Lélektani típusok

I. Előszó

1. C. G. Jung életművéből a lélektani típusok leírása az, ami meghatározóan bekerült a pszichiátria és a pszichológia világába. Ma már el sem képzelhető nélküle a személyiség feltárása. Jung az extrovertált és introvertált típusokra vezeti vissza az emberiség kultúrtörténetének harcait, az eszmék összeütközéseit, a platóni és arisztotelészi világlátás eltéréseit. Ő maga az extravertált kifejezést használta, ami a latin extra kifejezés helyes etimológiai alakja, ám a tudományos gyakorlat ma az extrovertált meghatározással él, ezért mi is ezt használjuk. Jung a két alaptípust tovább differenciálta, ám ez nem ment át a gyakorlatba. Munkámban Jung alapján a lélektani típusok belső lényegét egységes rendszerbe foglalom. Célom rövid és tömör, jól áttekinthető leírást adni az önismeretre törekvők számára.


II. Bevezető

2. A lélektani típus egy általános beállítódást jelent, tisztán senkiben sincs meg. A keveredés aránya eltérő, a dominancia adja meg az egyén típusát. Ha ez viszonylag kiegyenlített akkor beállítódásról, amennyiben habituális akkor típusról beszélünk. Ha a tudatos szféra extrovertált, a tudattalan mindig introvertált, és fordítva. Az ennek okát firtató kérdésre Jung ellentéttana alapján adhatjuk meg a választ: a tudattalan kompenzatórikus hatással van a tudatra.

3. A két típus annyira különböző, hogy mindenki ismeri őket. Az extrovertált nyílt, szívélyes, barátságos, jól kijön másokkal, befogadja a világ hatásait. Az introvertált zárkózott, nehezen kiismerhető, aki számára ellenség a külvilág. A különbség a tárgyhoz való viszonyukra vezethető vissza. Az extrovertált pozitívan tekint a tárgyra, értékes a számára (a tárgy dolog vagy személy), míg az introvertált elvonatkoztat a tárgytól, elvonja tőle a libidót, ami alatt a lelki energiákat kell érteni.

4. Alapvető ellentétről van szó, amely az eltérő alkalmazkodási viszonyon alapul. Biológiai szinten ismerjük a fennmaradás két módját: a pazarló termékenységet, és az egyed önfenntartását előtérbe helyezőt. Jung szerint ez a lélektani típusok biológia alapja. Az extrovertált fennmaradási stratégia szerint alkalmazkodni kell a külső igényekhez, az introvertált stratégia szerint viszont ahhoz hogy fennmaradjunk nem szabad alkalmazkodni a külső igényekhez, hanem belső fellegvárunkba kell bezárkóznunk. Mindkét út járható. Amit az egyik tömeges kapcsolatokkal hoz létre, azt a másik monopóliummal éri el. A létért való küzdelem e két válfaja veleszületett dolog. Ha a szülők gyermekeikre az ellenkező típust kényszerítik, az illető egy életre neurotikus lesz, fizikailag pedig kimerült.

5. Ha egy nagy sikerű filmet vetítenek a mozikban, akkor az az extrovertáltnak tetszeni fog, mert mindenkinek tetszik. Az introvertáltnak nem fog tetszeni, nem azért mert ne tetszene neki, hanem azért, mert mindenkinek tetszik. Úgy gondolkodik, ha mindenkinek tetszik, akkor ez a tárgy (az adott film) lehengerlő hatással van, tehát veszélyt jelent. Az extrovertált egy elnyomó társadalom lelkes rajongójává válhat, míg az introvertált a végsőkig ellent áll neki. Belső világuk fontosabb, mint a külső, tehát inkább elpusztulnak, mintsem behódoljanak. A kollektivista társadalmakban a jelszó az együttműködés, itt az introvertált típusok neurotikussá válnak, mivel az életet elnyomásként élik meg, míg az extrovertált ezt nem vagy alig érzi. Sokszor feltették azt a megválaszolatlan kérdést, miként emelhette Hitlert hatalomba a világ legműveltebb népe. Ennek okát abban látom, hogy a Nyugat az újkor óta extrovertált civilizáció, az extrovertált cselekvésmód a meghatározó, ami természetszerűleg kihatással van az introvertáltakra is.

6. Munkájában Jung éppen ezért bővebben foglalkozik az introvertált típussal, másrészt maga  is introvertált lévén, igyekezet megfejteni önmagát. Ugyanakkor az introvertált típus eleve kiismerhetetlen, feltárása, bemutatása nehéz és hosszadalmas. Jung Darwint hozta fel az extrovertált példájaként, Kantot introvertáltként (A tiszta ész kritikája). Megemlítem, mint tipikus introvertált alkatot Wieland Wagner személyét, aki nagy szerelmét csak hosszú idő után volt hajlandó feleségül venni. Az esküvői ünnepséget letiltotta, vendégeket nem hívott, utcai ruhában jelent meg az esküvőjén, ami után a jegygyűrűt azonnal és véglegesen levette, nászútra nem mentek, és egész életében távolságot tartott feleségétől.


III. Az extrovertált típus

Tudat

7. Az extrovertált számára az éppen adott külső tények jelentik a tájékozódási pontot. Döntései nem szubjektív nézetekből adódnak, hanem objektív viszonylatok függvényei. Minden esetben alkalmazkodni, megfelelni kíván a külső követelményeknek. Szubjektív nézeteit ez alá rendeli, ehhez igazítja. A viszonyulási pontokat nem önmagában, hanem a külső világban keresi. Egész tudata kifelé néz, a mérvadó dolgok kívülről jönnek. Éppen azért jönnek kívülről, mert onnan várja őket. Ebből az alapszemléletből adódik pszichológiájának minden sajátossága.

8. A tárgyi eseményeket követi, elsősorban legszűkebb környezetét (ahogyan mondani szokták, az igazi pártmunka az alapszervezetekben történik). A személyek és dolgok lebilincselően hatnak rá. Könnyen befolyásolható, cselekvése is a személyek (autoritás), és a dolgok befolyásának enged. Érdeklődése mindig a külső eseményekhez igazodik. Cselekvéseinek morális törvénye mindig megegyezik egy adott közösség éppen érvényben lévő erkölcsi felfogásával. Ha megváltozik ez a nézet, akkor az ő szubjektív nézete is ugyanígy megváltozik anélkül, hogy ez pszichológiai habitusát érintené. Ezek az emberek jól megvoltak a Kádár-rendszerben, majd a rendszerváltó hangulat idején rendszerváltókká, utána liberális demokratákká váltak, míg ma egy kollektivista autoriter rendszer buzgó hívei anélkül, hogy magukban bármiféle változást észlelnének, amint nincs is változás bennük.

9. A puszta illeszkedés az éppen fennálló politikai rendszerbe az extrovertált típus korlátoltsága. Az a veszély fenyegeti, hogy a tárgyak (partnere) vonzásában elveszti önmagát. Ebből idegi és testi zavarok következnek. Az extrovertált típus leggyakoribb neurózisa a hisztéria. A hisztéria alapvonása, hogy az ember igyekszik érdekessé tenni magát, és jó benyomást kelteni környezetében. Ez a mások általi befolyásolhatóságban nyilvánul meg. A hisztériás karakter a normális beállítottság eltúlzása, ami a tudattalanban kompenzációs mechanizmust indítbe, ami introvertált pszichikus energiákat szabadít fel. Ilyen introvertált energia eredményezi például a hisztériás személy fokozott fantáziatevékenységét.

Tudattalan

10. A tudattalan a tudat kompenzálója. Az extrovertált típus a tárgynak odaadja magát, önmagát hozzá asszimilálja. A szubjektum eme elnyomását a tudattalan egyenlíti ki erőteljes egocentrikussággal. Ezért az extrovertált tudattalan igényei primitívek, infantilisek és önzőek. Tudattalanja csak kívánni tud, ami a gyakorlatban jól kimutatható. A tudat illeszkedése és elfojtása a tudattalanban ösztönösen előtör, mint szubjektív igény. Minél extrovertáltabb egy illető, tudattalanja annál infantilisebb, néha egészen brutális egoizmusig menően. Mindez a tudat elnyomása alatt lappang, ami végül idegösszeroppanáshoz vezethet. Ez akkor következik be, amikor a tudattalan hatások megbénítják a tudatos cselekvést. Ilyenkor az illető nem tudja mit is akar tulajdonképpen, össze van zavarodva. Előfordulhat ilyenkor, hogy a narkotikumokhoz nyúl, vagy öngyilkosságot kísérel meg.

Gondolkodás

11. Az extrovertált gondolkodás az érzékszervek által érzékelt objektív tényekből táplálkozik. Ha egy eszméről kell véleményt alkotnia, akkor azt a hagyomány, a nevelés és az iskola közvetítette ideák alapján teszi. Mindig a kívülről kapott mértékhez igazítja magát, az introvertált ellenben maga alkot önmagának mértéket. Egy filozófus gondolkodása akkor extrovertált, ha ideái tradícionálisak vagy a szellemi környezetből kölcsönzöttek. Az extrovertált az introvertált gondolkodást önkényesnek tartja, míg az az övét rövidlátónak és banálisnak.

12. Az extrovertált politikus úgy gondolkodik, hogy az ő eszményét kell minden körülmények között megvalósítani, mert az tisztán objektív, általános érvényű igazság, ami nélkülözhetetlen az emberiség boldogulásához. Nem tűri a kivételt, mindaz ami ellentmond a szabálynak, kiküszöbölendő beteges dolog. Személyiségének mélyére hatolva feltűnik a zsarnok. Az emberiség üdvéért nem riad vissza a hazudozástól és más tisztességtelen eszköztől sem, mert szerinte a cél szentesíti az eszközt.

Érzés

13. Az extrovertált érzés jellegét alapvetően a tárgy határozza meg. Az introvertált típus nehezen érti meg az extrovertált érzés lényegét. Az extrovertált érzelmi állásfoglalása illeszkedés. Például egy ismerősénél kifüggesztett ismert festő képét szépnek feltételezi, mert a csúnya minősítéssel megbántaná a boldog tulajdonost. Valójában is szépnek látja, mert pszichésen alkalmazkodik az elvárt légkörhöz. Gyakorlatilag leválik róla a szubjektív vélemény. Ez az a mentalitás, amely a divatokat is létre hozza, de a harmonikus társaséletet is. Eltúlzása hisztérikus benyomást kelt.

Érzékelés

14. Az extrovertált érzékelés objektív, az érzékelés szubjektív része gátolt vagy elfojtott. A tapasztalást az objektum határozza meg. Úgy látja a dolgokat, ahogyan a környezete látja. Tényérzéke rendkívül fejlett, ugyanakkor nem gyűjt tapasztalatokat. Partneréhez szélsőségesen kötődik, intuícióit kivetíti rá. Az intuíció nem más, mint a tudattalan érzékelése, ami nála kompenzációként féltékenységi fantáziálást és szorongásos állapotot idéz elő. Súlyos esetben fóbiák alakulnak ki, kényszeres tünetekkel. Ezek általában irreális jellegűek.

Intuíció

15. Az intuíció tudattalan észlelés funkcióját az extrovertált a tárgyra irányítja, ezért a külső helyzettől való erős függése vehető észre. Szívesen választ olyan foglalkozást, ahol a legsokoldalúbban bontakoztathatja ki képességeit. Partnere rabjává lesz, méghozzá azért, mert az az ő archaikus érzékelő szférájára hat. Emiatt tudattalanul, kényszeresen kötődik hozzá, még akkor is, ha semmi jót sem várhat tőle. Az extrovertáltra ez a kényszeres tünet igen jellemző, valamint a hipochondria, a fóbiák, és mindenféle abszurd testi érzetek.


IV. Az introvertált típus

Tudat

16. Az extrovertált az objektív adottságokból indul ki, az introvertált a szubjektív tényezőkből. A tárgyészlelés és a cselekvés közé szubjektív nézetét helyezi, ezért döntéseit nem a körülményekhez, hanem elveihez igazítja. Látja ugyan a külső feltételeket, de nem követi azokat. Az extrovertált típus ezt a viselkedést mindig egoizmusként értékeli, pedig itt arról van szó, hogy az introvertált szerint a tárgynak soha nem szabad fölénybe kerülnie. Az én a tudat része, a mély-én viszont magába foglalja a tudattalant is. Az introvertált az ént összekeveri a mély-énnel, ami elidegeníti a tárgytól. Amint az introvertált nem érti, miért lenne a tárgy mérvadó, úgy az extrovertált számára rejtély az, hogyan lehet magasabb rendű egy szubjektív vélemény az objektív helyzetnél. Nem tud másra gondolni, mint arra, hogy az illető egoista, vagy egy eszme gondolkodás nélküli követője, esetleg hatalmi komplexus befolyásolja. Ráadásul az introvertált általánosító kifejezésmódja azt a látszatot kelti, mintha minden más véleményt eleve kizárna. Ezen felül ítéletei határozottak és merevek. Az egocentrikusság vádjára nincsenek hatásos ellenérvei, mivel véleményalkotásának előfeltételei tudattalanok, és általános érvényűek.

Tudattalan

17. Az introvertált én elégtelenül viszonyul a tárgyhoz, ami abban nyilvánul meg, hogy uralkodni akar rajta és nem alkalmazkodni, ám a tudattalan kompenzációként hozzáköti a tárgyhoz. Minél inkább igyekszik az én biztosítani magának a szabadságot, elkötelezetlenséget és fölényt, annál inkább hozzáköti. Ez szorongást vált ki, amire az én még inkább erőlteti a leválást a tárgyról, és uralni a helyzetet. Tragikussá akkor válik a dolog, ha egy olyan személlyel találkozik, aki számára archetipikus alak. Távolságtartását félénkségnek tartják, pedig szabadságát védi, ellenfele nem a személy, hanem az érzés, amely a személyhez vonzza. Ellenállását folyamatosan keresztezik azok a lenyűgöző hatások, amelyeket a tárgytól kap, ezért nem tud szabadulni attól a szorongástól, hogy idegen befolyás alá kerül. Az archetipikus tárgy mágikus hatalmat kap, ismeretlen veszélyt rejt, láthatatlan szálakkal kapaszkodik lelkébe. Hatalmas belső munkával képes csak tartania magát, aminek következtében szorongó, könnyen kimerülő, és állandóan fáradt lesz (pszichaszténia). Lényegében minden változás zavaró a számára, sőt valóságos veszedelem. Eszménye a magányos sziget, ahol csak az mozog, aminek ő megengedi, hogy mozogjon. Érzései ellentmondásosak és érthetetlenek, elképesztő érzelmi kapcsolatok és érzelmi állásfoglalások lépnek a színre. Az én azonban belső szabadságának megőrzése érdekében ellent áll az archaikus tárgyaknak is. Ekkor következik be a belső felőrlődés, és a kimerülés (pszichaszténia).

Gondolkodás

18. Az introvertált típus gondolkodása a szubjektív tényezőkhöz igazodik. Nem a külső tények alkotják gondolkodásának okát és célját, hanem a belsők. Nem új tényeket, hanem új nézeteket ismertet. Elméleteket fogalmaz meg sokszor a tények mellőzésével, hiszen eszméit a tudattalan képeiből alkotja, amelyek nem a külső tényekből származnak, ugyanakkor azok absztrakt megfogalmazásai. Ez azonban nem mindig sikerül neki, sok esetben a benne lakozó kép formájába kényszeríti a tényeket, vagy egyszerűen nem vesz róluk tudomást azért, hogy eszméjét kibontakoztathassa. Ilyenkor jól látszik, hogy az eszme egy archaikus képből származik, amit művelt szemlélők eredeti gondolatnak, mások azonban zagyvaságnak tartanak. Mivel az ilyen eszme tudattalan archetípusból ered, ezért örökérvényű és helytálló, tehát szubjektív meggyőző ereje igen nagy, ám annyira szimbolikus, hogy nincs gyakorlati haszna, elméleti jellegű marad.

19. Az introvertált gondolkodás belevész a szubjektív tényezők mély igazságaiba. Elméleteket alkot az elméletek kedvéért, egyre inkább képszerű lesz, amely képek annyira elvontak, hogy a valóság már felismerhetetlen lesz bennük. Ezért válik gondolkodása misztikussá. Képes annyira légiesedni, hogy az elképzelhetetlen bemutatására is vállalkozik, de még ez is szubjektíve meggyőző erejű, önmagáért beszélő. Az extrovertált azt mondja: van tehát van, az introvertált pedig azt: gondolkodom tehát gondolkodom. Az extrovertált tökéletesen feloldódik a tárgyban, az introvertált ellenben leráz magáról minden tartalmat, és megelégszik a puszta léttel.

20. Az extrovertált gondolkodás intenzíven a tárgy felé fordul, míg az introvertáltból ez teljesen és tökéletesen hiányzik. Ha a tárgy egy személy, akkor az illető úgy fogja érezni, hogy ő az introvertált számára csak negatíve létezik, fölöslegesnek érzi magát, aki csak zavar, tulajdonképpen semmi szükség rá. Az introvertáltnak ez a tárgyhoz fűződő negatív viszonya, közömbössége és elutasító magatartása megnehezíti megértését. Minden abba az irányba hat benne, hogy eltűnjék-elrejtőzzék. Véleményalkotása hidegnek, hajthatatlannak, önkényesnek, kíméletlennek tűnik azért, mert nem a tárgyra, hanem az alanyra vonatkozik. A másik mindig azt érzi, hogy ledegradálják, pedig csak elsiklanak a tárgy mellett azért, hogy az alany fölényét érzékeltessék. A külvilág ellenség a számára, ezért társaságban mindenkinek hozzá kell igazodni, hogy ne legyen botrány. Mivel a külvilágot minden esetben elnyomóként érzékeli, ezért partnerét is ekként kezeli, tehát vagy közömbös vele, vagy rendszabályokkal veszi körül, hogy megvédje magát tőle.

21. Az introvertált gondolkodása rendkívül merész, nem retten vissza ha gondolatai veszélyesek, felforgatóak, eretnekek, vagy érzelmeket sértők. Világra hozza gondolatait, majd magukra hagyja őket, boldoguljanak maguktól. Gyakorlati érzéke a nullával egyenlő. Ha produktumait szubjektíve helyesnek és igaznak érzi, akkor szerinte mindenkinek meg kell hajolnia ez előtt az igazság előtt. Nem ért a jóindulat elnyeréséhez, sőt tudtára adja az embereknek, hogy számára mennyire fölöslegesek. Eszméinek követésében nyakas, önfejű és befolyásolhatatlan. Az archetipikus személyek viszont rendkívüli, mágikus hatással vannak rá, akik azt tesznek vele, amit akarnak, csak eszméinek követésében nem zavarhatják. A tárgyhoz való viszonya ugyanis minden esetben másodrendű.

22. Gondolatai elméleti jellegűek, nem nagyon kapcsolódnak a valósághoz. Nem érti, hogy ami neki világos, azt miért nem látja mindenki annak. Aggályosan dolgozik, a munka nehezen kerül ki a keze alól. Általában hallgatag, ám ha buzgó beszédbe kezd nagy valószínűséggel nem fogják megérteni, így egyre biztosabb lesz meggyőződése az emberiség mérhetetlen butaságáról. Mivel megközelíthetetlen beképzeltnek tartják. A tudattalan hatások elől a magányba keres menedéket, és önvédelmi intézkedéseket von maga köré.

Érzés

23. Az introvertált érzéseit az alanyi tényező határozza meg. Alig van nehezebb intellektuális feladat, mint egy introvertált személy érzési folyamatának a leírása. Mivel ez az érzés szubjektív előfeltételeknek engedelmeskedik, és csak másodlagosan foglalkozik a tárggyal, alig látható és rendszerint félreérthető. Olyan érzésről van szó, amely a tárgyat megfosztja értékétől, ezért csak negatívan tűnik elő, nem illeszkedik a tárgyhoz, helyette egy a valóságban nem létező, csak őbenne lakozó képet jelenít meg. Érdektelenül siklik át azokon a tárgyakon, amelyek nem illenek ehhez a képhez. Belső intenzitásra törekszik, a tárgy ebben csupán ösztönző szerepet játszik. Érzései döbbenetesen mélyek, ő maga sem képes megragadni őket. Ez csöndessé és megközelíthetetlenné teszi, visszahúzódik a tárgy elől, látszólagos közömbösségből épít védőfalakat maga köré.

24. Az olyan alapvető ideák, mint Isten, szabadság, és a hallhatatlanság ugyanúgy jelentenek érzelmet, mint eszmét. Ezért az introvertált érzelme megegyezik gondolkodásával, csupán amit ott elgondolt, azt itt megérzi. Érzelmi életének ábrázolására azonban még a művészet is képtelen. Már gondolkodása is elvont, érzelme még inkább. Gondolkodásában az absztrakció absztrakciójára törekszik, tehát gondolkodik a puszta gondolkodás kedvéért, ugyanígy érzéseiben szenvedélyes a szenvedélyesség kedvéért. A tárgy ösztönző tényező, a lényeg azonban a benne élő szenvedély ápolása. Itt lép át a misztikus-eksztatikus szintre, ahol megjelennek a tudattalan kompenzáció extrovertált funkciói. A tárgy mágikus hatalmat kap, az érzés pedig eloldja magát tárgykapcsolataitól és szubjektív cselekvési és lelkiismereti szabadságot alkot magának.

25. Az introvertált érzelmi életének vezérmotívuma: "csöndes víz partot mos". Hallgatag, nehezen megközelíthető, alig lehet megérteni, gyermeki maszk mögé bújik, vérmérséklete melankolikus. Szubjektivizmusa miatt valódi indítékai rejtve maradnak. Észrevétlen, nyugodt, tartózkodó, semmit sem akar elérni másoknál, nem akar kedvező benyomást kelteni, sem másokat megváltoztatni. Közömbösnek tűnik mások fájdalmai iránt. Ilyenkor jól érzékelhető, hogy érzelme elfordul a tárgytól. A tárgyat addig tudja követni, amíg annak érzelmei közepes erősségűek, a viharos érzelmekre gyilkos-hidegen lesújt. Idegenekkel szemben elutasító. Önvédelemből hűvös és tartózkodó, amiből arra következtetnek, hogy nincsenek is érzelmei. Ez alapvető tévedés, érzelmei nem extenzívek, hanem intenzívek. Nem kifelé, hanem befelé, mélységükben fejlődnek, de nem tesz közben semmi láthatót, azonban az extrovertált véleményalkotás nem hisz a láthatatlan erőkben. Ez a fajta félreértés jellegzetes esemény az introvertált életében.

26. Az introvertált mélységben lakozó érzelme a tárggyal szembeni fölényként jelentkezik, ami kiszivárogva a tárgyra gyakorolt személyes hatásként konkretizálódik. Személyisége ezért bűvös hatást vált ki a tárgyban, mivel annak tudattalanjára hat, és ezért mintegy titokzatos hatalmat szerez fölötte. Ha ennek a hatalmának a tudatára ébred, akkor fenn áll a kísértés, hogy azt személyes zsarnokságra használja.

Érzékelés (tapasztalás)

27. Az introvertált érzékelés szubjektív faktora tudattalanul megváltoztatja a tárgy jellegét. Maga a tárgy csupán kiváltó okká süllyed. Látja a dolgokat, de mintha egészen másként látná, vagy egészen mást látna, mint a többi ember. (Mivel szubjektív tényezőről van szó, minden introvertált mást lát.) A tárgy számára csak inger, ő a szubjektív észleléssel foglalkozik. Ily módon a fizikai világnak inkább a mélységeit ragadja meg, mint a felületét. A tárgy nála mindig egy tudattalan archetípussal kerül kapcsolatba. Az extrovertált a pillanatnyi helyzetet konstatálja, az introvertált számára a jelen pillanat önmagában nem létezik, mindent az örökkévalóságban értelmez.

28. Az introvertált nehezen fejezi ki magát, ezt érzékeléséről is el lehet mondani. Soha nem lehet tudni, mi fog hatni rá és mi nem. Passzivitás és önuralom jellemzi. Ha a tárgy rendkívül intenzív hatású, vagy a tudattalanban lévő képpel teljesen megegyezik, akkor a szubjektumig hatol, ami rendkívül megdöbbentő cselekvésre indítja. Az introvertált nehezen megközelíthető az objektív megértés számára, sőt maga is értetlenül áll önmagával szemben. Tudattalanját az extrovertált intuíciók elnyomása jellemzi, ami a tárgyakra vonatkozó visszataszító kényszerképzeteket vált ki. Ebből kényszerneurózis alakul ki, amelyben a kimerülési tünetek dominálnak.

Intuíció

29. Az introvertált intuíció a tudattalanra irányul. Azokat a képeket fogja fel, amelyek veleszületettek. Ha művész az illető, akkor teljesen érthetetlen elvont alkotóvá válik, ha nem művész, akkor elkallódott zseni lesz belőle. Ha teljesen aláveti magát a belső észlelésnek, akkor a kiváltó személyhez való kényszeres kötődés mutatható ki.

30. Az introvertált típus a külső megítélés számára hozzáférhetetlen. Se képességük, se hajlandóságuk a megnyilatkozásra. Fő tevékenysége a befeléfordulás. Ami kifelé látszik az a tartózkodás, zárkózottság, részvétlenség, bizonytalanság, zavar. Környezete előítélettel viseltetik iránta, általában alábecsülik, érthetetlen, felfoghatatlan számukra. Az introvertált közlései töredékesek, túl sok megértés kell hozzá, ráadásul közlésmódja hideg lévén nem túl meggyőző erejű, általában nyers és elutasító. Az extrovertált típus számára az introvertált haszontalan ember, ám ők azok akiket nem vakítanak el a szellemi divatok, így a kultúra előmozdítói. Közlésképtelenségük ellensúlyozza korunk beszéd-babonáját, a szavak általi oktatás túlbecsülését.



Felhasznált irodalom

Carl Gustav Jung: A lélektani típusok általános leírása. Európa Könyvkiadó, 1999.

C. G. Jung: Lélektani típusok. Scolar Kiadó, 2010.


2015. december 14.