Germánok
I. Indoeurópai népek
1. Az indoeurópai népek a régebbi elgondolással ellentétben nem ázsiból származnak, hanem kontinensünk őshonos populációja. Az indoeurópai népcsoport kőkorszaki szállásterülete hosszan elhúzódott az Északi-tengertől egészen a Kaukázusig. Nyugaton a mai Észak-Franciaország, északon Dél-Skandinávia és a Balti-tenger határolta, délen az Alpok és a Duna alsó folyása, keleten pedig nagyjából a mai Oroszország nyugati határa.
2. Az indoeurópai népek nyelvjárásaik mentén egyre inkább széttagolódtak, és egyre kevésbé értették meg egymást. Egyes csoportok kelet felé vándoroltak, egészen a mai Kína területéig. Az elkülönülés dél-keleten a hettiták, indo-irániak, és görögök leválásával kezdődött, mintegy ötezer évvel ezelőtt, még a neolitikum idején.
II. Ősgermánok
3. A germánság alaprétegét képező indoerópai népcsoport a mai Németország középső részén élt. Ez a pregermán pásztornép északra vándorolt, és Dél-Skandináviában egy halászó, vadászó, földműves artikus néppel olvadt össze, ami időszámításunk előtt 1200-1000 körül befejeződött, és ezzel létrejött a germán nép. Időszámításunk előtt 1200-300 között a germánok egységes területen, egységes nyelvet beszéltek. Ezt az időt nevezzük ősgermán kornak. Itt és ekkor egy mutáción esetek át, mely genetikailag kimutatható, akiben ez a mutálódott gén fellelhető, annak legalább egy őse a kérdéses időben Dél-Skandináviában született, és egyes fertőző betegségeket nehezebben kaphat el.
4. Időszámításunk előtt 1000-től lassan délre terjeszkedtek, időszámításunk előtt 500 körül elérték a Rajna torkolatvidékét, és a Német-Középhegység térségét. Keleten a Visztula lett határfolyójuk. Időszámításunk előtt 300-tól megkezdődött nyelvi tagolódásuk, és ezáltal a germánság népekre tagolódása. Az ősgermán (skandináv) mitológiáról itt olvashat.
III. Germánok és rómaiak
5. A reneszánsz szemlélet, mely szerint a művelt latin népek ismét átvették Európa vezetését a barbár germánoktól, azt a nézetet szülte, miszerint a germánok korszaka a sötétség ideje volt, amit középkornak neveztek el. Ennek a nézetnek egyik ma is tovább élő változatát képviseli Gáspár Dorottya. Megállapítása szerint a germánok pusztító vadságával szemben a hunok a civilizációt képviselték. Ez számára oly nyilvánvaló, hogy a bizonyítást sem tartja fontosnak, csupán kijelenti: "A források torz képe alapján a hunokat sokan éppoly pusztító társaságnak vélhetik, mint a germánokat, amely megállapítást azonban felületes ítélkezésnek lehet tartani. A hunok keményen tudtak harcolni, de nem a pusztítás céljával, hanem a rend kialakítása érdekében. A germánok lázadtak a Római Birodalom ellen, céljuk a bomlasztás volt. A hunok egységes rendet akartak kialakítani, amelyben lehetséges a normális élet." (Gáspár Dorottya: Pannónia Régészete, 126. oldal. Debreceni Egyetem, 2006.) Régészeti művébe illesztett ideológiai kijelentéseinek természetéről a rend szó hangsúlyozása árulkodik.
6. Valójában a germánok igyekeztek betelepülni a Birodalomba, ott polgárjogot szerezni, és felvételt nyerni a római hadseregbe. Eszük ágában sem volt ellenséges viszonyban lenni a rómaiakkal. Átvették a római jogot és a technikai vívmányokat. Éppen a germánok mentették át az ókori kultúrát a virágzó középkorba, melynek szülöttei a humanisták. A germán népek foederatiként lakhattak a Római Birodalomban, és a hospitalitas elve alapján védték a határokat, a Birodalom rendjét, ha kellett épp a hunokkal szemben. "A birodalomba foederatiként érkező germán törzsek is erre a jogra [hospitalitas] hivatkozva telepedtek meg, és védték meg a limesek mentén a római lakosságot." (Babják Ildikó: Barbárság vagy Germánság? Árucsere Európa hajnalán, 17. oldal. Debreceni Egyetem - Gondolat Kiadó, 2011.)
7. "A nyugati tartományokba betelepülő germán népek társadalmi rendje az 5. században már kezdett hasonulni a rómaiakéhoz." (Babják, 17. oldal.) A frankok nagy számban lettek felvéve a római légiókba (Zöllner: Franken, 15.), és ott egészen magas beosztásig jutottak el, Klodvig apját, Childeriket például római tábornokként temették el 482-ben." (Babják, 92. oldal.) Gáspár Dorottya Pannónia régészete című könyvében megfeledkezik az olyan pannóniai sírfeliratokat idézni, mint például: "Polgárként frank vagyok, a hadseregben pedig római katona." (CIL, III. 3567) in Wolfram: Germanen, 106; vö. Zöllner: Franken, 43. Ezek után furcsálhatjuk azt a megállapítást, miszerint "meg kell említeni Pannónia népeinek és a germánoknak nem igazán baráti viszonyát." (Gáspár, 125.) Kijelentése szerin a germánok jelenléte tette bizonytalanná az életet Pannóniában, és nem a hunok miatt vonultak ki onnan a rómaiak, sőt a Kelet-Rómaiak testvérükként fogadták a keletről érkező hunokat. (Gáspár, 125-126.) Az ideológiai szemlélet itt felül írja a józan gondolkodást, mindamellett ez a hunok leértékelését is jelenti, amit Gáspár láthatólag nem érzékel. A római és germán hatalmi viszonyok összefonódását jól mutatja az is, hogy Klodvig (418-511) apjától a frank királyi címmel együtt Belgica II. római provincia igazgatási feladatait is megörökölte. (Babják, 92; Wolfram: Germanen, 106; Zöllner: Franken, 46 - nála Belgica secunda.) Lásd még: Angi, Bárány, Orosz, Papp, Pósán: Európa a korai középkorban (3-11. század). Multiplex Média - Debrecen University Press, 1997.
IV. Germán törzsek
Gótok
8. A gótok skandináviából áthajózva az Odera torkolatvidékén szálltak partra, ahonnan a Visztula torkolatához vándoroltak. A 2. század közepén a Visztula mentén Dél-Oroszországba, majd onnan a Fekete-tengerig haladtak. Ekkor már egy etnikailag vegyes politikai közösség volt, két részre szakadva: a keleti gótok, vagyis osztrogótok, akik nevüket az austro (fényes, ragyogó) szóból, míg a nyugati gótok, vagyis vizigótok, a vizu, wissus (vitéz, bátor) szóból származtatták. A keleti gótokat greuthunyi, a nyugati gótokat pedig thervigi kifejezéssel is illetik. A keleti gótok a Don és a Dnyeszter között telepedtek le, míg a nyugatiak a Dnyeszter és a Duna között. Ezután történetük külön úton haladt tovább.
Nyugati gótok
9. A Dnyeszter-Duna vidékéről Thrákiába, majd I. Alarik vezetésével a Balkánon át Itáliába vándoroltak. 411-ben Athaulf Galliába vitte őket. Itt szövetséget kötöttek a rómaiakkal, így Dél-Galliában államot alapíthattak, ahol a lakosság mintegy 3-4%-át tették ki. Teljesen elkülönültek a rómaiaktól, akik gyakorlatilag eltartották őket, cserébe a gótok katonai védelmet biztosítottak számukra. II. Theoderik (453-466) Hispánia irányába terjeszkedett. Eurik (466-484) felmondta a rómaiakkal kötött szövetséget, és birtokába vette egész Hispániát és Dél-Galliát. II. Alarik (485-507) szembesült először a frank terjeszkedéssel. A nyugati gótok 507-ben Poitiers mellett, ott ahol később az arabok, megsemmisítő vereséget szenvedtek a frankoktól, így kénytelenek voltak galliai területeiket kiüríteni. Dél-Hispániát 551-ben Bizánc foglalta el, de csak átmeneti időre. I. Rekhared (586-601) alatt az ariánus nyugati gótok katolizáltak (589), ezzel megtörtént a római eredetű őslakossággal a vallási és jogi egyesítés. Rekisvint (653-672) 654-ben közös törvénykönyvet adott ki. A további fejlődés az államegyház irányába mutatott, ám a belső viszályoktól gyötört ország az arab invázióval szemben tehetetlennek mutatkozott. Roderik király (709-711) döntő vereséget szenvedett, a nyugati gótok története ezzel végetért, és megkezdődött az Ibériai-félszigeten a mintegy 800 éves arab uralom.
Keleti gótok
10. A Don és Dnyeszter vidékén az Amalok törzséből származó Ermanarich uralkodása idején a keleti gótok hatalmas birodalmat alapítottak, egyúttal felvették az ariánus kereszténységet, amit 341-től kezdve a többi germán törzsnek is átadtak. Már ekkor lefordították gót nyelvre a Bibliát (Wulfila 311-382). A hun támadás hatására több hullámban érkeztek a Római Birodalom határához. Itt jegyzem meg, hogy egy keleti gót csoport a Krím félszigetre vonult, és az újkorig megőrite identitását és archaikus nyelvét. A 18. században beolvadtak a krími tatárok közé.
11. A keleti gótokat (osztrogótok) a rómaiak Pannóniába és Moesiába telepítették le. 474-ben Theoderik lett a királyuk, aki 488-ban Zénon császár szolgálatába állt, kétszer is segítve megtartani hatalmát. 489-ben Zénon Itáliába küldte az önállósodott Odoaker ellen. Theoderik 493-ban Itália királya lett, és Ravennáben megalapította a keleti gót államot. Ebben a minőségében birodalmi helytartóként kormányozta Itáliát. A császár fiává fogadta, ő pedig felvette a császári ház nevét (Flavius Theodericus Rex), és az ifjabb császárnak (iunior Augustus) nevezte magát. 30 éves uralma Itália koraközépkori aranykora volt. Dalmáciára, Raetiára és Dél-Galliára is kiterjesztette hatalmát. A gótok felszabadítóként érkeztek, ezért jó volt az őslakos latinokkal a viszonyuk. A 4 milliós Itáliában a gótok aránya 1-2% lehetett, elsősorban a Pó-síkságon telepedtek le. A hospitalitas alapján kisajátították a földek, igavonó állatok és rabszolgák 1/3-át. A provinciák és városok élén gót katonai parancsnokok (comes Gothorum) álltak, akik egyúttal a polgári közigazgatást és a bírói hatalmat is kézben tartották. Bírói ténykedésükben a rómaiak közötti jogvita esetén római jogászok voltak segítségükre. Theoderik a két nép egyesítésére törekedett, rendeletei általános érvényűek voltak, de a kulturális és vallási különbözőségek, a gótok ariánusok, a rómaiak katolikusok voltak, megakadályozták ezt.
12. Theoderik utóda lányának fia Athalir (526-534) lett, de kiskora miatt anyja Amalaswintha intézte az államügyeket, amiben Cassiodorus volt segítségére. Amalaswintha szerette a politikai ügyeket gyilkosságokkal megoldani, ugyanakkor éreztette hatását a gótok kulturális kisebbrendűségi érzése, amit a latinokhoz képest elenyésző létszámuk tovább fokozott. Bizánci csapatok érkeztek az országba, ami 20 évig tartó háborút jelentett, Itália pusztasággá vált, a keleti gótok szinte mind elpusztultak. Kisebb töredékeik a 8. századig maradtak fenn.
Burgundok
13.A burgundok Dél-Skandináviából való kivonulásuk után az Odera és Visztula között éltek a svébek szomszédságában az 1. és 2. században. A 3. században azonban a gepidák elűldözték őket, ezért az alemannok mellé telepedtek a Majna mentén, ahol baráti viszonyt alakítottak ki a rómaiakkal. Az 5. század elején átkeltek a Rajnán, és Wormsban királyságot alapítottak. Később Kelet-Galliába mentek, ahol a burgund király egyben a terület császári tisztviselője volt. 534-ben a frankok beolvasztották őket birodalmukba, ám jogrendjük és intézményeik autonómiáját tiszteletben tartották. Egészen a 11. századik léteztek olyan közösségek, melyek a burgung jog szerint éltek.
Frankok
14. A frank megnevezés gyűjtőszava azon politikailag és etnikailag sem egységes germán törzseknek, amelyek a Rajna jobb partján Mainztól északra, egészen a tengerig telepedtek meg, és háború esetén mindig egységesen léptek fel. A frank törzsek nevei: száli, ripuári, chamavi, chattuari, brukteri, chasuari. A rómaiak 241-ben említik őket először. A frank szó jelentése bátor, merész, féktelen, de lehet, hogy a Freier vagyis szabad szóból származik. Már a 3. században megkezdődött átkelésük a Rajnán, és a mai Belgium területén telepedtek le a Meuse partján. A rómaiak megpróbálták visszaszorítani őket, és 320-ban illetve 359-ben nagyobb győzelmet arattak felettük, ami után megengedték nekik a németalföldi Észak-Brabant területén való letelepedést. Nagy számban sorozták be a frankokat a római légiókba, és ott magas beosztásig jutottak, például Klodvig apja Childerik római tábornok volt. A száli frankok királya egyben Belgica II. római provincia igazgatási feladatait is ellátta.
15. Klodvig (481-511) 486-ban a Loire-ig terjesztette ki a frankok hatalmát. 491-ben uralma alá kerültek a türingek, 496-ban elűzte a nyugati gótokat Dél-Galliából, 497-ben megsemmisítette a rajnai frankokra támadó alamannokat. Ez utóbbi győzelme kiemelte Klodvigot a frank királyok közül és az összes frank törzs vezetőjévé tette, létrejött a frank népek politikai egysége. Klodvig házasság és háború által a Frank Birodalomhoz csatolta burgundiát is, majd 498-ban felvette a kereszténységet. Az 5-6. század során a frank társadalom fokozatosan kereszténnyé vált.
16. A többi germán népekkel ellentétben a frankok keleti irányba is terjeszkedtek, méghozzá azzal a céllal, hogy az összes germán törzset egységesítsék birodalmukban. 531-ben a türingek végleg beolvadtak, majd a bajorok ellen indítottak hadjáratot. 507-510 között meghódították a nyugati gót államot, ezzel a Regnum Francorum lett a korabeli Európa legerősebb hatalma. Galliában ekkor 120 ezer frank mellett mintegy 6 millió római és egyéb nép élt. A Merovingok alatt elkezdődött ezeknek a legkülönbözőbb népeknek az összeolvadása. Mivel messze a legnagyobb létszámú a római népesség volt, ezért nem ők vették át a frankok nyelvét, hanem a germánok romanizálódtak. A 6. század elején már csak két frank nép irányította a birodalmat, a száli és a ripuári frankok. Itt jegyezzük meg, hogy az eredetileg Hawaland-ban az Yssel mentén Chamaven-nél élő chamavi frankok (Toursi Szent Gergely: Libri Historiarum) törvényeit 802 telén az aacheni birodalmi gyűlésen foglalták írásba (Lex Francorum Chamavorum [Ewa Chamavorum]). Ewa ősi germán kifejezés az anyagi jog jelölésére.
Longobárdok
17. "Van egy sziget az északi tájakon, melyet Scadanannak [Skandinávia] mondanak: kimúlás és végződés az értelme. Sok nép lakozik ott, s közöttük egy kis nemzetség, melyet winnilisnek hívnak." (Origo gentis Langobardorum) A winil nép Skandináviából való kivonulása után az Elba alsó folyása mellől, Bardangau területéről indult délnek a 4. század második felében. A longobárd elnevezés a Longbärtigen (hosszúszakállúak) szóból származik. 487-ben az Odoaker (476-493) által elhurcolt rúgiak üresen hagyott területén szálltak meg Bécs és Linz között. Itt egy rövid időre a herulok uralma alá kerültek. A nyolcadik longobárd király Wacho (510-540) kiterjesztette uralmát a svábokra és szarmatákra, majd szövetséget kötött Bizánccal. Székhelyét a Mai Csehországba tette át.
18. A longobárdok ezután Pannóniába vonultak, és ott telepedtek le. Mint bizánci szövetségesek, résztvettek a keleti gótok itáliai államának elpusztításában. 567-ben az avarokkal szövetkezve legyőzték a gepidákat. 568-ban Alboin (560-572) vezetésével elhagyták Pannóniát. Paulus Diaconus (720-799) előkelő longobárd családból származó költő és történetíró (Historia gentis Langobardorum), akinek tehát ősei Pannóniából vándoroltak Itáliába, azt írja, hogy Pannóniát a longobárdok barátaiknak, a hunoknak adták át azzal a kikötéssel, hogy ha bármikor visszatérnének, földjeiket visszakövetelik majd. Paulus Diaconus leírása szerint a longobárdok szövetségesüket a szászokat is hívták, így mintegy húszezer szász harcos tartott velük családjukkal együtt. A segédcsapatot gepidák, bulgárok, szarmaták, pannonok, svábok, és noricumiak alkották. Rövid idő alatt egész Itáliát elfoglalták.
19. A longobárdok más germán népekkel ellentétben felszámolták a római közigazgatást, amitől nem igazán váltak népszerűvé. A kettős hivatalok (külön a rómaiaknak és külön a germánoknak) helyett tisztán nemzeti államot hoztak létre, ahol a rómaiak nem voltak egyenjogúak velük. Erővel stabilizálták elnyomó rendszerüket, ám a 7. századtól megkezdődött körükben is a romanizáció. A rómaiak egyenjogúakká váltak, engedélyezték számukra saját római jogukat. A longobárd nemzetségfőkből itáliai hercegek lettek, akik között a király csupán első volt az egyenlők között. A 8. századtól kezdve a longobárd nemesek összeházasodtak a rómaiakkal. Ekkor már a longobárdok nyelve is a vulgáris latin volt, a két nép egyre inkább összeolvadt. Nagy Károly szüntette meg önálló államukat, az a Frank Birodalom része lett.
20. A longobárdok itáliai hatása tekintve arra, hogy itt volt a kereszténység központja, az egész középkori Európa történelmén érezhető. Aquinói Szent Tamás anyai ágon longobárd volt, apja normann. A páviai jogi iskola legtekintélyesebb tanárai longobárdok voltak: Walcausus, Bonusfilius, Wilihelmus, Ugo, Lanfrancus. Utóbbi 1070-től Canterbury érseke lett. Bologna: Karolus de Tocco. Dél-Itáliában a longobárd hercegségek területén a longobárd jog egészen az újkorig tovább fejlődött.
Bajorok
21. A bajor nép eredete vitatott. A legvalószínűbb, hogy a markomannok és a kvádok szövetségéről van szó, melyhez kelták, szarmaták és hunok is csatlakoztak. Mindez az 1. században történt a mai Csehország területén, ahol előzőleg a kelta bojern nép élt (Baiuwarii). 500 körül telepedtek meg a mai Bajorország és Ausztria területén. Belső autonómiájukat megtartva I. Theudebert (534-547) frank király alatt a Frank Birodalomhoz csatlakoztak. A bajor hercegek frankok voltak, a királyi család (Agilolfing) burgund. 717-ben az ország négy hercegségre szakadt, majd 784-ben önállóságukat elvesztve betagozódtak a Frank Birodalomba.
22. A bajorok kapcsán már a koraközépkorban is mint egyszerű szántóvető, békés, és egyházhűen mélyen vallásos népről szólnak az írások. Ősi törvénykönyvükön (Lex Baiuvariorum) erősen érződik a katolikus egyház hatása. Nagyrészt az ősi bajor szokásjogot tartalmazza, nagyban támaszkodik a nyugati gót törvénykönyvre, így azután sok tekintetben fejlettebb volt a frank jognál. (III. Henrik császár 1044-ben ezt a törvénykönyvet kölcsön adta a magyaroknak.) A bajor jogban a magánjog állt az előtérben, tehát az az elsődleges szempont, hogy egy vétlen személyt ne érhessen igazságtalan törvényi retorzió, semmint a bűnös felkutatása. Ismeretlen tettes esetében a kármegosztás lépett érvénybe. Árucsere jogának alapja az utólagos reklamáció elutasítása, illetve a termékszavatosság három napos határideje, szemben a római jog hat hónapjával. Mindez a kereskedelmi forgalom biztonságát és rugalmasságát szolgálta, ami egyedülálló volt a középkori Európában.
Alamannok
23. Több sváb törzs szövetségéből született nép. A 2. században az Elba középső vidékéről vándoroltak délnyugatra. Caracalla császár 213-ban csapatokat küld ellenük a Majna felső szakaszához. 357-től (Strassburgi győzelem) a Birodalomban telepednek le. 496-ban a frankok nyomására kivonultak Galliából és a Nyugati-Alpokba költöznek, és máig ott élnek (Svájc). I. Landfried (709-730) alamann herceg adta ki a Lex Alamannorum-ot, amit a népgyűlés hagyott jóvá. Ebben megfogalmazódott a visszamenőleges hatályú törvények tilalma is.
Frízek
24. Frízföld a Rajna és a Weser folyók torkolatai között húzódó keskeny, 10-25 km széles partmenti sáv, egy folyókkal, holtágakkal és mocsarakkal tarkított lápvidék. A frízek szétszórt apró szigeteken telepedtek meg, amiket csak csónakkal lehetett megközelíteni. Házaik sok esetben mesterségesen feltöltött alapokra épültek. Halásztak, és szarvasmarhát tenyésztettek, tejtermékeket állítottak elő. Baráti viszonyban álltak a szászokkal, akiknek, miután azok megszállták a Brit-szigeteket, beszállítóik lettek. A frízek a kor elsőszámú kereskedői, és legkiválóbb hajósai voltak, Skandináviával is szoros kapcsolatban álltak. A 6. századtól fríz kereskedő-kolónia működött a londoni és a yorki piacon. Frank földön a St. Denis és a St. Germain kolostorok 710-ben illetve 753-ban vámmetességet biztosítottak számukra. A keletről érkező luxuscikketől a rajnai borokig mindennel kereskedtek. Fő termékük a posztó volt. A fríz posztó igen strapabírónak számított, kész ruhákkal is elárasztották a piacokat.
25. A frankok először 690-ben, majd 734-ben ismét rátámadtak a frízekre. Mindkét esetben a frízek szövetségre lépve a szászokkal visszaverték őket. Végül Nagy Károly 785-ben hódította meg Frízföldet, de társadalmi rendjüket érintetlen hagyta. A frízek térítését még Szent Willibrord kezdte, Utrechtben templomot építve (déli frízek). Az északi frízek körében a germánok apostola Szent Bonifác próbálkozott térítéssel, de azok 754-ben meggyilkolták. Közép Frízföld térítése csak 780 után kezdődött. A szászokkal kapcsolatban álló keleti frízek egészen 804-ig megőrizték pogány hitüket. A 802. évi aacheni birodalmi gyűlés foglalta írásba a frízek szokásjogát (Lex Frisionum). Ebben pogány és keresztény törvények keveredtek. Például tilos volt vasárnap dolgozni, de megengedett volt a rituális emberölés.
Szászok
26. Ptolemaios említi őket először. A törzsszövetség a chauken törzs köré szerveződött, innen az elnevezése. Skandináviából az Ems és az Elba közé vándoroltak, a Weser osztotta ketté területüket. Szászok éltek Frízföldtől az Elbáig, a Balti-tengertől a Harz-hegységig. Nem alkottak államot, vidékenként egy-egy vezér (dux) állt az élükön, ám a harcos férfiak évente egyszer a Weser partján összegyűltek és döntöttek a törvényekről és a háborúról. A szász nép igen konzervatív volt, mindenáron ragaszkodtak a megszokott dolgokhoz, így ősi pogány vallásukhoz is, szívósan ellenálltak minden újnak és változásnak. A frízek és a dánok mellett a szászok számítottak a legjobb hajósoknak, szerte Európát bekalandozták hajóikkal, akárcsak később a vikingek. Erdőírtásokon állatokat tenyésztettek. Egy részük angol és jüt törzsekkel elfoglalták Britanniát.
27. A frankok igyekeztek a szászokat is uralmuk alá vonni. A Karolingokat a legnagyobb háborúra a szászok kényszerítették. Valójában háborúk sorozatáról van szó, ugyanis minden frank győzelem után a szászok mindig újra kezdték a harcot. Nagy Károly 32 évig tartó háborúskodás (772-804) után győzte le végleg őket. A verdeni mészárlás során 4500 szászt végeztetett ki. Ezek a szászok önként, fegyvertelen mentek Verdenbe abban a hitben, hogy megkeresztelik őket. A germánok között a szászok törvényei voltak messze a legszigorúbbak, de ez az álnokság felbőszítette őket, és lázadás kezdődött. A frankok ekkor mintegy tízezer szász férfit távoli vidékekre deportáltak, ahol halálukig fogolytáborokba zárták őket. A nőket eladták rabszolgáknak, a fiúkat pedig kolostorokba záratták, és papokat neveltek belőlük. (A 8. század végén már szász hittérítők működtek, például Wilehad brémai püspök, Liutger pedig Münster első püspöke volt.) Az elnéptelenedett vidékre frankok és szlávok települtek.
28. A szászok földrajzilag négy részre tagolódtak: osztfálok, westfálok, angarok és nordalbingok. A 802. évi aacheni birodalmi gyűlés írásba foglalta a szászok íratlan jogát (Lex Saxonum). Ez élesen megkülönböztette az előkelők (edeling), közszabadok (friling), és a lesüllyedt félszabadok és szolgák (lazzi) jogát. A szász örökösödési jog úgy rendelkezett, hogy senki sem rendelkezhetett ingatlanvagyonáról úgy, hogy azzal utódait megfossza jogos örökségétől. Ez alól kivételt képezett, ha a királynak, vagy az egyháznak adományozott, illetve, ha éhség miatt kényszerült eladni ingatlanát. A királynak és egyháznak való ajándékozás a lelki megváltást, az utóbbi pedig a test megmentését célozta; ezeket a szász jog engedélyezte. Az örökösöket védő rendelkezés azzal a kötelességgel járt együtt, hogy az örökhagyó támogatásra jogosult örököseitől.
Thüringek
29. A thüring nép magvát a hermundur törzs alkotta, akik szvéb (sváb) származásúak voltak. A thüring uralkodó rokonságban állt a longobárd uralkodókkal. 531-ben Herminafried uralkodása idején a frankok és szászok alkalmi szövetsége elpusztította a thüring királyságot, területét pedig felosztották egymás között. Így azután a 802. évi aacheni birodalmi gyűlésen összeállított Lex Thuringorum nem a thüring nép jogát, hanem az egykori thüring területre költözött angolok és varnerek jogát foglalta össze, mely a szászokéval ellentétben nem tett különbséget szabad és félszabad jogállása között.
Angolszászok
30. Britannia provincia helyzete 370 után válságossá vált, ezért a szigetet 407-ben kiürítették a rómaiak. Az ekkorra már romanizálódott és kereszténnyé vált kelta őslakosok között hatalmi harc során Vortigen brit király angol és szász törzseket hívott be, akiket zsoldosokként alkalmazott, és akik Hengest és Horsa vezetésével érkeztek Kentbe. A két törzs egyesült a szász Aesc vezetésével, majd önállósították magukat, miközben folyamatosan érkeztek az új angolszász bevándorlók, akik britannizálódtak és fokozatosan átvették az uralmat.
31. Sorban alakultak az angolszász királyságok: Sussex (477), Kent (494), Wessex (514), Essex (527). 615-ben északon elérték a tengert, ekkor már hét királyságuk volt. A kelták Skóciába és Walesbe húzódtak vissza, őket majd az ezredfordulón a dánok hódítják meg. A Kent elnevezés a kelta Cantiaci törzs nevéből származik, akiket a rómaiak 43-ban győztek le. Később jüt hódítók érkeztek ide, akik magukat Cantware-nek hívták. Wessexet a nyugati szászok öt hajóval Cerdic és unokája Cynric vezetésével 494-ben hódították meg. Cedric jüt rokonainak Stuf és Winthyar részére is biztosított területeket. Cedric az első, hatalmát egész Angliára kiterjesztő angolszász királyi dinasztia alapítója.
V. Befejezés
32. A skandináviából kivándorolt germán törzsek idővel államot alapítottak, egységes birodalmat hoztak létre római mintára. A germánok kifejezetten érdeklődtek a római civilizáció iránt. A római közigazgatás felbomlása után feladataikat a germán világban is az írástudó egyháziak vették át. A germánok a római jogi értékeket ötvözve saját tradícióikkal létrehozták az érett középkor jogintézményének gyökerét, ezáltal biztosítva a jogi kultúra folytonosságát Európában.
33. Individualizmus és szociális gondoskodás, szabadságszeretet és önkormányzatiság, a személyiségi jog sérthetetlensége és női egyenjogúság, szabad vallási és politikai meggyőződés, mindez az ősi germán szellem sajátja. Az évente megtartott törzsi gyűlés (thing) választott törzsfőt, akit egy testület támogatott munkájában, ám a fontos kérdésekben csak a thing dönthetett. Hagyományos germán elv, hogy a király is alá van vetve a jognak. Mindezek együtt a modern Európa, a liberális demokrácia alappillérei.
34. Történeti források, régészeti leletek, és a nyelvtudomány eredményeit felhasználva tekintettük át a skandináviát elhagyó jelentősebb germán törzsek történelmét az őskortól a karoling korig, Európa születéséig. Ehhez szorosan kapcsolódva egy másik írásom a német történeti mondák alapján tekinti át a vizsgált időszakot, kiegészítve és elmélyítve tudásunkat.
Felhasznált irodalom
Babják Ildikó: Barbárság vagy germánság? Árucsere Európa hajnalán. Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar - Gondolat Kiadó, 2011.
Középkori egyetemes történelmi szöveggyűjtemény. Európa és a Közel-Kelet, IV-XV. század. Szerkesztette: Sz. Jónás Ilona. Osiris Kiadó, 1999.
Katus László: A középkor története. Pannonica - Rubicon, 2001.
Angi-Bárány-Orosz-Papp-Pósán: Európa a korai középkorban (3-11. század). Multiplex Média - Debrecen University Press, 1997.
2014. április 15.