Összehasonlító kultúrtörténeti esszé
Egyén és közösség
1. A társadalom alapvető kérdése az egyén és a közösség viszonya. Minden ember egyedi lény, aki elidegeníthetetlen személyi jogokkal rendelkezik. Jogai nem a közösségen, hanem emberi természetén alapulnak. Ugyanakkor a közösség az egyéneket igyekszik közös nevezőre hozni, a közjó szolgálatába állítani. Mindez állandó feszültség forrása. Minél erősebb egy ember személyisége, annál nehezebben rendeli alá magát a közösségnek. Minél nagyobb a hatalma egy közösségnek, annál inkább hajlamos az egyént a saját szolgálatába kényszeríteni.
2. A demokrácia ellentmondásokkal terhes jelenség. Nem ez a legtermészetesebb államforma, hiszen két nagy alapgondolatának, a szabadságnak és az egyenlőségnek nyoma sincs a természetben, ahol a szabadság helyett szigorú okozati összefüggések és kötöttségek, az egyenlőség helyett pedig az életért folyó harc tapasztalható. Ugyanakkor természetük alapján az emberek nem egyenlőek, testi és szellemi képességeik alapján nagyon különböznek egymástól. Fizikai létükben a szükségszerűség hatalma alatt állnak. A szabadság feltétlen érvényesülése tovább növeli az egyenlőtlenségeket. Ha viszont az egyenlőséget kikényszerítjük, az a szabadságot fojtja meg.
3. A liberalizmus szemlélete az individualizmus. Eszerint az egyén önmagában teljes és elégséges. Legfőbb törvénye az önfenntartás és legszentebb joga a szabadság. Az ember természete szerint nem társas lény. Csak egyének léteznek, a közösség tőlük függ. A közösség létrehozásának célja a kereskedelem elősegítése, kizárólag az egyének jólétének a növelése. A közjó az egyéni javak összessége. A közösség jogai az egyének engedményei, mellyel megfizetik a közösség szolgálatait. A közösség az egyéntől áldozatot kíván, mely tulajdonképpen befektetés a nagyobb haszon elérése céljából.
4. A kollektivizmus szerint csak a közösség létezik, az egyén csupán ennek függvénye. Értékét a közösségnek végzett szolgálata határozza meg. Az egyén eszköz a közösség kezében, a cél a közösség tagjainak együttes jóléte. (A kollektivizmus egyik válfaja az univerzalizmus, mely szerint a közösség misztikus egység, melynek tagjai nem csak az élők, hanem a holtak és a jövő nemzedékek is.) Az egyén a közösség alkatrésze önállóan nem létezik.
5. Valójában az ember természete szerint egyszerre társas és szabad lény. Szabadságát nem vonatkoztathatja el mások ugyanolyan szabadságától. Az egyén és a közösség kölcsönösen egymásra van utalva. A társadalmi együttműködés alapja az egyének fizikai és szellemi különbözősége. Egyén és közösség, e kettő együtt létezik. A kiinduló pont azonban az egyén, az individuum, a közösség létét összekötő elv pedig a szolidaritás. Az ember nem azért vállalja a közösség szolgálatát mert ez az érdeke, hanem mert társas lény. Ugyanakkor nem a társadalom alkatrésze, a közösségben is elidegeníthetetlen személyi jogai vannak. A közösség célja a közjó, mely azon anyagi és szellemi javak összessége, melyek szükségesek az egyén szabadon gyakorolt boldogulásához, de amelyeket önmagában nem tudna elérni. A közjavak az egész társadalom szolgálatára állnak. Az egyén szabadságának határa a mások jogainak megsértése és a közösség kára. Az egyén és a közösség viszonyában az ember természetéből fakadóan mindig megmarad bizonyos feszültség, mely akkor tud oldódni, ha a közösség az egyént élni hagyja.
A társadalom és a közgazdaság rendező elve a középkorban és ma
6. A középkorban a rend gondolata az egész kultúra szellemi egységesítése irányába hatott. Tévedés azonban azt gondolni, hogy ez valami 20. századi diktatórikus központosítás lett volna. Ellenkezőleg, a középkor a megszabott keretek között a mai fogalmak szerint is egy rendkívül szabad világ volt. Éppen ezek a keretek biztosították azt a társadalmi védettséget, mely a szabadság előfeltétele. Létezett egy nemzetközi kultúra, mely lényeges vonásaiban egységet alkotott, amint manapság is tapasztalható ez az amerikanizmus terjedésével. A középkori Európa lakossága egységes népet alkotott, melyben a nemzetiségi különbségek csak nagyon másodlagos tényezők voltak. Az összekötő kapocs egy nemzetközi vallás, a katolicizmus volt. Ma ezt igyekszik a fogyasztói mentalitás, mint világnézet pótolni, a nemzetközi cégek által. Emellett hat a nacionalizmus, mely ugyanúgy fogyasztói mentalitású, csak nem globális, hanem partikuláris, illetve a globális világban magát helyezi a középpontba.
7. A középkor egyáltalán nem volt prűd mint az újkori polgári-protestáns világ (szemérmes hallgatás, moralizáló látásmód). A középkornak e területen sem voltak scrupulusai, nyílt volt és szókimondó. Napjainkban az 500 éves verbális kultúra átadta helyét egy képi kultúrának. Képi kultúra volt a középkori is, de micsoda különbség van tartalomban és értékben a középkori képek, vagy gótikus szobrok és a székesegyházak üvegablakain látható képek, misztérium játékok, valamint a mai filmek, reklám képek, számítógépes ikonok között. Ezek azok a példák, melyet mindkét kultúra átlagembere rendszeresen láthatott, és amelyek hatottak gondolkodására, világszemléletére, ízlésére. A középkori hierarchikus rendben a művelt elit alakította a kultúrát, a kiinduló pont az igazság volt. A demokráciában a kiinduló pont a siker, vagyis a profit, ezért a lehető legalacsonyabb színvonal a közös nevező, mert az biztosítja a széleskörű népszerűséget, míg a magas kultúra képzettséget és elvont gondolkodást igényel, mely csak kevesek sajátja. Összefoglalva: a középkor a végső igazsághoz igazodott, a mai kor a pénzhez.
8. A középkori rendszeretet mindent áthatott, mindenre kiterjedt: mesterségek (kovácsok, takácsok, szakácsok, pohárnokok, hússzeletelők, stb.) rendje, házasok és szüzek rendje, tudományok rendje, papi és szerzetesrendek, lovagrendek, stb. A lényeg, hogy mindegyik rend (ordo) isteni intézmény. Mindent az értelem és a rend hat át. Az egyes fokozatok értéke nem hasznosságuktól függ, hanem szentségüktől. (Ez a ma emberének értelmezhetetlen.) Másrészt valamely rend képviselőjének méltatlan élete nem hoz szégyent a rend megszentelt jellegére. Annak értéke nem ezen múlik, hanem Isten akaratán. A társadalmi rendek esetében az átjárás alig volt lehetséges egy kivételt leszámítva: bárki lehetett a papi és szerzetesrend tagja. Főnemesből lehetett kolduló barát, és nemegyszer megtörtént, hogy jobbágyból lett Krisztus földi helytartója: római pápa. Ez a társadalmi tagozódás meg se közelítette a mai specializálódott társadalmat, ahol mindennek van szakembere, és csak ők kompetensek az adott területen. Ugyanakkor azt, hogy ki irányítson egy országot, a hozzá nem értő tömegek többségi szavazása dönti el. A középkori rend hierarchikus volt ugyan, de demokratikusan volt az. Nemcsak arról van szó, hogy jobbágyból is lehetett pápa, hanem arról, hogy ez szavazás útján, a hozzáértők szavazása útján történt. Ugyanígy történt a császár választása a választófejedelmek útján. A doktori cím elnyerése szintén a vizsgaelőadás utáni doktori szavazás útján történt, akárcsak valamely mesterségben a mesteri cím elnyerése a mestermű elkészítése után a mesterek szavazása által történt. Érteni érthetett több mindenhez egy ember, például a jobbágyok valamely mesterséghez, a nemes lehetett katona és bíró vagy adminisztrátor, a szerzetes lehetett tudós és művész is vagy szintén katona (lovagrendek), adminisztrátor. Mindezeket a szakterületük mellett másodsorban gyakorolhatták, de gyakorolhatták. Valamely esetben szavazni azonban csak a hozzáértőknek lehetett, akiket szakterületükön nehéz volt megtéveszteni. Természetesen emberek voltak ők is, tehát gyarlók -ez nem kiküszöbölhető-, de a populizmus kizárt volt.
9. A mai történetírásban a feudális jelző pejoratív jelentést kapott, az elavult nemkívánatos jelenségek meghatározására szolgál és számtalan dolgot e néven említenek, mely eredeti jelentésében nem az. Így nem feudalizmus a jobbágyrendszer, sem a földesúri rendszer, sem a rendi társadalom, sem a fejedelmi abszolutizmus, sem a papi tized, sem a királyság nem az. A marxizmus szerint azon középkori gazdasági berendezkedés a feudalizmus, melyben az uralkodó osztály elvonja a parasztságtól a megtermelt javakat. Ez azonban nem köthető a középkorhoz, hiszen az ókortól a kolhozrendszerig megfigyelhető e jelenség. A feudalizmus eredetileg azt a társadalmi rendszert jelenti, amelyben egy szabad ember földadomány fejében fegyveres támogatója lesz egy másik szabad embernek. Nagy Károly birodalmának felbomlása után alakult ki, és a középkor végére a királyi hatalom megerősödésének hatására fokozatosan eltűnt. A félreértés elkerülése érdekében, és az előzőekből következően a középkort nem feudális társadalomnak, hanem hűbéri társadalomnak kell nevezni.
10. A középkorban az akkori kézműves egy általa ismert ember vagy embercsoport rendelésére dolgozott, előre meghatározott mennyiségben és áron. A mai vállalkozó maga kezdeményezi az általa meghatározott árucikk termelését. Ha végez is piackutatást (marketing - mely inkább az igények létrehozása semmint felmérése) a kockázat mindenképpen magas, a haszon bizonytalan. A középkorban a kézműves sőt a jobbágy is az általánosan elfogadott normarendszernek köszönhetően a maga társadalmi kereteiben szabad volt. Ezzel szemben a tömegtermelést létrehozó, egyre növekvő és bonyolódó munkamegosztás és hierarchikus szabályozottság a viszonylagos szabadság megszűnéséhez, társadalmi dezintegrációhoz vezetett. A középkorban a gazdasági tevékenységet a keresztény erkölcsi rend irányította. Az alapállás az volt, hogy a munka egyáltalán nem áldásos tevékenység, hanem teher és átok, a bűnbeesés következménye, büntetés. Ugyanakkor a tisztességesen elvégzett munka lelkiismereti kérdés volt, a legfontosabb kritérium a megbízhatóság és a jó elvégzettség. A kézműves személyesen becsületével felelt termékeiért, a selejtes áru ismeretlen fogalom volt. A művésznek volt a párja, illetve a művész is mesterember volt, neve nem számított csak a kiváló mű. Ma a cégek nevei (márkák) a lényeg, a minőség egyöntetűen silány, mely a tömegtermelés és fogyasztói társadalom szükségszerű velejárója. A középkor minden területét a művészet hatotta át, a divatot is az irányította, a művészet a társadalmi élet sarkalatos része volt. A művészi öltözködés oka annak társadalmi szerepe, a hierarchikus rend liturgikus kifejeződése volt. A művészet természetesen szakrális volt, hiszen a földi rend Isten akaratát tükrözi, illetve mindent áthatott a hit, gondoljunk csak arra, hogy a házasságkötés, a temetés, nem beszélve a keresztelőről mind vallási események voltak. A pénzt az ördögtől valónak tartották. Gondoljunk csak bele, hogy a pénz nem a társadalmi tevékenységek irányítója, hanem a kultúra ellensége. Ez döntően más mint a mai szemlélet. Röviden: a középkori látásmód szerint az emberek azért szereznek, hogy éljenek, és nem azért élnek, hogy szerezzenek.
11. A céhek, a kézművesek és kereskedők gazdasági kiegyenlítődése végett jöttek létre, mely szemléletet egy világ választja el a mai szabad versenytől. Az évszázadokig jól működő céhrendszert a francia forradalom első intézkedésével a szabadság, egyenlőség, testvériség nevében megszüntette. A középkorban csak jó áru létezett, mert ez becsületbeli ügy volt, ma a versengés, az árharc egyre silányabb termékeket eredményez. A 18. század óta az a nézet vált uralkodóvá, mely szerint a gazdaságnak ugyanúgy nincs semmi köze az erkölcshöz, mint a matematikának. Célja a minél nagyobb haszon elérése. Folyamatait a gazdasági mechanizmusok alakítják. Ez arra a téves újkori filozófiai irányzatra vezethető vissza, melynek alaptétele a mechanikus világszemlélet. E szerint minden társadalmi tevékenységet mechanikus szabályok irányítanak, abba nem kell beavatkozni. Valójában nem mechanikus módon, hanem szabad emberi döntések útján működnek, így döntő az erkölcs szerepe is. A közgazdaságtan története tele van általános törvényszerűségek és elméletek felállítására irányuló kísérletekkel. Azonban a gazdasági rend megteremtője nem egy "láthatatlan kéz", nem a piaci ármechanizmus, hanem maga az ember.
A tudományos élet
12. A Nyugat szellemi erőssége és jellemzője a világos érvelés, a tudományos pontosság, a hit és az értelem harmonikus egysége. Ezt a 12. században megjelent skolasztika viszi tökélyre. Művelőiket moderneknek nevezik. Nem tagadják a régieket, hanem új módszereket vezetnek be a gondolkodásban, és olyan területeken is vizsgálódnak, amivel a Szentírás és az egyházatyák nem foglalkoztak. Bernard de Chartres vezetésével ekkor jön létre a chartresi racionalizmus. A széles látókör és civilizáltság jellemzi e kort. A város ekkor lesz ismét a civilizáció központja. Az ókori Róma bukása a városok megszűntét is jelentette. Majd egy évezreden keresztül a vidék irányította Európát. A politikai vezetés királyi és hűbérúri várakban székelt, a tudósok pedig a világtól elzárt helyeken, hegytetőkön épült kolostorokban éltek. Katonák, papok, parasztok alkották a társadalmat, a város jelentéktelen apró településforma volt. A skolasztika megjelenésével azonban a városoké lett a vezető szerep, és az maradt mindmáig. Az új szerzetesrendek városi rendek. Megjelenik a városi értelmiség. A modernek központjai az ekkor a skolasztika hatására születő egyetemek, melyek szintén nem vidéken, hanem a városban jöttek létre. A városnak kétségtelenül van evilági beállítódása a vidéki léttel szemben, így a vidéki értelmiségi, a bencés és ciszterci szerzetesek helytelenítették a város felemelkedését, de valójában ők is skolasztikusok voltak.
13. Petrus Venerabilis clunyi apát munkaközösséget hozott létre a Korán lefordítása érdekében. Elsőnek ő mondta ki, hogy nem a csatatéren, hanem intellektuális síkon kell felvenni a harcot a muzulmánokkal. Ehhez viszont meg kell ismerni őket: "Olyan férfiakat kezdtem keresni tehát, akik az arabban specialisták (...)hogy fordítsák le arabról latinra a Koránnak nevezett könyvet. (...) Hogy a fordítás hűsége tökéletes legyen, s hogy egyetlen hiba se zavarja a teljes megértést, egy szaracént is meghívtam a keresztény fordítók közé." A munkacsoport Spanyolországban dolgozott 1142-től kezdve. Európában ebben az időben terjedtek el máig használt arab szavak, mint például a bazár és a csekk. Az anatómia és fiziológia fejlődésnek indul, fellendül az orvostudomány és a higiénia. Bingeni Szent Hildegard (1098-1179), egy nő, aki ráadásul apáca, orvosi kódexei meztelenül ábrázolják az embert. A komor pietista protestáns újkori polgári látásmódot ne vetítsük ki a középkor életvidám katolikus társadalmára. Szent Hildegard a világ legtermészetesebb módján számol be a nemi életről, a férfiak és nők "gyönyörének" folyamatáról. Az elmezavarról, mint olyanról megállapítja: "sokan azt hiszik, hogy az illetőt valamilyen démon szállta meg, ami azonban nem igaz."
14. Ekkor virágzik a szerelmet dicsőítő lovagi epika, mely a nőt felmagasztalja. A vándor értelmiség, a vágáns klerikusok művei az erotikát olykor az obszcenitásig menően dicsőítették. A legismertebb ilyen szövegű gyűjtemény a Carmina Burana, mely egy kolostorban másolt és őrzött kódexben maradt fenn. A középkori szerzetesek megőrzésre méltónak találták e műveket, akárcsak társadalomkritikai megjegyzéseiket: "Kezdődik pediglen a pénz szent evangéliuma Szent Márk szerint." stb.
15. Természetesen a középkorban is akárcsak ma, voltak olyanok, akik a gondolkodásban veszélyt láttak. A kortárs teológusok ezt így kommentálták: Guillaume de Conches (1080-1154): "Ők, akik semmit sem tudnak a természet erőiről, azt akarják, hogy mi is maradjunk meg az ő tudatlanságuk szintjén, megtagadják tőlünk a kutatás jogát, és arra kárhoztatnak, hogy faragatlan paraszt módjára, értelem nélküli hitben rekedjünk meg." Adelard of Bath (1100-1160): "Megtanultam, hogy az értelmet válasszam vezetőül, te viszont megelégedsz azzal, hogy rabláncon kövessél egy mesemondó autoritást." Honorius Augustodunensis (1075-1137): "Nincs más autoritás, csak az értelemmel bebizonyított igazság."
16. Az egyetem, mint olyan, önállóságát Rómának köszönhette, a pápák voltak az egyetemek védelmezői a világi hatalmak és a helyi egyházi vezetés ellenében. A politikai hatalom ellenőrzése alá kívánta vonni az egyetemeket, melynek az lett a következménye, hogy Párizsban a diákok utcai zavargások során többször összecsaptak a brutálisan fellépő karhatalommal. A pápák bullák és meghatalmazottaik útján biztosították az egyetemek teljes függetlenségét. A pápai támogatás döntő volt az egyetemek jövőjét illetően. A Szentszék felismerte az értelmiség értékét. Sikerrel vonta ki az egyetemeket a világi törvények hatálya, és a helyi egyházi hatóság ellenőrzése alól. Az egyetemeken rövidesen megjelentek a modernek legmodernebbjei, a kolduló rendek. A domonkosok és ferencesek egy teljesen új szellemiséget képviseltek. A szerzetesek addig a természetben, mindentől távol éltek, saját munkájukból fenntartva magukat. A kolduló rendek viszont a városokban az emberek között, az egyetemeken kutató és oktató munkát végezve. Koldulásból tartották fenn magukat, így a kétkezi munkavégzés nem vett el időt a tudományok gyakorlásától.
17. Az egyetemek alapoktatása, mely a hét szabad művészet tanítását foglalta magába, 6 éves volt. Ezután jogi vagy orvosi szakon újabb 6 év, teológiai szakon 8 év következett. A teológiai doktorátushoz a betöltött 35. életév volt előírva. Gyakorlati évek, előadássorozatok tartása, melyben bizonyítani kellet, hogy az illető alkalmas az egyetemi életpályára, vizsgák, ahol a hallgató megkapván tételét hazament azt kidolgozni, majd este a székesegyházban kellett megtartania előadását a magisterek (professzorok) előtt, majd válaszolni kérdéseikre, akik azután visszavonultak szavazni. Vitákon kellett tudnia megvédenie nézeteit, bizonyítania, hogy eleget tett státusa előírásainak és a magisterek vizsgabizottságának kérdéseire válaszolva tanújelét adnia, hogy kifogástalanul ismeri a tananyagot. Ma az értelmiség egyetemeken való tömeggyártása csak a színvonal csökkentésével érhető el. Az értelmiség megszűnik, feloldódik a tömegben.
A gótika - székesegyházak
18. A mai nominalizmus elindítója William of Ockham (1295-1350). Ezen irányzat szerint minden önmaga által egyéni és semmi egyéb által, vagyis nincs általános létezés. Ha ez így van akkor szembe kell nézni az empirizmus örök dilemmájával: ha csak a közvetlenül érzékelhető egyedi dolgok, és közvetlenül átélhető egyedi lelkiállapotok és tevékenységek tekinthetők valóságosnak, akkor semmi valóságos nem lehet racionális, és megfordítva: semmi racionális nem lehet valóságos, így a metafizika és a hittudomány kérdései csakis a valószínűség körén belül vethetők fel. A nominalizmus teljesen elválasztja az észt a hittől. A gótika egészen más úton jár, a tökéletes és végső megoldást keresi a szintézis és kiküszöbölés útján. Egyetlen más stílus esetén sem beszélhetünk olyan megtervezett rendszerről, mint a gótikánál.
19. A gótika nem a román művészetből fejlődött ki, önálló szellemi alkotás, stílus, entelekheia (itt: az anyagban megvalósuló forma, mely a lehetségest valóságossá teszi). A gótika nem a román szakrális építészet központjaiban született. A román stílus nagy alkotásai a vidéki szerzetesrendi templomok, míg a gótika betetőzése a városban található püspöki templom (katedrális), vagyis a székesegyház. Az 1143-ban befejezett St. Denis apátsági templom a gótika kezdetének számít, de a chartresi katedrális önálló szelleme lesz meghatározó a későbbi alkotásokra.
20. A három legfontosabb gótikus székesegyház:
Chartres: az első érett gótikus katedrális (1194).
Reims: tökéletes arányok, tökéletes összhang (1211).
Amiens: gótika a legtisztább formában (1220).
21. Struktúráját tekintve a gótikus főhajófal az európai építészet legfigyelemreméltóbb, teljességgel öntörvényű és legdifferenciáltabb képződményeihez tartozik. Ahhoz, hogy igazán tudjuk értékelni, építészmérnöki tudás szükségeltetik. Chartres rendkívül merész, forradalmi elgondolása a belső teret illetően, a vallási élet változásának építészeti megnyilvánulása. Ez az új tér másként hat az emberre, mint a román templombelsők. (Itt jegyezzük meg, hogy a román stílust eredetileg bizánci stílusnak nevezték, mivel az teljességgel Bizánc építészetét követte. Csak a 19. század óta hívják megkülönböztetésképpen román, azaz római stílusnak, hogy a megnevezésből tudni lehessen: nem keleti, hanem nyugati keresztény épületről van szó.) A gótikus katedrális belső tere az akkor kialakult Úrfelmutatásra irányul. (A keresztény hit szerint a liturgiában a kenyér és bor átlényegülés útján Krisztussá változik, e szentség magasba emelése az Úrfelmutatás.) A szentély egy monumentális szentségtartó, mely az értelmet és az érzelmet egyaránt megragadja. Az egyébként is lélegzetelállító, felfokozott monumentalitású gótikus katedrális hatását tovább fokozza az, hogy egy transzcendens fénytérbe kerülünk, ahol a fény maga is részt vesz a tér kialakításában.
22. A francia gótikus székesegyházak falszerkezetét uraló kristálytiszta logikával ellentétben az angol gótika a részletformák gazdagságára, változatos, tarka összbenyomásra törekszik, s hajlamos a dekoratív külsejű gyámok önismétlő alkalmazására, valamint a hajókat elválasztó árkádsor tagozatainak, illetve a galériák támkötegeinek a halmozására, ami a stílus alapvető sajátosságát tekintve erősen eltér a francia gótikától.
23. Sehol másutt nem áll az építészet a szobrászathoz oly közel, mint az a reimsi székesegyháznál látható, továbbá nem létezik egyetlen olyan építészeti forma sem, mely plasztikusabb hatású volna, mint az itteni főhajó árkádsori támja.
24. A gótikát olyan égbenyúló tér jellemzi, amely dimenzióinak hatalmánál fogva egyszerre lenyűgözi, és elragadtatásba ejti a szemlélőt.
A padlótól a boltozati zárókőig terjedő magasság:
Párizsi Notre Dame: 24 m.
Laon: 24 m.
Chartres: 36,5 m.
Reims: 38 m.
Amiens: 42,3 m.
Amiensben az árkádok túlmennek az emberi léptéken. Magasságuk többé már nem fogható fel emberi mértékkel, ennélfogva látványként sem értelmezhetők támnak, hanem pusztán égbe törő forma érzetét keltik, mivel ferdén szemlélve nem látszanak egy csúcsba összefutó íveknek, hanem keresztezésüknél fogva egyetlen magasba törő hajlatnak. A főhajó falai papírvékonyságúnak látszanak.
25. A gótikus katedrális tere a szentélyben diadalmaskodik, az építőművészet lehetőségeit a végsőkig fokozva. A szentély építészetileg értelmezi világot meghaladó történésként a mindig újra bemutatott szentmiseáldozatot. Ez az az eszme amelyből a gótika lényege kibontakozott. A kultikus tér középpontja a szentélyben található. A gótikus székesegyházban a hosszház falai vezetik és kísérik a tekintetet egészen a szentélyig, addig a magasztos, megközelíthetetlen szent helyig, ami különösen koncentrált módon fejezi ki az építészeti mondanivaló teljességét. Építészetileg a szentély architektúrája csupa különleges feladatot kínál és old meg sikeresen.
26. A kereszthajó vagyis a keresztbe állított tér rendkívüli drámai erővel ruházza fel a belső tér kibontakozását a szentély felé. Az Oltáriszentség előtt így egy térbeli korlát emelkedik, mely kiemeli a keleti épületrész jelentőségét. A hosszház és keresztház találkozásánál lévő négyzet alakú térben négy monumentális gyámcsoport emelkedik a boltozatig, az építészeti középpont óriási kapuival a négy égtáj felé tárul. A fényhatás megerősíti a térből emelt sorompó hatását. Ezt egykor tovább fokozta a ma már egyetlen francia gótikus katedrálisban sem látható szentélyrekesztő. Időközben a tudást elvesztő tájékozatlanság lebontotta, mint a látást zavaró tényezőt, Chartresban például 1763-ban. Itt egykor közel 20 m széles szentélyrekesztő állt, mely a szentély irányába szilárd falú volt, középen átjáróval. A hosszház irányába héttagú árkádsoron nyugodott, magassága 7,4 m. Szobrokkal gazdagon volt díszítve, főleg Jézus életét ábrázoló jelenetekkel, amik ma a kriptában láthatók, illetve egy a Louvre-ban van.
27. Eddig csak a falak felépítését vettük figyelembe, ez azonban önmagában még nem elégséges meghatározója a gótikus katedrálisban lévő tér különleges mibenlétének. Egy további elemhez kell folyamodnunk, mely döntő jelentőségű, s ez: a fény. A középkori templomok ablaknyílásai nem a fény mennyisége szempontjából lettek tervezve, hanem a fénynek mint transzcendens hatást kiváltó erőnek az alkalmazásáról van szó. Ugyanolyan fontos a szerepe, mint az építészeti formának. Amíg a bizánci, román kori sötét templomokban a híveket csak gyertyák pislákoló fénye, misztikus homály fogadta, addig a színes fényben fürdő gótikus katedrális egy egészen másfajta vallásos érzületet jelenített meg: az értelem világosságát, ugyanakkor a szellemi valóságot is érzékelteti, az érzékfeletti fényt teszi láthatóvá. Teljesen tarthatatlan az a nézet, hogy a román korban védelmi feladatok miatt épültek szűk ablakú templomok. Erre a gótika idején is szükség lett volna. Szemléletbeli különbségről van szó: a platonizmus és arisztotelizmus különböző szemléletének más-más vallásos megnyilvánulásáról, mely természetesen maga után vonta az építészet és minden egyéb ehhez igazodó irányultságát.
28. Meg kell különböztetni az egyes fénystílusokat, ugyanúgy, mint az építészetben és minden művészeti ágban a különféle stílusokat. Már a fény irányításából is lényeges különbségek adódnak. A gótikus fény alapvetően más mint a reneszánsz természetes, földre szállt, evilági fénye. A gótikus fény alapvetően meghatározza az építészeti tér látványát. Rendkívül fontos, hogy az eredeti ablakok fényét lássuk, hiszen a színezés megváltozott az idők folyamán, ami döntően megváltoztatja a hatást. Sajnos a legtöbb gótikus székesegyház már nem rendelkezik eredeti fényével, és a korabeli színezési módszer ismeretlen a számunkra. A chartresi katedrális az egyetlen, mely eredeti formájában őrzi a középkori fényt. Csak néhány ablaka semmisült meg, mely az összhatást lényegében nem befolyásolja. Ezen kívül három olyan katedrális van, mely rendelkezik még eredeti ablakokkal, de ezek csak a szentélyben őrzik a régi fényt: Beauvais, Le Mans, és Bourges.
29. A gótikus fény a szemlélőben azt az érzést váltja ki, hogy természetfeletti fényt lát. A gótikus teret sötét színű, vöröses-ibolya árnyalatú fény tölti be, amelynek titokzatos mivolta nehezen írható le, mivel nem egyetlen forrásból származik, s amelynek fokozatai a külvilág mindenkori időjárásától függően elmosódnak, felerősödnek vagy gyengülnek, s a félhomályban virradatkor vagy alkonyatkor a színeket hallatlan ragyogássá izzítják. Nem egyszerűen valamiféle áttetsző fényről van szó, hanem magukat az ablakokat érzékeljük egyfajta rendkívüli oknál fogva közvetlen fényforrásnak. A gótikus fény átalakítja az építészeti hatást. (Ez teljesen nyilvánvaló volt azoknak, akik látták a chartresi katedrálist a háború alatt, amikor kivették az üvegablakokat.) A színes fény oly mértékben enyhíti az architektonikus váz erőteljes plaszticitását, hogy noha annak megmarad monumentalitása, az architektúra és a színes fény a főhajó falát önmagától világító faltömeggé alakítja át. Az építészet és a fény összhatása révén az ember úgy érzi: a túlvilág terébe lépett be. Ehhez kapcsolódik a katedrális hihetetlenül gazdag figurális díszítése. Ez a nesztelen hatalom teljességgel rabul ejti a szemlélőt vallásra, világnézetre való tekintet nélkül. Azok, akik ilyen összhatású rendkívül komplikált művet tudtak létrehozni, kétségkívül zsenik voltak.
30. A gótikus térben a térhatárok elmosódnak, fénnyel telítettek, akárcsak a gótikus festészet arany háttere, mely nem használ árnyékot, így látva el a képet természetfeletti fénnyel. A reneszánsz és klasszicista építészet fogalmain nevelkedett művészettörténész nem tud mit kezdeni e jelenséggel, hiszen ő a teret minden oldalról és felülről is szilárdan körülhatárolt szekrényszerű képződménynek fogja fel. A gótikában hiányzik az épület belsejéből a tám és a teher ellentéte. A görög építészet a szembeszökő példája ennek az ellentétnek. Az ókori oszlopok terhet hordoznak. A görög építészetet a nehézkedés törvénye uralja, aláveti magát és engedelmeskedik neki. A gótikus építészet ennek éppen az ellenkezője: szakadatlan harcot vív a nehézkedés törvényével, amelynek ellenszegül, kiváltva azt az élményt, melyet a természetfeletti tér megtapasztalása jelent. De hogyan éri ezt el? A nehézkedési erőt nem lehet megkerülni, a gótikus katedrális is kőből van! Semmit nem látunk a gótikus főhajó falán, amit tartani kellene. Magasba szökő formák vannak. A boltozatot sem érzékeljük tehernek, hanem a felfelé törő vonalak összekapcsolódásának. A sajátos gótikus térarány meghiúsítja bármifajta nehézkedés látszatát. A gótikus falszerkezet szellemessége abban rejlik, azért nem omlik össze, mert a fal megtámasztásául szolgáló teljes apparátust kívül helyezték el, így az belülről láthatatlan. A főhajó fala a román stílusnál egységes tömeg, míg a gótikában plasztika. Úgy tűnik, mintha a főhajó fala a térháttérburkolat előtt emelt dombormű lenne. A térburkolathatást jelentősen befolyásolják a színes ablaküvegek optikai viszonyai.
31. A gótikus székesegyházak kívülről is megdöbbentően szépek. A kívül alkalmazott támasztó apparátus is hozzájárul ehhez, ugyanakkor figyelemre méltó, hogy e támpillérek az uralkodó szélirány szerinti megfelelő oldalon erősebb szerkezetűek. A gótikus katedrális a középkori technika és kézművesség csodája. A technika a kora gótika korában még képtelen lépést tartani a művészi gondolat szárnyalásával. A klasszikus gótika korában már megvalósult a technikai kivitelezés és a művészi követelmény teljes összhangja. Az alkotó építészek nem egyszerűen mérnökök, hanem művészek voltak, akik a legmagasabb fokon valósították meg feladatukat. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy ezen rendkívül merész tervek alapján épült katedrálisok immár 800 éve állnak. Csak az emberi szellem romboló ösztöne árthatott nekik, például a francia forradalom idején, amikor az egyik gótikus katedrálist földig rombolták úgy, hogy nyoma sem maradt.
32. A katedrálisokat jól szervezett építőműhelyek alkották, ahol a vállalkozói pénzügyi, adminisztratív feladatok elkülönültek az építészeti feladatoktól. Erre feltétlen szükség volt, hiszen több emberöltőn át tartó építkezésekről volt szó. Így a stílusváltozások is beépültek a műbe, ez több katedrális teljesen különböző tornyain a legszembetűnőbb. A kor embere számára nem a külső látvány, hanem a belső harmónia számított.
33. A párizsi Notre Dame alapkőletétele 1163-ban történt. A szentélyt 20 évig építették, majd újabb 20 évig tartott a hosszház építése. 1225-ben a homlokzat elérte a rózsaablak magasságát. A tornyok 1245-re készültek el sisak nélkül. 1250 után épültek a kereszthajó homlokzatai, vagyis akkor, amikor Aquinói Szent Tamás Párizsban volt magister, pedig az építkezés születése előtt több mint 70 évvel kezdődött. Mindenesetre az eredményt szemlélve ez is hihetetlen kevés időnek számít. Gondoljuk el, hogy egy kisebb méretű üzletközpontot 1963-ban kezdenek el építeni, és a befejezése 2060-ra várható... Ez ma már különös és teljesen érthetetlen dolog. Abban a korban nem a mának éltek az emberek. Tulajdonképpen nincs mivel összehasonlítani világunkban a gótikus katedrálisokat, ma még csak megközelítőleg hasonló dolgot sem találunk.
34. A román korban olyan vastag és erőteljes falakat alkalmaztak, hogy azt az egymásra helyezett kőtömbök tömege megtartotta. A sajátos gótikus megoldás abban rejlik, hogy a fal valamennyi megtámasztási pontja kívülre került. Az építészeti fejlődés egyértelműen jelzi, hogy előbb lett megálmodva a gótikus belső tér, és csak ezután gondolkoztak a megvalósítás technikai kivitelezésén.
35. Egy gótikus katedrálist átlagosan 1800 szobor díszíti, melyek az emberiség teljes történetének bemutatására vállalkoznak. A szobrok szinte lebegnek az oszlopok előtti térben, egy távoli világból valóknak látszanak. Ábrázolva van Cicero, Arisztotelész, Euklidész, Ptolemaiosz, Pythagoras, stb. is, mint a tudományok megtestesítői. A hónapok olyan emberalakok, melyek az adott időszak mezőgazdasági munkáit végzik. Kiviláglik, hogy a hit az igazi valóság, mely a teljesség az összetartozás alapja, tehát nem magánügy. A szobrok és üvegablakok világtörténelmet közvetítenek, Krisztus-központú világképet, egy művészileg tökéletesen kivitelezett kozmikus rendszert, melyet a megformálásnak ugyanaz a nagyszerűsége jellemez, mint ami az építészetnek is a sajátja. Az arisztotelészi gondolkodás eredménye, hogy az alakok nem az ideák merev képmásai, mint a bizánci ikonokon (platonizmus), hanem elő alakok. Megjelenik a lélektani ábrázolás, az arcokon tükröződő lelki rezdülések, hangulatok: aggódás, kétség, remény, tétovaság, stb. láttatása. Azonban nem az ember van a középpontban, mint majd a reneszánsznál, mely azután ebből kiindulva rendezi be a világot. A gótikában az emberek Istenre vonatkoztatottsága látható, lényegében az emberiség történetét keresztény üdvtörténetként értelmezi és szemlélteti. Az Istenanya ábrázolása is megváltozik. A trónon ülő Máriát karján a gyermek Jézussal felváltja az álló Istenanya. A gótika teszi Máriát mint a mennyek királynőjét a székesegyház bejáratába. Az Istenanyát nem magasztos szigor jellemzi, mint a keleti ikonokon, hanem egy barátságosabb kép, ahol rögtön látjuk: ez a nő - anya. Ahogy Krisztus felvéve emberségünket, szenvedésében az ember szenved, úgy Szűz Mária esetében is az emberi tulajdonságok jelennek meg. A középkor embere az életet lélekben élte meg, az örök élet, az üdvösség, az Istenhez tartozás, más szóval Isten dicsőítése szemszögéből fogta fel és értelmezte. Ez történik a gótikus katedrális összművészetében is.
36. Az üvegablakokon megjelenített alakoknak lényeges szerepük van a különös hatás elérésében, mely a gótikus katedrális belsejében fogad minket. Ezek a fényből született lények misztikus izzású jelekként áradnak szét a térben, és ezzel túlvilági érzést váltanak ki. Ez a képi világ tartalmilag és mennyiségileg is felülmúlja a szobrokét. Chartresban, ahol fennmaradt az eredeti fényhatás a 186 ablakból 152 a korabeli. Minden egyes ablakot külön-külön adományoztak, és mindegyikre fel van írva, hogy ki volt az adományozó, Chartres grófjától a szatócsok céhéig, Szent Lajos királytól a vízhordókig mindenki. Soha többé, egyetlen adekvátabb műfajban sem világosodott meg legenda annyira, mint a gótikus üvegfestészetben. Az itt megfestett Legenda Aurea-nál hatásosabb el sem képzelhető. A gótikus katedrális ablakai egy zárt ikonográfiai programot tartalmaznak. A színeket úgy rendezik el, hogy különösen is támogassák és erősítsék egymást. Az üveglapok alakja, a vaspántok, a keret és a rácsozat különféle mértani alakzatai mind megtervezett a hatás növelése céljából, rímelve az egész épülettel. Az ablakok meghatározó háttérszíne az anyagtalannak ható gótikus kék. A kék és a vörös a döntő, párosulva a sárgával és zölddel (sőt fehérrel és feketével is), olyan elemi mértékben hatja át a katedrális terét, abban szabadon áramolva, erősödve, halványulva, alkonyatkor mégegyszer felragyogva, mely páratlan a művészet egész történetében.
37. Az európai keresztény templomnak nincs egységes szakrális építészeti stílusa. Ez az oka a stílusváltozásoknak az ókereszténytől a barokkig, ami a szellemi irányultság változásait jelenítik meg. Az Egyház spiritualitásának vannak állandó, de változó rétegei is, vagyis az állandó hit változó formában fogható fel, mely biztosítja az élénk szellemi életet, és így megóv az életidegen megmerevedéstől. Minden korszak a hit igazságai tekintetében másra teszi a hangsúlyt, és ez az ami megjelenik a művészetben is. Tulajdonképpen ez a hangsúlyváltás a változó mozzanat. A katolicizmust mozgó, vagyis élő állandóság jellemzi. A gótikában Krisztus emberi oldala domborodik ki. Már nem az utolsó ítélet bíráján van a hangsúly, hanem az emberiségért szenvedő könyörületes Jézuson. A gótikával elkezdődik egy olyan korszak, amikor a belső látásban feltáruló valamennyi összefüggést megjelenítik szimbólumok és allegóriák által. A gótikus katedrális ezen allegorikus-szimbolikus kifejezésmódja a Szentíráséval elsősorban Jézus példabeszédeivel azonos. A gótikus katedrális minden részletének mélyreható jelentése van. A súlytalannak tűnő falak, a földöntúli fény, mind arra irányul, hogy mintegy előkép, érzékeltesse a mennyei dicsőséget. Az újkor, a reneszánsz eljöttével a képzőművészeti alkotások effajta jelentésbeli értelmezésének bealkonyult.
A két Európa
38. Először is meg kell határoznunk, mit értünk Európa alatt: annak a keresztény kultúrájú civilizációnak a területét, mely Nagy Károly idején, mintegy 1200 éve jött létre a latin és germán népek szövetsége révén. Így Európa keleti határa a nyugati és keleti kereszténység találkozási vonalán húzódik végig. Tőle elkülönült édestestvére a bizánci kereszténység. Róma bukása azt jelentette, hogy a latin népek helyett a germánok irányították a kontinenst, az addig uralkodó rómaiak leigázotakká váltak. Az iszlám fenyegetés hatására történt meg a kiengesztelődés, és 800 karácsonyán megszületett a mai értelemben vett Európa a rómaiak és germánok egyenrangú szövetségeként, Nagy Károlyt császárrá koronázva. Ezzel egy nyugati keresztény birodalom jött létre, melynek egyenesági leszármazottja a mai Európai Unió. A görög-latin civilizációt a germán-latin civilizáció váltotta fel.
39. Ebben az Európában mindig létezett egy kulturális elválasztóvonal a latin és germán népek között, hasonlóan a görög-latin kulturális különbözőséghez. Ezt bizonyos szempontból fokozta a protestantizmus megjelenése, de hangsúlyoznunk kell, hogy nem vallási hanem kulturális ellentétről van szó, melybe beletartozik ugyan a vallás is, de itt ez a különbség már korábban is létezett. Az elválasztóvonal nagyjából az Alpok déli hágói. A magyarok egyértelműen a germán kulturális területhez tartoznak. Persze itt is vannak eltérések, például Ausztria valamint Dél-Bajorország (nagyjából a Dunától, Regensburgtól délre) egy frankofón német kultúra (a magyarok is frankofón irányultságúak), míg a többi német nyelvű terület egy északi-poroszos-protestáns-össznémet kultúra, de ezen belül is a Rajna-vidék (Köln) egy külön világ, és akkor Svájcról még nem is beszéltünk. De a fő irányultság mindenhol azonos. Itt jegyezzük meg, hogy az Európai civilizáció sajátos kinövése (mutáció) az amerikai kontinens, ahová ugyanez a kulturális különbözőség is át lett telepítve. (Lásd Latin-Amerika és Észak-Amerika. Az USA és Kanada egyaránt jól mutatja, hogy elsősorban nem vallási ellentétről van szó.)
40. Vizsgáljuk meg ezt a latin-germán kulturális eltérést egy szembetűnő dolog esetében: a táplálkozás kultúrájában. (Jól látható majd, hogy a magyar étkezési kultúra a germán része.) A rómaiak táplálkozásának legfőbb elemei: búzakenyér, gyümölcsök, zöldségek, bab, sajt, olívaolaj, bor. A germánoké: disznóhús, tej, vadon termett gyümölcsök, vaj, zsír. A rómaiak körében népszerűek voltak a vegetáriánus filozófiák, a híres római lakomákon gyümölcsökből ettek sokat. Az általános nézet az volt, hogy a kenyér az egészséges, húst lehetőleg egyáltalán ne együnk, anélkül jól meg lehet lenni, a húsevés barbár szokás. A germánok és a kelták is, ezzel ellentétben úgy vélték, hogy kizárólag csak a hús számít igazi tápláléknak. Az első számú ital a tej volt, és csak utána következett a sör. Amikor a germánok Európa urai lettek, megvoltak győződve, hogy ezt a húsevésnek köszönhetik, hiszen attól lettek erősek, míg a rómaiak alig esznek húst. A latin és germán kultúrát azután a kereszténység összekötötte, így lett Európa két fő tápláléka a kenyér és a hús.
41. A római kultúra a mértéktartás kultúrája, vagyis mindenben ellenzi a sokat és a keveset egyaránt. Ennek, amint látni fogjuk központi jelentősége van. (Ezért is ismeretlen latin területeken a germán típusú fanatizmus és egyoldalúság.) A germán a nagyevő felsőbbrendűségét fejezi ki a mértéktelen evéssel, mely az állatvilágra jellemző logika. Sok germán neve állatnév: farkas, medve, stb. Lenézik azt, aki nem eszik sokat. A zabálás társadalmi kötelesség. Lássunk egy érzékletes példát a két kultúra különbségére: 816-ban Aachenben meghatározták a szerzetesek fejadagját, mely germán megítélés szerint életállapotukhoz híven igencsak kevésnek számított. Amikor Rómában értesültek e visszafogott mennyiségű menüről, szabályosan elborzadtak ettől az "inkább küklopszok falánkságához, mintsem" szerzetesekhez illő adagoktól. Másrészt, ahol a legfőbb érték az evés, ott az első számú vallási erény az ételről való lemondás. A kelta szerzetesek rendkívül szigorú böjtölése példátlan. Ezzel szemben a latin Szent Benedek vezérelve az egyensúly és az egyéni belátás volt. Szerény mértékletesség, de ne zord aszkézis. A germán szellem hatására a katolicizmusban a böjt központi témája a hústól való tartózkodás lett, mint a legértékesebbről való lemondás gyakorlata. Ugyanakkor a középkorban a böjt a szegények és parasztok táplálkozását nemigen érintette, hiszen húst egyébként is csak ritkán ettek, a kenyér volt a főételük, minden más csak körítés volt számukra. A gazdagabb germán kolostorokban, amikor éppen nem volt böjt, a napi fejadag 5-6 ezer kalória volt. Ez is azt mutatja, mennyire fontos volt az evés, és mekkora gyötrelem és ezért erény a böjtölés.
42. A királyi és egyházi földeket a parasztok nyugodtan megművelhették, szabadon vadászhattak, halászhattak, fát vághattak. (A longobárdok még szarvast is tartottak háziállatként, ami szarvasbőgéskor igen nagy hangzavart okozott.) A 12.-13. században kezdett a parasztság lehetőségei beszűkülni, megindul rétegződése a kereskedelem és pénzforgalom fellendülése következtében. Ekkor lép színre a piacgazdaság, miközben hanyatlásnak indul az önellátó gazdálkodás. A 13. század az általános jólét ideje, jelentős a technikai fejlődés az arisztotelészi filozófiai gondolkodás győzelmének köszönhetően, és az ezzel járó gazdasági fellendülés, ami viszont maga után vonta a különbségek növekedését szegények és gazdagok között. Ekkor kerül előtérbe az evésben a mennyiség helyett a minőség, megjelennek az első szakácskönyvek, és egy új étel, a torta máig tartó divatja.
43. A középkorban az európai húsfogyasztás 20 kg/fő/év volt, Németországban azonban elérte a 100 kg/fő/év szintet. Évente 200-220 böjtös napot számítva ez napi 45-50 dkg-ot jelent. Ez elképesztő mennyiség, fiziológiai maximum. A mai fogyasztás meg se közelíti ezt.
44. A pogány vallásokban rituális áldozat során leölték az állatokat, majd húsukat elfogyasztották. Mivel a halnak nem ömlik a vére, nem vált pogány áldozati állattá, ebből ered a hús és a hal megkülönböztetése, ezért ehető a hal böjtben is. A kereszténység ezzel megteremtette Európában a halfogyasztás kultúráját. A protestantizmus azonban kiadta a jelszót: elég a hús elleni hadjáratból és a böjtölésből. Az eredmény: Európa halpiaca tönkremegy.
45. Velence a kereskedőváros 1562-ben elsőként szabványosítja a táplálkozást, meghatározva miből mennyi adható és nem több. Terjed az a szokás, hogy felebaráti szeretetből a romlott és penészes ételeket gondosan félreteszik a szegények számára. A protestantizmus elleni intézkedésként a Katolikus Egyház megkezdi a hívők egyéni magatartásának ellenőrzését azzal, hogy a részletekbe menően leírják: mit lehet és mit nem enni. Ekkor terjed el az, hogy a katolikusok olajjal a protestánsok zsírral főznek, az előbbiek bort isznak, az utóbbiak pedig sört. Ismert népi kifejezés a "zsírt innék". A zsír az angolkór elleni szer, magas D vitamin tartalma miatt. Innen a zsíros húsok kultusza. A D vitamin jobban érvényesül, ha nem sütik a húst, hanem főzik (húsleves).
46. A 12.-13. században indult a száraztészta máig tartó diadalútja. Jól eltartható, rendkívül tápláló, és nagyon laktató étel. Egyoldalú fogyasztása esetén sem lép fel hiánybetegség, mint ott, ahol főként krumplit vagy kukoricát (puliszka) esznek helyette. A 19. századig csak sajttal ették, 1830-tól már paradicsomszószt is adnak hozzá. Amennyiben durumbúzából készül még táplálóbb.
47. A reformtáplálkozás a felvilágosodás, főként Rousseau hatására született, akinek ezzel is az volt a célja, hogy a régi rendet és kultúrát, vagyis a kereszténységet kiiktassa a nyugati civilizációból. Az Új Világrend egyik fő képviselője Hitler is vegetáriánus, állatbarát, az ökotudatos zöldek előfutára volt.
48. A középkorban az élelem a természet rendjéhez tartozott, értékét a származási hely adta, elválaszthatatlan volt az éghajlattól és az időjárás alakulásától. (A 19. században Anglia munkásai gyakorlatilag kenyéren és teán éltek.) Mára megszűnt a kultúra és az étkezés kapcsolata a termelők érdekeit propagáló reklámok hatására. Megszűntek a böjti és farsangi ételek, minden élelmiszer egyetlen halmaz. Az életritmusba beavatkozott az élelmiszeripar: karácsonyi eper, újévi őszibarack, hús és hal egy asztalon. A kapitalizmus a profit érdekében akár hamisít is: egy demokráciában mindenki ehet mindent - csak más minőségben. Az átlagember is ihat ma már portói óbort, csak éppen az borkővel kezelt új portói. A lényeg: mindenki mindenből sokat fogyasszon, vagy egyenesen kell, hogy fogyasszon, - de milyen áron? A kereskedelmi elosztóközpontoknak köszönhetően 1960-1972 között a hétszeresére emelkedett Guatemalában a marhahústermelés azért, hogy Európát és Észak-Amerikát elláthassák hamburgerrel. Ugyanekkor a helyi húsfogyasztás 20%-al csökkent...
49. A gabonák közül a búzából készült fehér kenyér a legtáplálóbb és leglaktatóbb. Termesztése a többi gabonaféléhez képest igen költséges, ezért a középkorban a parasztok főként rozsból készült barna kenyeret ettek, mely sokkal alacsonyabb tápértékű. Ma az olcsó, alacsony tápértékű barna kenyeret igen drágán extraprofit mellett árusítják, mint egészséges terméket. A fehér kenyér a 19. században lett még fehérebb a gőzmalmok nagyobb hatásfoka következtében, de ezzel a tápértéke csökkent, viszont nem fenyeget a penész okozta, Ázsiában ma is tömeges gyomorrák. Időközben, mivel az emberek arra lettek kondicionálva, hogy a barna színű kenyeret kell enni, mert az az egészséges, egyszerűen malátával festik a kenyeret a nagyobb barnaság érdekében, tehát a barna kenyér sem az aminek hirdetik. Látszatvilágban élünk, szintetikus élelmiszerekkel etetnek minket, miközben az átlagéletkor lassan csökkenni fog a sok méreg fogyasztása következtében.
Korszakváltás: középkor-újkor
50. A középkori skolasztika pontosan tisztázta a szavak kapcsolatát a fogalomhoz, és a létezéshez. (Egy világ választja el ezt a gondos kutatást attól a verbalizmustól, amivel a skolasztikát vádolni szokták.) Ezt követte a dialektikus bizonyítás: az ismeretet mindenre rákérdezve megkérdőjelezték, majd megkeresték a megoldást, és megcáfolták az ellenvéleményeket. Összegzik az emberiség szellemi eredményeit: Szentírás, egyházatyák, ókori görög filozófusok, arab és zsidó gondolkodók gyarapítják az ismereteket. (Nem a világnézet, hanem a tudás számított.) Mindezekből önálló szellemi alkotást hoztak létre. A nyugati mentalitás lényeges eleme: soha nem gondolják azt, hogy az ember már mindent tud, hogy lezárult volna a gondolkodás ideje. Már nem a szentírási szövegmagyarázat a fő cél, hanem a közben felmerülő problémákkal való foglalkozás. A szövegmagyarázat helyét az átgondolt problematika foglalja el, majd kifejlődik a skolasztika jellegzetessége a disputatio, melyben egy adott állítás összes lehetséges ellenvéleményét megvizsgálják, az ezekre adott válaszokkal együtt. Csak az ellentmondásmentes megoldás felállítása után vált az illető állítás igazolttá. A skolasztika ösztönözte az eredeti gondolkodást, és megkövetelte, hogy feltétlenül engedelmeskedjen az értelem szabályainak.
51. A 14. századtól a feudális járadékot már nem természetben, hanem pénzben kellett megfizetni, ami felforgatta a társadalmi viszonyokat. (A társadalom bomlását a pestis járványok tovább fokozták.) Mélyült a szakadék gazdagok és szegények között. A polgárság felső rétege (az újgazdagok) a prekapitalista gazdaságból származó vagyonukat arra használják, hogy az uralkodó osztályba beolvadva politikai hatalomhoz jussanak. Közelgett a reneszánsz fejedelmek kora. A politika a gazdasági hatalmasságok segítségére siet. A skolasztikus tudósokat a humanista értelmiségi váltja fel. A skolasztikát az igazság érdekli, a humanistát a szépség. A professzorok üzleti vállalkozásokba kezdenek. A pénzszolgáltatás általánossá válásával rendszeresen ismétlődnek a pénzügyi válságok, így a tanárok elveszítik vagyonukat. Ez azt vonja maga után, hogy szigorúan ragaszkodni kezdenek az óradíjhoz és a vizsgadíjhoz. A tehetősebb tanárok jutnak katedrához, mivel ők tudják azokat megvásárolni, amit fiaik örökölnek, ez viszont a színvonal csökkenésével jár.
52. Jog és erkölcs különvált, mely az állam abszolutizálását vonta maga után. Terjed a nézet, hogy az államnak akkor is engedelmeskedni kell, ha tisztességtelen és elvetemült. Az univerzális állam ellenőrzése mindenre kiterjed és egységesít, oda a középkor szabadsága. Az állam maga lép fel a spirituális küldetés igényével. Ez előrevetíti a protestáns gondolkodást: "Mindaz, ami nem tartozik az intim kegyes élet körébe, mindaz, ami az Egyház életének testet ad, az a világból való, és így az államot illeti. Minden, ami az erkölcsi törvényeknek a világi életben való betartásával kapcsolatos, kikerül az Egyház keze alól, és az államot illeti." - Ezt vallja majd: Machiavelli, Luther, Hobbes, Rousseau, Hegel, Auguste Comte, Lenin és Charles Maurras. Eltűnik az egységes keresztény Birodalom igénye. A nemzetállamok felé mutat az irány, és ez a megosztottságigény kiveszi részét a kereszténység szétszakításában is. Megjelenik a nacionalizmus külső jegyeivel (nemzeti zászló a közhivatalokban, a templomban, a magánházaknál).
53. A humanista mélységesen ellenzi az intellektualizmust, nem természettudós, hanem irodalmár. Számára nem az ész, hanem a hit számít. Platón visszaszerzi becsületét, akit a skolasztika elvetett téves filozófiája miatt, most viszont ragyogó nyelve és stílusa miatt, mert költő, ő lesz a legnagyobb filozófusnak kikiáltva. Arisztotelészt és mindent újrafordítanak, mert a skolasztikusok latinját barbárnak tartják. Ez azt jelenti, hogy mindent meghamisítanak egy-egy szép mondat kedvéért, míg a középkor inkább használt egy pontos, tömör kifejezést még ha vulgáris is volt, semhogy a klasszikus nyelvezet homályos, hosszadalmas körülírásait alkalmazza. A latin nyelvet az elit tetszelgésévé tették, és a népnyelvek törtek előre a tudományban, a pontos és közös latin helyett. A korrekt Vulgata helyett a hibáktól és ferdítésektől hemzsegő népnyelvű Bibliák terjednek. A skolasztikus tudós városi ember volt a nép között élt. A humanista akadémikus irodalmár az őt eltartó fejedelem udvarában hízelgett. Ha pap akkor halmozza az egyházi javakat, nőtlenségének egoizmusa az oka. A humanista teljes szabadságot ad a politikának. Nem érintkezik a tömeggel, megszűnik a tudomány és az oktatás kapcsolata. Még a könyvnyomtatás is beszűkülést hoz. A középkorban a prédikátorok közvetítették a tudást, a könyv korában ezt már nem tarják szükségesnek (pedig ekkor sem tudnak olvasni), mivel a nép már nem egyének összessége, hanem irányítandó tömeg. Később, a barokk idején újul meg a néphez szóló beszéd, de ez már nem tudományos előadás, hanem pasztorális szentbeszéd.
54. Itt tér vissza a két Európa jelentősége. A középkor összekapcsolta a két kultúrát a katolicizmus által. A 13. századi virágzás a germán szellem kiteljesedése volt, ötvözve a latin hagyománnyal. A francia kultúra a germán-latin összefonódás legszebb példája. A gótika szülőföldje a Párizs körüli 100 km-es körzeten belül található. Párizs volt ekkor az európai tudomány és művészet középpontja. A reneszánsz latin jelenség, Európa katalizátora ismét Itália lett. A latinok úgy érezték, visszaszerezték az irányítást a barbárok felett. A példakép az ősök, a régi ókori Róma, a közbülső, germánok vezette kort elnevezték középkornak, egy átmeneti sötét időszaknak tartva azt. Művészetét megvetően gótnak hívva, az egyik rég letűnt, egykor Itáliát uraló germán törzsről. Ennek fényében jól látható, hogy a protestantizmus germán kulturális jelenség, mely a 21. századra önmagát feloldva, az ókori gnosztikus, ezoterikus, okkult gondolkodás visszatértét okozta. Feladták a germán kultúra megkeresztelését, helyette a kereszténységet idomították hozzá a germán kultúrához. Az is téves út, ha kiiktatjuk a katolicizmusból a germán hatás megmaradt elemeit. A latin-germán kultúra együttesen alakít egy olyan elegyet, mely kivételes erővel rendelkezik, amint ez a középkori gótikánál látható.
Záró gondolatok
55. Az ókorból a középkorba való átmenet idején, amikor a pogányság helyét a kereszténység vette át, a kultúra lényegében változatlan maradt, csak meg lett keresztelve. Az Egyház soha nem rombolt, hanem megnemesített. Ez a keresztény kultúra az újkor kezdetén téves irányba fordult. Ma egy új világrend körvonalazódik, mely mindent végképp el kíván törölni. A törvényhozásban és az élet minden területén más lett a hivatkozási alap. Ez új fejlemény, hiszen a felvilágosodás és a kommunizmus is, lényegében keresztény alapokon állt. A nemzetiszocializmus az az új ideológia, mely részleteibe menően megegyező a mai világ irányával. A legfőbb cél a kereszténység kiiktatása.
56. Az emberek többségét a társak, a közösség, a rend, az egyértelműség (nem kell gondolkodni), és az alkalmazkodás utáni vágy (nyájösztön) vezérli. Ők a többség, akik ezen indokokból csatlakoznak valamely valláshoz, szubkultúrához, politikai irányzathoz, lelkiségi mozgalomhoz, a vallás modern pótlékaihoz a pártoktól a futball klubokig. Ne feledjük: Arisztotelész, Cicero, a sztoikusok és a kereszténység egyaránt hangsúlyozták, hogy nem szabad összekeverni a szeretetet a társasösztönnel.
57. A maguk útját járók számára, akiknek a vallás nem a közösséghez, hanem az Istenhez való kötődést, vagyis a magunktól való megszabadulást, tehát a szabadságot jelenti, a magány az életlehetőség útja. Ez a magány a tömegtől és közösségtől való elhatárolódás, az előírt életformákhoz való alkalmazkodás elutasítását jelentő életforma. Az ilyen ember nem akar beolvadni a tömegbe, hiszen az a szabadság feladását jelenti. Ők személyiségük folytán nem alakíthatók a kollektivizmus igényeire. Az új világideológia a nácizmushoz hasonlóan ellentmondást nem tűrő világ. Az embereket infantilis létbe szorítja, akik úgy hiszik szabadok, pedig nincs saját akaratuk, valójában úgy cselekednek, ahogy kondicionálva vannak. Az emberiség jövője azokon múlik, akiket nem lehet kondicionálni.
58. Civilizációk jönnek, mennek, ez az élet rendje. A kereszténység nem kötődik egyetlen kultúrához, civilizációhoz sem, egyetemes vallás. A középkor a germán-latin civilizáció és kultúra kora volt. A ma körvonalazódó új világrend a butaság kultúrájának mutatkozik. Ebből kifolyólag embertelen, agresszív és intoleráns. Az emberiség jövője azon múlik, hogy sikerül-e az autentikus európai kultúrát, mely magában foglalja az emberiség történelmének értékeit, átmenteni a barbárság idejéből egy jobb korba.
Felhasznált irodalom
Hans Jantzen: Francia gótikus székesegyházak. (Hamburg, 1957.) Corvina Kiadó, 1989.
Erwin Panofsky: Gótikus építészet és skolasztikus gondolkodás. (Saint Vincent Archabbey, 1951, 1957.) Corvina Kiadó, 1986.
Jacques Le Groff: Az értelmiség a középkorban. (1957.) Magvető Kiadó, 1979.
Massimo Montanari: Éhség és bőség. A táplálkozás európai kultúrtörténete. (Európa születése nemzetközi könyvsorozat. Róma, 1993.) Atlantisz Könyvkiadó, 1999.
Muzslay István: Gazdaság és erkölcs. Márton Áron Kiadó, 1995.
Egon Friedel: Az újkori kultúra története. (München, 1928.) Holnap Kiadó, 1998.
Hahner Péter: A régi rend alkonya. Panem Kiadó, 2006.
Johan Huizinga: A középkor alkonya. Európa Könyvkiadó, 1996.
Georges Duby: A katedrálisok kora. Művészet és társadalom 980-1420. Corvina Kiadó, 1998.
George Holmes: Hierarchia és lázadás (1320-1450). (2000.) Szukits Könyvkiadó, 2003.
Hildegard von Bingen: Okok és gyógymódok. Kairosz Kiadó, 2004.
Megjegyzés
Készült: 2009-ben.
2010. november 12.