjedt az ágazatokra specializálódott vidékfejlesztés, a földművelést kiváltották a svájci mintára létesített alpesi tehenészetek. A peronoszpóra terjedésének hírére még időben ellenálló amerikai szőlőfajtákat telepítettek. Mindeközben a falusi lakosság javuló helyzete fellendítette az idegenforgalmat (és nem fordítva).
54. Európát elárasztották az olcsó és silány tömegtermékek, ami tönkretette a kézműveseket. A kiskereskedők helyzete még rosszabb volt a nagy áruházláncokkal szemben. Ám ők is boldogulhattak, ha lépést tudtak tartani a korral. Erre kiváló példa a Bécsben 1862-ben alapított Julius Meinl cég, mely minőségi élelmiszerre és kávékeverékekre specializálódva meghódította először csak a bécsi piacot, majd bolthálózatot épített ki a Monarchia területén. Messze a legrosszabb helyzetben a munkások voltak. Sokat dolgoztak, rosszul táplálkoztak, nyomorúságos helyeken laktak, nem volt egészség-, és nyugdíjbiztosításuk, bármikor elbocsáthatók voltak, rendkívül keveset kerestek, és ennek a kis bérnek is egy részét kuponban kapták, amit kizárólag az üzem területén a munkáltatójuk által üzemeltetett vegyesboltban lehetett levásárolni. Mivel választójoguk sem volt, elégedetlenségüknek csak tüntetések formájában tudtak hangot adni.
55. A Monarchia válsztójoga nem arányos, hanem többségi választójog volt, ami a szavazókörzetek határainak manipulálásával a hatalmon lévőknek kedvezett. Választójoga csak azoknak volt, akiknek egy meghatározott összeget elért a befizetett adója, ami azt jelentette, hogy a parlamenti választásokon szavazati joggal a lakosság nem egészen 6%-a rendelkezett. Ciszlajtániában 1877-ben enyhítettek a jövedelmi cenzuson, ekkortól a férfilakosság 30%-a rendelkezett szavazati joggal. 1897-től már minden 24. életévét betöltő férfi szavazhatott. Igen ám, de a kuriális választási rendszer következtében a szavazatok értéke rendkívül különböző volt. Egyes kúriákban a választók 0,027%-a döntött a képviselők kétharmadáról, ráadásul több kúriában a választás nem volt titkos. Az első általános, egyenlő, közvetlen, és titkos választásra 1907-ben került sor, a nők azonban csak a Monarchia bukása után az Osztrák Köztársaságban kaptak szavazati jogot, és ekkor tértek át a többségiről az arányos választójogra.
56. A Monarchia népessége az 1857. évi 32 millióról 1910-re 51 millióra nőtt. Bécs lélekszáma 1851-ben 431 ezer volt, 1916-ban viszont már 2 millió 240 ezer. A nemzetiségek megtartották egymáshoz viszonyított százalékos arányukat kivéve Magyarországot, ahol az erőszakos magyarosítás következtében hatalmasat nőtt a magyarok aránya. 1867-től lehetett szabadon kivándorolni a Monarchiából. A kivándorlók 90%-a az USA-ba távozott, ahol az 1891-1920 között letelepedettek 20%-a a Monarchiából érkezett. Csak 1900-ban 276 ezer osztrák, 157 ezer cseh és 145 ezer magyar vándorolt ki Amerikába.
57. A gátlástalan spekulációk következtében 1873. május 9-én összeomlott a tőzsde, bankok és ipari vállalatok mentek tönkre. A jobboldali keresztényszocialisták a kapitalizmus problémáinak megoldását a vállalkozók keresztény felelősségében látták, és azt állították, hogy a zsidó vállalkozók ezzel eleve nem rendelkezhetnek. A nacionalizmus gazdasági téren is éreztette hatását, mint például a csak hazai terméket vásárolj hazai tulajdonú boltban, illetve csak a nemzethez tartozóval köss üzletet. A kisebbségek területein a többségi nemzethez tartozók igyekeztek felvásárolni az ingatlanokat. A nacionalisták egyúttal antiszemiták is voltak.
58. Az okkupáció idején (1878) Bosznia-Hercegovina lakosságának 43%-a volt szerb, akik Szerbiához akartak csatlakozni. A politikai és gazdasági hatalom a népesség 32%-át kitevő muzulmánok (bosnyákok) kezében volt, akik a török uralom fenntartása mellett álltak. Egyedül a 25% katolikus horvátok támogatták az Ausztriához való csatlakozást. A bevonuló csapatokat a várakozások ellenére komoly fegyveres ellenállás fogadta. Heves harcok bontakoztak ki Maglaj, Jajce, és Banja-Luka térségében, végül a bégek vezette muzulmán szabadcsapatokat sikerült megtörni. Az ezt követő kiváló kormányzati munka, a gazdasági fejlődés, és az egészségügy kiépülése megbékítette a lakosság többségét.
59. Ciszlajtániában 1879. augusztus 12-én a konzervatívok kerültek hatalomra, akik a Nyugat hanyatlását jövendölték, és a feltörekvő új hatalom, a vilmosi Német Birodalomhoz kötötték a Monarchia sorsát. (II. Vilmos császár magát az új Attilának nevezte, ami annyiban bizonyult igaznak, hogy az első világháborúban ugyanazon a helyen szenvedett döntő vereséget a Nyugattól, ahol egykor Attila Rómától.) A konzervatívok belpolitikájukban szlávbarátok voltak. (1881-ben gróf Kálnoky Gusztáv lett a külügyminiszter, aki ügyetlenségével sok kárt okozott a Monarchiának.)
60. Széll Kálmán magyar miniszterelnök 1902-ben a tízévenként esedékes kiegyezési tárgyaláson (kvóta megállapítás) elképesztő követelésekkel állt elő, ami válságossá tette a birodalom helyzetét. A Monarchia belső szerkezetét amúgy is súlyosan megterhelte a magyarok egyre kíméletlenebbé váló nemzetiségi politikája, melynek keretében a kisebbségek értelmiségét és gazdasági vezetőit minden módon igyekeztek elidegeníteni saját nemzetüktől. Ekkor még e politikát nem terhelte semmilyen rasszista felhang (nem úgy, mint 1920 után), mindenkit befogadtak, aki magyarrá akart lenni. A horvátok különösen sokat szenvedtek a magyar bánok, főleg Khuen-Héderváry Károly terrorisztikus kormányzásától. 1905-ben Bécs megkísérelte megtörni a politikai hatalmát bebetonozó Tisza Kálmán és Tisza István vezette magyar nagybirtokos-nagypolgári réteg uralmát. Erre az a kormányválság adott lehetőséget, amelyben a magyar politikai elit épp leszámolni igyekezett egymással. A hatalmon lévők ugyanis a választási törvény átírásával igyekeztek az erőviszonyokat véglegesen megváltoztatni. 1906 februárjában a Magyar Kormány feloszlatta az országgyűlést, és a képviselőket katonasággal távolíttatta el az ülésteremből. Végül kompromisszum született Bécs és Budapest között: a magyarok lemondtak az önálló hadseregről, cserébe a régi politikai elit megtarthatta hatalmát.
61. A Ferenc Ferdinánd trónörökös köréhez tartozó erdélyi román Aurel Popovici 1906-ban adta ki "A Nagy-Ausztriai Egyesült Államok" című művét. Ebben a Monarchia 11 nemzetiségének 15 állami egységet irányzott elő, mivel figyelembe vette a német, olasz és magyar területek megosztottságát. Munkája, mely Kossuth Lajos Dunai-Konföderációjára támaszkodott, jó szándékú és igazságos megoldást kínált, megvalósításának azonban semmilyen politikai realitása sem volt, elsősorban azért, mert az a történelmi Magyarország megszűnésével járt volna. Lényegében a Monarchia nem kettő hanem tizenöt, nemzetiségi alapon felálló államból tevődött volna össze. Külön államot kaptak volna a székelyek, de természetesen a szlovákok, horvátok, és az erdélyi románok is. Német autonóm terület lett volna például Buda. (Lásd itt.)
62. Az osztrák-szerb kereskedelmi szerződés 1906-ban lejárt. Ennek jelentőségét az adta, hogy Szerbia csak úgy tudta költségvetését egyensúlyban tartani, ha jelentős mennyiségű sertéshús termékét Ausztriába exportálhatja. A megállapodás megújítását az extraprofitra éhező magyar nagybirtokosok megakadályozták; ez volt az úgynevezett disznó-háború. A szerb nép magyar-gyűlölete ekkortól datálható. Eközben a magyarok előnyt kívántak biztosítani a magyar termékeknek az osztrákkal szemben. Tisza István 1912-ben, hogy új törvényeit megszavaztathassa, a rendőrséggel távolíttatta el az ellenzéket a Parlamentből. Az 1848 óta uralkodó császárnak tetszett a vaskézzel kormányzó új budapesti rendszer, ám az osztrák nép hidegen tekintett a magyar uralkodó rétegre. Tisza István eközben tovább folytatta a nemzetiségek elnyomását. Az osztrák pártok elítélték a magyarosítási politikát, ami ellen az Osztrák Birodalmi Parlament 1907-ben egyhangúlag elfogadott tiltakozó határozatot fogalmazott meg. A világháborúban a Ciszlajtániában fellépő élelmiszerhiányt a magyarok önzésének tulajdonították. Mindezek együttvéve azt eredményezték, hogy 1918-ra Magyarországnak sikerült a térség összes népét maga ellen fordítania.
Trianon osztrák szemszögből
63. A Monarchia és vele a dunai Habsburg Birodalom története 1918. november 12-én véget ért. Ausztriai területén új ország született Ausztriai Német Köztársaság néven. A német elnevezés arra utalt, hogy az új politikai képződmény csatlakozni kívánt Németországhoz (a nép ezt 1918-1921 között többször is kinyilvánította), ám azt az Antant megtiltotta sőt új elnevezést követelt meg, így lett Osztrák Köztársaság a hivatalos megnevezés. Idővel a nép körében kialakult az osztrák államtudat, és tudatosult a többiektől elütő ausztriai-német jelleg.
64. A megszállt Dél-Stájerországban a németek önrendelkezési jogukért tüntettek, mire a szlovén katonák a tömegbe lőttek (maribori véres nap, 1919. január 27.). 1919. március 4-én az önrendelkezési jogukért tüntető szudétanémetek közé lőtt a cseh katonaság, sok volt a halott és a sebesült. Az ellenség által megszállt területeken élő németek mindenhol kinyilvánították (önrendelkezési jogukra hivatkozva) az Ausztriához való tartozásuk kívánalmát (Karintia, Dél-Stájerország, Dél-Tirol, Csehország, Morvaország, Szilézia, Burgenland). 1919 márciusában Magyarországon, majd áprilisban Bajorországban szovjet típusú diktatúra jött létre, és ez a veszély fenyegette Ausztriát is, miután a vörös gárda április 17-én, majd június 15-én a hatalom megszerzése végett akciókat indított a nemzetgyűlés és a rendőrség ellen. Halottak is voltak, de a támadást sikerült mindkét esetben visszaverni.
65. Az osztrák küldöttség májusban érkezett a Párizs melletti béketárgyalásra, ekkorra a szudétanémetek területeit már elfoglalták a csehek, rövidesen bevonultak a németek lakta Dél-Cseh és Dél-Morva vidékekre is. Csak a Szudéta-vidéken 3 millió német került cseh uralom alá. Délen a földrajzi határok megegyeztek a nyelvi határokkal, ennek ellenére a színtiszta német Dél-Tirol Olaszországhoz került, hivatkozva a vízválasztóra, mint természetes határra, amire Wilson rábólintott, holott előzőleg éppen ő nyilvánította ki, hogy "Olaszország új határainak a megvonását a világosan felismerhető nemzetiségi vonalak mentén" kell meghúzni. Tragikomikus módon Olaszország a vízválasztón túl is kapott területeket nemcsak Tirolban, hanem Karintiában is. Az Alpok vonulatai miatt Kelet- és Észak-Tirol összeköttetése is megszűnt, azok csak Olaszországon keresztül érhetik el egymást, ha nem akarják a fél országot megkerülni. Karintiában népi ellenállás bontakozott ki a szlovén megszállók ellen. Válaszul április 29-én a szerbek bevonultak Klagenfurtba. Népszavazást tartottak kizárólag a szlovének lakta területeken a hovatartozást illetően, de még így is 59%-ban az Ausztriához való csatlakozás mellett döntöttek. Ennek ellenére Karintia egyes területeit Jugoszlávia, és amint említettük Olaszország kapta meg.
66. Burgenland vidéke, amit négy vármegye alkotott: Pressburg (Pozsony), Wieselburg (Moson), Ödenburg (Sopron), Eisenburg (Vas), 1500 éve németek lakta terület volt. (A burg toldalékból származik a Burgenland elnevezés.) Lakossága az úgynevezett heinz-ek mozgalmat indítottak az Ausztriához való csatlakozás érdekében, és 1918. december 7-én a mai Mattersburg-ban, akkor Mattersdorf (Nagymarton), kikiáltották a Heinzland-i Köztársaságot. A magyar katonaság rövidesen felszámolta a civil önrendelkezési kezdeményezést. Párizsban úgy döntöttek, hogy a németek lakta vidék kerüljön Ausztriához azzal a megszorítással, hogy a Pozsony-Zágráb vasútvonal maradjon magyar területen. Pozsony ezért Csehszlovákiához került, sőt a Dunától délre is kaptak egy kis hídfőállást (ennyi maradt az Adriához vezető szláv folyosó tervéből), a Fertő-tó vidékének jelentős részét pedig Magyarország kapta meg, az említett vasúti pálya vonalával együtt. Magyarország, amely egy puskalövést sem ejtett 2,8 millió magyar elcsatolása miatt, most Ausztriával szemben elég erősnek érezte magát, és az osztrákokhoz került kis területre tört. Ausztria a szerződések értelmében nem tartott katonaságot Burgenlandban. Magyar szélsőjobboldali gárdisták reguláris csapatok által támogatva bevonultak Burgenland Ausztriához került részébe. A magyar gerillák hazájuk távoli vidékeiről érkeztek a térségbe. A német-gyűlölő olasz kormány külpolitikai érdekből a magyarokat támogatva nyomást gyakorolt az Antant hatalmakra a békeszerződés megváltoztatása érdekében. Ennek eredményeképpen Sopronban és környékén népszavazást tartottak, amit a magyar hatóságok folytattak le, egy magyarbarát olasz tábornok ellenőrzése mellett. A szavazás 1921. december 14-én volt, de arról a lakosságot csak december 12-én értesítették, a szavazatszámláló bizottságokból pedig eltávolították az osztrákok által delegált tagokat. Ennek ellenére a községek mind Ausztriához akartak csatlakozni, azonban elég volt a soproni eredményt úgy manipulálni, hogy 64%-os magyarországi csatlakozás jöjjön ki végeredményként. Az Ausztriánál maradt területen Magyarország egy magyar pártot alapított, ami azonban magyarok híján rövid életűnek bizonyult, gyakorlatilag senki nem szavazott rá. Az osztrák kormány nem csatolta Alsó-Ausztriához vagy Stájerországhoz a megmaradt burgenlandi vidéket, hanem önálló szövetségi tartományt hozott létre belőle, melynek központja Eisenstadt (Kismarton) lett. A soproni területről 1945 után a németeket nagy számban kitelepítették. Etnikai határok a Monarchiában lásd itt.
67. A burgenlandi válság idején Magyarország az élelmiszer szállítmányok beszüntetésével fenyegette és zsarolta Ausztriát. Bécs lakosságát az éhhaláltól az USA, Svájc, Hollandia és a skandináv államok mentették meg. Magyarország burgenlandi ténykedése már 1920-ban Csehszlovákiához közelítette az osztrák kormányt. 1921-ben elismerte Csehszlovákia határait, amivel lemondott a Szudéta németekről, cserébe csehszlovák hitelek segítségével Ausztria elkerülte az államcsődöt. 1922-ben a nagyhatalmaktól kaptak hatalmas kölcsönt, cserébe 20 évre lemondtak a Németországhoz való csatlakozásról. A kiszabott háborús elégtétel behajthatatlannak bizonyult, ezért a győztesek kénytelenek voltak lemondani róla. Vorarlberg-ben 1919. május 11-én népszavazást tartottak a Svájchoz való csatlakozásról. A szavazók 80%-a Svájc mellett tette le a voksát, ám a bécsi kormány megakadályozta az elszakadást.
A két világháború között
68. A Monarchia összeomlása után a két nagy párt, a konzervatív jobboldali keresztényszocialisták, és a balközép szociáldemokraták semmi hajlandóságot nem mutattak az együttműködésre, ideológiai konfliktusuk egyre mélyült, a katasztrófa előre látható volt. Az antidemokratikus eszmék megerősödtek, az osztrák demokrácia 1927-re végzetes válságba került. A pártok és a pártokhoz közeli szervezetek önvédelmi alakulatai között rendszeresek voltak a halálesetekkel végződő összecsapások. Ezek a félkatonai szervezetek összességükben nagyobb erőt képviseltek, mint az osztrák haderő. Amikor egy ilyen összecsapás után a jobboldali gyilkosokat felmentették, a nép felgyújtotta az igazsáügyi palotát, mire a kivonuló rendőrség tüzet nyitott (1927. július 15-én). 85 tüntető és 5 rendőr vesztette életét, amire országos sztrájk volt a válasz, azt azonban a jobboldali gárda, a Heimwehr verte le. A Heimwehr az ipari oligarchák támogatását élvezte. A keresztényszocialista kormány e tettei hatására az emberek tömegesen léptek ki a katolikus egyházból. Az osztrák fasizmus kialakulásának következő lépcsőjét a jobbközép exkancellár 1929. július 16-án, a tübingeni egyetemen elmondott beszéde jelentette. Seipel itt abbéli nézetét fejtette ki, hogy az állandó kompromisszumokra épülő parlamentáris rendszer nem elég hatékony. Ausztriának szüksége lenne egy erős központi erőre, mely kifejezi a nemzet akaratát, és biztosítja az állam tekintélyét. A Heimwehr ezt hivatalos programjává tette, majd 1931. szeptember 13-án puccsot kísérelt meg, amit nem a hadsereg, hanem a baloldali Schutzbund hiúsított meg.
69. Az osztrák szociáldemokraták a marxi eszméket ötvözték Kant és a felvilágosodás nézeteivel, ami ausztromarxizmus néven ismert elmélet. Ez köztes álláspont volt a szocializmus és a kommunizmus között. Miután Bécs önálló tartománnyá vált, e tény erősítve a város amúgy is baloldali jellegét, azt a szociáldemokraták fellegvárává tette. 1925-1934 között a "vörös Bécs" 64 ezer modern lakást épített óvodákkal, ingyen fürdőkkel, játszóterekkel és munkáskönyvtárakkal. Karácsony és Húsvét helyett Marx és Engels születésnapját ünnepelték, továbbá május 1-ét, és november 12-ét, a köztársaság kikiáltásának a napját. A közösségi tevékenység állt a középpontban, hatalmas tömegfelvonulásokkal.
70. A jobboldal főereje a keresztényszocialisták eleinte a demokratikus köztársaságban gondolkodtak, azonban az 1927 utáni erőteljes jobbratolódást követően teret nyert a pártban az antiparlamentarista egypártrendszer eszméje. Dollfuss hatalomra kerülése után (1932) a párt legfőbb célja lett felszámolni a demokratikus intézményrendszert, és megakadályozni a parlamenti választásokat. Valamennyi hatalmi eszközt fokozatosan a saját kezükbe összpontosítottak, és megtisztították a "megbízhatatlan" (értsd baloldali) elemektől az államot, elsősorban a rendőrséget és a hadsereget, amelyek így a kormány eszközeivé váltak. Egy viharos parlamenti nap során érvénytelenség miatt új szavazásra volt szükség, mire a házelnökök lemondtak. A képviselők tanácstalanul hazamentek, ekkor a kormány közleményben kihirdette: "a parlament feloszlatta önmagát", majd megakadályozta, hogy a Ház ismét összeüljön. Tekintettel arra, hogy új választást nem írtak ki, a szociáldemokraták az alkotmánybírósághoz fordultak, azonban annak jobboldali tagjai lemondtak, mire Dollfuss kancellár bejelentette az alkotmánybíróság megszűntét, és betiltotta a pártok működését. Elkezdődtek a letartóztatások, az ellenállókra tüzet nyitottak, bevetették a katonaságot is, a szociáldemokrata vezetésű városokat tüzérségi ütegek lőtték, az ellenállók vezetőit kivégezték. Új alkotmányt hirdettek ki (egypárti alkotmány), mely "Isten nevében" autokrata struktúrájú volt. Cenzúrát vezettek be, de tagadták annak létét, igyekezetek a szabadság látszatát kelteni. Meghirdették a nemzeti egységet, megszületett a sajátos ausztrofasizmus, egy olyan autoriter rendszer, melynek szerves része volt a katolicizmus, nem mint vallás, hanem annak ideológiává torzított paródiája. Eközben az osztrák nemzeti tábor tömegei pártoltak át a szélsőjobboldalhoz, részben annak keresztényellenes töltete miatt. Az ausztriai nemzetiszocialisták aránya 1930-ban 3%, 1932-ben már 20% volt. 1934. július 25-én puccsot kíséreltek meg, mely ugyan elbukott, de Dollfuss kancellárt sikerült meggyilkolniuk, amiben nagy szerepet játszott az a tény, hogy a karhatalom tagjai között sok nemzetiszocialista volt. Dollfusst, ezt az apró termetű diktátort máig mártírként tartják számon az osztrák jobboldalon.
71. 1938. március 13-án Ausztria beolvadt a Harmadik Birodalomba (Anschluss). Az erőszakos betagolás hírére a Magyar Kormány lelkes szavakkal fejezte ki örömét. Az Osztrák Katolikus Püspöki Kar is pozitívan nyugtázta az eseményt, mire főleg Bécsben és Burgenlandban 300 ezren léptek ki az Egyházból. Ennek ellenére a papokat rendőri megfigyelés alá helyezték, a bécsi érseki palotát pedig október 8-án náci verőlegények rohamozták meg. Az első hetekben 60 ezer embert tartóztattak le. A munkásokra azonban hatott a munkanélküliség gyors felszámolása, a kötelező kiközvetítés, az már kevésbé, hogy ez az ország távoli vidékeire is történhetett. Az első háborús vereségek után azonban (1941-1942 tele), kezdett a nemzetiszocializmus híveinek száma apadni. A lakosság egyre inkább az Ausztriába költözött birodalmi németek ellen hangolódott. Ellenállási csoportok már 1938-tól működtek: legitimisták, katolikusok, szociáldemokraták, kommunisták, de a Gestapo felszámolta őket (20 katolikus papot végeztek ki). A sztálingrádi csatában sok osztrák, főleg bécsi esett el. Az 1944-es Hitler elleni merénylet osztrák csoportja a birodalmival ellentétben Ausztria önállóságában gondolkodott.
A második köztársaság
72. 1945. április 27-én az 1920-as alkotmány szellemében újjáalakult az Osztrák Köztársaság. Az első parlamenti választáson a jobboldal szerzett abszolút többséget. Azonnal megkezdték a nácitlanítást. 524 ezer volt párttagot vettek nyilvántartásba. Sokukat kivégezték, másokat kényszermunkára ítéltek, az állami foglalkoztatottak közé nem kerülhettek be, és elveszítették szavazati jogukat. 1948 áprilisában hirdettek számukra amnesztiát, és lettek teljes jogú állampolgárok. Eközben Kelet-Közép-Európából 13 millió németet üldöztek el szülőföldjükről, akik közül 400 ezer Ausztriába telepedett le. A nyugat-magyarországi határvidékről és a soproni csücsökből is sok németet elüldöztek őseik földjéről. 1955 októberében 17 év megszállás után az utolsó idegen katonai is elhagyta Ausztria földjét.
73. A két nagy párt 1949-ben nagykoalíciót alkotott, ami egészen 1966-ig állt fenn. Ez kiváló alkalom volt arra, hogy az emberek hozzászokjanak ahhoz, hogy politikai ellenfelükben partnert lássanak. A fejlődés ebben az időben folyamatos volt. A jobboldal nagy győzelmét követően egyedül kormányzott 1970-ig, ekkor a baloldal kisebbségi kormányt alakított. 1974-ben már abszolút többségben voltak, és ez 1983-ig tartott, folyamatosan növekvő népszerűség mellett. Ausztria 1949-1975 közötti arany idejének az olajsokk vetett véget. 1975-től kezdődően az állam eladósodott, aminek hatása máig tart. 1983-1986 között a szociáldemokraták az akkor még liberális Szabadságpárttal közösen kormányoztak. 1986-2000 között ismét nagykoalíció volt hatalmon, parlamenti ellenzékben a Zöldek és a Jörg Haider közreműködésével radikális jobboldali párttá váló Szabadságpárt volt (a liberálisok 1993-ban léptek ki). Ausztria 1995. január 1. óta tagja az Európai Uniónak. 2000 után a jobboldal és a szélsőjobboldal koalíciója idején a demokrácia és a szociális rendszer leépítése zajlott, illetve a neoliberális politika könyörtelensége volt tapasztalható. 2006 óta ismét nagykoalíció van hatalmon, enyhe baloldali többségben.
Felhasznált irodalom
Erich Zöllner: Ausztria története. Osiris Kiadó, 2000.
Karl Vocelka: Ausztria története. Corvina, 2006.
Jacob és Wilhelm Grimm: Német mondák. Kalligram, 2009.
2013. január 30.