Photius





Bevezető

1. Photius (810?-897?) konstantinápolyi pátriárka személyének megítélése igen eltérő. Keleten szentként tisztelik, míg Nyugaton úgy vélik, az ő életműve az oka a kelet-nyugati megosztottságnak és szakadásnak. Tevékenysége végzetes következményekkel járt Krisztus Egyházára nézve.

2. Mindenekelőtt tisztázni kell, mi az alapja e különállásnak, melyben Photius csak egy tényező, bár valóban döntő tényező volt. A görög és latin kultúra különbözősége, a más nyelv és más történelem együttesen oka a közös alapból induló kereszténység eltérő fejlődésének Keleten és Nyugaton. Mindez együtt más szemléletű teológiát, liturgiát és egyházfegyelmet alakított ki, mely a troulloszi zsinaton lett rögzítve. A nézőpontok ekkor váltak el véglegesen egymástól. Az előbb említett kulturális különbség az oka annak is, hogy Róma ezen különbségeket úgy értékeli, mint hangsúlybeli különbségekből fakadó másságot, amely a lényeget az igaz hitet nem érinti és éppen ezért szabadon gyakorolhatók, míg Bizánc számára a római álláspont eretnekségnek számít.

3. Fontos szempont a különválásban az a bizánci szemlélet, mely a hitet összeköti a politikával. A nyugaton cezaropapizmus néven ismert jelenségről van szó. A Kelet ezer évig nem vitatta a pápaságot, hanem midőn Bizánc lett a Birodalom fővárosa, magának követelte jogait. Mindez az előbb említett államvallás látásmódjából fakadt. Mivel Bizáncban a politika belefolyt az Egyház ügyeibe, a pápa és a pátriárka közötti megbékélést a császár számtalanszor megakadályozta politikai érdekből. Jóval később amikor már érzelmileg is kész tény volt a szakadás ugyancsak politikai okból kényszerítette a császár a Rómával való egységet, ami csak fokozta a görögök ellenszenvét a Nyugattal szemben.


Photius

4. Photius rendkívüli személyiség volt, hatalmas műveltségű államférfi, célratörő akarattal. Tény, hogy nem az előírások szerint került a pátriárkai székbe és ezt kifogásolta a pápa, aki a latin szellem értelmében a jogszerűséget döntőnek tartotta. Photius elődje Ignác teljesen alkalmatlan volt a pátriárkai tisztség betöltésére, így azután senki nem kérdőjelezte meg leváltásának helyességét. Az eljárás volt jogilag megkérdőjelezhető. Photius az előírások szerint Rómától kérte kinevezésének megerősítését. Amikor azonban felrótták neki megválasztásának törvénytelenségeit, hirtelen tagadni kezdte a péteri szék joghatóságát Bizánc felett. A pápa az Ignác párt mellé állt annak alkalmatlansága ellenére is, melyben hatalmi szempontok is közrejátszottak.

5. A helyzetet tovább bonyolította a bolgár térítés, ahol mindkét fél részéről az volt a fő szempont, hogy közvetlenül kinek a joghatósága alá kerül Bulgária. Ez különösen Bizánc számára volt nagyon fontos, hiszen a fent említettek szellemében minden térítésük politikai tett is volt, jelen esetben szükségük volt a bolgár haderőre. A római misszionáriusok bolgár földön minősíthetetlen visszaélések és jogtalanságok sorozatát követték el. Az ezt szóvá tevő bizánci levélre a pápa a görögöket sértő választ adott. Erre Photius 867. augusztusában zsinatot hívott össze, melyen Mihály császár elnökölt. Itt a pápát letettnek nyilvánították és kiközösítették. Photius ezzel de facto az egész Egyház élére helyezte magát. Ez és a keleti pátriárkáknak küldött, a római egyházat vádoló levele sorsdöntővé vált Kelet és Nyugat további viszonyát tekintve.

6. A Nyugat valamennyi teológusát mozgósította Photius ellen. Sorra születtek a görögöket bíráló könyvek. Egy váratlan fordulat folytán politikai változás történt Bizáncban. Photius azonban nem volt hajlandó megáldoztatni az új kétszeres gyilkos császárt, aki ezért kolostorba záratta és Ignácot helyezte vissza a pátriárkai székbe. A 8. egyetemes zsinat elítélte Photiust. A helyére visszakerülő Ignác természetesen továbbra is alkalmatlan volt tisztségére, a pápa meg is kívánta fosztani címétől, de a pátriárka közvetlen a leváltása előtt elhunyt. A kolostori elzártságban engedékennyé váló Photius lett ismét a pátriárka. Mivel mindenben alávetette magát Rómának, a pápa jóváhagyta megválasztását. Pothius a továbbiakban jó viszonyt ápolt a Szentszékkel. A következő császár azonban száműzte, hogy öccsét emelje a pátriárkai székbe.

7. A 10. században kiújultak az ellentétek Bizánc és Róma között, és ekkor Photiust az egyházszakadás kezdeményezőjét a Kelet szentté avatta. Természetesen nem az idős Rómához hű, katolikusként elhunyt Photius lett a példakép, hanem a 867-es Photius, az elkülönülő bizánci ideológiát megteremtő pátriárka. Azt is figyelembe kell azonban venni, hogy Photius életének utolsó szakasza vitatott a történészek között. Egy részük szerint ismét szembeszállt Rómával. Mindenesetre lenézte a "barbár" Nyugatot. Nem az a baj, hogy megválasztása előtt politikus volt, hanem az, hogy az is maradt. Lépéseit inkább a Bizánci állam, semmint a kereszténység érdekei irányították. Mindazonáltal kiváló teológus és eredeti gondolkodó volt. Az események során mindkét fél követett el visszaéléseket. A latinok nem azért mert rómaiak és a görögök sem azért mert bizánciak, hanem mert mindannyian emberek.

8. Photius történetében sok a bizonytalan pont, amiben nem lehet egyértelműen látni. Megítélése függ attól, hogy kétes esetben mely változatot tartjuk valószínűbbnek, illetve miként értelmezzük azt, ebben viszont nagy a gondolkodásmódbeli különbség ortodoxok és katolikusok között.


A Tanítóhivatal megnyilatkozásai Photiusról

Nyolcadik Egyetemes Zsinat: Konstantinápoly (869. október 5. - 870. február 28.)

9. Összehívására azért került sor, hogy döntsenek Photius ügyében, de másról is határozott, például a szentképek tiszteletéről. A határozatokban jól láthatóan tükröződik a római szellem:

- 12. kánon. "(...) apostoli és zsinati kánonok teljes mértékben megtiltják, hogy a püspök kinevezése és felszentelése az uralkodók politikai hatalmától függően és utasítása szerint történjék (...)."

- 17. kánon. "(...) Azt a mintegy gyűlöletes valamit pedig kivetjük a fülünkből, amit egyes járatlanok mondanak, hogy zsinatot nem lehet fejedelmi jelenlét nélkül tartani (...)."

- 21. kánon. "(...) elhatározzuk hát, hogy egyáltalán senki se tegyen kísérletet arra a világi hatalmasságok közül, hogy olyan valakit, aki pátriárkai szék elöljárója, becsületétől megfosszon és trónjáról elmozdítson (...) de bárki más se tegyen kísérletet arra, hogy feljegyzéseket és szavakat bonyolít össze és szerkeszt az ősi Róma szentséges Pápája ellen, mintegy bizonyos rossz hírbe hozó vétkek ürügyén, amit nemrég Photius is tett, és sokkal azelőtt Dioscorus. Akárki pedig akkora kérkedést és merészséget tanúsít, hogy Photius vagy Dioscorus szellemében írásokban vagy írás nélkül bizonyos méltánytalanságokat hánytorgat Péter, az apostolok fejedelme széke ellen, ugyanazt és egyforma elítélést kapjon, mint amazok. Ha pedig valaki, aki valamilyen világi hatalmat szerzett és annak élvezője, megkísérelte elűzni az Apostoli Szék fent nevezett Pápáját vagy más pátriárkák közül valakit, legyen kiközösítve. (...)."

"Nuper ad Nos" kezdetű rendelkezés (1743. március 16.)

10. A katolizáló keletiek számára előírt hitvallás, mely többek között az egyetemes zsinatok elismeréséről is szólt. A 8.-hoz érve így szólt: "Tiszteletben tartom és el is fogadom az egyetemes zsinatokat amint következik (...) a negyedik Konstantinápolyi Zsinatot, sorrendben a nyolcadikat, és megvallom, hogy azon Photiust méltán ítélték el és helyezték vissza Ignác pátriárkát."

A Szent Officium levele Anglia püspökeinek (1864. szeptember 16.)

11. Az ág-elmélet elítélése, mely "(...) Teljesen arra van alapozva, miszerint feltételezi, hogy Jézus Krisztus igaz Egyháza részben az egész földön elterjedt és elterjesztett Római Egyházból, részben pedig a Photius-féle skizmából és az anglikán eretnekségből áll össze. (...)."


Szent I. Miklós pápa

12. Photius nagy ellenfele Szent I. Miklós pápa (858-867)a korszak kiemelkedő pápája volt, hasonló kaliberű személyiség, mint Photius. A bulgáriai ügyben a bolgároknak is írt, mely tanítóhivatali megnyilatkozás. A 866. november 13-án kelt dokumentum szerint egy görög ember papnak adva ki magát keresztelt a bolgárok között. A fejedelem kérdésére a pápa kifejti, hogy a Szentháromság nevében történő keresztelés mindig érvényes, még akkor is, ha szakadár, vagy nem pap a keresztelő. "Biztos, hogy akiket ez a görög megkeresztelt, azokat még csak részleges sérelem sem érte", hiszen Krisztus az aki keresztel és nem az ember. Írásában felhívja még a bolgárok figyelmét arra, hogy a hitre nem lehet senkit kényszeríteni, továbbá a tolvajokat, rablókat, stb. kihallgatásukkor tilos kínozni.


A Filioque kérdés

13. Photius volt az, aki kidolgozta a Filioque (az és a Fiú szavak katolikus részről a hitvallásba való betoldása) elleni bizánci tanítást. A fennmaradt dokumentumok szerint Róma értelmezése soha nem változott, egyszerűen nem lát lényegi, csak fogalmazásbeli különbséget a két változat között. A bővítés egy eretnekség miatt nem vált szükségessé.

A Tanítóhivatal egyik megnyilatkozása e kérdésben

14. 1575-ben kiadott rendelkezés az oroszokkal folytatott uniós tárgyalások alatt: "(...) A Szentlélek az Atyától és a Fiútól van öröktől, és lényegét és önmagával azonos létezését együtt az Atyától és Fiútól bírja, és mindkettőtől örökkévalóan, mintegy egy forrásból és egyetlen leheléssel származik, minthogy az, amit a szent Tanítók és Atyák mondanak, hogy az Atyától és Fiú által származik a Szentlélek, arra az értelmezésre tör, hogy ezáltal jelezve legyen: a Fiú is a görögök szerint is oka, a latinok szerint pedig forrása a Szentlélek fennállásának, miként az Atya. Minthogy pedig mindent, ami az Atya, maga az Atya egyszülött Fiának a nemzésekor átadott, azon kívül, hogy Atyának lenni, ezt magát, hogy a Szentlélek a Fiútól származik, maga a Fiú az Atyától bírja örökkévalóan, akitől örökkévalóan született is. Azoknak a szavaknak: "Filioque" (és a Fiútól) azt a kifejtést, az igazság megvilágítása végett, és az akkor fenyegető szükségesség miatt, megengedetten és ésszerűen illesztették a Hitvalláshoz."

Aquinói Szent Tamás véleménye

15. Summa Theologiae 1. rész 36. kérdés 2. szakasz - Vajon a Szentlélek a Fiútól származik-e? "(...) úgy látszik, hogy a Szentlélek nem származik a Fiútól." Ezt hét indokkal támasztja alá, például hogy nincs a Szentírásban, ezt mondja Damaszkuszi Szent János is, idézi a Hitvallás eredeti szövegét, stb. "Tehát semmiképpen sem kellett volna a mi Hitvallásunkban hozzátenni, hogy a Szentlélek a Fiútól származik, hanem úgy tűnik, hogy kiközösítést érdemelnek azok, akik hozzátették."

16. "Ezzel szemben áll az, amit Athanasius mond: "Az Atya és a Fiú a Szentlelket nem alkotta, nem teremtette, nem nemzette, hanem A Szentlélek az Atyától és a Fiútól származik."

17. "Válaszul azt kell mondanunk: szükségképpen azt kell vallanunk, hogy a Szentlélek a Fiútól van. Ha ugyanis nem lenne tőle, semmiképpen sem lehetne tőle személy szerint megkülönböztetni." Itt egy hosszú teológiai következtetés következik az isteni Személyek vonatkozásai témájában, mely logikai úton bizonyítja a tétel helyességét. Kimutatja, hogy ha a Fiú és a Szentlélek nincs vonatkozási kapcsolatban, akkor lehetetlen a Szentháromságban való hit. Továbbá, hogy Istenben a vonatkozások csak eredési vonatkozások lehetnek. Ezért "vagy a Fiú van a Szentlélektől, amit senki sem mond, vagy a Szentlélek származik a Fiútól, amit mi vallunk. (...) Ezért a görögök is úgy értik, hogy a Szentlélek származásához a Fiúnak köze van. Elfogadják ugyanis, hogy a Szentlélek a "Fiú Lelke", és a Szentlélek a "Fiú által" van az Atyától. Szerintük: közülük egyesek elfogadják, hogy a Szentlélek a "Fiútól van", illetve "belőle folyik", azt azonban nem, hogy tőle származik. Úgy tűnik: ez vagy tudatlanságból, vagy vakmerőségből ered. Ha ugyanis helyesen vizsgáljuk a kérdést, meg kell állapítanunk, hogy "származás" szó az eredésre alkalmazott szavak között a legegyetemesebb. (...) Tehát bárhogyan is ered a Szentlélek a Fiútól, azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a Szentlélek a Fiútól származik."

18. Ezután sorban megcáfolja a hét ellenvéleményt. Például a Szentírás is tanítja nem szó szerint, hanem értelem szerint. "A nesztoriánusok mondták először, hogy a Szentlélek nem származik a Fiútól. (...) Ezt a tévedést vallotta Theodoratus és nyomában többek, köztük Damascenus, akinek e pontban ezért nem kell a tanítását követnünk. Egyesek szerint azonban Damascenus nem vallotta ugyan a Léleknek a Fiútól való származását, de szoros értelemben nem is tagadta."

19. "A második ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy minden zsinat az általa elítélt tévedés miatt szerkesztett egy bizonyos hitvallást. Ezért a későbbi zsinatok nem más hitvallást alkottak, mint az előbbiek, hanem az előző zsinatok tanításának burkolt tartalmát a közben fellépő eretnekségek ellen bizonyos szavak hozzátevésével kifejtették. Ezért hangsúlyozta a Kalcedoni Zsinat, hogy a Konstantinápolyi Zsinaton egybegyűltek nem azért adtak tanítást a Szentlélekről, "mintha a Niceai Zsinat tanítása csonka lett volna, hanem annak értelmét az eretnekekkel szemben kifejtették". Mivel a korábbi zsinatok idején még nem hangoztatták azt a téves nézetet, hogy a Szentlélek nem származik a Fiútól, nem volt szükséges ezt kifejezetten kimondani. Ám később, amikor ezt a tévedést az eretnekek terjeszteni kezdték, az egyik nyugati zsinat a Római Pápa tekintélyével kifejezetten kimondta (akinek a tekintélyével hívták egybe és erősítették meg a régebbi zsinatokat is). Ám a Szentléleknek a Fiútól való származása burkoltan már abban is benne van, hogy a Szentlélek az Atyától származik."

20. Ez az utolsó mondat magyarázza, hogy Róma miért tekinti helyesnek az eredeti szöveget és helyesebbnek a betoldott változatot.

21. Ez a katolikus álláspont. Dogmatikai kérdésekben Bizánc mindig vonakodott a filozófiai spekuláció bevonásától, azt csak mellékesen szükség esetén alkalmazta. A Keletnek is hathatós érvei vannak nézete igazolására. Hogy ki melyiket fogadja el, az az akarat vezérelte egyéni belátás kérdése.


Jegyzetek


- A latinosan elterjedt Photius név eredeti alakja a görög Photios.

- A Magyar Ortodoxia a február 6-án ünnepelt Photios nevét a magyar kiejtése szerint írja: Szent Fótiosz.


Felhasznált irodalom

Roman Myz: Keleti Egyházak. Agapé, Ferences Nyomda és Könyvkiadó Kft., Novi Sad, 1997. Szeged, 1999.

Aquinói Szent Tamás: Summa Theologiae. Gede Testvérek BT., 2002.

Török József: Egyetemes Egyháztörténelem. Szent István Társulat, 1999.

Gárdonyi Máté: Bevezetés a Katolikus Egyház Történetébe. Jel Könyvkiadó, 2006.

Az Egyházi Tanítóhivatal Megnyilatkozásai. Örökmécs Alapítvány, 1997.

Görföl Tibor - Kránitz Mihály: Teológusok lexikona. Osiris Kiadó, 2002.



Megjegyzés

Készült: 2009-ben.



Link

Magyar Ortodoxia

Bizánc magyarországi exarchátusa

Konstantinápoly

Orthodox Wiki - Photius

Orthodox Wiki - Filioque




2011. február 14.