Történelmi előzmények
1. A félelemmentes tanulás első szószólói nem a modern reformpedagógia képviselői voltak, hanem Platón (i. e. 427-347). "Ne erőszakkal oktasd tehát a gyermekeket a tanulmányokra (...) hanem játszva tanuljanak." (Állam) Ugyanakkor a túl "liberális" athéni nevelési elveket is kritizálta, mondván az elkényeztetés elégedetlen, indulatos és ingerlékeny jellemet fejleszt ki. Mindez azt mutatja, hogy az ő korában sem volt homogén a nevelés.
2. Arisztotelész (i. e. 384-322) pedagógiáját a Nikomakhoszi etikában fektette le. Lényegében a szoktatásra teszi a hangsúlyt, tehát nem az értelmi tanítás, hanem a példamutatás a célravezető, amit utánozhat a gyermek. Ezután következhet az oktatás, a már elsajátított dolgoknak az ész útján való tudatosítása.
3. Marcus Fabius Quintilianus (35-100) szerint a tanárnak minden gyerekkel, a velük született sajátosságaikat figyelembe véve kell foglalkoznia, módszereit az egyénhez kell igazítania.
4. Origenes (184-254) arra buzdít, hogy a felnőttek "ereszkedjenek le a gyermekekhez, hogy használjanak nekik, (...) a gyermekek számára olyanok legyenek, mint a gyerekek." Azért, mert bölcsebbek vagyunk, ne nézzük le a kicsinyeket (In Matth. tract. 7). A kereszténység viszonyát a gyerekekhez alapvetően meghatározta Jézus mondása: engedjétek őket (a gyerekeket) hozzám, "hisz ilyeneké a mennyek országa" (Máté 19. 13-15). Ne feledjük: a rómaiaknál az apa bármikor büntetlenül megölhette gyermekét. A kereszténység óriási, minőségi ugrást tett a gyermekszemlélet terén.
5. Aranyszájú Szent János (344-407) (Johannes Chrysostomus) a verést nem tartja célravezetőnek. Inkább büntessünk szóban, még inkább hassunk a gyerekre szeretettel. A nevelés fontos eszközének tartja a mesét! Az Újszövetséget csak serdülőkorban ajánlja ismertetni. (Nagy hiba a bibliai történetek meseszerű tálalása, amint az ma szokásban van, ezáltal a kereszténység meseként rögzül a gyermekben.) A házasság előtti nemi életet természetesen elveti, de az elfojtást is, a korai nemi életet ajánlja a korai házasságon belül. Tévhit a keresztények állítólagos szexellenessége. Ez a protestáns szokás korábban csak elszigetelt jelenség volt, mint például Nisszai Szent Gergely (334-395) (Gregorius Nyssenus) esetében, aki azt állította, hogy az ártatlanság állapotában a nemzés nem közösülés útján történt volna, annak rútsága miatt. Úgy vélte, csak azért teremtett Isten férfit és nőt, mert számolt a bűnbeeséssel. Aquinói Szent Tamás (1225-1274) szerint viszont "ez ésszerűen nem állítható. Amik ugyanis az ember természetéhez tartoznak, azokat Isten sem nem vonja el, sem nem adja meg a bűnbeesés miatt. Ámde nyilvánvaló, hogy az embernek (...) a természetéhez tartozik a közösülés általi nemzés (...) ezt mutatják az erre alkalmas szervek. Ezért nem lehet azt mondani, hogy ezeket a természetes szerveket -a többi szervhez hasonlóan- nem használta volna az ember a bűnbeesés előtt." (Summ.Th. 1. rész, 98. kérdés, 2. szakasz.) Visszatérve témánkhoz, Aranyszájú Szent János alapvető fontosságot tulajdonít a nevelő személyének. (Minden pedagógia tanárfüggő, elsődleges a kiváló nevelő, a pedagógiai módszer csak ezután következik.) Szent Jeromos (Hieronymus) (347-420) is őt követi elméletében.
6. A középkori gondolkodást meghatározó legnagyobb hatású személyiség Szent Ágoston (354-430) a kényszer nélküli tanulás fontosságára hívta fel a figyelmet, a kisgyermekkori természetes tanulásra hivatkozva. A beszédtanulást állítja példaként, hangsúlyozva: "eléggé világos, hogy többet ér az ilyen tanulásban a tudás kötetlen vágya, semmint a szükség félelmes szabálya." (Vallomások) Rendkívül figyelemre méltó, hogy Augustinus a fejlődés szempontjából fontosnak tartotta a gyermek és édesanyja háborítatlan kapcsolatát, értve ezalatt a minél tovább tartó szoptatást. A korai elválasztást kimondottan veszélyesnek, szerencsétlenségnek tartotta. "Ügyeljetek arra, hogy idő előtt el ne válasszák a csecsemőt." (130. zsoltárhoz fűzött magyarázat.) Ugyanakkor határozott véleménye szerint a gyermeket 7 éves koráig otthon kell nevelni.
7. A középkor gyermekközpontúbb volt, mint a mai világ. Montaillou délfrancia falu hétköznapjairól tudósít egy rendkívül részletes, a katharok (cathar) után kutató inkvizíciós vizsgálat az 1294-1324 közötti időszakból. E szerint az anyák maguk szoptatták gyermekeiket, méghozzá jóval 2 éves kor utánig. Ezalatt soha nem vált el a gyermek anyjától, az karjában tartva vitte mindenhová, így biztosítva öntudatlanul a lelki fejlődéshez szüksége fizikai kontaktust. A gyermek iránti gyengédség kifejezése, látványos megnyilvánulása mindennapi természetes gyakorlat volt. (Hasonlítsuk ezt össze Dickens protestáns-kapitalista világával.) A haldokló gyermeket édesanyja egész nap karjában tartotta.
8. A középkorban a gyermekkor szakaszai a következők voltak: születéstől 7 éves korig tartott a kisgyermekkor. Ekkor a gyermeket óvni gondozni kell. A szülők felelősségre vonhatók a gyermek bántalmazása miatt - a középkorban! 7 éves korban jut öntudatra a gyermek, ettől kezdve képes személyes bűnt is elkövetni. Ezután a lányok gyorsabban fejlődnek, így a következő szakasz, a gyermekkor náluk 7-től 12 éves korig, míg a fiúknál 14 éves korig tart. 7 éves korban kezdődik az iskolai vagy mesterség tanulás, de a fő hangsúly a játékon és jellemfejlődésen van. Ezután az ifjúkor következett. Az, hogy ez meddig tart azt különbözőképpen ítélték meg: a legkorábban 21. életév (Bartholomeus Anglicus), 25. életév (Dante), sőt 28. életév (Sevillai Izidor). Ebben a korban a fiatalok könnyen befolyásolhatóak, amit ma az érés kitolódása idején, a nagykorúság meghatározásában (lásd például a választójog időpontjának meghatározását, jogosítvány megszerezhetőségét, de a büntethetőséget is), figyelembe kellene venni.
9. Aquinói Szent Tamás 1265-1268 között a római Santa Sabina rendházban kísérleti iskolát alapított, ahol saját módszere szerint oktatott, jelentős újításokat bevezetve. Ennek eredménye a kezdők számára írt Summa Theologiae lett, melynek előszavában hangsúlyozta, hogy a korábbi szerzők munkáiban lévő tudás elsajátítása során számtalan tényező hátráltatja a tanulást. A tananyag egyrészt haszontalan dolgok tömegével van megterhelve, másrészt nincs megfelelően elrendezve, így az unalmat és zavart kelt. Utal a megfelelő forma szükségességére is, idézve Szent Pált (gyermekeknek tejet adnak, nem szilárd ételt, 1Kor. 3,1-2). (Summ.Th.Prol.) Tamás egy szervesen rendezett szintézis ad elő. Nem érdekli a tananyag egyes részeinek megtanulása, célja e részek közötti belső kapcsolatok, és az egész mű koherenciájának megragadása. Az anyag visszamondásának képessége nem egyenlő a tudással. Tamás pedagógiájának középpontjában az értelmes gondolkodásra való nevelés állt.
A reformpedagógia modern gyökerei
10. Általános nézet szerint a kereszténység romlottnak tekinti az embert, a felvilágosodás pedig jónak. Ez tévedés. A kereszténység is alapvetően jónak tekinti az embert, hiszen tanítása szerint Isten mindent jónak teremtett (Ter. 1,31). Általános tapasztalat, hogy az emberek hajlanak a rossz cselekedetekre, arra hogy csak magukkal törődjenek. Az álláspontok csak abban különböznek, hogy mit tartunk ezek okának. A kereszténység a bűnbeesés hatását, az áteredő bűnt, mely öröklődik, mint egyfajta genetikai hiba. A felvilágosodás szerint az ok a környezet, a társadalom, ami megrontja az embert. E nézet megalkotója Rousseau. A reformpedagógiák rousseaui szemléletűek. Jean-Jacques Rousseau (1712-1778) szerint: "a nevelés legnagyobb titka éppen az, hogy nem nevelünk." Ne feledjük: Rousseau fő célkitűzése a régi rend, a keresztény kultúra lebontása volt. Minden munkája ezt célozza mögöttes tartalomként. Az előítéletek lebontása, a világnézeti harc elutasítása elvezethet bennünket a közös értékek felfedezésére, az abban való találkozásra. A reformpedagógia nem világnézeti fegyver, hanem a gyermek javát szolgáló eszköz.
11. Rousseau ötvözve Nietzschével, az eredmény Ellen Key (1849-1926). A radikális svéd tanítónő "A gyermek évszázada" című művével indítja útjára a reformpedagógiai mozgalmat. Spencer, Darwin, Galton, Owen nézeteit használta fel. Egyes meglátásai ma is radikálisnak számítanak, amiktől ma még messzebb vagyunk, mint száz évvel ezelőtt. A reformpedagógia elindítója szerint a nevelés fő terepe a család, melyhez az anya és gyermeke társadalmi helyzetét kell megszilárdítani szociális alapon, mivel a nő elsőrendű hivatása az anyaság. Ha e legalapvetőbb dolgát betölti, csak akkor lehet szó egy jobb világról, egészséges lelkű generációkról. Ha ez háttérbe szorul, vagy más dolog mellett funkcionál, akkor beteg lesz a társadalom. Saját szempontjából sem mindegy miként tölti be a nő legfőbb hivatását. "Az anyaság lényeges tényezője a női természetnek. (...) Én a nő igazi szabadságát akarom, vagyis azt, hogy a nő kövesse saját természetét, akár kivételes nő, akár egyszerű asszony. (...) Csak ha majd a családi otthon visszahódítja a gyermeket az iskolától (...), az anyák pedig megszabadulnak a házon kívül végzett munkától vagy a társadalmi élettől és újra a gyermekeké lesznek, csak akkor valósulhat meg Rousseau és Spencer szellemében a természetes nevelés, amikor a gyermeket a családi otthon neveli az életre." (Ellen Key)
12. A történelemben jól láthatóan két pedagógiai irányzat vonul végig, két fő áramlat, számtalan változatban, tehát nem a régi és új áll szemben egymással, hanem két ősi hagyomány: az önálló gondolkodású egyéné, és a mások véleményét magáévá tevő tucatemberé. A reformpedagógia a felvilágosodás eszméire építve képviseli az ókorból a középkoron át korunkig vonuló egyik hozzáállást, mely radikálisan szemben áll a szintén a múltban gyökerező, majd azt a végletekig vivő újkori protestáns-polgári-kapitalista eszmény embertelen iskolarendszerével, melynek legkifejezettebb formája Johann Friedrich Herbart (1776-1841) pedagógiája (porosz iskola).
13. Herbart pedagógiája tudományos módon kidolgozott elméleti pedagógia, melynek célja a nemzetállam érdekeinek alárendelt olyan embertípus kialakítása, ahol minden vágy és önmegvalósítás háttérbe szorul, az egyén aláveti magát a nemzetállam hatalmának. E rendszerben az állam egyetlen feladata a nemzet egységének és nagyságának biztosítása, amelyhez vakfegyelmű, totálisan engedelmes állampolgárokat szükséges tanulógyárakban előállítani. A nevelés célja az állam központi szerepének megerősítése (Hegel).
14. A Herbart által kidolgozott, majd Tuiskon Ziller (1818-1882) és Wilhelm Rein (1847-1929) által továbbfejlesztett pedagógia lényege címszavakban: minden előre megtervezett, megszabott, a tanulót erős kontroll alatt tartó, egy adott rendszerbe beleigazító, minden gyermeket azonosan kezelő. Tanterv, tanmenet, naprakész tananyag, szigorú órarend. Merev padokban ülő és csendben figyelő diákok. A katedra magasából letekintő, fegyelmező eszközökkel ellátott, uralkodó tanító. Fegyelem, büntetés, jutalmazás. Erkölcsös, fegyelmezett állampolgárok gyártása, akik alárendelik magukat a nemzeti állam érdekeinek.
Szemléltetés:
15. A polgári liberális világban (Anglia, USA, Franciaország) egy új nevelési ideál jött létre, melynek alapja a fejlődésbe vetett hit (pozitivizmus) volt. A pozitivista gondolkodók elvetették a lét metafizikai kérdéseit, nem kutatták az emberi lét végső okát, hanem a kézzelfogható fizikai világot és a társadalmi tényeket vizsgálták, és ezekből vontak le végső igazságokat. Úgy vélték, filozófiájuk véget vet a szellemi anarchiának, amit a különböző vélemények sokasága okozott. Céljuk a tudás egységesítése által a vélemények egységesítése volt. (Tömegtermelés hatása a gondolkodásra.) Véleményük szerint a nevelés által ki kell kapcsolni az egyéni vonásokat, a cél az egységes szellem. Ezért meg kell szüntetni a hagyományos teológiai, metafizikai, irodalmi jellegű nevelést. Ezzel Auguste Comte (1798-1857) filozófiáját kívánták hozzáigazítani a korszellemhez, a polgári világ elképzeléseihez. Herbert Spencer (1820-1903), a pozitivizmus pedagógiáját kidolgozó gondolkodó szerint a változás nem más, mint örökös fejlődés. A nevelés feladata az egyén felkészítése az örökös fejlődés hitén alapuló társadalomhoz való alkalmazkodásra, a földi életre. Csak azt kell tanítani ami szükséges ehhez, tehát ami hasznos (kapitalista szemlélet). Mik ezek? Az önfenntartás közvetlen és közvetett módjai: jó egészség, és a termeléssel, kereskedelemmel kapcsolatos tudományok. A fajfenntartás ismeretei. Társadalmi-politikai ismeretek, mely nem más, mint leíró szociológia, a fejlődés bemutatása. A szabadidő eltöltésének módjai (művészet, a természet szépségei). A pozitivizmus nézetei alapvetően hatottak a reformpedagógiára.
16. Az utolsó láncszem a reformpedagógia felé Eduard Claparede (1873-1940). Az ő nevéhez fűződik az experimentális pedagógia, a funkcionális nevelés, és a genfi Rousseau Intézet alapítása (1912).
17. Tévedés a gyermek-felnőtt radikális szétválasztásának nézete. A híres tétel miszerint "egy ebihal elégséges önmagának, s működése éppen olyan tökéletes, mint a békáé; nem tökéletlen, nem elégtelenülműködő béka" ott téved, hogy az ebihal minden funkciója arra irányul, hogy békává váljon. A gyermek valóban nem tökéletlen felnőtt, de a gyermek és a felnőtt végeredményben nem két külön dolog, hanem mindkettő ugyanaz: ember. Éretlen és érett ember, mindkettő sajátmaga. Hiba, ha a felnőtt gügyét játszik, mivel az utánzás döntő a gyermek fejlődése szempontjából. Ugyanakkor a tanulás legmegfelelőbb terepe a természetes játék, tehát hagyni kell a gyermeket szabadon játszani, nem pedig személyiségfejlesztő játékokat kiagyalni a számára. A gyermek fejlődésének autonómiáját tiszteletben kell tartanunk.
18. A gyermeknek nem segítőre, hanem példaképre van szüksége, akire felnéz, egyszóval tekintélyre. A tekintély szó alatt nem valamely autoriter uralkodást értünk, a tekintélyt nem ráerőszakolják a gyermekre, hanem az szabadon elfogadja, tehát a tekintélyt ki kell érdemelnie a felnőttnek. A tekintély ezért lényegéből adódóan nem alkalmaz hatalmi eszközöket, arra csak annak van szüksége, akinek nincs tekintélye. A valódi tekintély erőszakmentes.
19. A kollektivista társadalmak szerint a gyermek az állam tulajdona, ezért az jogosult nevelésére. A liberális társadalmak gyermekjogi rendszerei tulajdonképpen a szülőktől való elválasztást szolgálják, a társadalom kívánalmai szerinti alakítást, a család önrendelkezési jogának, ezáltal az ember szuverenitásának, autonómiájának korlátozását. A kereszténység szerint az ember Isten teremtménye, s mint ilyen az Ő tulajdona. Ebből következően a gyermek nem a szülőké, Isten tulajdonát rájuk bízta, amiért felelősséggel tartoznak.
20. Dobszay László (1935-2011): "A klasszikus pedagógiában a felnőtt komolyan vette a gyermeket - maxima debetur puero reverentia, azaz: a gyermeket a legnagyobb tisztelet illeti. (...) A klasszikus pedagógia bevezette a gyermeket a felnőttvilágba, helyesebben: magába az egyetlen, a valódi, az igazi világba. Nem műkultúrát épített a gyermeknek, hanem társként melléállt, hogy belépjenek a tényleges kultúrába. (...) A gyermek növekedett, nem pedig a nevelő infantizálódott vagy kamaszodott. Gyermekkorom legnagyobb hatású találkozásai azok voltak, amikor egy felnőtt nem csinált velem "pedagógiát", csak egyetlenegyet tett: maga mellé engedett. Kibírt, időt szánt rám, nem sietett el mellettem. (...) Ez volt a pedagógia útja évezredeken át. (...) A gügyi alig néhány évtizedes." Ellen Key: "A mai nevelés legnagyobb bűne, hogy a gyermeket nem hagyják békén. (...) A nevelés legnagyobb titka, hogy nem nevelünk."
21. G. K. Chesterton (1874-1936) szerint a szabadság visszaszorulása témánkban is tettenérhető. A régi pedagógus elverte a nebulót, ha az nem tanulta meg a nyelvtant, azután kiküldte az udvarra, hogy játszon amit akar, vagy ne csináljon semmit, ha nem akar. A modern pedagógia nevelője követi a gyereket az udvarra és valami egészséges tevékenységre kényszeríti. Az a gondolat, hogy a környezet alakítja az embert, mindig összekeverik azzal a teljesen különböző nézettel, hogy egy bizonyos irányba alakítja. A környezet éppúgy működhet negatív irányban, mint pozitívban. Ha az ember fenyőfák között születik, ez jelentheti, hogy szereti a fenyőfákat, de azt is jelentheti, hogy utálja őket. Egész komolyan, azt is jelentheti, hogy sosem látott fenyőfát, vagy jelentheti ezek bármilyen arányú és fokú kombinációját. Minden pedagógiai iskola tekintély, a nevelés pedig átadás. Ezt nem értik azok, akik a nevelés alatt azt értik, hogy kihúzzuk a gyermekből a benne szunnyadó képességeket. Szerintük a gyermek lelkében ősi sóvárgás él a görög írásjelek és a többismeretlenes egyenletek iránt, a nevelő pedig óvatosan felszabadítja ezeket a vágyakat. Természetesen minden gyerekben számtalan képesség lakozik, azonban a nevelő dönti el önkényesen, hogy melyiket fejleszti és milyen irányba. A felfedezett negatív hajlamait feltételezhetően nem kívánja kibontakoztatni. Ahhoz, hogy egy értelmes mondatot kihúzzunk a gyermekből, először bele kell plántálni a nyelvet.
22. Johann Heinrich Pestalozzi (1746-1827) alapvető tette, nagyságának bizonyítéka volt az emberről vallott optimista felfogásának módosítása. Élettapasztalata beláttatta vele Rousseau nézetének tarthatatlanságát, melyre az élet cáfolt rá. Az hogy a gyermek a természet romlatlan része, hogy szent, a romantikából táplálkozott. Pedagógiájának legfontosabb elemét megváltoztatva az erkölcsi felemelkedést célozta meg. Módszere a középkori szerzetesség gyakorlatára emlékeztet: munka és tanulás.
23. Jean Paul Friedrich Richter (1763-1825) felismerte a játék fontosságát, méghozzá azoknak a játékoknak a fontosságát, melyek nem a valóság hű utánzatai, hanem leegyszerűsített dolgok, mert azok lehetővé teszik a fantázia kibontakozását. Fontos a tánc (testköltészet) és a zene. Hatása: német reformpedagógia, művészetpedagógia, Rudolf Steiner (1861-1925) - Waldorf.
24. Friedrich Fröbel (1782-1852) foglalkoztatási eszközeit Maria Montessori (1870-1952) használja majd fel pedagógiájában, családszerű iskolai közösség koncepcióját pedig Peter Petersen (1884-1952) - Jena Plan.
25. A reformpedagógia első képviselője az angliai New School (1889) (alapító: Cecil Reddie, 1858-1932) napirendje kísértetiesen hasonlít egy középkori kolostor napirendjére.
26. Hollandiában az 1917. évi alkotmánymódosítás szerint Európában mind a mai napig egyedülállóan a magán-, és a felekezeti iskolák teljesen egyenjogúak az állami nyilvános iskolákkal, vagyis minden oktatási intézmény teljes anyagi támogatást kap. A teljesen szuverén magániskolák korlátlanul alapíthatók. Mindez a különféle reformpedagógiai iskolák paradicsomává tette Hollandiát.
Reformpedagógiai irányzatok
27. A reformpedagógia fontosabb irányzatai: Montessori, Waldorf, Dalton, Jena, Freinet, Alternatív-iskolák.
28. Az alternatív iskolák a többi reformpedagógiával szemben nem egy meghatározott pedagógiai módszert követnek, hanem minden alternatív iskola a saját (tanárok, szülők) elképzeléseit valósítja meg. Közös bennük a szabadság eszménye, a kapitalizmus és a társadalmi intézmények kritikája, bázisdemokrácia, a tekintélyelv radikális elutasítása. Radikális szabadelvű nevelésről van szó, melynek 1968-ban van eszmei alapja, de gyökerei egészen Lev Tolsztoj Jasznaja Poljanában létrehozott iskolájáig mennek vissza.
29. Célestin Freinet (1896-1966) elutasítja, hogy a pedagógia a politika eszköze legyen, hogy előre meghatározzuk azt a rendszert, amiben a gyerekeknek élniük kell majd, és e szerint neveljük őket. Célkitűzése az osztálynélküli igazságos társadalom volt, ahol megszűnik a kizsákmányolás. Pedagógiájának lényege a szabad önkifejezés, kényszer nélkül hagyják a gyermeket szabadon megnyilvánulni. A pedagógus feladata a segítés az önmegvalósítás kibontakoztatásában. A gyermeket rávezeti a különbözőségek a másság elfogadására. Nem átadja az igazságot, hanem az igazság kutatására indít, a megismerésre. Elsősorban nem a tudás átadása a cél, hanem a kutató, kísérletező gondolkodásmód, a kritikai szellem elsajátítása. Mindezt azért teszi, mert a gyermek által felfedezett tudás ad mély ismeretet, nem pedig az átvett dolgok. Közösségi szinten a másság elfogadásával történik a konfliktusok kerülése. Fontos a természetközeli környezet mint optimális közeg biztosítása, valamint a gyermek önállóságára való építkezés. Nincs felülről irányítás, hanem pedagógus-gyermek partner kapcsolat, szabad önkifejezés, nyitottság, elfogadás és feszültségoldó beszélgető körök. Jellemző a hagyományos keretek felbontása, az önmagáért való rend felszámolása. (Például a reggeli egész délelőtt ki van téve, mindenki akkor eszik, amikor éhes.) A rutinszerű gyakorlás másodlagos, minden tevékenységnek önálló értelme van. Mindez projekt módszerben, a jelenségek komplex vizsgálatára ösztönzéssel, a részterületekben való elmélyüléssel, végül egyeztetéssel a más területeken vizsgálódókkal.
30. A Helen Parkhurst (1887-1973) (Montessori tanítványa) alapította Dalton-terv középpontjában a liberális demokrata világnézet áll, a szabadság, öntevékenység, együttműködés, hatékonyság.
31. Jena Plan: megalkotója Peter Petersen kora reformpedagógiájának szintézisét adta. Felszámolta az osztályrendszert, melyben az osztályismétlők lemorzsolódnak. Ehelyett csoportokat hozott létre, több évfolyammal vegyesen. A csoportokban átlagosan három évet tölt egy tanuló, mielőtt felsőbb csoportba lép. Azt, hogy ez mikor történik meg, nem csak a tanulmányi eredménye dönti el, hanem értelmi képességei, erkölcsi tulajdonságai, testi fejlettsége, viselkedéskultúrája stb. egyszóval általános érettsége. Ezáltal a gyengébb képességű nem izolálódik, nem marginalizálódik, és főként nem kell mindent újrakezdenie, hanem mindenben folyamatosan halad tovább, ahol éppen tart, és nincs szereprögzülés sem (osztály legjobb, legrosszabb tanulója). Felsőbb csoportba lépve újra "kicsi" lesz a gyermek, ami alkalmazkodásra kényszeríti. Órarend helyett heti munkaterv van. Kiscsoportokban mód van a gyermeket érdeklő témában való elmélyülésre. Hiánypótlás, új készségek elsajátítása, fakultációs tárgy elmélyült tanulása, csoporttanfolyam. A nagyobb hatékonyság érdekében Petersen átvette a Waldorf-iskola epochális oktatási rendszerét.
32. A Montessori és a Waldorf pedagógiával külön írásban foglalkozom.
33. Célom az volt, hogy témánk mögé nézzünk és (legalább futólag) filozófiai alapjait, kultúrális vonatkozásait vizsgáljuk meg. Álláspontom szerint minden dolog esetében ez a döntő kritérium, így a pedagógia esetében is.
Felhasznált irodalom
Németh András - Ehrenhard Skiera: Reformpedagógia és az iskola reformja. Nemzeti Tankönyvkiadó, 1999.
Németh András: A reformpedagógia múltja és jelene. Nemzeti Tankönyvkiadó, 1998.
Mészáros István - Németh András - Pukánszky Béla: Neveléstörténet. Bevezetés a pedagógia és az iskoláztatás történetébe. Osiris Kiadó, 2005.
Ellen Key: A gyermek évszázada. Tankönyvkiadó, 1976.
G. K. Chesterton: Mi a baj a világgal? (1910). Kairosz Kiadó, 2004.
Dobszay László: Jegyzetek a liturgiáról. Új Ember Kiadó, 2001.
Lev Tolsztoj művei 2. Magyar Helikon, 1965.
Aquinói Szent Tamás: Summa Theologiae - Prima Pars. Gede Testvérek BT., 2002.
Aquinói Szent Tamás: Catena Aurea I. Kommentár Máté evangéliumához. JATEPress, 2000.
Jean-Pierre Torell O.P.: Aquinói Szent Tamás élete és műve. Osiris Kiadó, 2007.
Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgáta alapján. Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, 2003.
2011. szeptember 16.