Anna Karenina

Keletkezéstörténet

1. "Van egy ötven év körüli, nem is nagyon művelt szomszédunk: A. Ny. Bibikov. A házában ott lakott elhalt feleségének egy távoli rokona, egy harmincöt körüli leány, aki a házat vezette és a szeretője volt. Bibikov a fiához és unokahúgához nevelőnőt fogadott a házba, egy szép német leányt, beleszeretett és megkérte a kezét. Előző szeretője, akit Anna Sztyepanovnának hívtak, elutazott Tulába azzal, hogy látni szeretné az édesanyját, onnan egy kis batyuval a kezében (...) visszatért a legközelebbi állomásra, Jaszenkibe, és ott a tehervonat kerekei alá vetette magát. [Tolsztoj látta az összeroncsolódott testet.] (...) Anna Sztyepanovna magas, telt nő volt. Arca és jelleme egyaránt orosz típusú, haja barna, szeme szürke, nem szép, de nagyon kellemes jelenség." (Szofja Andrejevna Bersz, Tolsztoj feleségének naplójából.) 1872 januárjában ezzel a tragédiával kezdődött a regény keletkezéstörténete.

2. Lev Nyikolajevics Tolsztoj (1828-1910) 1873 március 18-án kezd hozzá az íráshoz, és egy hét múlva már így nyilatkozik: "Most fejeztem be piszkozatban (...) két hét múlva készen lesz." A két hétből végül öt év lett. Az első változat még nélkülözte a Levin-Kitty történetet, vékony kötet csupán egy bűnös nőről, aki megérdemli sorsát. Tolsztoj igen féltékeny típus volt, a téma végig kísérte pályafutását a Családi boldogságtól a Kreutzer szonátáig. Az író belső fejlődése azonban módosította a regény témáját. A bűnös nőből szánalomra méltó áldozat lett. Semmivel sem bűnösebb, mint az őt elítélő és megvető környezete; ellenkezőleg, Anna őszinteségével fölébük emelkedik.

3. Megjelenik Levin alakja, az önmegvalósítás másik példája, aki végül elkerüli a tragédiát. Tolsztoj nem foglalkozik helyzeti előnyével, azzal, hogy Levin férfi, és mint ilyen, társadalmi megítélése egészen más. Mindenesetre Anna és Levin összetartoznak abból a szempontból, hogy ők azok, akik mernek önmaguk lenni, szembe menni az elvárásokkal, aminek szenvedés az ára. Egyedül ők értik meg egymást, miközben a regény a párbeszéd lehetetlenségét demonstrálja. Anna és Levin, a két létsors összetartozása kapcsolja egybe a művet. Tolsztoj így vall erről: "Éppen az architektúrájára vagyok büszke - a boltíveket úgy vezettem, hogy észre sem lehet venni, hol zárulnak. (...) A szerkezet egysége nem a mesén és nem a szereplők viszonyán (ismertségén) alapul, hanem belső megfeleléseiken."

4. 1875-re Tolsztoj belső válsága, átalakulása arra a pontra jutott, hogy az írás kínszenvedéssé vált számára. A prófétát már nem érdekelte a szépirodalom, de önelvárásai nem engedték, hogy másként alakítsa szereplői sorsát, mint az művészileg elvárható, ám éppen emiatt gyűlölte meg regényét. A mű 1875 és 1877 között jelent meg fejezetenként (az utolsót kivéve) a Russzkij Vesztnyik folyóiratban. Az utolsó részt politikai tartalma miatt (szláv kérdés) a szerző magánkiadásban adta közre. A regény teljes, javított kiadása 1878-ban jelent meg könyvalakban.


Tolsztoj és Arisztotelész

5. Tolsztoj láthatóan ismerte Arisztotelész poétikai elképzeléseit, miszerint a művészet utánzás. A tragédia nem az emberek, hanem a tettek és az élet utánzása. Az emberek jellemük szerint lesznek olyanok, amilyenek, de tetteik szerint lesznek szerencsések vagy szerencsétlenek. Egyáltalán nem azért cselekszenek, hogy jellemeket utánozzanak, hanem a jellemek nyilatkoznak meg a tettek által. A legfontosabb tényező, ami által a tragédia a lélekre hat, a történet elemei: a fordulat és a felismerések. Az ami meglétével vagy hiányával nem befolyásolja a mű értelmét, az tulajdonképpen nem is része az egésznek. A költészet inkább az általánost, a történelem pedig az egyedi eseteket mondja el, amit Tolsztoj így írt át: "A boldog családok mind hasonlóak egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az."

6. Arisztotelész arra az írói trükkre is rámutatott, hogy a nem igaz dolgokat a téves következtetés útján kell elmesélni. Ha ugyanis egy dolog megtörténte esetén egy másik dolog is megtörténik, az emberek azt hiszik, hogy ha az utóbbi megtörténik, akkor az előbbi szükségszerűen megtörtént; ez azonban nem igaz. Ezért tehát, ha az első nem igaz, akkor egy olyan dolgot kell hozzátenni, ami az előbbiből szükségszerűen következik; éppen mert tudjuk, hogy az utóbbi igaz, elménk tévesen arra következtet, hogy az előbbi is valóban létezik. Inkább kell választani a lehetetlen, de valószínűsíthető, mint a lehetséges, de hihetetlen dolgokat.


Tolsztoj és Dosztojevszkij

7. A két művész írástechnikája eltérő. Dosztojevszkijnél minden a dialógusban történik, ahol a szereplők gondolati dilemmáiban kapjuk a megoldást, vagy a nem-megoldást. A szereplők egyenes vonalon haladnak végzetük felé; sorsuk van. Tolsztoj ezzel szemben a monológikus elbeszélésre épít oly formán, hogy a különálló történetek összeillesztése, az események összekapcsolása az olvasó feladata, rá van bízva az üzenet feltárása, a megértés. A mű végéről visszanézve kap minden értelmet, olyan dolgok, amiket az események közben sem a szereplők, sem az elbeszélő még csak nem is sejtettek. Nincs előre meghatározva semmi, hanem meglepetések sorozata, a szabadakarat által irányított élettörténetek vannak, amit a véletlen, és a társadalmi-történelmi keret szorítása befolyásol.

8. Dosztojevszkij despota Istenként előre meghatározza szereplői sorsát, az olvasó pedig végignézi a beteljesülést. Tolsztoj ellenben Puskinhoz hasonlóan a szereplők jelleméből, és a történet körülményeiből következően alakítja a lezárást. Nem az eszme vagy a társadalom érdekli, hanem az egyén személyiségének értéke, szellemi reakciója a lét horizontján. Tolsztoj a próféta szépirodalmi műveiben csak ritkán tör elő, mindig elkülönítve, de nem szervetlenül.


Tolsztoj filozófiája

9. Tolsztoj célja az ember titkának megfejtése volt. Életművében kultúrtörténeti összefoglalót adott az emberi individuum teljességéről. Életbölcselete a tolsztojanizmus egyfajta erkölcsteológia, telve társadalomkritikával. Meggyőződése szerint a földi boldogság nem adhat megnyugvást a léleknek, más szóval nem ad értelmet az életnek. A megértés, a fordulat az ötvenedik életévében következett be, nem hirtelen, hanem hosszú évek vívódása ért be ekkorra. Mindez nem véletlen, hiszen ebben az életkorban válik érzékelhetővé a halál közelsége. Tolsztoj szerint ha van halál, márpedig van, akkor semminek sincs értelme az életben. Ez a felismerés először az öngyilkosság felé mozdítja, majd megkísérelte megkeresni az emberben azt, ami megmarad a halál után, ami halhatatlan, ami örök.

10. Világnézetének az alapja, hogy mindent az ész uralma alá kell helyezni, ám az értelmen túl találjuk a hitet. "A hit az, hogy tudatában vagyunk az emberi élet értelmének. (...) A hit életerő." Tolsztoj szerint az ember erkölcsi lény, tehát a legfontosabb kérdés az, hogy miként éljen, mire irányítsa az értelmét. A hit az élet erkölcsi meghatározottságával az élet értelmét fejezi ki. A hit a jó, a hit hiánya a rossz, az élet hiánya, a halál. Ebből következőleg hit nélkül nem lehet élni. Ha ez így van, akkor az élet nem értelmetlen, és ha az ész értelmetlennek mondaná is, ne higgyünk neki. Az észt felülírja a hit, mint az élet értelme. A hit az ész határa, külső burka, mely ésszerűséget ad az észnek. Megfordítva: az ész szükségszerűen vezet a hithez. Tolsztoj szerint a Nyugat végzete az, hogy kultúrájából kiiktatta az élet értelméről szóló tanítást. Az ortodox egyházat pedig azzal vádolta, hogy a hitet elszakította a tettektől és vasárnapi imádsággá és jótékonykodássá tette. A hitből így Isten iránti bizalom lett. Úgy vélte, Istenről az ész semmit sem tudhat, sőt nem is szabad akarni tudni róla semmit. Az élet értelmének tudata a hitben megadja Isten realitását. Isten a hit fölött van.

11. Az ember önmagában szabad lény, ám egy adott történelmi helyzetben élve szükségszerűségeknek van alávetve. Minél jobban belemerül a világba, annál több szükségszerűség fogja lesz, és ennek arányában csökken a szabadsága. Ezzel szemben a magányos, visszavonult élet, az izoláció növeli az ember szabadságát. Minél kevésbé kapcsolódik az egyén más emberekhez, annál szabadabb. Az emberi tett individuálisan többé-kevésbé szabad, történelmi szempontból viszont szükségszerű.

12. Tolsztoj az előzőekben felsorolt megállapításaiból alkotta meg lételméletét miszerint az egyén szellemi növekedése (tökéletesedése) erkölcsi létezésének függvénye. Hit szerint élni azt jelenti, hogy ésszerűen élni, ésszerűen élni azt jelenti, hogy erkölcsösen élni, erkölcsösen élni pedig azt jelenti, hogy Istenre az élet kezdetére figyelve élni, más szóval késznek lenni Isten akaratát követni, ami egyenlő a szeretettel. A szeretet ellentéte az erőszaknak. Az erőszak nem más, mint "olyat tenni, amit nem akar az, akin az erőszakot elkövetik." Amikor lemondunk az erőszakról, akkor megjelenik a szeretet. Az ítélkezés, az erőszak, Isten előjoga. "Enyém a bosszúállás, és én megfizetek" (Róm. 12,19. illetve MTörv. 32,35.), amiből Tolsztoj számára elsősorban az állami erőszak tagadása következett. Az anarchizmus Istenből, az élet alapelvéből származik. Innen eredezteti a ne állj ellent a gonosznak alapelvét is. Ezzel véli feladni azt, hogy "egyesek rossznak tartják azt, amit mások jónak, és fordítva." Nem tudjuk mi a rossz, mondja Tolsztoj.

13. G. K. Chesterton találóan jegyezte meg: a tolsztoji akaratot megdermeszti a tudat, hogy minden speciális cselekvés gonosz. Ott áll a keresztúton, s minden utat gyűlöl. Eddig Chesterton. Valóban, Tolsztoj csak egyetlen utat ismert, a sajátját, és azt mindannyiunk számára előírta. Ám aki csak egyetlen utat ismer, az nem képes a szellemi dolgokat helyesen megítélni, írja Önéletrajzában Avilai Teréz. Annyi út van, ahány ember. Az út sokféle, a végső tény azonban, az Igazság egy.


Anna Karenina

14. A mű két kulcsmondata rögtön az elején elhangzik. A mottó: "Enyém a bosszúállás és én megfizetek." Tolsztoj nem a Bibliából, hanem Schopenhauer közvetítésével vette át. "A boldog családok mind hasonlóak egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az." Ez arra is választ ad, miért lehet a jót csak giccsként megírni, a művészet a tragédia ábrázolásáért van, az egyediért és nem az általánosért. Tolsztoj szándéka szerint a bűn és bűnhődés regényét írta meg. A bűn önmagában hordozza a büntetést, mert "ha az ember elkövet valami rosszat, az magával vonja mindazt a keserűséget, amely nem az emberektől ered, hanem Istentől. Ezt Anna Karenina is tapasztalhatta önmagán. Igen, emlékszem, éppen ezt akartam kifejezni." Tolsztoj azt akarja, hogy ne ítélkezzünk, mert nem tudjuk mi a rossz, Istené a bosszúállás. A tulai lap, mely 1872. január 8-i számában az öngyilkosságról hírt adott, megemlíti, hogy a nő mielőtt a vonat alá vetette magát, előzőleg keresztet vetett. Tolsztoj ezt úgy emelte be regényébe, hogy Anna a vonat alatt rádöbben tette súlyára oly módon, hogy a keresztény dogmatika szerint is bocsánatot kapott.

15. Az Anna Karenina megváltástörténet, az emberi önmegvalósítás regénye egy adott társadalmi kontextusban. Tolsztojt azonban Ibsennel ellentétben nem a nő érdekli, hanem a bűn. De valóban bűnbeesett Anna? Tolsztoj számára létfilozófiájából fakadóan a válasz: igen. A bűnt azonban el tudja választani az embertől, nem azonosítja személyével.

16. Barbara Lönnqvist mutatta ki a medve-vas motívumokat a regényben. A medve Levin, míg a vas Anna jelképe. A medve (Levin-Kitty) a termékenység, a női istenség szimbóluma, míg a vas (Anna-Vronszkij) metafóra szerint az élet út. Téren Gyöngyi elemzése szerint az Anna Kareninát, mint majd-minden orosz regényt átszövi az evés, amely itt Levin és Anna ön- és világértelmezésének a kódja. A kenyér az élet, a szellemi-lelki béke, míg a kalács a helytelen élet, a házasságon kívüli szerelem metafórája. A kalács orosz földön gyűrű alakú kenyér. A közepén lévő nyíláson átnézve ártó varázslásokat végeztek a régi szlávok. Anna a kalácshoz, míg Levin a mézhez kötődik, mely a halhatatlanság, az újjászületés és a bölcsesség motívuma.

17. A mű kezdetén egy komplett kisregényt olvasunk el, mire feltűnik egyenlőre csak futólag a főszereplő Anna. Az Oblonszkij család élete az átlagember története, aki csak leéli életét, de nem alakítja sorsát, hanem követi a mindenkori trendet. "Sztyepan Arkagyics nem úgy választott az irányzatok és nézetek közt, az irányok és nézetek maguk jöttek hozzá, ahogy kalapja vagy öltönye szabását sem ő választotta ki, vett, amilyet épp hordtak." Az Oblonszkij-történet rámutat a nő hátrányos társadalmi helyzetére, amiből az átlag nem tud kitörni, csak a különleges jellemek, mint Anna; de meg is lesz majd az ára. Tolsztojt felháborította a férfi és a nő közötti erkölcsi és társadalmi kettősmérce, de nem annyira, hogy Annában ne csak az áldozatot, hanem a bűnöst is meglássa. Az ember mindenképpen hibás egy kicsit.

18. Tolsztoj alakjai összetettek, esendőek, emberek. A bűnöst is pozitívan ábrázolja, nem ítéli meg, csak a bűnt utasítja el. Amikor azt mondja, hogy "minden boldogtalan család a maga módján az", akkor jelzi, hogy a házasság és a házasságtörés nem ítélhető meg sztenderd módon. Az eredeti koncepció szerint még az érzéki nő csalta volna meg becsületes férjét, elnyerve méltó büntetését. A szerző saját gyötrő féltékenységét akarta kiírni magából, ám munka közben megvilágosodnak a dolgok, és végül egészen más irányt vett a történet. Van a műben egy nagyon oroszos jelenet. Anna majdnem meghal Vronszkijtól való gyermeke szülésébe. Férje és szeretője az ágy mellett, mindhárman zokogva borulnak egymás nyakába biztosítva a többieket, hogy mindent megbocsátanak és mindenkit szeretnek. A következő képben minden folytatódik, mintha misem történt volna. Ezzel a jelenettel nyomatékosítja Tolsztoj azt a gondolatot, amit Dosztojevszkij így fogalmazott meg: "Alapozhatja e boldogságát az ember mások boldogtalanságára?"

19. Egy alkalommal Tolsztoj egy fogadáson találkozott Puskin lányával. Maria Alekszandrovna Hartung lenyűgöző lénye mély hatást gyakorolt az íróra, aki róla mintázta Annát: "nagyon szép volt (...) hajlékony mozgásával, frissességével, az arcán ülő elevenségével, mely hol a mosolyában, hol a tekintetében [sötéten csillogó] tört ki (...), de [érezte] van benne egy másik, magasabb világ, amelyhez ő nem fér hozzá. (...) Volt valami félelmes és vad is ebben a gyönyörűségben." Az orosz gyönyörű szó (preleszty) démoni erőt is sejtet (Dukkon Ágnes). Anna lényében van valami titokzatos vonzerő. Aki gyönyörködik benne az szenved is miatta. Anna szerelme megalkuvást nem ismerő "komor, nehéz szerelem." Nyugalom, teljesség, harmónia árad belőle, természetes, okos, figyelmes, őszinte, jólelkű. Érzelme nehezen lobbanó, de tartós és határtalan. Jelleme a vagy-vagy, igen-nem, fekete-fehér, élet-halál. Nincs megalkuvás. Vissza-vissza térő álmában férjével és szeretőjével hármasban élnek együtt, szeretetben. Álmában mindenki boldog, mert Anna nem akarja saját boldogságát mások boldogtalanságára építeni. Ez gyermekéhez való viszonyában is megmutatkozik.

20. A testi beteljesülés a fordulat, valami végleg tönkremegy, a gyümölcsöt leszakították a tiltott fáról. Anna többször is undorral tekint a testiségre, szerelme nem a múlandó érzékiségre épült. Az ártatlanság idejét felváltja a hazugság vagy bukás dilemmája. A társadalom hazugság-falakat épít, ezt követeli Annától is. Ő azonban képtelen hazugságban élni, ezért kivetik maguk közül, és mint az áldozati bárányra, ráolvassák saját bűneiket, majd a halálba taszítják. Bűne az, hogy nyíltan felvállalta a legtisztább emberi érzést a szerelmet. Az Anna Karenina egyik örök mondanivalója az emberi közösség működéséről szól. Aki az aktuális normától eltér, aki nem olvad be, hanem önmaga lesz, azt kivetik annak pusztulnia kell. Anna is megtapasztalhatta, hogy az ítélet nem egyszerre jön, az eljárás maga válik lassanként ítéletté.

21. Levin alakja magát az írót mintázza, a neve is a Lev szóból származik, külseje és gondolatai Tolsztojé. Levin házasságának története Kittyvel, Tolsztoj házasságának naplója. Elhalt testvérének története, Tolsztoj elhunyt bátyjának története. Amint Tolsztoj felesége nem értette meg az írót, úgy nem partner gondolataiban Kitty Levinnek. Töprengései jórészt az adott korhoz és helyhez kötöttek, mára nagyrészt érdektelenné váltak. Ami maradandó az az, hogy az élet értelme a jó. Az ember feladata jót tenni, és kerülni a rosszat.

22. Vronszkij határozottan kiemelkedik környezetéből, hogyan másként is szerethetett volna belé Anna, de valójában még sincsenek egy súlycsoportban. Mégis csak egy férfi. A maga mércéje szerint becsületes és hűséges, de hol van ő Anna mélységétől!? Nem értek egyet Dukkon Ágnes nézetével, aki szerint Annában nincs semmi metafizikai megfontolás. Anna a lét kérdéseit feszegeti, amikor így töpreng: "Mit határozhatok magamról? Mit tudok? Mit akarok? Mit szeretnék? (...) Vajon rosszabb vagy jobb vagyok-e másoknál?" Ezek a gondolatok méltó párjai Levin elmélkedéseinek. Anna igazolja Platón állítását, miszerint a szerelemi vágyakozás azonos a filozófiai megismeréssel, a tudás utáni vággyal.

23. Anna tisztán látja Vronszkij értékét, kettejük helyzetét, a férfi természetét. "Mit keresett ő bennem? Nem annyira a szerelmet, inkább a hiúság kielégítését. (...) Szerelem is természetesen, de a nagyobb rész a siker büszkesége. Büszkélkedett velem. Ez elmúlt, nincs mivel büszkélkedni. Nem büszkélkedni, szégyenkezni kell. Elvette tőlem, amit tudott s most nincs szüksége rám. Terhére vagyok; azon van, hogy ne legyen becstelen velem. (...) Énnekem mindenem csak ő, s azt akarom, hogy mind jobban és jobban odaadja magát. S ő mind jobban és jobban szabadulna." Mindez nem befolyásolja érzéseit, a valódi szeretet örök. De mi lehetne a megoldás? Tolsztoj jól látja, hogy nem társadalmi problémával állunk szembe. Ha ma játszódna a történet, akkor sincs jó megoldás, hiszen csak mások boldogtalanságán át vezet út, különös tekintettel Anna fiára. "Nos hadd eszelem hát ki, mit is akarok, mikor lennék boldog? Nos? (...) Lehetséges valami, ami ha nem is boldogság, de nem kín legalább? Nem és nem! (...) Lehetetlen! Az élet eltávolít egymástól minket; én őt teszem boldogtalanná, ő engem, s mássá tenni sem őt, sem engem nem lehet."

24. És a fiam? - kérdi önmagától Anna. "Megvoltam nélküle, egy más szerelemre cseréltem föl, s amíg ez a szerelem kielégített, nem sajnáltam a cserét." Két ember lakott benne, amit Tolsztoj Kitty által fogalmaz meg, aki számára titokzatos vonzerőt jelentett Anna, ám úgy érezte, hogy ördögi (beszovszkoje), földöntúli hatalom sugárzik belőle. A jószándékú de átlagos, az elvárásoknak megfelelni igyekvő Kittytől ez természetes, hiszen Vronszkij  Anna miatt hagyta őt el, nem érti, amit Anna így fogalmazott meg: "ahány szív, annyi szerelem". A szerelem abszolutummá válik Anna számára, léte értelme lesz. Eredetileg Tolsztoj I. Péterről akart írni, amihez Puskin műveit is újraolvasta. Az Anyegin hatására fordult a boldogság mibenlétének vizsgálata felé. Tolsztoj az Anna Kareninában a boldogság kérdésnek problémáját elemzi minden időkre érvényes módon.

25. Anna megállapítja, hogy földi létünkben a boldogság lehetetlen. Ezután levonja metafizikai következtetését: "Hát nem azért dobtak mindnyájunkat a világba, hogy gyűlölködjünk és kínozzuk egymást és magunkat?" Ha ez így van, akkor egy becsületes választás állhat előttünk: a halál. "És örült a világosságnak, amellyel a maga és a többi ember életét látta." Nézte maga körött az embereket, mind undorítóak, buták, hazugok, képmutatóak, igazságtalanok, azt teszik, amire szocializálódtak, ámítják magukat. Azért kapott az ember észt, hogy megszabadulhasson attól, ami gyötri - állapítja meg Anna utolsó perceiben. "De hogyan? (...) Egy tehervonat épp akkor ért oda."


A mű szerkezete

"A kerekded egységekkel dolgozó szerkesztés, a zárt kisnovellákból, néha miniatűrökből kikerekedő monumentális regényépület (...), mintha az író novellák halmazából hozná létre regényeit." (Sőtér István)

26. Öt család van a középpontban. Arisztokratákról lévén szó, rokoni szálak kötik össze őket.

Oblonszkij

- Sztyepan Arkagyics Oblonszkij
- Anna Arkagyevna Oblonszkaja

Karenin

- Alekszej Alekszandrovics Karenin

Levin

- Konsztantyin Dimitrics Levin
- Nyikolaj Dimitrics Levin
- Szergej Ivanovics Koznisev (anyai féltestvér)

Scserbackij

- Darja Alekszandrovna Scserbackaja (Dolly)
- Nathalie Alekszandrovna Scserbackaja
- Jekatyerina Alekszandrovna Scserbackaja (Kitty)

Vronszkij

- Alekszej Kirillovics Vronszkij
- Betsy Vronszkaja (Tverszkaja)

Anna férje után lett Anna (Arkagyevna) Karenina. Bátyja a legidősebb Scserbackij lányt, Dolly-t vette el feleségül. A legkisebb Scserbackij lány Levin felesége lett. A középső lány Nathalie-t egy Lvov nevű ember vette el. Betsy Tverszkaja Vronszkij unokatestvére, férje viszont Anna unokatestvére.

27. A regény több szálon fut, amelyek váltogatják egymást, nem ritkán hosszú időre eltűnve, majd ismét folytatódva. Elsőként nézzük meg magukat a szálakat, azt, hogy kik vannak a középpontban, hogyan vezeti az író történetüket. A számok a fejezetek jelölik.

Első rész

1-5: Sztyepan Arkagyics
6-11: Levin
12-15: Kitty
16-18: Vronszkij
19-21: Anna
22-23: Kitty
24-27: Levin
28-33: Anna
34: Vronszkij

Második rész

1-3: Kitty
4-7: Anna (Vronszkij)
8-10: Alekszej Alekszandrovics
11: Anna
12-17: Levin (14-17. Sztyepan Arkagyics)
18-25: Vronszkij
26-29: Alekszej Alekszandrovics (Anna)
30-35: Kitty

Harmadik rész

1-6: Levin (Szergej Ivanovics Koznisev)
7-10: Dolly
11-12: Levin
13-14: Alekszej Alekszandrovics
15-18: Anna
19-22: Vronszkij
23: Alekszej Alekszandrovics
24-32: Levin

Negyedik rész

1-3: Vronszkij
4-6: Alekszej Alekszandrovics
7: Sztyepan Arkagyics
8: Alekszej Alekszandrovics
9-10: Sztyepan Arkagyics
11: Levin
12: Alekszej Alekszandrovics
13-16: Levin (Kitty)
17: Alekszej Alekszandrovics (Anna)
18: Vronszkij
19-20: Alekszej Alekszandrovics (Anna)
21-22: Sztyepan Arkagyics
23: Vronszkij (Anna)

Ötödik rész

1-6: Levin
7: Vronszkij
8: Anna (Vronszkij)
9: Vronszkij
10-13: Mihajlov (festőművész)
14-20: Levin (Nyikolaj, Kitty)
21-22: Alekszej Alekszandrovics
23: Ligyija Ivanovna (Alekszej Alekszandrovics lelki barátnője)
24-25: Alekszej Alekszandrovics
26-27: Szerjozsa (Anna fia)
28: Vronszkij
29-31: Anna
32-33: Vronszkij

Hatodik rész

1: Levin
2-3: Kitty (3. Levin)
4-5: Szergej Ivanovics
6-15: Levin
16-24: Dolly
25: Vronszkij
26-30: Levin
31: Vronszkij
32: Anna

Hetedik rész

1: Kitty
2-11: Levin (2. Kitty, 10. Anna)
12: Anna
13-16: Levin
17-22: Sztyepan Arkagyics
23-31: Anna

Nyolcadik rész

1-5: Szergej Ivanovics (2-5. Vronszkij)
6-7: Kitty
8-19: Levin

28. Ezek a szálak azonban a két fő szál köré rendeződnek, Anna és Levin alakja köré. A következőkben ennek értelmében vázolom fel a regény szerkezetét.

Első rész

1-15: Levin
16-21: Anna
22-27: Levin
28-34: Anna

Második rész

1-3: Levin
4-11: Anna
12-17: Levin
18-29: Anna
30-35: Levin

Harmadik rész

1-12: Levin
13-23: Anna
24-32: Levin

Negyedik rész

1-8: Anna
9-11: Levin
12: Anna
13-16: Levin
17-23: Anna

Ötödik rész

1-6: Levin
7-13: Anna
14-20: Levin
21-33: Anna

Hatodik rész

1-15: Levin
16-25: Anna
26-30: Levin
31-32: Anna

Hetedik rész

1-11: Levin (10. Anna)
12: Anna
13-16: Levin
17-31: Anna (31. Anna halála)

Nyolcadik rész

1-5: Anna
6-19: Levin


Anna az örök nő

29. Egyetlen alkalommal, a hetedik rész 10. fejezetében találkozik a két főszereplő, ez a regény középpontja. Tolsztoj, Levin által itt mondja el véleményét arról a nőtípusról, amelyet Annában ábrázolt. Itt összpontosulnak az összefonódások. Anna bátyjának a felesége Kitty nővére, azé a Kittyé, aki Vronszkijba volt szerelmes, de az Anna miatt elhagyta. Kitty szép és jó lány, ám hiányzik belőle az a földöntúli valami, ami Annából ellenállhatatlan erővel sugárzik. Kitty végül Levin felesége lesz, aki mindig Kittyhez vonzódott, de Annával találkozva azonnal érzékeli annak rendkívüliségét, azt, hogy mindenki fölé emelkedik a belőle áradó erő által.

30. Vronszkij semmit nem tudott Annáról, ellenben Mihajlov a festőművész azonnal felismerte titkát. "Az arckép az ötödik ülésre mindenkit meglepett. Vronszkijt különösen, nemcsak a hasonlóságával, hanem a rendkívüli szépségével is. Érthetetlen volt számára, hogy miként tudott Mihajlov rájönni Anna különös szépségére. "Ismernie és szeretnie kellett volna, ahogy én szerettem, hogy ezt a kedves, bensőséges kifejezést fölfedezze" - gondolta Vronszkij, holott ezt a bensőséges, kedves kifejezést ő maga is csak az arckép révén ismerte föl. Ez a kifejezés azonban annyira igaz volt, hogy neki és másoknak is úgy tetszett, mintha réges-rég ismerték volna." Anna portréján Mihajlov gyönyörűséggel dolgozott, de tartózkodó, szinte már ellenséges volt viselkedése. Anna a pillantásából érezte, hogy szereti nézni őt, ugyanakkor a beszédet kerülte vele. Nem értették viselkedését. Tolsztoj a bűnre koncentrál és nem a nőiség hatalmára, egyáltalán nem valószínű, hogy a maga teljességében értette volna a Puskin lányában tapasztalt és Annában ábrázolt nőiség titkát.

31. Amennyit megértett, vagy amennyit fel akart tárni belőle, azt a hetedik rész tizedik fejezetében tette. "Anna arcát, mialatt a szemét magán érezte, különös fény világította meg. (...) Beszélgetésükben minden szó különös jelentőséget kapott. S beszélni vele kellemes volt, s hallgatnia még kellemesebb. Anna nemcsak hogy természetesen és okosan beszélt, de okosan és fesztelenül is, gondolatainak semmiféle értéket nem tulajdonítva; annál jobban értékelte azét, akivel beszélgetett." De ha mondott valamit az nagyon ült: "Férfibeszéd. A szeretetben nincs jobban vagy kevésbé. A lányomat egyféle szeretettel szeretem, őt másfélével." Vagy: "Azt mondja energia. De az energia szereteten alapszik. Szeretetet pedig nem lehet sehonnan venni, nem lehet megrendelni." Levin egy újabb vonást fedez fel benne: "Az eszén, bájosságán, szépségén kívül egyenesség is volt benne." Levin sajnálta Annát, amiért Vronszkij nem érti meg teljesen. Anna így köszönt el tőle: "A feleségének mondja meg, hogy úgy szeretem, mint régen, s ha nem tudja a helyzetem megbocsátani, azt kívánom, sohase bocsássa meg. Hogy megbocsáthasson, át kell élnie, amit én átéltem, s attól az Isten őrizze meg."

32. Az ember veleszületett teljességigénye jelenik meg Annában, amikor mindent, egész életét, életének beteljesülését egyetlen embertől várja. Maga Tolsztoj sem érzékeli a helyzetet, Annára az önsajnálat szerepét osztotta. Arról van itt szó, hogy Anna, mint "bukott" nő nem mehet társaságba, míg Vronszkij igen. Valójában Vronszkij nem kíván áldozatot hozni a szerelemért, pontosabban lemondásainak van egy határa, az ő szerelme nem "halálos". Ez Anna tragédiájának a kulcsa, az hogy Vronszkij nem partner a számára, mégis hozzá kötötte magát életre-halálra, mert a valódi szerelemnek ez a természete.

33. Az utolsó nyolcadik rész nem szervetlen hozzáillesztés a regényhez, de nem is a szálak elvarrása, mint várnánk, hanem az architektúra szerves része. A belső értelmen van a hangsúly, az Anna-Levin szálak megfeleltetése, az ellenpontozás, az arisztotelészi poétika és a tolsztoji filozófia elvárásainak a beteljesítése. A mű kvázi befejezetlensége az ember befejezetlenségére utal, arra, hogy szabadakaratával maga alakítja sorsát, az élet regény, amely még bárhogy alakulhat, akárhogy végződhet, nincs semmi előre eldöntve. Nem tudni mi vár Levinékre, szó nincs arról, hogy boldogan élnek, amíg meg nem halnak. Az Anna Karenina nem mese, hanem maga az élet.


Utószó

34. Tolsztoj teljes életművét a 90-es évek elején többször átolvastam, és behatóan tanulmányoztam a szerző gondolatvilágát. Az Anna Kareninát nagyregényei közül a legjobbnak tartom. A művet hét éve ismét elővettem és áttanulmányoztam. Jelen munkám az akkor készült jegyzetek felhasználásával készült.


Köszönetnyilvánítás

35. Anna nélkül ez az írás soha nem születhetett volna meg. Ő volt, aki inspirált, és aki megvilágította a részletekben rejlő lényeget. Köszönöm!



Felhasznált irodalom

Tolsztoj: Anna Karenina. Európa Könyvkiadó, 1992.

Bakcsi György: Öt orosz regény. Tankönyvkiadó, 1989.

Arisztotelész: Poétika. Lazi, 2004.

P. P. Aprisko: Az orosz filozófia története. Osiris, 2007.

Bevezetés a XIX. századi orosz irodalom történetébe II. Alkotó szerkesztő: Kroó Katalin. Bölcsész Konzorcium. ELTE, 2006.
- Király Gyula: Tolsztoj művészi gondolkodása és regényeinek narratív felépítése.
- Téren Gyöngyi: L. Ny. Tolsztoj munkássága a folklór tükrében.
- Fried István: Kísérlet az idős(ödő) Tolsztoj novelláinak értelmezésére.
- F. M. Dosztojevszkij: Újabb elkülönülés. Az Anna Karenina nyolcadik része.
- F. M. Dosztojevszkij: Az Anna Karenina mint különleges jelentőségű tény.

Világirodalom. Főszerkesztő: Pál József. Akadémia Kiadó, 2008.

Huszonöt fontos orosz regény. Szerkesztő: Hetényi Zsuzsa. Maecenas-Lord, 1996.



Link

Anna Karenina - MEK


2015. március 26.