Előszó
1. A kereszténység öt nagy gondolkodója dolgozott ki meghatározó jelentőségű Isten-érvrendszert. Szent Ágoston (354-430) és Canterbury Szent Anzelm (1033-1109) érvei olyan természetűek, amelyek a maguk gondolatvilágában helytállóak és fontosak, de mivel a hívő ember belső tapasztalatából indulnak ki, egy nem vallásos gondolkodó jogosan tekinti őket képtelennek és tudománytalannak. Ide sorolható Szent Bonaventura (1217-1274) rendszere is, de ő már sokkal racionálisabb gondolkodású. Duns Scotus (1265-1308) alkotta meg a legbonyolultabb Isten-bizonyítást. Arra törekedett, hogy szintézist hozzon létre Szent Bonaventura, Szent Ágoston, és Aquinói Szent Tamás (1225-1274) rendszerei között. Eszmefuttatása kissé erőltetett, de tiszteletreméltó, és a maga nemében értékes. A keresztény gondolkodás első számú érvrendszere Aquinói Szent Tamás öt útja. Az alábbiakban ezzel ismerkedünk meg részletesen.
Bevezetés
2. Tamás nem a hitre, hanem kizárólag az észre támaszkodik gondolatmenetében. Célja nem a keresztény Isten létezésének, hanem az abszolút való szükségszerűségének a bizonyítása. Elsőként felteszi a kérdést, hogy Isten léte nyilvánvaló-e? Mivel arra a következtetésre jut, hogy nem (lásd itt a 3-8. pontokat), ezután arra keresi a választ, hogy bizonyítható-e? Megállapítja, hogy a világból következtethetünk Istenre, mint a világ okára. "Bármely okozatból kiindulva pedig bizonyítható, hogy sajátos oka létezik, még akkor is, ha az okozat [jelen esetben a világ] számunkra ismertebb. Mivel az okozat az októl függ, szükségszerű, hogy ha van okozat, előzetesen legyen ok is." Hangsúlyozza, hogy ebből csak az tudható, hogy létezik az ok, de pontos ismereteink róla nem lehetnek.
3. Tamás lelkiismeretesen megvizsgálja annak lehetőségét is, hogy nincs Isten. Mindent megfontolva két érvet talál, melyek ma is az egyedül nyomós érvek Isten léte ellen: ezek a világban lévő rossz, és az, hogy a világ és az abban történtek megmagyarázhatóak Isten feltételezése nélkül is. Az elsőre azt válaszolja, hogy Isten azért engedi meg a rosszat, hogy abból is jót hozzon ki, a másodikra pedig azt, hogy a világban tapasztalható célirányosság, okság, és esetlegesség nem magyarázza meg önmagát, tehát szükségszerű egy első okra, abszolút valóra visszavezetni.
4. Az alábbiakban összefoglalom az öt út lényegét.
Az öt út
Változás
5. Tapasztalati tény, hogy a világban változás van. Azonban változtatni annyit jelent, mint átvinni valamit potentiából actusba, de ezt csak actusban lévő lény teheti meg, viszont nem lehet valami ugyanabban az időben, ugyanabból a szempontból actusban is, és potentiában is, ezért lehetetlen, hogy valami önmagát változtassa. Tehát mindazt, ami változik, szükségszerűen más változtatja és ez utóbbit ismét más lény. Azonban itt nem lehet a végtelenségig menni, mert akkor nem lenne első változtató, ami azt jelentené, hogy semmi más változtató sem lehetne, és ezért nem lennének változtatottak sem. Ezért szükségszerű egy olyan első változtató léte, amit semmi nem változtat. Ezt nevezzük Istennek.
Létesítő ok
6. Tapasztalati tény, hogy a világban létesítő okok vannak. Azonban lehetetlen, hogy valami önmaga létesítő oka legyen, hiszen így előbb lenne önmagánál, ami lehetetlen. Viszont a létesítő okok sorában nem mehetünk a végtelenségig, mivel minden közbülső ok egyúttal okozat is, márpedig okozat nincs ok nélkül, tehát szükségszerű egy első létesítő ok léte. Ezt nevezzük Istennek.
Esetlegesség
7. Tapasztalati tény, hogy a világban a dolgok keletkeznek és elpusztulnak, tehát képesek létezni és nem létezni. Lehetetlen azonban, hogy ezek a lények mindig létezzenek, mivel, az ami képes nem létezni, az valamikor nem létezett. Azonban azt, ami nincs, csak egy létező hívhatja létre, ha viszont minden lény olyan lenne, ami képes nem létezni, akkor valamikor egyetlen lény sem létezett volna, ez viszont azt jelentené, hogy ma sem létezik semmi. Ez nyilvánvaló tévedés. Tehát nem minden lény esetleges, hanem kell lennie szükségszerű lénynek is. A szükségszerű lény szükségszerűségének vagy más lény az oka, vagy önmaga lényege a magyarázata. Viszont azon lények sorában, melyek szükségszerűségét más lény okozza, nem mehetünk a végtelenségig, amint azt a létesítő okoknál már bizonyítottuk. Tehát léteznie kell lényegénél fogva szükségszerű lénynek, ami szükségszerűségének oka nem más lény, hanem ő az oka más lények szükségszerűségének. Ezt nevezzük Istennek.
Léttökéletességi fokozatok
8. Tapasztalati tény, hogy a világban a dolgok különféle fokban jók, igazak, stb. Kell lennie tehát egy legjobb, legigazabb, és ennek következtében leginkább létező lénynek. Azonban az a lény, mely valamely nemben a legnagyobb, oka mindazon lényeknek, melyek ahhoz a nemhez tartoznak. Létezik tehát valami, ami valamennyi lény számára a lét, a jó és minden tökéletesség oka. Ezt nevezzük Istennek.
Célirányosság
9. Tapasztalati tény, hogy a világban egyes értelem nélküli természeti lények célszerűen működnek. Azonban az értelem nélküli lények csak akkor irányulnak célra, ha őket egy értelmes lény a célra irányítja, ahogy a nyílvesszőt irányítja az, aki nyilaz. Létezik tehát olyan értelmes lény, aki minden természeti lényt célra irányít. Ezt nevezzük Istennek.
Az öt út stilisztikailag javított változata (2022)
Magyarázatok
10. Az első útnál Tamás a "motus" szót használja, melyet általában és tévesen mozgásnak fordítanak, ami számtalan félreértésre ad okot. Tamás a motust így definiálja: átmenet a képességi létből (potentia) a tényleges létbe (actus). A motusnak négy fajtáját különbözteti meg: helyi, mennyiségi, minőségi és substantiális motus. Ez azt mutatja, hogy Tamás a motus szót a magyar "változás" kifejezés értelmében használja.
11. Tamás nem állítja, hogy a végtelen sor, mint ilyen lehetetlen, hanem azt, hogy az egymásnak természetüknél fogva alárendelt változtatók és változtatottak sora nem lehet végtelen. Állításának tehát semmi köze a matematikai végtelenhez, azt matematikai úton sem bizonyítani, sem megcáfolni nem lehet, hiszen nem matematikai, hanem metafizikai problémával állunk szemben. Az egymásnak nem természetüknél fogva, vagyis nem változtató tevékenységükben alárendelt változtatók és változtatottak sora (például az egymást követő generációk sorozata) filozófiai alapon lehet végtelen. Az ilyen sorban minden tag az előtte lévőtől kizárólag a létét kapja, de működésében attól független. A bizonyítás nem ebből indul ki, hanem az egymásnak működésében alárendelt változtatók és változtatottak sorából, például a bot mozgatja a követ, a botot az emberi kar, az emberi kart az idegcentrum, az idegcentrumot az akarat, stb. A végtelen sorozatok esetén arról van szó, hogy minden tagja esetlegesen létezik, hiszen mindegyik feltételezi a másik tag létét, amitől okságilag függ. Ez azonban nem ad magyarázatot a sorozat létére. Ezért kell lennie egy a sorozaton kívül álló független, szükségszerű létezőnek. Tamás szerint a világban tapasztalt okság nem létezhet végső és adekvát magyarázat nélkül.
12. A harmadik útban azért foglalkozik a szükségszerű lények sorozatával, mert a korabeli tudomány úgy vélte: több ég van, melyek a négy őselemből állnak és ezért elpusztíthatatlanok, tehát szükségszerűek. Tamás nem foglal állást ebben a természettudományos kérdésben, mint teológus ezt nem is teheti meg, ám azt bizonyítja, hogy még ha így is lenne, az egek akkor sem hordanák önmagukban létük okát, hiszen csak egyetlen szükségszerű lény létezhet, amelynek lényege létével azonos.
13. A negyedik út teljes megértéséhez tudnunk kell, hogy kétféle tökéletességet különböztetünk meg: olyat, mely lényegénél fogva bizonyos tökéletlenséget tartalmaz, és olyat, mely lényegénél fogva nem tartalmaz tökéletlenséget. A bizonyítás ez utóbbiból indul ki. Az, hogy ezek a dolgok a lényekben különböző fokban találhatóak, csak azzal magyarázható, hogy nem lényegüknél fogva jók, igazak, szépek, stb., hanem csupán részesednek ezekből. Ebből az következik, hogy kell lennie olyan lénynek, melynek a lényege azonos a jóval, igazzal, széppel, stb. Ebből azonban még csak az következik, hogy van egy vagy több létező, mely a legtökéletesebb ezekben a dolgokban. Éppen ezért Tamás tovább érvel azzal, hogy ami például a legjobb, az egyben végső oka mindannak, ami jó. Továbbá, a jóság, igazságosság és maga a létezés, olyan transzcendentális léttulajdonságok, melyek felcserélhetők egymással, tehát kell lenni egy legfőbb létnek, mely a lét, jóság, igazságosság, tökéletesség végső oka az összes létezőben.
14. Az ötödik útnál nem arról van szó, hogy minden lény minden működésében célszerűen működik. A tétel akkor is érvényes lenne, ha a világban célszerűtlenségek is lennének, sőt akkor is, ha csupán egyetlen értelem nélküli lény egyetlen célszerű működése lenne tapasztalható. (Sokszor csak azért látunk egy működést célszerűtlennek, mert nem ismerjük az összefüggéseket.) Arról sincs szó, hogy egy működésnek a világ összes lénye számára célszerűnek kellene lennie, csak arról, hogy az értelem nélküli lényeknek bizonyos cselekedetei a saját céljukra irányulnak.
Kritikák
15. Számtalan bírálat érte Tamás öt útját, ezekkel részletesen foglalkozni nem célunk. A kritikák zöme nem tisztességes vagy nem bizonyít semmit, illetve komolytalan, vagy egyszerűen félreértésen alapul. A ma általánosan elfogadott legfőbb filozófiai érvet Isten léte ellen Bertrand Russell tömör kijelentése jól összefoglalja: "Azt mondanám, hogy a világ egyszerűen van és kész." Képzeljük csak el, hogy Tamás azt mondta volna: Isten egyszerűen van és kész. Az ateista filozófia, a világot érthetetlen végső ténynek tekinti. A katolikus nézetet Tamás alapján úgy foglalhatjuk össze, hogy nem lehet hézag az anyagi okság területén, mert minden ilyen hézag két ellentmondást foglal magában: 1. Az anyag spontán keletkezhet, vagyis véletlenül, ok nélkül a semmiből. (Ez a ma általánosan elfogadott nézet.) 2. Isten a teremtés után továbbra is folyamatosan új anyagot hoz létre. Tamás mindkét ellentmondást tagadja, ugyanakkor Istent sem tekinti egy érthetetlen végső ténynek, melyben csupán hinni lehetne, és akinek létét ne kellene bizonyítani. A katolikusok hite kizárólag a kinyilatkoztatásra irányul és nem Isten létére, mely nem hit kérdése, hanem egy filozófiai probléma, amit a katolicizmus Tamás által megoldottnak tart.
16. A manapság legelterjedtebb kritika az a kijelentés, hogy Darwin evolúciós elmélete megcáfolta Tamás érveit. Azon túlmenően, hogy az evolúció célszerűen működik, tehát alátámasztja az ötödik utat, tudni kell, hogy alapjait maga Tamás rakta le. Arisztotelész Fizikájának 2. könyvéhez írott kommentárjában világosan megelőlegezi Darwin elméletét a természetes kiválasztódásról. A Summa Theologiae 1. részének 45. kérdésének 8. szakaszában foglalkozik a kérdéssel. Itt négy nézetet vizsgál, melyből az első három különféle filozófiai nézetek alapján azt állítja, hogy mindig minden teremtődik, a természet működéséből semmi nem keletkezhet. A negyedik arra hivatkozik, hogy ha valamit a természet hoz létre az nem teremtmény, így volnának olyan dolgok, amik nem teremtmények, ez viszont eretnek állítás. Tamás válaszában megemlíti, hogy már Szent Ágoston megkülönböztette a szaporodást a teremtéstől, majd rámutat az első három filozófiai álláspont (például Anaxagoras, Platón) téves részeire és cáfolja azokat. Érdekes momentum, hogy az egyik cáfolatban kora természettudományos álláspontja alapján hivatkozik az ősnemzésre, melyet később a szintén katolikus Pasteur teljes biztonsággal megcáfolt, de éppen ez méginkább igazat ad Tamás filozófiai megállapításának. Tamás álláspontja tehát a következő: "A természeti test formája nem subsistáló lény, hanem az, ami által valami létezik. Mivel (...) csak a subsistáló dolgot lehet teremteni (...), a formák nem keletkeznek és nincsenek teremtve, hanem mással együtt vannak teremtve. (...) A teremtés nem elegyedik a természet működésével, hanem a természeti működés előzetesen feltételezi a teremtést." Amint a negyedik nézet kapcsán kifejti, saját álláspontja azért nem eretnek, mert "a természet működése előzetesen feltételez teremtett lételveket, és így azokat a lényeket, amelyeket a természet hoz létre, teremtményeknek nevezzük." Ezzel Tamás már a középkorban megoldotta a darwini evolúciónak, a katolikus teológia szempontjából problémamentes elfogadhatóságát.
17. Kant úgy vélte, hogy az ötödik út (célirányosság) kizárólag a hasonlóságra támaszkodik. Például találunk egy órát és ebből következtetünk az órás létére, ugyanígy a természet célszerű rendjéből az alkotóra. Azonban ebből a hasonlóságból semmi nem következik, ha valami mégis az csakis a dolgok rendezője lehet és nem a dolgok létesítő oka. Erre az ellenvetésre először azt tudjuk mondani, hogy az ötödik út nem a hasonlóságra támaszkodik, hanem arra a tényre, hogy a világban az értelem nélküli lények célszerűen működnek. Másodszor pedig azt, hogy a dolgok létesítő okával nem az ötödik, hanem a második út foglalkozik.
18. Sokan a véletlennel magyarázzák az értelem nélküli lények (például atomok) célirányos működését. Azonban az értelem nélküli lények lényegüknél fogva közömbösek bármilyen elrendeződés irányába, tehát szükségképpen tőlük különböző oknak kell célirányosan elrendezni őket. Ami pedig a véletlent illeti, az nem olyan létmozzanat, aminek nincs oka, csak mi nem ismerjük azt. Például, ha pénzt találunk az utcán, annak is van oka, mégpedig kettő: valaki leejtette és mi arra mentünk.
19. Az ontológiai istenérv lényege az, hogy Isten létét annak puszta fogalmából vezeti le. Kant úgy vélte, hogy ennek alapján bármely fogalmat valóságosnak tarthatunk (például 100 tallér), tehát nyilvánvaló az ontológiai érv tarthatatlansága. Továbbmenve azt állítja, hogy minden istenérvnek, így Tamás öt útjának is az ontológiai Istenérv az alapja, ezért nem bizonyítanak semmit. Erre először is azt mondhatjuk, hogy a végtelen lény lényegileg másként viselkedik a létezéssel szemben, mint a véges lény, tehát Kantnak az ontológiai istenérvet cáfoló elmélete hibás. Másrészt az ontológiai istenérvet Tamás sem fogadta el, csak ő felismerte annak valódi tévedését: ha valaki olyan lényre gondol is az Isten szó alatt, melynél nagyobb nem gondolható el, ebből még nem következik, hogy értelmünktől függetlenül is létezik. Harmadsorban Tamás útjainak nem előfeltétele az ontológiai istenérv, ugyanis ha az abszolút legnagyobb létezés okozati következtetés útján bizonyítható, akkor jogos a megállapítás, hogy létezése szükségszerű.
20. Sokan úgy gondolják, hogy Newton mozgástörvénye megcáfolta Tamás első útját, mivel egy test egyenes vonalú, egyenletes és megszakítatlan mozgását nem kell külső mozgatóra, vagy változtatóra visszavezetnünk. Azonban az egyenes vonalú egyenletes mozgás a változás hiányára példa. Az első mozgástörvény ki is mondja, hogy ezen mozgásban változást csak kívülről jövő hatás idézhet elő, vagyis Newton ugyanazt állítja mint Tamás, hiszen az első út nem a mozgásra, hanem a változásra hivatkozik.
21. Vannak filozófusok, akik megvannak győződve igazukról, de mivel nem tudják azt bizonyítani, hamis érveléshez folyamodnak az emberek meggyőzése érdekében. Például Hume az okság tagadásával kívánta cáfolni Isten létét, de más esetben elismerte az okság cáfolhatatlanságát. Arról nem is beszélve, hogy azon okból írt könyvet, hogy cáfolja az okságot.
Záró gondolatok
22. Tamás az őt megelőző filozófusok, főként Arisztotelész érveit tökéletesíti. Világosan kell látnunk, hogy nem a keresztények Istenét bizonyítja, hanem azt, hogy a világ esetleges létformájú, ezért szükségszerűen kell léteznie abszolút valónak, egy szükségszerű lénynek. Az ő korában ezt a lényt mindenki Istennel azonosította, ezért zárja minden bizonyítását azzal, hogy ezt a lényt nevezi mindenki Istennek. Nem ateistákat akart meggyőzni, hanem egyrészt azt kívánta bemutatni, hogy a katolikus hit értelmes és ésszerű, filozófiailag alátámasztható tanrendszer, másrészt azt, hogy a pogány filozófusok is a keresztény Istenkép felé közeledtek.
23. Az abszolút való létének bizonyítása (az öt út) után rögtön felteszi a kérdést, hogy ez a szükségszerű lény anyagi természetű-e, és bizonyítja, hogy nem: 1. Tapasztalati tény, hogy egy test sem lehet változatlan változtató. 2. Az első lénynek szükségszerűen actusban kell lennie, és egyáltalán nem lehet potentiában, ámde minden test potentiában van. 3. A test vagy élő, vagy élettelen. Az élő test viszont nem mint test él, hiszen akkor minden test élne. Vagyis valami más élteti a testet, ámde az ami a testet élteti, nemesebb mint a test, tehát az abszolút valónak szükségszerűen szellemi létezőnek kell lennie. A természetes ész által ennél tovább nem lehet jutni, viszont az abszolút való létezésének bizonyításában egy olyan formához jutunk, mely a keresztény istenképnek legjobban megfelel.
24. Kant az öt út klasszikus kritikusa több logikai hibát vét: összetéveszti a formális szükségszerűséget az anyagi szükségszerűséggel, vagyis a gondolati szükségszerűséget a létbeni szükségszerűséggel, illetve a kettőt egyenlővé teszi. Rossz a kiindulási alap, így elkerülhetetlen a tévedés. Ugyanakkor tagadja a metafizikát. Azonban a metafizika tagadásához felsorakoztatott érveket metafizikai módszer útján próbálja bizonyítani, ami önellentmondás, így érvelése hiábavaló.
25. Tamás öt útja a több ezer oldalas Summa Theologiában két oldalt foglal el, ugyanis e műve nem filozófiai, hanem teológiai írás, ő maga pedig elsősorban teológus és csak ennek függvényében filozófus.
26. Egy nagyon fontos dolgot állandóan szemelőt kell tartanunk. Mindig az eredeti forrásokból tájékozódjunk és ne kommentárokból, tájékoztató írásokból. Ez érvényes a jelen munkára is. Tamást magát kell tanulmányoznia annak, aki kíváncsi nézeteire. Amennyiben nem beszéljük a középkori latint, akkor hiteles fordításokhoz folyamodjunk, tudva: minden fordítás egyben értelmezés.
27. Tamás az első útját tartotta a legmeggyőzőbbnek, a Summa contra Gentiles című művében részletesebben is foglalkozik vele. Ma inkább a harmadik utat tekintik a legerősebb érvnek. Egy elfogulatlan nemhívőnek annyiban lehet érdekes Tamás öt útja, hogy azok láttatják: a katolikus tanítás ésszerű. A filozófiát nem világnézeti harcként kell értelmezni, hanem az igazság kutatásaként. Ilyen értelemben az eltérő meggyőződésű, de becsületes filozófusok, társai egymásnak az igazság keresésében.
Jegyzetek
- A tárgyalt témák a Summa Theologiae 1. része 2. kérdésének 1-3. szakaszában, illetve a 3. kérdés 1. szakaszában találhatóak.
- Tamás öt útja a Summa Theologiae 1. része 2. kérdésének 3. szakaszában található.
Felhasznált irodalom
Aquinói Szent Tamás: Summa Theologiae - Prima Pars. Gede Testvérek BT., 2002.
Walter Brugger: Filozófiai lexikon. Szent István Társulat, 2005.
Brian Davies: Bevezetés a vallásfilozófiába. (1993.) Kossuth Kiadó, 1999.
Bolberitz Pál - Gál Ferenc: Aquinói Szent Tamás filozófiája és teológiája. Ecclesia, 1987.
Bolberitz Pál: Isten, ember, vallás a keresztény filozófiai gondolkodás tükrében. Ecclesia, 1986.
Jáki Szaniszló: Isten és a kozmológusok. (1989.) Ecclesia, 1992.
Jáki Szaniszló: Eszközadta üzenet. Értekezés az igazságról. (1999.) Jel Könyvkiadó, 2002.
Megjegyzés
Készült: 2009-ben.
2011. január 28.
Magyarázatok
10. Az első útnál Tamás a "motus" szót használja, melyet általában és tévesen mozgásnak fordítanak, ami számtalan félreértésre ad okot. Tamás a motust így definiálja: átmenet a képességi létből (potentia) a tényleges létbe (actus). A motusnak négy fajtáját különbözteti meg: helyi, mennyiségi, minőségi és substantiális motus. Ez azt mutatja, hogy Tamás a motus szót a magyar "változás" kifejezés értelmében használja.
11. Tamás nem állítja, hogy a végtelen sor, mint ilyen lehetetlen, hanem azt, hogy az egymásnak természetüknél fogva alárendelt változtatók és változtatottak sora nem lehet végtelen. Állításának tehát semmi köze a matematikai végtelenhez, azt matematikai úton sem bizonyítani, sem megcáfolni nem lehet, hiszen nem matematikai, hanem metafizikai problémával állunk szemben. Az egymásnak nem természetüknél fogva, vagyis nem változtató tevékenységükben alárendelt változtatók és változtatottak sora (például az egymást követő generációk sorozata) filozófiai alapon lehet végtelen. Az ilyen sorban minden tag az előtte lévőtől kizárólag a létét kapja, de működésében attól független. A bizonyítás nem ebből indul ki, hanem az egymásnak működésében alárendelt változtatók és változtatottak sorából, például a bot mozgatja a követ, a botot az emberi kar, az emberi kart az idegcentrum, az idegcentrumot az akarat, stb. A végtelen sorozatok esetén arról van szó, hogy minden tagja esetlegesen létezik, hiszen mindegyik feltételezi a másik tag létét, amitől okságilag függ. Ez azonban nem ad magyarázatot a sorozat létére. Ezért kell lennie egy a sorozaton kívül álló független, szükségszerű létezőnek. Tamás szerint a világban tapasztalt okság nem létezhet végső és adekvát magyarázat nélkül.
12. A harmadik útban azért foglalkozik a szükségszerű lények sorozatával, mert a korabeli tudomány úgy vélte: több ég van, melyek a négy őselemből állnak és ezért elpusztíthatatlanok, tehát szükségszerűek. Tamás nem foglal állást ebben a természettudományos kérdésben, mint teológus ezt nem is teheti meg, ám azt bizonyítja, hogy még ha így is lenne, az egek akkor sem hordanák önmagukban létük okát, hiszen csak egyetlen szükségszerű lény létezhet, amelynek lényege létével azonos.
13. A negyedik út teljes megértéséhez tudnunk kell, hogy kétféle tökéletességet különböztetünk meg: olyat, mely lényegénél fogva bizonyos tökéletlenséget tartalmaz, és olyat, mely lényegénél fogva nem tartalmaz tökéletlenséget. A bizonyítás ez utóbbiból indul ki. Az, hogy ezek a dolgok a lényekben különböző fokban találhatóak, csak azzal magyarázható, hogy nem lényegüknél fogva jók, igazak, szépek, stb., hanem csupán részesednek ezekből. Ebből az következik, hogy kell lennie olyan lénynek, melynek a lényege azonos a jóval, igazzal, széppel, stb. Ebből azonban még csak az következik, hogy van egy vagy több létező, mely a legtökéletesebb ezekben a dolgokban. Éppen ezért Tamás tovább érvel azzal, hogy ami például a legjobb, az egyben végső oka mindannak, ami jó. Továbbá, a jóság, igazságosság és maga a létezés, olyan transzcendentális léttulajdonságok, melyek felcserélhetők egymással, tehát kell lenni egy legfőbb létnek, mely a lét, jóság, igazságosság, tökéletesség végső oka az összes létezőben.
14. Az ötödik útnál nem arról van szó, hogy minden lény minden működésében célszerűen működik. A tétel akkor is érvényes lenne, ha a világban célszerűtlenségek is lennének, sőt akkor is, ha csupán egyetlen értelem nélküli lény egyetlen célszerű működése lenne tapasztalható. (Sokszor csak azért látunk egy működést célszerűtlennek, mert nem ismerjük az összefüggéseket.) Arról sincs szó, hogy egy működésnek a világ összes lénye számára célszerűnek kellene lennie, csak arról, hogy az értelem nélküli lényeknek bizonyos cselekedetei a saját céljukra irányulnak.
Kritikák
15. Számtalan bírálat érte Tamás öt útját, ezekkel részletesen foglalkozni nem célunk. A kritikák zöme nem tisztességes vagy nem bizonyít semmit, illetve komolytalan, vagy egyszerűen félreértésen alapul. A ma általánosan elfogadott legfőbb filozófiai érvet Isten léte ellen Bertrand Russell tömör kijelentése jól összefoglalja: "Azt mondanám, hogy a világ egyszerűen van és kész." Képzeljük csak el, hogy Tamás azt mondta volna: Isten egyszerűen van és kész. Az ateista filozófia, a világot érthetetlen végső ténynek tekinti. A katolikus nézetet Tamás alapján úgy foglalhatjuk össze, hogy nem lehet hézag az anyagi okság területén, mert minden ilyen hézag két ellentmondást foglal magában: 1. Az anyag spontán keletkezhet, vagyis véletlenül, ok nélkül a semmiből. (Ez a ma általánosan elfogadott nézet.) 2. Isten a teremtés után továbbra is folyamatosan új anyagot hoz létre. Tamás mindkét ellentmondást tagadja, ugyanakkor Istent sem tekinti egy érthetetlen végső ténynek, melyben csupán hinni lehetne, és akinek létét ne kellene bizonyítani. A katolikusok hite kizárólag a kinyilatkoztatásra irányul és nem Isten létére, mely nem hit kérdése, hanem egy filozófiai probléma, amit a katolicizmus Tamás által megoldottnak tart.
16. A manapság legelterjedtebb kritika az a kijelentés, hogy Darwin evolúciós elmélete megcáfolta Tamás érveit. Azon túlmenően, hogy az evolúció célszerűen működik, tehát alátámasztja az ötödik utat, tudni kell, hogy alapjait maga Tamás rakta le. Arisztotelész Fizikájának 2. könyvéhez írott kommentárjában világosan megelőlegezi Darwin elméletét a természetes kiválasztódásról. A Summa Theologiae 1. részének 45. kérdésének 8. szakaszában foglalkozik a kérdéssel. Itt négy nézetet vizsgál, melyből az első három különféle filozófiai nézetek alapján azt állítja, hogy mindig minden teremtődik, a természet működéséből semmi nem keletkezhet. A negyedik arra hivatkozik, hogy ha valamit a természet hoz létre az nem teremtmény, így volnának olyan dolgok, amik nem teremtmények, ez viszont eretnek állítás. Tamás válaszában megemlíti, hogy már Szent Ágoston megkülönböztette a szaporodást a teremtéstől, majd rámutat az első három filozófiai álláspont (például Anaxagoras, Platón) téves részeire és cáfolja azokat. Érdekes momentum, hogy az egyik cáfolatban kora természettudományos álláspontja alapján hivatkozik az ősnemzésre, melyet később a szintén katolikus Pasteur teljes biztonsággal megcáfolt, de éppen ez méginkább igazat ad Tamás filozófiai megállapításának. Tamás álláspontja tehát a következő: "A természeti test formája nem subsistáló lény, hanem az, ami által valami létezik. Mivel (...) csak a subsistáló dolgot lehet teremteni (...), a formák nem keletkeznek és nincsenek teremtve, hanem mással együtt vannak teremtve. (...) A teremtés nem elegyedik a természet működésével, hanem a természeti működés előzetesen feltételezi a teremtést." Amint a negyedik nézet kapcsán kifejti, saját álláspontja azért nem eretnek, mert "a természet működése előzetesen feltételez teremtett lételveket, és így azokat a lényeket, amelyeket a természet hoz létre, teremtményeknek nevezzük." Ezzel Tamás már a középkorban megoldotta a darwini evolúciónak, a katolikus teológia szempontjából problémamentes elfogadhatóságát.
17. Kant úgy vélte, hogy az ötödik út (célirányosság) kizárólag a hasonlóságra támaszkodik. Például találunk egy órát és ebből következtetünk az órás létére, ugyanígy a természet célszerű rendjéből az alkotóra. Azonban ebből a hasonlóságból semmi nem következik, ha valami mégis az csakis a dolgok rendezője lehet és nem a dolgok létesítő oka. Erre az ellenvetésre először azt tudjuk mondani, hogy az ötödik út nem a hasonlóságra támaszkodik, hanem arra a tényre, hogy a világban az értelem nélküli lények célszerűen működnek. Másodszor pedig azt, hogy a dolgok létesítő okával nem az ötödik, hanem a második út foglalkozik.
18. Sokan a véletlennel magyarázzák az értelem nélküli lények (például atomok) célirányos működését. Azonban az értelem nélküli lények lényegüknél fogva közömbösek bármilyen elrendeződés irányába, tehát szükségképpen tőlük különböző oknak kell célirányosan elrendezni őket. Ami pedig a véletlent illeti, az nem olyan létmozzanat, aminek nincs oka, csak mi nem ismerjük azt. Például, ha pénzt találunk az utcán, annak is van oka, mégpedig kettő: valaki leejtette és mi arra mentünk.
19. Az ontológiai istenérv lényege az, hogy Isten létét annak puszta fogalmából vezeti le. Kant úgy vélte, hogy ennek alapján bármely fogalmat valóságosnak tarthatunk (például 100 tallér), tehát nyilvánvaló az ontológiai érv tarthatatlansága. Továbbmenve azt állítja, hogy minden istenérvnek, így Tamás öt útjának is az ontológiai Istenérv az alapja, ezért nem bizonyítanak semmit. Erre először is azt mondhatjuk, hogy a végtelen lény lényegileg másként viselkedik a létezéssel szemben, mint a véges lény, tehát Kantnak az ontológiai istenérvet cáfoló elmélete hibás. Másrészt az ontológiai istenérvet Tamás sem fogadta el, csak ő felismerte annak valódi tévedését: ha valaki olyan lényre gondol is az Isten szó alatt, melynél nagyobb nem gondolható el, ebből még nem következik, hogy értelmünktől függetlenül is létezik. Harmadsorban Tamás útjainak nem előfeltétele az ontológiai istenérv, ugyanis ha az abszolút legnagyobb létezés okozati következtetés útján bizonyítható, akkor jogos a megállapítás, hogy létezése szükségszerű.
20. Sokan úgy gondolják, hogy Newton mozgástörvénye megcáfolta Tamás első útját, mivel egy test egyenes vonalú, egyenletes és megszakítatlan mozgását nem kell külső mozgatóra, vagy változtatóra visszavezetnünk. Azonban az egyenes vonalú egyenletes mozgás a változás hiányára példa. Az első mozgástörvény ki is mondja, hogy ezen mozgásban változást csak kívülről jövő hatás idézhet elő, vagyis Newton ugyanazt állítja mint Tamás, hiszen az első út nem a mozgásra, hanem a változásra hivatkozik.
21. Vannak filozófusok, akik megvannak győződve igazukról, de mivel nem tudják azt bizonyítani, hamis érveléshez folyamodnak az emberek meggyőzése érdekében. Például Hume az okság tagadásával kívánta cáfolni Isten létét, de más esetben elismerte az okság cáfolhatatlanságát. Arról nem is beszélve, hogy azon okból írt könyvet, hogy cáfolja az okságot.
Záró gondolatok
22. Tamás az őt megelőző filozófusok, főként Arisztotelész érveit tökéletesíti. Világosan kell látnunk, hogy nem a keresztények Istenét bizonyítja, hanem azt, hogy a világ esetleges létformájú, ezért szükségszerűen kell léteznie abszolút valónak, egy szükségszerű lénynek. Az ő korában ezt a lényt mindenki Istennel azonosította, ezért zárja minden bizonyítását azzal, hogy ezt a lényt nevezi mindenki Istennek. Nem ateistákat akart meggyőzni, hanem egyrészt azt kívánta bemutatni, hogy a katolikus hit értelmes és ésszerű, filozófiailag alátámasztható tanrendszer, másrészt azt, hogy a pogány filozófusok is a keresztény Istenkép felé közeledtek.
23. Az abszolút való létének bizonyítása (az öt út) után rögtön felteszi a kérdést, hogy ez a szükségszerű lény anyagi természetű-e, és bizonyítja, hogy nem: 1. Tapasztalati tény, hogy egy test sem lehet változatlan változtató. 2. Az első lénynek szükségszerűen actusban kell lennie, és egyáltalán nem lehet potentiában, ámde minden test potentiában van. 3. A test vagy élő, vagy élettelen. Az élő test viszont nem mint test él, hiszen akkor minden test élne. Vagyis valami más élteti a testet, ámde az ami a testet élteti, nemesebb mint a test, tehát az abszolút valónak szükségszerűen szellemi létezőnek kell lennie. A természetes ész által ennél tovább nem lehet jutni, viszont az abszolút való létezésének bizonyításában egy olyan formához jutunk, mely a keresztény istenképnek legjobban megfelel.
24. Kant az öt út klasszikus kritikusa több logikai hibát vét: összetéveszti a formális szükségszerűséget az anyagi szükségszerűséggel, vagyis a gondolati szükségszerűséget a létbeni szükségszerűséggel, illetve a kettőt egyenlővé teszi. Rossz a kiindulási alap, így elkerülhetetlen a tévedés. Ugyanakkor tagadja a metafizikát. Azonban a metafizika tagadásához felsorakoztatott érveket metafizikai módszer útján próbálja bizonyítani, ami önellentmondás, így érvelése hiábavaló.
25. Tamás öt útja a több ezer oldalas Summa Theologiában két oldalt foglal el, ugyanis e műve nem filozófiai, hanem teológiai írás, ő maga pedig elsősorban teológus és csak ennek függvényében filozófus.
26. Egy nagyon fontos dolgot állandóan szemelőt kell tartanunk. Mindig az eredeti forrásokból tájékozódjunk és ne kommentárokból, tájékoztató írásokból. Ez érvényes a jelen munkára is. Tamást magát kell tanulmányoznia annak, aki kíváncsi nézeteire. Amennyiben nem beszéljük a középkori latint, akkor hiteles fordításokhoz folyamodjunk, tudva: minden fordítás egyben értelmezés.
27. Tamás az első útját tartotta a legmeggyőzőbbnek, a Summa contra Gentiles című művében részletesebben is foglalkozik vele. Ma inkább a harmadik utat tekintik a legerősebb érvnek. Egy elfogulatlan nemhívőnek annyiban lehet érdekes Tamás öt útja, hogy azok láttatják: a katolikus tanítás ésszerű. A filozófiát nem világnézeti harcként kell értelmezni, hanem az igazság kutatásaként. Ilyen értelemben az eltérő meggyőződésű, de becsületes filozófusok, társai egymásnak az igazság keresésében.
Jegyzetek
- A tárgyalt témák a Summa Theologiae 1. része 2. kérdésének 1-3. szakaszában, illetve a 3. kérdés 1. szakaszában találhatóak.
- Tamás öt útja a Summa Theologiae 1. része 2. kérdésének 3. szakaszában található.
Felhasznált irodalom
Aquinói Szent Tamás: Summa Theologiae - Prima Pars. Gede Testvérek BT., 2002.
Walter Brugger: Filozófiai lexikon. Szent István Társulat, 2005.
Brian Davies: Bevezetés a vallásfilozófiába. (1993.) Kossuth Kiadó, 1999.
Bolberitz Pál - Gál Ferenc: Aquinói Szent Tamás filozófiája és teológiája. Ecclesia, 1987.
Bolberitz Pál: Isten, ember, vallás a keresztény filozófiai gondolkodás tükrében. Ecclesia, 1986.
Jáki Szaniszló: Isten és a kozmológusok. (1989.) Ecclesia, 1992.
Jáki Szaniszló: Eszközadta üzenet. Értekezés az igazságról. (1999.) Jel Könyvkiadó, 2002.
Megjegyzés
Készült: 2009-ben.
2011. január 28.