A protestantizmus társadalmi hatása
Bevezetés
1. A mintegy 500 éve kezdődött újkor, a polgári korszak véget ért. Ezt az időszakot a protestáns gondolkodás határozta meg, mely a kereszténység eltorzított változata. (Az ellenreformáció idején a jezsuiták úgy vélték, az ellenfélt saját fegyvereikkel kell legyőzniük, ami rövid távon igen hatékonynak bizonyult, azonban a protestáns gondolkodás meggyökeresedését idézte elő a katolicizmusban.) A kereszténység lényegi megváltoztatására többször történt kísérlet a történelem folyamán, de Luther volt az első akinek ez tartós formában sikerült. Az ő esetében az egyik oldal hangsúlyozása a másik oldal teljes tagadásához vezetett, ezáltal kilépett a másfél évezredes keresztény tanítás kereteiből. Sem Szent Ágoston, sem a nagy misztikusok nem botránkoztak meg soha annyira az Egyházban tapasztalható dolgok láttán, hogy megtagadták volna a vele való közösséget. Az eretnekség lélektana: a türelmetlenség, aránytévesztés, szeretetlenség. Az eretnek csak a tévedést látja, felnagyítja képzeletében, majd a szubjektíve érzett iszonyatot átviszi a környező objektív valóságra. Az eretnek meggyőződése szerint az emberek olyannyira tiszták, hogy a törvénynek, tekintélynek, valamely külső struktúrának vagy szervezetnek való engedelmesség létük nemességében sérti őket. Luther erősen épített a német nemzeti érzésre (az akkor megjelenő nacionalizmusra), és a fejedelmek érdekeire. A kálvinizmus ennek függvényében azok protestantizmusa, akik nem németek. Luther, amikor megkérdezték tőle, miért idézte úgy a Szentírást, hogy egy szót beleszúrt, ami az eredetiben nem volt benne, nyugodtan üzente azoknak, akik kérdőre vonták: "Mond meg nekik, hogy Dr. Luther Márton így akarja!" Ezzel bevezette a befolyásolást, hiszen addig mindent észérvekkel kellet megindokolni.
A téma kifejtése
2. A reformáció felmagasztalja az államot. Nem egyszerűen a vallástól függetlennek tekinti, hanem afölé helyezi, megalapozva ezzel teljes szuverenitását, így hozva létre a mindenható államot. A munkában istenáldotta erkölcsi küldetést lát. Addig a munkát büntetésnek, a legjobb esetben is szükséges rossznak tekintették, most viszont nemességet kap, sőt szentté magasztosul. Arról van szó, hogy amíg a katolicizmus vallja a tettek általi megigazulást, de a tettekben csak másodrangú dolgot lát, így jutva el az összeszedett magunkba szálló életre, addig a protestantizmus ugyan tagadja a tettek általi megigazulást, de ugyanakkor tevékeny gyakorlatias keresztény szellemet követel, ezzel a cselekvésszentség hirdetőjévé vált. Ettől a felfogástól egyenes vonal vezet a kapitalizmushoz és a szocializmushoz, Európa két legerőteljesebb elsivárítójához, melyek ugyanarra az etikai és társadalmi alapra épülnek és más úton de lényegileg ugyanoda vezetnek: a monopóliumhoz.
3. A protestantizmus első nézésre úgy látszik lealacsonyítja az embert, tagadva értelmi képességeit és éleslátását. Ám a "sola fide" valójában nem alázatos magatartás, hanem éppen ellenkezőleg, azt jelzi, milyen kevés tennivalója van Isten igazi gyermekének a diszkurzív ismeretekkel. Azon a magas szinten, ahol az ember áll, elég számára egy hitaktus ahhoz, hogy kiválasztottnak tudja magát, hogy igaz legyen. Vagyis az ész szerepének az elutasítása az én egyfajta bálványozását leplezi. Ebből a szubjektivizmusból és önistenítésből következik a társadalmi és politikai utópizmus, egy történelmen belüli eszkatológia, amint látható ez az USA ideológiájában is. Amerika a történelem boldog vége, az Eszményi Társadalom.
4. A hit alatt mást ért a katolikus és a protestáns keresztény. Itt is az elmúlt kor protestáns hatása látható, amikor katolikusok arról beszélnek, hogy hisznek Istenben. A katolikus tanítás szerint azonban Isten léte nem hit kérdése, hanem egy filozófiai probléma. Ez azt jelenti, hogy filozófiai úton felismerhető és bizonyítható Isten léte. Annyiban tartozik a hithez, hogy nem minden ember képes felfogni a bizonyítást. Ők azok akik hiszik Istent. Míg a protestánsok szerint az emberi értelem a bűn miatt annyira megromlott, hogy képtelen Isten felismerésére, tehát csak hinni tud benne, addig a katolikus hit tárgya kizárólag a kinyilatkoztatás. De nem is ez a fő különbség -a hit tárgya-, hanem a hit meghatározása. Katolikus nézet szerint a hit a léleknek olyan állandó állapota (habitus), mely által már megkezdődött a hívőben az örök élet, és ez az az objektív bizonyíték, mely az értelmet arra készteti, hogy igaznak fogadja el azt, amit nem lát. A protestáns álláspont ezzel szemben az, hogy a hit szubjektív meggyőződés arról, amit nem látunk. Vagyis a hit személyes törekvés az eljövendőre, ami még teljesen előttünk áll.
5. Mi következik mindebből tárgyunkat tekintve? Az a protestáns nézet, mely szerint az értelem megbízhatatlan, azokban a modern filozófiákban jelentkezik, melyek tagadják bármilyen megismerés valódiságát, a világot a psziché kivetítésének tartják. A modern ideológiák hite szintén protestáns gyökerű, hit az eljövendő megvalósulásra váró kommunizmusban, vagy az abban való hit, hogy a földön akkor köszönt be mindenki számára a boldogság, ha az egész világon elterjed az amerikai demokrácia. A Hollywood-i filmek közismert "happy end"-je is a kálvini hit szülötte, mely szerint a hívők üdvözülése (csak az övék) biztosan bekövetkezik. A katolikus soha nem lehet biztos üdvözülésében, viszont szerinte a jóakaratú nemhívők is üdvözülhetnek.
6. Amíg a katolicizmus intellektuális-filozofikus, addig a protestantizmus érzelmi vallás, mely szerint az ész és az akarat haszontalan, csak a hit a fontos. Ez számtalan amerikai filmben jelentkezik, melyekben azt szuggerálják, hogy ahhoz, hogy valami sikerüljön, csak az kell, hogy erősen higgy önmagadban. Itt arra is fel kell hívni a figyelmet, hogy a legtöbben a katolikus vallást a népi vallásossággal azonosítják. A tényleges katolikus hitről, filozófiai álláspontról és teológiáról nincs ismeretük. Az emberek többsége képtelen az elvont gondolkodásra, vagyis a filozófiai és teológiai levezetések megértésére, ugyanúgy, amint ez a matematikai tételeknél is látható. Ezért már Aquinói Szent Tamás is megjegyzi, hogy a hit igazságainak "megvilágítására (...) felhasználhatunk bizonyos pusztán valószínűségre alapozott érveket, amelyek révén a hívők erősíthetik hitüket és megnyugodhatnak benne, ezek az érvek azonban nem arra valók, hogy meggyőzzék az ellenfeleket. Az említett érvek elégtelensége sokkal inkább megerősítené ellenfeleinket tévedéseikben, mert azt gondolhatnák, hogy ilyen együgyű indokok miatt fogadjuk el a hit igazságát." (SCG.I.9.) Tegyük ehhez hozza Newman bíboros kijelentését: "A tömeg vallása mindig vulgáris és abnormális, mindig színezni fogja a fanatizmus és a babona, amíg az emberek olyanok, amilyenek. A nép vallása mindig korrupt vallás, az Anyaszentegyház óvintézkedései ellenére is." (Cer.Diff.F.b.Ang.i.Cat.Te.) Tehát sokan ezt a tömeg-katolicizmust ismerik katolikus hitként. (A nép hiedelmeit igyekszik az Egyház keretek között tartani és a viszonylag legkevésbé káros irányba terelni.) A protestantizmus kezdettől fogva a széthullás és széthúzás útját járta, az egyéni értelmezés tétele következtében. Ami a filozófiát illeti jó példa Kant, aki protestáns mentalitása következtében elvetette a mélyebb filozófiai utakat, így filozófiája elé önmaga állított gátakat. A katolikus illetve protestáns gondolkodás sajátosságai olyan családokban is egyértelműen kimutathatóak, melyek már több generáció óta nem hívők. Ez is jelzi, hogy milyen fontos a világnézeti alapok ismerete a társadalmi folyamatok elemzésében.
7. Nézzük meg az államfelfogás kérdését. Európa nyugati és keleti fele között e tekintetben van egy mély különbség, ami a kereszténység két változatának államfelfogásbeli különbözőségére vezethető vissza. A bizánci kereszténység számára az állam és Egyház ugyanaz az identitás, a császár egyúttal egyházfő is. A Ter.14,18.-ra hivatkoznak, mely szerint Melkizedek király és pap is volt, így a bizánci császár hivatalos címe: "király és pap" (Cezaropapizmus). A bizánci császárság megszűnte után ez az eszme Moszkvába költözött át. Ebből vezethető le a mai orosz államszervezet mássága a Nyugathoz viszonyítva. A Katolikus Egyház hivatalos álláspontja ezzel szemben a dualitásból indul ki. Gelasius pápa (492-496) fogalmazta meg 494-ben a Nyugat álláspontját a bizánci császárnak írt híres levelében: a hatalom egysége kizárólag Krisztus személyében valósul meg. Krisztus maga osztotta ketté a két hivatalt, mely szerint lelki téren az Egyháznak, világi téren a politikai hatalomnak kell engedelmeskedni. Lelki dolgokban a politikusoknak a papok útmutatásait kell követniük, míg világi dolgokban a papságnak engedelmeskednie kell az állami előírásoknak. A katolikus nézet tehát az állam és Egyház szétválasztását hirdeti. Ez a nézet volt az első számú oka az ókori keresztényüldözésnek, ugyanis az emberiség történetében a római katolikus Egyház az egyetlen vallás, mely az államot elválasztja az Egyháztól. Az összes többi vallás (keresztény terminussal élve) nem ismer olyat, hogy egyház, az állam tölti be annak a szerepét is. Mivel a keresztények nem voltak hajlandók vallásos megnyilvánulásra az állammal szemben, ezért istentagadó ateistáknak, anarchista felforgatóknak tartották őket, akik veszélyesek az emberiségre.
8. De mi a helyzet a protestánsokkal? A germán világ nagy része elszakítva magát a keresztény hagyománytól egy világi vallást hoz létre, aminek következtében a nyugati világban éles kulturális választóvonal keletkezik, mely gondolkodásban és viselkedésben egyaránt megmutatkozik. A protestáns egyházak keresztény szempontból sem tekinthetők egyházaknak, hanem olyan vallási közösségeknek, melyek egyfajta morális célkitűzés körül csoportosulnak. Míg a katolikus és a bizánci kereszténység középpontjában a misztérium áll, az Istenből való részesülés, addig a protestantizmus az emberi viselkedés szabályaira helyezi a hangsúlyt. Ez az a polgári erkölcs, mely annyi ember lelkét nyomorította meg. Marie-Louise von Franz, Jung asszisztense is megállapítja, hogy Európában a középkorban a szerelem és a szexualitás kérdéseit nyíltan, kötetlenül tárgyalták. A nőknek szabad volt kifejleszteniük szellemi kreativitásukat. Azonban a reformáció és a reneszánsz óta mindez veszendőbe ment. A keresztény tudati magatartás megkeményedése így egy sokat ígérő pszichikus magatartást, fontos új kezdetet szorított vissza az elfojtásba. Mindez csak annak meglepetés, aki a kereszténységet nem, vagy csak abban a formában ismeri, amivé a protestantizmus deformáló hatása után vált.
9. Mivel megszűnik a tulajdonképpeni egyházi szervezet, a protestáns országokban annak helyét az állam foglalja el. Kialakulnak a politikailag a bizáncival megegyező államegyházak, melyben az uralkodó egyúttal az államvallásnak is a vezetője. Államilag előírják a kötelező erkölcsi szabályokat, amihez a többi vallásnak is alkalmazkodnia kell. A katolicizmus sokkal toleránsabb, mint a szabadságot hirdető protestantizmus. Angliában egyes társadalmi, politikai tisztségeket még ma sem tölthetnek be katolikusok, bár az államegyház széthullása folyamatában ez egyre több pozícióban lehetővé válik. Azonban Tony Blair, aki 1997-2007 között Anglia munkáspárti miniszterelnöke volt, belső lelki fórumon ugyan már ekkor is katolikus (II. János Pál pápa meg is áldoztatta), de csak visszavonulása után lépett be hivatalosan a Katolikus Egyházba. A katolikus Kennedy, amerikai elnökké választása ugyanolyan nagy szenzáció volt a 20. század közepén, mint a 21. század elején a fekete Obama beköltözése a Fehér Házba.
10. A francia forradalom elvetette az állam vallási megalapozását és azt a társadalmi szerződés eredményének tekintette. Ezzel a történelemben először jön létre egy teljesen vallástalan államszervezet, melyben nem csak arról van szó, hogy az Egyházat elválasztják az államtól, hanem hogy a hit teljesen magánügy, a vallási közösségek létét teljesen figyelmen kívül hagyják. Az USA ezt egyesíti a protestáns állásponttal. A szigorú elválasztás és a magánszférába utalás mellett az állam egy felekezetek feletti protestáns alapkonszenzust tesz mérvadóvá, mely ötvöződik az USA világmegváltó vallásos küldetéstudatával. Ez jelentős súlyt ad a közéletben a vallásos momentumnak, mely a politika fölött áll ugyan, de valójában irányítja azt.
11. A protestáns államvallás mindenütt sorvadóban van, és olyan űrt hagy maga után, mely kedvez a diktatúra kialakulásának. Ez játszódott le Németországban az 1920-as, 1930-as években a porosz államvallás eltűnése után is. A teljesen vallás nélküli állam, mely kizárólag az értelemre épít, éppen az értelem törékenysége folytán sérülékeny rendszer, így szintén hajlamosnak mutatkozik a diktatúra kialakulására, és csak azért maradt még fenn, mert a régi keresztény morál töredékei még élnek, egy közös etikai alapfelfogást biztosítva. Ez utóbbi helyzet veszélye fenyegeti az USA-t is, mivel a keresztény örökség ott is letűnőben van, átadva helyét egy vallástalan rendszernek. A vallás nélküli állam problémáját felismerve próbálkoznak egy új hit bevezetésével, a mindenható technológia kultuszával.
12. A 20. századi diktatúrák az Egyház helyére a pártot helyezték. A baloldali diktatúrák ehhez a világmegváltás eszméjét, a jobboldali diktatúrák pedig a faj mítoszát, a nemzeti érzés elsőrendűségét kapcsolták hozzá. Korunk legnépszerűbb vallása a nacionalizmus, mely sok esetben a barbárság hiedelmeivel keveredik (ősmagyar mítoszok, sámánizmus stb.). A katolikusok között elterjedt nacionalista szellem teljesen idegen a nemzetek feletti Egyetemes Római Egyháztól, az protestáns hatásként értelmezhető.
13. A katolicizmus társadalmi nézeteihez Joseph Ratzinger szerint legközelebb a szociáldemokrata rendszer áll (Értékek az átalakulás idején, 81-82. oldal). Már a vilmosi Németországban is a katolikus Centrum közelebb volt a szociáldemokratákhoz, mint a porosz protestáns konzervatívokhoz. Angliában a szociáldemokrata Munkáspárt egyenesen a katolikusok pártja lett, olyannyira, hogy a protestáns Gordon Brown miniszterelnökként (2007-2010) nagy horderejű nemzetközi ügyeket a pápával is rendszeresen megvitatott. Németországban az 1970-es években egy jezsuita szerzetes dolgozta ki a szociáldemokrata párt programját. Mindezek a hasonlóságok elsősorban a szociális kérdésekre vonatkoznak. Filozófiai szempontból természetesen jelentősek a nézetkülönbségek.
14. A protestantizmus szerint a megigazulásban a kedvező diszpozíció számít, az ember pedig saját egyéni ítélete alapján győződik meg erről. Ez szubjektivizmus, mely megrontja a gondolkodást. A protestantizmus az embert bezárja dölyfös alázatának autonómiájába. Mindez civilizációnk hanyatlásának oka. Az egyéni lelkiismeret elgyengült, hiszen minden az isteni akarat által történik benne, beleértve a hit elfogadását is. Az ember nem járulhat hozzá saját üdvözüléséhez sem. Végül éppen azért teszik félre Istent, mert elveszi a szabadságot az embertől. Ez az önszekularizálás oda vezet, hogy a lélek súlypontja észrevétlenül áttevődik az evilági dolgokra: jólét, prosperitás, ipar, profán vállalkozásokhoz kötött társadalom általi üdvösségkeresés. A lelket manipulálható hatások székhelyének tekintik. Az ember a földi életre rendezkedik be és gőgjében földi vállalkozásainak szilárdságával dicsekszik, szabadnak és teremtőnek hiszi magát. Lelke azonban ekkor nyílik meg az okkultizmus és az ezotéria felé.
15. A hitet, amint láttuk másként értelmezik a protestánsok, mint a katolikusok. Itt is jól tetten érhető az a deformáció, melyet a protestantizmus okozott az európai civilizációban, ugyanis a hitértelmezés megszabja a világlátást, ami viszont meghatározza a társadalom szerkezetét. De miből is adódott a hitértelmezés megváltozása? XVI. Benedek gondolatmenetét követve megállapíthatjuk, hogy a zsidóknak írt levél 11. fejezetének első verse a hit definíciójában a hitet összekapcsolja a reménnyel. Ebben a mondatban van egy kulcsfontosságú szó: "A hit a remélt dolgok hüposztaszisza, a nem látható dolgok bizonyítéka." Minden teológus számára, az egyházatyáktól a középkor végéig nyilvánvaló volt, hogy a görög hüposztaszisz a latin substantiának felel meg. A hit által substantia szerint már jelen van bennünk az, amiben remélünk, és ez a jelenlét a tapasztalható bizonyíték, vagyis a hit nem érzelem dolga, hanem az értelmi belátásé. Luther, aki már eleve nem rajongott a zsidókhoz írt levélért, a substantia szóval, a hitről vallott felfogásából adódóan nem tudott mit kezdeni, nevezetesen a hüposztaszisz-substantia szavakat nem objektív értelemben bennünk jelenlévő valóságként, hanem szubjektíve, mint magatartást értette. Ebből magától értetődően az is következett, hogy az argumentum szót is az alany magatartásaként kellett értenie. A 20. században a protestantizmus hatására már a katolikus fordításban is ez szerepelt: "A hit pedig: szilárdan állni abban, amit remélünk, meggyőződve lenni arról, amit nem látunk." Az eredeti szöveg azonban nem ezt mondja, hiszen a görög elenkhosz szó jelentése nem meggyőződés (szubjektíve), hanem bizonyíték (objektíve), ezért az evangélikus H. Köster is elismeri: "nem lehet kétséges, hogy ez a klasszikussá vált protestáns magyarázat tarthatatlan." Az eredeti értelemmel új szabadság születik, az új substantia tudata, mely szabadság megmutatkozik a mindenható állammal való szembenállásban, akárcsak a vagyontól való szabadságban. A protestáns hitértelmezés ezt a szabadságot öli meg.
Összegzés
16. A 13. században virágzott ki a maga teljes mértékében a katolikus kultúra és civilizáció, melyet majd a nagy pestisjárványok döntöttek romba. A társadalmi szellemi rend fellazult és a maihoz hasonló korszakváltás kezdődött a reneszánsz gondolkodás megjelenésével. Ez volt az, ami lehetővé tette a protestáns eszme térhódítását és meggyökeresedését, mely sokat merített a reneszánsz látásmódból, mint az akkor uralkodó szellemiségből, annak ellenére, hogy az a katolikus kultúrközegben született és virágzott. A polgárság hatalomra jutásával a protestáns eszme lett a civilizáció katalizátora. Protestantizmus és polgárság elválaszthatatlan képződmények, azonos gondolkodásmóddal. Ne feledjük a magyar polgár szó a francia bourgeois (burzsoá) német változatából, bürger származik. Ennek a mentalitásában protestáns, társadalmilag polgári, és gazdaságilag kapitalista kornak értünk a végére, mely önmagát oldotta fel saját szellemiségének következetes végigvitelével.
Felhasznált irodalom
Molnár Tamás: Bennünk lakik-e az Isten? Kairosz Kiadó, 2002.
Chesterton: Aquinói Szent Tamás. Szent István Társulat, 1986.
Joseph Ratzinger: Értékek az átalakulás idején. (2005.) Don Bosco Kiadó, 2006.
XVI.Benedek pápa: Spe Salvi - Enciklika. Szent István Társulat, 2008.
Egon Friedell: Az újkori kultúra története. (1928.) Holnap Kiadó, 1998.
Jáki Szaniszló: A szűzi szülés és a tudomány születése. (1990.) Ecclesia, 1994.
Marie-Louise von Franz: Női mesealakok. (1977.) Európa Könyvkiadó, 1995.
Megjegyzés
Készült: 2008-ban.
Link
Út a kollektivizmusba
2010. október 26.