Prológus
1. "A bölcsesség kutatásának megvan az a kiváltságos vonása, hogy célját követve megelégszik önmagával. (...) Ebben pedig a bölcsesség szemlélése két okból is hasonlít a játékhoz. Először is azért, mert a játék élvezetet okoz, a bölcsesség szemlélése pedig a legnagyobb élvezettel jár. (...) Másodszor pedig azért, mert a játék nem valami másra irányul, hanem önmagában találja meg célját, ami ugyanígy van a bölcsesség élvezetével is. (...) [Közönséges élvezeteink] valamely külső dologra irányulnak, amelynek elérésére törekszünk, ha azonban a törekvésünk sikertelen vagy késedelmet szenved, akkor az ilyen élvezethez számottevő gyötrelem társul. (...) A bölcsesség szemlélése azonban önmagában hordozza az ezzel járó élvezet okát, így semmiféle olyan félelem nem zavarhatja meg, mint amikor várnunk kell valamire. (...) Ezért hasonlítja az isteni bölcsesség is saját élvezetét a játékhoz: Gyönyörködtem nap-nap után, színe előtt játszadoztam mindenkor (Péld.8,30.)."
2. Ez az idézet Hermann Hesse (1877-1962) Az Üveggyöngyjáték című művéből is származhatna, de nem onnan való, hanem a középkorból, nevezetesen Aquinói Szent Tamás (1225-1274) a nagy skolasztikus teológus egyik metafizikai témájú Boethius-kommentárából, az Expositio libri Boetii De ebdomadibusból. Ezzel írásom témáját is megadtam: Hessét műve megírásakor jelentősen inspirálta Aquinói Szent Tamás gondolkodása. A fenti idézet Tamás egyfajta programja, mellyel ismételten találkozhatunk műveinek tanulmányozásakor. Gondoljunk csak a De sortibus című szakvéleményére, ahol a gondviselés szabad játékáról ír.
A Játék
3. Hermann Hesse Az Üveggyöngyjáték című 1943-ban megjelent művében (melyért 1946-ban megkapta az irodalmi Nobel-díjat), egy elkülönült Rendről ír, mely egyfajta játék útján őrzi az emberiség szellemi értékeit. A világ bár ellenséges vele szemben, egyenlőre még belátja, hogy a civilizáció fennmaradásához elengedhetetlen a bölcsesség ápolása. "Első és legfontosabb teendőnk (...) a tudás minden forrásának tisztántartása. Ezért van ránk szüksége a népnek, ezért tart bennünket." (372-373. oldal.) A technikának, iparnak, kereskedelemnek és minden másnak szüksége van egy közös alapon nyugvó erkölcsre. Ha ez hiányzik, ha a szellem tisztelete elenyészik, akkor hamarosan minden kiszámíthatatlanná, megbízhatatlanná válik, a közlekedés éppúgy, mint a mérnökök tervrajzai. A bank és a tőzsde is elveszti érvényét és tekintélyét, s beáll a zűrzavar. (Lásd, 35-36. oldal.) A Rendben a Játék ápolásával megbízott vezető a Magister Ludi. A mű ezen vezetők egyikének Josef Knechtnek az életrajzát és hátrahagyott írásait tartalmazza, illetve az elején egy játéktörténeti bevezető is található.
4. Hesse művében az elterjedt értelmezésekkel ellentétben nem kitalált öncélú játékról van szó, hanem a valóságról, amit az is bizonyít, hogy a Játék átvette a spekulativ filozófia szerepét, létrehozta a művészet, tudomány és vallás egyesítését (lásd, 38-39. oldal), ahogyan az a középkorban megvalósult a gótikus katedrálisok vagy akár Tamás életműve esetében is. A fenti tamási értelemben nevezhetjük csak öncélunak, mely megelégszik önmagával, nem vágyik többre, mint a bölcsesség ismeretére, az igazságra, az egyedül fontosra, ami azonban okvetlenül szükségeltetik, hogy az ember elérje célját. Ha ezt nem ismerik fel és csak a közvetlen kézzelfoghatót produkáló képesség alapján ítélnek, akkor a szellemi, lelki értékek veszendőbe mennek és széthullik a kultúra, a civilizáció és az igazságból vélemény lesz. Ezért a fiataloknak "matematikai és arisztotelészi-skolasztikus gyakorlatokkal kellett megtisztítaniuk és fokozniuk gondolkodási készségüket" (34. oldal), írja a műben az életrajzíró. Egy kiemelkedő korszak képviselőjeként Tamást is megemlíti -"der heilige Thomas von Aquino"- (9. oldal), mint a Római Egyház legnagyobb alakjainak egyikét (lásd, 12. oldal).
5. Hesse azon kevesek közé tartozott, akik pontos ismeretekkel rendelkeztek a vallásokról. Ismeri és érti a katolicizmust, és a Nyugat legnagyobb kulturális alkotásának tartja. A Játék egyik előképének nevezi meg a skolasztikát, az úgynevezett "Nagy Játékok" pedig, amit a Ludi Magister vezet a skolasztika korának nyilvános disputatioit juttatja eszünkbe. Ennek tartása a középkorban ünnepi alkalomnak számított és évente csak kétszer zajlott, nagyböjtben és adventben, és amely megszakította az egyetem megszokott rendjét. Az "ünnepi Játék (...) az év kiemelkedő eseménye volt" (208. oldal), mely évente egyszer, tavasszal zajlott. Ami pedig magát a Játék metódusát illeti az felidézi a középkori expositio reverentialis-t, mely minden tudományágban használt, szigorú szabályoknak engedelmeskedő szövegértelmezési módszer volt, ami anélkül, hogy megváltoztatná a vizsgált szöveget, teljesen megfosztja azt elsődleges értelmétől, így téve láthatóvá a szöveg szerzőjének betűn túli szándékát. "A mi Üveggyöngyjátékunkban a bölcsek és művészek (...) műveit részekre szedjük szét, és stílusszabályokat, formai sémákat, megnemesített magyarázatokat vonunk le belőlük." (287. oldal.)
Időtlenség
6. Hesse művében az európai civilizáció változásáról, az átmeneti időszakról, a fordulópontról tudósít, amikor a régi kultúra még hat, de már nem uralkodik, az új pedig még nincs itt egészen, még erőtlen, képlékeny, alakulóban van, nem tudni pontosan mi következik, mi vár ránk. A szerző a jövőbe helyezi a jelent. Az elmúlt idők káosza felismerte a szellem fontosságát, a kivezető utat az összeomlásból, és létrehozta a Rendet a bölcsesség őrzésére és ápolására. Ezzel teremti meg a mű világát, melyben kifejtheti mondandóját a jelenről. A jelen így egyenlővé válik a múlttal és a jövővel, ami nem más mint időtlenség. Hesse ezzel nem valami művészi megoldást alkalmaz célja elérésére, hanem ez meggyőződésének a kifejeződése. A Sziddhártában hite megfogalmazásában a végkövetkeztetéskor így ír: "(...) úgy tűnik bizony, mintha az idő valóban léteznék. Nem, az idő nem valóság, (...), ezt tapasztaltam minduntalan." (144. oldal.) A Magister Ludi felismeri, hogy a Rendre kettős veszély leselkedik. Egyrészt belülről: fontosabbá válik az őrzés az őrzött dolognál, fennáll az öncélúvávállás veszélye, amit érzékelnek és kiküszöbölésére intézkedések is történnek. Az igazi veszély azonban kívülről érkezik. A világ eltávolodott a rendtől, nem igazán látja már értelmét. A világ ismét átalakulóban van, ami megrázkódtatásokkal és ínséggel jár. Ez takarékossági intézkedéseket hoz magával, ami elsőként a Rendet fogja érinteni, mint közvetlen hasznot nem hajtó intézményt. A Rend és a Játék nem örök és nem baj, ha eltűnnek, de a szellemi értékeknek fenn kell maradniuk. A Magister Ludi ezért kilép a Rendből és a világba megy, hogy a fiataloknak átadja a bölcsességet. Fiatalkori barátja fiának lesz a nevelője. Egy magashegyvidéki tóban úsznak, amikor Knecht elmerűl és meghal. Sokan értelmetlennek tartják a műnek ezt a fordulatát, pedig a csúcspontról van szó. A fiú képviseli az új világot, Knecht pedig a régi kultúrát, akinek halála nem volt hiábavaló, a szellemi értékek megmaradnak, hiszen a fiú "(...) vétkesnek érezte magát a Mester halálában, szent borzongással töltötte el a sejtelem, hogy ez a vétek majd átformálja őt is és az életét is, és sokkal nagyobb dolgokat követel tőle, mint amit eddig valaha is elvárt önmagától." (444. oldal.) A pozitív fordulat megtörténtét maga a könyv léte igazolja, hiszen azt a Rend egy tagja írja jóval Knecht halála után.
7. Mi tette mindezt lehetővé? Miként ismerte fel a Magister Ludi, hogy mi a teendője? Mitől változott meg? Az elemzők figyelmen kívül szokták hagyni azt a döntő jelentőségű mozzanatot, hogy az ifjú Knecht a Rend megbízásából éveket töltött egy bencés kolostorban. A másik rend képviselője Jacobus atya által elültett csíra indította el azokat a változásokat, melyek átalakították a későbbi Ludi Magister világszemléletét, és lehetővé tették az előbbi végkifejletet. Jacobus atyának köszönhetően született meg benne a történelmi gondolkodás és a világ iránti felelősség tudata, az emberek szeretete. Ezért a gőgös elkülönülés, mely a Rendet jellemezte, benne nem tudott gyökeret verni. Ezek a változások azután a Rendben is elindulnak, amire ismételten a könyv megírása a bizonyíték, mint történeti munka, és ami a leglényegesebb: "(...) hősünk életrajzának és írásának a Rend keretein kívül is szeretnénk olvasókat toborozni (...)". (14. oldal.) De ne feledjük: nincs idő, a jelen van ábrázolva, vagyis egy kört leírva visszatértünk kiinduló pontunkhoz. A könyv írásának idején létező világ ugyanis elég riasztónak tűnik: "(...) a mi szellemi életünk legfőbb alapelveinek egyike éppen az egyén kihunyása, az egyes személyek lehető legtökéletesebb beilleszkedése a Nevelési Hatóság hierarchiájába (...)". (11. oldal.)
8. Meg kell jegyeznünk, hogy Jacobus atya a nagy történészről Jacob Burckhardtról (1818-1897) lett mintázva, az ő hatása is jelentős Hesse történelmi világlátásában, de nem kizárólagos, hanem a katolikus nézettel ötvöződik. Ezt jelképezi az, hogy Jacobus katolikus szerzetes, mégpedig egy olyan bencés kolostorban, mely "valaha a skolasztikus tudomány és vitaművészet magas fokán állt - még ma is hatalmas könyvtára van középkori teológiai művekből -, (...)". (157. oldal.)
Körmozgás
9. Hesse körben forgó ciklusokban látja a korszakokat. A régi világ elpusztul és egy új keletkezik. Ez a körforgás az élet rendje. Azonban a kerék forgása előrehaladást jelent, az örök értékek átadandók ezen előrehaladás érdekében, de a megértés útját minden kornak, minden embernek újra végig kell járnia, hogy személyessé, a sajátjává váljon, vagyis valódi az újrakezdés, de egyúttal valóságos az előrehaladás is. A kör mellett Hesse másik fontos jelképe a folyó. Minden szenvedés, öröm, az élet, a világ: a folyó. Minden élet folyó, mely a céljához tart állandó körforgásban "látta a folyamot, amely őbelőle, az övéiből és minden emberből tevődik össze (...) minden célt új cél követett, s a víz párává lett, felszállt az égboltra, majd eső lett belőle és lezuhogott a földre, ismét forrás lett, patak, folyam, újból előretört, újból tovafolyt." (Sziddhárta, 137-138. oldal.) Ha mindezt egyszerre együtt érzékeljük, akkor megtapasztaljuk az Egységet, a Tökéletességet.
10. Aquinói Szent Tamás teológiájának alapállása a következő: "minden mozgás közül a körkörös mozgás a legtökéletesebb, ugyanis az eredethez való visszatérést eredményezi. Ahhoz tehát, hogy a teremtett világmindenség elérje a végső tökéletességet, minden teremtménynek vissza kell térnie eredetéhez." (SCG.II.46.) E nézete kozmológiájában, metafizikájában és ismeretelméletében is érvényesül. Legmélyebben a Préd.1,7. magyarázatában fejti ki, ahol a folyók forrásukhoz való visszatérésében nem a hiábavalóságot látja, hanem valami egészen mást: "A folyóknak a forrásukhoz való visszatérése a megtestesülés titkára utal. (...) Ezek a folyók ugyanis azok a természeti javak, amelyekkel Isten eltöltötte a teremtményeket: a lét, az élet, az értelem (...), az a forrás pedig, ahonnan ezek előtörnek, maga Isten. (...) Ezek a folyók az egyéb teremtményekben elszórtan vannak meg, az emberben azonban összegyűjtve találhatók meg, mert az ember mintegy az a horizont, az a határ, ahol összetalálkozik a szellemi és az anyagi természet, mivel mintegy az előbbiek között található, éppúgy részesedik a testi, mint a szellemi javakból. (...) Éppen ezért, amikor a megtestesülés titka által az emberi természet egyesült Istennel, a természeti javak összes folyója visszatért forrásához." (Sent.III.Prol.) Máshol pedig így ír: "Isten teremtő művének egésze azáltal éri el a tökéletességet, hogy az ember, aki az utolsóként megteremtett létező, egyfalyta kört (circulo) leírva visszatér eredetéhez, amikor a megtestesülés műve által egyesül minden dolog eredetével." (Com.Th.201.) A Summa Theologiae is ennek a szellemében lett megalkotva.
Az idő
11. A fenti összehasonlítás két dolgot azonnal megvilágít számunkra. Az egyik a nagyfokú megegyezes a két nézet között, ez első pillantásra egyértelmű. A másik az, hogy a két világlátás döntően különböző. Hesse szerint aki nem harcol sorsával az eléri a tökéletességet és beleovad az Egységbe. Tamás gondolkodásában viszont a középpontban Isten áll, minden dolog körülötte helyezkedik el a Hozzá való viszonya szerint. Belőle, mint első okából származik, és visszatér Hozzá, mint végső céljához. Erre azonban kizárólag csak a megtestesülés által válik lehetőség, csak ez által teljesedhet be az említett körkörös mozgás. Az Ige a megtestesülésekor belépett a történelembe, az időbe. Tamásnál tehát van idő. Azonban éppen a Jacobus atyától átvett történelmi gondolkodás jelzi az idő megjelenését és döntő szerepét a Magister Ludi és világa sorsában. Tamás szerint a hit "habitus", azaz a léleknek olyan folyamatos állapota, ami által, megkezdődik benne az örök élet, és ez objektív bizonyítékként az értelmet arra készteti, hogy igaznak fogadja el azt, amit nem lát. (Lásd, Sum.Th.II/2.4.k.1.sz.) Vagyis a hit által csírájában már jelen van a hívőben az eljövendő, ami a birtokában lévő bizonyíték a még nem láthatóról. A hit bevonja a jelenbe a jövőt, jelen és jövő egybefolyik. Ha megvizsgáljuk az ókeresztény kép-kánont, azt látjuk, hogy ott a múlt válik jelenné. A történelem liturgikus értelmezése pedig azt jelenti, hogy Krisztusban a múlt-jelen-jövő érintkezésben van egymással. Istenben nincs idő, állandó jelenben van. Az idő az anyaghoz tartozik, de Krisztus megtestesült, az Isten belépett az időbe. A kereszténység képes volt összekapcsolni az időtlenséget az idővel.
12. Hessenek az időről alkotott nézete megváltozott a vizsgált műben a Sziddhártához képest. Ott az idő nem valóságos dolog, illetve "az elmélyült meditációban megvan a lehetősége annak, hogy megszabaduljunk az időtől" (Sziddhárta, 145. oldal), ettől a megtévesztő látszattól. (Lásd, Sziddhárta, 144. oldal.) Josef Knecht azonban egy bencés kolostor skolasztikus könyvtárában tölt el hosszabb időt, ahol összebarátkozik Jacobus atyával, aki a bencés rend egyik legjelentősebb történetírója. Ez döntően megváltoztatja gondolkodását: "egy dologban nagyon sok újat tanult (...) a világtörténelemhez való viszonyáról volt szó, arról, amit at atya "a történelmi érzék teljes hiányának" nevezett. (...) Úgy kezelitek a világtörténelmet, [mintha nem lenne benne] valóság, se jó, se rossz, se idő, se tegnap, se holnap, csupán valami örök, lapos matematikai jelen." (170-171. oldal.) Társaitól eltérően Kasztáliát "történelmi alakzatként fogta fel, amely alá van vetve az Időnek, (...) ezt a tudatot történelmi tanulmányai érlelték meg benne, s a nagy Pater Jacobus hatása." (272. oldal.) A történelmi tudat integrálásánál is fontosabb volt a világ jelenvaló nyomorúságával való foglalkozásnak, a történésekben való részvételnek, a saját személyes élet történelemmé alakításának szükséges volta. (Lásd: 196. oldal.)
Hugo Ball
13. Ha megkiséreljük feltérképezni, hogy mi történt a Sziddhárta megjelenése (1922) és Az Üveggyöngyjáték írásának kezdete (1932) között, akkor azt látjuk, hogy erre az időre esik barátja Hugo Ball (1886-1927) filozófus, író, költő, a dadaizmus egyik megalapítójának hatása Hesse világlátására. Hugo Ball 1920-ban tér vissza katolikus hitéhez, és hosszú beszélgetéseket folytat Hessével a katolicizmusról. "Mégegyszer elért a keresztény befolyás hulláma, mégpedig néhány magas rangú katolikus lelkész által, (...) barátommal, Hugo Ballal való kapcsolatomban" (Hitem. Pillantás a káoszba cimű tanulmánykötet, 182-183. oldal). Hugo Ball élete utolsó befejezett munkájaként írta meg Hesse életrajzát az 50. születésnapjára, mely együtt jelent meg a Der Steppenwolf-al. Ball írásának jelentőségét bizonyítja, hogy 20 év múlva újra kiadták, a 70. születésnapon. Hesse viszont Ball főművéhez, a szentekről vallott nézeteiről szóló A bizánci kereszténység cimű műről írt kritikát, melyben így ír: "Ez a legmagasztosabb mű, amit évek óta olvastam egy lélekkel teli, művelt katolikus hitéről." (A XX. század konvertitái. II. kötet, 164. oldal.) Hesse ebben az időben elmélyedt Tamás tanításában is.
A valóság és a szavak
14. Tamás jól ismert kijelentése: "Minden [amit írtam] szalmának tűnik számomra." Ennek a jelentése a következő: a szalma bevett kifejezés arra, hogy megkülönböztessük a valóságot a szavaktól. A szavak különböznek a valóságtól, de jelölik azt és elvezetnek hozzá. Tamás amikor elérkezett a valósághoz (1273. december 6-án átélt istenélményében), joggal érezte, hogy el kell szakadnia a szavaktól és haláláig nem írt többé. Nem tartotta értéktelennek életművét csak túl volt már a szavak világán.
15. Hesse így ír: "(...) voltak gondolataim, felismeréseim (...) de nehezemre esett közölni őket. (...) az igazságot csak úgy lehet kimondani, szavakban megformálni, ha sarkítva van. Sarkítva van minden, amit gondolatokba lehet formálni és szavakkal kimondani, és minden sarkított féligazság nélkülözi a teljességet, a kerekséget, az egységet. (...) A világ maga azonban, a Létező, bennünk és körülöttünk, sohasem sarkított." (Sziddhárta, 143-144. oldal.) "A szavak nem kedveznek a titkos értelemnek, egy kicsit mindig minden más, egy kicsit minden meghamisított, egy kicsit bohókás - igen, és ez rendjén való is (...)" (A napkeleti utazás, 11-12. oldal.), hiszen "másként nem lehet, nincs más út annak számára, aki tanítani akar." (Sziddhárta, 144. oldal.)
16. Tamás, tehát nem írt, és egy kivétellel nem is diktált többé, teljesen hallgatag lett. Ez a Prédikátorok Rendjében elég különös lépés volt, legalább annyira, mint Josef Knecht távozása a Rendből.
A fiatalok tanítója
18. Tamás 13 éven keresztül készült a világtól elvonult bencés életre, majd átlépett a domonkos rendbe, mely a világban működik, hirdetve az igazságot, a kereszténység alapelveit. Neki is nehézségekkel kellett megküzdenie e lépésekor akárcsak Josef Knechtnek. A skolasztika a középkor végén kiüresedett és öncélú eszmefuttatások jellemezték. Tamás ennek veszélyét már a skolasztika fénykorában meglátta és főművét, kifejezetten kezdő fiataloknak írta, ennek értelmében alkotta meg: "Mivel a katolikus igazság tanítójának nem csak haladókat kell oktatnia, hanem kezdőket is (...), ebben a műben feltett szándékunk az, hogy a keresztény vallás igazságait olyan módon tárgyaljuk, hogy az a kezdők okulására szolgáljon. Figyelembe vettük ugyanis, hogy ennek a tudománynak az újoncai a különféle szerzők műveiben sokféle akadályba ütköznek: részben a haszontalan kérdések, szakaszok és érvek sokasága miatt, részben azért, mivel azt, amit meg kell tanulniuk, nem a tudomány rendje szerint tárgyalják a könyvek, hanem saját kifejtésmódjuk vagy a kínálkozó vitaalkalom szerint, részben pedig azért, mert ugyanazon dolgok gyakori ismétlése unalmat és zavart kelt a hallgatók lelkében. Tehát ezeket és más hasonlókat elkerülni akarván, Isten segítségében bízva, az a szándékunk, hogy a szent tudomány igazságait röviden és világosan tárgyaljuk, amennyire ezt tárgyunk lehetővé teszi." (Sum.Th.Prol.)
19. Tamás és Hesse két külön világ, de vannak érintkezési pontok gondolkodásukban, melyek legtöbbször nem közvetlen átvételek, de éppen Az Üveggyöngyjáték esetében okkal feltételezhetjük, hogy igen.
A nevek jelentése
20. Hesse a Kasztália nevet adja annak a tartománynak, mely a Rend területe. Érdemes e szó jelentését kibontanunk, sok mindent elárul. Kasztália egy Delphoiba való lány neve volt, akit Apollón szerelmével üldözött, ő azonban menekült tőle és a Parnasszosz hegyén egy forrásba vetette magát, ahol megfulladt. A forrást azóta Kasztáliának nevezik. Apollón a fény, a művészetek és a szépség istene. Kasztália meghalt, de áldozata nem volt hiábavaló, a forrás ettől kezdve ihletet ad a költőknek, a zarándokoknak pedig meg kell tisztulniuk benne, mielőtt meghallgathatják a jósnőt Delphoiban.
21. Nem érdemtelen a Knecht név jelentését is szemelőtt tartanunk: teljes függőségben élő szolga. A Magister Ludi teljes mértékben az igazság szolgája volt, ez tette lehetővé belső szabadságát.
A Napkelet Utazóinak Szövetsége
22. Hesse egy szellemi lelki arisztokráciában hitt, azokéban, akik elérték az emberré vállás harmadik fokozatát, a megvilágosodást, eljutottak az Egység tudatához, a hithez. Úgy véli ez nagyon kevesek sajátja, a többség megmarad az első szinten a tudatlanság fokán. (Lásd: Egy kis teológia. Pillantás a káoszba című tanulmánykötet, 185-192. oldal.) Tamás így ír: "A többi emberhez képest (...) igen kevesen vannak, akik az érthető dolgok mély ismeretére eljutnak. Tehát (...) kevesen vannak akik üdvözülnek." (Sum.Th.I.r.23.k.7.sz.h.e.a.v.) Ebbe a harmadik fokozatot elérő szellemi lelki arisztokráciába tartoznak, vagyis a Napkeleti Szövetség tagjai, a nagy vallások szentjei és a nagy gondolkodók. A Magister Ludi így vall a Rendről: "mi is arisztokraták vagyunk és nemességet alkotunk, (...) első és legfontosabb teendőnk (...) a tudás minden forrásának tisztán tartása. (...) Ha (...) az igazság abba a veszélybe kerül, hogy (...) értékét veszti, eltorzul és erőszak áldozata lesz (...) akkor nekünk egyetlen kötelességünk, hogy ellenálljunk és mentsük legfőbb hittételünket, az igazságot, vagyis az igazságra törekvést. (...) A szellem csak akkor jótékony és nemes, ha az igazságnak engedelmeskedik." (372-374. oldal.) Az a Rend melynek Tamás is tagja volt, sajátos feladatának az igazságra való törekvést, az abban való elmélyülést, annak hirdetését tekinti.
23. Hesse életművében és különösen a vizsgált műben nagy szerepe van a zenének. Nem tartozik tárgyunkhoz ebben elmélyedni, azt azonban meg kell említenünk, hogy a Játék kialakulásában döntő szerepet kaptak a régi idők zenéjét korhűen előadó zenészek (lásd,25-28.oldal). Így hessei értelemben Napkeleti utazónak tekinthető Nikolaus Harnoncourt (1929) is, a historikus zenei mozgalom elindítója. A Svájcban élő Hesse minden bizonnyal élete végén még értesült erről az Ausztriában 1953-ban elindult új zenei gondolkodásról. Hesse és Harnoncourt egyaránt úgy gondolta, hogy Beethoven (1770-1827) a francia forradalom eszméinek átvétele következtében a zenei hanyatlás első nagy képviselője, aki már a tömegeknek és nem a hozzáértő keveseknek írja műveit. A szellemi arisztokráciát felváltotta a demokratikus szemlélet, a tudatlan tömegek korszaka.
24. Hesse nem az európai kultúrának mond búcsút a műben, mint azt egyesek vélik, hanem a civilizáció újkori formájának. A jelenleg zajló korszakváltást a 16. század időszakával veti egybe. (Lásd, 366. oldal.) Jelenünkről elég lesújtó véleménnyel van. Szellemtelennek tekinti, mivel a szellem az igazság akarását jelenti, de a mai hatalmi harcokra használt szellemnek, "nyilvánvalóan semmi köze sincs az igazság akarásához." (366. oldal.)
25. Itt említjük meg, hogy a tárgyalt mű előzményének tekinthető -A napkeleti utazás- című művében a Napkeleti Szövetség egyik tagja Albertus Magnus (Nagy Szent Albert), aki Tamás tanítómestere volt. A Szövetség Az Üveggyöngyjáték Rendjének előképe, sőt ez utóbbi művet a Napkelet utazóinak ajánlja.
A "Napkelet" kifejezés a romantika óta a német irodalom toposza, mely a racionalitás és a realitás világából való elvágyódás jelképe.
Katolikus hatás
26. Nem Tamás ihlette Az Üveggyöngyjáték című művet, de nyilvánvalóan inspirálta Hessét Tamás gondolkodása, amit beépített művébe, ennek bizonyítására számtalan érvet felsorakoztattunk. Tamás Napkeleti Utazónak, üveggyöngyjátékosnak, Magister Ludinak tekinthető a hessei világ értelmében: " (...) a bölcsesség szemlélése két okból is hasonlít a játékhoz. Először is azért, mert a játék élvezetet okoz, a bölcsesség szemlélése pedig a legnagyobb élvezettel jár. (...) Másodszor pedig azért, mert a játék nem valami másra irányul, hanem önmagában találja meg célját, ami ugyanígy van a bölcsesség élvezetével is. (...) Ezért hasonlítja az isteni bölcsesség is saját élvezetét a játékhoz. (...)" (Exp.L.Bo.D.Eb.Prol.) Tamás e kommentárt annak a Boethiusnak a művéhez írta, akinek világlátása közel áll Hesse-hez, a kasztáliai Rendhez. Boethius (480-524) volt az, aki az antik tudást átmentette az utókor számára: matematikát, geometriát, csillagászatot, zenét és főként a filozófiát. Platón filozófiáját Arisztotelész tanításával, valamint a tudományt a művészettel akarta egyesíteni. Ő ültette el azokat a csírákat, melyekből jóval később kivirágzott a skolasztikus gondolkodás. Híres a Boethius kerék, mely a sors változását a kerék forgásához hasonlítja. Hesse szerint minden sors jó, csak el kell fogadnunk. (Lásd: Sziddhárta 145. oldal.) Boethius: "Minden sors: jó sors!" (Cons. 120. oldal.) Itt is nyilvánvaló a hasonlóság és mégnyilvánvalóbb a különbözőség: Hesse az elfogadásról a beletörődésről, a "már-nem-törekvésről" (Egy kis teológia. Pillantás a káoszba tanulmánykötet, 187. oldal) beszél, így válik jóvá a sors ezért nem árthat. Boethius szerint "minden sors jó, mert vagy igazságos, vagy üdvös hatású." (Cons. 120. oldal.) Fontosnak tartjuk a különbözőségeket hangsúlyozni, amit Chesterton (1874-1936) oly szemléletesen tudott ábrázolni: az ázsiai lehúnyja szemét, hogy felismerje magában az istenséget, míg a keresztény tágra nyitja azt, hogy meglássa a személyes, teremtő Istent. (Lásd: Igazságot, 135-136. oldal.)
27. Hesse világnézetében jelentős szerepet játszanak az ősi ázsiai vallások, de számottevő a keresztény elem is. Nem sorolható be a New Age spirituális áramlataiba, bár nem alaptalanul hivatkoznak rá. Azonban néhány lényeges ponton eltér azok közös nevezőitől, éppen a keresztény hatás következtében. Hesse átvette a katolicizmus idő-időtlenség nézetét. Mindig tisztelettel tekintett a Római Egyházra, de a tényleges katolikus hatás Hugo Ball útján, Tamás által éri el. Knecht hátrahagyott írásai között szerepel "A gyóntatóatya" című, ahol a mondanivaló kifejtésében a gyónásnak fontos szerepe van. Itt is megfigyelhetjük, hogy Hesse integrálta gondolkodásába a katolikus szellem egyes elemeit: "irigylem a katolikusokat azért a lehetőségért, hogy imáikat a gyakran oly szűkös kamra helyett oltár előtt mondhatják el, meggyónhatnak a gyóntatószék rácsain át, s nem kell folyamatosan szembenézniük a magányos önvád iróniájával." (Hitem. Pillantás a káoszba tanulmánykötet, 184. oldal.) Az, hogy Knecht el kívánja hagyni a világtól elzárt Rendet és a világba menve a cselekvés útjára akar lépni, a katolikus gondolkodás hatásaként értelmezhető. Hesse már a "Sziddhárta" kapcsán felhívja a figyelmet, hogy abban nem a felismerés, hanem a szeretet van legfelülre helyezve, ami keresztény, protestáns vonásként értelmezhető. Ugyanakkor arra is rávilágít, hogy ekkorra (1931) már elfogadta Hugo Ball kérlelhetetlen reformációkritikáját. (Lásd: Hitem. Pillantás a káoszba tanulmánykötet, 182-183. oldal.) Így vall Hesse: "Vallásos életemben tehát a kereszténység ugyan nem kizárólagos, mégis uralkodó szerepet játszik, (...) mely nem konfliktusok, de háború nélkül él egy inkább indiai-ázsiai színezetű vallásosság mellett. (...)" (Hitem. Pillantás a káoszba tanulmánykötet, 183. oldal.)
28. Hesse szigorú protestáns szellemben nevelkedett, már ifjú korában megismerkedett india vallásával, majd később a kínai bölcsességgel. Még egy nagy szellemi hatás érte: a katolicizmus. A teljesen független gondolkodású és rendkívűl művelt, sokirányúan és pontosan tájékozott Hesse ezekből építette fel saját szuverén világképét, melynek végső, kiérlelt és lezárt foglalata Az Üveggyöngyjátékban lett kifejtve. "Személyes vallásom később még sokszor változott, sosem a hirtelen megtérés, hanem mindig a lassú gyarapodás és fejlődés hatására. (...) Tisztelettel és irigységgel tekintettem a római katolikus Egyházra, és protestáns vágyakozásom a szilárd forma, a tradíció és a szellem láthatóvá válása után máig segít a Nyugat e legnagyobb kulturális alkotása iránt érzett tiszteletem megörzésében." (Hitem. Pillantás a káoszba tanulmánykötet, 182. és 184. oldal.)
29. Hesse világképének fejlődésében jelentős szerepet játszott Aquinói Szent Tamás műve, a Summa contra Gentiles.
Epilógus
30. "Minden mozgás közül a körkörös mozgás a legtökéletesebb, ugyanis az eredethez való visszatérést eredményezi. Ahhoz tehát, hogy a teremtett világmindenség elérje a végső tökéletességet, minden teremtménynek vissza kell térnie eredetéhez." (SCG.II.46.) Az idézett rész Tamás egyik híres, nagy összefoglaló művéből a Summa contra Gentilesből származik, amely tulajdonképpen a katolikus tanítás minden idők hitetlenjei számára történő bemutatása, egyfajta vallások közötti párbeszédre tett kísérlet, univerzális jellegű apostoli bölcsesség, egy személyes gondolkozást tükröző esszé. Hesse elmélyülten tanulmányozta e művet, amit Tamás többször átnézett, javított és átdolgozott, mi több jelentős része saját kézírásában maradt ránk. Idézzünk még a Hesse által oly gondosan tanulmányozott műből: "minden okozat akkor válik egészen tökéletessé, amikor a leginkább hasonlóvá válik cselekvő okához" (SCG,II.46.), és "a természetes ész sohasem lehet ellentétes a hitbeli igazsággal." (SCG,I.9.) Itt található Tamás egyik legteljesebb tanítása a gyónásról is, valamint egyik alapvető, jellegzetes és a középkorban sokat támadott nézetének kifejtése: az embernek, mint összetett létezőnek az egyetlen szubsztanciális formája az értelmes lélek, és ez tölti be a szubsztanciális forma különféle feladatait a különböző -vegetatív, animális és intellektuális- szinteken egyaránt.
31. Tamás azonban nemcsak tudós, hanem költő is volt, akárcsak Josef Knecht, akinek hátrahagyott verseit közli az életrajzíró. Tamás egész teológiája és költészete is az Istennel való egyesülésről, a boldogító színelátásról szól. Befejezésül pillantsunk bele Hermann Hesse versébe:
"A Summa contra Gentiles olvasása után
Egykor, úgy tűnik, valóbb volt az élet,
Rendezetteb a lét, a szellem épebb,
Tudás, bölcsesség nem hasadt még ketté.
Telibb élet volt ama régieknél,
Kikről Platón, a kínaiak s mások
Írásba foglaltak oly sok csudásat-
S ó, valahányszor Aquinói Szentünk
Jólkimért Summa-templomába mentünk,
Úgy tetszett, mintha lelkünk édes-érett,
Kitisztult igazság érintené meg.
Át volt itatva ott a természet szellemmel,
Istentől Istenhez haladt az ember,
Törvény és rend, szép formulákba szedve,
Egésszé állva, töretlen kerekbe.
(...)" (461.oldal.)
Jegyzetek
- A német nyelvű idézet megfelelője a magyar kiadásban a 12. oldalon található.
- A versben az Aquinói szót az eredeti helyes, Hesse által is használt formában közlöm, és nem a magyar fordításban szereplő magyarított -Akvinói- alakban. (Lásd német kiadás, 482. oldal.)
Felhasznált irodalom
Hermann Hesse: Az Üveggyöngyjáték. Tercium Kiadó, 1996.
Hermann Hesse: Sziddhárta. Európa Könyvkiadó, 1998.
Hermann Hesse: Hitem. (Pillantás a káoszba, tanulmánykötet.) Cartaphilus Kiadó, 2005.
Hermann Hesse: Egy kis teológia. (Pillantás a káoszba, tanulmánykötet.) Cartaphilus Kiadó, 2005.
Hermann Hesse: A napkeleti utazás. Cartaphilus Kiadó, 2004.
Hermann Hesse: Das Glasperlenspiel. Zürich, 1943. Suhrkamp Taschenbuch Verlag, 1975.
Hessky Regina: Német-Magyar Kéziszótár. Nemzeti Tankönyvkiadó-Grimm Kiadó, 2000.
Jean-Claude Belfiore: A görög és római mitológia lexikona. Larousse, 2006. Saxum Kiadó, 2008.
René Courtois S. J.: Hugo Ball. (A XX. század konvertitái, II. kötet.) Szerkesztette: Fernand Lelotte S. J. Ecclesia, 1986.
XVI. Benedek pápa: Spe Salvi - Enciklika. Szent István Társulat, 2008.
Nikolaus Harnoncourt: A beszédszerű zene: utak egy új zeneértés felé. Editio Musica, 1989.
Boethius: A filozófia vigasztalása. (Consolationis.) Európa Könyvkiadó, 1979.
Chesterton: Igazságot! (Orthodoxy!) Szent István Társulat, 1986.
Jean-Pierre Torrell O. P.: Aquinói Szent Tamás élete és műve. Les Éditions du Cerf, 2002. Osiris Kiadó, 2007.
Aquinói Szent Tamás: Summa Theologiae. Telosz Kiadó, 1994, 1995.
Megjegyzés
Befejezve: 2009. június 15-én.
Link
A pusztai farkas
Hermann Hesse világnézete
Aquinói Szent Tamás - Teljes Profil
2010. március 10.