Salzburgi Érsekség





Rupert, Winfrid, Virgil

1. Az első ismert kelta népcsoport a mai Salzburg környékén telepedett meg (i.e. 1200-450). A terület jelentőségét sóbányáinak köszönhette. Az itt élő kelta népek i.e. 113. előtt foedus-t kötöttek a Római Birodalommal (Imperium Romanum). Claudius (41-54) alatt csatolták Rómához (Norica provincia). Juvavum (a mai Salzburg) ekkoriban elsőszámú központja a területnek, Antonius Pius (138-161) alatt jutott hatalma csúcsára. 488-ban Odoaker kiüríti Noricum-ot. A településről több mint kétszáz évig, Rupert megérkezéséig nincs írásos forrás. Eugippius 511-ben írott művében (Vita Sancti Severini) azonban egy juvavumi szerzetesi közösségről; egy templomról és három szerzetesről tudósít. Az első bajor hercegi dinasztia (Agilolfing) a leginkább romanizált germán törzs a frankok hatására hamar felvette a kereszténységet, méghozzá a katolikus hitet, az akkor divatos arianizmus ellenére. A frank befolyás erős volt, maga Rupert is frank volt, ő mélyítette el a hitet az addig csak névlegesen keresztény bajorok között. Rupert adta a településnek a Salzburg nevet, a latin Juvavum elnevezés kelta eredetű: Iuvarus (Ivarus), a folyóról (Isonta), ami szintén nevet váltott: Salzaha, Salzach. Római maradványnépesség Salzburgtól délre, a 11. századig fennmarad.

2. A rómaiak a terület átvétele után beszüntették a gazdaságtalan sókitermelést, és hazai sót importáltak a provinciába. A 7. században indult újra a sóbányászat Salzburg környékén. A germánok egy technikai újítást vezettek be, így már jó minőségű sóhoz jutottak, ami a középkorban a terület gazdagságát adta. A magas színvonalú technikának köszönhetően már az Agilolfingek idején ipari jellegű sókitermelés folyt (sókút, merítő, faúsztatás, sófőzés). Minden jel szerint ezt a technikát Rupert honosította meg, hiszen az ekkoriban (700) lett kidolgozva és bevezetve a frank kolostorokban (a kolostorok a kor gazdasági központjai voltak). A ruperti modernizáció, a vidék tudatos fejlesztése révén Salzburg jelentősége Bajorországon túl is érezhető volt, hatalmas területeket látott el olcsó és jó minőségű sóval.

3. Rupert 696-715 között működött a területen, ám egyházszervezetet nem hozott létre, e feladat Szent Bonifácra várt. Salzburg mellett 739-ben püspöki székhely lett Regensburg, Passau és Freising is, vagyis kiépült a bajor katolikus egyház intézménye. Ugyanekkor bencés kolostorhálózat is létesült Salzburg központtal. A germánok apostola az angolszász Szent Bonifác (Winfrid) elsősorban nem hittérítő, hanem egyházpolitikus volt. Bajor földön először 719-ben, majd 733-ban járt, 739-ben azonban már a Rómától kapott pápai tejhatalom birtokában tért vissza. Zsinatot hívott össze, ahol egy kivétellel az összes püspök felszenteltségének jogszerűségét kétségbe vonta, és földijeit ültette a püspöki székekbe; a salzburgiba Johannest. Az angol Bonifác azonban méltó ellenfélre talált az ír Szent Virgil személyében, aki Johannes halála után (746) Odilo bajor herceg hívására és támogatásával a salzburgi Szent Péter bencés kolostorból irányította a püspökséget, annak ellenére, hogy Bonifác nem engedte a püspökké szentelését. Szent Virgil kelta királyi családból származó pap, korának kiemelkedő természettudósa volt. Felállított egy tudományos elméletet, mely szerint a Föld golyó alakú. Aethicus álnéven írt egy kozmográfiát, amiből burkoltan az ő és Bonifác nézeteinek ellentéte is tükröződik. Virgil érdeme egyébként a szláv karantánok (szlovének - Karintia) megtérítése is. Bonifác halála után (754) Virgilnek (végre püspökké szentelhették) kézenfekvő volt a frank Rupert tiszteletének kezdeményezése. Felépítette a salzburgi dómot, ami korának kimagasló műszaki és művészi alkotása, Közép-Európa első számú temploma volt. Ami a frankoknak Saint Denis, az a bajoroknak a Szent Rupert székesegyház; egy nép szakrális központja. Felszentelésekor (774. szeptember 24.) Rupert földi maradványait Virgil Wormsból Salzburgba hozatta, és ünnepélyesen elhelyezte a dómban.


Arn (Arno)

4. Arn (740-821) a nagyhatalmú Fagana nemzettség rokona, nyugati bajor nemesi családból származott. Isenben a Szent Zénó kolostorban nevelkedett. (Apja Haholt, templomot alapított Bittlbach-ban.) 756-ban diakónussá, majd 776-ban pappá szentelték Freisingben. 778-ban belépett az elnoni Szent Amand kolostorba, ahol Gisalbert halála után apáttá választották. Ekkor kötött egy életre szóló barátságot Alcuinnal. Mint Nagy Károly hűséges híve és tudós körének tagja 785-től salzburgi püspök. Az Agilolfingek elleni koncepciós perében is Nagy Károlyt támogatta. 788-ban Bajorország betagolódott a Birodalomba, 798-ban Salzburg érseki rangot kapott, a Bajor Egyház központja lett. III. Leó pápa (795-816) 798. április 20-án adta át a palliumot Arnnak, Salzburg első érsekének.

5. III. Leó pápa életvitele rongálta a pápaság tekintélyét, ami nem tetszett az új világrendet építő Nagy Károlynak. A pápa elleni merénylet (799. április 25.) mögött is ő állhatott, így kívánta uralma alá vonni az egyházfőt. A pápa Paderbornba menekült, ahol Nagy Károly a jámbor életvitelre inti, majd Ascherich gróf, Hildebrand kölni, és Arn salzburgi érsek kíséretében visszaküldi Rómába, ahová 799. november 29-én érkeztek meg. Arn konszolidálta a római helyzetet Nagy Károly céljai érdekében kihasználva a helyi hatalmi viszályokat. Arn salzburgi érsek 800 novemberének végén Nagy Károllyal visszatért Rómába, ahol ő vezette a pápa ügyét vizsgáló bizottságot. A pápának nem sikerült magát tisztáznia a vádak alól, ezért Arn egy tisztító esküt szövegezett meg, amit III. Leó 800. december 23-án tett le, ezáltal sikerült őt Nagy Károly engedelmes eszközévé tenni. Karácsonykor a pápa Nagy Károlyt császárrá koronázta, megszületett a mai értelemben vett Európa. (Arab történészek szerint Európa léte az iszlám megjelenésének következménye, egy védelmi reakció, amiben van igazság, de önmagában távolról sem magyarázza a dolgokat. A birodalom eszméje mélyen gyökerezik civilizációkban, ami az iszlám előtti időkbe vezet vissza, a Római Birodalomhoz.)

6. A szláv karantánok még 741-ben a bajorok segítségét kérték az avarok ellenében. Ez térítésük kezdetét is jelentette. Több pogány lázadás után 772-ben a karantánokat végleg megtörték és Karantánia beolvadt Bajorországba, a szlávok germanizálódtak. A Salzburgi Püspökség missziós hatóköre 796-ban már a Bécsi-Medencéig terjedt, amit jelez Bécs legrégibb templomának neve: Ruprechtskirche, vagyis Szent Ruprecht (Rupert) templom. Egykori salzburgi egyházi birtokra utal a közeli Arndorf helységnév is. Karintiában 811-ben a Dráva mentén rögzült a bajor határ, ez egyben a Salzburgi Érsekség déli határa is lett. III. Leó pápa az érseki rangra emelő oklevelében, mint előképre a mai szlovéniai Ptuj késő-antik kori püspökségre hivatkozik. Ezzel kívánták ellensúlyozni az akkori főváros, Regensburg tekintélyét.


Avaricum

7. Az avar missziót Rupert kezdeményezte, de ez akkor még irreális volt, ezért is telepedett le Salzburgban. Az avarok hódoltatása 791 szeptemberében kezdődött. A Nagy Károly vezette frank haderő alemann, bajor, fríz, szász és szláv segédcsapatokkal kiegészülve Regensburgból megindult Avaricum ellen. Ezzel összhangban Nagy Károly fia Pippin Itáliából tört Pannóniába. A cél nem az összecsapás, hanem az elrettentés volt. A főseregben járvány tört ki, ezért a Rábától visszavonult, az egyedül maradt Pippin azonban legyőzte az avarokat. 795-ben és 796-ban Pippin betört az avar Ringbe és kifosztotta azt. A frankok a második betöréskor zsákmányolták az avar hatalom jelképét, Attila kardját. Ekkor Pippin Duna menti táborában (Traisenburg) Arn salzburgi püspök is ott tartózkodott az aquileiai és passaui püspökök társaságában. Ez a Dunai Zsinat határozott a békés térítésről, ami csakis önkéntes lehet. Alcuin is arra bíztatta barátját Arnt, hogy Isten kegyelmét igyekezzen hirdetni, és ne a tizedet behajtani, hiszen a tized erőszakos behajtása miatt került veszélybe a misszió a szászoknál. Alcuin kérte Nagy Károlytól a tized elengedését avarföldön, aminek eredményeként, mintegy 300 évig érvényben volt a csökkentett, úgynevezett szláv tized intézménye. Az avar fejedelem 796-ban Aachenben megkeresztelkedett. Arn salzburgi érsek 799-ben missziós püspököt nevezett ki az avarok térítésére.

8. A salzburgi és passaui fennhatóság határa 828-ban a Rába lett, az attól keletre fekvő vidék Salzburghoz tartozott. Ettől kezdve a Salzburgi Érsekség aktivizálódott Pannóniában; 848-ban salzburgi térítők a helyi nemesség támogatásával 30 templomot szenteltek fel. Az Arn utáni érsekek: Adalram (821-836), Liupram (836-859), és Adalwin (859-873), legtöbbször személyesen szentelték fel a templomokat Pannóniában, ahol az érsekség számos javadalommal is rendelkezett. Amíg Liupram érsek Zalavár mellett Szent Hadrián tiszteletére szentelt templomot, addig Adalwin érsek 864-ben már 12 templomot szentelt fel Pannóniában, amikor megjelent a területen két bizánci térítő: Konstantin (Cirill) és Metód.


Metód filozófus új tana

9. A társadalmilag és gazdaságilag lesüllyedt és eljelentéktelenedett avarok helyét ekkor már szlávok vették át Pannóniában. A morva fejedelem a frank hegemónia ellensúlyozására előbb a pápától, majd Bizánctól kért térítőket. A bizánci térítők, Konstantin (a Cirill nevet közvetlen halála előtt vette fel) és Metód útban a morvákhoz Pannóniában is megálltak, ahol nem politikai indíttatásból, hanem az általuk kidolgozott szláv nyelvű liturgia iránti érdeklődéstől vezetve fogadták szívélyesen őket. A pápa a két bizánci térítőt Rómába hívta, Konstantin itt hunyt el (869), Metód viszont ki lett nevezve moráviai és pannóniai pápai legátussá, majd Sirmium érsekévé szentelték. Érseksége magába foglalta a mai Csehországtól Bulgáriáig terjedő területet. Metód immár nem bizánci, hanem pápai érdekeket szolgált, feladata politikai volt: a pápai fennhatóság biztosítása az említett területeken a Frank Birodalom és Bizánc rovására.

10. Salzburg ekkor már 75 éve élő joghatósággal rendelkezett Pannóniában, tizedet nem szedett, miközben jelentős pasztorációs munkát végzett, tehát Metód kinevezésével minden kétséget kizáróan súlyos sérelem érte, ráadásul minderről az elűzött Rihpald főesperestől kellett tudomást szereznie. A területen közvetlen uralommal soha nem rendelkező pápaság egy jogi kiskapura építette igényét: Salzburg jogosítványait Nagy Károly támogatásával szerezte. Arn érseknek eszébe sem jutott azt a jelentéktelen befolyással bíró pápával megerősíttetni, aki ellen az éppen akkor indított eljárás birodalmi vizsgálóbizottságának tagjaként, igyekezett a pápa visszaéléseit Károly utasítása szerint eltussolni.

11. A szlávok 870 tavaszán elfogták, és a Kelet-Frank Birodalomnak átadták Metódot, akit Bajorország püspökei, Német Lajos jelenlétében Regensbugban 870 őszén perbe fogták azzal a váddal, hogy jogosulatlanul tanít a Salzburgi Érsekséghez tartozó területen (Pannóniában). A per vádiratát az elnöklő Adalwin salzburgi érsek készítette, mely ma is olvasható "A Bajorok és Karantánok megtérése" címmel. Ebben ez áll: "Azon időtől kezdve tehát, amikor urunk, Károly császár engedélyével és parancsára a salzburgi főpapok Kelet-Pannónia népét kormányozni kezdték, a jelenkorig hetvenöt év telt el, és azon a területen egyetlen odaérkező püspöknek sem volt egyházi hatalma salzburgi vezetőkön kívül, és egyetlen, máshonnan jövő pap sem merészelte három hónapnál tovább gyakorolni hivatását, amíg elbocsátó levelét be nem mutatta a püspöknek. Ezt a szabályt betartották ott mindaddig, amíg Metód filozófus új tana fel nem ütötte a fejét." Adalwin érsek azt is megemlíti, hogy 864. január 1-én személyesen szentelte fel Ortahu (Fenékpuszta) templomát Szent Mihály arkangyal tiszteletére, január 13-án Weride (a Balaton mellett) templomát Szent Pál tiszteletére, január 14-én Spizzu (Veszprém közelében) templomát Szent Margaréta szűz tiszteletére. Az év folyamán a Balaton térségében további templomokat szentelt fel: Termperch (Szent Lőrinc tiszteletére), Fizkere; minden esetben papokat is rendelt a templomokhoz. A következő években a Balaton környékén bérmált és igét hirdetett, miközben templomokat szentelt és papokat is rendelt hozzájuk: Cella (Szent Péter tiszteletére), Ztradach (Szent István tiszteletére), Quartina (Szent János tiszteletére), Muzziliheschirichum, Ablanc. De mi volt a vád Metód új tanítását illetően?

12. "Egy bizonyos Metód nevű görög az újonnan feltalált szláv írással a latin nyelvet, a római tanítást és a hiteles latin iratokat filozófus módra háttérbe szorította, s részint a misézést, s azok evangéliumhirdetését és egyházi szolgálatát, akik mindezt latinul látták el, az egész nép számára megvetetté tette." Lényegében arról van szó, hogy Metód metódusa egy populista megoldás hatalmi céljai elérésére; ezzel fordítja el a népet politikai ellenfeleitől. Adalwin vádiratában, és a per levezetésében egyaránt igen visszafogott és tárgyilagos volt. A bíróság további tagjai: Anno freisingi, és Ermenrich passaui püspökök voltak. A bizánci Metód lenézően és gúnyolódva, lekezelő hangnemben beszélt velük, ostoba barmoknak nevezve a bíróság tagjait, a bajor püspököket. Ermenrich erre rávetette magát, hogy lovaglóostorával leüsse a pimasz alakot, de sikerült a jelenlévőknek lefogni, amint ezt a pápa "Ad deflendam pravitatem" kezdetű leveléből tudjuk. A Regensburgi Zsinat határozatában elutasította Metódnak a pápai megbízatásra való hivatkozását, megfosztották méltóságától és egy kolostorba zárták. A felügyeletét ellátó Anno megakadályozta, hogy Metód a pápához felebezzen, de titkos levél útján ez mégis sikerült neki. II. Adorján (Hadrianus) pápa (867-872) azonban nem reagált Metód leveleire, akárcsak a bajor püspökök, és Német Lajos leveleire sem. Adalwin érsek pedig úgy tett, mintha az ügyről nem volna tudomása.

13. VIII. János pápa (872-882) azonban kíméletlenül érvényesítette a Szentszék érdekeit. Mint Krisztus földi helytartója, aki minden földi törvény felett áll, határozott az ügyben: levélben és követe, az anconai püspök által közölte Német Lajossal és a salzburgi érsekkel, hogy Pannónia a Szentszék közvetlen joghatósága alá tartozik, továbbá:

- Anno freisingi püspök, mint felbujtó, jelenjen meg Rómában, püspöki tisztségéből pedig annyi időre felfüggeszti, amennyit Metód fogságban töltött. (Metód két és fél évet töltött egy kolostori cellában, aminek valószínűleg Ermenrichnek köszönhetően nem volt teteje.)
- Ermenrich jelenjen meg Rómában felelni erőszakos tettéért, továbbá felfüggeszti püspöki tisztéből, nem misézhet és nem áldozhat, ha pedig nem jelenik meg Rómában kiközösíti.
-Adalwin salzburgi érsek Metódot személyesen kísérje Pannóniába, és ültesse érseki székébe. (Adalwinnak szerencséje volt, halála mentesítette mindettől.)

14. Ezzel egyidőben a pápa megtiltotta Metódnak a szláv nyelvű liturgia végzését, ám annak esze ágában sem volt a pápa rendelkezését betartani, a bajor püspökök ezért feljelentették Rómában. A pápa magához hívatta, végül a kétnyelvű liturgiában egyeztek meg, Metód azonban már csak a morvákhoz tért vissza, Pannóniában az új érseknek Theotmarnak köszönhetően ismét Salzburg misszionálhatott (Róma felügyelete alatt). Rövidesen a morváknak is elegük lett Szent Metódból, és Wiching nyitrai püspököt támogatták Metód elleni munkájában, aki hamisított pápai levelet is bevetett harcában. Metód válaszul kiközösítette, de halála után (885. április 6.) Wiching lett a morvák érseke. Metód tanítványait kiűzték az országból, akik a szláv liturgiával és a cirill betűkkel (Konstantin állítása szerint isteni kinyilatkoztatásban kapta), Bulgáriában telepedtek le.


Theotmar (Dietmar)

15. Adalwin utóda, Salzburg ötödik érseke Theotmar (873-907), teljesen öntörvényű ember volt. Politikai feladatait elhárította magától, nem képviselte a Szentszék érdekeit a királynál, és nem küldte el a pápának a Bajor Egyház járandóságait. 877-ben nem vett részt a király hadjáratában, és 879-ben nem ment követségbe a pápához, aki pedig elvárta volna őt, annál inkább, mert a király azt megígérte neki. Egyetlen egy dolgot tartott szeme előtt: érseksége érdekeit.

16. IX. János pápa (898-900) II. Mojmir fejedelem kérésére három püspököt küldött a morvákhoz, hogy ott a helyi klérusból alkalmas püspököt szenteljenek. Theotmar ebben a Salzburgi Érsekség jogait látta megsértve. Felháborodásában 900 júliusában a Reichsbachi Zsinaton egy iróniát sem nélkülöző levélben oktatta ki a pápát (Epistola Theotmari). Azzal nyitja levelét, hogy ő ugyan el nem hiszi, de azt hallani, hogy a Szentszék a maga hozta törvényeket sem tartja be, főleg, ha kellőképpen lefizetik. További okfejtésében a kánonokat és zsinati szövegeket oly módon idézi, hogy azok kikerülve szövegösszefüggéseikből őt igazolják, illetve, ha kell, kihagy részeket. A Bibliát saját fordításában idézi, ami így szintén őt igazolja. Az egész levél ugyanakkor mesteri módon van megszerkesztve. A morvák vádjait így cáfolja: "Amivel bennünket az említett szlávok vádoltak, hogy a magyarokkal megsértettük a keresztény hitet, kutyára vagy farkasra és más, felette gyalázatos és pogány dologra tettünk esküt és kötöttünk békét, és pénzt adtunk nekik, hogy Itáliába betörjenek", mindez nem igaz, ő csupán értéktelen dolgokat adott a vadaknak, hogy a Birodalom határában élőket békén hagyják. Ellenben 894-ben a morvák a kopaszra nyírt álkeresztény magyarokkal együtt a Birodalomra támadtak, és Pannóniában az összes templomot elpusztították. Az egyházi járandóságot pedig azért nem küldte még el Rómába, mert a magyarok itáliai hadjárata ebben megakadályozta, de amilyen gyorsan csak tudja megküldi, ami valójában azonban esze ágában sem volt. A pápát figyelmezteti, hogy ne higgyen el mindent, amit hall, hanem vizsgáltassa ki a dolgokat. Levelét egy gúnyverssel zárja, mely szerint a pápa ne csak nevében, hanem erényeiben is kövesse Pétert.

17. A magyarok véglegesen kiszorították Pannóniából a salzburgi missziót, ami 907-ben következett be a katasztrofális pozsonyi vereség eredményeként, elesett Theotmar érsek is (július 4). A keleti térítés azonban ennek ellenére sikeres volt, hiszen a Keleti-Alpok latin egyházi kultúráját a salzburgi misszió teremtette meg.


Salzburg a német Róma

18. Salzburg az invesztitúra harc elején 1077-ben átállt a pápa mellé. Gebhard érsek kénytelen volt elhagyni székhelyét, sőt 1088-1106 között az érseki szék betöltetlen volt. Az ekkor megválasztott Konrád is csak a wormsi konkordátum megkötése után, 1122-ben foglalhatta el székhelyét. A Barbarossa Frigyes által felújított invesztitúra harcok idején Plain gróf felégette Salzburgot (1167). 1200-ban ismét leégett a város. Az első salzburgi bíboros érsek Konrad von Witelsbach (1177-1183) volt. II. Eberhard von Regensburg (1200-1246) az önálló salzburgi tartomány megteremtője. II. Frigyes támogatásával hatalmas zárt birtoktestet hozott létre a Bajor Hercegségen belül. Császárbarátsága miatt a pápa kiközösítette; csak halála után 40 évvel oldozták fel, és került sor egyházi temetésére.

19. Salzburg a világi védnökségtől 1225-ben szabadult meg, önállóságát 1322-ben a Mühldorf-i csatavesztés hozta el, amikor az egyesült Habsburg és salzburgi haderő vereséget szenvedett Bajor Lajostól. Ekkor Salzburg kivált Bajorországból, és önálló tartománnyá vált a Birodalmon belül. A Salzburgi Érsekség a Katolikus Egyház történetében egyedülálló módon saját püspökségeket hozott létre: Gurk (1072), Chiemsee (1215), Seckau (1218), Lavant (1228), ezekben minden ordinációs jog a salzburgi érseké volt. Ez a négy magánpüspökség (fiókpüspökség) egészen a 19. századig fennállt. Az érsekség már Nagy Károly idején megkapta az immunitás privilégiumát, vagyis lényegében kikerült a birodalmi tisztviselők fennhatósága alól. Később (966) ez kibővült egyéb kiváltságokkal is, mint a vámszedés, pénzverés, vásártartás, és a világi bíráskodás jogával. A 13. század végéig a bajor jog volt érvényben, majd e tekintetben is önállósodott. Az érsekséghez tartozó területek voltak még Bajorországban, Ausztriában, Stájerországban, Tirolban, Karintiában, és Észak-Itáliában. Ezeken a helyeken is az érsekség pénze volt érvényben, az érseké volt a bíráskodás, a bányászat és a vámjog is. A Salzburgi Érsekség hadserege 1252-ben Greifenburg mellett legyőzte az egyesült görzi-tiroli haderőt, és Tirol grófját fogságba vetették, a középkor végén pedig lerombolták az újonnan épített sólepárlókat Gosau-ban, mert az érsek nem kívánt konkurenciát látni saját sóüzemei közelében. A salzburgi dénár a középkor folyamán a Keleti-Alpok legfontosabb fizetőeszköze volt. A pápasághoz hasonlóan, ahol ismertek az ellenpápák, itt ellenérsekek voltak. Salzburg teljesen szuverén módon állam volt az államban, és egyház az egyházban.

20. Theophrast von Hohenheim (1493-1541), másképpen Theophrastus Bombastus, közismert nevén Paracelsus kilenc évesen települt családjával Karintiába, apja orvos volt. A Keleti-Alpok bányásztelepülésein ismerkedett meg a kémiával, amelynek eredményeit elsőként ő honosította meg a gyógyászatban. Felismerte a foglalkozási ártalmak tényét, megoldotta a sebfertőzés kezelését, módszert dolgozott ki a szifilisz gyógyítására, és lerakta a modern sebészet alapjait. Bázel, Salzburg, Innsbruck, Meran, Bécs, Klagenfurt, majd ismét Salzburg volt működési helye, itt is halt meg.

21. Wolf Dietrich von Raitenau (1587-1612) érsek parancsuralmi rendszert vezetett be tartományában, ugyanakkor a protestánsokat csak meggyőzéssel igyekezett visszahódítani az Egyházba. Nyíltan együtt élt Salome Alt salzburgi polgárlánnyal, aki 15 gyereket szült neki. Rómában megpróbálta együttélésüket törvényesíttetni, de ez még a salzburgi érseknek sem sikerülhetett. Régi épületek lebontásával (például a leégett román-kori dóm), ő kezdeményezte Salzburg nagyszabású újjáépítését. Vitás sóbányajogok miatt katonai akciót tervezet a bajorok ellen. Miksa bajor herceg visszaverte támadását, majd bevonult Salzburgba. A menekülő érseket Karintia területén fogták el, és lemondásra kényszerítették. Salomét soha többé nem láthatta, várbörtönben halt meg 1617-be. Salome 94 évesen hunyt el 1663-ban. Raitenau unokaöccse, Markus Sittikus von Hohenems (1612-1619) követte elődje politikáját, így a birodalmi pártharcoktól is távol tartotta magát, és a Katolikus Ligához sem csatlakozott. Az ő idejében játszottak először Salzburgban olasz operát. Paris Lodron érsek (1619-1653) a harmincéves háború alatt modern velencei erődítést építettet ki Salzburgban. Bajor és sváb bencés apátságok együttműködésének a segítségével megalapította a Salzburgi Egyetemet (1617, megnyitás 1623). A Salzburgi Egyetem nagy hallgatói létszámával gazdaságilag is jelentős volt a város számára. Hírét teológus és jogászképzése alapozta meg. Lodron érsek lecsapoltatta a környék mocsarait, és ő szentelte fel az újjáépített impozáns Salzburgi Dómot is (1628), ami Santino Solari tervei alapján épült fel.

22. Max Gandolf von Kuenburg bíboros érsek (1668-1687) boszorkányüldözés leple alatt a koldusok kiiktatására törekedett. 133 embert végeztetett ki boszorkányság vádjával, köztük gyerekeket; valamennyien szegény koldusok voltak. Defreggentálból kiűzte a protestánsokat. Johann Ernst von Thun érsek (1687-1709) merkantilista gazdaságpolitikát vezetett be, ugyanakkor St. Gilgen-ben alapított üveggyára tönkrement. Franz Anton von Harrach érsek (1709-1727) idejében volt az érsekség aranykora. A jóindulatú, barátságos és népszerű Harrach igazi rokokó egyéniség volt, szerette a pompát, támogatta a művészeteket, híres mecénás volt, aki gazdaság és kereskedelem élénkítő lépéseket is tett. Kiépítette a tartomány modern alpesi úthálózatát. Leopold von Firmian érsek (1727-1744) eltökélte a protestánsok elűzését tartományából, ami a lakosság 20%-át jelentette. Lázadás tört ki, mire az érsek császári csapatokat hívott be; 1732-ben 20 ezer protestáns települt át a salzburgi tartományból Kelet-Poroszországba. További kitelepülés volt Hollandiába és Amerikába. Az utóbbiak Georgiában várost alapítottak Eben-Ezert néven, mások Pennsylvaniába mentek. Megint másokat Magyarországra telepítettek, ők Erdélyben a Landler-ek, akik máig őrzik sajátos kultúrájukat.

23. A Salzburgi Érsekség, mint önálló tartomány élén, utolsó érsekként Hieronymus von Colloredo (1772-1812) állt. Ő a katolikus felvilágosodás jeles képviselője, az Adam Weishaupt (1748-1830) alapította illuminátusok rendjének tagja volt. Gazdaságilag, tudományosan, és kultúrálisan is felemelte az érsekséget, nagyra becsülte Michael Haydn, és Wolfgang Amadeus Mozart művészetét. A katolikus vallást racionalizálta, több babonába hajló népszokást is betiltott, és vallásszabadságot adott a protestánsoknak.


Zárszó

24. A napóleoni háborúk következményeként a Salzburgi Érsekség 1803-ban világi vezetőt kapott Toscana hercege (Habsburg) személyében, vagyis az egyházi és világi hatalom ketté vált (szekularizáció). 1809-ben a schönbrunni béke alapján Salzburg Bajorország része lett. Az 1815. június 9-én aláírt Bécsi Kongresszus megállapodása szerint az egykori Salzburgi Érsekség, mint önálló birodalmi tartomány megszűnt, és területe felosztásra került. Nagy része Salzburg városával Ausztriához, míg Salzburg éléstára, az egykori Salzburggau (római Salzburg; a latin népesség 1000 körül olvadt be), Rupertiwinkel (Rupertcsücsök) elnevezéssel Bajorországhoz került. A Salzburgi Érsekség ettől kezdve egy a többi nagy múltú érsekségek között.


Utóirat

25. Salzburgnak volt egy magyar származású érseke is, Maximilian Joseph von Tarnóczy bíboros (1851-1876) személyében.



Felhasznált irodalom

Források Salzburg kora középkori történetéből.
- Gesta Hrodberti (Szent Rupert hitvalló cselekedetei)
- Notitia Arnonis (Arn feljegyzései)
- Breves Notitiae (Rövid feljegyzések)
- Conversio Bagoariorum et Carantanorum (A Bajorok és Karantánok megtérése)
- Epistola Theotmari (Theotmar érsek levele)
Fordította, jegyzetekkel ellátta, az előszót és a bevezető tanulmányt írta: Nótári Tamás. Lectum Kiadó, 2005.

Erich Zöllner: Ausztria története. Osiris Kiadó, 2000.

Balogh Elemér: Középkori bajor egyházi bíráskodás. Szent István Társulat, 2000.



Link

Virgil

Salzburgi források

III. Leó pápa koncepciós pere

Conversio Bagoariorum et Carantanorum

Metód pere

Notitia Arn és Epistola Theotmari

A salzburgi érsekek

Rupertiwinkel

Természetfilm

Salzburg



2012. december 1.