Bevezető
1. Számtalan szál (tényező) köti össze a címben szereplő két írót. Kertész Imre és Konrád György profilját sokakban a politikai elfogultság rajzolta meg, és nem alkotásaik, gondolataik. Cikkeket olvasnak róluk, és nem műveket tőlük. A más világnézet és politikai ízlés még nem ad okot arra, hogy ne hallgassuk meg őket, hogy ne hallgassunk rájuk, ha tanulhatunk tőlük. Egységes alkotások apró részeinek kimetszésére azért vállalkoztam, hogy gondolataik mozaikjából rakjam ki profiljukat, amely véleményem szerint sokakban ismeretlen alakot formáz a szerzőkről, ezzel kívánva megvilágítani valóságos arcukat.
Kertész Imre
2. "Ki ne látná, hogy a demokrácia nem tud, vagy nem akar megfelelni az önmaga felállította értékrendnek, hogy sehol sem vésik új kőtáblákra a megszeghetetlen törvényeket, senki sem szabja meg az eszményeket, amelyekért élnünk érdemes. Senki sem húzza meg a határokat, úgyhogy maga a demokrácia oly képlékennyé vált, annyira "eldemokratizálódott", hogy keretei közt minden elfér, s a válság legcsekélyebb jeleire nyomban a tömeghisztéria és a politikai őrület szimptómáival reagál. (...) Nem hiszek az emberek egyenlőségében vonakodom elfogadni a többségi elvet, és kifejezetten irtózom a tömegtől, a módtól, ahogyan a tömeget irányítják, kordában tartják és szórakoztatják, valamint a tömegben rejlő fenyegetéstől, mely alapjában veszélyezteti a mindenkori kevesek magasabb eszmeiségét, ami az emberi értékeket mindig is létrehozta." (A boldogtalan 20. század, 1995.)
3. "Észrevették-e, hogy (...) a közgazdaság és a technika is mítosszá, istenséggé, sőt vallássá változott, noha hiányzik a transzcendenciája? (...) Mindent csupán gazdasági problémának látni, minden problémát csupán gazdaságilag [és technikailag] megoldhatónak vélni - ez valóban gyilkos szemlélet, szellemi neutronbomba, amely épen hagyja a testeket, csupán a lelkeket öli meg." ("Hazai levelek". Első levél, 1991.)
4. "Tíz év alatt sem sikerült létrehozni a társadalmi egyetértést, lefektetni a sérthetetlen alapelveket, amelyeken a társadalmi konszenzus nyugodhat. (...) Nekünk ilyen alapelveink nincsenek. (...) A mi eszméink megfogalmazhatatlanok, egyszerűen, mert ugyanazokon a szavakon mindnyájan valami mást értünk. Azt mondjuk, hogy haza, nemzet, demokrácia, a kérdések megoldása - és mindnyájan valami mást gondolunk." (A tolerancia díja, 1999.)
5. "Egy eszme csakis a közös kultúra talaján képes létrejönni és kibontakozni, az olyan kultúra talaján, ahol az értékeken nagyjából mindenki ugyanazt érti." (Feltámadunk-e?!... 2001.)
6. "Wittgenstein pontosan látja korunk elbizonytalanodott értelmiségijének nagy dilemmáját, aki Isten, kultúra, tehát valódi Egész híján valamilyen mesterséges pszeudo-Egészet akar létrehozni, meggyőződése a mindenkor gyökeres átalakulás szükségessége, aminek érdekében a világot átalakíthatónak, tehát egyszerűnek és könnyen kezelhetőnek kell látnia. Ennek csupán az emberi tapasztalat szól ellene, így tehát mindenekelőtt azt kell útjából elhárítania. (...) Ennek jól ismert és mindenkor használatos eszköze pedig az ideológia. (...) Egy típust próbáltam (...) felvázolni, mely típusban megtestesülni érzem korunk válságát, a nagy kérdést, mely mindannyiunkat gyötör. A kérdés (...) így hangzik: individuum vagy tömeg, zárt társadalom vagy nyílt demokrácia, totalizmus vagy szabadság - végső soron: élet vagy halál. Úgy tűnik, a kérdés ma egyetemes." (A fölösleges értelmiségi, 1993.)
7. Az ideológiák Márai Sándor számára is azonos szemléletből fakadó problémaként jelentkeztek. "A kommunisták csak végrehajtják azt, amit a szűrös gatyás jobboldaliak tervelnek. (...) A kommunizmus tragédia, de az igazi ellenfél mindig a nemzeti jelmezbe öltöztetett, képmutató, kapzsi jobboldal." (Márai Sándor: Napló, 1984-1989.) (Vallomások Egy Polgárról. Jegyzetek Márai Sándorról, 2000.) Márai ugyanitt (Napló) megjegyzi, hogy hozzá legközelebb az európai szociáldemokrata szemlélet áll, értve ezalatt a társadalmi igazságosság megvalósítására való törekvést, egy parlamentárisan kormányzott jóléti társadalomban.
8. Kertész Imre meggyőződése, hogy az ideológia egyetlen ellenszere a kultúra, egy létező értékrend. "Modern -vagy posztmodern- világunkban a határok többé nem annyira nemzetek, etnikumok, felekezetek, mint inkább világfelfogások, világmagatartások közt húzódnak, ráció és fanatizmus, türelem és hisztéria, kreativitás és pusztító uralomvágy között. Hitetlen korunkban bibliai háborúk folynak, a "jó" meg a "rossz" háborúi. S e szavakat azért kell idézőjelbe tenni, mert egyszerűen nem tudjuk, hogy mi a jó és mi a rossz. Különböző és különféle fogalmaink vannak róla, s e fogalmak mindaddig vitathatók is maradnak, amíg ismét létre nem jön egy közösen alakított és közösen vállalt kultúra szilárd értékrendje." (Jeruzsálem, Jeruzsálem... 2002.)
9. "A kultúra a birtokba vett mély tudásra épül." (A haláltudat mint vitális erő, 1993.)
10. "Az, amit kultúrának neveznek, tehát egy nagyobb közösség univerzális kreativitása, s az ember törekvése arra, hogy jobb és tökéletesebb ember legyen, egyszerűen megszűntnek látszik." (Haza, otthon, ország, 1996.)
11. A probléma azonban összetett, ami tovább fokozza, mélyíti az emberiség válságát. A kivezető út első lépcsője a helyzetmegállapítás, a történések megfogalmazása. "Jellegzetes 20. századi jelenség (...), hogy politika és kultúra nemcsak, hogy az ellentétévé, de az ellenségévé is lett egymásnak. Nem természetes fejlemény ez, és a kultúrától elszabadult politika, amely a hatalom révén korlátlan (és gátlástalan) egyeduralomra tett szert, iszonyú pusztításokat végez (...) az emberek lelkében. A pusztítás eszközét ideológiának hívják. A 20. században, az értékvesztés rettentő évszázadában ideológiává lett minden, ami valaha érték volt. És a roppant nagy baj az, hogy A MODERN TÖMEG, amely sosem volt részese a kultúrának, AZ IDEOLÓGIÁKAT KULTÚRAKÉNT FOGADJA MAGÁBA. [Kiemelés tőlem.] (...) Akadtak emberek, akik, agyafúrt technikával kifejlesztett politikai pártok apparátusainak segítségével, ezeknek a tömegeknek az irányítására, majd a felhasználására vállalkoztak. Talán Thomas Manntól származik a mondás, elég a tömeget népnek szólítani ahhoz, hogy mindenre rá lehessen venni. De még a totalitárius államhatalom sem kellett ehhez, megtette az olyan autoritárius rendszer is, amilyen a Francóé, a Dollfussé vagy a Horthy Miklósé volt, hogy vallást, patriotizmust, műveltséget - mindent politikává, a politikát magát pedig a gyűlölet eszközévé zülessze." (Az önmeghatározás szabadsága, 2001.)
12. "Nem kétséges, hogy a válság, sőt meghasonlottság, amelynek ma Európa-szerte tanúi lehetünk, nagyrészt kulturális természetű. (...) [Gyűlölet és hazugság] nélkülözhetetlen szükségletévé, mondhatnám, a legfontosabb lelki táplálékává vált korunk emberének. (...) Ütött a politikai kalandorok, a népvezérek órája. (...) Az általános vélekedés szerint a demokrácia rendszer, de ha jobban meggondoljuk, a demokrácia valójában inkább kultúra, semmint puszta szisztéma - s a kultúra szót itt mintegy a kertművelés értelmében használom." (Európa nyomasztó öröksége, 2007.)
13. "De hát mi a demokrácia? Manapság úgy használjuk ezt a szót, mint azelőtt a szocializmust: vagyis, ha eljön a szocializmus, akkor minden rendben lesz, vagyis, ha eljön a demokrácia, akkor az mindent megold. Nem erről van szó. Arról van szó, hogy a demokrácia nem jön el. A demokrácia nem egy politikai rendszer, a demokrácia kultúra. (...) Kelet-Európában (...) nem a demokrácia fejlődött ki szervesen. AZ, HOGY MI FEJLŐDIK KI SZERVESEN, ANNAK MOST VAGYUNK A TANÚI. (...) Hogy miféle demokrácia lesz az, amit majd demokrácának fognak nevezni, minden bizonnyal, ha közbe nem jön valami, majd meglátjuk." ("A Demokrácia kultúra", 1993.) (Kiemelés tőlem.)
14. "Minden művészetnek köze van a társadalmi mozgásokhoz. (...) Adorno nyomán jöttem rá, hogy a tonalitásnak miféle jelentése van. (...) A barokk zene idejében még teljes a kultúra Isten felé forduló egysége, a templomokból, a zenéből csodálatos harmónia és hit árad. Ez volt az utolsó egységesnek nevezhető világrend kifejezése, és amikor ez megbomlott, valójában a morált húzták ki minden alól. Tehát azt, hogy létezik egy kultúra, amelyben a paraszttól a királyig, mindenféle művészet, tudomány stb. egymást erősítve ugyanazon a tonalitásban működik, egy cél érdekében. Mindegy, hogy a cél micsoda, ez egy prosperáló és rendkívül termékeny vonal volt. De amint az ezt fenntartó hit szétbomlott, az egységes kultúra is megszűnt, a szavak, a hitek stb., stb. mind elvesztették a jelentésüket, s ugyanígy a zene is elvesztette a maga stabil tonalitását. Az atonalitás annak a kifejezése, hogy megszűnt az egységes kultúra. Nem disszonanciáról van szó, hanem atonalitásról." (A folyamatos jelenlét prózája, 2003.)
15. A kultúra és így az értékek hiánya az ideológia térnyerésének oka és feltétele. "Valaha az ember Isten teremtménye volt, tragikus sorsú, megváltásra szoruló kreatúra. E magányos lényt az ideológikus totalitarizmus először tömeggé kelesztette, azután egy zárt államrend falai közé zárta, majd gépezete élettelen alkatrészévé silányította. Már nincs szüksége megváltásra, mert nem visel felelősséget önmagáért. Az ideológia megfosztja őt kozmoszától, magányától, az emberi sors tragikus dimenzióitól. Determinált létbe szorította. (...) Kétség kívűl, a 21. század küszöbére érve, etikai értelemben magunkra maradtunk. (...) Az a civilizáció, amely nem mondja ki világosan az értékeit, vagy amely e kinyilvánított értékeit cserbenhagyja, az a pusztulás, a végelgyengülés útjára lép. Akkor majd mások fogják kimondani ezeket az értékeket, s e mások szájában azok már nem értékek lesznek többé, hanem megannyi ürügy a korlátlan hatalomra, a korlátlan pusztításra." (Európa nyomasztó öröksége, 2007.)
16. Mi maradt? "Az ökonomizmus, a kapitalizmus, a pragmatikus eszmeietlenség győzelmes, ám alternatíva és, mindenesetre, transzcendencia nélküli világa. (...) [Hirtelen láthatóvá vált], hogy mindnyájan egy általános, totalitarizmusokat és demokráciákat, köz- és magánéletet átfogó nagyobb totalitás komformitásában élünk, amelyet -közhely erről beszélni- a tömegmédia, a tömegkultúra elidegenítő hatalma fokoz körülöttünk elviselhetővé." (A boldogtalan 20. század, 1995.)
17. "Totalitarizmusra hajlamos világban élünk. (...) Az egyén megfosztatott nyelvétől, nyelvi paneleket kínálnak neki. (...) Az ideológia, az ideológizált nyelv (...) önmagából is képes kirekeszteni az embert, képes tökéletesen meghamisítani, manipulálni belső életét. [Az egyénnek rá kell döbbennie arra, hogy] a saját léte a valóság, abból kell kiindulnia, sokkal inkább, mint abból, amit el akarnak hitetni vele." (A haláltudat mint vitális erő, 1993.)
18. "Ma nincs szellemi élet. (...) [Az embereket ma senki nem világosítja fel arról], hogy a nem létező politikusok és a még kevésbé létező államférfiak milyen szerepet szánnak ennek az országnak. (...) Minden leszállt valami nagyon alacsony szintre. (...) Nincs tagolt társadalom. Tömegmasszát érzek magam körül, ahol az egyedek ügyeskedéssel és erővel iparkodnak elérni a saját rövid lejáratú céljaikat - mások kárára." (A megfogalmazás kalandja, 1996.)
19. "Átváltozott a világ (...) mindenben (...) a rossz került előtérbe (...) a rossz az elfogadott. Valamiféle félszegség az, ha valaki úgymond rendes ember. (...) Amikor Isten teremtményének hitték a világot, és Istent a jó képviselőjének képzelték, a rossz tűnt irracionális, nehezen megérthető és mindenképpen elvetendő dolognak. Ugyanígy, amióta Isten nem létezik, úgy tűnik, hogy a világ egy demiurgosz teremtménye, de ez a demiurgosz mi vagyunk, az emberi tömeglét. Ez mindenütt a rosszat hívja létre, a rosszat teszi a dolgok mozgatójává, ahol a jó megjelenési formái tűnnek érthetetlennek. Meg kell mondanom: már-már büntetendőnek." ("A Demokrácia kultúra", 1993.)
20. De mi az ember végső célja? Az európai keresztény civilizáció válaszát kapjuk. "A boldogság igénye alighanem a legsúlyosabb belső küzdelmet rója az emberre: azt, hogy önmagát önmagával, roppant igényei mértéke szerint elfogadtassa, hogy a minden emberben benne élő istenség mintegy magához emelje az esendő személyt. Ám hogy így legyen, ahhoz az embernek vissza kell találnia önmagához, személlyé, individuummá kell válnia, az egzisztenciának abban a radikális értelmében, amit ez a szó jelent. Az ember nem arra születik, hogy kimustrált alkatrészként eltűnjön a történelemben, hanem hogy megértse sorsát, szembenézzen halandóságával, és -most egy igencsak ódivatú kijelentést fognak hallani tőlem:- hogy megmentse a lelkét." (A boldogtalan 20. század, 1995.)
21. "A bűn ugyan nem kollektív, ám egyetemes; és az univerzalitásra éppen a keresztény alapelvek tanítanak bennünket. Egyetemes felelősségviselés és tolerancia: ezek igenis keresztény és demokratikus alapelvek." (A tolerancia díja, 1999.)
22. A női egyenjogúság, meglátása szerint nem a nőről, hanem a politikai hatalomról szól. Álláspontja lényegében megegyezik Chesterton és Belloc nézetével. "Ha a női princípium hatalomra kerültetik, akkor már nem női princípium. (...) A női princípiumot abban jelöljük meg, hogy elnyomottak. (...) A női princípiumban (...) a másság jelenik meg (...) az emberi szférának egy kevésbé frusztrált változata. A nő és a férfi két különböző természet. És ez nagyon rendben van így, azt hiszem. Nem tudok az ilyen dolgokhoz hozzászólni, hogy egyenjogúság, feminizmus. Ezek őrültségek természetesen." ("A Demokrácia kultúra", 1993.)
23. Kertész Imre esetében nem kerülhető meg az antiszemitizmus témája. Emberi nagysága nyilvánul meg abban, ahogy ezt a témát indulatoktól mentesen képes megközelíteni. Kertész Imre mintegy a középpontban, az igazság talaján áll. "Kialakult egy Holocaustkonformizmus, egy Holocaustszentimentalizmus, egy Holocaustkánon, egy Holocaust-taburendszer s annak szertartásos nyelvi világa, kialakultak a Holocaust-fogyasztásra készült Holocaust termékek. (...) Ma már a dinoszauruszi méretű Spielberg-giccs és a berlini Holocaust-emlékmű terméketlen vitájának képtelen hangzavarában élünk. (...) Jól tudom, sokan nem értenek egyet velem, amikor Spielberg Schindler listája című filmjét giccsnek nevezem, [pedig általa a Holocaustot] egyre több ember látja a filmvásznon - meghamisítva. Nyilvánvaló, hogy az amerikai Spielbergnek (...) fogalma sincsen -és nem is lehet- egy náci koncentrációs tábor hiteles valóságáról. (...) Giccsnek tekintek minden olyan ábrázolást, amely implicite nem rejti magában Auschwitz messze ható etikai következményeit. (...) Giccsnek tekintem az olyan ábrázolást is, amely képtelen -vagy amely nem hajlandó- megérteni a szerves összefüggést eltorzult civilizációs és magánéletünk meg a Holocaust lehetségessé válása között. (...) De giccsnek tekintem azt is, ha Auschwitzot kizárólag német-zsidó üggyé fokozzák le (...), ha eltekintenek a modern totalitarizmusok politikai és pszichológiai természetrajzától. (...) Azon kívűl persze giccsnek tekintek mindent ami giccs." (Kié Auschwitz? 1998.)
24. Joseph Ratzinger számtalanszor hangsúlyozta, hogy korunk antiszemitizmusa valami új dolog, nem a múlt öröksége. Kertész Imre hitelesíti e kijelentést. "Legyünk tisztában vele: a 20. század igazi nóvuma a totalitárius állam és Auschwitz volt. A 19. századi antiszemitizmus például még aligha tudta vagy akarta volna elképzelni az Endlösungot. Így azután Auschwitz nem is magyarázható a közönséges, az archaikus, hogy ne mondjam: a klasszikus antiszemitizmus fogalmaival. Jól meg kell értenünk, hogy nincs itt semmiféle szerves összefüggés. Korunk nem az antiszemitizmus kora, hanem Auschwitzé. És korunk antiszemitája immár nem a zsidóktól ódzkodik, hanem Auschwitzot, a Holocaustot akarja." (Európa nyomasztó öröksége, 2007.)
Konrád György
25. "Betegséged hírét véve, kérlek fogadd nagyrabecsülésemet férfias helytállásodért. A leghatalmasabb ellenféllel szembenézve rendkívüli bátorságról és akaraterőről adtál tanúbizonyságot. Kétszer találkoztunk, (...) mindkét alkalommal jól telt az idő, voltak szellemi-stiláris közös nevezőink, bölcsész kortársak között aligha lehet ez másként, és sajnálatos véletlennek tartottam, hogy azelőtt nem ismertük egymást. (...) Ne vedd kéretlen bizalmaskodásnak, ha miniszterelnöki monológjaid közül azt a taxisblokád utáni, betegágyadból adott nyilatkozatodat érzem a legbölcsebbnek, ha bölcsnek az olyan választott köztisztviselőt tekintjük, aki, bár csak a rész választotta, az egészhez lojális. (...) Mint többé-kevésbé egészséges ember nem tudom igazán elképzelni megpróbáltatásaidat. Amennyiben mégis, fogadd együttérzésem kísérletét és ámulatomat, ahogy a vaksorssal való szembeszegülésedet figyelem. Úgy tapasztaltam, hogy sokan éreznek hasonlóképpen irántad. Jobbulást, enyhülést és lelki békét kíván tisztelő kortársad, Konrád György. 1993. 12. 04." (Nyilvános levél Antall József miniszterelnöknek)
26. Egy falusi plébános, és az Újfalusi író. "A maga egykori parasztgyerekeszét ránevelte az évezredes bencés józanságra, annak tudására, hogy a szó fölött a liturgia, a gesztusrend és jelképnyelv tartós érzelmi közösséget tart fenn a hívők nemzedékei között. Az atya megérteni látszott Jézus humorát, lelki szabadságát és a mester-tanítvány ethoszát. Iróniát tapasztaltam reakcióiban az érzelmes giccs ellen. (...) Az emberi valóságra nem válaszolt sohasem szenteskedő formulákkal. Amikor vele beszélgettem, éreztem, hogy többet tud nálam, és nemcsak a kora miatt. (Zsigmond atya, 1995.)
27. "A kereszténység nem veszítette el szellemi tartalékait. (...) A világi igazságtalanság gyűlölködő rendjével szemben a felebaráti szeretet metafizikai igazságossága, (...) a nép önállósodásának tápereje lesz. Az emberek szellemi és gyakorlati méltóságáról, változatos nyomorúságainkról a kereszténységnek van még mondanivalója." (Az autonómia kísértése, 1989.)
28. "Ha nincs isten, akkor csak jog van egyenlőtlen hatalmú emberek között. Jog, amely az erőviszonyokat tükrözi. Annak van akkor igaza, aki erősebb. Az egyenlőtlenségnek sokféle nem-vallásos igazolása lehet. Elvileg tagadni azonban csak a metafizikai demokrácia [a kereszténység] alapjáról lehet. (...) Belső szabadságunk kisugárzása: vallás. (...) Furcsa lenne, ha eleve tagadnám, hogy lehet az enyémnél magasabb értelem is. Tudomány, hatalom, bőség: mind kerülőút ahhoz a megvilágított porondhoz a földön, ahol őelőtte egyedül vagy." (Az autonómia kísértése, 1989.)
29. "A segítés morálját újabban alapjaiban vonja kétségbe a túlélésért való harc, a győzzön az erősebb, vesszen a gyenge morálja, az új karrieristák szociáldarwinizmusa, amit a kisemberek nem csekély része támogat. Igaz-e, kérdik, hogy a személy felelős a hibás életvezetéséért, ami segítségre szorulóvá tette? Ennél fogva viselnie kell a hiba árát, a bűnhődést, ahogy az amerikai konzervatívok mondják? Igaz-e, hogy a lecsúszás akár a hajléktalanságig, mint a hanyag, nem célirányos életstratégia következménye, megérdemelt büntetés? Erre a kérdésre igennel válaszol a lakosság zöme." (Eszmények vására, 1996.)
30. "Kézenfekvő, hogy a maga módján mindenki törekszik a transzcendenciára, de annak hűbéri, nacionalista és forradalmi válfajai kimúlván, transzcendencia nélkül maradt az emberiség, és pótlékokhoz folyamodik." (Rend és türelem, 1999.)
31. "A nyugati világban nosztalgikus, keleties pótmisztikák terjednek, amelyekkel az intézmények világában versengő kapkodó emberek egy kis nyugalomra biztatják magukat. [Ez] a nyugati nem-politikai ellenkultúra a személyes élet feszültségét próbálja csökkenteni. Felfüggeszti a kritikai gondolkodást a társadalomról, és kikerüli az emberközi viszonyok etikai kérdéseit. (...) Pszichotechnikai higiénét javasol. A tőkés fogyasztói ipar ehhez elég rugalmasan tud alkalmazkodni. (...) A nyugati elit a technikai-hatalmi kultúrához még egy kis pszicho-technikai kultúrát is társít. Megtanulják önmagukat és alárendeltjeiket finomabb szerkezetű gépekként kezelni. Az új elit pszichotherapeutákból fog állni. (...) Talán nincsenek is ellenkultúrák, ha ki nem taszítják, ha élni hagyják, támogatják, megveszik, beszövik, ha üzletté teszik, ha reklámozzák, akkor miért ellen? dehogyis az, feljövő divat csupán." (Az autonómia kísértése, 1989.)
32. Mit mond a nyugatos-liberális gondolkodó az európai kultúra kríziséről, és annak a demokráciához, a szabadsághoz való viszonyáról? "Versenytársadalomban is érvényesül az irányított banalitás cenzúrája. A nyugati ember is tudja, hogy mivel árthat magának, és mit kell tennie ahhoz, hogy vesztes legyen. Tudja tehát, hogy mit kell elkerülnie, még akkor is, ha kedve lenne hozzá. Ha sem a bürokrácia, sem az egyház nem cenzúráz, akkor a tömegsajtó és a többségi ízlés teszi azt. A nagyipari gyagyaság majdnem színültig betölti a nép egyszerű gyermekeit. Az emberben nagyobbrészt az van, amit beletesznek." (Hangulatképek ezerkilencszáznyolcvanhatból.)
33. "Ahol a reklámtól a pszichiáterig a kultúra zöme távlattalan önzéseink ápolására bíztat, ahol az emberek a jó élet helyett a növekvő életszínvonalért repesnek-aggódnak, közönnyel a szomszéd család vagy kontinens megélhetése iránt, ott a kereszténység hátrál a szekularizáció előtt és nincsen szava az emberekhez, akik a jó és rossz fogalompárját mindinkább fölcserélik a több és a kevesebb fogalompárjával. Krisztus (...) a szegény országokban érzi otthon magát." (Az autonómia kísértése, 1989.)
34. "A fogyasztói társadalom minden, csak nem keresztényi: az önmegtartóztatás itt egyszerűen butaság." (Az autonómia kísértése, 1989.)
35. "Minél kevesebb szükségletem van annál szabadabb vagyok. A nyugat emberei a világtörténelem legnagyobb vásárlói." (Az autonómia kísértése, 1989.)
36. "A nyugati demokráciákkal csak az a bajom, hogy nem elég demokratikusak. (...) A pénz logikája -a nyugaté- egyszerű: legyen belőle több. A nyugati ember elég könnyen átlátható. Érdeke és erénye között nincsen sok feszültség." (Az autonómia kísértése, 1989.)
37. "A kultúrával (...) jön a válogatós fogyasztás, a kevesebb is elég szelleme, a pazarló habzsolás ízléstelenségének fölismerése, a meglévő és örökölt használati eszközök megbecsülése. Ha a tanulás a főtevékenység, akkor emlékezni érték." (Eszmények vására, 1996.)
38. "Civilizációnk felszínességre oktat, a felszínes ember gyanútlan és bűnbe sodorható. Kultúrának, de legalábbis művészetnek azt nevezném, ami ezt a felszínességet meghaladja, és felnőttnek az olyan embert, aki tudni akarja, hogy mi történt, és hajlandó azon gondolkozni." (A könyörtelenség iskolája, 2000.)
39. Mit mond az egyetem világáról? "Vonul a friss önérzet serege a karrier sztrádáján, nézem az arcukat, szerep- és maszkpróba." (Fenn a hegyen napfogyatkozáskor, 2003.)
40. Most fordítsuk figyelmünket az amerikás-liberális Konrádra. Mi a valós kép? "Isten és a demokrácia: ez Amerika marxizmus-leninizmusa. (...) Nemcsak világhatalom kell, hanem még az a kellemes meggyőződés is, hogy a lehető legnemesebb eszméket képviselik. A protestáns etika kékszemű csodálkozással bámul a cinikusokra, akik a jó lelkiismeret és az anyagi előnyök házasságát ironikusan nézik. Talán ezért is itatja át annyira az amerikai társadalom hétköznapi és tudományos önarcképét a liberális moralizmus." (Antipolitika, 1989.)
41. "Az amerikai mentalitásra -nekem úgy rémlik- illenek az ilyen melléknevek: egynyelvű, egysíkú, egy logikájú, koherens, középutas, önigenlő, önreprodukáló, önigazoló, önarcképvédő. (...) Szellem és találkozás dolgában nem különösebben gazdag. A kihívó - itt beteges. (...) A két párt hangadói egy és ugyanannak a politikai elitnek a figurái. (...) Bennszülöttek és bevándoroltak mind büszkék a teljesítményeikre. (...) Udvariasak, kedvesek, tisztelik a fennállót. Egymást is mint fennállót, ezt a távolságot is mint fennállót. Készségesen betöltik az adott kereteket, felfelé, a siker felé húzódnak, ami azzal jár, hogy egy kissé elhúzódnak önmaguktól. (..) Nem törik át a falat. (...) Nem szembesülnek. (...) Egy szenvedélyesebb vitázó megjegyzés támadásnak minősül. (...) A jóravaló embert eltölti a karrier szakrális képzetével szembeni kötelességtudás. (...) Nem áldozni a saját karrierednek: erkölcstelenség. Aki nem áldoz a kapitalista házibálványnak, annak gyerekkori alkalmazkodási nehézségei voltak, az klinikai eset. (...) Nagy rendszer, amelyben minden azt szolgálja, hogy a rendszer állandósítsa magát, és az emberek is beilleszkednek ebbe a közös feladatba. [Utópia] (...) Az elfogadott normákhoz hűen minden úgy legyen, ahogy lenni szokott, ahogy helyes lennie. (...) Ez a szándékolt és megkövetelt harmónia a lázadást igazában erkölcsileg kétes értékűnek látja. (...) Ezekben a nyugodt házakban és kertekben az angolszász kultúra győzött. (...) Itt még a zsidók és a katolikusok is lélekben protestánsok lettek. A protestáns etika az ösztönökben is győzött. (...) Van ennek a moralitásnak valami geocentrikus horizontja. (...) Mi az ember dolga a paradicsomban? A karbantartás, így kell fenntartani, ahogy van. (...) A látóhatár szélén azonban feltűnnek a szörnyeteg árnyak. Onnan, a perifériáról lopakodik a paradicsomi közép felé a veszély. (...) [Amerika hanyatlik] megy alá a nagy degradációban, le az entrópia lejtőjén, romlik a tudás, az erkölcs, a gazdaság." (Coloradói szép napok, 1988.)
42. "Jó Európa felé haladni. (...) Többrétegű gondolkodás, amelyben a protestáns etika csak az egyik alkotórész. (...) Különbözések kultusza." (Itthon, 1988.)
43. "Amerikában idegesít a közös önimádat." (Hazakészülőben, 1988.)
44. "Az amerikaiak kollektív egotizmusa az amerikanizmus. (...) Minden kritikát Amerika-ellenesnek tekint. (...) Túlságosan könnyedén azonosítja saját céljait a világszabadság védelmezésével, eleve azonosítja a saját ügyet a jó üggyel, s nem igyekszik megérteni idegen országokban a helyben lakók különérdekét. (...) [Amerikában] nincsen értékesség a sikerességtől függetlenül. (...) Ennek az országnak van egy vallása, amelynek hívei inkább látszani akarnak, mint lenni. (...) A nyertesek jók, a vesztesek pedig rosszak. (...) Nem az a fontos, hogy a portékád jó legyen, hanem az, hogy sokan megvegyék. (...) Akkor vagy rendes ember, ha minden erőddel azon vagy, hogy sok pénzt keressél. (...) Próbálj egyetérteni mindenkivel, próbáld a legdinamikusabb többségi álláspontot intuitíve előre megsejteni és -a többieket egy kissé megelőzve- kimondani. Tanuld meg a szabályokat, alkalmazkodj a valósághoz. (...) Minél nagyobb az ország, annál kevesebbet tudnak lakói a külvilágról. (...) Ilyen lelkiállapotban az emberek hajlamosak arra, hogy országukat messianisztikusan a jó ügy erődítményének tarsák. (...) A demokrácia magasabb foka, ha az emberek nemcsak jogilag, de szellemileg is elég szabadok ahhoz, hogy bármit megkérdőjelezzenek." (Amerikai naplójegyzetében a szerző kényelmetlen disszidenseket kíván Amerikának, 1986.)
45. Közel 40 éve Szelényi Ivánnal közösen írt esszékönyvükben pontosan felvázolták, hogy a középosztály az uralkodó réteg hűbérese. Az uralkodó polgári hatalom a szavazati lojalitásért cserébe gazdasági előnyöket nyújt a középosztály vállalkozói rétegének, míg a középosztály alkalmazotti rétegét szociálpolitikájában támogatja, mégpedig a szegény rétegek kárára. A középosztály nem azonos a polgársággal, polgár ma már nincs, csak egy felduzzasztott középosztály. A humán értelmiségitől a szakértelmiségi kezébe ment át a vezetés. A filozófiát ma már természettudósok, főként fizikusok művelik, igen gyatrán. E réteg szerepe legalábbis részben ugyanaz, mint volt az Egyházé a középkorban...
46. Trianon. "Mi, magyarok, a határainkat legutóbb a szabadságszerető francia nemzettől kaptuk: országunk egyharmadára csökkent, s a magyaroknak közel a fele idegen országba került. (...) Az első európai integrációt [Habsburg monarchiát] jól szétdarabolták. (...) Rooseveltnek a táskájában volt egy igazságos, tehát az etnikai választóvonalakat követő határrendezési terv, amikor Sztálinhoz ment Jaltába. Munkatársai beletették, de ő elfelejtette kivenni a táskájából és mindent jóváhagyott. Hiába, az öreg emberek feledékenyek. Néhánymillió ember e szórakozottság következtében hátrányokat szenved az anyanyelve miatt." (Az autonómia kísértése, 1989.)
47. A demokráciát a szemünk előtt váltja fel a populizmus. "Államok, mozgalmak, ideológiák hangoztatják a tekintély, az erős központi hatalom követelményét, az egyének autonómiáját pedig szűkíteni próbálják, s teszik ezt vallási, nacionalista, liberális, kommunista eszmei keretben. A szabadsággal általában nincs különösebb bajuk, csak az egyének konkrét szabadsága zavarja őket." (Az autonómia kísértése, 1989.)
48. "Az antielitizmus, mindig gödörbe visz. A bázisdemokratikus, populista, antiintellektuális népkultusz eszményíti a népkultúrát a magas kultúrával szemben, a hagyományt a szabad alakulással szemben. (...) [A populizmus] az individualizmust bűnnek tartja. A népre hivatkozva küzd a rivális elitcsoportok ellen." (Eszmények vására, 1996.)
49. "A demokrácia nem csoda, nem kegyelmi adomány, hanem közszellem, amely személyiségünknek is része. A demokrácia általános jogtudatosság, a polgárok szüntelen készsége arra, hogy a jogszerűt és a jogszerűtlent megkülönböztessék." (Az autonómia kísértése, 1989.)
50. Egy lényegre törő önjellemzés. Az autoritásnak "nem szolgáló gondolkodás egyszerre radikális és arisztokratikus, túl sok közhelyet megsért ahhoz, hogy ne tapasztaljon ellenállást mindenféle többség részéről, és ne szoruljon eleve kisebbségbe." (Görcsoldás, 1980-1982.)
Utóirat
51. "Kertész Imre írói műve annak a lehetőségét vizsgálja meg, hogy lehet-e még egyénként élni és gondolkozni egy korszakban, amelyben az emberek egyre teljesebben alávetették magukat a társadalmi hatalomnak. (...) [Kertész Imre] gondolati szabadságra csábít." (Svéd Akadémia, 2002.)
Felhasznált irodalom
Kertész Imre: Jegyzőkönyv. (Egy történet.) Magvető, 2004.
Kertész Imre: Európa Nyomasztó Öröksége. Magvető, 2008.
Kertész Imre: A megfogalmazás kalandja. Vigilia Kiadó, 2009.
Konrád György: Az autonómia kísértése: Antipolitika. Codex RT, 1989.
Konrád György: Az újjászületés melankóliája. Pátria Könyvek, 1991.
Konrád György: Várakozás. Pesti Szalon Könyvek, 1995.
Konrád György: Áramló leltár. Pesti Szalon Könyvek, 1996.
Konrád György: Fenn a hegyen napfogyatkozáskor. Noran, 2003.
Konrád György: Az író és a város. Noran-Kiadó Kft., 2004.
Konrád György: Csodafigurák. Noran Kiadó Kft., 2006.
Konrád György-Szelényi Iván: Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz. Gondolat, 1989.
Link
Kertész Imre
K. I. - DIA profil
Konrád György
K. Gy. - DIA profil
2010. augusztus 18.