1. A zene évezredek óta foglalkoztatja az embereket, fajunk zenét hallgató, létrehozó, alkotó, értelmező lény. A zene törvényszerűségeit már az ókorban megfogalmazták. De valóban úgy van, ahogy a régiek gondolták? Elizabeth Hellmuth Margulis tanulmánykötete (A zene pszichológiája, Oxford University Press, 2018) új utakon keresi a zene mibenlétének magyarázatát. Mi a régi és az új értelmezések egybevetésével keressük a választ filozófiai, esztétikai, szociológiai, és pszichológiai szempontból.
Filozófia
2. Margulis alapvetése az, hogy a régiek a zenét vizsgálták, és nem magát a zenét hallgató embert. A modern felfogás a befogadót és az előadót, tehát magát az embert helyezi a középpontba, és pszichológiai szempontból közelít a zenéhez. Ez azt jelenti, hogy a filozófiai megközelítést pszichológiai váltja fel. Ez csak részben igaz. A régiek ugyanis nemcsak magát a zenét, annak törvényszerűségeit fogalmazták meg, hanem azt is megfigyelték, hogy miként hat a zene az emberre, méghozzá erkölcsi szempontból; a zene hatását vizsgálták az ember tekintetében, és azt, hogy az miként hat ki a társadalom egészére. Ez nem volt pszichológiai elemzés, de közel állt ahhoz.
3. A legjobb példa erre Platón és Arisztotelész. A zenét kifejezetten társadalmi-politikai szempontból vizsgálták, és ebből a szempontból fogalmazták meg ajánlásaikat. A zenének az emberi viselkedésre gyakorolt hatását elemezték, ami még nem viselkedéspszichológia vagy magatartásvizsgálat, de nagyon hasonló a modern tömeglélektant felhasználó reklámpszichológiai meglátásokra, amelyeket elsősorban a befolyásolásra építkező fasiszta rendszerek alkalmaznak az ókori filozófusok szándékaival ellentétes előjellel. A modern populista politikusok célja nem a jóra való törekvés, nem az erkölcsös ember kimunkálása, szemük előtt nem az egészséges társadalom létrehozása áll, hanem kizárólag a hatalom megszerzése és megtartása a tömeg befolyásolása által.
4. Platón és Arisztotelész koncepciójuknak megfelelően társadalomelméleti műveikben helyezték el a zenéről alkotott nézeteiket, Platón az Államban, Arisztotelész a Politika-ban. Mindketten, Pitagorasszal ellentétben nem matematikailag vizsgálták a zenét, hanem erkölcsileg, mint jellemépítő vagy romboló eszközt. Ezért tekinthetjük pszichológiai jellegű megközelítésnek munkáikat. Platón Államának eleve két jelentésértelmezése van. A metafizikai-episztemológiai mellet létezik egy etikai-pszichológiai értelmezés az egész műre vonatkozólag. A két meghatározó filozófus lényegében pedagógiai eszközként tekintett a zenére a helyes jellem kialakítása érdekében.
5. Ugyanakkor Pitagorasz helyesen állapította meg, hogy a zene matematikai képlet. A későókor és a középkor számára ez ugyanolyan izgalmas téma volt, mint erkölcsi vonzata. A zene ugyanis racionális matematikai arányokkal leírható jelenség. A húr-arányszámok meghatározzák a zene milyenségét, összetettségét, harmóniáját. Mivel a világegyetem szintén leírható matematikai úton, a zene a kozmoszt szólaltatja meg, vagyis ebben az összefüggésben képletesen, átvitt értelemben beszélhetünk a szférák zenéjéről. Margulis tehát téved, amikor ezt szó szerint értve cáfoltnak hiszi a kozmikus zenét. A Világegyetem egységes matematikai egész. A zene mindig is itt volt matematikai potencialitásban, amint mi is itt voltunk anyagi valónkban, hiszen az anyag nem vész el csak átalakul, testünk anyaga tehát már az ősrobbanáskor is a világegyetem része volt, és az is marad, bár átalakult és átalakul. A tudomány épp manapság próbálja lelki-szellemi megnyilvánulásainkat kémiai folyamatok hatásaként leírni. Margulis is ezt az utat járja, amikor az ember zene hatására megnyilvánuló pszichés folyamatait írja le, ám a zene matematika, mindig anyagi összetevő bocsátja ki magából.
6. A zene mint fogalom nem létezik minden kultúrában, ezért ahol ez a meghatározás nem történt meg, ott nem lehet elvonatkoztatni a kontextustól, amelyben megszólal. Itt meg kell különböztetnünk a zenét, mint matematikailag leírható hangok összességét az esztétikai minőségtől. Maga a tudomány az európai kultúra szülötte, érthető, hogy a zenefogalom is itt lett elsőként egzakt módon leírva. Margulis vitatja, hogy a zene pusztán matematikai úton megérthető, a helyes zeneértelmezés szerinte az emberek érzésein keresztül vezet. Tévedése abban rejlik, hogy a zenét azonosítja a zene hatásával. Habár témája pszichológiai jellegű, de természetszerűleg tárgyalnia kell a zenefogalmat. Ezt meg is teszi az ókorig visszamenőleg úgy, hogy szakirodalom jegyzékében egyetlen idevágó szerző sem szerepel. Az eredeti forrásmunkák fáradtságos áttanulmányozását azért tartom elengedhetetlennek, mert a téves értelmezés másodlagos átvétele gyakori hibaforrás.
7. Eduard Hanslich szerint "a zene a szellem uralma az átszellemesíthető anyag felett". Igen a hangok összessége átszellemesített anyaggá válik a komponálás által, amint a képzőművész szellemet visz a felhasznált matériába. Aki még ezután sem hisz az anyag átszellemesíthetőségében az nézzen a tükörbe: anyagot fog látni, amit átjár a szellem, az értelmes élet. Ez az anyag egyszer majd átalakul, és akkor elvész belőle a szellem, de az anyag megmarad. A Világegyetem zárt rendszer, ezt mindenki elismeri. A materialista nézet szerint a szellem ebben a zárt rendszerben jön létre kémiai-biológiai reakciók eredményeként. A kereszténység szerint a zárt rendszeren kívülről juttatják be a szellemet, megint mások szerint a zárt rendszer maga a szellem.
8. Egyet kell értenünk Hegellel abban, hogy a zene fogalma univerzális, a történelem az egész emberiség közös történelme, amely történelem eurocentrikus. Arról van szó, hogy mára az egész bolygó adoptálta az európai civilizációt, ki mennyire, annak függvényében sikeres. Az 1980-as években Japán volt ez a sikertörténet, ma a marxista Kína. Nem érthetünk azonban egyet Kanttal abban a tekintetben, hogy létezne általános, közös esztétika. Az esztétika ugyanis kultúrafüggő, a zene viszont elvonatkoztatva az alkotói jellegtől egy természeti jelenség, és mint ilyen matematikai formában leképezhető. Ezért is vihető fel adathordozóra, ahonnan újra és újra visszakonvertálható hangzó formába. Olyan szellemi entitásokat, mint a szép, a jó, vagy a rossz nem tárolhatók adathordozón, mert szellemi dolgok, és mint ilyenek matematikailag nem megragadhatók. Ezt érezték meg a régiek azokban a történetekben, ahol a vámpír nem látható a tükörben. Nincs mit visszatükrözni, túlvilági lényről van szó.
9. Eljött az ideje most már, hogy megfogalmazzuk a zene mibenlétét. Nézzünk meg előbb néhány a lényegre letranszponált megállapítást.
- Augustinus: a megfelelő arányok kialakítása
- Cassiodorus: a hangokban rejlő számviszonyok
- Boethius: magas és mély hangok kiegyenlítettsége
- Leibniz: észrevétlen számoló tevékenység
- Rousseau: hangok kombinálása
- Kant: matematikai forma általános érvényű szépséggel
- Anton Webern: hallható törvényszerű természet
- Stockhausen: kozmikus elektromosság hanggá lett árama
- Wolfgang Rihm: időre szabott hang-jel-írás
10. A különböző megfogalmazások különböző filozófiai megközelítések eredményei. Nem hallgathatjuk el, hogy vannak érzelmi meghatározások is, mint Wagner definíciója, aki szerint "a zene asszony". Ennek véleményem szerint nincs sok értelme, még ha figyelembe vesszük is, hogy Wagner önmagát a megtermékenyítőnek tartja, aki teherbe ejti az említett asszonyt, aki azután megszüli közös gyermeküket. A zene azonban természeti jelenség ember általi megszervezése, és mint ilyen pontos filozófiai definíciót követel.
11. A következőkben tehát magam is megfogalmazom a zene mibenlétét. Először is szögezzük le, hogy a hang önmagában még nem zene.
- Azene hangok arányokba rendezett mozgása.
12. A mozgás elválaszthatatlan az időtől, ezért lényeges, hogy meghatározásomban a mozgás természetszerűleg időbeliséget is jelent. Fontos megértenünk, hogy a zenefogalom koncepciómban nem európai, hanem általános érvényű meghatározás, ami minden zenére érvényes egyszerűen azért, mert a hang az anyag megnyilvánulása, amit az emberi szellem ilyen-olyan szempontok szerint rendez egységbe, ami ettől zenévé válik.
Esztétika
13. A zene természetét tekintve elsőként fogalmát kellett meghatároznunk, amelyben teoretikus módon kellett eljárnunk, ellenben esztétikáját meghatározva és Kanttal szembehelyezkedve azt kell mondanunk, hogy a zenének van ugyan általános érvényű fogalma, de nincs általános érvényű esztétikai meghatározottsága. Az esztétika értékítélet, és mint ilyen konkrét darabok esetén megállapíthatunk minőségeket, ám ezek az adott kulturális kontextusban értendők. A hang mint természeti jelenség adja a zene általános meghatározhatóságát, az esztétika viszont olyan szellemi képződmény, ami nemcsak kulturálisan, hanem szubjektíve is viszonylagos. Mi most a zenéről általános módon beszélünk, ezért egyes művek esztétikai elemzését mellőzük. Általánosságban sem határozhatók meg az esztétikai ítélet paraméterei az említett kulturális meghatározottság miatt. Véleményem szerint a szigorú filozófiai meghatározás és a szabad esztétikai szubjektivitás kiegyenlíti egymást, így válik pontossá az egyes zenék értékelése.
14. A zene fejlődése is e kettős látásmódot erősíti. A komponálás fejlődése a zenében rejlő törvények felismerésével haladt előre, de ezen az alapon esztétikailag nem tehető különbség a gregorian és egy többszólamú motetta között. Az esztétika nem arról szól, hogy egy adott mű tetszik-e vagy sem, persze arról is, hanem a feladat megoldásáról. Az európai gondolkodásmód szerint a hangminőség (a hangmagasság oktávonként visszatérő részmozzanata) adja a zeneművek esztétikai minőségét. A 12. század óta ismert, hogy a hangminőség változása egy zenei folyamatot hoz létre. Ez a többszólamúság lényege, és ez uralta az esztétikát mindaddig, amíg Arnold Schönberg nem emancipálta a disszonanciát. A legtöbb nem európai fül számára a disszonancia ugyanolyan harmonikus érzetet kelt, mint maga a harmónia. A 20. század azután felfedezte magának a diszharmóniát, amit korábban gondosan kiirtottak a zenéből.
15. A döntő zenei változás, vagyis a középkor végén az egyszólamúságról a többszólamúságra való váltás a középkori filozófiai váltásnak köszönhető, mint sok más dolog esetében is történt, például a modern értelemben vett természettudomány születése is ennek köszönhető. Platón tökéletes ideáit ugyanis felváltotta Arisztotelész elképzelése, az, hogy a valamivé levés elsőbbséget élvez a létezéssel szemben. Így a zenei gondolkodásban is a levés helyét a valamivé levés foglalta el, vagyis egy időben zajló célra irányuló folyamat. Ez a filozófiai váltás eredményezte tehát a zenében a többszólamúságot.
16. A zenei mű fogalma fokozatosan alakult ki zeneszerzés-technikai és esztétikai ismérvek alapján. Az esztétikai értékmérés a 18. század végén született meg Karl Philipp Moritz műfelfogása alapján. Ezzel egy-időben vált értékmérővé az eredetiség, a megfogalmazás szubjektivitása is, ami tévútnak látszik, hiszen értéktelent is előhozhat magából az ember, attól hogy eredeti még lehet rossz a mű; soha nem látott rossz. Nem a téma különlegessége, hanem a forma a döntő. Bach legfontosabb motívumai átvételek, a kidolgozás tökéletessége adja a művek értékét.
17. Johann Mattheson 1739-ben jelenteti meg munkáját a beszédszerű zenéről, vagyis a tisztán hangszeres zene szavak nélkül is eljuttatja az üzenetet, ez a beszédszerű zene koncepciója (affektusnyelv). Mármost a klasszikus zenei-esztétika fogalma szerint az architektonikus logikai szonáta-forma a tökéletes zene. Ezen Schönberg sem változtatott. Schopenhauer metafizikája a szöveg-nélküli zenét tette a csúcsra. Az a kísérlet, hogy a zenét mint a világ belső lényegét kifejező dolgot tegye általános esztétikai paraméterré (Hanslick - A világ, mint akarat és képzelet, 1819) körkörös érvelése miatt kudarcra volt ítélve. Ebben a felfogásban, amit Schönberg is vall, a szöveg lényegtelen a zenével szemben. A metafizika kiiktatásával ez csupán egy homályos misztifikáció, nem esztétika. Az esztétikai ítélet érzéki ítélet, amely érzéki benyomáson vagyis érzelmen alapszik. Szavakkal nem kifejezhető érzelmi hullám: jó, rossz, szép, csúnya.
18. Itt érünk a rossz problémájához, ami érinti a szociológiát és a pszichológiát. Marcel Proust jegyzi meg, hogy a rossz zene jelentősége "az emberi szív történetében" felmérhetetlenül nagy, miközben mint mű jelentéktelen. Általános nézet, hogy a rossz zene társadalmilag alacsonyabb rendű. A komoly- és könnyűzene esztétikai vitája társadalmi vita. Az a nézet, miszerint nincs komoly- és könnyűzene csak jó és rossz zene védhetetlen megfogalmazás. A jó és rossz ugyanis esztétikai ítélet, és mint ilyen szubjektív. Zeneelméletig nagyon is összeköthető a két műfaj, zeneszerzés-technikailag ugyanabba a kontextusba tartoznak, esztétikailag viszont nem. Valójában a vita a társadalmi rangról szól.
19. A szép tudománnyá emelése 1750-ben történt, amely tudományt Alexander Baumgarten esztétikának nevezett el. A szépről szóló filozófiai nézőpontokat ötvözte a művészetelmélettel és az érzékelés tudományával. De van-e általános érvényű szép? Nem inkább a pszichológia tárgykörébe tartozik az egyéni és közösségi szép oka? Az esztétika ilyetén felfogása a platóni ideák világából ered. Az élet cáfolja Platónt a szépségideál változásaival. Ahogy Aquinói Tamás mondja: "a szép nem az, amit látunk, hanem az eszme amit a látvány önmagában hordoz". De a rútnak is van esztétikája, méghozzá a szép tagadása művészileg megfogalmazva. A zenében ez a disszonancia.
20. John Cage zenéje tette fel a kérdést, hogy az mennyiben zene? Úgy vélem a 4'33" ugyanannak a filozófiai kérdésnek a művészi megfogalmazása, mint amit a képzőművészetben Malevics vetett fel a Fehér négyzet fehér alapon című festményével. Cage alkotása többtételes csend. Ahogy Malevics képe matematikai képlet, ugyanúgy itt is matematikailag pontosan meghatározott időben zajlik a csend. De ugyanígy a különféle háztartási eszközök, műszaki cikkek által keltett hangok kompozíciója is beleillik a racionalizált hangzás, vagyis a zene kategóriájába. Ezt támasztja alá a hangszínekkel operáló elektronikus zene is. Ebbe a sorba illeszkednek a Pink Floyd kísérleti zenéi, valamint a háztartási eszközök által létrehozott hangokból komponált albumterve (Hosehold Objetcts), de felhagytak az érdekes kísérlettel, csupán két hangszeres darab lett rögzítve. Végeredményben az, hogy ki mennyire van megelégedve esztétikailag egy adott zeneművel, az véleményem szerint teljesen szubjektív megítélés alá esik.
Szociológia
21. Hanns Eisler a zene társadalmi, politikai funkcióiról beszélve megfogalmazta az alkalmazott zene koncepcióját, és ezzel leírta a zene szociológiai vetületét. A dolog azonban sokkal korábban kezdődött, természetesen Platónnál. Az Állam harmadik könyvéből az derül ki, hogy a zene ösztönmegnyilvánulás, de egyúttal ösztönmegfékezés is. Adorno szerint "Platón etikai-zenei programja egy spártai stílusban végrehajtott attikai tisztogatási akció jegyeit viseli magán." Valóban minden az állam céljainak van alárendelve, az emberek kordában tartását és hű alattvalókká nevelését szolgálja a zene is. Ennek jegyében tiltva vannak egyes hangnemek illetve hangszerek, mint például a fuvola és mindenféle pengetős hangszer. A cél a befolyásolás az állam érdekében.
22. A 18. század végén a komoly- és könnyűzene útjai elváltak egymástól, ettől kezdve külön tárgyalják őket. Ez egybeesik azzal, hogy a Nagy Francia Forradalom hatására a komolyzene is lelkesítővé, forradalmivá, vagyis a befolyásolás eszközévé vált a politika kezében. De a zeneszerzők is a befolyásolásra törekedtek és nem a tökélyre. A hatást felváltotta a befolyásolás. Jó példa erre Beethoven. A középkor túlvilágot megidéző elvontsága, illetve a reneszánsz és barokk harmóniáinak matematikai tökéletessége után a tömeghatás lett megcélozva a klasszikus és a romantikus zenében. Erre volt azután válasz az atonális zene elvont esztétikájának rétegzenéje. A 20. századtól napjainkig a kortárs komolyzene a beavatott kevesek élvezete.
23. A kommersz zene törvényei nem értelmezhetők társadalmi beágyazottsága nélkül. Az úgynevezett klasszikus komolyzene a konzum kiszolgálójává és éppúgy árucikké vált, mint a könnyűzene. Sztár karmesterek sztárműveket dirigálnak sztár előadókkal, hatalmas anyagi sikerrel. Eközben a kreativitás nevében a dallamlopás lett a főbűn, holott ennek semmi jelentősége sincs. Bach Das Wohltemperierte Klavier legtöbb tételét kölcsönözte. A géniusz nem a kitalálásban lakozik, hanem a felhasználásban, ami a zenei alkotói munkában a variációk matematikai tökéletességét jelenti.
24. A tömegtermelés és a technikai fejlődés lehetővé tette, hogy a zene mindenkihez eljusson, ma már a nap bármely szakában, bárhol is vagyunk, bármilyen zene. A zenehallgatás módja, minősége tekintetében számtalan szociológiai munka született. Ma az emberek zöme a komolyzene esetében is a show-t értékeli, de nem érti a zenét. Az emberek a sikeres darabokat kedvelik, azokat hallgatják. A siker a mérték. Ez nemcsak szociológiailag bizonyított, hanem mint látni fogjuk pszichológiailag is. Mindez megteremtette a zene fétissé válását (Adorno).
25. A fétisjelleget a zene áruvá válása hozta létre. A siker az eladhatóságon múlik, a vásárló tehát a siker valódi megteremtője, a zene ezáltal veszi fel fétisjellegét (itt a kapitalista árufétisről van szó). A siker nem abból következik, hogy tetszik a zene, hanem, hogy megvásároljuk a zenét, vagy megvesszük a koncertjegyet. A sláger lényege, hogy az ismertség lép az érték helyébe. A slágerszerzők egyszerűen az eladhatóságra törekszenek, ami a siker lényege.
26. Vannak akik ezzel szembefordulnak, mint például a historikus zenefelfogás, és előadás a komolyzenében, vagy a punk a könnyűzenében. Ezeket a mozgalmakat, a zenéjüket nem lehet megérteni az adott szubkultúra vizsgálata, a társadalmi háttér nélkül. Mindkét említett mozgalom esetében megtörtént áruvá alakításuk. A pénz mindent megront és felfal.
27. A zeneszociológia azt vizsgálja hogy az egyénnek, mint a társadalom tagjának milyen a zenéhez való viszonya, más szóval a zenének a társadalomra kifejtett hatását írja le. Ebben a tekintetben etnicista megnyilvánulások is szerepet játszhatnak. Szociológiai fejezetünket azzal zárjuk, hogy a teljesen autonóm zene szemben áll az adott társadalommal, amelyben született. Szembefordul a társadalmi hegemóniával, a fennálló renddel. A teljesen autonóm zene lázadás.
Pszichológia
28. Az, hogy a zene az ember biológiai tulajdonsága, vagyis a hangok zenévé rendezésének képessége és igénye velünk született-e, kutatás tárgya. A régészet feltárta, hogy az ember több tízezer évvel ezelőtt is készített már hangszereket. A kultúrtörténet leírta, hogy egyes indián törzseknél ugyanaz a szó jelenti az éneklést, táncolást, és a vallásos liturgiát, de külön szavuk nincs az egyes történésekre. Vannak népek, ahol ugyanaz a fogalom jelzi a zenét és a táncot, máshol külön szó van az énekre és az instrumentális zenére, de nincs átfogó fogalmuk a kettőre. Mindez arra utal, hogy a zene eredendően közösségi-vallásos ceremóniák közegében született, mágikus vonzata lehetett. A további feladat azoknak a paramétereknek a beazonosítása, amelyek kultúrától függetlenül minden esetben megjelennek a zene kapcsán. Ez ugyanis utalna a biológiai származásra, az emberi faj belső zenei szükségletére.
29. Itt kapcsolódik a pszichológia a témába azzal az állításával, hogy nagy általánosságban minden ember hajlamos természetesnek, magától értetődőnek érezni a saját belső zenei rendszerét, ami sok esetben eltér attól a kulturális közegtől, amibe beleszületett és él. Mármost ez a belső természet és a kulturális függőség közötti szakadék teszi lehetővé azt, hogy identitás-üzenetet képviseljen a zene. Erre irányul a nemzetállamok zenei nevelése, de ez teszi lehetővé a szubkultúrák zenéinek közösségképző szerepét is. A zene mint belső természetes érzet összekapcsolva egy bizonyos típusú zenével identitást teremt, összekötő szövet az emberek adott csoportja számára.
30. A különféle kultúrákban egyaránt ismert, hogy a zene különös lelkiállapotot képes létrehozni, azonos hangulatot teremt a közösségben. Eredetileg az ember szinte kizárólag közösségben hallgatott zenét. A zene képes mély érzelmeket kiváltani, ezáltal a közösség megtapasztalja a szavak nélküli kommunikációt, annak ellenére, hogy az üzenet akár teljesen más a különböző egyénekben, hiszen a zene szól valamiről, de nem határozza meg miről. A zene mágikus hatására utal az is, hogy felfokozott érzelmi állapotot hoz létre. Miközben a zenében érezzük magunk, részesei vagyunk, addig kilépünk önmagunkból.
31. A zenepszichológiai kutatások a 20. századtól indultak el. Az első tesztek arra irányultak, hogy kiszűrjék a zenei tehetségeket, és csak ők kapjanak zenei képzést. Ez a tévút arra az elgondolásra épült, hogy a zenei érzék kevesek veleszületett képessége. Valójában nyelvérzéke sincs mindenkinek, mégis, néhány egészen más okra visszavezethető kivételtől eltekintve mindannyian tudunk beszélni. A zene és a beszéd kapcsolatát a kognitív pszichológia tárta fel, amire később még visszatérünk. Az említett téves értelmezés iskolapéldája egy 1993-as kutatás, amiről Margulis számol be. Egyetemi hallgatók 10 percig Mozart zenét, vagy relax-zenét hallgattak, vagy csendbe ültek. Ezután mindhárom csoport meghatározott feladatokat oldott meg. Az első csapat jobban teljesített, mint a többi. A közzé tett tanulmányból az emberek azt a következtetést vonták le, hogy Mozart zenéjétől okosabbak lesznek a gyerekek, holott a kísérletben nem vettek részt gyerekek, és nem mérték az intelligencia szintjét sem. Habár a kutatók kiemelték, a nagyközönség nem vette figyelembe, hogy a hatás 15 perc után elmúlt. Mindezek ellenére Georgia állam kormányzója 1998-ban Mozart CD-ket postáztatott ki minden olyan háztartásba, ahol újszülött gyerek volt. Florida állami iskoláiban és óvodáiban komolyzenét hallgattattak a gyerekekkel. Valójában arról van szó, hogy a nekünk tetsző bármilyen zene feldobja a hangulatunk, és ez bizonyos feladatoknál rövid távon javítja a teljesítményünket.
32. Martin Clayton népzenekutató a zene négy alapfunkcióját különítette el: a mentális és fiziológiai állapot szabályozása, kapcsolat az egyén és a közösség között, valamint a szimbólumok és a cselekvés koordinálása. Ezek minden kultúrában léteznek, de más-más zenetípusok által valósul meg. Van azonban egy funkció, amelyhez minden kultúrában azonos típusú zenét használnak: ez az altatódal. Ezek mindig magas hangfekvésűek és lassú ritmusúak, meleg hangszínekkel. A kutatások igazolták, hogy nagyobb hatással van a csecsemőkre szüleik altatódala, ha a hangfelvételnél jelenvoltak, mintha nélkülük zajlott az ének rögzítése. Ez arra utal, hogy bizonyos hangadottságok automatikusan megjelennek, amikor a szülő kisgyermekével érintkezik. Ez a tény azt jelenti, hogy az ember alapvetően muzikális lény.
33. A 21. században az agyi képalkotó vizsgálatok bebizonyították, hogy nincs az agyunknak elkülönült, a zenéért felelős része, a zene az idegháló szerteágazó teljes rendszerére van hatással, vagyis az agy egésze vesz részt a zenefeldolgozásban. Ez megmagyarázza a zene totális hatását az ember teljességére. A zene és a nyelv agyi feldolgozása között jelentős átfedések vannak, ez alátámasztja a beszédszerű zene elméletét. De más is utal erre, az, hogy mindenki egyből felismeri a hamis hangokat, méghozzá ugyanúgy, mint a helytelen mondatszerkezetet. Margulis példájával az "eszik brokkoli Laura" hamis mondatot azonnal észleljük és javítjuk "Laura brokkolit eszik" szerkezetre. Ha azt halljuk, hogy "a postást megharapta a ..." azonnal rávágjuk, hogy a kutya. Ugyanígy érezzük a zenében a lezáró ütem pontos helyét. A zene tehát beszédszerű.
34. Ennek eredetét Nikolaus Harnoncourt mutatta ki. A zene eredendően vokális zene volt, elsősorban kizárólag ének, vagy hangszerrel kísért ének. A barokk hozta el az abszolút zene korszakát, ami az énekhang mintájára, annak hangszeres kifejezésére törekedve alakult ki. A barokkban a zenei figurák szövegeket szimbolizálnak, amit akkor mindenki szöveg nélkül is pontosan megértett. Az abszolút zene minden későbbi formája erre vezethető vissza, vagyis a tiszta zenei formák "ténylegesen a nyelv mintájára jöttek létre". Ezt a figurális repertoárt aztán Bach újra átvitte a vokális zenére, és épp ezért tartja sok énekes műveit nehezen énekelhetőnek, minthogy hangszerszerűek. Ám épp ebből lehet visszafejteni jól felismerhető nyelvi eredetüket. A beszédszerű zene olasz területen alakult ki, és ha halljuk az olaszokat beszélni, egyáltalán nem lepődünk meg ezen. Bach korában a német nyelv még a mainál is keményebb volt, ugatásszerűnek hallatszott az éneklése, ezért alakította az éneket hangszerszerűvé műveiben. Nála a zene nyelvi eredete különösen világosan jut kifejezésre amiatt, hogy munkáit tudatosan a klasszikus retorika-tanra alapozta. "Bach Quintillianust tanulmányozta, és műveit az ő szabályai szerint építette fel - méghozzá olyan pontosan, hogy ezek a szabályok utólag felismerhetők a kompozícióban."
35. Margulis szerint a személyiségtípus meghatározza azt, hogy milyen zenei műfajt kedvelünk. Azok az emberek, akik nyitottak az új élményekre az összetettebb zenéket kedvelik, mint amilyen a komolyzene, dzsessz és a metál. Az extrovertáltak a konvencionális zenéket szeretik, a slágeres popzenét, főleg ha az gyors, táncos zene. Ezzel az a probléma, hogy a komolyzenét, dzsessz, metált kedvelők ismérve lehet az extrovertált személyiség tulajdonsága is, tehát nem feltétlen van más csoportról szó (köszönet P. N. szíves észrevételéért). Margulis ugyanakkor kitér a pszichológiai kutatások különböző értékelési módszereiből adódó eltérő eredmények problémájára is.
36. A zenehallgatásnál rendkívüli jelentősége van a látványnak. A vizuális információ nagyban befolyásolja a zene értékelését, akárcsak az előadó megjelenése, közvetlensége is. Ugyanakkor a híres előadók, a sztárok mindig nagyobb sikert aratnak, mint az ismeretlen előadók. Ez ugyanannak a pszichológia hatásnak az eredménye, mint amikor jobban ízlik a drágább, mint a jobb minőségű, de olcsóbb bor. A zene továbbá sokkal inkább képes önéletrajzi emlékeket felidézni, mint egy arc. Az emlékek érzelmi hatása erőteljesen megjelenik, ha az eseményhez köthető zenét hall az ember.
37. A zenepszichológia új eszköze az okostelefon. Az emberiség 75%-a rendelkezik mobiltelefonnal, többségében okostelefonnal, amely egyben zenelejátszóként is működik, ugyanakkor digitális térképpel ellátott GPS nyomkövetővel is. Ezáltal követhetővé vált, hogy hol, mikor, milyen zenét hallgatnak az emberek, milyen tevékenység közben, milyen tempójút stb. A legújabb fejlesztésű telefonok már fiziológiai szenzorokkal is fel vannak szerelve, mutatják például a tulajdonos szívverését az adott helyen, helyzetben és tevékenység közben magatartásokra és érzelmekre kihatóan. Mindez nem laboratóriumi közegben, hanem a valós életben. Ugyanakkor komoly kérdéseket vet fel az adatbiztonság, az eredmények értelmezése és az elfogulatlan értékelés tekintetében (Margulis).
38. A telefonokból kinyert adatok alapján a Google mérnökei arra tesznek kísérletet, hogy mesterséges intelligencia gyártson zenéket. Ezzel egy-időben Gil Weinberg előadó-robotot tervezett, ahol az előadó csak részben irányít, a robot tevőlegesen alakítja a zenét (kiborg előadás).
Összefoglalás
39. A zene matematikailag leírható természeti képződmény, a hangok ember által egységbe szervezett folyamata. Esztétikája szubjektív, nincs általános érvényű szép. Szociológiai vetülete van, és mély pszichológiai hatása. A zene az ember belső pszichobiológiai igénye.
Irodalom
Elizabeth Hellmuth Margulis: A zene pszichológiája. Pallas Athéné, 2018.
Carl Dahlhaus - Hans Heinrich Eggebrecht: Mi a zene? Osiris, 2004.
Az égi és a földi szépről. Források a későantik és a középkori esztétika történetéhez. Közreadja Redl Károly. Gondolat, 1988.
- Augustinus: A zenéről (87-94. oldal)
- Boethius: A zenéről (142-151. oldal)
- Cassiodorus: A zenéről (159-163. oldal)
- Robert Grosseteste (+1253): A szabad művészetekről, A hangok keletkezéséről (350-356. oldal)
- Bonaventura: A szépről, A művészetről (363-373. oldal)
- Aquinói Tamás: A művészetről (418-425. oldal)
- Johannes de Grocheo (+1320 körül): A zenéről (439-461. oldal)
Platón: Az állam. Atlantisz, 2014. (Harmadik és Tizedik könyv.)