A jövő elkezdődött





"A meglévő demokrácia lerombolására formális demokráciát hozunk létre." (G. K. Chesterton)




Előszó

1. Ma a hazai közéletben vita tárgya, hogy forradalom zajlik-e vagy sem, diktatúra van kialakulóban vagy egyszerűen a nép akarata valósul meg. Álláspontom szerint forradalom van, ugyanakkor nincs szó valamely régi típusú diktatúra bevezetéséről, hanem valójában a jövő kezdődött el, ami a hagyományos értelemben vett demokrácia és főként a szabadság végét jelenti. (A demokrácia tehát nem egyenlő a szabadsággal, az más államformában is létezhet, illetve a demokráciából is hiányozhat.) Lényegében a többség egyeduralmáról van szó, a kisebbség elnyomásáról, míg a liberális demokrácia messzemenően tiszteletben tartotta a kisebbség jogait. E jövő politikai módszere a populizmus. Amint látni fogjuk az új rendet nem fedi le a diktatúra kifejezése, egy sokkal kifinomultabb módszerrel állunk szemben, még ha megvalósításához diktatórikus jellegű perióduson át vezet is az út. Alaptételem az, hogy az amerikanizmus az Új Világrend lényege, de szerepet játszik benne a nemzetiszocializmus is. Nem a hitlerizmusra gondolok, az ennek csak első, és szélsőséges megvalósulási formája volt. Végeredményben egy globális utópiával állunk szemben. Vizsgáljuk meg sorjában azokat a tényezőket, melyek jelzik ezt az egész világra kiterjedő változást.


Forradalom

2. A szociológia meghatározása szerint forradalom alatt azt értjük, hogy egy hatalom hirtelen és erőszakosan egy másik helyébe lép. Mi a helyzet e szerint Hitler forradalmával, hiszen legálisan, demokratikus módon vette át a hatalmat, a német nép szavazófülkékben leadott voksai útján.

3. Mielőtt válaszolnánk, tisztáznunk kell a következőket: ha a hatalom törvénytelen módon új alkotmányt hirdet ki, vagy egy fegyveres csoport magához ragadja a kormányzást, de a rendszert nem változtatja meg, az nem forradalom, hanem államcsíny. A forradalom több annál, mintsem lecserélődik a vezető osztály. Éppen ebből adódik Hitler forradalma, mindössze itt az erőszak a legális hatalomátvétel után következett be! A forradalom minden lényeges mozzanata megfigyelhető: a képviseleti demokrácia szabályai szerint a hatalmat a nép egy olyan kisebbség kezébe adta, mely azután a nép akaratára hivatkozva egy új rendszert hoz létre, alapjaiban megváltoztatva a nemzet szellemiségét, ugyanakkor leszámol ellenségeivel, tehát 1933-ban választási forradalom történt.

4. A nemzetiszocialisták támadták a kereszténység vallási, az arisztokrácia szociális, és a polgárság liberális hagyományait. A "német hit", a tömegek megmozgatása és a nép egy vezér alatt történő egyesítésének elve, vagyis a nemzeti együttműködés, mint rendszer bevezetése, forradalmi jelentést hordoztak. Tudjuk, e rendszerből egy meghatározott csoportot eleve kirekesztettek, idegenekként, minden baj okozóikként megnevezve őket.

5. A forradalom és a demokrácia egymással ellentétes fogalmak. A forradalmi hatalom meghatározásánál fogva diktatórikus jellegű hatalom. A jog mellőzésével gyakorolják, egy többé-kevésbé népes csoport akaratát juttatja érvényre, figyelmen kívül hagyva egyes társadalmi rétegek érdekeit. A diktatórikus jelleg lehet rövid periódusú, de elkerülhetetlen, hiszen akkor nem forradalomról beszélnénk, hanem reformokról. Végeredményben a forradalom a demokratikus kompromisszumos tárgyalások szüneteltetésével járó, korlátlan erőszakos cselekvés.

6. A 19. század közepén Prévost-Paradol arra panaszkodott, hogy Franciaország időnként megengedi magának azt a luxust, hogy forradalmat csináljon, ugyanakkor képtelen megvalósítani azokat a reformokat, amelyek szükségességében mindenki egyetért. A forradalmak soha nem hozták el a boldogság korszakát, csupán annyit jelentettek, hogy egy bizonyos elit lépett erőszak felhasználásával egy másik elit helyébe.

7. A nemzetiszocializmus nem a múlthoz való visszatérés, hanem a jövő ígérete volt. Hitler többször hangoztatta, hogy ő forradalmár, aki egy nemzeti forradalom élére állt, mely forradalom demokratikus választás útján jutott győzelemre. Miután az utcai megmozdulások, a puccs kudarcba fulladt, Hitler úgy döntött, nem felkeléssel, hanem demokratikus módon, a tömegek meggyőzésével veszi át Németország irányítását. Az állam védelmét pártja biztonsági szervezetére bízta, az utcai zavargásokra használt gárdáját viszont felszámolta. Jogszerűen, alkotmányosan, demokratikusan került ugyan hatalomra, de egy forradalmár nem csupán az államvezetést, hanem az egész társadalmat akarja átalakítani.

8. Hitler, 1933. február 15-én: "Végre keresztények, nem pedig nemzetközi istentagadók irányítják Németországot." Úgy vélte az Egyház hosszú távon megtalálja a módját, hogyan alkalmazkodjon a nemzetiszocializmus politikai céljaihoz. Kijelentette, hogy a nemzeti kormány erős védelmezője lesz a kereszténységnek. "Mozgalmunk soraiban helye van a hívő protestánsnak, aki megfér a hívő katolikus mellett anélkül, hogy a legkisebb konfliktus támadna bármelyiküknek a lelkiismerete és valódi meggyőződése között." (Mein Kampf). Forradalmi ideológiájában egyesítette a jobboldali és baloldali elemeket, valamint a kereszténységet az ősgermán mítoszokkal.

9. Hitler újfajta forradalmár volt, populista forradalmár egy demokratikus korban (John Lukacs). A meglévő régi társadalmi tényezőket a saját céljaira tudta fordítani, mielőtt eltüntette őket. Forradalom alatt azt értette, hogy a korábbi zűrzavarral szemben egy forradalmi új rend jön létre. Forradalomra hivatkozva fogadtatta el az új rendet. A forradalmat soha nem a nép, hanem az azt irányító kicsiny értelmiségi csoport csinálja. "Öncélú állami tekintély nem létezhet, mert ez esetben minden zsarnokság szent és sérthetetlen volna a földön. Ha a kormány, hatalmának eszközeivel, a romlásba visz egy népet, a lázadás a nép minden egyes tagjának számára nem csupán jog, de kötelessége is." (Mein Kampf).


Demokratikus zsarnokság

10. Tocqueville Amerikában járva látta, hogy az eljövendő demokratikus társadalmakra egy új zsarnokság lesz jellemző: a többség zsarnoksága. Megállapítása után alig 20 évvel III. Napóleon népszavazási győzelme után félparancsuralmi rendszert épített ki. Hitler demokratább volt III. Napóleonnál vagy Mussolininél. Nem volt diktátor akitől félnek, hanem új típusú zsarnok, akit lelkes szeretet övez. Gyakran leszögezte, hogy ő nem diktátor, aki egy kis csoporttól függ. Ő a többség vezetője. "Mi nemzetiszocialisták vagyunk a jobb demokraták." 1934-ben kihirdette, hogy létrejött az "új német demokrácia".

11. Totalitárius államban, mint például a Sztálini Birodalomban a zsarnok szándéka a nép teljes ellenőrzése. Ez a régi típusú diktatúra jellemvonása, ám az Új Világrend más, kifinomultabbnak mutatkozik. Hitler az Új Világrend első képviselője szorosan kapcsolódott a ma New Age néven ismert mozgalom korabeli elődjéhez. Látható, hogy mindenre kiterjedő paradigmaváltást hajtott végre. Ő nem kívánta a totális uralmat, hanem a népszerűséget akarta elérni, hogy a többség támogatását élvezze. Ilyen körülmények között nincs szükség totális ellenőrzésre, mert az elenyésző kisebbség, ha egyáltalán ellenáll, az jelentéktelen és teljesen hatástalan.

12. A Harmadik Birodalomban nagy volt az egyéni szabadság, a tudományos és művészi publikációk változatosak voltak. A Hitler-ellenes német csoportosulások történetét vizsgálva azt látjuk, hogy tagjaiknak nagy mozgásszabadságuk volt, hogy minden további nélkül bármely irányban átléphették az országhatárt, vagy akár Berlinben tárgyalhattak külföldi diplomatákkal. Ez akár az 1980-as évek Magyarországán is elképzelhetetlen lett volna. (Ugyanakkor ne feledkezzünk meg a Gleichschaltung-politikáról sem, melynek lényege a kollektív és erőszakos egyformává tétel volt.)

13. Németország nem volt rendőrállam, több volt annál. Hitler, aki mindvégig népszerű nemzeti vezető volt, kerülte a totális szót. "Németország népét nem félemlítik meg szuronyok. Itt a kormányt az egész nép bizalma támogatja. (...) Engem nem úgy erőltettek rá erre a népre." (München, 1934.) A nácizmus nem a zsarnokság modern formája, hanem valami teljesen új dolog. Hitler nem akart önkényuralmat! Az újkor intézményeivel radikálisan szakított, így az államról is gyökeresen másként gondolkodott. Paradigmaváltását az a felismerés ösztönözte, hogy visszavonhatatlanul eljött a demokrácia korszaka. Ő ezalatt a totális demokráciát értette, vagyis a populizmust. Tocqueville a többség zsarnokságáról írt, mint a demokrácia veszélyéről. Hitler a többség révén létrejött hatalmat valósította meg. A forradalmat nem az állam ellen, hanem az állam eszközeivel hajtotta végre. Első lépése a hatalom megszerzése volt, amit azután állami forradalom követett. A németek többsége szemében a parlamentáris demokrácia vége a valódi népuralom kezdetét jelentette. A nemzeti nagyságot a szociálisan érzékeny társadalom előfeltételének tartották. Hitler egyszerűen felcserélte az államot a néppel.

14. Hitler nyílt levele Brüninghez, 1931. december 13-án: "Ön mint államférfi nem hajlandó beismerni, hogy ha jogszerűen kerülünk hatalomra, utána már mi határozzuk meg, mi jogszerű. Kancellár úr, a demokrácia alaptétele így hangzik: Minden hatalom a néptől származik."

15. Heinz Krekeler nyugatnémet parlamenti képviselő, az észak-rajna-vesztfáliai alkotmányügyi bizottság tagja a 2. Világháború után hevesen és sikeresen ellenezte a nyugatnémet alkotmánynak ezt a mondatát: minden államhatalom a néptől származik. "Egyszerű érvelésemet kollégáim meggyőzőnek találták. A népszuverenitás abszolúttá tétele -amit érdekes módon csak a kommunista képviselőcsoport szorgalmazott- azt jelenti, hogy a felséges nép azután ismét elvetheti a demokráciát és diktatúrát vezethet be. Kell valami, ami határt szab a népszuverenitásnak; ez pedig nem más, mint az alkotmányunkban megfogalmazott alapvető értékek és jogok."

16. A többség soha nem a nép egésze, csupán annak egy (nagyobbik) része, ezért új rendszert nem hozhat létre, vagy ha mégis megteszi, az a többség zsarnoksága lesz. Joseph Ratzinger szerint a demokrácia, ahogyan azt ma felfogják veszélyes, mivel a többségi elv bizonyos dolgokat képtelen szabályozni, illetve csak rosszul szabályozhatja. Nem tudja eldönteni mi az igazság, vagy mi a jó. A demokratikus modell a kereszténységből nőtt ki, a szerzetesi szavazások mutattak példát rá. Az angol és amerikai demokrácia eredetileg a keresztény értékekre épültek. Ezek a szakrális értékek függetlenek voltak a többség önkényétől. Történeti tény, hogy szakrális alapok nélkül nincs demokrácia. A kereszténység kezdettől fogva a világ egységesítésére, és ugyanakkor az állam és vallás szétválasztására törekedett. Megszabadította a világot a mitikus istenektől, ezzel bevezette az autonómiát, megújította az ember viszonyát önmagához. E tekintetben egy új történelmi szakaszt indított el. A kereszténység visszaszorulásával a rossz ősi hatalmai törnek újra elő. Az Új Világrend, a demokratikus zsarnokság, antikeresztény rendszer, mely látszólag vallásbarát, azonban megköveteli, hogy az Egyház igazodjon hozzá.


Nacionalizmus

17. Hitler nem régi demagóg, hanem modern populista volt, vagyis hitt a népszuverenitásban. A populizmus a francia forradalom demokratikus propagandájával kezdődött. Ugyanakkor felismerte a populizmus és a nacionalizmus összefüggéseit, azt hogy a nemzeti érzelmű emberek populisták. Választási kampányában nem beszélt a kormányprogramról, nem azért mintha nem lettek volna konkrét gazdasági elképzelései, hanem mert ez felelt meg tervének: mint az egész nép képviselője, minden társadalmi réteget maga mellé állíthasson. A populista nacionalizmus minden gazdasági ígéretnél hatásosabb volt.

18. A populizmus elválaszthatatlan a népről táplált mítosztól. A populista óhatatlanul nacionalista és gyanakvással tekint azokra, akik nem tartoznak vele egy törzsbe. Alfred Duff Cooper jegyezte meg: "a megrögzött nacionalista elsőként mindig honfitársaira süti rá az áruló bélyegét." Hitler felismerte a nacionalizmus erejét, mely abban rejlik, hogy pótolja a vallásos érzéseket, érzelmi és lelki igényeket elégít ki. Központi gondolata a gyűlölet volt, mely jól rákapcsolható a nacionalizmusra. Tudta, hogy a legkülönbözőbb embereket képes egyesíteni a gyűlölet. Gyűlöletének mozgatórugója saját kisebbrendűségi komplexusa volt, ami beszédeiből kimutatható. Hitler személyiségének fő jellemzője nem népe iránti szeretete, hanem ellenfelei iránti irgalmatlan gyűlölete volt. Pontosan tudta, hogy az emberek tiszteletben tartják a hatalmi realitásokat, hogy a nép elsősorban a hatalmat tiszteli. Hitt az eszmék hatalmában.

19. Itt meg kell jegyeznünk (John Lukacs nézetét követve), hogy a hazafiság nem nemzeti érzés. A patriotizmus (hazafiság) arisztokratikus dolog. A patrióta egy adott tájhoz és annak történetéhez ragaszkodik. Hazafi lehet akár liberális világpolgár is. A patriotizmus a természetszeretettel rokon. A nacionalizmus (nemzeti érzés) populista dolog. A nacionalista egy adott néphez, a fajhoz ragaszkodik. A nemzeti érzelmű egyén mindig populista. A nacionalizmus a rasszizmussal rokon.

20. A nacionalizmus mögött kisebbrendűségű komplexus rejlik. Bibó szerint ha megkérdezzük a nemzeti érzelműeket, "miért akarnak többek lenni azoknál, akiknél nem többek, akkor régészeti leletekre, népdalokra, népművészeti motívumokra, szókölcsönzésekre, szárnyas oltárokra, könyveik és intézményeik hatására mutattak rá, melyek mind azt bizonyítják, hogy az illető nép őnélkülük még ma is a legsötétebb barbárságban sínylődnék."

21. Lényegében a nacionalizmus valláspótlék. A hazafiság plebejus módja misztikus vallásos imádat jellegét öltötte, állítja Julien Benda, aki a nacionalizmust nemzeti szenvedélyként definiálja, mely olyan politikai szenvedély, ami segítségével az embereket egymásra uszítják. Az egykori vallási szenvedélyeket ma a nemzeti szenvedély váltotta fel. Önimádat áll mögötte.

22. A nacionalizmus kapcsán nem szabad megfeledkeznünk arról a tényről sem, hogy a szélsőségesen nacionalisták általában nem az adott nemzet leszármazottai. Választott nemzetük tekintetében hasonlóan viselkednek, mint a megtérők választott vallásukhoz való viszonyukban. Ez egy összetett pszichológiai folyamat, melyre itt nincs módunk kitérni. Pirigyi István világított rá arra, hogy azok, akik Erdélyben a magyarok legnagyobb üldözői, származásukat tekintve magyarok. Bukarestben a római katolikus vezetés közreműködött a moldvai csángók elrománosításában. Ezek a római katolikus vezetők származásukat tekintve moldvai csángók.

23. Thomas Bernhard ősi osztrák családból származott, de történetesen Hollandiában született. Mindössze élete első néhány hónapját töltötte ott. Bernhard midőn megkapta az Osztrák állam díjat, az átadó Piffl-Perčević, aki a stájer agrárkamara titkára volt, de az akkor éppen kancellár párttársa kinevezte kulturális, művészeti és oktatási miniszternek, szóval ez a nem éppen ősgermán úr Bernhardot Hollandiában született külföldinek titulálta, aki már egy ideje közöttünk él. Perčević úr Bernhardot nem tekintette osztráknak...


Tömeg és hatalom

24. Vizsgáljuk meg, hogyan történik a populizmus hatalomra jutása. Címszavakban: tömegtoborzás, hangulatkeltés, együttes cselekvésre indítás, vagyis a tömeg felhasználása, többségi elv (egy ember, egy szavazat), politikai reklám (tömegfogyasztás, szükségletgerjesztés, szelektív fogyasztás -ezt vedd- késztetése), szellemi kulturális fogyasztás, a tömegek kezelésének technikája, az ifjúság felkarolása, gyökeres fordulat, messianisztikus jövőkép.

25. A tömeglélektan tudatos felhasználója volt Hitler. Módszerét érdemes áttekintenünk, mivel napjaink populistái, radikálisok és szélsőségesek egyaránt a nemzetiszocialista példát követik. (Ma a radikális és szélsőséges szavak jelentését egybemossák. Egy példával illusztrálom a különbséget: ha egy épület kigyullad, helyes megoldás a tűzoltók kivonulása, és a vízzel való locsolás, ami ugyan radikális beavatkozás, de semmiféleképpen sem szélsőséges.)

26. A tömeglélektan tudományának atyja, a Hitler által alaposan tanulmányozott Gustave Le Bon (1841-1931) meglátása szerint (1895) Európa a despotikus diktatúrák felé halad. Az egyik a szocializmus, mely "despotikus demokrácia", a másik a jobboldali militarizmus, melynek élén a vezér, a "demokrata despota" áll. Az egyének tudatos tevékenysége helyére a tömegek tudattalan tevékenysége lép. A kultúrát, az értékeket mindig a szellemi arisztokrácia hozza létre. Ha a civilizációt éltető ethosz széthullik, a kultúra lerombolását a tudatlan és brutális tömegek hajtják végre. Le Bon azonban megállapítja, hogy a tömeg jól manipulálható. "Aki vezetni akarja a tömegeket, annak az érzelmeire, és sohasem az értelemre kell hatnia." Óvakodnia kell az érveléstől, az ésszerű okfejtéstől, viszont állandóan jelszavakat kell ismételgetnie, méghozzá képszerűen.

27. A tömeg manipulálhatóságára egy megrázó esetet ismeretet. Egy francia színész fogadásból teljesen értelmetlen mondatokból tartott beszédet egy nagyobb csoportnak, de érzelmekre ható szavakat is belekevert szövegébe (haza, becsület, lobogó stb.), ugyanakkor hevesen gesztikulált hozzá. A tömeg hatalmas tapsviharban tört ki, a fogadást a színész megnyerte. Le Bon megállapítja, hogy azok a pártok tudják a tömegeket meghódítani és népszerűek lenni, melyek nézeteiket vallásként nyújtják át a tömegnek. Az uralja a tömeget, aki képes illúziókba ringatni, míg aki lerántja az illúzió leplét, aki az értelemre építve ésszerű érvelésbe kezd, azt a tömeg elsöpri. "A plebsé az uralom és jönnek a barbárok."

28. A nemzetiszocializmus parlamentáris választások útján jutott hatalomra, és a győzelem másnapján gyökeresen felszámolta Németország demokratikus intézményeit. Hitler következetesen alkalmazta a tömeglélektan alapelvét: a vezér feladata tartósan befolyásolni a tömeget, ő azonosulási törekvéseik középpontja. Ezt a jól működő metódust később is fenntartották, hogy megőrizzék a támogatók lelkesültségét, és félelemben tartsák az ellenzéket. A náci ideológia alapelemei: a nemzeti együttműködés eszméje, a vezér-elv, a tekintély-elv, gyűlölet az ellenfelek iránt, és a népi mítosz. E nép ellenőrzött és felülről irányított. Az Új Világrendben nincsenek osztályok, együttműködő nemzet van.

29. Thomas Mann: "Elpusztulnék abban a hazug, tömegricsajtól hangos, öntömjénező és titkon bűnöző légkörben. A német történelem mindig is magas hullámhegyek és mély hullámvölgyek között mozgott. Most érte el az egyik legmélyebb, vagy talán a legmélyebb depressziós hullám. Elviselhetetlen, hogy ezt "felemelkedésnek" tartják." (Hermann Hesséhez írt levél, 1934. március 11.)

30. A nácizmus tömegrendezvényei liturgikus szabályok szerint zajlottak. Fontos szerepük volt a zászlóknak, feliratoknak, fáklyáknak. Mindezek az összetartozás érzetét gerjesztik. Aki nem akart közéjük tartozni, az a nemzetből zárta ki magát. A tömeget félelemkeltésre is használták. Ma a politikai gyűlések a rock koncertek liturgikus rendjét követik, ahol a fő műsorszám a pártvezér beszéde.

31. A populista vezér irányította tömeg nem magányos egyedekből áll, hanem pártszervezetek, mozgalmak összességei, melyek növelik a tömeghatás erejét, illetve a nagy tömeg a kisebb közösség összefogottságát, ugyanakkor az aktivitás állapotát is gerjesztik. Az egyén ezáltal a társadalom ellenőrzése alatt tudhatja magát. A tömegrendezvények fontos tényezője a szakrális tér, mely szimbolikus jelentést kap ("Kossuth tériek"), és összenő a tömeggel. A szónok mindig a tömeg legkorlátoltabb rétegéhez igazítja a mondandóját. Minél nagyobb a tömeg annál alacsonyabb a színvonal. Hitler szerint a világ nagy változásait soha nem a tudás, hanem a fanatizmus, és az előtte járó hisztériakampány váltotta ki minden időben.

32. A bűnbakfelmutatás elengedhetetlen, mivel ezzel gerjeszthető a kollektív gyűlölködés, ami a legerősebb összetartó erő az emberek között. Ugyanakkor rá lehet hárítani minden probléma eredetét és végül felment a bűntudat alól. A szónok mindig épít a felsőbbrendű érzésre is. A tömeg szereti hallani, hogy ő jobb, kiválóbb másoknál, tehát kiváltságokat érdemel.

33. A populizmus kelléke a vezérkultusz. A vezér szimbólum, a mozgalom központi alakja. Rituális dicsőítés tárgya, gondviselő, bölcs megmentő, a jövő záloga. A vezér körüli vezető csoport feladata hangsúlyozni a vezér jelentőségét, egyben környezete emberi és szakmai kiválóságát.

34. E sorok írója személyesen ismert egy idős hölgyet, akinek, állítása szerint többször megjelent Szűz Mária (az eset az 1990-es évek közepén történt), és név szerint megemlítette neki az egyik akkor ellenzéki párt vezetőjét (jelenleg miniszterelnök), miszerint őt szeretné országa (Regnum Marianum) élén látni. Azoknál, akik ilyesminek hitelt adnak (voltak ilyenek), felesleges az értelmi okfejtést megkísérelni.


A tömegember

"Hozzá voltam szokva az önállósághoz, hogy az idő nagy részében egyedül legyek, gyűlöltem a csordát, undorodtam a tömegtől, ahol egyként üvölt száz és ezer torok." (Thomas Bernhard)

35. A belsőleg irányított emberből a tömegkultúra által manipulált külsőleg irányított fogyasztó vált. Az értelemre ható, csak keveseket érintő magas kultúra helyét átvette az érzelmekre ható populáris kultúra, az azonnali fogyasztás élvezete.

36. Az individualista társadalom az egyén szabad választását tiszteletben tartja. Ez toleranciát követel és annak elfogadását, hogy mindenki a maga elképzelése szerint keresi boldogulását a közjó figyelembevételével. Mindez belső kontrollt feltételez, melynek kifejlesztése az önálló gondolkodás záloga. A belsőleg irányított ember szabad, akit nehéz manipulálni, minden döntése tudatos, az értelem kontrollja alatt áll. E mentalitás Nyugat-Európára jellemző, ahol nem foglalkoznak azzal, hogy a másik hogyan él, az magánügy. Elfogadott, ha valaki nem követi az uralkodó kultúrát. Nem a tömegfogyasztás kényszerítő mechanizmusai irányítják a társadalmat.

37. Az egykori szocialista országokban a külső irányultság, a kollektivizmus nemcsak követendő norma, hanem jogi előírás volt. Így e területen a társadalom túlnyomó része könnyen manipulálható. Empirikus vizsgálatok (Gibbons-Buunk) alátámasztották, hogy a külsőleg irányított társadalom prototípusa az USA, ahol elsőrendű az emberek számára, hogy a többiek hogyan élnek és gondolkodnak, mindenki a közvélemény álláspontjához igazodik, erőteljes a kollektivista beállítottság. Amerikában és Kelet-Európában egyaránt az önbizalomhiányt anyagi javakkal próbálják ellensúlyozni.

38. A modern ember azaz a tömegember, mely egykor a társadalom alján helyezkedett el, ma főszereplővé vált és elfoglalta az elit helyét. A tömegember irtózik a másmilyentől, a különbözőtől, a kiemelkedőtől, az egyeditől, a minőségtől. A kultúra és a civilizáció minden szegmensét lehúzza a saját primitív színvonalára, és önnön soraiból emel ki sztárokat, akiket bálványozhat, akik pontosan olyanok, mint ő, mint a tömegember idealizált képe, vagyis önmagát imádja. A tömegember hisz a földi boldogságban, a haladásban, a szenvedés nélküli élet illúziójában. A tömegember hatalma tudományos törvényszerűségként idézi elő a morális hanyatlást. Az átlagember a hős példakép, aki semmiben nem tűnik ki a többi közül, így azután értékeket sem közvetít. A valódi értékek erőfeszítést igényelvén elérhetetlenek a tömegember számára, ebből kifolyólag az élet sivár és unalmas, amit az állandóan felpörgött életstílus, a valamit mindig tenni kell mentalitás ellensúlyoz. Az értelem nélküli cselekvés az élet értelmének illúzióját kelti, a látszat a cél.

39. A tömegember vonzódik a militáns felvonulásokhoz, az egyenruhához. Ennek megvannak a pszichológiai okai, erre most nem térhetünk ki, elég annyi, hogy a népviselet is egyfajta egyenruha, sőt ma már kifejezetten ekként használják akik hordják, természetesen a civil öltözékük mellett. Sajnálatos módon a bárgyúságot szórakozásnak, sőt művészetnek kiáltják ki azok, akik uralni akarják a népet.

40. Nem beavatkozó típusú, két és fél évig tartó szociálpszichológiai megfigyelésem adatai azt támasztják alá, hogy a tömegember (jellemzően a nagy lakótelepeken élnek) megrekedt az individualizáció egy alacsonyabb fokán.

41. Ortega hívja fel a figyelmet korunk egy fontos jelenségére, a szakbarbárra. Ő az, aki tudós a szakterületén, de semmi máshoz nem ért. Mindent tud a saját szűk szakterületén, de semmit a világról. Nem tudós, nem tudatlan, hanem tudatlan-tudós, aki nem tudatlan módjára viselkedik a számára ismeretlen területen, hanem a tudós fölényességével. Primitív és roppant tudatlan emberre valló nézeteket hangoztat a tudomány más területein, például a fizikus a filozófia, vallás, művészet, vagy a politika esetében. Ezeket határozottan és önelégülten ismételgeti. Gyakorlatilag tömegemberként viselkedik, ő képviseli a tömegek uralmát, a barbárságot - szakbarbár. Ma sok a tudós, de kevés a művelt ember. Az új oktatási koncepció ezt kívánja erősíteni, valamint az állam befolyását. Kondicionálás a gyerekkortól.


Amerika

42. Az amerikai demokráciában Európához viszonyítva sokkal kisebb a szabadság az önálló gondolkodás tekintetében, ugyanakkor a társadalmi kötöttségek és kötelezettségek messze többek. Az amerikai szabadság ugyanis nem filozófiai megalapozottságú, hanem haszonelvű. Tocqueville így ír erről: "Nincs még egy olyan ország a civilizált világban, ahol kevesebb figyelmet szentelnek a filozófiára, mint az USA-ban, még önálló filozófiai iskolájuk sincs." Az amerikaiak nem gondolkodnak filozófiai szinten, csupán felszínes haszonelvű szabályokat alkotnak. "Társadalmi berendezkedésük eltántorítja őket a spekulatív tanulmányoktól." (Tocqueville)

43. A hasznosság az érték, az európai intellektuális gondolkodás ismeretlen, mindenki csak a vagyonát gyarapítja. Ez felszínességhez vezet. Az európai kultúrában a művészeti alkotások exkluzívak és hatalmas értékűek, melyek megértése tudást igényel, a demokráciákban olcsó, alacsony színvonalú, értéktelen, amit bárki megérthet. Tömegdemokráciákban a művészet elhal, még a leggazdagabbak sem rendelkeznek kifinomult ízléssel.

44. Amerikában a közösség dominál a család kárára (kollektivizmus), ugyanakkor a demokrácia a kereszténységből evilági civil szerveződést kreált. Számtalan szekta van, de ezek uniformizáltak, nincs lényegi különbség közöttük.

45. Az a nézet, hogy a demokrácia előfeltétele a kapitalizmus, nem más mint ideológia. Bevett megállapítás, hogy Amerika az individualitás és kollektivitás harmóniáján nyugszik. Valójában Amerika olyan kollektivista társadalom, melyben a közösség tagjai egyénként egoisták.

46. Amerikában erős a nacionalizmus. Az amerikai identitás "már magában egyfajta vallás, nincs oka, inkább hitből és érzelgősségből ered" (Tocqueville). Ebből fakad az amerikai kultúra felsőbbrendűségében való meggyőződés, és a hit, hogy idővel az egész világ amerikai kultúrájú lesz. Ez missziós tudattal párosul, mely az amerikai demokrácia világméretű elterjesztésében látja küldetését. Éppen ez indukálja az Amerika-ellenességet és gyűlöletet.

47. A demokrácia az ízléstelenség melegágya. Az amerikai unalom szociálpszichológiai következménye az a jelenség, hogy született amerikai még soha nem alkotott nagyot, csak az odatelepült európai tudósok és művészek, mivel hiányzik a belső inspiráció (Pikó Bettina).

48. Amerika hanyatlik. Ha összeomlik, magával rántja az egész világot, és hosszantartó anyagi és szellemi sivatagot hagy maga után. Jelen pillanatban ez tűnik történelmi szerepének. Az Új Világrend hazai képviselői hangoztatják pragmatizmusukat, ami Amerika filozófiája.


Tömegmédia

49. Tarde volt az, aki a tömegkommunikáció által befolyásolható nép ("láthatatlan tömeg") lehetőségére hívta fel a figyelmet. Felismerte, hogy a jövő a mesterséges tömegeké (mozgalmak, szervezetek), ahol a vezető személye hangsúlyosabbá válik. A tömeg magát csodálja benne, és engedelmeskedik neki. A társadalmi információkat ellenőrzik, azok a hatalom által vannak szelektálva, megfogalmazva, és adagolva. A tömegmédia a társadalom manipulációjának eszköze.

50. Nikolaus Harnoncourt: "Mindenekelőtt azt mondták, egy "Spiegel"-beszélgetés azt jelenti, hogy az ember a szöveget elolvashatja és kijavíthatja. Időközben ismerem már ezt, és tudom, mit jelent valójában. Az újságíró a kérdéseket utólag még megváltoztathatja. Így aztán hirtelen egészen másképp hatnak a válaszok is. Ha valaki ügyesen és jól csinálja, tökéletesen manipulálhat egy beszélgetést."

51. A valóságot úgy fogadja el a tömegember, ahogyan a tömegmédia bemutatja. Legtisztább manipulációs eszköze a reklám, melynek logikája szerint döntési szabadság alatt az értendő, hogy önként akarjon az ember valamit, amit tulajdonképpen egyáltalán nem akar. Ez a politikai reklámnak is a célkitűzése! Akit mélyebben érdekelnek e kérdések, kiváló összefoglalót talál Niklas Luhmann: A tömegmédia valósága című kötetének 5. és 7. fejezetében. Az egyén befolyásolhatóságának tényére az alábbiakban saját kutatási eredményemet hozom fel példaként.


Szociálpszichológiai megfigyelés a McDonald's-ban

Időpont: 2007-2008.
Időtartam: 2 év, hetente 3-4 alkalom.
Helyszín: 4 debreceni és 2 miskolci McDonald's gyorsétterem.
Módszer: nem beavatkozó.

52. Rendelésnél az esetek 40%-ban a következő detektívkérdést tették fel a kiszolgálók: "Adhatok üdítőt hozzá?" Ennek megfigyelése után a rendelést annyi változtatással adtam le, hogy eleinte egy fél, majd egy 1 literes Coca-Cola-ás tele üveget raktam a pultra a kiszolgáló elé. Az eredménye ennek az lett, hogy immár az esetek 60%-ban tették fel kérdésüket. Ami a lényegesebb, hogy míg előzőleg 100%-ban az üdítő szó szerepelt a mondatban, addig most az esetek 80%-ban a kóla szó!

53. Gyakorlatilag különösebb erőfeszítés nélkül sikerült nyilatkozatra bírnom embereket, meghatározva mit mondjanak, és mindezt úgy, hogy észre sem vették, ők abban a tudatban voltak, hogy önállóan, szabadon cselekednek, döntenek. Bonyolultabb és hatékonyabb eljárásban, de lényegében ugyanez a metódus működik a választási kampányokban is. Vajon beszélhetünk-e ezek után szabad választásokról, amelyen a nép akarata nyilvánul meg?


Bibó István

54. A 18. század végén végzetes fordulatot vett az európai fejlődés. Bibó ezt így fogalmazta meg: "az európai politikai kultúra addigi hordozói, a monarchia és az arisztokrácia (...) tekintélyüket vesztették, s ezzel párhuzamosan a közösségi érzelmeknek nagymértékű intenziválódása és eltömegesedése következett be. Ennek legfőbb megnyilvánulása a modern nacionalizmus. Ez pedig új, félelmes jelenséget vezetett be az európai politikai fejlődés tényezői közé: azt, hogy egész nemzetek életében tűnnek fel és jutnak döntő politikai jelentőséghez olyan lelkiállapotok, melyek az egyéni neurózisok és hisztériák képét mutatják." Megjelent az intézményesített nacionalista hisztéria.

55. A mai Magyarországon Bibó szavaival élve politikai hisztéria uralkodik, mely kitermelte e hisztéria haszonélvezőit. Ez az "ország úgy tesz, mintha egységes volna, holott nem az, úgy tesz, mintha független volna, holott nem az, úgy tesz, mintha demokratikus volna, holott nem az, úgy tesz, mintha forradalomban élne, holott tesped. (...) A nemzeti egységnek a szabadság rovására való erőltetése. A demokrácia meghamisításának és korrumpálásának a legváltozatosabb formái jelentek meg (...) az általános választójognak a demokratikus fejlődés ellen való kijátszása (...), az egészséges közösségi akaratképződést meggátló vagy meghamisító választási rendszer" kiépítése. "A demokratikus formák között folyó antidemokratikus kormányzás" a nemzet nevében, a nemzet érdekében történik, felemésztve a nemzet utolsó morális tartalékait.

56. Ott, ahol a totalitárius rendszerek váratlanul, hirtelen és előkészítetlenül omlanak össze, a magát gazdátlannak és vezetetlennek érző közösség rövidesen diktatórikus személyes uralmat emel maga fölé. E személy sikerének titka az, hogy megtestesíti a nép hisztériáját, és a nép sérelmeinek elintézését ígéri. A népre hivatkozó uralom a legmodernebb uralom, a népakarat, a nép legmélyebb vágyait megtestesítő vezér személyes uralma. Egy ilyen politikai vezetést, mely a nép vágyainak ad hangot és valóságot, ennek még a diktatúráját is hajlandó a nép elviselni. Világosan kell látni, hogy ez az uralom a demokrácia alapgondolata szerint működik, annak következetes végigvitele, a többség zsarnoksága, mely a nép lelki karakterét patológiás irányba deformálja.

57. Kétség kívül forradalom van, de az nem a népé (soha nem azé), hanem a hatalomra kerülők forradalma, akik úgy tűnik Bibó e tekintetben vitatható nézeteit tették magukévá és alkalmazzák a mai magyar valóságban. E szerint a nép demokratikus tudatának megszerzéséhez először mindenféleképpen harc kell, és csak azután játékszabály. Minden demokrácia forradalommal kezdődött: "Svájcban a 13-14. században, Hollandiában a 16. században, Angliában a 17. században, Amerikában és Franciaországban a 18. században, Oroszországban a 20. században (sic!) zajlott le." A változások legfőbb kerékkötője mindig az állami hivatalok apparátusa. Angliában e tekintetben nem volt gond, megegyezéses forradalom volt. Bibó szerint Magyarországon nincs miben és nincs kivel egyezkedni, engedményeknek nincs helye. A régi rend híveinek úgy kell eltűnniük, hogy a nép érezze ebben az eseményben a maga erejét. "Demokrácia: a nép uralma (...). Persze tudjuk, a nép maga nem tesz semmit magától, valaki mindig vezeti, akár tudja, akár nem." Határolt és tervezett forradalomra van szükség. Az állami, társadalmi, gazdasági és kulturális élet pontjain radikális változások szükségesek, méghozzá gyors tempóban. Ilyen a közszolgálat, önkormányzat, közoktatás. Más területeken konszolidációra van szükség, hogy ne alakuljanak ki rémképek. Konszolidálandó a rendőrség és a gazdaságpolitika, ahol szigorú jogszerűség, illetve tőkecsalógató politika szükséges.


Thomas Bernhard

58. Thomas Bernhard a nemzetiszocializmus idején volt gyerek, van tapasztalata az Új Világrendről. Ugyanakkor a polgári Ausztriában élt ifjúként és felnőttként. Megállapításai az alábbi témákban hazánkra is különösen érvényesek, minden bizonnyal a közös történelem, az Osztrák-Magyar Monarchia okán. Bernhard életútja, tapasztalatai következtében mintegy szakértőnek számít az alábbi témákban. Az igazsághoz következetesen hű, kérlelhetetlenül szókimondó gondolkodó.

Sport

59. A sport az irányíthatóságra szocializálás és a kollektivizálás eszköze. Demokráciában üzlet. Bernhard így ír: "Mint úgynevezett futócsoda, többet engedhettem meg magamnak, mint a többiek. (...) Nem figyeltem jobban, nem voltam jobb, mint korábban, de a jegyeim iskolai felemelkedést jeleztek. A TESTEDZÉS a hatalom szava volt. (...)"

60. "Soha nem leltem kedvemet a sportolásban, sőt, a sportot mindig gyűlöltem, és még ma is gyűlölöm. A sportnak minden időkben és főleg minden kormány részéről jó okból mindig a legnagyobb jelentőséget tulajdonították, szórakoztatja és kábítja és butítja a tömegeket, és főleg a diktatúrák tudják, miért támogatják mindig és minden esetben a sportot. Aki a sportot támogatja, az a maga oldalára állítja a tömegeket, aki a kultúrát támogatja, az maga ellen fordítja őket (...), ezért áll ki mindig minden kormány a sport érdekében és a kultúra ellen. Mint minden diktatúra, a nemzetiszocialista is a tömegsporton keresztül tett szert hatalomra és majdnem világuralomra. Minden államban és minden időben a sporttal tartották féken a tömegeket, olyan kicsi és olyan jelentéktelen nem lehet egy állam sem, hogy ne áldozzon MINDENT a sportra."

Oktatás

61. Salzburgban (a német Rómában) képezik évszázadok óta az osztrák elitet. Bernhard is ebben a gimnáziumban, a Johanneumban tanult. A tanárok "a rájuk tanulókként bízott ifjú embereket teljesen mechanikusan és a jól ismert tanári fennhéjázással és a jól ismert tanári érzéketlenséggel PUSZTÍTOTTÁK a tanításukkal, amely nem volt más, mint a felettes állami hatóság által számukra előírt bomlasztás és rombolás. (...) Amit napról napra tanítanak és áldozataik fejére borítanak, az nem más, mint bárgyúság és betegség és valójában olyan évszázadok óta rothadt TANANYAG MINT ELMEBETEGSÉG, amelybe minden tanuló gondolkodása szükségképpen belefullad."

62. A természetellenes oktatás roncsolja az emberi természetet és eltávolít minden természetes szellemi fejlődéstől, így az iskolák "az emberi természet rothasztását szolgálják, és itt az ideje elgondolkodni azon, hogyan lehet megszüntetni ezeket a rothasztóközpontokat", nem pedig, mint ma történik -nyilvánvalóan miféle célból- eredeti formájában helyreállítani. Az oktatás ma a társadalmi ellenőrzés egyik módja. A végső nevelési egység nem az egyén, hanem a csoport.

63. "Évekig jártam egy tanulógyárba, és ültem egy tanulógépnél, amely a fülemet megsüketítette, az eszemet pedig megháborította." Thomas Bernhard, akárcsak Thomas Mann és Hermann Hesse, soha nem érettségizett le. Különösen a tehetségeket, az önállóan gondolkodó egyéniségeket sújtja az uralkodó iskolarendszer. (Einsteint is kivették az állami iskolából és Svájcban egy magániskolában kapott lehetőséget arra, hogy Einstein, vagyis önmaga lehessen.) Nem gépeket, az államnak engedelmeskedőket, az iparban jól működőket kell képezni, hanem az ember természetéből kell kiindulni.

Egészségügy

64. Az elfekvőben a nővérek "úgy tűnt, mintha csak arra várnának, hogy megüresedjenek az ágyak. (...) Ezekben a nővérekben már minden mechanikusan működött, mint egy gépben. (...) Újra meg újra szembesült az orvosok embertelenségével, sértette mérhetetlen önelégültségük és szinte perverz érvényesülési törekvésük. (...) Tény, hogy nem minden orvos visszataszító és életveszélyes. (...) Száz úgynevezett orvos között ritkán akad egy valódi orvos. (...) Az orvosok vagy nagyzási hóbortban szenvednek, vagy tehetetlenek, de minden esetben kárt okoznak a betegeknek, ha azok nem ragadják magukhoz a kezdeményezést. (...) Valószínűleg tudatában vannak saját alkalmatlanságuknak és tehetetlenségüknek, és tudják, hogy egyedül a beteg kezében van a kezdeményezés lehetősége, ha betegségének gátat akar vetni, vagy betegségéből ki akar lábalni. Alig van orvos, aki beismeri, hogy szinte semmit nem tud, és éppúgy szinte semmit nem tehet. (...) [Mit tapasztalt?] Az orvosok tehetetlenségét és érzéketlenségét, akik teljességgel üzletté silányítva [egészségipar] fogják fel az orvostudományt, és akik ezt a megrendítő tényt egy pillanatig sem szégyellik."

Igazságügy

65. "A bírák (...) nem is fáradtak azzal, hogy a mélyére ássanak egy emberi sorsnak, minden ügyet ugyanúgy tárgyaltak, ragaszkodtak a papírokhoz és az úgynevezett megcáfolhatatlan tényekhez, és úgy hoztak ítéletet, hogy nem is ismerték az elítéltet, és nem ismerték a történetét, és nem ismerték a társadalmat sem, amely bűnözővé tette őt, aztán pedig bűnözőként megbélyegezte. A bírók szinte kivétel nélkül a papírokhoz ragaszkodtak, és a brutális, értelmetlen és teljesen érzéketlen, sőt egyenesen értelemellenes és érzésellenes törvényeikkel [nálunk a három csapás] tönkretették az eléjük vezetett embert."

Fogyasztói hitel

66. Bernhard Salzburg nyomornegyedének egyik üzletében volt tanonc, ahol hitelre is lehetett vásárolni. A vásárlási láz és vásárlási őrület okait kutatja. Meglátása szerint az emberek a vásárlással és a fogyasztással akarják elviselhetőbbé tenni alapjában véve reménytelen életüket, melynek végén ott áll a halál. "Ismeretes, hogy a legszegényebbek és a legboldogtalanabbak vásárolnak és esznek a legtöbbet, és egyre nagyobb és ördögibb és halálosabb reménytelenségbe vásárolják és eszik bele magukat. Majdnem az összes pénzüket a boltunkban költötték el, fizetésnapokon majdnem teljesen kiürültek a polcok." Válogatás nélkül megvettek mindent, minden mennyiségben. "Főleg olyasmit vettek nagy mennyiségben, amire nem volt szükségük. (...) [A] legrondább és leghaszontalanabb tárgyakat is villámgyorsan felvásárolták ezek az emberek."


Az Egyház az Új Világrendben

67. A katolikusok megtébolyodtak, mivel "az elv, amelyhez tartottuk magunkat, eddig a következő volt: előbb a hit, azután a politika. Ma pedig ezt mondjuk: előbb a politika!, azután az Egyház, majd a hit." (Kopp bíboros, fuldai püspök, 1887-ben.)

68. Faulhaber bíboros, München érseke 1933-ban Hitlerhez intézet szavai a konkordátum megkötésekor: "Amit a régi parlamentek és pártok nem tudtak elérni hatvan év alatt, az ön távolba tekintő államvezetése során hat hónap alatt elértük."

69. Preysing berlini bíboros 1936-ban: "A nemzetiszocializmus Berlinben kétségkívül felszámolta a szocializmus és a kommunizmus roppant veszélyes agitációját, s szintúgy az ocsmányság és a szemét számos egyéb jelenségét, melyek oly veszélyesek a vallásra és az erkölcsökre."

70. John Lukacs: Az Antikrisztus "nem látszik keresztényellenesnek. Mosolygós, nagylelkű, népszerű, a tömegek bálványozzák és imádják, mert úgy tűnik, jólétet teremt számukra. (...) Egy maroknyi kisebbséget leszámítva a keresztények hisznek neki és követik. (...) Nagyon is elképzelhető, hogy az elkövetkező korban, a tömegek korában Hitler csak az első lesz az Antikrisztushoz hasonló, népszerű alakok sorában."

71. Dobszay László: "Az Egyház, mely valaha a legmagasabb szellemi szintet képviselte a világban, most mint egész (mondhatni: mint szervezet) a világ igénytelenségéhez idomul (de közben prepotensen hirdeti a maga felsőbbrendűségét). (...) A papok kilencvenöt százaléka maga sem tudja már a vallást, és ezért tanítani sem tudja, hanem helyette tanítja saját ötleteit - elhitetve az emberekkel, hogy ez a vallás, s ezáltal őszinte valláskeresésüket a mocsárba viszi. (...) Egyházunkat a pénz, az ingatlan és a politika szentháromságának kultuszába vitték át. (...) Nem ütköznek valódi akadályokba, s ha igen, azt mindjárt egyházüldözésként átkozzák ki. (...) Elkényeztetett gyerekek ők."

72. Az Egyháznak egy politikai csoporthoz való csatlakozása oda vezet, hogy a rendszer bukása után felerősödik az egyház- és keresztényellenesség.


Záró gondolatok

73. Az ideológiáknak az újkor nyitott utat, a reneszánsz, a polgári protestáns gondolkodásmód eredményeként. Érzelmes-költői megfogalmazásokká váltak a magyarázatok, és háttérbe szorult az ok-okozati igazság kutatása. Ennek következtében a gondolat összekeveredett a valósággal, elemzések helyett ideológiai előítéletek, ideologizált világmagyarázatok váltak uralkodóvá. Ha a hatalom magát mint "rendszer" definiálja, akkor ideológiáról van szó, mely deformálja a társadalom minden tényezőjét, például az oktatást is. (Bernhard, és az én tapasztalatom is az, hogy a katolikusok nagy része hitét ideológiaként értelmezi, így azt ideológiaként oktatják az iskolákban. Ez természetesen deformálja a hitet.) Korunk ideológiája utópisztikus. Az Új Világrend valóságként definiálja magát, holott egy utópiával állunk szemben.

74. A totalitárius rendszerben szocializált egyéneknek gyakran vannak kommunikációs zavaraik, bizalmatlanok, zárkózottak. Ennek következtében a rendszerváltás után jellemzően nem közülük kerültek ki a politikai-gazdasági elit tagjai, egyáltalán a vezetői posztokra nem ők kerültek. De akkor kik? Nemde, akik oda kerültek, azok is ugyanabban a diktatúrában éltek? A látszólagos ellentmondás feloldására ismét Thomas Bernhardhoz fordulunk, csupán át kell fordítanunk mondandóját a kádárizmus viszonyaira.

75. "Amit a kórházról elmondott (...), teljesen más volt, sőt sok szempontból, a legtöbb ponton egyenesen ellentétes volt azzal, amit én mondtam el, az ő élményei teljesen mások voltak, ahogy az általa átélt események is teljesen mások voltak, mint az enyémek, mert őt azoktól a történésektől és eseményektől, amelyeket én átéltem, egész idő alatt többé-kevésbé megóvta az a tény, hogy első osztályú betegként kétágyas szobában feküdt, és e miatt az előny miatt a hatalmas kórház szörnyűségének és borzalmának mindennapos tömegével már eleve nem került érintkezésbe. (...) Így aztán az, amit én a kórházról elmondhattam, természetesen és óhatatlanul teljesen más volt, mint az, amit az építészhallgató mondott el. (...) Az első osztályú beteg számára mindent letompítanak, enyhítenek, tőle, ellentétben a többiekkel, nem várnak el méltánytalanul mindent és újra meg újra mindent a legnagyobb kíméletlenséggel."

76. Ugyanez a tapasztalatom a diktatúrát (különbözőképpen) megélt kortársaimmal kapcsolatban. Különös ma az úgymond valódi rendszerváltás végrehajtóiként szembesülni azokkal, akik a diktatúra idején az állampárt tagjai voltak, akár jelentős posztokon: miniszterhelyettes, rendőrtiszt, és volt, aki a Kommunista Ifjúsági Szövetség alapszervezeti titkáraként szocializálódott. Mindezek után nyugodtan mondhatjuk, hogy a Nemzeti Ügyek Kormánya az utódpártnak egy hatékonyabb változata, a szélsőségesek elleni küzdelme pedig az Új Világrend belső harcaként értelmezhető. Mások nem tényezők többé, de jobb is, mivel megoldást nem a politika, hanem a kultúra hozhat.

77. A kormányfő több kulcsfontosságú helyre nőket nevezett ki. Ennek forradalmi jelentősége van, tudniillik a nő tökéletes beosztott, amire Chesterton hívta fel a figyelmet: "A modern nők az otthon védelmének szenvedélyességével védelmezik munkahelyüket. Úgy küzdenek az íróasztalért és az írógépért, mint a családi tűzhelyért, és az anyafarkas elszántságával harcolnak a cég láthatatlan vezetőjéért."

78. Az országot ismét ellepik az "Illetékes Elvtársak". Ám az Új Világrendnek is szembe kell néznie az emberi természettel. Látható, hogy ma sokan féltik egzisztenciájukat, de mindig lesznek autonóm gondolkodású emberek, akiknek fő szempontjuk a szabadság.


Utószó

A világ büntetőintézet, nagyon kevés mozgásszabadsággal. A büntetést oszd meg rabtársaiddal, ám soha ne szövetkezz az őrökkel.
(Thomas Bernhard)




Felhasznált irodalom

A Nemzeti Együttműködés Programja. Országgyűlés Hivatala. Irományszám: H/47. 2010. május 22.

John Lukacs: A történelmi Hitler. Európa Könyvkiadó, 1998.

John Lukacs: A XX. század és az újkor vége. Európa Könyvkiadó, 2000.

Raymond Aron: Az értelmiség ópiuma. 1995. Akadémia Kiadó, 2006.

Gustave Le Bon: A tömegek lélektana. Hatágú Síp Alapítvány, 1993.

José Ortega y Gasset: A tömegek lázadása. Nagyvilág, 2003.

Pataki Ferenc: A tömegek évszázada. Osiris Kiadó, 1998.

Csepeli György: Szociálpszichológia. Osiris Kiadó, 2005.

Julien Benda: Az írástudók árulása. 1927. Fekete Sas Kiadó, 1997.

Pikó Bettina: Kultúra, társadalom és lélektan. Akadémia Kiadó, 2003.

Thomas Bernhard: Önéletrajzi írások. Ab Ovo, 2007.

"Kedves És Tisztelt Barátom". Hermann Hesse és Thomas Mann levelezése. Cartaphilus Kiadó, 2006.

Niklas Luhmann: A tömegmédia valósága. Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézet - Gondolat Kiadó, 2008.

Pirigyi István: Görög katolikusok Erdélyben és Kárpátalján. Debreceni Görögkatolikus Egyházközség, 2001.

Joseph Ratzinger: A föld sója. Szent István Társulat, 1997.

Alexis De Tocqueville: Az amerikai demokrácia. Európa Könyvkiadó, 1993.

Monika Mertl: Szívvel gondolkodva... Az Harnoncourt házaspár életrajza. Mágus Kiadó, 2002.

Elias Canetti: Tömeg és hatalom. Európa Könyvkiadó, 1991.

Bibó István: A német politikai hisztéria okai és története. Az európai egyensúlyról és békéről című tanulmány részlete. 1942-1944. (Válogatott tanulmányok. Társadalomtörténet - Szociológia - Társadalomlélektan.) Corvina, 2004.

Bibó István: A magyar demokrácia válsága. 1945. (Válogatott tanulmányok. Társadalomtörténet - Szociológia - Társadalomlélektan.) Corvina, 2004.

Bibó István: A Kelet-Európai Kisállamok Nyomorúsága. 1946. (Válogatott tanulmányok. Társadalomtörténet - Szociológia - Társadalomlélektan.) Corvina, 2004.

G. K. Chesterton: Mi a baj a világgal? (1910). Kairosz Kiadó, 2004.

Dobszay László: Az Egyház: szentség, szervezet, emberek. (Jegyzetek a liturgiáról.) Új Ember Kiadó, 2001.

Dobszay László: De profundis. (Jegyzetek a liturgiáról.) Új Ember Kiadó, 2001.

Dobszay László: "Csak azt hiszem, amit látok". (Jegyzetek a liturgiáról.) Új Ember Kiadó, 2001.



Link

Rendszergazda

Itt az idő!

Országház

Nemzeti Együttműködés Programja

Nemzeti Ügyek Kormánya

Nemzeti Együttműködés Rendszere