Adatlap





Világnézetekről, emberekről, szellemi és anyagi alkotásaikról szabadon.

Blogbejegyzésnél több, tanulmánynál kevesebb. Használható, vitatható. Rendszerellenes, szabályellenes. Belső indíttatásból, felkérésre, hiánypótló szándékból. Kísérlet az összefüggések láttatására. Kedvcsináló az eredeti forrásmunkák tanulmányozásához, így próbálva hozzájárulni a megalapozott, önálló vélemény kialakításához. Az irodalmat nem a szokásos módon adom meg, hanem igyekszem a felhasználás jelentősége szerint felsorolni a forrásmunkákat.

"Olyanok vagyunk, akár az óriások vállára felkapaszkodott törpék. Többet és messzebbre látunk, mint ők; nem mintha látásunk élesebb lenne, mint az övék, hanem azért, mert ők a levegőben hordoznak bennünket, felemelnek az ő gigászi magasságukba..." (Bernard de Chartres)

A blog 2010. január 28-án létesült.


Profil

1966-ban születtem. Anyai nagyanyám révén egy a karoling korig visszavezethető lovagcsalád leszármazottja vagyok. Őseim több mint 800 éve a magyar király hívására települtek Felső-Magyarországra. Nagyszüleim, egy nemzetközileg ismert tudós professzor, a Debreceni Egyetem díszdoktora (doctor honoris causa), és egy neves, külföldön is fellépő táncművésznő, koreográfus neveltek fel. 1981-től a politikai rendőrség megfigyelése alatt álltam. Nős, egy gyermek édesapja vagyok.


Családtörténet - töredékek

1. Az időszámításunk utáni 3. és 4. században három északi-tengeri germán ingveon törzs: a chaukok, engerek (Angivarii) és a cheruszkok, szász (Saxon) vezetés alatt egyesült. Ez a szász törzsszövetség meghatározó hatalom volt a mai Németország észak-nyugati részén az Északi-tenger partvidékén. Az 5. században egy csoportjuk az angolokkal és jütökkel együtt meghódította Nagy-Britanniát. Ők a nyugati szászok (West Saxons), akik összeolvadtak az angolokkal (angolszászok). A kontinensen maradottak ugyanakkor a rómaiakkal szövetségben megállították a hunokat. A 6. században a frankok szövetségesei, ám a 8. században a Nagy Károly vezette frank nyomás alatt a szász törzsszövetség összeroppant. Vezérük Widukind népével együtt felvette a kereszténységet.

2. 852-ben a Frank Birodalmon belül létrejött a Szász Hercegség. Ettől az időponttól kezdve találhatók írásos emlékek őseimről anyai nagyanyám ágán. Ekkor avatták lovaggá őket és kapták meg címerüket, melynek központi részében kék mezőben egy aranyszínű emberarcú Nap látható, nagyjából úgy mint itt. (1610-ben a címerbe a Nap alá bekerült a magyar hármashalom.)

3. A 12. század végén a magyar király hívására érkeztek (hét lovag családjával) Felső-Magyarországra grófjuk vezetésével a kultúra és a civilizáció terjesztése végett e jórészt lakatlan területre, a Magas-Tátra vidékére. (A magyarországi németek 90%-a jóval később, a török idők után települt hazánkba.) A tatárjárás idején már várral rendelkeztek, így azt különösebb veszteség nélkül vészelték át. A család hatalmas és szerteágazó, az egyház- és tudománytörténet többeket számon tart közülük, de voltak szolgálatban az Esterházy hercegeknél, egyikőjük Ferdinánd főherceg magyarországi birtokait kormányozta, akadt bécsi udvari tanácsos, sőt jezsuita is köztük, meg országgyűlési képviselő ama híres pozsonyin. De nem arról akarok írni, ami történeti munkákban, lexikonokban, Jókai Mór, Mikszáth Kálmán és Krúdy Gyula műveiben olvasható, hanem közelebbi, személyes emlékekről.

4. Dédapám az Osztrák-Magyar Monarchia katonatisztje (tüzértiszt) volt. Az első világháborúban súlyosan megsebesült, ami kiváló alkalomnak bizonyult arra, hogy dédanyámmal megismerkedhessen. Három gyerekük született 1918 és 1922 között, nagyanyám 1920-ban. A legidősebb lány unokája (unokatestvérem) ma hírneves zeneművész, a legkisebbik, a fiú harcolt a Don-kanyarban, majd a fronttal Németországba került és ott is maradt. Három gyereke: Kerstin, Zsanett, és Jörg aki fiatalon katonaként halt meg az 1990-es években, úgyhogy a család azon vonala melynek én is tagja vagyok, fiú ágon kihalt.

5. Horthy Miklós felajánlotta dédapámnak, hogy ezredesi rangban átveszi hadseregébe, de ő ezt mint esküjéhez és királyához hűséges tiszt, elutasította. Ezzel vette kezdetét a család anyagi hanyatlása. Nagyanyám még kastélyban született, de attól hamar meg kellett válni. Dédapám gazdálkodásra adta magát, amiről annyit tudott, hogy az uraság hatlovas hintón jár, ezt gondosan be is tartotta amíg tehette. Ezután Pesten garázst bérelt, hogy legyen hol lakni, és újságíróként működött egy ideig, majd ezzel is felhagyott és inkább Németországban utazgatott. Dédanyám ekkor látta elérkezettnek az időt, hogy kézbe vegye a dolgokat.

6. A germán erminónok legjelentősebb törzsei között találjuk a markomannokat, akiket ma bajorokként ismerünk. Az 5. század óta élnek ugyanazon a területen. A keleti rész politikailag később levált, és Ausztria néven önállósodott. Dédanyám osztrák. Bécsben élő családja az okkupáció (1878) után Bosznia-Hercegovinába került, így ő Banja Lukaban született 1888-ban. Három anyanyelvű volt: német, horvát, magyar. 1976-ban halt meg, igen jó viszonyban voltunk. 1914-ben Szarajevóban a szeme láttára lőtték le a trónörököst, és a gyilkost mellette fogták el. Dédanyám édesapja Ferenc József császár egyik vadászkastélyának a felügyelője volt. Egyik lánya, az Ida tanti Ferenc József császár kijelentése szerint is szép nő volt. Dédanyám családja rendíthetetlenül császárhű, ami nem volt veszélytelen a háború utáni Ausztriában.

7. Dédanyám Budán egy német kisvendéglőt nyitott, ahol minden bizonnyal Magyar Elek és talán Krúdy is megfordult - csodálkoznék, ha nem. Dédanyám legendásan jól főzött! Egyszer aztán a hús csontozása közben elvesztette a hüvelykujja felét. Kisgyerekként sokszor megcsodáltam e különös jelenséget.

8. Nagyanyám feladata volt kislányként a királypárti politikai foglyoknak a börtönbe az ebédet naponta elvinni. Ekkor már Budán béreltek szép lakást ott, ahol Márai Sándor és Kosztolányi Dezső is lakott. Dédapám időnként hazajött pénzért, végül 1938-ban 56 évesen agyvérzésben meghalt. Ekkor kezdődött nagyanyám karrierje.

9. Nagyanyám kora neves táncművésznője volt, aki komolyzenére maga koreografált darabokat is előadott, illetve tánccsoportot vezetett. Budapesten a Moulin Rougeban, az Arizónában, és az Operettszínházban lépett fel. 1939-ben Argentínában, Buenos Airesben dolgozott. Itteni szerződését a háború kitörése miatt fel kellett bontania. Egy francia hajón jött haza, ahol a világszépe, hercegnői megjelenésű nagyanyámba az elsőtiszt beleszeretett. (Megjelenése, nyitottsága minden újra, szokatlan stílusa mindig elkápráztatta ismeretségi köröm.) Azon a bizonyos francia hajón folyton kedvenc lemezét hallgatta (La Marseillaise) és jól szórakozott azon, hogy a franciák folyton felugrálnak vigyázzállásba... Az ő anyanyelve német és magyar volt. 2001-ben halt meg.

10. 1942-1944-ben Szófiában dolgozott. Sokat mesélt a bolgár cárról és a szófiai ortodox székesegyházról. 1944 elején hazajött és nyár elején férjhez ment anyám apjához, aki Erdélyből származott, családja Trianon után költözött az Őrségbe. A Horthy-rendszer rendőrtisztje volt Budapesten. Az akkori világ elkötelezett híveként 1944 karácsonyán főbe lőtte magát, hátrahagyva áldott állapotban lévő nagyanyámat. (Azért maradtak a fővárosban, mert nagyanyám nem volt hajlandó elhagyni hazáját.) Az oroszokkal, talán mert nagy hasa, vagy egyszerűen csak szerencséje volt, nem gyűlt meg a baja. 1945 márciusában megszülte anyámat. 1947-ben megismerkedett és férjhez ment az ország akkor egyik leggazdagabb emberéhez, már akkor nemzetközi hírű tudóshoz, aki anyámat a nevére vette, és később nagyanyámmal együtt engem is felnevelt (rövid ideig nevelő apám egy közismert grafikus volt), Szelényi Ferenchez. A nagyapa szó számomra őt jelenti. A magyarországi németek szokása szerint nagyszüleimet Ópapának és Ómamának szólítottam. Nagyanyám ettől kezdve felhagyott hivatásával, és háztartásbeliként élte le további életét.

11. A háború végén dédanyám hazatért rokonainktól Bécsből, ahová a front elől menekült. Sok halottunk volt, itt vannak előttem a gyászjelentések kis lapjai. Boszniában, Franz a 68 éves apa, és fia a 31 éves Peter 1941. július 24-én együtt haltak meg, a szerb partizánok végeztek velük. Nagyanyám unokatestvérei és apjuk: az apa Josef 1941. december 18-án hunyt el 59 évesen. Fia Rudolf, a képen Wehrmacht egyenruhában, 1943. február 3-án esett el Wolchov-nál (Leningrádi Körzet, ma Szentpétervári Körzet), élt 33 évet. Testvére Franz szintén Wehrmacht egyenruhában, 1944. november 21-én halt hősi halált Aachen-nél, élt 38 évet. Stefán a harmadik testvér túlélte a háborút, 64 évesen 1972. október 10-én hunyt el Bécsben. A gyászjelentését ugyanaz a cég nyomtatta, mint a Rudolfét, Verlag M. Häusler, Wien. A hátlapon itt is Krisztus kép, akárcsak a többin, nála Velazquez festette feszület.

12. Nagyapám munkahelyváltozásából adódóan 1947-ben Budapestről Mosonmagyaróvárra, majd 1949-ben egy Debrecen közeli tanyaközpontba költöztek (nagyszüleim, dédanyám, anyám és nagyapám anyja), szolgálati lakásba. Pallagpusztát, ahogyan akkor nevezték, a Nagyerdő választja el Debrecentől. Ez az eldugott hely minden bizonnyal közrejátszott abban, hogy elkerülték a kitelepítést. 1950-ben nagyapám igen jelentős vagyonát államosították, akárcsak nagyanyám cukorkagyártó üzemét. 1953-ban kerültek be Debrecenbe, szintén szolgálati lakásba.

13. Klebelsberg Kunó vörös téglás iskolaépületeiből alakították ki a későbbi Agrár Egyetem tanári lakásait. Itt nőttem fel mintegy két hold területű telepen eredetileg tíz, majd kilenc család közösségében. E helyen ma a TESCO áruház parkolója található. Nagyanyámat mindig elkísértem a közeli varrónőhöz, aki ruháit készítette, konfekciót nem hordott. Otthon a berendezés egészen különleges volt. Mátyás király korabeli szék, reneszánsz szekrény rajta páncélos lovag képe, egy másik szekrény, melyből kettő volt a világon, egy a krakkói múzeumban, a másik nálunk a nagyszobában, aminek volt egy titkos fiókja is. A perzsa szőnyegek természetesen egykor Perzsiából érkeztek, azután ólomkeretes színes üveges hatalmas könyvszekrény, óriási tölgyfa íróasztal Olaszországból egyedi rendelésre készítve, stb. Az öntöttvas lábosok, amikben a feleségem még ma is főz, az Osztrák-Magyar Monarchiában készültek. (Gyakorlatilag csak ezek a lábosok maradtak mindebből az 1980-as évek közepére, mire felnőttem.)

14. Reggelente az ablak alatt ment el térdnadrágjában, cúgos cipőben Zoli bácsi a madaraihoz. Siroki Zoltán mindig mosolygós jó kedélyű visszafogott ember volt. Egy letűnt kor egyik utolsó tudós képviselője. Felesége és nagyanyám barátnők voltak. Konyhájuk is tele volt kalitkával és különös madarakkal.

15. Nagyanyámat többen a kommunizmus alatt is nagyságos asszonynak szólították. Az ismerős szegény emberekkel és a nálunk rendszeresen megjelenő cigány család tagjaival úgy bánt, mint a jótevő rábízottaival, mindezt utolérhetetlen eleganciával.

16. Nagyapám, aki műveltségben, világnézetben leginkább Márai Sándorhoz volt hasonlítható (mentalitásában megmaradt orvos professzornak), állandóan a Szabad Európa Rádiót, az Amerika Hangját, és az osztrák rádió, az ORF (Radio Wien) adásait hallgatta. Mindig otthon feküdt pizsamában, és egészségi állapotára hivatkozva (TBC) tért ki a diktatúra presszúrája elől. Ennek érdekében időnként még a Tüdőklinikára is befeküdt. Itt barátkozott össze Berencsi György professzorral, melynek eredménye a mycobacteriosissal kapcsolatos nagy horderejű közös kutatás lett. Kisgyerekként magam is láttam az Agráron a mikrobiológiai laborban a színes tenyészmintákat. Berencsi professzor halála nagyon megrázta nagyapámat, mélyen meggyászolta.

17. Nagyapám húga 1956-ban disszidált és Bécsben telepedett le. Férje, Frédi bácsi a háborúban a Luftwaffe pilótája volt, részt vett az angliai csatában, 1941-ben már Oroszország felett repült, 1942-ben pedig Észak-Afrikában, majd megunva a dolgot, gépével Alexandriában szállt le az angoloknál. Őtőlük kaptam négy évesen egy valódi tiroli szarvasbőr nadrágot, azt a bizonyos pántos térdnadrágot, az én esetemben faragott elefántcsont dísszel ellátva. Az Alpokból, ausztriai és svájci rokonoktól évente többször kaptunk csomagot, benne alpesi csokoládéval, ami Magyarországon akkor sokak számára gyakorlatilag teljesen ismeretlen volt. A magyar ételeket viszont én nem ismertem, először csak az iskolai menzán találkoztam velük. Reggelire svájci szokás szerint zabpelyhet ettünk, ami szintén elképesztő volt akkoriban, természetes volt a Worchester szósz, és a kaviár. Keveset ettünk, és ünnepkor sem többet, ilyenkor franciasaláta volt meg krampampuli. "Cselédeink" is voltak, meg családi papunk, egy kivételes jellem, aki nemcsak megkeresztelt, hanem a keresztapám is lett egyúttal. Egy teljesen zárt világban nőttem fel, így amikor iskolába menve találkoztam a társadalommal, az már a lényeget tekintve semmilyen befolyással nem lehetett rám.


Link

Történet

Vallomás

Ötvenedik életév

 
2011. március 12.