Tamás Gáspár Miklós előadása
A Magyar Filozófiai Társaság nyilvános előadás és vitasorozata
2021. szeptember 10.
Előadó:
Tamás Gáspár Miklós filozófus
Opponensek:
Kapelner Zsolt filozófus
Pogátsa Zoltán közgazdász, szociológus
Moderátor:
Széplaky Gerda filozófus, esztéta
Bevezető
1. Az egyenlőségről és egyenlőtlenségről szóló alább bemutatásra kerülő vita során többször elhangzott, hogy a felvetett témában szükség lenne a széleskörű diskurzusra annak érdekében, hogy ne csak szűk értelmiségi körökben tárgyalják ezt az alapvető fontosságú, a társadalmat és ebből fakadóan a mindennapi életünket meghatározó kérdést. Ezt a célt, vagyis a téma minél több emberhez való eljuttatását szolgálja írásom is. Esetleges ellenvetéseimet beleszőttem a szövegbe jelezve, hogy saját véleményről van szó. A 11. pont egész terjedelmében az én nézetem.
2. A bevezetőben Széplaky Gerda ragyogóan oldotta meg a mindenki által ismert TGM bemutatását. Az életmű ívét az 1975-ben megjelent első könyve A teória esélyeit kötötte össze a 2021-ben kiadott Antitézisel. TGM írásait ma a kezdeti úthoz visszatérve a politikai helyett ismét a filozófiai téma uralja.
Az előadás
3. Az egyenlőtlenség kérdése a történelemben leginkább legitimációs kérdésként merült fel, vagyis a fennálló társadalmi rend magyarázatának és igazolásának aspektusaként. TGM előadásának fókuszában éppen ezért az egyenlőtlenség legitimációjának különféle módozatai állnak. Az egyik legfontosabb aspektus nem a szimbolikusan is kifejezhető hierarchia, hanem a munkamegosztás. A pásztor, földműves és kézműves munkák elkülönülése, a testi és szellemi munka elkülönülése, a magánélet és közélet elkülönülése, a szexuális munkamegosztás, a nemzedékek elkülönülése, vagy a harcos és a pap elkülönülése szorult magyarázatra és igazolásra. Más szóval az, amit hivatásoknak nevezünk. Meg kell indokolni, hogy miért jut egyes hivatás az egyik embernek, és más hivatás másoknak. Mi a hivatások lényege, a nő hivatása miért a család? Miért függnek bizonyos jogok a tulajdon meglététől, és miért csak bizonyos rétegek előjoga a tulajdon? Miért függ egyes hivatás a tulajdontól, miként lehet, hogy a személyes kiválósággal indokolt hivatal betöltése öröklődik? A probléma az utóbbi tekintetében az, hogy ha egy hivatal betöltését az illető kiválósága igazolja, akkor ez a hivatal miként örökölhető a tulajdonnal együtt?
4. Amikor az elkülönült jogosultsággal járó kaszthoz beleszületés által való tartozás együtt jár a tulajdon és a kiváltságok örökölhetőségével, az a kiválóság és a hivatás biológiai, nemi, faji meghatározását jelenti. Ugyanakkor ezt minden esetben erkölcsileg is megindokolták. A nemesség rokoni és házasodási szabályok alapján öröklődött, vagyis érdemektől függetlenül. Másrészt viszont, akárcsak a papság esetében, a kiváltságokat a vele járó áldozathozatallal igazolták (erkölcsi igazolás). Arról van szó, hogy egyrészt a nemes és a lovag olyan szabad ember, aki harcos egyben (csak ők lehettek harcosok), tehát az életét kockáztatja a többiek érdekében. Másrészt pedig az életét a szelleminek, az isteninek, a rituálisnak, és a művészinek szenteli, méghozzá az érzéki és hatalmi kielégülés kizárásával, vagy legalábbis korlátozásával, sőt aszkézissel a papok, szerzetesek, szerzetes-lovagok esetében. A lovagok és a szerzetesek tekintetében politikailag is megállapítják a különálló hivatást, elhivatottságot, azaz a funkcionális egyenlőtlenséget.
5. A történelem során egészen a kapitalizmus megjelenéséig a munka mindig jogi kötelezettség is volt, az uraságtól való függés következménye. Ezzel szemben a kapitalizmus lényege a szabad munka. A kapitalizmusban a jogi függés átalakult anyagi függéssé, ami új erkölcsi indokot követelt: a munka érdemszerző tevékenység. A fizikai munka megbélyegző stigmája ugyan fennmaradt, ám a mobilitás, a státuszváltoztatás, és vagyonszerzés elvi lehetősége megnövelte a munka mitikus presztízsét. Ez azután fokozatosan felszámolta a régi rendi ideák tekintélyét, ami átalakította a politikai uralomra vonatkozó elképzeléseket is.
6. Az, hogy az érdemnek, tehát a fáradtságos erőfeszítésű szorgalomnak a jutalma a siker, valójában nem más, mint az egyenlőtlenség igazolásának archaikus módja, az említett nemesi áldozathozatal módosított formája. Amennyiben az önfeláldozó munkával, szívóssággal, szorgalommal föntebb lehet jutni az azt jelenti, hogy a kiválóbbak vannak fönt. A legitimációs alap, vagyis a munka mint áldozat lényegében nem különbözik a papság és a nemesség legitimációs érveitől, hiszen mindkét esetben az áldozatra hivatkoznak. Ugyanakkor az egyenlőtlenség valójában a munkamegosztással függ össze.
7. Ahhoz, hogy szerződéses viszonyokra lehessen alapozni a munkavégzést és a bérrendszert arra van szükség, hogy a társadalom többsége elismerje az egyenlőtlenség igazolhatóságát funkcionális, erkölcsi, vagy biológiai értelemben. Az emberek ma sem ismerik el az egyenlőtlenséget, és bizalmatlanok azokkal az elméletekkel szemben, amelyek igazolni próbálják az egyenlőtlenséget, azonban úgy gondolják, hogy az egyenlőtlenség az ára a fejlődésnek és a stabilitásnak. Ez tehát nem jelenti az egyenlőtlenségen alapuló társadalmi rend elismerését, csupán kisebbik rossznak, elkerülhetetlen bajnak tekintik.
8. A kereszténység előtti pogány nézet szerint az erény differenciálódik, vagyis nem mindenkiben egyforma, vannak kiváló és kevésbé kiváló emberek, nincs egy végső fórum, ahol Isten előtt mindenki egyenlő. Ebből következőleg a társadalom felső rétegét biológiailag kiválóbbnak, előnyösebb testi és intellektuális képességűeknek tekintették (kék-vérűek). Az életformák különbözősége folytán azután valóban kialakultak különbözőségek. Ha megnézzük az első világháború hadseregeinek a fotóit, az összes országnál azt látjuk, hogy a tisztek magasabbak a közkatonáknál, jobban tápláltak, jobban néznek ki, jobb képűek, jobban öltözöttek, öntudatosabbak, önérzetesebbek, pontosan úgy néznek ki, mint amik valójában is voltak, egy kiváltságos faj kitenyészett képviselői. Ebből vezették le a kiválóbbságot, ahogy Szerb Antal írja: "A gróf különb." Lényegében feltételezték, hogy azok az erények, amik a felsőbb rendeket azzá teszik amik, örökölhetőek.
9. A modern felfogás az érdemekre hivatkozik, vagyis ha valaki tehetséges vállalkozó, tehetséges művész, sikeres politikus, szerencsés kezű tőkepénzes, akkor a különféle javak megilletik őt. Ez az érvrendszer arról hallgat, hogy miért kell szegényebben élnie annak, aki egy kicsit kevésbé intelligens, ügyes vagy szerencsés. Nincs semmi alapja annak, hogy a kiválóbb embereknek gazdagabbnak kellene lenniük, hogy jobban kellene élniük, érdekesebb, szebb, változatosabb, izgalmasabb, élet járna nekik, míg a kevésbé tehetséges vagy kevésbé szerencsés emberek húzzák meg magukat. A modern felfogás tehát teljes mértékben abszurd.
10. A kérdés tehát az, hogy a modern felfogás igaz-e vagy sem? Van-e az embereknek olyan közös, egyetemes tulajdonságuk, olyan érték, amely egyenletesen oszlik el minden ember között, már ha egyáltalán felvetjük az emberi érték kérdését a javak újraelosztása tekintetében. A felvilágosodás általános nézete szerint a racionalitás pontosan ilyen, vagyis nem redukálható le az ügyességre, vagy a gondolkodás gyorsaságára. A racionalitás mindannyiunkban közös. Mivel mindannyian racionális lények vagyunk és ennek folytán erkölcsi lények, ezért az emberi méltóság mindenkiben azonos. Ebből következőleg a társadalmi egyenlőtlenséget egy eleve meglévő különbségre hivatkozva igazolni legalábbis problematikus. Éppen ezért az egyenlőség és az egyenlőtlenség a legfontosabb vitatéma minden modern társadalomban. Erkölcsi vonzata ennek az, hogy ha egy társadalom legitimálja az egyenlőtlenséget, akkor számot kell adnia azokról a szerencsétlenségekről, amiket az egyenlőtlenség okoz. Méghozzá ezt egy olyan társadalmi közegben kell megtennie, ahol ma senki nem meri nyíltan hangoztatni, hogy radikálisan különböző értékű emberekből állna.
-
11. Ebben egyébként téved TGM, mert van ilyen, itt egy példa: "akinek nincs semmije, aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér." Lázár János elhíresült mondata csak egy a sok közül. Mert itt ténylegesen arról van szó, hogy az egyenlőtlenség elismerése azt jelenti, hogy az embereket különböző értékűeknek tartjuk. A régi elképzelés szerint teljesen mindegy volt, hogy mire vitte az életben, az értékét egy embernek az határozta meg, hogy minek született, vagyis melyik családba, milyen neműnek, és hányadik gyerekként. A modern felfogás szerint az ember értékét az mutatja meg, hogy mire vitte az életben, a posztmodernben pedig emellett visszatérőben van a származás jelentősége is nemcsak társadalmilag, hanem fajilag is (etnicizmus). Abban azonban igaza van TGM-nek, hogy a nagy többség úgy tekinti üdvösnek az egyenlőtlenséget, hogy közben hallgat a belőle következő értékbeli különbözőségről. Erről beszél a továbbiakban.
-
12. Ma is vannak olyan politikai erők, amelyek igazolhatónak, sőt pozitívnak tartják az egyenlőtlenséget. Vannak akik úgy vélik, hogy a győztesek pusztán azért mert győztesek, megérdemlik a győzelmükből származó előnyöket, mert igazságtalan volna az, ha valaki a sikeréért, ügyességéért, szerencséjéért, ihletettségéért, tehetségéért a társadalom nem jutalmazná meg. Itt megint csak az a kérdés, hogy miként lehet indokolni azt, hogy ha valaki például szép esszéket ír, akkor azért miért lehessen neki egy szép háza, miközben a két dolog között semmilyen benső összefüggés nincs. Miért ne legyen akkor egy szép háza annak, aki szívből csodálja a természetet, és ezért egy kertre van szüksége, mert különben boldogtalan! Ebben az utóbbi esetben jól látható a benső összefüggés.
13. Ma szinte mindenki úgy gondolja, hogy a társadalom javaiból való részesedés szempontjából döntő, hogy valaki az adott társadalom teljes jogú tagja-e vagy sem. Ez azt jelenti, hogy egy nemzetállam határain belül más az értéke a teljes jogú állampolgárnak, mint egy idegennek. Ezért több jár a javakból az állampolgárnak, mint egy menekültnek. Ez jogilag teljes mértékben igazolt a legtöbb mai államban. A legtöbb jóléti intézkedésből pontosan ugyanúgy ki vannak zárva, mint 3000 évvel ezelőtt a legtöbb görög és közel-keleti városállamban. Ezzel a felfogással teljes mértékben szemben áll a keresztény tanítás, nem a gyakorlat, de régen a gyakorlat is ez volt, hogy az ember politikai tulajdonságainál fontosabbak más tulajdonságai, következésképpen a javakat meg kell osztanunk azokkal, akik cselekvési hatósugarunkba kerülnek. A kérdés most az, hogy meg kell-e osztanunk javainkat azokkal, akik ezeknek a javaknak a létrehozásában nem vettek részt? A kereszténység szerint igen, sőt kifejezetten kötelező, mert az üdvösségünk múlik rajta. TGM nem a menekültkérdéssel kíván foglalkozni, csupán példaként használta annak érzékeltetésére, hogy az egyenlőség-egyenlőtlenség filozófiai kérdése mennyire mindennapi módon életbevágó tényező.
14. Végül azt kell megvizsgálnunk, hogy igaz-e az a hipotézis, amely szerint semmi sem sikeresebb, mint a siker. Ez lényegében azt jelenti, hogy az emberek sikere önmagában nyújt olyan jutalmakat, amire elidegeníthetetlenül jogosult azért, mert az egyenlőtlenség spontán jön létre az emberek eltérő értékéből fakadóan. A kérdés az, hogy valóban így van-e ez? TGM okfejtése a következő: a témát nem az egyenlőtlenség, hanem a kizsákmányolás oldaláról kell megközelítenünk egyszerűen azért, mert a kizsákmányolás az ok, az egyenlőtlenség pedig az okozat, és nem fordítva. Eszerint a kizsákmányolás nem a felsőbb osztályok rosszindulatából, hanem a kapitalizmus struktúrájából fakad. A tulajdont ugyanis jogilag elkülönítik másoktól, függetlenül attól, hogy a tulajdonos egy személy, egy társaság, vagy az állam. Ebből következőleg a termelésből adódó javak elosztásánál az számít, hogy ki a tulajdonosa a termelő eszközöknek. Aki nem a tulajdonosa, általában az végzi a termelő munkát. Mindebből az következik, hogy a munkából létrejött gazdagság jótéteményeiből strukturális okokból kifolyólag a létrehozói nem részesülnek. Az a társadalom, amely így működik egyenlőtlen lesz, a kérdés csak az, hogy mit szól ehhez a kizsákmányolt?
15. Erre a kérdésre a baloldali elmélet képviselői különféle válaszokat adnak. Marx szerint ezt a kérdést nem oldja meg a munkásosztály hatalomra kerülése. Szerinte a proletariátus a kapitalista társadalmon kívülálló tényező, a páriák csoportja, akiknek történelmi feladata egy osztály nélküli társadalom létrehozása. Marxnak nincs osztályelmélete, mert nem szociológus, ő egy politikai utópiát írt le.
Opponensi hozzászólások
Kapelner Zsolt
16. A kérdés az, hogy lehetséges-e egyenlőtlenség hierarchia nélkül? Más szóval lehetséges-e társadalmi, gazdasági és egyéb egyenlőtlenség alá-fölé rendeltség nélkül? Mert ha nem, az alapvető probléma, hiszen ha egyesek szava többet ér mint másoké, ha előnyöket és tiszteletet élvez, akkor mások alacsonyabb rendűek hozzá képest. Ha tehát hierarchikus egy társadalom, akkor nagyon drasztikus beavatkozásra van szükség, ami kétféle lehet. Az egyik az anarchista megoldás, ahol felszámoljuk a társadalmat és a politikát, és önkéntes társulásokat hozunk létre. Kérdés, hogy ez jó lenne-e. A másik megoldás a javak egyenlő elosztása. Ez utóbbival a kisebbik probléma, hogy mindenkinek nagyon kevés jutna, a nagyobbik baj az, hogy nem mindenkinek az jutna, mint amit szeretne. A harmadik út a hierarchikus társadalom.
17. Ha a két megoldási javaslatot elvetjük, akkor megint csak az a kérdés, hogy van-e olyan egyenlőtlenség, ami nem okoz hierarchiát? Az egyik, ami igazolná az egyenlőtlenséget, az egyéni erőfeszítés, vagyis a teljesítmény, de ez természeti kiváltságot jelent, vagyis szerencse és a véletlen kérdése, tehát ugyanott vagyunk, mint a nemesi előjogok esetében, a feudalizmusban. Egy másik nézet szerint az emberek közötti egyenlőtlenség önmagukban még nem sértik az emberi méltóságot, csak akkor, ha a véletlenhez kapcsolódik, mint a bőrszín, származás, szerencse, nem, vallás, stb. Ellenben ha jól választok az nem sérti az emberi méltóságot, sőt ez jelzi, hogy felnőttként kezeljük az embereket, mármint a jó és rossz választás következményeit tiszteletben tartva. Ez a nézet azt mondja, hogy nem az érdemért kapott jutalomról van szó, hanem ha nem engedjük meg az egyenlőtlenséget, akkor a szabadságot korlátozzuk. Igen ám, de ez egy méltatlan eljárás azokkal szemben, akiknek nem jön össze az élet, például a betegek esetében.
18. A harmadik megoldási javaslat szerint a szükséglet igazolja az egyenlőtlenséget. Igen ám ,de mire van szükségünk? Nincs mindenre szükségünk, amit szeretnénk, amire vágyunk, annak nagy része csupán társadalmi igény. Igazságtalan társadalomban van amire szükségünk van, de nem helyes hogy szükségünk van rá. Ebben a rendszerben tehát valamilyen módon szelektálni kell a szükségletek között, de miként tesszük ezt?
19. Kapelner szerint nem az a kérdés, hogy mivel indokoljuk meg azt, hogy miért van nekünk több mint másoknak, érdem, választás, vagy szükséglet alapján, hanem az, hogy tartozunk-e valamivel embertársaink felé. Tartozunk-e azzal, hogy törekedjünk arra, hogy nekünk ne legyen több másoknál, vagy igazolható-e az egyenlőtlenség nem az egyénből levezetve, hanem társadalmi igényekre hivatkozva. Véleménye szerint csakis az igazságosság kérdése adhat választ a problémára, ám nincs igazságos egyenlőtlenség. Ezek után nem tudja eldönteni, hogy az előbb felvázoltak közül melyik a helyes út, és hogy van-e egyáltalán ilyen.
Pogátsa Zoltán
20. Az igazságosság kérdése alapvető fontosságú az ember életében, de a legtöbbekben ez soha fel sem merül kérdésként. A mai közgazdaságtan teljesen eltekint tőle, mintha igazságosság nem is lenne. Pogátsa szerint a specializáció automatikusan megteremti a hierarchiát. Arról van szó, hogy egyes foglalkozásokat inkább akarnak betölteni az emberek, mint másokat, miközben a társadalomnak szüksége van rá, hogy akarják. Ebből adódik tehát a hierarchia. A fontos szakmákat jobban megfizetik, mert különben nem fogják betölteni. Motiváció nélkül nincs munkavégzés. A kapitalizmus szerinte nem érdem-elvű, nem jutalmazza az erőfeszítést. Pogátsa szerint nincs szabad akarat, minden szocializáció. Van bizonyos biológiai alap, ami a szerencsével kombinálódik. Mindezeket kompenzálja a jóléti állam, ő ezt tartja megoldásnak, a kivezető útnak a kapitalizmus igazságtalanságaiból. Befejezésként éppen ezért kérdést intézett TGM-hez, nem érti hogy miért utasítja el a jóléti államot?
A vita
21. A válasz egyszerű, mondja TGM. Miközben elismeri a jóléti állam koncepciójának minden pozitívumát kijelenti, hogy a problémája abból fakad, hogy a jóléti állam összefér a kapitalizmussal, aminek ő az ellensége. Nem a jóléti állammal szemben, hanem a kapitalizmussal szemben vannak kifogásai, és annak egyik formája, még ha kétség kívül a legjobb formája is a jóléti állam.
22. Kapelner mondandóját annyival egészítette ki, hogy amint azt a történelem is bizonyítja, a mély társadalmi változásoknak kockázatai vannak. A kérdés az, hogy mekkora társadalmi kockázat vállalható az igazság érdekében. A vallások azt szokták mondani, hogy minden ilyen kockázatvállalás indokolt, mert nem félnek a haláltól. A vallások specifikuma, hogy nem félnek a haláltól, különösen a kereszténység nem fél a haláltól. De itt egy másik nézőpontról van szó, bíznak az isteni gondviselésben. A világi gondolkodás morális felelősségérzetében azonban benne kell lennie, hogy minden rajtunk múlik, a felelősség a miénk. TGM itt mélyen humánus nézőpontjából fogalmazza meg érveit, ugyanakkor vitatnám a haláltól való nem félés koncepcióját, annak sokkal mélyebb pszichológiai okai vannak, a mélylélektan által feltárt életösztön és halálösztön a mozgatója.
23. TGM azzal kapcsolatban, hogy Kapelner nem tud dönteni, hogy melyik út lenne a helyes, megjegyzi, hogy méltányolja óvatosságát, ám az a veszély is fennáll, hogy így viszont nem változik semmi. Azt látjuk, hogy az évezredekig fennálló társadalmi rendszerek is, amelyek ebből a szempontból beváltak mennyi szenvedéseket okoztak, mint például a rendi társadalom, amely Európában fennállt 1500 évig, és elmondhatatlan kínokat és szenvedéseket okozott az Egyház közreműködésével. Ráadásul két értékrendszer párhuzamosan volt egymás mellett, össze is csapott számtalanszor.
24. Pogátsa Zoltán újból fölvetette problémáját, meglátása szerint, amennyiben egy kapitalista jóléti állammal lehet kikerülni a kapitalizmusból, ám legyen, de ő továbbra sem lát más utat. Kapelner és TGM közös ellenvetése az, hogy ez nem nyilvánvaló, ráadásul a gyakorlatban sem ez történt.
25. Egy jelenlévő hallgató hozzászólásában megemlítette, hogy a minél igazságosabb újraelosztás szükséges, de nem elégséges, nem cél, hanem eszköz, ám a szociáldemokrata jóléti államoknál céllá vált. Az igények tekintetében felhozta azt a nézetet, amely szerint az az elfogadhatatlan igény, ami befolyásolás útján kerül a fogyasztó vágyai közé. Ez egyúttal azt is megakadályozza, hogy a saját valós igényei tudatosuljanak. Egyedül a manipuláción túli igény igazolható. Kapelner reagálásában arról beszélt, hogy az autonóm ember, aki visszavonul a világtól, hogy felmérje igényeit, és eldönti mit akar az élettől valójában nem létezik. Nemcsak társas lények vagyunk, ahogy Arisztotelész állítja, hanem relációs lények is, már eleve be vagyunk oltva a többiekkel való létezésbe (Heidegger). Kapelner szerint azért nincs mód az ilyen autonóm igények kidolgozására, mert ez az emberi természetünknek mond ellent. Másrészt a problémát nem oldja meg, nyitva hagyja a kérdést, hogy miben áll a másokkal való kényszer- és uralommentes, szabad és egyenlő viszony.
26. Széplaky Gerda ellenvetéssel élt TGM mondandójának lényegét tekintve. Úgy véli abból, hogy tagadjuk az emberi egyenlőtlenség legitimációjának a lehetőségét az következik, hogy az emberek egyenlőek. TGM közbeszólása: ebből nem következik. Széplaky szerint viszont, ha az egyenlőtlenség nem igazolható, akkor mégiscsak feltételezünk az emberek között valamiféle egyenlőségi állapotot, és nem azért mert úgy születünk, hogy egyenlők vagyunk, hanem az emberfogalomban kell lennie egy olyan általános meghatározottságnak, amely alapján egyenlőséget feltételezünk, és ilyet nem hallottunk. Dehogynem említettem, válaszol TGM, a ráció az, ami egyenlő bennünk. Az mindenkinek van, intellektusa mindenkinek van. Széplaky ellenvetése erre az, hogy az intellektusban nem egyenlően részesülünk. De igen, válaszol TGM, az a legjobban elosztott dolog a világon, mondja Descartes. A fő funkciók tekintetében - folytatja TGM - mindannyian rendelkezünk vele, a fő aspektusokban. Persze vannak okosabb és kevésbé okos emberek, de az egyenlőség szempontjából ennek jelentősége zéró. A szikra az bennünk van mindannyiunkban. TGM szerint ez alól a súlyos betegek kivételek, akiknek a mentális funkcióik megszűntek. Ehhez hozzátenném, hogy ember mivoltukból következőleg potenciálisan bennük is megvan a szikra, csupán aktuálisan nincs, ezért ebből a szempontból ők is egyenlőnek tekintendők.
27. TGM szerint az emberi természettel még nem találkozott senki, tekintettel a történelmi meghatározottságra. Az emberi tulajdonságok néhány alapvető fizikai meghatározottságtól eltekintve nem egyformák. Az emberek ugyanis nemcsak élnek és cselekszenek, hanem gondolkodnak is, következésképpen mindent másként gondolnak. Példának a szexualitást hozza fel, azt hogy milyen radikálisan mást gondoltak róla az emberek az elmúlt néhány ezer évben, következésképpen másként is cselekedtek. Itt ismét ellent kell mondanunk, hiszen azt ő is elismeri, hogy vannak alapvető vonzatai a dolognak, de épp ez az a lényeg, ami az emberi természet állandóságát jelenti, amiből kiindulva születnek a különféle nézetek.
28. Széplaky összefoglalva TGM mondandóját arra következtet, hogy az ember univerzálisan, általánosan meghatározható entitás, amiben van valami közös, és ennek a középpontjában a racionalitás, a ráció áll. Széplaky ellenben a hierarchiát az alapján állítja, fel, hogy ki mennyiben részesül ebből a rációból. TGM ennek az ellenkezőjét állítja, hogy a ráció mindenkiben azonos. Széplaky ezt azzal kívánja cáfolni, hogy a bölcselettörténetben a nő kevésbé részesül a rációból, és a hierarchia ebből származik, mármint hogy az emberfogalom nem fedi le a társadalom minden tagját. TGM válasza erre az, hogy ez egy bölcselet hiba, őt arra kérték föl, hogy saját nézetét fejtse ki, és nem arra, hogy mások véleményét kommentálja. Ő ezekkel a nézetekkel nem ért egyet. Széplaky a maga érvei mellé példaként felhozta azt, hogy a menekültek kapcsán felmerül az idegen meghatározása, ahol az emberfogalom lehatárolása az idegennel szemben történik meg. Ezek olyan meghatározások, amik nem küszöbölhetők ki. TGM rávágja: "dehogynem küszöbölhetők ki!" Vannak ugyanis univerzális tulajdonságok, és az is relatív és változó, hogy az emberek kit tekintenek idegennek. Nincs meggyőző igazolás az idegen tekintetében, embersége szempontjából senki nem idegen.
29. Egy hallgatói hozzászóló a jóléti állam oktatási rendszeréről beszélt. Itt az a probléma, mondja, hogy mit vár el az iskola a gyerektől, melyik tehetséget jutalmazza? A diverzitáson van a lényeg, mindenki tehetséges, csak mindenki másban tehetséges, és eszerint alakítja életét. A közös racionalitást ki kell terjeszteni a diverzitásra, ez adja az egyenlőség alapját. Széplaky szerint is a diverzitáson van a hangsúly az egyenlőség tekintetében.
30. Egy következő hallgató arra vonatkozóan tett fel kérdést, hogy a történelemben vajon látunk-e fejlődést az egyenlőség tekintetében? Ha igen, akkor a jövőben tovább haladunk-e ezen az úton? TGM válaszában kifejtette, hogy e tekintetben óriási fejlődés volt tapasztalható az elmúlt 4-5 ezer évben, mivel a rendi társadalmak megszűntek. Következésképpen a privilégiumok a státuszhoz, a születéshez és a vérséghez való kötése, amely a múlt jelentős részét jellemezte, véget ért, és a rendi társadalmak helyét átvették az osztálytársadalmak, ahol az előnyök rendszere nem eleve meghatározott, nem jogi és nem politikai jellegű. A társadalom minden szegmensében nőtt a részvételi lehetőség, ez egy hatalmas fejlődés, hiszen a rendi és az osztálytársadalom közötti különbség óriási. Igen ám, de a kapitalista rendszerekre nehezedő kihívás megszűnt azáltal, hogy a szocialista rendszerek megszűntek. Bármennyire is nem voltak ezek szocialista rendszerek, mégis hozzájárultak ahhoz, hogy a kapitalista rendszerek kiegyezzenek a munkásokkal. Minderre nem került volna sor a második világháború és a szovjet birodalom nélkül. 1989 után azonban visszavontak számtalan jóléti eredményt. Ma sokkal egyenlőtlenebbek a nyugati társadalmak, mint voltak, mert nincs ellensúly, nincs erő, ami ezt kikényszerítené. Egyenlőség szempontjából ma rosszabbul állunk, mint 1989 előtt. Az hogy mi lesz, arról elképzelhetőek egészen horrorisztikus forgatókönyvek is, tekintettel a klímahelyzetre, a járványokra, a migrációra, ahol rengeteg alkalom van a kizárásra, megalázásra, kirekesztésre. Azért is ülünk itt és beszélünk erről, mert a társadalmak a legsúlyosabb veszélyben vannak. Rengeteg dolog függ ugyanis az egyenlőség intuitív háttér-fölfogásától. Hozzászokva az egyenlőség elmúlt 50-100 évben tapasztalt gyakorlatához, azt gondoljuk, hogy "ezt már úgysem merik megtenni". De igen merik! Erőteljes visszaesés tapasztalható világszerte az egyenlőség, a szabadság, a nemzetközi együttműködés, és a nyilvánosság szabadsága szempontjából. "Azt gondolom, hogy a közeljövőben a helyzet tovább fog romlani, mondjuk a következő évtizedben. Messzebb nem látok."
2021. szeptember 26.