"A mozi születésétől fogva fennáll a dilemma, hogy a film vajon művészet, vagy pedig a szórakoztatás új dimenziója. A nehézség abban áll, hogy mindkettő."
Alain Badiou
A western műfaja, története
1. A western műfaja a 19. század második felében jelent meg, mint irodalmi alkotás a Vadnyugat meghódításának, az amerikai küldetéstudatnak misztifikált ábrázolásában. Lényegében a fehér angolszász felsőbbrendűség hitvallása. A film megjelenésével a western elsősorban filmes műfajjá vált.
2. Az első westernfilm A nagy vonatrablás (1903) Edwin S. Porter (1870-1941) rendezésében, ami tipikus amerikai alkotás, vagyis a külső cselekmények, a pergő történet uralkodik a belső lélekábrázolás helyett. Ennek következménye a Jó és a Rossz szélsőséges szembeállítása és harca, ami törvényszerűen (protestáns hatás) a Jó győzelmével végződik.
3. A film sikere után sorra készülnek a western alkotások, idealizált amerikai álom, a Vadnyugat meghódítása, az amerikai demokrácia és a kapitalizmus kiterjesztése, ezzel a jólét megteremtése. A rosszindulatú primitív indiánok, és a kulturálisan alacsonyabb, bűnöző hajlamú spanyol-mexikóiak ellenében. A felsőrendű fehér-angolszász-protestáns (WASP) mítosza. Megjelenik a Jó fehér kalappal való megkülönböztetése a Rossz feketekalapostól.
4. Az 50-es évek az amerikai western utolsó nagy korszaka, ahol a főhős társadalmon kívüliként képviseli a Jót, ő a hős megmentő, jön, majd a film végén távozik, senki nem tudja pontosan honnan jön és hová megy. A 60-as évek elejére kifullad a műfaj, ami azután Európában teljesen átalakulva éled újjá.
5. Az egykori NDK westernfilmjei Karl May világából építkeznek, ahol az emberileg magasabb rendű, nemes lelkületű indiánok szabadságharca zajlik a rasszista züllött amerikaiak ellen. Az olasz western a műfaj csúcsa, legnagyobbja Sergio Leone munkáival visszahatott az amerikai filmgyártásra is. A 80-as évekre azonban végleg a múlté lett a western, és bár szellemisége még visszaköszön más műfajokban, ám ettől kezdve már nemigazán találja helyét a modern világban.
New Orleans
6. Amerikában lenézték az olasz bevándorlókat, az északi angol-szász lakosok. 1891. március 14-én New Orleans-ban gyilkossággal megvádolt, de felmentett olaszokat lincselt meg a felizgatott tömeg. Betörtek a börtönbe, ahol 11 különféle okból ott lévő embert brutális kegyetlenséggel megöltek. A többezres csődületben tisztes polgárok, a középosztály is szép számmal szerepelt, ám soha nem indult ellenük eljárás, sőt a sajtó dicsőítette tettüket. Olaszellenesellenes hangulat alakult ki, és szerte az országban pogromok zajlottak. Mindez belejátszott az olasz western szellemiségébe.
Spagettiwestern
7. A spagettiwestern elnevezést az amerikaiak adták az olasz westernfilmeknek, amivel lekicsinyelni akarták a műfajt. Nem igazán volt Amerikában sikere az olasz westernnek, mert az mindenféle idealizálás nélkül a valóságot mutatja be, szembesíti az amerikaiakat önmagukkal. Az olasz westernfilmekben a mexikóiak, indiánok, gyakran spanyol-indiánok egyenrangúak a fehér amerikaiakkal, nincsen jó és rossz, emberek vannak bűnökkel és erényekkel. A műfaj legnagyobbja Sergio Leone, aki elsősorban amerikai színészekkel dolgozott, a forgatás főként Spanyolországban zajlott. Hatása jelentős az amerikai filmművészetre. A társadalomkritika is megjelenik műveiben.
Sergio Leone
8. Sergio Leone (1929-1989) a filmtörténet egyik legfontosabb, a western műfajának legnagyobb rendezője. Életművének fő témája Amerika. Mint a nagy rendezők, ő sem mennyiségben, hanem minőségben gondolkodott. Kuroszava A testőr című filmje óriási hatással volt rá, ennek szellemiségét kívánta a westernre adaptálni. Amerika ellentmondásossága foglalkoztatta, ennek első megfogalmazása a Volt egyszer egy Vadnyugat (1968), lezárása pedig a Volt egyszer egy Amerika (1984). Leone nem a párbeszédre teszi a hangsúlyt, fontosabbnak tartotta a zenét, amiben Ennio Morricone (1928-2020) volt segítségére. A szavak helyett a tekintet a megértés eszköze. A látvány többet mond el egy emberről, mint amit mond, a megismerés biztosabb eszköze a szem által felfogott látvány. Erről szól a Volt egyszer egy Vadnyugat.
Volt egyszer egy Vadnyugat
9. Leone filmjében a vizualitás uralja a terepet, a párbeszédek tömörek és velősek, ám a képi látvány az, amivel elsősorban hatni kíván. A nagytotál mellet a premier plán, ahol az arc és a szem mint a lélek tükre, az ember kinézete, öltözködése, gesztusai, mindez jel, írás az ember belső természetéről. A lassúság a szemlélésre adott lehetőség ideje. Mindezt szolgálja a zene is, ami nem aláfestés, hanem fontos alkotórész, hiszen Leone akárcsak Stanley Kubrick a zenét a film szerves részének tekintette.
10. A filmtörténet sokak szerint egyik legjobb alkotása Leone A Jó, a Rossz és a Csúf (1966). A Volt egyszer egy Vadnyugat (1968) nagyszerűsége abban is megmutatkozik, hogy a rendezőnek sikerült ezt felülmúlnia. A két mű szerkezete azonos: három férfi, ahol kettőt egy adott dolog összeköt, a pénz megszerzése, illetve a bosszú, és ahol a harmadik a negatív szereplő szemben áll velük, és így mindhármuk élete összefonódik. A vizsgált műben az elsőhöz képest ki lettek hagyva a történetet megterhelő felesleges szálak (az amerikai polgárháború idealizálásmentes ábrázolása külön filmet érdemelt volna), és be lett emelve a negyedik elem, a női elv Claudia Cardinale személyében, aki a nőiség a Magna Mater kettős természetét jeleníti meg. A négy főszereplő élete összekapcsolódik, átszövi egymást.
11. A film zseniális nyitójelenete a filmtörténet egyik legnagyszerűbb 15 perce. Már itt felsejlik, hogy a beszéd nem ad hozzá az emberhez, nem meghatározó, hiszen a kimondott szó csak hang, amit sok minden befolyásol; a szó elszáll, az ember ottmarad a maga valójában (lényegében). A beszéd hazudhat a megjelenés nem. Hogy mennyire nem a kimondott szó, hanem a látvány a lényeg, azt az is mutatja, hogy az egyik főszereplőnek a nevét se tudjuk meg, semmit róla azon kívül, hogy Frank (Henry Fonda) évekkel ezelőtt megölte a bátyját. Mindenki csupán Harmonikának (Charles Bronson) szólítja hangszeréről, ami fontos tárgy, tehát nem mellékes dolog.
12. A filmben csak nagyszerű jelenetek vannak, de témánk szempontjából a másik rendkívül fontos, szintén zseniális epizód a kocsmában játszódik. Itt jelenik meg először a 36. percben a negyedik főszereplő Cheyenne (Jason Robards), aki Harmonikát alaposan megszemlélve, külső megjelenése és tekintete által már minden tud róla. Mindent tud róla, vagyis minden lényegest. Azért nem ismerjük fel a megismerésben a látás elsőbbségét, mert nem azt keressük a másikban, hogy ki ő, hanem azt, hogy milyen ő. Ahogy azt Nádas Péter megjegyzi, ez önmagunkra vonatkozóan is igaz. Azt keressük, hogy milyenek vagyunk, és nem azt, hogy kik vagyunk. Leone tisztában van ezzel, és erre igyekszik felhívni filmjében a figyelmet. A kocsmai jelenet végén pontosan látjuk, hogy Cheyenne nem az alapján ítéli meg Harmonikát, hogy milyen, hanem hogy ki, vagyis emberi lényege alapján. Nem azt keresi mire használhatja, hanem, hogy kivel áll szemben, az egyént ragadja meg, az egyéniséget.
13. "Nem azért reménytelen a másik embert elérni, mert nem tudhatjuk, hogy mi van külső megjelenése, gesztusai, magatartása mögött. Általában tudhatjuk ugyanis. Ha akarjuk tudni, ha jók vagyunk abban, amit emberismeretnek nevezünk, azaz, ha nem vagyunk előítéleteink, ideológiai elfogultságunk foglyai. Valódi lényege, emberi igazsága mintegy bele van rajzolva az ember külső megjelenésébe, gesztusaiba, magatartásába." Vajda Mihály szavait alkalmazza Cheyenne, nemcsak Harmonika, hanem egy újabb jelenetben Jill (Claudia Cardinale) estében is. Nem akarja a nőt használni, nem érdekli milyen, hanem a lényegét ragadja meg, azt hogy ki ő. A szociális, kulturális külső nem az ember lényege, társadalmi hasznossága érdektelen lényege szempontjából. Nem ezt kell nézni, hanem a kívül megmutatkozó belsőt. Elsősorban erre próbál Leone rávilágítani filmjében. De nemcsak erre.
14. A hatalom természetét is bemutatja pénz és fegyver viszonyában, ahol a pénz mint fegyver jelenik meg:
- Milyen érzés az íróasztal másik oldalán ülni Frank?
- Olyasféle, mint egy pisztolyt markolni. Csak még annál is mámorítóbb!
(...)
- Sajnálom magát Frank. Maga mindent elkövet, de sohase fogja annyira vinni, mint én!
- Ugyan miértnem?
- Mert néhány dolgot sosem fog megérteni. Például ezt [pénz]. Tudja Frank, sokféle fegyver van. És az egyetlen, ami legyőzi azt [pisztoly], az ez [pénz].
- Nekem csak egyszerűbb fegyvereim vannak Mr. Morton. De még mindig elég nagy lyukat ütnek ahhoz, hogy megoldják a gondjaimat.
A filmből később kiderül, hogy Leone a fegyver elsőbbsége mellé teszi le a voksát, vagyis azé a végső szó.
15. Ha megnézzük a szereplők jellemét, azt látjuk, hogy az elvetemült gazemberekben is van egyfajta becsületesség, lovagiasság. Többnyire szemtől-szembe kiállnak az ellenféllel, nem félnek a haláltól. Ez a régi típusú ember mássága a kapitalista szemléletűvel szemben, aki ilyesmire nem kapható, a profit hajszolásában mindent megenged magának. Embereivel eltakaríttatja az útból az akadályokat, és csak végső esetben hajlandó pénzt kiadni.
- Szóval rájöttél mégsem vagy igazi üzletember.
- Csak ember.
- Az ősi faj. Majd jönnek más Mortonok, és kiirtják.
- De nekünk nem számít a jövő, nem számít semmi már, se a föld, se a pénz, se az asszony. Miattad jöttem ide, mert tudom, hogy most végre elmondod mit akarsz tőlem.
- Csak az utolsó pillanatban.
- Tudom.
16. Valójában nem tudunk meg semmit, vagy alig valamit a szereplők előéletéből, a film ablakot nyit életük egy epizódjára, amelyben sorsuk egy ponton kis időre egybefut. A gyilkos rablóbandavezér Cheyenne, akiről korábban már megtudtuk, miért is lett azzá ami, mibe született és nőtt fel, ő a legbonyolultabb személyiség, mélyérzésű gazdag belső lelkivilággal, kiváló emberismerő.
- Megfőzted a kávét?
- Most már igen.
- Jó. Utoljára anyám főzött ilyen kávét! Forró, erős, és jó.
- Jé, egész jóképű lettél!
- De nem én vagyok az igazi. És ő se az.
- Lehet, hogy nem, de nemérdekes.
- Te ezt nemérted Jill. Az ilyen emberek lelkében van valami..., valami halálos sötét. Hm.., hogyha ő marad életben, bejön az ajtón, veszi a holmiját, és azt mondja: adios!... Szép volna elnézni, ahogy ez a város él.
17. A film a négy főszereplő pályafutásának legjobb alakítása, Claudia Cardinale kifejezetten utal is erre. Sergio Leone a legjobbat tudta kihozni belőlük. A bevezetőben a madárkalitkával játszó bandita Al Mulock, aki A Jó, a Rossz és a Csúfban szintén a kezdő képsorban epizódszereplő, ám túlélve a lövöldözést a film második felében újra feltűnik hogy immár tényleg meghaljon, ő itt a jelenete után nemsokkal a filmbeli ruhájában öngyilkos lett. Szintén öngyilkos lett a forgatás után három évvel Frank Wolf (McBain) a film elején az apa a legyilkolt családban, Jill férje.
18. A film végén újra felmerül a fő mondanivaló, a látás, mint a megismerés legfőbb eszköze:
- Nem is képzeled, micsoda boldogság egy férfinak, ha lát egy ilyen nőt. Csak, hogy nézheti!
Nem előzmény nélküli Leone, se Vajda Mihály meglátása, a középkor fényteológiájának eszménye jelenik itt meg, ami szerint a külső megjelenés a belső kisugárzásának eredménye, ami a látás által ragadható meg. Lényegében tehát, akárcsak a gótikus katedrálisok az építészet által, Leone filmjével a középkori filozófia ismeretelméletét közvetíti a számunkra.
Bemutató: 1968. december 20. Játékidő: 166 perc.
A film itt megtekinthető
2023. szeptember 28.