Mi a baj a demokráciával?

Előszó

1. A demokráciák gyakorlati megvalósulásukban úgy tűnik semmi egyébről nem szólnak, mint arról, miként nyerjük meg a választásokat, majd utána hogyan tömjük tele állami pénzzel saját és klienseink zsebét. Ám ha így áll a dolog, akkor nem is demokráciáról van szó! A köztársaság önmagában még nem demokrácia, amint az általános, egyenlő, közvetlen, és titkos választás sem az. Az alábbiakban körbejárjuk a kérdést. Utunkat messze, az ókori Rómában kezdjük.


Hogyan nyerjük meg a választásokat?

2. "Numerius Veius Barca, rohadj meg!" Egy római választási plakát szövege ez, mely Pompeiből való. A várost épp egy választási kampány tetőpontján érte a Vezúv kitörése, így maradhattak ránk ezek a feliratok. A plakátok falra festett feliratok voltak, amiket reklámcégek készítettek, kereskedelmi alapon. "Az összes gazember és szökött rabszolga kéri, Vatiát válasszátok aedilisnek!" Mindig érdekes tettenérni, hogy a kultúra és a technika változik ugyan, de az emberi természet változatlan marad.

3. A történelem első kampánystratégiai összefoglalása Quintus Tullius Cicero műve, aki a híres Marcus Tullius Cicero öccse volt. Kr. e. 102-ben született Arpinumban. 79-ben Athénban tanult. 64-ben írta kampány-művét "A hivatalra pályázók kézikönyve" címmel. (Bátyja 63-ban el is nyerte a köztársaság legmagasabb hivatalát - consul). 61-58 között Asia provincia helytartója. A nép pártján állt a vállalkozók ellenében, de jogszolgáltatása hirtelen természete következtében gyakran volt kegyetlen. Saját embereinek ugyanakkor jelentős befolyást biztosított. 54-ben Julius Caesar, akivel gyerekkoruk óta barátságban álltak, követté nevezi ki Galliába és Britanniába. 51-ben bátyjával és családjával Kilikiába költözik. 49-ben szembefordul Caesarral, majd annak győzelme után bocsánatát kéri, és azt meg is kapja. Caesar halála után a második triumvirek utasítására a Cicero családot kiírtják.

4. Művében Quintus figyelmezteti bátyját, hogy új ember lévén a politikában, nehéz dolga lesz, ám ezt ellensúlyozhatja szónoki képességeivel. Baráti kapcsolatait aktivizálnia kell, akiket pedig mint ügyvéd egykor sikeresen megvédett, azokkal meg kell értetni, elérkezett a hála ideje. A tekintélyes emberek és a politikai elit jóakaratát meg kell nyernie, hogy elfogadják és maguk közé engedjék. Ez úgy érhető el, ha megérteti velük: mindig a vagyonos osztály pártján állt, és ott is fog állni, néppártisága csupán színlelés. Ugyanakkor állítsa maga mellé a fiatalokat, el kell hitetnie velük, hogy jelentőséget tulajdonít nekik, így majd ifjonti hévvel, fanatikusan fogják követni őt. Az ellenfeleiről széltében elterjedt vádakat pedig tegye magáévá és nagyítsa fel őket, a legjobb, ha pedofíliával vádolja őket. (Ez akkoriban bevett szokás volt.)

5. Legyen óvatos, mert az emberek irigyek, hirtelen felemelkedését nem veszik jó szemmel. Ott vannak azok is, akiket pereiben legyőzött, ők az ellenségei. Néppárti híre is csökkenti esélyeit. Két dologra kell ügyelnie: barátok szerzésére, akik a lekötelezettjei, és a nép megnyerésére. Beszédeiben a megszólítás legyen ez: barátaim. A hatás kedvéért beszédeihez rangos és neves személyiségeket kell meghívnia, hogy jelenlétükkel méltóságot kölcsönözzenek személyének. Meg kell nyerni magának a fontos pozícióban lévő tisztviselőket. Ezek becsvágyó emberek, akik kapni remélnek, amiért mindenre képesek, minden lehetséges módon elszánt híveivé kell tennie őket. Ha elegendő hálás embere lesz, akkor nyert ügye van. Akiket lekötelezettekként a kezében tart, azoknak pontosan meghatározott feladatokat kell kiosztania.

6. A legkisebb szívesség is arra indítja az embereket, hogy a győzelem érdekében munkálkodjanak. Vannak akiket azzal lehet lekötelezetté tenni, ha ígéretet kapnak, miszerint hatalomra kerülve előnyöket juttat nekik. A remény keltésén van a lényeg, az ígéretek betartása nem fontos. Népszerű témákban mindig a többség oldalára kell állnia, és mindenki felé jóakaratot kell mutatnia. Aki nem lehet hasznára, azzal ne barátkozzon. Az összes érdekcsoporttal kapcsolatot kell kiépíteni, higgyék csak azt: szívességet tesznek, és így lekötelezik maguknak; győzelméért fognak dolgozni. Rajtuk keresztül a tömeget is maga mellett tudhatja.

7. A legeldugottabb településen is ki kell építenie a pártját. Minden körzetben kell egy ember, aki úgy tevékenykedik érte, mintha önmagáról lenne szó. Baráti kapcsolatot kell kiépíteni velük, ami könnyen megy, hiszen a falusi emberek ha nevükön szólítják őket, máris barátnak hiszik magukat. A helyi kiskirályokkal is baráti kapcsolatot kell kiépíteni, az egész választókörzetet megnyeri ezzel. Az ingadozókkal éreztetni kell, hogy számol velük, ezt mondogassa barátainak, akik majd visszamondják nekik, és ő is mondogassa előttük, így megnyeri őket. Ha észreveszi, hogy csak színleg van valaki mellette, biztosítania kell arról, hogy megbízik benne. Tudnia kell azonban, hogy kiben lehet megbízni valójában, ne higgyen könnyelműen senkinek. Ne tekintélyére, hanem baráti szálak kiépítésére támaszkodjon. Akiket megsértett, azokban reményt kell ébreszteni: ha átállnak hozzá, barátaivá válhatnak. Ugyanilyen számításból mutatkozzon szolgálatkésznek azokkal szemben is, akik nem álltak mellé.

8. Ami a köznépet illeti, hízelegni kell nekik és nevükön szólítani. Jelentéktelen szolgálataikat úgy felmutatni, mintha felbecsülhetetlen értékűek lennének. Soha ne mutatkozzon hatalomvágyónak. A tömeg higgye, hogy megvédelmezi őket, így terjed majd a róla szóló dicsérő szóbeszéd. A vetélytársakat lejárató történetek terjedését segítenie kell, lehetőleg erkölcsileg kell tönkretennie őket. Úgy kell színlelnie, hogy az természetesnek tűnjön; igaz ez undorító dolog, de hasznos. Arckifejezését, tekintetét, beszédmódját mindig az adott helyzethez kell igazítania. Amit nem tud teljesíteni azt kedvesen meg kell tagadnia, vagy meg kell ígérnie. Az előbbi becsületes emberhez illik, az utóbbi ahhoz, aki meg akarja nyerni a választásokat. Az emberek szívesebben veszik, ha hazudnak nekik, mintsem, hogy megtagadják kérésüket. A jelölt nyugodtan bármit ígérgethet, legfeljebb lesznek akik majd megharagudnak rá. Ám ha nem ígérget, akkor már most megharagudnak rá. Inkább haragudjanak akkor, amikor már hatalmon van, mint most, amikor még nincs hatalmon. A többség úgyis azt hiszi, azért nem tartja be ígéreteit, mert nincs rá lehetősége. Mindez persze csak a tömeg esetében érvényes. A tömegnek beszélni, barátokért tenni kell. Az államapparátus és a politikai elit higgye azt, hogy megvédelmezi őket, a gazdasági elit szereplői higgyék a nyugalom és stabilitás elkötelezettjének, a tömeg pedig gondolja azt, hogy az ő javukra fog munkálkodni.

9. Róma egy közösség, mely a nemzetek találkozásából jött létre, ezért sok a hazugság, a jellemhiba, a gőg és rosszakarat, a gyűlölet. Ezért van elsődleges szerepe a szónoki tehetségnek. Másrészt ez a nép abban a tekintetben a legjellemtelenebb, hogy megvesztegetés esetén azonnal elfeledkezik az erényről és a méltóságról, cselekedjen tehát eszerint. Éljen a megfélemlítés eszközeivel is. Ne emeljen ténylegesen vádat, hanem az attól való rettegés az, ami a legcélravezetőbb. A szerző azzal zárja tanácsai sorát, hogy nincs egyetlen szavazatszámláló sem, mely ne hirdetné ki szívességből nyertesnek azt, akihez kötődik.


Választási rendszer

10. Rómában mélyen élt a demokrácia iránti vágy, ám ez csupán vágy maradt elsősorban választási rendszere miatt. A választási törvény ugyanis meghatározhatja az eredményt. Rómában a választási rendszert úgy alakították ki, hogy az uralkodó osztályt ne lehessen leváltani. Leegyszerűsítve a dolgot lényegében arról volt szó, hogy a választási körzeteket (centuria) jövedelem alapján hozták létre. Az egyes polgárok szavazata egyenlő volt, ám a választókörzet (centuria) szavazatainak összesítése után a körzet egy igen vagy nem szavazatot képviselt. A szavazást a leggazdagabb centuriákban kezdték, de csak addig folytatták, amíg az 50%+1 szavazat összegyűlt. Ebből az következett, hogy már a felső középosztálynak sem kellett szavaznia, mert a 193 szavazókörzetből (centuria) a legfelső osztály 98 körzetbe (centuria) lett beosztva, míg a legszélesebb népréteget adó nincstelenek csupán 5 körzetbe (centuria). A választás tehát a hatalmon lévők játéka volt, akik a polgárok töredékét képviselték. Ezen később annyit változtattak, hogy a felső középosztályt is bevonták a döntésbe. A választói többség azonban továbbra is az elenyésző kisebbséget jelentette. Ha a hatalmon lévőknek kedvezőtlen eredmény kezdett körvonalazódni, a választást valamilyen indokkal megszakították és későbbre halasztották.


A Marconi ügy

11. Nagyot ugrunk most előre az időben, egészen a 20. század elejére, méghozzá Angliába. A pártrendszer (The Party System) című 1911-ben megjelent tanulmány Cecil Chesterton és Hilaire Belloc közös munkájának alaptétele az, hogy nincsenek valódi pártok, csupán politikai elit van, akik közül hol egyik, hol másik ül a hatalomban. 1912-ben ugyanők robbantották ki azt a botrányt, mely véget vetett az ártatlanság korának, már ami a politikai elitet illeti.

12. A korrupciós ügy lényege az volt, hogy a kormánytagok csúszópénz elfogadása után monopóliumot adtak a Marconi Társaságnak, amelynek a vezetője egyúttal az igazságügyminiszter testvére volt. A kormány először tagadott, a cég vezetője pedig becsületsértési pert indított. Cecil Chesterton ennek roppant örült, mert így lehetősége lett bemutatni bizonyítékait. A kormány erre mielőtt túl késő lenne, előállt a maga verziójával, egy francia lap (La Matin) beperlése kapcsán. Nyilvánvaló volt, hogy miért perlik az ügyet csak másodkézből ismerő francia lapot, és nem az ügykirobbantót. A kormány arra hivatkozott, hogy bár valóban fogadtak el részvényeket, ám a cég amerikai részlegétől és nem az angoltól. Az ügy végül azzal zárult, hogy létrehoztak egy parlamenti vizsgálóbizottságot (ahová Cecil Chestertont soha nem merték beidézni), mely mint minden ilyen esetben lenni szokott megállapította, hogy minden a legnagyobb rendben volt, és csatoltak hozzá egy különvéleményt, ami szerint mégsem volt minden olyan rendben.


A demokrácia lényege

13. Az hogy vannak dolgok, amiről nem szabad beszélni, és soha nem is beszél egyik lap sem, a pártrendszerből fakad. Az hogy a pártoknak el kell köteleződniük anyagi támogatóik eszméi mellett nem más, mint a demokrácia kudarca. A törvényesség csupán látszat, a pénz uralkodik. "Életemben kétszer mondta nekem szerkesztő kerek-perec, hogy nem meri megjelentetni, amit írtam, mert sértené az újságjában hirdetőket. Csendesebb és megfoghatatlanabb formában az efféle kényszer mindenütt jelen van. Én mégis nagy tiszteletet érzek éppen e szerkesztő iránt, kétségkívül oly közel járt a teljes őszinteséghez, amilyen közel egy fontos hetilap szerkesztője egyáltalán járhat: elmondta az igazságot a hazugságról, amelyre kényszerül." (Gilbert Keith Chesterton: A józan ész nevében, 75. oldal. Kairosz, 2003.)

14. Amikor demokraták megélhetési bűnözésről beszélnek, és az életkörülmények javításával vélik a bűnt felszámolni, nem veszik észre, hogy éppen a demokrácia felszámolásán munkálkodnak. Mert ha igaz, hogy a szegény szegénysége okán lelkileg meg van nyomorítva, és szegénysége miatt tudatlan, és ezért nem tud helyesen szavazni, akkor ebből az következik, hogy amíg ki nem emelkedik reménytelen helyzetéből, vegyük el tőle a szavazati jogát. A szegények tehát ne kormányozzák önmagukat, majd kormányozzák őket a gazdagok, ők épp lelkűek és bűntelenek.

15. Visszajutottunk az ókori Rómához és valami máshoz is: a demokrácia és a kereszténység belső kapcsolatához. A világ arra épül, hogy a gazdagok megbízhatóak, mert őket nem lehet megvesztegetni. A kereszténység azt mondja, hogy a baj nem a környezetben, hanem az emberben van. Azt mondja, hogy ha a környezet egyáltalán veszélyes, akkor az a jómódú környezet. Azt mondja, hogy aki lelkileg kötődik a földi dolgokhoz az romlott lelkileg, romlott politikailag, és romlott gazdaságilag. A szavazás nem más, mint kutatni az alacsony sorsúak véleményét. A demokrácia nem más, mint hogy az emberek önmagukat kormányozzák. Nincs szükség potyautasokra ott fent.


Utószó

16. Fekete István írja valahol, hogy gyerekként téli időben befogta a cinkéket azért, hogy melegben lehessenek és enni adhasson nekik. Mind elpusztult. Nem tudta még akkor, hogy a madaraknak nem meleg és élelem (az is), hanem elsősorban és legfőképpen szabadság kell. Így van ez az emberrel is. A szebb fizetéstől és a rezsicsökkentéstől nem lesz boldogabb, ha közben korlátokkal halálra nyomorítják.



Felhasznált irodalom

Quintus Tullius Cicero: Hogyan nyerjük meg a választásokat? A hivatalra pályázók kézikönyve. Lectum Kiadó, 2006.

G. K. Chesterton: Önéletrajz. Szent István Társulat, 2002.

G. K. Chesterton: Igazságot / Az örökkévaló ember. Szent István Társulat, 1985.



2014. február 22.