I. Bevezető
1. Történelem, monda, mese. A monda a történelem és a mese keveréke. A népmese a lélekhez szól a monda az értelemhez, a monda néptörténelem, népemlékezet. Ugyanakkor költői magyarázat érthetetlen dolgokra. A történeti mondák sok esetben olyan valós eseményekről tudósítanak, amelyekről más módon már nem lehetne tudomásunk. Ki kell tudnunk hámozni belőlük a valót. Azt hogy miként bújik meg a valóság a monda költészetében, jól példázza Parti Nagy Lajos Magyar Mesék sorozata. Ezek a költői írások valóságos történeti mondák. Bennük a dolgok lényege sokkal inkább megérthetőbb lesz száz év múlva, mint a hírportálok anyagából. Önmagukban nem elegendők, szükséges a történeti kutatás is, de a maga eszköztárával közvetíti mindazt, ami más úton nem juthat el hozzánk.
2. Az alábbiak Germánok című írásom folytatásaként értelmezhetőek, annak kiegészítései. Ott a történeti források, régészeti leletek, nyelvészeti kutatások alapján vázoltam fel a germánok történetét a kezdetektől a koraközépkorig. Itt a mondákhoz nyúlok, így téve érthetőbbé e távoli kor lényegét. A germán népvándorlás a rómaiakhoz való viszonyban lényegült, amit Theoderik (+526) keleti gót király így foglalt össze: "A szegény római a gótokat utánozza, a tehetős gót a rómaiakat."
3. Írásomban azokból a történeti mondákból válogattam, amelyeket a történelemtudomány is igazol, és egyszerűsített formában, esetenként összevonva tárom az olvasó elé. Nem ősgermán mondák ezek, hiszen témánk nagyrészt a népvándorlás korában játszódik. (Írásom végén link mutat a Tilos Rádió ősgermán és izlandi regéket és mondákat bemutató műsorára.) Olyan elsősorban német földön feljegyzett germán mondákról van szó, melyek egyrészt a történettudománynak is a forrásai, másrészt jóval korábban lettek lejegyezve mint az ősgermán mondák, nem is olyan sokkal az események után. Tacitus, Plinius, Jordanes, Paulus Diaconus, Beda Venerabilis, Viterbói Gottfried, Saxo Grammaticus mellett népdalok, ónémet költemények, Legenda Aurea, Anno-ének, Muratori tekercs, Historiae Francorum, Chronica der Sachsen és mások, például a Sachsenspiegel (Szászok Tükre) is forrásanyag, mely középalnémet nyelven írt 13. századi törvénygyűjtemény, amely a középkori magyar jogalkotásra is jelentős hatást gyakorolt. (A germán törzsek már az ókorban tiltották a visszamenőleges törvénykezést.) A pontos forrásmegjelölést a felhasznált irodalom (Grimm) hozza.
4. A germánok szigetnek hitték Skandináviát, mondáikban is akként beszélnek róla. A germán törzsek vándorlását a túlnépesedéssel magyarázzák. Magyar vonatkozásként említsük meg Alarich gót király temetésének és sírjának a leírását, ami tökéletesen megegyezik Attila temetéstörténetével. Közös az Attila (Isten) kardja (háború kardja) történet is. A német mondák hun-magyar vonatkozású történeteit lásd itt a 9. pontnál.
II. Emberáldozat
A szent sósfolyó
5. Ősi germán hit szerint a só a két ellentétes őselem, a tűz és a víz keveredéséből jön létre. Ezért izzó fahasábra öntve a vizet só marad vissza. De nem minden folyó vizére igaz ez, csak a szent folyók vizére. Ilyen kultikus folyó volt a Saale is melynek birtoklásáért két törzs harcolt. A győztes hermundurok a foglyul ejtett chattusokat, azok lovaival együtt az isteneknek feláldozták.
Hertha szent tava
6. Reudignus, avion, anglius, varion, eudos, suarthon és nuithon, erdőben lakó germán népek tisztelték Herthát (Nerthus). Ő a Földanya, akinek egy tengeri szigeten lévő szent erdőben szentélye van, melyben egy szekér áll szent leplekkel letakarva. Az istennő aki beavatkozik az emberek életébe itt szokott megjelenni, ilyenkor a szekeret két tehén húzza. Ekkor nincs a Földön háború. Egy beosztott pap kíséri az istennőt. Segédei Hertha távozása után lemossák a szekeret és kimossák a lepleket, sőt magát az istennőt is megmosdatják. A papok segédei azonban nem térhetnek vissza a szárazföldre, mindannyiuknak meg kell halniuk.
Ő nem Hertha, de én így képzelem el:
A semnomok szent erdeje
7. A suevek közé tartozó semnomok a legősibb és legnemesebb nép, mely meghatározott időben egy erdőben emberáldozatot mutat be, ahol az összes germán törzs képviselteti magát. A germánok hite szerint ebből a szent erdőből származik az egész germánság, és itt jelen van a mindenség ura és istene.
III. Termékenységkultusz
Holle anyó
8. Holle (Holla) anyó vagy asszony (Frau Holle) egy késő kőkori termékenységistennő emlékét őrzi. Holle termékennyé teszi az asszonyokat, kútjából származnak az újszülött gyermekek, ő hordja ki onnan őket. Ha az embereknél havazik, ő rázza az ágyneműjét, attól szállnak a pelyhek a levegőben. A szorgosakat jutalmazza, a lustákat pedig bünteti. Évente egyszer bejárja az országot, és termékenységet ad a szántóföldeknek valahogy így:
9. Holle anyó bukkan fel az alábbi mondában is: Nagy Károly fia, Jámbor Lajos állandóan egy Mária-képet hordott a nyakában. Egyszer egy erdőben lovagolva rájött a szükség. Leszállt lováról, leguggolt, miközben köpönyegét előre hajtotta. A Mária képet azonban, hogy távoltartsa a tisztátalanságtól letette egy kőre (vagy fatörzsre). Amikor aztán ismét magához akarta venni a képet, nem tudta megmozdítani. Ekkor egy hangot hallott, mely azt mondta, ahová hó esik, oda építtessen székesegyházat Mária tiszteletére. Abban a pillanatban esni kezdett a hó. Erre felkiálltott Lajos: "Dit is tomalen hilde snee", vagyis ez aztán sietős hó, "legyen a neve Hildeschnee." A hely tehát a sietős hóról (do hilde) kapta a nevét, mely később Hildesheim-re változott. A történetben egy Hilde nevű mondai személy lappang. Hilde hava viszont párhuzamba vonható Holle anyó havával. (A figyelmes és tájékozott olvasó meglátja a párhuzamot a magyar Babba Mária mondával is.)
IV. Gót mondák
A gótok vándorlása
10. A gótok Skandináviát Berich vezetésével három hajóval (hajóraj) hagyták el. Az egyik hajón nem gótok, hanem a Gepanta nép utazott, ami szájtátit jelent. Ők ugyanis nagy testű és tunya szellemű emberek: a gepidák. Ahol a hajók partot értek, a földet elnevezték Gót-Skandináviának. Az ulmrügieket és a vandálokat legyőzték, majd ötödik királyuk Filimer vezetésével elvonultak Szkítiába, Ovin tartományba, ahol egy mocsarakkal övezett folyón áthaladva (Dnyeszter) leszakadt az átkelő híd, ezért akik már nem tudtak áthaladni rajta, különválni kényszerültek. Ők lettek a nyugati gótok, akik pedig átjutottak a hídon, azok a keleti gótok. Az utóbbiak tovább haladtak Szkítia legvégső határáig, a Fekete-tengerig.
Miért törtek be a gótok Görögországba?
11. Thracia praefectusa Valerius, bejelentést kapott földbe rejtett kincsekről. A helyszínre sietve Thracia és Illyria határán a lakosságtól megtudta, hogy egy ősi kultikus szent helyről van szó. Nagy Konstantin császár utasítására felásatta a területet, és három barbár ezüst szobrot talált, csípőre tett kézzel, tarka ruhában, fejükön hajzattal. Arccal észak felé fordítva álltak, amerre a barbárok földje van. A helyiek szerint a barbárok elhárítására lettek felszentelve. Amikor elvitték őket, a gótok rövidesen elözönlötték a Balkánt.
V. Longobárd mondák
A longobárdok elvándorlása
12. A Scandinavia nevű szigeten oly mértékben megsokasodtak a winilek, hogy éhínség fenyegetett. Snió király először az élelmiszer fejadagokat csökkentette, majd miután ez sem segített, a nép egyharmadának a legyilkolását tervezte. Ekkor két hadvezére Ibó (Ibor, Ebbe) és Ayó (Aage, Aio, Agió), akik testvérek voltak, anyjuk, a bölcs asszony Gambara (Hunibaldnál Cambra) tanácsát kérték, aki Jütlandon élt. Ő azt nyilatkozta, hogy a népet három részre kell osztani, majd sorsot kell vetni, és amelyik részre a sors esik, az vándoroljon el. Így is tettek, és akikre a sors esett, először Skoringába mentek, ahol legyőzték a vandálokat, majd tovább haladtak Moringába, azután Golandba. Ezt követően elfoglalták Anthaibot, Banthaibot és Wurgenthaibot. Innen átvonultak Rugilandba (a mai Magyarország területe), ahol a nyílt mezőn laktak, a herulokkal, gótokkal, és gepidákkal hadakoztak, végül Itáliában letelepedtek.
Gambara és a hosszúszakállúak
13. A winilek őshazájukból való kivonulásuk után először Schoringa tájékán telepedtek le. Ott egy durva nép a vandálok éltek, akik megüzenték nekik, hogy vagy adót fizetnek, vagy készülhetnek a harcra. A winilek Gambara tanácsára visszaüzentek, hogy jobb a szabadságért harcolni, mint azt bemocskolni adófizetéssel. A winilek igen kevesen voltak. A vandálok a győzelemért áldozatot mutattak be Wodannak, aki így válaszolt: "Azoknak adom győzelmemet, akiket napkeltekor először pillantok meg." Gambara Wodan feleségének Freia istennőnek mutatott be áldozatot, aki ezt mondta: "A winil asszonyok bontsák ki hajukat, és úgy igazítsák arcukhoz, mintha szakál lenne, és hajnalban álljanak Wodan napkeletre néző ablaka elé." Amikor aztán Wodan reggel kinézett ablakán és meglátta amit meglátott, így kiálltott: "Kik ezek a hosszúszakállúak?" Freia azonnal rávágta: "Akinek nevet adtál, annak kell adnod a győzelmet is." Így győztek a winilek, akik attól fogva úgy hívták magukat, hogy hosszúszakállúak, vagyis longobárdok.
Audoin fia Alboin
14. Alboin a gepidák legyőzése után hazatért, ám népe azt kívánta, hogy egy asztalnál ehessen apjával, de a longobárd szokás szerint a királyfi addig nem étkezhet apjával, amíg egy idegen király föl nem fegyverzi. Apja Audoin tehát elutasította a kérést. Alboin erre azonnal visszafordult és negyven emberével visszatért a gepidákhoz, a királyhoz Thurisendhez, akinek a fiát Thurismodot épp az előbb ölte meg. Elmondta kérését, Thurisend pedig lakomára hívta és maga mellé ültette a fia helyére. Mármost a longobárdoknak szokása volt a lábszárukon fehér szalagot körbetekerni. A gepida király másik fia a lakoma alatt ezen gúnyolódott, és olyan lovakhoz hasonlította őket, amelyeknek fehér a csánkjuk. Silány gebék vagytok - mondta. Az egyik longobárd erre azt felelte, jöjjön csak Asfeldbe (a mai Mitrovicától nyugatra), ott megláthatja mekkorát rúgnak ezek a gebék, ott hevernek a bátyja csontjai is, akár egy hitvány igásló maradványai. Mielőtt egymásnak estek volna a lakoma résztvevői, a király közéjük futott és így kiáltott: Isten előtt gyűlöletes a győzelem, ha a saját házunkban kaszaboljuk le az ellenséget. Ezután fia fegyvereit átadta Alboinnak. A gepidák és a longobárdok egyaránt ámulattal dícsérték Alboin merészségét, és Thurisend tisztességét.
Rosimund
15. Thunsend (Thurisend) halála után fia Cunimund háborút indított a longobárdok ellen, ám Alboin ismét legyőzte a gepidákat, Cunimundot is lekaszabolta és koponyájából ivókupát készíttetett. Lányát Rosimundot pedig szeretőjévé tette, majd később feleségül vette. Alboin dicsőségét főleg a bajorok és svábok, de más germán népek is megénekelték. Egy nap Alboin Veronában lakomáján arra kényszerítette feleségét, hogy az apja fejéből készült serlegből igyon. "Igyál vígan az apáddal együtt!" - mondta. Rosimund bosszúból Alboin testvére Helmischis szeretője lett és rávette, ölesse meg Alboint és legyen ő a király. A gyilkosság után azonban a longobárdok fellázadtak, Helmischis és Rosimund Ravenna elöljárója Longinus segítségével menekültek el Veronából. Magukkal vitték Albsuind-ot, Alboin első házasságából származó lányát és az egész longobárd kincstárat. Ravennában Rosimund szépsége Longinust is lenyűgözte, aki rábeszélte a nőt, hogy ölje meg Helmischist és legyen az ő felesége. Rosimund már Ravenna úrnőjének érezve magát megmérgezte Helmischist, ám az észrevette a dolgot és kardját nekiszegezve kényszerítette, hogy igya meg a maradék mérget, így azután egyszerre haltak meg. Longinus Albsuindot és a lombard kincstárat Konstantinápolyba küldte a császárnak.
Leupichis
16. Leupichis még gyermek volt, amikor négy testvérével együtt az avarok elhurcolták Friaulból. A többiek mind odavesztek, ő felnövekedett a fogságban, majd megszökött. Eljutott a szlávok tanyáihoz, ahol egy öregasszony befogadta az éhségtől végkimerült szökevényt, elbújtatta és ellátta élelmiszerrel. Leupichis innen néhány nap alatt eljutott Lombardiába, szülőföldjére. A családi ház, ahonnan elhurcolták romos volt már, benőtte a bozót. A romok között élt, majd idővel újjáépítette és megnősült. Leupichis fia Arichis, Arichis fia Warnefried, Warnefried fia pedig én vagyok Paulus Diaconus, aki leírtam ezt a történetet.
VI. Frízek
17. Tudjuk, hogy a frízeket nagyon nehezen sikerült megtéríteni. Több fríz monda arról számol be, hogy azért nem akarták felvenni a keresztséget (Radbot fejedelem a főszereplő ezekben a történetekben), mert kérdésükre azt a tájékoztatást kapták a keresztény papoktól hogy őseik elkárhoztak, ám ők az örökkévalóságot őseik társaságában akarták eltölteni. Inkább a szenvedés velük, mint a mennyország nélkülük.
VII. Szász mondák
Angolok és szászok bejövetele
18. A britek meggyengülve már nem voltak képesek magukat megvédeni, ezért úgy döntöttek, hogy a szászok segítségét kérik. Wyrtgeorn (Vortigern) brit király a hajóval érkező angolokat és szászokat a sziget keleti felén telepítette le. Földet kaptak, amit művelniük kellett, és szükség esetén harcolniuk volt kötelességük. A szászok legyőzték a britek ellenségeit, majd behívták rokonaikat. Az új jövevények is haszonbérletben földet kaptak a britektől. A három legerősebb germán nép angolok, szászok, és jütök fiai telepedtek át. A jütöktől származnak a cantawarok és a wichstatok. Az ószászoktól a keleti-, déli-, és a nyugati szászok. Az angoloktól a keleti-, és a középangolok, valamint a mercierek és az összes Northumber-nemzetség. Vezéreik Hengst és Horsa, Wichtigel fiai. A bevándorolt népség pedig rövidesen úgy megsokasodott, hogy az őslakók rémévé váltak.
A piktek bejövetele
19. A peohtok (piktek) népe Szkítaországból hajókkal érkezett Skótországba (a mai Írország). A skótok itt azt mondták nekik, nem fér el országukban két nép, hanem keletre van egy másik sziget, derült időben látszanak a partjai. Ott találnak elég földet és ha valaki megtámadná népüket, ők majd a segítségükre sietnek. A peohtok át is hajóztak Britannia északi részére. A déli részen laktak a britek. A peohtok a skótoktól kértek asszonyokat és azok feleségül adták nekik leányaikat, azzal a feltétellel, hogy vitás helyzetben inkább anyai ágról válasszanak királyt maguknak. Ez a pikteknél ma is így van szokásban - írja Beda Venerabilis.
Gyűlölség szászok és svábok között
20. Amíg Hengst (Hest, Hesternus) vezetésével a szász férfiak hosszú időn át Angliában harcoltak, addig a svábok elfoglalták területüket a kontinensen. A svábok magukhoz vették a szászok nőit. Amikor a szászok visszatértek elűzték a svábokat, ám a nők egy része velük tartott, hátrahagyva gyermekeiket. Ezeket a gyermekeket azután úgy hívták a szászok, hogy a "svábok". Az e nemzetségből származó asszonyok nem is örökölhettek. Úgy szólt a törvény, hogy "a szászok a sváb jogot a nők gyűlölete révén vették át."
VIII. Sváb monda
A svábok eredete
21. A svábok a tengeren át érkeztek, és sátraikat a Suevo-hegyen ütötték fel, innen a nevük: sueves, szvéb, sváb. Brenno vezetésével nagy csatát vívtak Julius Caesarral. (Ariovistus [Brenno] suvus fejedelmet Caesar időszámításunk előtt 58-ban győzte le.)
IX. Frankok
Attalus és Leo
22. Theoderich és Childebert frank vezérek egymás elleni háborújában sok nemes család fia vált tússzá vagy került szolgasorba. Így járt Attalus, Langres püspökének unokája is. Trier környékén egy frank szolgája lett és istállófiúnak osztották be. A püspök követei útján felkutatta és váltságdíjat ajánlott fel érte, de a frank akkora összeget követelt, amit képtelen volt megfizetni. Ekkor a püspök egyik szolgája Leo, aki a konyhán volt segéd, engedélyt kért és kapott a szöktetéshez. Ám Trier környékére érve sehogy sem látta annak lehetőségét. Végül megállapodott egy emberrel, hogy az eladja őt rabszolgaként a franknak, a vételárat pedig megtarthatja magának. Így azután Leo rövidesen a frank szakácsa, majd bizalmasa lett. Egy év telt el, mire alkalom adódott a szökésre. A Mosel-nél azonban kénytelenek voltak lovaikat hátrahagyni, és a magukkal hozott pajzsokra fekve átúszni a folyón. Egy erdőben rejtőztek el. Már harmadik napja haladtak élelem nélkül, amikor találtak egy szilvafát tele gyümölccsel. Nemsokkal később Campaniában (Champagne) lódobogást hallottak. Már sötétedett, egy csipkebokor alá hasaltak. A lovasok a frank és emberi voltak, őket keresték. A két szökevény még azon az éjjelen bejutott egy közeli városba, ahol egy járókelőtől megkérdezték, merre lakik a plébános. Paullulus a pap, a püspök régi barátja enni adott nekik és elbujtatta őket, majd vasárnap lévén misézni ment. A frank tőle is tudakozódott a szökevények után, de ő letagadta őket. Két nap múlva tovább indultak és szerencsésen megérkeztek a püspökhöz, aki meglátva unokáját sírva fakadt. Leot pedig minden nemzetségével együtt fölmentette a szolgaság alól és birtokot adományozott neki. A püspök Langres-i Szent Gergely volt, és én aki mindezt leírtam a dédunokája. (A szerző Tours-i Szent Gergely.)
X. Németek
Kurzbold
23. Cinkefogó Henrik egyik hűséges vitéze Kuno apró termete miatt a Kurzbold becenevet kapta. Ez a vitéz rettentő erejű volt, és számtalan hőstettet hajtott végre, ám természeténél fogva iszonyodott a nőktől és az almáktól. Ahol bármelyikből csak egyet is talált, ott nem volt maradása. Sok monda és ének szól róla, tetteit széltében-hosszában megénekelték.
24. Magyarázatok:
- Cinkefogó Henriket mi Madarász Henriknek ismerjük. Amikor felkeresték hogy kikiáltsák német császárrá, kezében egy madárfogó hálóval és csapdával éppen gyermekeivel madarászott.
- A Kurzbold név jelentése ófelnémetül kurta-merész. A középkori latin cortibaldus-ból ered, ami egy köpenyféleség volt.
- Ekkehard a 9. században feleslegesnek tartotta feljegyezni Kuno történeteit, mert azok túl közismertek voltak.
Habsburg Radbod
25. Radbod a 10. században fivére Werner püspök anyagi segítségével várat építtetett aargaui birtokán, s Habsburgnak (Habichtsburg - Sólyomvár) nevezte el. (Az építkezés 1020-ban fejeződött be.)
Felhasznált irodalom
Jacob és Wilhelm Grimm: Német mondák. Kalligram, 2009.
Középkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény. Osiris, 1999.
Tacitus összes művei. Szukits, 2001.
Plinius: A természet históriája. Natura, 1987.
Jordanes: A gótok eredete és tettei. Brassói Lapok, 1904.
Paulus Diaconus: A langobardok története. L'Harmattan, 2012.
Tours-i Szent Gergely (Georgius Florentinus): Korunk története: a frankok története. Kalligram, 2010.
Jacobus de Voragine: Legenda Aurea. Helikon, 1991.
Ammianus Marcellinus: Róma története. Európa, 1993.
Gesta Romanorum. Magyar Könyvklub, 2001.
Link
Irodalmi lépegető
2014. május 30.