Gondolatok az antropozófiáról





Előszó

1. Az antropozófiával korábban már foglalkoztam (lásd 1 és 2). Mostani munkámban kultúrtörténeti és filozófiai szempontból kívánom elemezni és eszmei síkon elhelyezni Rudolf Steiner tanítását. Nem célom az antropozófia egészének áttekintése, csupán egyes jellemző jegyeit kiemelve fejtem ki álláspontom.


A téma kifejtése

2. Az antropozófia Rudolf Steiner "közléseire" épülő világnézet, mely szerint a Kozmoszt szellemi létezők szövik át, az anyag is csupán ezeknek egy megnyilvánulási formája, a szellem "besűrűsödése"; végeredményben mindent a szellemi létezők határoznak meg. Tulajdonképpen a 19. század materializmusa által kiváltott filozófiai ellenreakcióról van szó. Steiner állítása szerint Földünk külső felszíne nem más, mint megtévesztés. Valójában "bizonyos lényekből" kiáradó erők hatnak alulról felfelé, amelyek az embert szédítő sebességgel kirepítenék a világűrbe, ha más lények a világűrből nem sugároznának felülről lefelé; így a két hatás kiegyenlíti egymást. (Egyes népszellemek missziója, 74-75. oldal.)

3. Steiner világképének központi mozzanata az evolúció. Szent Pál nyomán felállította a szellemi létezők hierarchiáját, ám nála egy bonyolult evolúciós folyamatról van szó, melyben ezek a lények fejlődés útján egyre magasabb fokra jutnak a hierarchiában. Reinkarnációs evolúciójában az embert is ezek a lények alakítják. Az elmélet szerint életünk első 21 évében, és 40. életévünk után is a "rendellenes formaszellemek" alakítják létünk. Ez biztosítja azt, hogy nemcsak 20. és 40. életévünk között, hanem egész életünk folyamán rendelkezünk fizikai testtel. (Egyes népszellemek missziója, 60-62. oldal.) Az említett 20 és 40 közötti életkorunkban a "szabályos formaszellemek" dolgoznak rajtunk, és ők azt szeretnék, ha egészen addig (20. életévünkig) senki nem avatkozna bele az ő munkájukba. (Egyes népszellemek missziója, 58-59. oldal.) Erre a megállapításra épül a kidolgozottságában egyébként rendkívül pozitív Waldorf pedagógia.

4. Az emberiség kultúrtörténetéből ismerősek ezek a képek. A kereszténység, mint az egyetlen racionális vallás éppen ezektől a képzetektől szabadította meg az emberiséget azzal, hogy egyedüliként a hitet összekapcsolta a gondolkodással. Ez az arisztotelizmusra való áttéréskor valósult meg igazán, ám a protestantizmussal Európa visszatért Platón tanaihoz, ismét megjelentek az okkultista tanok, amik a romantikával tetőztek. A romantika szülötte a múltidézés, a nemzeti érzés és a teozófia, amiből Steiner kilépett, és létrehozta az antropozófiát.

5. Az antropozófia, mint a szellemi evolucionizmus filozófiája, a materialista evolucionizmushoz hasonlóan azt állítja, hogy amit látunk az nem magyarázható meg önmagából, ezért egyáltalán nem is az, aminek látjuk. Ezzel szemben Aquinói Szent Tamás szerint az ellentmondás mindabban, amit látunk abból származik, hogy amit látunk, az nem minden, ami van. A létező létezik, de létezése nem önálló-lét, mert nem tökéletes, amit az bizonyít, hogy változik. A világ nem magyarázható meg önmagából, ám abból sem, hogy egyre jobban kifejti önmagát. A változás Tamás számára nem okoz gondot, az nem teszi a dolgokat valótlanná vagy relatívvá, csupán azt jelenti, hogy létezésük egy időben csak egy dologra van korlátozva. Egy adott dolog minden pillanatban valami, de nem minden, ami lehetne. A létezés teljessége mindazt jelenti, amivé lehet. Összefoglalva: a dolgok változnak, mert nem tökéletesek, de valóságosan léteznek, mert létük részesedés a Tökéletes létből.

6. A szellemi létezők evolúciós elmélete mitologikus. A régi mitologizáló filozófusok megegyeznek korunk mítoszteremtő filozófusaival, abban, hogy nem tartják a jót elvnek. Szerintük a jó csupán a fejlődés útján bontakozhat ki, tehát eredendően nem létezett. Ez a nézet abból fakad, hogy az Egyet elvnek fogják fel, így azonban az Abszolút Való legfontosabb lényege: az önmagának való elégséges és örök lét nem volna eredendően jó, márpedig ennek éppen azért kell benne meglennie, mert jó. Ebből viszont az következik, hogy az elv jó, az viszont lehetetlen, hogy ez az elv az Egy legyen, mert akkor minden egység jó volna, és ami nem Egy (sokaság, egyenlőtlenség, nagy, kicsi) az a magában való rossz volna. Ebből viszont az következnék, hogy minden létezőnek része van a rosszban, kivéve az egymagában való Egyet, továbbá, hogy a jó a rosszban talál helyet, s így abban vesz részt s arra vágyódik ami pusztulását okozza, mert az ellentétek kioltják egymást. A tétel azt is jelenti, hogy rossznak kell a lehetőség szerint jónak lennie. "Ennyi minden következik abból, ha az ember minden elvet elemmé tesz, s ha az ellentéteket teszi elvekké, s ha az egyet tekinti elvnek." (Lásd: Arisztotelész: Metafizika, 14. könyv, 4. fejezet.) "Helytelen az a felfogás is, ha valaki a mindenség elveit az élőlények és növények elvének hasonlóságára fogja föl, hogy ti. ezek határozatlan tökéletlenekből, mindig tökéletesebbekké lesznek, s ezért azt állítják, hogy a legfőbb lényeknél is így áll a dolog." (Arisztotelész: Metafizika, 14. könyv, 5. fejezet.)

7. Rudolf Steiner szerint az emberiség az őt formázó szellemi lények munkája következtében fajokra szakadt. Elméletében a fajok evolúciós pontok, amiken reinkarnációi során minden ember végig halad. Eszerint az afrikai faj az emberiség gyermekkora, az ázsiai a fiatalkora, az európai a legfejlettebb embertípus az érettkor, végül Amerika a leépülés, az elhalás, a pusztulás helye. (Egyes népszellemek missziója, 65-66. oldal.) Hangsúlyoznunk kell, hogy mindennek semmi köze a rasszizmushoz. A faj Steinernél nem azonos a nemzettel és a néppel sem. (Egyes népszellemek missziója, 55. oldal.) Ha a történelemben vezető szerephez jut egy nemzet, az is egy adott szellemi lény, "a korszellem" munkájának az eredménye.

8. Steiner világlátásán erősen érződik kora gondolkodása, a korabeli nézetek, ha úgy tetszik a korszellem hatása. Meglátása szerint az a lény, melyet északi-germán népszellemnek nevezünk, megalkotta az emberiség legfejlettebb mítoszát, a germán mitológiát. A szláv népek a jövő "előretolt állásai", mely Kelet-Ázsiából érkezik és a germán-szláv összefogásból fog megszületni. Ez az új korszak váltja majd fel hanyatló angol-szász korunkat. (Egyes népszellemek missziója, 149-155. oldal.) Ugyanakkor azt is tanítja, hogy aki magasabb rendű szellemi fejlődésre törekszik, annak nem szabad, hogy bizonyos népcsoporthoz való tartozása határozza meg gondolkodását. Ne egy adott nemzeti hagyomány irányítsa, hanem az embernek képesnek kell lennie uralnia önmagát. Jól láthatóan tisztában van az okkult gyakorlatok veszélyeivel és káros hatásaival is. (Roberto Trostli).

9. Fontos megértenünk, hogy a ma oly népszerű Assisi Szent Ferenc nem volt zöld, még kevésbé vegetáriánus. Ferenc a természetben az Istennek való kiszolgáltatottságot, a Benne való bizalom allegóriáját látta. Számára a természet nem anya, hanem nővér, akit meg is intett, ha gyűjtögetett (méhek, hangyák). Ő volt az, aki megmentette Európát a buddhizmustól. Ferenc lényegében az antikapitalizmus ősforrása. Aquinói Szent Tamás viszont azzal, hogy Arisztotelészre hivatkozott, úgy tűnt a pogányságot akarja visszahozni, miközben az iszlámhoz is közeledik. Lényegében ő volt az, aki megmentette Európát a platonista miszticizmustól. Tamás, bármilyen meglepő is, a szabadelvűség (liberalizmus) ősforrása. Ha most a két szentet összekapcsoljuk, akkor megállapíthatjuk, hogy ők voltak, akik megszabadították Európát egy szörnyű végzettől, az elszellemiesedéstől azzal, hogy a Megtestesülést helyezték a középpontba (G. K. Chesterton). Ezzel ugyanis az anyag fontos jelentőséget és méltóságot kapott. Később a protestantizmus nemcsak Platónhoz tért vissza, hanem Szent Ágoston szabadakarat-korlátozó nézeteihez is. Elutasította az értelem szabadságát, és az egyedül a hit elvét vezette be. "Lerombolta az értelemet és helyébe állította a befolyásolást." (G. K. Chesterton: Aquinói Szent Tamás, 189. oldal.)

10. Az egyedül a hit elve és a befolyásolásra való hajlam Steinernél is tetten érhető. Meghatározása szerint az igazi szellemi kutató számára az antropozófia az igazság. "Egész erejével hiszi ezt (...) a hit mintegy titokzatos utakon áramlik a beszélőtől a hallgató felé." (A gyermek nevelése szellemtudományi szempontból, 22. oldal.) Steiner szerint az igazi szellemi kutató számára az antropozófia igazságát az élet igazolja. "Beigazolódik a gyakorlatban: ez erősebb bizonyíték mint bármilyen logikus és ún. tudományos okfejtés", tehát véleménye szerint a logikai és tudományos bizonyítékokat felül írja a hit, hiszen a gyakorlat sokszor csak látszat. Steiner kijelenti, hogy "minden egészséges gondolkodást megelőz egyfajta magától értetődő, tekintélyhitre támaszkodó egészséges érzék arra, hogy mi az igazság." (A gyermek nevelése szellemtudományi szempontból, 29-30. oldal.) Ez a tekintély az "igazi szellemi kutató" számára maga Rudolf Steiner, az ő tanítása feltétlen igazságként jelenik meg.

11. Megvizsgálva Steiner viszonyulását az oksághoz, azt látjuk, ott is a hit és befolyásolás keveredik egymással: "Roppant gyenge lábakon áll az, amit a tudomány okságnak nevez. Lépten-nyomon találkozunk ilyen pontatlanságból eredő hibákkal. Gondolják el pl., hogy egy ember felmászik a háztetőre, leesik, halálosan megsebesül és holtan találják. Kézenfekvő a vélemény, hogy leesett, halálos sebet kapott, és a sérülésbe belehalt. De a dolog másként is állhat. Pl. hogy odafenn szélhűdés érte, és már holtan esett le; a sérülést az esés okozta ugyan, de a halált egészen más ok idézte elő." (Egyes népszellemek missziója, 133. oldal.) Steiner itt arra épít, hogy az emberek legtöbbször előbb elhiszik a dolgokat és csak utána (ha egyáltalán) vizsgálják meg őket azzal a megingathatatlan előfeltevéssel, hogy az eleve igaz. Így van ez Steiner követőinek esetében is. A szövegösszefüggést tekintve egyszerű manipulációról van szó, a csavar a "kézenfekvő" szóban van, ugyanis a leírt feltevés egyáltalán nem kézenfekvő; ezért is rendelik el a hatóságok minden ilyen esetben a vizsgálatot. Steiner azon túlmenően, hogy az okságot azzal kívánja cáfolni, hogy egy másik okot hoz fel, hallgatóságát (Oslo, 1910. június 14.) eltiltja a további kutatástól, mondván az csak "logikai csűrés-csavarás" lenne. Ezzel arra buzdítja követőit, hogy ne gondolkodjanak, hanem higgyenek abban, amit ő mond. A mitikus filozófiák nem a logikára építenek, hanem a fikciók területén mozognak. "Fikció, ha egy tételt feltevésünk kedvéért a tényekkel szemben erőszakolunk." (Arisztotelész: Metafizika, 13. könyv, 7. fejezet.)

12. Steiner nem érvel, hanem leírja a dolgokat, ami abból fakad, hogy tanítása szerint az ember fejlődésének útján az 1899-ben kezdődő új korszakban magasabb létfokra lépett. Eszerint már vannak olyan emberek, akiknél kifejlődtek az új korszakra jellemző új érzékelő szervek, amik által szellemi látókká váltak. Akiknél még nem, azoknak úgyis hiába mondana bármit, számukra a hit maradt. Ám láttuk, hogy a "látókat" is a puszta hitre buzdítja, másrészt, akik nem állítanak és azt nem bizonyítják, azok nem képeznek összefüggő gondolatsort, csupán mesélnek, a mesének pedig nem kell logikailag összefüggőnek lennie. Ezért aztán elvágják az érvelés fonalát, s az értelmi összefüggéseket. Mindez azt jelenti, hogy az ilyen emberekkel szemben nincs logikai érv, nem is lehet velük diskurzust folytatni, kitalált történetükkel a valóságtól elszakadva önmagukba zárkóznak. (Vö. Arisztotelész: Metafizika, 11. könyv, 6. fejezet.)

13. Végezetül vizsgáljuk meg Steiner rendszerének központi elemét, a "Sorsba" vetett hitet. Először is a járulékos létezővel egy tudomány sem foglalkozik, kivéve a szofisztikát, mely a nemlétező kutatásával tölti idejét. (Platón: Soph. 237A, 254A.) Arról van ugyanis szó, hogy a dolgok vagy szükségszerűen történnek, vagy legtöbbször előfordulnak, vagy véletlenek. A véletlen járulékos dologként néha-néha történő esemény. A járulékos létezőnek nincs olyan értelemben oka és elve, mint a magában való létezőnek, mert különben minden szükségszerű volna. Ha minden szükségszerű volna, akkor a véletlen, mint alternatív történés, mely szerint valami megtörténhet, de az is lehet, hogy nem történik meg, teljesen ki volna zárva. A járulékos azonban határozatlan elem, aminek okai (tehát a véletlennek is van oka) rendszertelenek és számuk végtelen, ezért emberi ésszel kiszámíthatatlanok, éppen ezért járulékos okok és nem föltétlenek. Ezekre mondjuk, hogy szerencséje volt valakinek, vagy ha nem, akkor beszélünk balsorsról. Az úgynevezett "Sors akarata" nem más, mint véletlen, akárcsak az úgynevezett "Isten akarata" is. A véletlent ne keverjük össze Isten akaratával, vagyis a járulékos okot a Végső Okkal. (Vö. Arisztotelész: Metafizika, 11. könyv, 8. fejezet.)


Konklúzió

14. Az antropozófia mítosz, ahol minden vetés és aratás, minden csupa szellem és áldozati felajánlás, minden nap és hold, minden a Minden. Az antropozófia nem kultusz, hanem szubkultúra, nem természeti vallás, hanem életkultúra, tündérmese, tele körülöttünk élő lényekkel, lidércekkel, manókkal, mint a régi rómaiaknál. Az antropozófia mitológia távoli erőkkel, akik az ég magasában világítanak, mint a régi görögöknél. A mitológia keresés.

15. Az antropozófia nagyszerűségét és jelentőségét pedagógiájában és társadalomelméletében látom. Világmagyarázatának értékét Arisztotelész szavaival foglalom össze:

"A régiek és az ősatyák a mítosz formájában azt a hitet hagyták a későbbi emberekre, hogy ezek a csillagképek istenek, s hogy az isteni való átöleli az egész természetet. A többit aztán már úgy függesztették ehhez mitikus formában a tömeg meggyőzésére, s a törvényes rend és a közjó érdekében. Emberi alakot és bizonyos más élőlényekkel való hasonlóságot tulajdonítottak nekik, s más egyebet, ami ezekkel összefügg és az említett tulajdonságokkal összefér. Ha az ember mindezen hiedelemből csak azt az egy legfőbb dolgot veszi ki, hogy az egyszerű szubsztanciákat isteneknek tartották, ezt a tant fenségesnek és isteninek vallhatjuk. S mivel valószínű, hogy minden tudomány és filozófia már több ízben a lehetőség mértéke szerint kifejlődött és azután újra feledésbe ment, ezekben a nézetekben is egy régebbi bölcsesség maradványait láthatjuk, melyek egészen a mi időnkig megmaradtak." (Metafizika: 12. könyv, 8. fejezet.)



Megjegyzés

Rudolf Steinernek a szellemi létezők természetéről (nem a tevékenységükről) szóló tanítása nagyban megegyezik Aquinói Szent Tamás angyaltanával, sokkal inkább, mint gondolnánk.



Felhasznált irodalom

Rudolf Steiner: Egyes népszellemek missziója. Genius Kiadó, 1997.

Rudolf Steiner: A gyermek nevelése szellemtudományi szempontból. Waldorf-pedagógiai továbbképző tanfolyam oktatási anyaga, 1991.

Arisztotelész: Metafizika. Lectum Kiadó, 2002.

G. K. Chesterton: Aquinói Szent Tamás. Szent István Társulat, 1986.

Roberto Trostli: Amint a Mennyben, úgy a Földön is. A tanári kollégium feladatai a Waldorf-pedagógia alapító impulzusának fényében. Waldorf Ház Pedagógiai Szolgáltató Intézet, 2013.


Ajánlott olvasmány


Franz Werfel: A meg nem születettek csillaga. Szent István Társulat, 1992.

Thomas Bernhard: Korrektúra. Ferenczy Könyvkiadó, 1996.



2013. november 30.