Aquinói Szent Tamás - Teljes Profil




Előszó

1. Aquinói Szent Tamás tanításáról többféle megközelítésben olvashatunk értékeléseket, személyéről azonban alig esik szó. Munkámban szeretnék egységes képet adni a gondolkodóról és az emberről. Ezért teológiáját, legalábbis annak főbb vonalait élete keretébe ágyazva mutatom be, megvilágítva a fejlődés fázisait, az életmű kibontakozását. Életrajzában kizárólag az igazolhatóan megtörténteket foglalom össze.

2. Tamás kora modern áramlatának vezéralakja, a konzervatívok nagy ellenfele volt. Szintetizáló és egyúttal továbbgondoló, új utakat kereső, mozgékonyságát mindig megőrző, független intellektus. Írásom második részében maga Tamás szólal meg olyan idézetek útján, ahol személyiségének bemutatása volt szempontom. Végezetül összes művének tematikus felsorolása és rövid magyarázatuk olvasható.


Teológiája, élete és jelleme


Származás

3. Születésének a legvalószínűbb időpontja az 1225-ös év. Tamás apai ágról az északi-germán normann népből származott. Születésekor a dél-itáliai normann királyság a Német-Római Birodalom része volt, Barbarossa Frigyes fiának a későbbi VI. Henriknek, és a gyermektelen II. Vilmos normann király nagynénjének (az ő gyermekük a későbbi II. Frigyes császár) házassága következtében. Családjának egyik ága az aquinói grófságot birtokolta, innen Tamás neve, bár ő a Nápoly és Róma között félúton lévő, a montecassinoi apátság közelében fekvő roccasaccai családi várban látta meg a napvilágot. (Egy másik ág az acerrai grófságot örökölte.)

4. Tamás apja Landulphus nem gróf, hanem lovag volt, II. Frigyes Német-Római császár híve és távoli rokona. Felesége (Tamás anyja) Teodora a germán longobárd törzsből származó Caracciolo család Rossi ágából származott. (Dél-Itália és Szicília meghódításakor a normannok az uralkodó rétegben az egykor Itáliat uraló és Nagy Károly által legyőzött, ekkorra már elolaszosodott longobárdokat találták és gyakran házasodtak velük.) Legalább 9 gyerekük született, 4 fiú és 5 leány. A legidősebb fiú Haimo a Szentföldön volt keresztes lovag. A ciprusi király egyik vazallusának a fogságába esett, ahonnan IX. Gergely pápa közbenjárására szabadult 1233-ban. A pápa és II. Frigyes közötti harcban ezután élete végéig hű maradt a pápa pártjához. A második fiú Raynaldus is átállt a pápához, ezért a császár 1246-ban kivégeztette. A család és Tamás is vértanúnak tekintette őt. A harmadik fiú Landulphus, a negyedik pedig Tamás. A legidősebb lány Marotta a capuai Szűz Mária zárda apátnője volt, és 1259 körül halt meg. A második lány Teodora, San Severino grófjának Rogeriusnak lett a felesége. Az ő fia is a Tamás nevet kapta, aki majd nagybátyja szentté avatásán fáradozik, és szintén domonkos szerzetes lesz. A harmadik lány Mária, a San Severino család elsőszülött fiának Vilmosnak lett a felesége. Tocco (Tamás életrajzírója) az ő gyereküktől Morrai Katalintól gyűjtötte össze a Tamás családjára vonatkozó adatokat. A negyedik lány Adelasia, az Aquilai Rogeriusnak lett a felesége. Az ötödik lány nevét nem ismerjük. Ő fiatalon hunyt el abban a villámcsapásban, mely őt, a dajkát, és Tamást érte.


Ifjúkor

5. Tamást, mint a család legifjabb fiúgyermekét egyházi pályára szánták, ezért apja a közeli montecassinoi apátságba adta jelöltnek 6 éves korában. Dajkája is elkísérte őt a monostorba, ahol 9 évet töltött tanulással Szent Benedek regulája alatt, midőn a pápa és a császár közötti harcok kiújultak, ezért biztonságosabb helyre küldték, a nápolyi San Demetrio apátságba.

6. Tamás mint ideiglenes fogadalmas bencés szerzetes kezdte meg felsőfokú tanulmányait a Nápolyi Egyetemen, ahol pezsgő szellemi élet folyt. Itt ismerkedett meg Arisztotelész természetfilozófiájával és metafizikájával, melyek akkor Párizsban tiltva voltak. Ugyancsak itt találkozott a Prédikátor Testvérek Rendjével (domonkosok), melynek 1244-ben lett a tagja. A rendbe Tommaso da Lentini vette fel, aki később Betlehem püspöke, pápai legátus, Jeruzsálem Latin Pátriárkája lett. A család megdöbbent e lépéstől. Ők a gazdag Montecassino apátjának képzelték el, és nem egy kolduló rend tagjaként. A domonkosok Rómába szöktetik, de az anyja nyomában van. Rómából a rendfőnök Johannes Teutonicus társaságában Bolognaba tart, amikor bátyja, az akkor még császárpárti Raynaldus, és a császár mindenható tanácsosa Petrus de Vinea rájuk támad, és Tamást elhurcolják. A rendi ruháját nem sikerül letépniük róla. A családi várban jó egy évet töltött háziőrizetben mire belátták, hogy nem változtat elhatározásán és elengedték.


Egyetemista évek

7. 1245-ben érkezik Párizsba, ahol folytatja tanulmányait és egyúttal Albertus Magnus a híres tudós professzor titkára lesz. Ebben az időben terjedt el az egyetemi jegyzetek sokszorosításának az a módja, hogy a könyveket több részre szedték szét, és minden részt más valaki másolt, így jóval rövidebb idő alatt készülhetett el egy másolat. Lehet, hogy Tamás találta ki e módszert, de mindenesetre az ő jellegzetes kézírásával, mint másolásra előkészítő szervező, maradt fenn az első ilyen jellegű másolat, méghozzá Albertus Magnus egyik művéről.

8. 1248-ban a rend Albertust Kölnbe küldi tanítani, aki titkárát Tamást is magával viszi. Nagyon valószínű, hogy Tamás 1248. augusztus 15-én jelen volt a kölni dóm ünnepélyes alapkőletételénél. Valószínűleg Kölnben szentelték pappá. Itt kezd el tanítani mint asszisztens, és első műve is ekkor készül, ami saját kézírású jegyzet formájában maradt fenn.

9. 1252-ben Albertus ajánlásával Párizsba érkezik, hogy befejezze tanulmányait és tanári pályára lépjen. Itt Petrus Lombardus Liber Sententiarium című művét kommentálta egészen eredeti módon. Művében (Scriptum super libros Sententiarium) a teológia tárgyainak olyan elrendezést ad, mely meghatározó lesz egész munkásságára: a középpontban Isten áll, minden dolog körülötte helyezkedik el az Istenhez fűződő viszonya szerint: Belőle, mint első okából származik, illetve, visszatér Hozzá, mint végső céljához. Ennek jelentőségét mindaddig nem értjük, amíg meg nem látjuk Tamás elvét: annak, hogy a dolgok Istenből, mint első Okból származnak az az alapja, hogy magában az Istenben is fellelhető egyfajta "Okból való származás": az Igének az Atya általi nemzése. Vagyis a teremtésben működő isteni hatóokság kapcsolatban áll az Ige születésével, illetve a kegyelem (mely lehetővé teszi a teremtmények visszatérését Istenhez) formai oksági kapcsolatban áll a Szentlélek lehelésével. Vagyis Tamás teológiai elve az, hogy Isten kifelé irányuló tevékenységét az Isten belső életét képező leszármazási kapcsolatok rendszere magyarázza. Tamás teológiájának középpontjában nem a megtestesült Ige áll (amit sokan bírálnak), hanem a Szentháromság. Ezt azzal indokolja, hogy akárcsak a teremtés, úgy a megtestesülés sem hordozza önmagában önnön magyarázatát, hanem vissza kell mennünk egészen az Atya túláradó szeretetéig. Tudományos életprogramjának ezen 5 ezer oldalas alapvetése szerzői kéziratos változatban maradt ránk, áthúzásokkal és helyesbítésekkel együtt, így bepillantást nyerhetünk Tamás műhelyébe is. Ugyanekkor írta a rendkívül népszerű A létezőről és a lényegről című művét is.

10. Tamás valamikor 1256. március 3. és június 17. között tartotta egyetemi székfoglaló beszédét, melynek keretében magister (professzor) vált belőle. Ez egy kétnapos tudományos vita volt, melyen az ifjú magisternek meg kellett védenie tételeit. Egy hosszú folyamat vége volt ez, tanuló és gyakorlati évek végeztével, melyben Tamás korkedvezményt kapott (31 éves volt az előírt 35 helyett) renkívüli tehetsége miatt. 1256 szeptemberében lépett hivatalba.


A fiatal párizsi professzor

11. Ebben az időben az egyetemi professzor három fő feladata közül az egyik a Szentírás magyarázata volt. Tamás több ószövetségi könyvhöz és az Újszövetségnek több mint a feléhez írt kommentárt. A szószerinti értelmezést részesítette előnyben. Ennek oka az, hogy egyedül ez a fajta magyarázat felel meg a teológiai érvelés által támasztott követelményeknek, másrészt a Szentírás bármely spirituális értelmezését alá kell támasztani egy szószerinti magyarázattal, ugyanis csak így kerülhető el a tévedés veszélye. Az hogy kizárólag a szószerinti értelmezés rendelkezik döntő súllyal egy teológiai jellegű vitában, még nem zárja ki a spirituális értelmezést, csupán arról van szó, hogy a középkor felismerte az allegorikus értelmezés korlátait.

12. A magister másik fő feladata a disputatio tartása volt. A disputatio olyan aktív pedagógiai módszer, amelyben egy adott témával kapcsolatban ellenvetéseket, majd az ezekre adott válaszokat fogalmazzák meg. Ez az eljárás a középkori tudományos szellem érettségét bizonyítja. Kétféle disputatio létezett. Az egyik a tanmenet része volt, melyből Tamás első magisterkedése alatt évi 80-at, a második alatt pedig évi 40-et tartott. A másik a többnapos nyilvános disputatio volt, melyet kizárólag adventben és nagyböjtben tartották. Ez rendkívüli felkészültséget követelt meg a magistertől, mivel bárki bármilyen teológiai és filozófiai kérdést feltehetett melyre így nem volt mód előre felkészülni, ráadásul ezek akár kényes, rosszindulatú, politikai színezetű kérdések is lehettek. Sok magister nem is vállalkozott erre. Tamás életében 12 nyilvános disputatiot tartott, melyeken összesen 260 különféle kérdés lett feltéve és megválaszolva. (A csúcstartó Abevillei Gellért 20 nyilvános disputatioval.)

13. Egy átlagos tanítási nap reggel Tamás megtartotta előadását, melyet a baccalaureusának előadása követett. Délután ketten együtt tartottak disputatiot, mely témájának kifejtése akár több délutánt is igénybe vett. A disputatiokat azután szerkesztve és témájában elmélyítve könyvalakban is megjelentették. Ezen kívűl a disputatio irodalmi műfaj is volt, vagyis kizárólag írásban megjelentetett, a disputatio szabályai szerint felépített teológiai mű értendő alatta, melynek legnagyszerűbb példája a Summa Theologiae.

14. Tamás első Párizsi magisterségének disputatio sorozatának szerkesztett könyvváltozata a De veritate, melynek Tamás által diktált példánya is fennmaradt, vagyis a letisztázás előtti javításokat is tartalmazza, ezzel láthatóvá téve a gondolkodás folyamatát. Tamás a disputatiokon készült cédulákra írt jegyzetek alapján dolgozott, és titkárok egész csapata segítette munkájában. E fontos és közismert mű ma elterjedt nyomtatott változata több helyen eltér Tamás eredeti gondolataitól, és súlyos hibáktól terhes. A Tamást megérteni kívánóknak hiteles szövegből kell dolgozniuk, de ezt követeli meg a tudományos becsületesség is. A mű abból a szempontból is rendkívül fontos, hogy amint említettük, itt érhető tetten Tamás gondolkodásának fejlődése, mely a Sententia-kommentártól a De veritaten keresztül a Summa Theologiaeig vezet. Egyre átgondoltabb a szeretet és a kegyelem teremtett voltáról vallott Lombardus ellenében megfogalmazott híres tétele. A kegyelemtan és a krisztológia terén Tamás egy intellektuális fejlődésen megy keresztül. Egyes esetekben jelzi is, hogy megváltoztatta álláspontját, máskor ezt nem tartja fontosnak. A lényeg az, hogy Tamás bár alapvető állásfoglalásaiban mindvégig következetes maradt önmagához, azonban szellemét állandó mozgásban tartó új felfedezésekre törő elme volt.

15. A magister harmadik fő feladata a prédikálás. Az előzőekben tulajdonképpen erre készült fel. A magistereknek kötelességük volt vasárnap és ünnepnap prédikálni. Tamás prédikációit a legtöbb kortársától az különbözteti meg, hogy egyszerű, józan, kerüli a szakszavakat és a semmitmondó szónokiasságot. Meglepő, hogy egy olyan értelmiségi, mint Tamás, prédikációiban mennyire konkrét, hétköznapi tapasztalatokra támaszkodó, áthatja a szociális és a kereskedelmi igazságosság iránt érzett felelősség. Egyik prédikációjában a zsidókat állítja példaképül a keresztények elé, akik azzal töltik a Sabbathot, hogy az írásokon elmélkednek. Máskor hangsúlyozza, hogy az embernek az Istenhez való hasonlósága legfőképpen a szabadságban nyilvánul meg.


A koldulórendi eszmény védelmezője

16. A koldulórendek megjelenése nagy vihart kavart a keresztény világban. Csak futólag foglalkozunk ezzel a témával, amennyiben ez Tamást érintette. A Párizsi Egyetem világi klerikus tanárai (általában csak a kisebb rendeket vették fel, így nősülhettek is) többször sztrájkoltak a nagyobb jövedelem érdekében. (Kiváló üzlet volt egy katedra megszerzése.) A koldulórendek tanítottak, de jövedelmet munkájukért, vagyis a tanításért a diákoktól nem kértek, koldulásból tartották fenn magukat, így sztrájktörőknek tekintették őket. A vita lényege azonban a koldulórendek létjogosultságát kérdőjelezte meg elvi alapon. Tamás katedráját másfél év késéssel foglalhatta el, egyik prédikációját pedig (1259. április 6-án), félbeszakították a koldulórendek ellenzői. A szerzeteseket az utcán megtámadták, és a domonkosok kolostorát ahol Tamás is lakott, a király ijjászainak kellett védeniük. Az elméleti síkon is zajló harcban elvi alapon utasították el a koldulórendek létét. Tamás mihelyt magister lett azonnal bekapcsolódott a vitába, meggyőzően bizonyította a koldulórendek létjogosultságát, és tisztázta, hogy nem a szegénységben van a tökéletesség, hanem az az ahhoz vezető út, vagyis a szegénység nem cél, hanem eszköz. Ezzel meggátolta, hogy a domonkos rendben a ferencesekéhez hasonló vita induljon a szegénység mibenlétéről és mértékéről. Ezekben a vitákban tűnik fel leginkább az, hogy Tamás a lovagi életből kölcsönöz metaforákat, amikor szellemi párbajra hívja ki ellenfeleit. Elég határozottan megmondja ellenfeleiről véleményét, ha azok tisztességtelen módon, vagy hozzá nem értően érvelnek.


Nápoly

17. 1259 nyarán Tamás részt vett a Domonkos Rend Valenciennes-ben tartott egyetemes káptalanján, mint a tanulmányok előmozdítására felállított bizottság tagja. Egy rövid időre visszatér Párizsba, majd Nápolyba megy. A rend ugyanis sűrűn cserélgeti a párizsi magisztereket, hogy minél több jólképzett és gyakorlott professzorral rendelkezzen.

18. Nápolyban folytatta a Párizsban megkezdett Summa contra Gentiles című művét, melynek mintegy 1/3-a saját kézírásában maradt fenn. Témáját sokan félreértik. Nem apologetikus mű az ibériai muzulmánok ellen, hanem egy univerzális jellegű apostoli bölcsesség. 3 év magiszterkedés után megírja első összefoglaló jellegű munkáját, mely egy személyes gondolkozást tükröző esszé. A mű elején az "isteni valóságok kettős igazságáról" beszél. Ezt már többen félreértették. Itt nem arról van szó, hogy két igazság van, amely nézet elleni harc vezetője maga Tamás volt, hanem arról, amit ő maga két sorral lejjebb mond: "azt a kettős igazságot pedig amelyről beszélek [úgy kell érteni, hogy] az isteni dolgok megismerésére különböző módokon juthat el" az ember: 1. a természetes ész útján, és 2. az észt meghaladó dolgokban a hit útján. Bővebben így fejti ki: "Az igazság első megnyilvánulási módját követve ellenfeleinket meggyőzni képes érvek segítségével haladunk előre gondolatmenetünkben. Mivel azonban ilyen érvekkel nem rendelkezhetünk az igazság második megnyilvánulási módját követve, ezért célunk nem lehet az, hogy érveléssel meggyőzzük ellenfelünket, hanem csak az, hogy megcáfoljuk azokat az érveket, amelyeket az igazság ellen felhoz, ugyanis a természetes ész sohasem lehet ellentétes a hitbeli igazságokkal. (...) Az emberi értelmet meghaladó dolgokat ugyanis kizárólag Isten kinyilatkoztatása révén hisszük. Ennek az igazságnak a megvilágítására azonban felhasználhatunk bizonyos, pusztán valószínűségre alapozott érveket, amelyek révén a hívek erősíthetik hitüket és megnyugodhatnak benne, ezek az érvek azonban nem arra valók, hogy meggyőzzék az ellenfeleket. Az említett érvek elégtelensége sokkal inkább megerősítené ellenfeleinket tévedéseikben, mert azt gondolhatnák, hogy ilyen együgyű indokok miatt fogadjuk el a hit igazságát." Bár az ész nem tudja bizonyítani a hittételeket, ez nem jelenti azt, hogy tehetetlen volna az ellenfél ellenvetéseivel szemben. Éppen ellenkezőleg, mivel az ész soha nincs ellentétben a hittel ezért bizonyítható, hogy az ellenfél érvei hibás következtetésekből származnak. Tamás kétféle teológiai vitáról beszél: az egyik a tévedéseket hivatott megcáfolni, a másik bemutatja az igazság ésszerűségét. Ha csak az elsővel foglalkozunk, akkor a hallgatók tudni fogják ugyan hogy mi a tévedés, és mi az igazság, de arról sejtelmük sem lesz, hogy miért az az igazság? Tamás úgy vélte, aki el tudja ugyan mondani, hogy mi az igazság, de valójában nem érti miről is van szó, az egyszerűen üresfejű. Célja az értelmes gondolkodásra való nevelés volt.


Orvieto

19. Tamást 1261. szeptember 14-én nevezték ki az orviteoi rendház lectorává. Feladata a legmagasabb képzésben nem részesülő rendtagok oktatása volt, felkészítve őket az igehirdetésre és gyóntatásra. Ez utóbbi téren Raymundus de Pennaforte első generációs domonkos (rendalapítás: 1215) egyházjogász Summa de casibusa volt a mérvadó. Tamás nagyban támaszkodik rá, de kritizálja is. Raymundus más egyházjogászokkal együtt úgy vélte, hogy halálos bűn szóba állni egy kiközösített személlyel. Tamás szerint a jogászok túl nagy jelentőséget tulajdonítanak a pozitív törvénynek, ő inkább a természet törvényt részesíti előnyben és az említett bűnt csak bocsánatosnak tartja. Úgy véli illetlen és nevetséges az, ha egy teológus komolyan veszi a jogászok okoskodásait. Tamás kizárólag a Szentírás könyveit fogadta el abszolút tekintélynek és aktívan részt vállalt az akkor kialakulóban lévő Raymundus szigorával szembeni ellenállásban.

20. Oktatói tevékenységének része volt a szentírásmagyarázat is. Ekkor született az Expositio super Job. A hagyományos megközelítés szerint Jób könyve arra tanít, hogy Isten megengedi az igaz szenvedését, aki ezzel bizonyíthatja kitartását. Nála erről szó sincs. Tamás óta Jób könyve a gondviselésről szóló metafizikai viták tárgya: a természeti dolgokat az isteni gondviselés kormányozza, azonban Isten nem óvja meg az igazakat a szenvedéstől. Az igazak ok nélküli szenvedése viszont ellentmond az isteni gondviselésnek. Tamás már az előszóban kijelenti: "A könyv teljes intentiója az, hogy valószínű érvek segítségével igazolja: az emberi dolgokat az isteni gondviselés kormányozza."

21. Tamás orviteoi időszakában több kisebb művet írt felkérésre. IV. Orbán pápa személyes kérésére írja a Contra errores Graecorum című könyvét. A cím (A görögök tévedései ellen) megtévesztő, ugyanis békülékenyen és jó szándékkal vizsgálja azt a görög egyházatyák szövegeiből összeállított gyűjteményt, melyre megbízatása szólt. A gyűjtemény (melyet valószínűleg Durazzói Miklós állított össze) a görög egyházatyák írásait több helyen elferdítve közli, kétes eredetű szövegeket, valamint Miklós kiegészítéseit is tartalmazza. Mivel Tamás alapvető bizalommal viseltetett a görög egyházatyák iránt, a hitbeli kérdésekben nem mond ellent nekik, hanem megpróbálja kibontani a kétes szövegek valódi doktrinális tartalmát. Tamás nem tudhatta, hogy a mű egy része nem a görög egyházatyák írása, hanem Miklósé. Arra felfigyelt, hogy a szövegek hiányosak és rossz a fordítás ezért megpróbálja rekonstruálni az eredeti mondanivalót. Tamásnak nem csak a görög egyházatyák szövegeit kell rekonstruálnia, hanem elsősorban a Miklós által írt betoldott részeket kell teológiailag világossá tennie. Az említett bizalom az oka annak, hogy a Szentlélek származása, a pápa primátusa, a kovásztalan kenyérrel történő misézés, és a tisztítótűz kérdésében a latin teológiához legközelebb álló részekre támaszkodott, de ezek is Miklós írásai és nem az egyházatyák hiteles szövegei. A gyors alkalmi írás az oka, hogy más forrást nem használt, és nem ütköztette a görög és latin egyházatyák álláspontjait. A mű értéke az előszó, melyben módszertani megfontolásait fejti ki. Az egyik állandó módszertani elve, hogy kizárólag az ellenfél által is elfogadott tekintélyekre szabad hivatkozni, és ha ilyen nincs, akkor kizárólag racionális érvekhez lehet folyamodni. Ennek szellemében itt a megfelelő helyeken kizárólag a görög egyházatyáktól kölcsönzi exegétikai érveit. Másrészt, megfogalmazza a követendő fordítói elveket, mely szerint meg kell őrizni a szöveg értelmét, kifejezésmódjában annak a nyelvnek a sajátosságaihoz igazítva, amelyre lefordítják. Itt fejti ki az expositio reverentialis szabályait is. Ez a középkorban minden tudományágban használt szövegértelmezési módszer, amely anélkül, hogy megváltoztatná a vizsgált szöveget, teljesen megfosztja azt elsődleges értelmétől, így téve láthatóvá a szöveg szerzőjének betűn túli szándékát. Ez nem egy önkényes módszer, mellyel az magyarázható bele a szövegbe amit akarunk, hanem szigorú szabályoknak engedelmeskedő metodika, mely a hermeneutikai módszerhez hasonló eljárás.

22. Tamás nem egyszerűen Arisztotelész egyik követője volt, hanem onnan merített, ahol megfelelő gondolatokra talált, és ezeket szintézisében személyes inspirációjával alapvetően átformált. Így a platonikus tanok is érezhetők tanításában. A legszembetűnőbb az ideatan beemelése rendszerébe, mint az Isten értelmében jelenlévő örök eszmék, melyből minden létező részesedik. Pszeudo-Dionüsziosz, De divinis nominibus című művéhez írt kommentárja is jelzi a platonizmussal való kapcsolatát. Tamás nem valamely szellemi irányzatnak, hanem az igazságnak a híve. Arisztotelész közelebb áll az igazsághoz mint Platón, ezért áll ő a középpontban.

23. Ebben az időben írja az akkor bevezetett Úrnapja (az Oltáriszentség ünnepe) liturgikus szövegeit (mise és zsolozsma szövegek). Ez lelki fejlődésének meghatározó állomása. Az ünnep középpontjába Krisztus misztériumát állította, mely ebben a szentségben nyilvánul meg. Nem azt mondja, hogy Krisztus testét és vérét vesszük magunkhoz, hanem "Krisztust vesszük magunkhoz". Tamás eleinte nem beszél testi jelenlétről, mert az a helyhezkötöttség gondolatát idézi fel. A Summa Theologiaeban már igen, de az általános vélekedéstől teljesen eltérő értelemben, mégpedig úgy, hogy nem Krisztus válik jelenvalóvá számunkra, hiszen ez az általa elutasított helyhezkötöttséget tükrözné, hanem Krisztus helyez el bennünket az Ő jelenlétében, egyesít bennünket Önmagával ebben a szentségben. Ez reménységünk támasza, hiszen az ünnep az eszkatológikus beteljesedésre irányul. A középpontban Krisztus szenvedése áll ugyan, de az is a beteljesedésre utal. Tamás, akkor teljesen egyedülálló módon az eucharisztia teológiájában az eszkatológiára helyezte a hangsúlyt. Személyiségéből fakadóan teológiáját és lelkiségét az Isten boldogító színelátására való törekvés határozta meg. A Summa Theologiaeban írja, hogy bár a bocsánatos bűnök vagy a szétszórtság nem akadályozzák meg az Oltáriszentség hathatós befogadását, de ha valaki ilyen állapotban áldozik, megfosztja magát az édességtől és a lelki megújulás bizonyos formáitól. Itt tárul fel Tamás érzelmi oldala, Isten iránti szeretete "akiért tanultam, virrasztottam, dolgoztam, prédikáltam, tanítottam". Az ünnep egész szövegén érződik az arisztotelészi nézőpont. Tamás már Sententia kommentárjában hangsúlyozza, hogy az eucharistia a legnagyobb hitet követeli a hívőtől, ugyanis nemcsak az értelmet meghaladó, hanem az érzékekkel szemben is teljesen rejtett dolog. A Máté evangéliumában olvasható mondatot: "És íme én veletek vagyok minden nap egészen a világ végéig" (Mt.28,20), a középkorban az eucharistiára vonatkoztatták, Tamás viszont nem, így nem is került be a liturgikus szövegbe.

24. IV. Orbán pápa kérésére készítette el a négy evangéliumnak az egyházatyák idézeteiből összeállított kommentárját. Ez a Catena aurea címen ismert mű. Megjelölte idézeteinek forrásait, mely akkor igen ritka eljárás volt. Olyan szövegeket is lefordítatott, melyek addig nem voltak hozzáférhetők latinul. Pontosan elmagyarázza eljárását, hol rövidít és cserél fel idézeteket a folyamatosság kedvéért. Mindig szószerint idéz. Az egyetlen kivétel egy tévesen Aranyszájú Szent Jánosnak tulajdonított szöveg volt, melynél azonnal érzékeli, hogy az nem lehet eredeti legfeljebb kommentárja az eredetinek. Ezért gondosan kijavít két arianizmushoz közel álló szakaszt, mely véleménye szerint nem lehet Aranyszájú Szent János állítása. A legnagyobb szellemi szabadsággal viselkedik a legnagyobb tekintélyekkel szemben is. Így a házassági erkölcs kérdésében sokkal szigorúbb mint Aranyszájú Szent János, de a gazdagság kapcsán engedékenyebb nála. Tamás e művében a görög egyházatyáknak az ő korában egészen rendkívüli ismeretéről tesz tanúságot. Írásában 22 latin és 57 görög szerzőt idéz, melyek közül némelyek addig teljesen ismeretlenek voltak Nyugaton, például Theophülaktosz. A mű nagyon széles körben elterjedt, így a katolikus teológia egészében kivételes jelentőséggel bír, hiszen valóságos kincstár a szentírásmagyarázók, teológusok, és prédikátorok számára. Tamás volt az első olyan latin teológus, aki szó szerint idézte az első 5 egyetemes zsinat dokumentumait. Tamás a metafizikai gondolkodó, spekulatív teológus a pozitív teológia és a patrisztika terén is igen tájékozott volt. Forrása egyrészt a montecassinoi apátság könyvtára volt, ahol megtalálhatók voltak az epheszoszi és khalkedoni zsinatok dokumentumainak kéziratai is, és egy a görög egyházatyák írásait tartalmazó gyűjtemény, mellyel azonban nem elégedett meg, hanem közvetlenül a forrásokhoz fordult. Másrészt ekkor Orvietoban volt a pápai kúria levéltára is, melyben szabadon kutathatott.

25. Meg kell említenünk Moerbeke Vilmos (+1286) nevét is, aki a Kr. e. 4. és a Kr. u. 6. század között született görög nyelvű filozófiai és tudományos munkák legkiválóbb és egyben legtermékenyebb középkori latin fordítója volt. Flamand származású domonkos szerzetes, Itáliában dolgozott, két alkalommal hosszabb időt töltött görög földön is. Először mint a domonkos misszió tagja, másodjára pedig mint Korinthosz érseke. Görög nyelvismerete miatt fontos szerepet játszott a Bizánccal folyó 1274-es uniós Lyoni zsinaton. Tamás többször használta az ő fordításait.


Róma

26. 1265 szeptemberében a Domonkos Rend római provinciája arra utasítja tagját Tamást, hogy költözzön Rómába és alapítson tanulmányi házat a Santa Sabina kolostorban a rendtartomány válogatott fiataljai részére. Egy ilyen tanulmányiház létrehozását maga Tamás is szorgalmazta az egyetemes káptalan határozatainak betartása végett. Itt egy új, kísérleti iskolát alapított, melyben saját módszere szerint oktatott. Orviteoi tapasztalatait felhasználva úgy látta, hogy szükség van a gyóntatási és pasztorációs gyakorlat dogmatikai megalapozására. Ennek a pedagógiai meglátásnak a megvalósulása a Summa Theologiae.

27. A szent tudomány elsődleges feladata, hogy Istenről ismeretekkel szolgáljon. A Summa Theologiae első része Istenről szól, a második rész az értelmes teremtmények Isten felé irányuló mozgásáról, a harmadik rész pedig Krisztusról, az útról, aki minket Istenhez vezet. Tamás szerint nem a teológus vázol fel egy rendet az üdvtörténet eseményeiben, hanem maga az üdvtörténet szabja meg a teológia felépítését. A teremtő Istentől a megváltó Krisztusig tartó mozgásról van szó. Azonban Tamásnál ez körmozgás: "minden mozgás közül a körkörös mozgás a legtökéletesebb, ugyanis az eredethez való visszatérést eredményezi. Ahhoz tehát, hogy a teremtett világmindenség elérje a végső tökéletességét, minden teremtménynek vissza kell térnie eredetéhez." (SCG.II.46.) E nézete filozófiájának három területén is érvényesül: kozmológiájában, metafizikájában és ismeretelméletében. Ezt legmélyebben a Sententia kommentár harmadik könyve elé írt a Prédikátor Könyvéből származó mottó (Préd.1,7.) magyarázatában fejti ki. Az örök visszatérés e képéből (a folyók forrásukhoz való visszatérése) nem a hiábavalóságra következtet, hanem valami egészen másra: "A folyóknak a forrásukhoz történő visszatérése a megtestesülés titkára utal. [A folyók Isten javai, melyeket tőle kaptunk: a lét, az élet és az értelem. A forrás pedig maga Isten. E folyók a teremtményekben elszórtan vannak jelen] az emberben azonban összegyűjtve találhatók meg, mert az ember (...) az a határ, ahól összetalálkozik a szellemi és az anyagi természet (...) éppúgy részesedik a testi, mint a szellemi javakból. (...) Éppen ezért, amikor a megtestesülés titka által az emberi természet egyesült Istennel, a természeti javak összes folyója visszatért forrásához." És máshol így ír: "Isten teremtő művének egésze azáltal éri el a tökéletességet, hogy az ember, aki az utolsóként megteremtett létező, egyfajta kört (circulo) leírva visszatér eredetéhez, amikor a megtestesülés műve által egyesül minden dolog eredetével." Tehát a Summa Theologiae ennek szellemében lett megszerkesztve: Isten a kezdet és a végső cél, az Alfa és az Omega.

28. A Summa Theologiaet Tamásnak ezt az újító jellegű mesterművét kortársai és az utókor még sokáig nem volt képes értékelni. Idő kellett ahhoz, hogy befogadja az emberiség legnagyobb szellemi alkotását. Kivonatok, kommentárok sokasága szükségeltetett annak megértéséhez, amit egy ember alkotott.

29. Tamás római iskolájában újra tartott disputatiokat is. A legfontosabb ezek közül a De potentia. Nagy jelentőségű szöveg, mely igen fontos állomás Tamás gondolkodásának fejlődésében. A teremtésről és az isteni gondviselésről szóló teológiájának kifejtéséhez e mű megkerülhetetlen. Habár Tamás természetesen nem az egyetlen keresztény gondolkodó, aki a teremtésről nagyszabású teológiai munkát írt, de ő volt az, aki ezt a legkövetkezetesebb módon tette, ugyanis minden következményre kiterjedt figyelme. Isten nemcsak a létet adja, hanem azt is, hogy valami olyan amilyen, és azt, hogy a Tőle kapott természete szerint cselekszik. Legeredetibb vonása az, hogy a teremtmények a Teremtőtől való függésük mellett teljes autonómiával is rendelkeznek, ugyanis Isten tiszteletben tartja minden teremtmény sajátos létmódját, és sajátos törvényszerűségeinek megfelelő tevékenységét. A teremtésnek ez a teológiája az, amely Tamás lelkiségének legjellemzőbb, és világlátásának egyik legmélyebb vonása. Chesterton nagyon találóan nevezi őt "Teremtőről nevezett Tamás"-nak.

30. Munkái mellett szakvéleményeket is kellett adnia, továbbá prédikáció sorozatokat is tartott Rómában (Szent Péter Bazilika, Santa Maria Maggiore Bazilika stb.) és környékén.


Újra Párizsban

31. 1268-ban Tamást hirtelen Párizsba rendelik. Előbb azonban még át kellett élnie Konradin (II. Frigyes trónkövetelő unokája) csapatainak Rómába való bevonulását és kolostorának kifosztását. Szeptembertől újra a párizsi egyetem professzora. Négy évet fog végigtanítani. Azért kellett visszatérnie, mert egyrészt a koldulórendeket ismételten meg kellett védeni a világi tanárok támadásaitól, másrészt az arisztotelészi filozófiát kellett megvédeni a teológiai fakultás konzervatív tanáraival szemben, és végül az igaz hitet kellett megvédeni az averroista tévedések, elsősorban a monopszichizmussal szemben.

32. A 13. századi skolasztikus gondolkodók többé-kevésbé mind Arisztotelész hatása alatt álltak. Inkább a hagyományos, és a tamási tanok között zajlott a vita. A hagyományos tanok legpontosabb meghatározása: eklektikus arisztotelianizmus, mely igen megosztott volt, főbb válfajai: neoplatonikus, augusztinianus, és augusztinianus-avicennianus jellegű arisztotelianizmus. Ezekkel szemben állt Tamás személyes arisztotelianizmusa. A másik oldalon viszont a Brabanti Siger vezette eretnekségbe hajló radikális arisztotelianizmussal kellett harcolnia, mely szerint két igazság van, egy természettudományos és egy hitbeli. Tamás kimutatja, hogy csak egy igazság van, a hit és a természettudomány megállapításai mindig megegyeznek. Ha nem akkor vagy a természettudós, vagy a teológus téved valahol.

33. A konzervatívokkal a rendkívül heves vita a szubsztanciális forma körül zajlott, mely csak tovább fokozódott, amikor filozófiai síkról a teológiára tevődött át, és egy jellemzően skolasztikus gondolkodású kérdés körül kristályosodott ki. Tamás 1269 adventjében tette fel a kérdést: "Az értelmes lélek megjelenése vajon megszünteti-e az azt megelőző formákat?" Ez egy sor további kérdést von maga után, mint: "Vajon ember maradt-e Krisztus a halála és feltámadása közti három nap során?", illetve "Vajon Krisztus szeme halála után más értelemben volt-e szem mint halála előtt?", és "Krisztus teste vajon szám szerint egy volt-e a kereszten és a sírban?" Ezek és a többi hozzájuk hasonló kérdések a modern ember számára feleslegesnek tünnek, pedig valójában a krisztológiai antropológia alapvető problémáit vetik fel. Tamás az arisztotelészi hülemorfizmust követve azt állítja, hogy az embernek mint összetett létezőnek az egyetlen szubsztanciális formája az értelmes lélek, és ez tölti be a szubsztanciális forma különféle feladatait a különböző (vegetatív, animális, és intellektuális) szinteken egyaránt. Ellenfelei szerint azonban minden szintnek külön szubsztanciális formája van, így Tamás eretnek, hiszen kétségbe vonja Krisztus testének halála előtti és utáni számszerinti azonosságát, mert szerinte a lélek az egyetlen szubsztanciális forma, ezért a halál alatt, amikor nem rendelkezett teste lélekkel, a sírban nyugvó test nem lehetett ugyanaz, mint az élő Krisztusé. Szerintük egy testi forma létezése az, amely biztosíthatja Krisztus testének a két állapot közötti folytonosságát. Tamás azonban egyáltalán nem kételkedett Krisztus testének halála előtti és utáni számszerinti azonosságában. Szerinte ezt az egységet maga a hüposztatikus egység biztosítja. Egy létező számszerint akkor egy, amíg ugyanaz az alapja, vagyis hüposztaszisza. Az viszont bizonyított, hogy Krisztusnak életében és halálában egyaránt egy hüposztaszisza volt, mégpedig az Ige, mivel az Ige személyének hüposztatikus egyesülése lelkével és testével nem szünt meg Jézus halálával. Jézus lelke és teste így egységben maradt az Ige személyével, és ez biztosította a számszerinti egységet. Nincs szükség tehát a testi forma feltételezésére ott, ahol egy teljesen bizonyos dogma a biztosíték a számszerinti egységre, mégpedig a hüposztatikus egységnek a halálon átívelő dogmája.

34. Tamás nemcsak a konzervatívok, hanem az averroista eretnekség ellen is harcolt, melynek tévedései:

- a világ örökkévaló
- a mindenkire és mindenre kiterjedő isteni gondviselés tagadása
- az emberiség egésze egyetlen értelmes lélekkel rendelkezik (monopszichizmus)
- determinizmus.

Tamás kimutatta, hogy Averros állításai egyszerre ellentétesek Arisztotelész tanaival, és a keresztény hittel.

35. Tamás fő törekvése vitáiban az, hogy a hit ne váljon nevetség tárgyává a védelmében felhozott gyenge érvek miatt. A hitnek a legnagyobb kárt a tehetségtelen hitvédők okozzák. Nem hajlandó figyelmen kívül hagyni az értelem által támasztott követelményeket. Ez mutatkozik meg az ekkor írt A világ örökkévalóságáról című művében is.

36. Fő tevékenysége azonban az oktatás volt, valamint tanulmányok írása, mint a Máté és János evangéliumához írt kommentárai, és természetesen disputatiokat is tartott. Szakvélemények írására is felkérték. A Summa Theologiaeen is dolgozott.

37. Arisztotelész kommentárait is ekkor írta. Teológiai munkáihoz, elsősorban a Summa Theologiae írásához szüksége volt elmélyedni Arisztotelész tanításában. Tamás értelmezése elmélyíti és meghaladja Arisztotelész szövegeit. Nem Arisztotelész gondolkodásának történeti hitelessége érdekelte, hanem arra törekedett, hogy belehelyezkedjen nézőpontjába és következetesen végiggondolja intuícióit, melyeket a kinyilatkoztatás hiányában nem tudott igazolni. Azt próbálta bemutatni, amit Arisztotelész tudtán kívül keresett. Tamás eljárásának módszere ugyanaz, mint Szent Pálé volt Athénban az Areioszpagoszon.

38. Tamást egy a tanítványaiból és másolókból álló csapat segítette munkájában. Tanítványai az instrukciók alapján kidolgozták a tételeket, amit Tamás átnézett és javított. Igyekezett minél világosabban fogalmazni, mert észrevette, időnként még tanítványai is félreértik. Jellegzetes alig olvasható kézírással írt, amit a másolók nem mindig tudtak kibetűzni. Más esetben csak átfutotta az iratokat vagy meg se nézte őket, így maradhattak benne hibák. A főművekre azonban nagy hangsúlyt fektetett, de éppen a Summa Theologiaeban a II/2-ben maradt egy másolási hiba, néhány sor szó szerint megismétlődik egy másik kérdésnél.

39. Tamás hihetetlen tempóban dolgozott, amit élete utolsó éveiben tovább fokozott, amikor is napi 12 oldal A/4-es sűrűn nyomtatott lapnak megfelelő mennyiséget írt. Általában egyszerre 3-4 embernek(!) diktált. Nagyon kevesett aludt, és naponta csak egyszer evett. Korán reggel misézett, majd meghallgatott egy másik misét. Megtartotta óráját, majd írt és több munkatársának diktált. Ezután evett és visszavonult szobájába, hogy az isteni dolgoknak szentelje magát a pihenésig. A pihenés után újra írt. Mindig nyugodt és alázatos volt, de a rosszindulattal és a butasággal szemben nem tanúsított türelmet. Szívesen kiállt szellemi párbajra, de ellenfeleivel szemben mindig lovagias volt.


Újra Nápolyban

40. 1272. június 12-én a római rendtartomány megbízta Tamást, hogy szervezzen Itáliában felsőfokú teológiai intézményt. A helyszínt, az oktatók személyét és a hallgatók számát szabadon megválaszthatta. Tamás az intézmény számára a legmegfelelőbb helyet, Nápolyt választotta, ahol az az egyetem teológiai fakultásának szerepét töltötte be.

41. Itt és ekkor tartotta Tamás élete utolsó hónapjaiban előadásait Szent Pál leveleiről. Ezeket tartotta az evangéliumok után a Szentírás legfontosabb részének. Egészen eredeti és szokatlan szisztematikus magyarázattal állt elő. Tamás értelmezésében a páli levelek összefüggő egészt alkotnak, egy Krisztus kegyelméről szóló részletes tanítást.

42. Ugyancsak ekkor írta a Summa Theologiae harmadik részét, amit nem tudott befejezni. Ebben a 27-59. kérdések tartalmazzák Tamás krisztológiájának legkiérleltebb és legújszerűbb elemeit. Jézus szenvedésének hatóokát vizsgálva feszegeti azok felelősségét, akik Krisztus szenvedését okozták, mégpedig nemcsak a jelenlévőkét, hanem a miénkét, sőt az Atya felelősségének kérdését is. A passió szót eredeti értelmében használja, vagyis e szó jelzi mindazt, amit az Ige emberi természetünkben érzett. Nem szűkíti le Krisztus üdvözítő művét a kínszenvedés és halál végletes eseményeire. Számára nem ez az egyedül fontos. Megértette annak a jelentőségét, hogy a megtestesült Ige belépett a történelembe, és erről kívánt számot adni. Ez pedig Krisztus életének egészét jelenti, a megváltás titka így teljes. Nem kívánja bebizonyítani a szenvedés szükségességét, ellenkezőleg azt állítja, hogy az egyáltalán nem volt szükségszerű, a megváltás más módon is megtörténhetett volna, csak éppen ez volt a célnak leginkább megfelelő. Ő volt az első és hosszú ideig az egyetlen, aki e kérdést ilyen összefüggő egésszé rendezte. Egy egzisztenciális krisztológiát hozott létre, mely majd csak a 20. század végére lesz jellemző.

43. Aquilai Rogerius Traetto grófja, sógorát Aquinói Tamás testvért jelölte ki végrendelete végrehajtására. Hogy ez milyen rendkívül kényes feladat volt azt csak az tudja, aki már részese volt egy összetett örökösödési ügynek. Még a királlyal is tárgyalnia kellett a gyermek gyámjának kijelölése dolgában. Mindez sok utazással járt, és rengeteg idejét vette el az amúgy is túlterhelt professzornak.


Jelleme

44. Ami testalkatát illeti Tamás tipikus skandináv volt: rendkívül magas, nagydarab, robosztus testalkatú, hajszíne világosszőke. A fájdalmakat nagyon nehezen tűrte, visszereinek kiégetése nagy megpróbáltatás volt számára. Mindennél jobban rettegett a foghúzástól. Volt egy plusz foga, mely a beszédben is zavarta, ami végül kiesett magától. Ezt azután mindig magánál hordta, akárcsak Szent Ágnes ereklyéit, mellyel meggyógyította tanársegéd titkárát Pipernói Reginaldust a magas lázból. Ekkor kijelentette, hogy a vértanú szűz ünnepén minden évben ebédet kíván adni hallgatóinak, hogy méltóképpen megünnepeljék a csodás esemény emlékét. Erre halála következtében csak egyszer volt lehetősége. Szent Pált tisztelte még különösképpen.

45. Bár a Mária tisztelet sem hiányzott életéből, de ez sokkal kisebb súllyal volt jelen nála, mint sok más szentnél. Teológiájában egyáltalán nincs mariológia, Isten anyját a krisztológia részeként tárgyalja. Itt jegyezzük meg, hogy Tamás azon a nézeten volt, hogy Szűz Mária nem szeplőtelenül fogantatott, hanem magzati korában anyja méhében szentelődött meg. Ez az ő korában szabadon vitatható, el nem döntött kérdés volt. 1400-ban a vitát megtiltották, de nézete tartható volt 1854-ig, amikor kihírdették a szeplőtelen fogantatás dogmáját.

46. Utazásai során mintegy 15 ezer km-t gyalogolt (a domonkos szerzeteseknek tilos volt lóra űlniük), de vízi úton is közlekedett. Egy alkalommal a Rhone folyón a hatalmas erejű Tamás egymaga húzta a bárkát az árral szemben. Vidám és barátságos volt, gyakran tréfálkozott, tanítványai is élcelődhettek vele és nyugodtan megmondhatták a véleményüket. A nyilvános disputatiokon, ahol a résztvevők általában átlépték a jómodor határait, ő udvarias maradt. Erről jól tanúskodik Tamás és Peckham gyilkos szópárbaja, melyben óriási különbség mutatkozik a két ember stílusa között.

47. Tamás, ha hiábavaló eszmecsere kezdődött azonnal otthagyta a társaságot, egyáltalán a beszélgetéseket rövidre fogta, sokkal jobban szeretett egyedül lenni és gondolataiba merülve sétálni a rendház kerengőjében vagy a kertben. A hajnali zsolozsmára elsőként érkezett és mihelyt meghallotta, hogy a többiek is jönnek, visszavonult. Csak a kompletórium esetében vett részt a közös zsolozsmán, mert az a tanároknak is kötelező volt. A közös misén sem vett részt. Ez érzékelteti, hogy a Szent Ágnes napi, általa kezdeményezett társasági ebéd mennyire hálaáldozat volt a részéről. A családi emlékezet megőrizte, hogy csecsemőként egyszer a kezébe került egy pergamen, melyre az angyali üdvözlet volt írva, amit (a csecsemőkori reflexfogás miatt) alig tudtak elvenni tőle. Ez csak annyiban tanulságos, hogy egyetlen középkori szerző sem gondolta azt, hogy itt valami előjelről lenne szó, mint ma gondolnák róluk sokan.

48. Róma közelében egy bíboros rezidenciáján tartott karácsonyi beszéde hatására a vendéglátó két zsidó vendége megtért. A villámcsapásban meghalt húga emlékére vihar idején keresztet vetett és ezt ismételgette: "Isten testté lett, Isten szenvedett értünk." Előszeretettel imádkozott az oltár előtt leborulva vagy magasba tartott keresztett formáló kézzel. A keresztáhitat nagyon jellemző volt rá. Lelkiségének középpontjában a szentáldozás iránti hódolat állt. Itt nem az Oltáriszentség imádásáról van szó, hanem a szentmisében naponta magához vett szentségről, a Krisztussal való egyesülésről. Úrfelmutatáskor a Te Deum második felét imádkozta (Tu rex glorie Christe, Tu Patris sempiternus es Filius... stb.).

49. Szórakozottsága legendás volt. Nem vette észre, ha a tányért elvették előle, ha a gyertya a kezére égett, vagy a vendégek érkezését stb. Ilyenkor a ruháját kellett megrázni, hogy magához térjen.


Halála

50. 1273. december 6-án Szent Miklós napján a reggeli misén ismételten elragadtatásba esett, mely után meglepő változáson ment keresztül. Ezután soha többé nem írt és egy kivételt leszámítva nem diktált semmit, még írószerszámaitól is megszabadult, ágynak dőlt és teljesen hallgatag lett. Ekkor elöljárói elküldik nővéréhez Teodóra grófnéhoz San Severino várába pihenni. Karácsony után visszatér Nápolyba. Rövidesen megérkezik X. Gergely pápa levele, melyben május elejére Lyonba hívatja a Bizánccal való szakadást megszüntetni kívánó egyetemes zsinatra szakértőnek. 1274. január végén engedelmesen elindult, magával vitte a Contra errores Grecorum című régebben írt művét is. Szórakozottságában nem vesz észre egy faágat, melybe beüti a fejét és megszédül, de jelzi, hogy nincs semmi baj.

51. Montecassino mellett elhaladva elhárítja az apát meghívását egy beszéd tartására (az apátság a hegytetőn 480 méterrel fentebb van, mint az út), azonban diktál egy írásos választ a megadott témában (ez az egyetlen kivétel a hallgatás hónapjaiban), mondván így a jövő olvasói is okulhatnak belőle.

52. E rövid szöveg Tamás valaha adott legvilágosabb magyarázata az isteni előretudás tévedhetetlensége és az emberi szabadság viszonyának kérdésében. Tamás fentartja, hogy mindkét tényező valóságos, ám a két fogalom létsíkja közötti különbség miatt egyik tényező sem áll szükségszerű oksági viszonyban a másikkal. Ha látjuk, amikor valaki leül, az nem ugyanaz, mintha kényszerítenénk őt, hogy üljön le. Ugyanígy, Isten nem tévedhet tudásában, hiszen mindent lát örökkévalóságának jelenében, az ember ugyanakkor szabad az időben kibontakozó teremtményi cselekedeteiben.

53. Február végén ér Maenza várába unokahúgához Francescahoz. Itt megbetegszik, nincs étvágya. Az orvos kérdésére, hogy mit enne mégis, meglepő választ ad: az azon a vidéken teljesen szokatlan ételt, a Párizsban megszeretett friss heringet, amit szinte csodával határos módon sikerült szerezni számára.

54. A fossanovai cisztercita apátság szerzetesei meglátogatták, majd átvitték Tamást kolostorukba, ahol még néhány napot élt. Mély hálával töltötte el őt a ciszterci szerzetesek érte végzett fáradozásai. Március 4-én meggyónt, majd felvette a betegek szentségét és megáldozott, egyúttal kijelentette, hogy ha valaha valamiben tévedett volna akkor azt tudatlanságból tette és visszavonja, alávetvén magát az Egyház ítéletének.

55. Az a kijelentése, hogy mindaz amit írt szalmának tűnik előtte, a következőt jelenti: a szalma bevett kifejezés arra, hogy megkülönböztessük a valóság magját a szavak csomagolásától, és bemutassuk az előbbi tényleges súlyát. A szavak különböznek a valóságtól, ugyanakkor jelölik azt, és elvezetnek hozzá. Amikor Tamás magához a valósághoz érkezett, joggal érezhette úgy, hogy el kell szakadnia a szavaktól, ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy értéktelennek tartotta volna saját művét. Csupán túl volt már a szavak világán.

56. 1274. március 7-én a hajnali órákban halt meg. Nagy kérdés, hogy tulajdonképpen mibe, és mi történt 1273. december 6-án? Volt-e szerepe a fejbeütésnek vagy sem? Létezett egy pletyka, melyről még Dante is beszámolt, ami szerint a király, Anjou Károly mérgeztette meg, mert az Aquinóiak az Anjouk ellenségei voltak, de ez minden komoly alapot nélkülöz. (1268-ban IX. Lajos francia király öccse, Anjou Károly lett Dél-Itália ura.) Különféle magyarázatok születtek, (agyvérzés, stb.) de megnyugtató választ nem lehet adni a kérdésre. A legvalószínűbb, hogy az utolsó évek szélsőséges fizikai és idegi megterhelése testi és lelki összeomlást okozott, melyhez az említett útközben szerzett betegség mellett az is társult, hogy a december 6-i misztikus élmény növelte az égi haza iránti vágyat, és a földi dolgok iránti közönyt.


A halálát követő évek

57. Halála után azonnal, már a temetés előtt megkezdődött tisztelete, és az ereklyéiért folytatott küzdelem is, melynek V. Orbán pápa vetett végett 1369-ben, aki Toulouse-ba vitette testét a domonkos templomba. Ott volt egészen a francia forradalomig, amikor 1791. június 7-én átvitték a Saint Sernin bazilikába. 1974. március 7-én került vissza a domonkos templomba, ahol ma is található.

58. Párizsban már 1273-ban Szent Bonaventura heves támadást indított az arisztotelészi filozófia ellen. Amint Joseph Ratzinger egy 1988-as tanulmányában rámutatott, ennek oka Bonaventura gondolkodásának prófétikus és apokaliptikus irányultsága volt. A domonkosok Nagy Szent Albertet (Albertus Magnus) kérték fel válaszadásra, de a már korosodó magister írása gyengére sikerült. Még 1270-ben Párizs érseke elítélte a radikális arisztotelianizmust. 1277-ben ez megismetlődött, ami még nem irányult Tamás ellen, azonban ekkor már nemcsak eretnek tételeket tiltottak be, hanem más arisztoteliánus filozófiára épült teológiai tételeket is. A nem eretnek tételek tiltásának visszavonására, csak 1325-ben került sor.

59. 1277. március végén elítélték az Aquinói tanítását követő Aegidius Romanus-t, ami közvetetten Tamás ellen irányuló lépés volt. Ellenfelei összefogtak, hogy nézeteit kiiktassák a katolikus teológiából. Fő ellenfele John Peckham, a pápánál is járt sürgetve egy Tamás elleni pert. Azonban 1285-ben Aegidius Romanus-t rehabilitálták. Ekkor ért tetőfokára a domonkosok és ferencesek közötti ellentét. A ferencesek általános offenzívát indítottak Tamás teológiája ellen, de a domonkosok között is volt ellenzője. Anglia volt a Tamás ellenes erők fellegvára. Canterbury domonkos érseke Robert Kilwardby 1277-ben nyíltan elítélt egyes tamási tételeket, elsősorban a szubsztanciális forma egységének tételét. (Lásd fenn a 33. pontban Krisztus testének számszerinti azonossága kérdését.) Oxford összes magistere egyetértett az elítéléssel. 1279. február 19-től a ferences John Peckham lett Canterbury érseke, aki 1284-ben megerősítette elődje elítélő határozatát, majd 1286-ban újabb 8 tétellel egészítette ki, de ezek is elsősorban a szubsztanciális egység kérdésére vonatkoztak. Ugyanekkor Richard Knapwell domonkos szerzetest, aki Tamás nézeteit vallotta, kiközösítette. Knapwell a pápához fellebezett. IV. Miklós pápa, aki előzőleg ferences rendfőnök volt, felmentette ugyan, de örökös hallgatásra ítélte. Knapwell számára ez olyan lelkiismereti nyomást jelentett (tovább oktatta Tamás elítélt tételeit), hogy megtébolyodott és rövidesen meghalt.

60. La Mare-i Vilmos ferences magister 1279-ben közzétett egy művet, melyben bemutatta Tamás általa tévesnek tartott 118 tételét, és azokat "kijavította". E könyvet a ferences rendben hivatalos dokumentumként kezelték, és a Summa Theologiaet csak ezzel együtt volt szabad olvasni. Készültek ugyan a domonkosok részéről védőiratok, de ők sem tudták feltétlen megérteni Tamást, például 1308-ban rendre utasították a perugiai káptalant, mert a Summa Theologiaet tanították.

61. Ezzel szemben a kortárs itáliai zsidók körében Tamás tanai jelentős befolyásra tettek szert, ők azonnal felismerték filozófiai jelentőségét. Zsidó tomista filozófiai iskola alakult: Tamás műveit tanulmányozták, főként a Summa Theologiaet, azokból héber nyelvű válogatást állítottak össze, hozzá kapcsolva Albertus Magnus és Aegidius Romanus műveinek részleteit is. Veronai Hillel (1220-1295) magáévá tette Tamásnak az individuális lélek halhatatlanságáról kidolgozott tanítását, és nagyobbra tartotta őt Maimonidesznél: "még olyan kérdéseket is képes volt megválaszolni, amelyeket a Mester [Maimonides] nyitva hagyott". A Summa Theologiae mellett a Summa contra Gentiles, a De unitate intellectus, valamint a Super de causis egyes részeit fordították le héberre. A 14. század jelentős zsidó tomista filozófusa volt Jehudah ben Daniel Romano.

62. Tamás egykori párizsi tanítványa Firenzei Remigius sokat fáradozott mestere elismertetéséért és szentté avatásáért. Valószínűsíthető, hogy Remigius tanítványa volt Dante Alighieri (1265-1321), mindenesetre a Divina Commedia a Summa Theologiae szerkesztési elve szerint van megírva.


Apoteózis

63. A Domonkos Rend Római rendtartományának déli része 1294-ben önállósult. Itt kezdeményezték a szentté avatási eljárást 1317-ben, amit XXII. János pápa 1318. szeptember 13-án indított el. A tanúk kihallgatását 1319. július 21-szeptember 18. között folytatták le. Az újabb eljárás 1321. november 10-20. között zajlott, ahol mintegy 300 Tamásnak tulajdonított csodát vizsgáltak meg. XXII. János pápa Avignonban 1323. július 18-án szentté avatta Aquinói Tamás testvért. Még ebben az évben felvették ünnepét a római naptárba halála napjára, március 7-re. (1969-ben a Nagyböjtre hivatkozva áttették január 28-ra.)

64. A 15. század közepén a tanítását követő teológiai iskola jött létre tomizmus néven. 1567. április 15-én V. Pius pápa egyháztanítóvá avatja (doctor ecclesiae). Jelenleg 30 egyháztanító van, akkor még csak a 4 nagy nyugati egyházatya volt az: Szent Ambrus, Szent Jeromos, Szent Ágoston és Nagy Szent Gergely. Ugyanekkor került be a római liturgiába, mint egyháztanító a 4 nagy keleti egyházatya: Szent Athanasziosz, Nagy Szent Baszileiosz, Nazianszoszi Szent Gergely és Aranyszájú Szent János is, vagyis a 8 nagy egyházatya mellett elsőként vált egyháztanítóvá Aquinói Szent Tamás.

65. A katolikus teológia alapművévé vált a Summa Theologiae. A 2. Vatikáni Zsinat (1962-1965) rendelkezése szerint a teológiát Tamás szellemében kell tanítani. Aquinói Szent Tamás nemcsak a katolikus teológiának, hanem az egyetemes filozófiatudománynak is megkerülhetetlen alakja.


Idézetek műveiből személyisége bemutatásához

66. "Amint a bíróságokon sem lehet ítéletet hozni anélkül, hogy ne hallgattuk volna meg mindkét fél érveit, annak, aki a filozófiával akar foglalkozni, ugyanígy meg kell hallgatnia minden gondolkodót, az egymással ellentétes véleményeket is, hogy ezáltal több forrása legyen ítéletében." (Kommentár Arisztotelész Metafizikájához, III.1.)

67. "Lássátok, a cáfolatot, amit mi erre a tévedésre adunk! Érvelésünk nem a hitbizonyságokon nyugszik, hanem maguknak a filozófusoknak okfejtésein és megállapításain. Ha valaki vélt bölcsességében nagy hangon büszkélkedvén, meg akarja támadni azt, amit mi írtunk, ne egy eldugott sarokban tegye és ne gyerekek előtt, akik képtelenek ilyen nehéz kérdésekre megfelelni. [Tamás az artes-fakultás hallgatóira gondol, akik fiatalabbak voltak a teológusoknál.] Válaszoljon nyíltan és nyilvánosan, ha meri. Szemközt fogja magát találni velem és nem csupán az én csekély személyemmel, hanem sok más férfiúval is, akiknek az igazság a tudománya. Meg fogunk küzdeni tévedéseivel, vagy meggyógyítjuk tudatlanságát." (De unitate intellectus contra Averroistas befejező mondatok. - A lovagi tornák szófordulatait használja szellemi párbalyában. Ugyanez a kihívás olvasható a Contra doctrinans retrahentium a religione 17. fejezetében is.)

68. "Ha valaki szembe akar szállni nézeteimmel, nagyon örülök neki. Nincs ugyanis jobb módszer az igazság felfedezésére és a tévedés elkerülésére, mint amikor védjük nézeteinket a más állásponton lévőkkel szemben." (Liber de perfectione vitae spiritualis, befejező rész.)

69. "Vannak emberek, akik annyira jó véleménnyel vannak szellemükről, hogy úgy gondolják, képesek értelmükkel mérlegelni minden dolog természetét, azt tartják igaznak, amit ők annak gondolnak, s helytelennek, amit elvetnek." (Summa contra Gentiles, I.5.)

70. "Amikor az embernek választania kell a vélemények között, s némelyiket el kell vetnie, nem szabad, hogy a vélemény előterjesztője iránti szeretete vagy gyűlölete irányítsa, hanem csupán az igazság bizonyossága lehet döntő. Szeretni kell egyiket is és a másikat is, mondja Arisztotelész, azt is, akinek elfogadjuk a véleményét, s azt is, akiét elvetjük. Ugyanis mindannyian az igazságot kutatjuk, s ebben munkatársak vagyunk. A legbiztosabbat kell tehát követni, tudniillik annak az embernek a véleményét, aki biztosan a legközelebb jutott az igazsághoz." (Kommentár Arisztotelész Metafizikájához, XII.9.)

71. "A zsidókkal közös tekintélyünk az Ószövetség, az eretnekekkel az Újszövetség. A hitetlenek azonban nem fogadják el ezeket a könyveket. A tiszta értelemhez kell tehát folyamodnunk, melyet mindenki elismerhet. (...) A racionális igazságokról ellenfelünket racionális gondolatmenettel győzhetjük meg." (Summa contra Gentiles, I.2. és 9.)

72. "Van az emberben egy természetes képesség az erényre, az erény tökéletessége azonban szükségszerűen megkövetel egy bizonyos fegyelmet. (...) Nem könnyű olyan embert találni, aki képes volna arra, hogy magáévá tegye az erényeknek ezt a fegyelmét. (...) Szükséges tehát, hogy az emberek kívülről sajátítsák el azt a fegyelmet, amely elvezeti őket az erényhez. (...) [Vannak akiknek] elegendő az apai nevelés, amely figyelmeztetésekkel él. (...) [Vannak azonban olyanok] akiket nem hatnak meg a szavak. Ilyenkor kell az erőszakhoz vagy a megfélemlítéshez folyamodni, hogy ezzel eltérítsék őket a rossztól, [és hagyják] a többieket nyugodtan élni. (...) Ez a fegyelem, amely a büntetéstől való félelem erejével kényszerít, a törvények fegyelme, amelyre szükség van az emberek közti béke fenntartása és az erény fejlesztése miatt. (...) A törvény és igazságosság nélküli ember a legrosszabb mindenki között." (Summa Theologiae, I-II, qu.95,a.1.)

73. "A spirituális és a világi hatalom egyaránt az isteni hatalomból ered. Ezért a világi hatalom csak abban a mértékben van alárendelve a spirituális hatalomnak, amilyen mértékben Isten alárendelte neki, vagyis mindabban, ami a lelkek üdvösségének területéhez tartozik. Ezen a területen jobb a spirituális hatalomnak engedelmeskedni, mint a világi hatalomnak. Azokban a dolgokban azonban, amelyek az állam és a világi társadalom javához tartoznak, jobb a világi hatalomnak engedelmeskedni, mint a spirituális hatalomnak." (Sent.II.d.44.ex.tex.ad.4.)

74. "Még szüleik tiltása ellenére is minden, a pubertáskort meghaladott, szabad állapotú személynek joga van ahhoz, hogy megválaszthassa önnön életállapotát." (ST. II-a II-ae,189.q.6.a.)


Összes műve

75. Tamás 102 művéből, 13 befejezetlen maradt, 19-nek pedig csak a vázlatát ismerjük. 26 felkérésre íródott. 2 műve hamisított formában van elterjedve. 7 olyan könyv van forgalomban önálló írásaként feltüntetve, amik nem azok, hanem egyes műveinek részletei. 46 olyan mű került Tamás neve alatt kiadásra, amelyeket nem ő írt. Mivel sok esetben nem lehet pontosan meghatározni a keletkezés időpontját, ezért (néhány kivételtől eltekintve), a feltüntetett évszámok azt az időintervallumot jelzik, amelyen belül született a mű.


Összefoglaló teológiai művek

76. Scriptum super libros Sententiarum (1252-1256). Petrus Lombardus Liber Sententiarum című 4 könyvének 5 ezer oldalas kommentárja. Még baccalaureus sententiarius-ként írta, de előzőleg két évig tanította. A végleges szöveg nyilván sokkal részletesebb mint maga a kurzus. A Lombardus által felvetett kérdések felölelik a teológia egészét. Mint kezdő, de tehetséges teológus nem pusztán kommentárt írt, hanem személyes művet.

77. Summa contra Gentiles (1259-1265). Egy többször átnézett, átdolgozott és javított mű. Az első három könyv az ésszel belátható dolgokkal, a negyedik a természetes ész hatáskörén kívül eső dolgokkal (Szentháromság, megtestesülés, szentségek, végső dolgok) foglalkozik.

78. Summa Theologiae (1266-1273). Tamás főműve, melyen élete utolsó 7 évében dolgozott. Az I. rész (Prima Pars) befejezve: 1268-ban. A II. rész (Secunda Pars) 1. része (Prima Secundae) befejezve: 1271-ben. A II. rész 2. része (Secunda Secundae) befejezve: 1272-ben. A III. részen (Tertia Pars) 1273. december 6-ig dolgozott, amikor felhagyott az írással. A 90. kérdés 4. szakaszáig jutott. Tanítványai Tamás eredeti írásaiból összeállított függelék (Supplementum) hozzáadásával 1280-ban befejezik.


Quaestiones disputatae - A disputatiok írásos változatai

79. De veritate (1256-1259). Az igazsággal és annak megismerésével, valamint a jóval és a jóra irányuló törekvéssel foglalkozik. Az ifjú magister itt adta először tanújelét rendkívüli tehetségének. A ma leginkább elterjedt kiadásai hibásak, nem Tamás gondolatait tartalmazzák. A Leonina kiadás és fordításai a hitelesek.

80. De potentia (1265-1266). Isten hatóképességét és a Szentháromság egyes problémáit tárgyalja. A mű középpontjában a teremtés áll.

81. De anima (1265-1266). A Prima Pars 75-89. kérdései előkészítésének tekinthető. A lélekkel kapcsolatos egyes kérdéseket tárgyalja.

82. De spiritualibus creaturis (1267-1268). Az előző folytatása. Az ember mint szellemi létező és az angyalok kérdéskörét tárgyalja.

83. De malo (1266-1272). Témái: a bűn és okai, áteredő bűn és büntetése, az emberi döntési képesség, a bocsánatos bűn, főbűnök, démonok.

84. De virtutibus (1271-1272). Az erényekről szól.

85. De unione verbi incarnati (1272). Témája ugyanaz, mint a Tertia Pars 17. kérdés 2. szakaszának: az esse egysége Krisztusban. Ez az egyik nehezen értelmezhető pont Tamás életművében. Az általános nézet szerint két esse van Krisztusban, egy elsődleges és egy másodlagos, két természetének megfelelően. Tamás véleménye az, hogy csak egy esse van Krisztusban, de ebben a művében ő is a két esse mellett foglal állást. Ez a rejtély immár több mint 700 éve foglalkoztatja Tamás kommentátorait. Több magyarázat született, de bárhogy is legyen az világos, hogy az utolsó szó e kérdésben a Summa Theologiae volt, mely szerint Krisztusban egy esse van.

86. Quaestiones de quolibet (1256-1259: VII-XI., és 1268-1272: I-VI, XII.). A 12 nyilvános disputatio egy könyvbe rendezve. 260 részben spekulatív, részben gyakorlati probléma tárgyalása.


Bibliakommentárok

87. Expositio super Isaiam ad litteram (1251). Egyik legelső műve, még Kölnben írta, mint Albertus Magnus baccalaureusa. Izajás könyvének szószerinti olvasata. Az órai előadás jegyzetei.

88. Super Jeremiam et Threnos (1251). Ugyanaz mondható el róla, mint az előzőről.

89. Rigans montes de superioribus suis (1256). Az ifjú magister székfoglaló beszéde. Egy Pszeudo-Dionüsziosz ihlette előadás a bölcsességről. A 103. zsoltár 13. versén alapul.

90. Hic est liber mandatorum Dei (1256). Az előzőt kiegészítő és folytató beszéd az új magister oktatói munkájának kezdetekor. Báruk könyve 4. fejezetének 1. versét magyarázza, majd kifejti, hogyan csoportosíthatók a Biblia különböző könyvei.

91. Expositio super Job ad litteram (1263-1265). Jób könyvének metafizikai értelmezése.

92. Glossa continua super Evangelia (Catena aurea) (1262-1268). A négy evangéliumnak az egyházatyák magyarázataiból összeállított kommentára.

93. Lectura super Matthaeum (1269-1270). Kommentár Máté evangéliumához.

94. Lectura super Joannem (1270-1272). Kommentár János evangéliumához. Tamás szerint Máté evangéliuma helyettesíti a másik két szinoptikust, míg Jánosnak sajátos tanítása van. A szinoptikusok Krisztus emberségéről írnak, János pedig istenségéről. János a szemlélődő ember archetípusa, evangéliuma magában foglalja a Kinyilatkoztatás legvégső igazságait.

95. Expositio et Lectura super Epistolas Pauli Apostoli (1273). Szent Pál leveleinek magyarázata, egységes részletes tanításként értelmezve Krisztus kegyelméről. Globális koncepcióját előszavában összegzi: Szent Pál 14 levelet írt: 9 a pogányok egyházát tanítja, 4 a papságot, 1 pedig Izrael népét. "Ez a tanítás teljes egészében Krisztus kegyelméről szól, amelyet három szempontból vehetünk szemügyre."

- Ahogy az megvalósul a főben, Krisztusban (zsidókhoz írt levél)
- Ahogy a misztikus Test főbb tagjaiban van jelen (lelkipásztori levelek)
- Ahogy a misztikus Testben, az Egyházban van jelen (a pogányoknak írt levelek)

Azután ezeket tovább részletezi. A lényeg az, hogy Tamás gondolkodását nagy mértékben meghatározta Krisztus és a hívek közössége alkotta Egyház perspektívája. Tanítványai saját jegyzeteikből (reportatio) kiegészítik a hiányzó részeket.

96. Postilla super Psalmos (1273). Oktatói tevékenységének utolsó heteiben írta zsoltármagyarázatait. Az első 54 zsoltárig jutott. Az első 51 mindig ismert volt, a többi kézirata 1875-ben került elő, ezek azonban 1943. szeptember 30-án Nápoly bombázásakor megsemmisültek. Tamás a zsoltárok négy okára kívánja felhívni a figyelmet.

- Anyagi ok: anyaga nem sajátos, hanem egyetemes, lefedi az egész teológiát, magába foglalja az egész Szentírást. Olyan mintha az evangéliummal lenne dolgunk.
- Formai ok: forma alatt itt műfaj értendő. Amit a többi szentírási könyv a különféle műfajokban írt le, azt a zsoltárok elmondják imádság és dicsőítés formájában.
- Cél ok: az imádság, vagyis a léleknek Istenhez emelése.
- Tevékeny ok: a felemelkedés a hit, remény, szeretet és cselekvés útján.

Órai jegyzetekről van szó, így csak a fő gondolatok olvashatók. Csak úgy sejthetjük meg az eredeti előadás gazdagságát, ha a Tamás által használt forrásokat is megtekintjük: az egyházatyák zsoltármagyarázatait.


Arisztotelész-kommentárok

97. Sentencia Libri De anima (1267-1268). A Prima Pars 75-89. kérdéseiben (az emberi lélek) való elmélyülést szolgálta.

98. Sentencia Libri De sensu et sensato (1268-1269). Arisztotelész két művét egy könyvbe foglalva kommentálja. Témája az előző folytatása.

99. Sententia super Physicam (1268-1269). E művét fontossága miatt kommentálta. Arisztotelész többek között itt ír a változatlan változtatóról.

100. Sententia super Meteora (1269). Befejezetlen.

101. Expositio Libri Peryermenias (1271). Befejezetlen. Manapság általában Peri Hermeneias néven adják közre, de Tamás a fenti módon írta a címet. Egy logikai értekezés szószerinti magyarázata.

102. Expositio Libri Posteriorum (1271-1272). Az előzőt emiatt hagyta abba. Mindkét szaktudományos kommentár széles körben elterjedt.

103. Sententia Libri Ethicorum (1271-1272). A Nikomakhoszi etika kommentárja. Arisztotelész szövegének összefoglaló doktrinális bemutatása. Tulajdonképpen a Secunda Secundae előkészítése, ezért egy személyes olvasattal állunk szemben.

104. Tabula Libri Ethicorum (1270). A Nikomakhoszi etika és Albertus Magnus ehhez írt kommentárjának tárgymutatója. Befejezetlen.

105. Sententia Libri Politicorum (1269-1272). Amikor a humanisták felléptek, a platonizmus "szép" igénye alapján újrafordítottak szinte mindent, például Arisztotelész könyveit, illetve átírták a középkori szerzők szerintük barbár latinsággal írt műveit. Azonban a középkorral ellentétben nem törekedtek az értelmi hűségre és pontosságra, hanem ezeket alárendelték a "szép" igényének. Tamás e művét is átírták, ráadásul befejezetlen műről lévén szó kiegészítették. Ez a humanisták által készített mű ismert ma, mely egyáltalán nem Tamás szövege. Amennyiben Tamás gondolataira vagyunk kíváncsiak, akkor műveinek kritikai kiadását kell használnunk: Leonina-sorozat.

106. Sententia super Metaphysicam (1270-1271). Alapos többször átdolgozott kommentár.

107. Sententia super librum De caelo et mundo (1272-1273). Kozmológiai mű többek között a világ örökkévalóságáról. Tamás itt értelmezi át leginkább Arisztotelészt a keresztény hit fényében. Befejezetlen.

108. Sententia super libros De generatione et corruptione (1273). Valószínűleg utolsó filozófiai tárgyú írása. Befejezetlen.


Egyéb kommentárok

109. Super Boetium De Trinitate (1257-1259). Befejezetlen. Tamás kézírásával maradt ránk. Itt fejtette ki legrészletesebben a tudományok episztemológiai státusáról alkotott álláspontját.

110. Expositio libri Boetii De ebdomadibus (1271-1272). Tamás itt elsősorban a részesedés tanának metafizikai témáját tárgyalja.

111. Super librum Dionysii De divinis nominibus (1265-1268). A mű a neoplatonikus gondolatok Tamásra gyakorolt hatásáról tanúskodik, azok számos elemét építette be személyes teológiai rendszerébe.

112. Super Librum De causis (1272). Tamás ismerte fel, hogy ez az Arisztotelésznek tulajdonított mű egy arab filozófus munkája, aki Proklosz egyik írásából vett át hosszú idézeteket. Tulajdonképpen e művet hasonlítja össze Proklosz írásával és Pszeudo-Dionüsziosz összegyűjtött írásaival. A neoplatonizmus Tamás általi értelmezéséről van szó. A platonista Proklosz ellen foglal állást. Elutasítja a neoplatonizmus politeizmusát, az emanacióról vallott felfogását és az egynek és a jónak az elsőbbségét a léttel szemben. Átvette viszont a teremtés nagy fokozatait: létezők, élőlények, intelligenciák, és maga a mindenek felett álló Isten.


Vitairatok

113. Contra impugnantes Dei cultum et religionem (1256). Tárgya a koldulórendi szerzetesség védelme.

114. De perfectione spiritualis vitae (1269-1270). Tárgya a koldulórendi szerzetesség védelme, de ezen túlmutatóan kifejti a keresztény tökéletességről vallott nézetrendszerét, ezzel előkészítve a Secunda Secundae végén található tanítást. A püspöki hatalomról vallott, sokáig nyitva hagyott nézete is ebben a műben érlelődött ki.

115. Contra doctrinam retrahentium a religione (1271). Tárgya a koldulórendi szerzetesség védelme.

116. De unitate intellectus contra Averroistas (1270). Az averroista eretnekség cáfolata.

117. De aeternitate mundi (1271). Tamás e művében kifejti, hogy lehetséges egy örökké fennálló teremtett világ, és csak a hit által tudhatjuk, hogy a világnak volt időbeli kezdete. Nem lehetséges a világ időbeli kezdetét sem pedig örökkévalóságát bizonyítani. Nagy ellenfele John Peckham (+1292) egyetemi székfoglaló beszédében a világ időbeni kezdetét kívánta bizonyítani. A jelen lévő Tamás egy szót sem szólt. Hazafelé menet tanítványai méltatlankodtak Peckham arcátlansága és Tamás hallgatása miatt. Tamás aki nem akarta ellenfele karrierjét kettétörni, csak másnap cáfolta meg Peckham téziseit. Röviddel ezután nézetét könyvalakban is kiadta. Tamás baccalaureus sententiariusa nem tartotta mestere véleményet kielégítőnek, ezért a többségi, Peckham által képviselt nézet híve volt. Tamás tiszteletben tartotta véleményét.


Értekezések

118. De ente et essentia (1252-1256). Az essentia fogalmát és annak a létezéshez és a logikai fogalmakhoz fűződő viszonyát tárgyalja. Óriási sikert aratott és számos kiadást ért meg.

119. De principiis naturae (1252-1256). A változás principiumait tárgyalja: az anyagot, a formát, a privációt és a természetben bekövetkező változások okait.

120. Compendium theologiae (1265-1267). Tamás e jelentős művében az ember üdvösségét három dologban állapítja meg:

- az igazság ismeretében (hit)
- a jó cél követésében (remény)
- az igazságosság tiszteletben tartásában (szeretet)

Befejezetlen.

121. De regno ad regem Cypri (1267). De regimine principium címen is megjelentetik. A ciprusi király felkérésére írt mű számos félreértés áldozata. Először is tudni kell, hogy befejezetlen, a 4 részből Tamás csak másfelet írt, a többi, tehát az utolsó 62 fejezet Luccai Tolomeo munkája. Másodszor ez nem politikaelméleti tanulmány, hanem egy uralkodó számára írt pedagógiai és erkölcsi célzatu mű, ezért nem lehet erre az egyetlen, nagyrészt nem is általa írt értekezésre építeni egy Tamás politikai eszmerendszerét bemutatni kívánó dolgozatot, amint ezt sokan tévesen tették. Úgy tűnik, itt az abszolút monarchia mellett érvel, talán az akkori sajátos ciprusi viszonyok miatt, de nem tudhatjuk, hogyan fejezte volna be művét. Valódi politikaelméleti írásaiban a vegyes kormányzatot ajánlja, melyben az arisztokrácia által választott uralkodó szorosan együttműködik a nép egésze által választott testülettel.

122. De substantiis separatis (1272-1273). Az angyalokról szóló mű. Első részében áttekinti a görög filozófia ezirányú nézeteit, és ami egyezik a hittel azt felhasználja, ám megcáfol mindent, ami ellentmond a katolikus hitnek. A második részben a keresztény vallás tanítását fejti ki az angyalokról. Befejezetlen.


Levelek és szakértői vélemények

123. De emptione et vendintione ad tempus (1262). A hitelre történő vásárlásról és eladásról szóló levél. A firenzei rendház lectorának kérdésére adott válasz. Amit itt uzsorának hív azt ma inkább spekulációnak mondanánk. Előzőleg alapos kutatómunkát végzett és konzultált a kérdés két rangos szakértőjével.

124. Contra errores Graecorum (1263-1264). IV. Orbán pápa felkérésére írt mű, melyben egy a görög egyházatyák szövegeiből összeállított gyűjteményt vizsgál.

125. De rationibus fidei (1266). Egy szentföldi kanonok kérdéseire írt levél, aki a muzulmánok, görögök, örmények, és más nemzetek elleni szellemi vitához kér racionális érveket segítségül. Tamás óva inti őt attól, hogy tekintélyekre hivatkozva próbálja bizonyítani hitét a muzulmánokkal szemben, akik e tekintélyeket nem fogadják el. A hitetlenekkel folytatott vitában a keresztény fél mindössze arra törekedhet, hogy észérvek útján bizonyítja: a hit nem ésszerűtlen. A görögökkel és örményekkel szemben viszont felhasználhatja a Szentírás tekintélyét.

126. Expositio super primam et secundam Decretalem (1261-1265). Az első részben a 4. Lateráni zsinat (1215) Firmiter kezdetü hitvallásának doktrinális bemutatását adja, míg a második rész parafrázisát közli ugyanennek a zsinatnak Gioacchino da Fiore, Petrus Lombardus Szentháromság tanát támadó írását elítélő határozatának. Az írás Anagni Giffredus kérésére született.

127. De articulis fidei et ecclesiae sacramentis (1261-1270). A palermói érsek kérésére kommentálja a Hiszekegy tételeit, majd a második részben a szentségeket, csatolva a velük kapcsolatos jelentősebb tévedéseket is. Ennek a munkának óriási sikere volt, széles körben elterjedt. A második rész a 17. Egyetemes Zsinaton (Firenzei Zsinat, 1439-1445) az örményekhez intézett üzenet (1439. november 22.) szentségekről szóló szakaszának alapjául és gyakran szövegéül is szolgált.

128. Responsio de 108 articulis (1265-1267). Tarentaise-i Pétert a Párizsi Egyetem magisterét feljelentették eretnekség gyanújával. Az inkvizíciós eljárásban Tamás volt a szakértő. A domonkosok voltak megbízva az inkvizíció vezetésével és a rendfőnök őt kérte fel, hogy Péter tanainak egyes pontjairól adjon teológiai szakvéleményt. Tamás így ír a feljelentőről, akit vádolónak nevez: "Nem értette meg a kérdéses szakaszt, illetve félreértette azt. Támadásainak jelentős része igazságtalan: ellenvetése ugyanis nem állja meg a helyét, szillogizmusának főtétele hamis, más érvei pedig mélységes tudatlanságról árulkodnak. Ami pedig a legrosszabb: több megtámadott részt úgy idéz, hogy azok értelmét tendenciózus módon, kihagyásokkal vagy kiegészítésekkel megváltoztatja." Pétert felmentették, aki később a domonkosok francia rendtartományának vezetője, majd V. Ince néven római pápa lett.

129. De forma absolutionis (1269. február 22.). A rendfőnök kérésére adott szakvélemény egy könyvről, mely kétségbe vonja a domonkos rendben akkor terjedő szokást, hogy a gyónásban a feloldozás szövege nem az ősi könyörgő, hanem kijelentő módban hangzik el (Ego te absolvo). Tamás a szentségek kiszolgáltatóinak eszközjellegéről szóló tanításának felhasználásával könnyedén cáfolja a könyörgő mód kizárólagos érvénye mellett felhozott érveket. (Mindkettő megfelelő forma, ma már csak a kijelentő mód van használatban.)

130. De secreto (1269). A rend 5 tagú bizottságának szakvéleménye fegyelmi kérdésben. Tamás, mint a bizottság egyik tagja a 6 kérdésből 2-nél különvéleményt fogalmazott meg. Állásfoglalása szerint a rendi előljáró titkos vétkek fegyelmi eljárásában bizonyos esetekben megkövetelheti alárendeltjétől egy lelkiismereti titok felfedését.

131. De sortibus (1270-1271). Egyik barátja (pápai káplán) kért szakvéleményt Tamástól. Mivel akkor hosszabb időn át megüresedve állt a pápai szék, nem volt aki eldönthette volna, ki legyen egyházmegyéje püspöke. Kérdése az, hogy ebben a helyzetben választhatnak e püspököt sorshúzással? A probléma olyannyira felkeltette Tamás érdeklődését, hogy a válasszal a nyári szünetig várt, hogy a vakáció alatt egy nagyon alapos és újszerű tanulmányt írhasson. Végigveszi az okokat, amelyek miatt sorshúzáshoz folyamodhatunk. Megvizsgálja célját, módszerét, hatékonyságát és azt, hogy egyáltalán lehetséges-e ehhez a megoldáshoz folyamodni a keresztény hit szerint. A gondviselés szabad játékáról ír, mely akaratát akár sorshúzás útján is kinyilváníthatja. Írásában lefekteti azokat az elveket, melyek alapján eldönthető, hogy mikor szabad vagy nem szabad a sorshúzás eszközéhez folyamodni.

132. Responsio de 30 articulis (1270). A velencei rendház lectorának kérdéseire adott válasz. Témáját lásd a 134. pontnál.

133. Responsio de 36 articulis (1270). A velencei diákok kérdéseire adott válasz. Témáját lásd a 134. pontnál.

134. Responsio de 43 articulis (1271. április 2. nagycsütörtök). Szakvélemény, mely a rendfőnök kérésére íródott, aki vitatott teológiai kérdések mellett kozmológiai problémákra is választ várt, úgymint az égitestek hatása a földi jelenségekre, az angyalok hatása az utóbbiakra, a pokol földrajzi helyzete stb. A rendfőnök Tamás mellett Albertus Magnust és Robert Kilwardby-t is felkérte a szakvélemény megírására. Amikor ezeket összehasonlítjuk azt látjuk, hogy Tamás nem foglal állást a szóban forgó kozmológiai kérdésekben, míg a másik kettő minden további nélkül megteszi ezt. Tamás azonban tiltakozik, mondván ezek a kérdések nem érintik a hitet és nagy kárt okozunk, ha a hitre nem tartozó dolgokat úgy állítjuk vagy cáfoljuk, mintha azok a teológiához tartoznának. Ugyanígy nem tartozik a teológia hatáskörébe a különböző Arisztotelész-értelmezések megítélése sem. Az pedig, hogy vajon a pokol a Föld középpontjában található-e vagy sem, egyáltalán nem érinti a hitet, teljességgel felesleges ilyen és ehhez hasonló kérdéseken törni a fejünket. Ezeket is csak az engedelmesség miatt mondja, valójában ezeknek a kérdéseknek a megválaszolása nem tartozik hivatásához.

135. Responsio de 6 articulis (1271). Az előző pontnál látott magatartást tanusítja itt is, a besanconi rendház lectorának adott válaszában. Az olyan kérdésekre mint, a napkeleti bölcseknek megjelent csillag kereszt, ember vagy feszület alakú volt-e, vagy hogy a kis Jézus kezecskéi vajon teremtettek-e csillagokat azt válaszolja, hogy sem a Szentírásban sem a Szenthagyományban nem találunk semmit ezek eldöntésére, majd szigorúan hozzáteszi: "Nem illik az igazság hirdetőjéhez, hogy ellenőrizhetetlen mesékre vesztegesse idejét."

136. Epistola ad ducissam Brabantiae (1271). Konstantinápoly első latin császára I. Balduin lányának, Konstantinápolyi Margitnak, Flandria grófnőjének lelkiismereti problémáira adott szakvélemény. A grófnő kérdései:

- Szedhet-e adót zsidóktól?
- Sújthatja-e pénzbírsággal az uzsorás zsidót?
- Elfogadhat-e önkéntes adományt zsidótól?
- Ha egy zsidó többet ad vissza tartozásával, elfogadhatja-e azt egy keresztény?
- Árusíthatja és zálogba adhatja-e a közhivatalokat?
- Szedhet-e adót keresztényektől?
- Felhasználhatók-e a hivatalnokok által jogtalanul beszedett összegek?
- Szabad-e a zsidókat megkülönböztető jel viselésére kényszeríteni?

A kérdéseket Tamás nagy ellenfele a ferences John Peckham is megkapta, aki részletesen tárgyalta azokat. A lovagcsaládból származó Tamás nyers modorban közli, hogy sok dolga van, jobb lett volna, ha a grófnő valaki máshoz fordult volna, aki illetékes ilyen dolgokban. Kelletlenül, hányaveti módon válaszol kora általános nézeteivel, de azt kihangsúlyozza, hogy a keresztény uzsorást is meg kell büntetni. Írásának értéke abban áll, hogy meghatározza azt az általános elvet, amely feljogosítja minden idő állami vezetőjét az adók szedésére. Ez pedig nem más, mint a köz haszna (communis populi utilitas). A mű egyes kéziratai a helyesebb Epistola ad comitissam Flandrie címet viselik. Ezzel szemben a sokszor használt De regimine Judeorum téves cím, már csak azért is, mert az írásnak több mint a fele a nem zsidó alatvalókról szól. Tamás egyébként az akkor jelentkező nézettel szemben, az Egyház ősi tanítását hangsúlyozva elutasította a zsidó gyerekek (és bármely gyereknek) szüleik akarata ellenére történő megkeresztelését.

137. De mixtione elementorum (1269). A bolognai és nápolyi egyetem orvosi fakultása magisterének kérdésére írt szakvélemény. Összefoglalja az antik orvostudománynak a 4 elem (víz, levegő, föld, tűz), valamint azoknak a testnedvekre és a lelkialkatra gyakorolt hatásairól vallott nézeteit. Ez a szubsztanciális egységről zajló vita miatt a teológiához tartozó kérdés volt.

138. De motu cordis (1273). Az előző pontnál említett orvos magister kérdésére írt másik szakvélemény. Tamás itt amellett érvel, hogy az emberi szív mozgása nem külső hatásra történik, mint akkor sokan állították, hanem éppúgy természetes mozgás, mint az állatokban. Ezt azzal bizonyítja, hogy a szív nem áll az akarat uralma alatt.

139. De operationibus occultis naturae (1268-1272). A mágiáról írt szakvéleménye az arisztotelészi gondolkodásnak köszönhetően sokkal racionálisabb, mint Szent Ágostoné. Tamás megkülönbözteti mindazt, ami természetes, de egyenlőre még ismeretlen módon működő okokból kifolyólag következik be, attól ami démoni tevékenységnek tulajdonítható. Leírja azokat a természetes jelenségeket, amelyek a 4 elem, az összetett testek, az elő szervezetek, az égitestek illetve az elkülönült szubsztanciák működéséből vezethetők le. Ezzel bebizonyítja, hogy a csillagállás (asztrológia), a talizmánok és mágikus szövegek semmilyen hatást nem tudnak gyakorolni. Ha kivételesen mégis tapasztalunk ilyet az nem ezeknek, hanem szellemi létezőknek a működése.

140. De indiciis astrorum (1269-1272). Szakvéleményében Tamás nem tagadja a csillagoknak világunkra gyakorolt testi hatásait, azonban cáfolja a csillagok befolyását az emberi cselekedetekre. A csillagjóslást súlyos bűnnek tartja.

141. Epistola ad Bernardum abbatem casinensem (1274. február közepe). Bernard Agglier montecassinoi apátnak írt levél Nagy Szent Gergely Moraliajának az isteni előretudás tévedhetetlensége és az emberi szabadság viszonyáról szóló szakaszának magyarázata. Tamás utolsó műve, melyet halála előtt 2-3 héttel diktált a montecassinoi hegy lábánál fekvő San Germanóban (a mai Cassinóban), útban a 2. Lyon-i (14. egyetemes) zsinatra.


Liturgikus művek, szentbeszédek, imádságok

142. Officium de festo Corporis Christi ad mandatum Urbani Papae (1264). Krisztus Teste (Krisztus Szent Teste és Vére) ünnepének első nyoma 1240 körül lelhető fel a Liege-i egyházmegyében. 1264-ben IV. Orbán pápa az egész Egyház számára kötelezővé tette. Az ünnep liturgikus szövegeit Tamás írta. Különösen híres a Lauda Sion szekvencia és a Pange Lingua himnusz. Az ünnep témája az Oltáriszentség, melynek alapítását Nagycsütörtökön ünnepli az Egyház. Mivel ilyenkor a figyelem a húsvéti misztériumra irányul, a húsveti idő utáni első csütörtökön (a Pünkösdöt követő Szentháromság vasárnapja utáni csütörtök - Magyarországon áttéve az ezt követő vasárnapra) külön is hálát ad az Egyház ezért az ajándékért. Az ünnep bevezetésében Tamásnak jelentős szerepe volt.

143. Adoro Te (1264). Az Oltáriszentségről szóló himnusz. Krisztus Teste ünnepének liturgikus szövegeivel együtt íródott.

144. Collationes in decem precepta (1261-1270). A szeretet kettős parancsárol és a tízparancsolatról szóló prédikációsorozat. Anyanyelvén Itáliában hangzott el.

145. Collationes in orationem dominicam (1273). Nápolyban elhangzott nagyböjti prédikációsorozat a Miatyánkról.

146. Collationes in Symbolum Apostolorum (1273). A Hiszekegyről szóló prédikációsorozat.

147. Collationes in salutationem angelicam (1256-1259). Az Üdvözlégyről szóló prédikációsorozat. Első párizsi magisterkedése alatt mondta el az évközi időben.

148. Egyéb szentbeszédek. Tamás nem fordított gondot prédikációi fennmaradására, feltételezhetően nem tartotta saját személyét annyira fontosnak. Az előbb említett 4 sorozat maradt fenn teljességében, az alábbi 19 csak vázlatban, ami az eredetileg elhangzott beszédnek csak a 10%-át tartalmazza. Természetesen nem csak 23 prédikációsorozatot tartott, hanem ennél jóval többet. Azonban azt is tudni kell, hogy ma sok, a neve alatt kiadott beszéd nem tőle származik. A 19-ből legalább 12-tőt Párizsban tartott. Élete különböző szakaszaiból származnak.

- Abiciamus
- Attendite
- Beata gens
- Beati qui habitant
- Beatus vir
- Celum et terra
- Ecce ego mitto
- Ecce rex tuus
- Emitte spiritum
- Exiit qui seminat
- Germinet terra
- Homo quidam erat dives
- Homo quidam fecit
- Lauda et letare
- Lux orta est
- Osanna filio David
- Puer Jesus
- Seraphim stabant
- Veniet desideratus



Felhasznált irodalom


Jean-Pierre Torrell O. P.: Aquinói Szent Tamás élete és műve. 2002. Osiris Kiadó, 2007.

M. D. Chenu: Aquinói Szent Tamás és a teológia. 1959. Szent István Társulat, 1999.

Finály Henrik: A latin nyelv szótára. Reprint. Franklin-Társulat, 1884. Akadémia Kiadó, 2005.

Györkösy Alajos: Latin-Magyar Kéziszótár. Akadémia Kiadó, 2005.

Tolcsavai Nagy Gábor: Idegen szavak szótára. Osiris, 2008.

Katus László: A középkor története. Pannonica-Rubicon, 2001.

Éneklő Egyház. Szent István Társulat. Javított kiadás. Első kiadás, 1984.

Chesterton: Aquinói Szent Tamás. Szent István Társulat, 1986.

Steiger Kornél: Filozófiai kislexikon. Fiesta-Saxum, 1999.

Aquinói Szent Tamás: Summa Theologiae. Gede Testvérek, 2002.


Megjegyzés

Befejezve: 2009. május 7-én.


Link

Corpus Thomisticum

Sorbonne

Angelicum



2010. május 21.