A hatalom totalitása

Előszó

1. Arra keressük a választ, hogy miként vált a hatalom a középkorban egyénekkel nem, csupán a közösséggel törődő gyakorlata a 20. századra az individuum totális ellenőrévé? Hogyan juthattunk odáig, hogy az ember már nem veleszületett jogokkal és halhatatlan lélekkel rendelkező személyiség, hanem emberi erőforrás. Miért tekinti az állam polgárait hasznot hajtó tulajdonának, akiknek megszabhatja életmódját, foglalkozását és létsorsát? Munkámban Michel Foucault 1975-ben tartott A rendellenesek című előadássorozatát követem, ám a másik oldalról, a hatalom oldaláról közelítem meg a témát, ugyanakkor továbblépve és kimondva olyan dolgokat, amiket csak burkoltan sejtet Foucault.


Lepra és pestis

2. A középkori társadalom szervezetten a településeken létezett, amit a szuverén természet vett körül a maga félelmetes káoszával. A közösség tehát apró szigetek hálózata volt, közöttük a közlekedés csak szervezett módon volt lehetséges vagy inkább ajánlatos, telve veszélyekkel, vadállatokkal, zord időjárással, sötét éjszakával, és a társadalmon kívüliek hadával. Ők a kivonulók, vagy kiüldözöttek, illetve a bűnözők csoportjai voltak. A hatalom nem foglalkozott személyükkel. Nézzük meg miként működött ez a lepra esetében.

3. A leprásokat kiutasították a természetbe, ami egyenlő volt a kilépéssel az életből. A leprást bevezették a templomba és egy erre az esetre kidolgozott temetési szertartás keretében halottnak nyilvánították, annak minden jogi vonzatával együtt. Ezután távoznia kellett az élők városából, szabadon engedték. Ez volt tehát az eljárás a lepra tekintetében. Később a pestis esetében egészen más módot alkalmaztak.

4. A pestis a középkor alkonya, a bomlás, a szétesés ideje. A pestis ellen elzárást, elkülönítést alkalmaztak. A pestises területet körbezárták, se ki, se be. A területet körzetekre osztották, a körzeteket körletekre, a körletekben utcákat különítettek el, és minden körletben felügyelők, minden körzetben körzetfelelősök ügyeltek, míg az egész területnek többlethatalommal rendelkező kormányzója volt. Ezáltal a hatalom mindenhová kiterjedővé és állandóvá vált.

5. Az őrszemek folyamatosan kint álltak az utca végén, a körlet- és körzetfelelősök pedig naponta kétszer tartottak ellenőrzést, lényegében minden az ellenőrök szeme előtt zajlott, akik mindent el is mentettek: lejegyezték a nap eseményeit. Belülről ez úgy működött, akárcsak ma egy bevásárlóközpont biztonsági őreivel és kameráival, sőt az utcai arcfelismerő kamerák telepítésével és a nyomkövető mobiltelefonokkal ma már az egész világ egy pestises város képét mutatja.

6. A karantén kezdetekor mindenkinek, aki bent tartózkodott, meg kellett adnia a nevét, amit nyilvántartásba vettek. A felügyelők naponta felkerestek mindenkit, és akit betegnek nyilvánítottak, arra külön rendszabályok vonatkoztak. A betegnyilvántartást naponta összehasonlították a városban történtekről szóló nyilvántartással.

7. Láthatóan egészen másról van szó, mint a leprások esetében. Ott kiemelték a betegeket és útjukra bocsátották őket, itt mindenkit ellenőrzés alá vesznek a hatalom piramis alakú felépítésével a személy totális megfigyelésével. Ezáltal tudják ki az, aki nem tartja be a szabályokat, nem felel meg az előírt normáknak. A pestis idején megvalósult a politikai hatalom korlátlan működése, mindent tudtak mindenkiről, mi történt, ki hová ment, mit csinált, és mit mondott kinek.

8. Valamikor 1750 táján a nyugati civilizáció elindult azon az úton, amely a pestises város mintáját kiterjeszti az egész társadalomra. Fontossá válik a személy mint termelő egység, emberi erőforrás, mint engedelmes lény, aki betartja a normákat. Aki nem, az már nem lesz a társadalomból kizárva, hanem a börtönbe bezárva. Ennek értelmében lett átalakítva az államapparátus, a hatalom működése, és a társadalom benne a családdal. A cél az egyén totális ellenőrzése. Ezért lett átalakítva a család is, amely ahogyan mi ismerjük nem is olyan régi, alig kétszáz éves fejlemény. Az eddigieket most egy időre félretéve induljunk el egy másik megközelítési úton.


A szexualitás klinikuma

9. Szörny az, amitől iszonyodunk. A középkor a torzszülötteket tekintette szörnyeknek, akik eleve nem voltak életképesek, de ide tartoztak azok is, akiknek kétféle nemi szervük volt. Őket némelykor sátáni lényeknek tekintve máglyán égették el, akárcsak a boszorkányokat. A szörny terminus lassanként áttevődött a torzszülöttekről a hermafroditákra, majd a 19. században a szexualitást kórosnak nyilvánított formáinak gyakorlóira. A jelenség hasonlatos arra, ahogyan a bűnről a bűnösre tevődött át a hatalom figyelme. De ne ugorjunk ennyit előre, vizsgáljuk meg előbb a szexualitás első klinikumi leírását.

10. Egy hermafrodita per során az igazságügyi orvosszakértő jelentéséről van szó. 1601-ben egy nőt máglyahalálra ítéltek, mert férfiként élt egy három gyerekes özvegyasszonnyal. A fellebbezés során a védelem szakértője Duval teljesen új módon vizsgálja meg a vádlottat. Részletes leírást ad a szervekről, ami első esete annak, hogy egy orvosi szöveg nem általánosságokban, hanem klinikai részletességgel írja le egy ember, nevezetesen egy hermafrodita nemi szerveit. Jelentésében Duval individualizál, miközben nevén nevezi a dolgokat. Az illetőt aki magát férfinek mondja, addig minden orvos nőnek minősíti, egyedül Duval állítja az ellenkezőjét.

11. Duval jelentésében nemcsak orvosi véleményt ad, hanem a szexualitásról szóló orvosi diskurzus elméletét is megfogalmazza. Eddig a női nemi szervek soha nem lettek megnevezve az orvosi leírásokban, aminek okát Duval az ókorra vezette vissza, amikor is a nők alacsonyabb rendűeknek számítottak a férfiaknál, sőt mi több megvetendő teremtések, tehát, így Duval, egy orvos nem alacsonyodhatott le odáig, hogy nemi szerveiket megnevezze, amik pusztán a férfiak használatára lettek szánva. Igen ám, de megérkezett Szűz Mária, aki méhében hordozta a megváltó Istent. A házasság szentséggé vált, és a bujálkodást eltörölték. A nő teste az univerzum legszentebb helyévé változott, a szexualitás immár nem állati dolog, hanem Isten rendelése. Ezzel együtt megváltozott a nő társadalmi szerepe is, rabszolgából a ház úrnőjévé vált. A kereszténység a nőt szakralizálta, ezért meg kell ismernünk a méhet, hogy szüléskor kevesebbet szenvedjenek, és legfőképpen ne haljanak meg se ők, se a gyermekek, mondja Duval.

12. Ettől kezdve az orvosi leírások szabadon megnevezik a dolgokat, míg az irodalomban ellenkező folyamat indul el, az addigi szólásszabadságot a cenzúra eltörli, és az úgynevezett csúnya, illetlen szavakat kiküszöböli az írott diskurzusból. Ezek a szavak éppen attól lesznek illetlenek, mert tiltottak (tabu). A fennt említett esetben a vádlottat nem végzik ki, hanem előírják számára a helyes viselkedést. Itt tér vissza a bűn-bűnös kérdése, már nem a természet, hanem a viselkedés lesz elítélve. A szörnyjelleg a fejlődési rendellenességről átmegy az előírt normát áthágók viselkedésére, vagyis a viselkedés kap szörnyjelleget, ettől kezdve nem ők maguk, hanem amit tesznek, az a szörnyű. Ami eddig a természet felfordulása volt, az közönséges bűnözéssé válik, a szörnyjellegű természet helyett a szörnyjellegű viselkedés válik kriminalitássá. A váltás 1750. utánra befejeződik. A továbbiakban nézzük meg miként kerül a bűn helyébe a bűnös személye.


Bűn és bűnös

13. A középkorban a bűn állt a középpontban. A büntetés kizárás, kiutasítás, megfosztás, kiközösítés, vagy a megszégyenítés (kaloda), verés, kínzás, kivégzés. A bűn által megbomlik az univerzum egyensúlya, a szörnyű megtorlások (gondoljunk csak Dózsa György kivégzésére), ezt célozták, az egyensúly helyreállítását. 1750. után ez is megváltozik. A középpontban már nem a bűn áll, hanem az elkövető. Immár nem az egyensúly helyreállítása a cél, hanem az elkövető megváltoztatása.

14. Nagyjából 1750-től elkezdik a hajléktalanok, koldusok, csavargók, notórius munkanélküliek, szabad életvitelűek elleni hajtóvadászatot. Egy részüket kizárják a városokból, másokat szociális intézményekben elzárják. Ez volt az utolsó kizárás, mint büntetés, ezután már csak a börtön gyakorlata létezik, az új adminisztratív hatalom eljárása ez, amely az emberek személyre szóló nyilvántartásán és az adatgyűjtésen alapszik, a tudás hatalom, mondja ma is a szokásaink után kutakodó internetes szolgáltató, vagy közösségi oldal. A hatalom ettől kezdve és ma is a politikai ellenőrzésen alapul.


Az új családmodell

15. Az üldöző, kiutasító, elnyomó hatalmat felváltotta a mindenkiről mindent tudó hatalom, amely konstruál, megfigyel és tud, szervezetein keresztül megsokszorozva önmagát. A hatalom lényege immár nem az elvonás, hanem a termelés és annak maximalizálása. Nem elveszi a tizedet abból amid van (ha van), hanem beállít a termelésbe, ő mondja meg mikor és hol mit csinálj, hogyan és miként élj. Nem társadalmi osztályokat lát, hanem személyesen tart nyilván mindenkit. Nincsenek szolgáló alattvalók, hanem állampolgárok, akik az állam tulajdonai. Az akaratodat átruházod a kormányapparátusra, ettől kezdve nincs dolgod, azt kell akarni, amit a hatalom, és aki nem, attól megvonják pénzügyi lehetőségeit. A fegyelmet felváltja a normalizáció. Ennek eszközei az oktatás, az orvostudomány és az új családmodell. A 19. század elejéig még nemzetségek voltak, amik kellő ellensúlyai voltak a hatalomnak, megvédte tagjait és önmagát, a saját területén autonóm volt. Az új család viszont védtelen és kiszolgáltatott. Az új struktúra kialakulása az individualizáció és a társadalmi változások együttes hatásai indukálták; Foucault szerint a maszturbáció elleni hadjárat, amire még visszatérünk.

16. Mindenesetre a család kiszolgáltatottsága az egyén kiszolgáltatottságán alapszik, ami tudatos a hatalom részéről. Az oktatás államosításának célja a gyermek kisajátítása, a hatalom által előírt normáknak megfelelő egyének kinevelése olyan képesítéssel, amilyenre éppen szüksége van az államnak. Ez a dolgok fejtetőre állítása, nem az állam van az egyénért, hanem az egyén az államért, ami nemzetállamot jelent tovább súlyosbítva a helyzetet. Az, hogy kiből mi lehet, determinálja az, hová született, és itt első kritérium a megbízhatóság, ennek fölmérésére valók a kompetencia tesztek, a felvételiztetés és a tandíj.

17. A normalitás fogalmában benne van a minősítés és a megjavítás elve. Nincs köze a természethez, a politikai hatalomból ered. A norma ilyetén fogalmát alkalmazzák az élet minden területén az ipari termeléstől a szexualitásig mindenhol. A fegyelmezés-normalizálás rendszerében a hatalom lényege nem az elnyomás, az is megvan másodlagosan. A hatalom elsődleges célja az előállítás, létrehozás, termelés. Az ember ebben a képletben erőforrás, amely hasznot hajt a hatalom birtokosainak. Ez már a kapitalizmus ideje, az érdekek filozófiájának korszaka, amely a bűnözőről úgy gondolkodik, hogy saját érdeke ellen cselekszik, tehát természetellenes. Mi következik ebből? Az, hogy immár őt tekintik szörnynek. A bűnöző természetellenes, aki minden józan érv ellenében megszegi a társadalmi szerződést, vagyis megkérdőjeleződik normalitása. Nézzük meg, miként jutottunk ide?


A szörny

18. Láttuk, a szörny eredetileg a torzszülött volt. Természeti jelenség, amit el kell pusztítani. 1600-tól (a barokk kor kezdete) azonban nem a természet, hanem a viselkedés válik szörnyűvé, ami belefoglaltatik a társadalmi szerződés eszméjébe. Ez az elv a szörny fogalmát a királyra alkalmazta. 1792-ben arról vitáznak Párizsban, hogy ki lehet-e végezni a királyt? Nem arról van szó, hogy ki kell-e vagy sem, nem ez a kérdés, hanem arról, hogy ki lehet-e valakit végezni, aki soha nem írta alá a társadalmi szerződést. Arra jutnak, hogy az állam nem végezheti ki jogszerűen, de az egyén igen, tehát bárki bármikor büntetlenül megölheti. A király tehát természeténél fogva bűnöző. Minden, amit eddig elmondtunk, bele van sűrítve Petőfi híres versébe, ahol az említett jakobinus eszme jelenik meg egy erőteljes képben: "Akasszátok fel a királyokat!" A 19. században ez a gondolat jelenik meg a született bűnözők vizsgálatánál, elsősorban az anarchistákkal kapcsolatban, akik nem fogadják el a társadalmi szerződést. A társadalmi szerződést a royalisták is elfogadták, ám ott a szörny a forradalmár, a felkelő nép, amely alulról bontja meg a szerződést. A két vonulat azután a 19. században egyesül, és megszületik a politikai szörny, amely képes bármi rosszra. Az anarchisták mellett a kommunisták voltak a szörnyek. Fontos identitásképző a szörny, ma a terroristák, a migránsok, a liberalizmus, Brüsszel, az USA, a zsidók, Soros, és a Gyurcsány Ferenc, a túloldalon Orbán a szörny.

19. Mint említettük a 19. században már az érdekek mentén vizsgálódnak. Ha van érdek bűnös az illető, ha nincs, akkor őrült. Ez első pillanatra pozitív fejleménynek tűnik, ám ha jobban szemügyre vesszük a dolgot azt látjuk, hogy már nem a bűnt büntetik, hanem a bűnöst. Az elkövető személye került a középpontba és nem a bűn objektív mivolta. Mi több, az elkövetőt kívánják megváltoztatni, normalizálni a büntetéssel, vagy a kényszergyógykezeléssel. Ekkor történik egy alapvető változás, ami messzeható következményekkel jár, a pszichiátria bevonása a hatalmi gépezetbe.


A pszichiátria mint hatalom

20. A pszichiátria bűnügyi esetekben szakvéleményként Foucault szerint még ma is olyan leírásokat ad (véleményét példákkal igazolja), amelyek orvosi értelemben értékelhetetlenek, miközben emberek élete fölött dönt. A hatósággá vált orvostudomány mára mint hatalom ott van az élet minden területén, például az iskolákban. Amennyiben a gyerek eltér az előírt normától, elkezdődik kezelésbe vétele, azaz normalizálása, ha pedig ez sikertelen, akkor egyszerűen szegregálják. Íme a hatalom totalitása, amely mint tekintélyt alkalmazza a tudományt. Az orvostudomány, azon belül elsősorban a pszichiátria a társadalom ellenőrzésének az eszközévé vált. A hatalom által előírt normáktól eltérő egyéneket patologizálják. Az eljárást rövidre zárták azáltal, hogy az őrületet eközben kriminalizálták. Aki nem illik bele az előírt normákba az immár veszélyt jelent a társadalomra. A Szovjetunióban ellenzékieket tömegesen zártak őrültek házába, ahol kémiai kezelést kaptak.

21. Összefoglalva: a normatív viselkedési mintától való eltérést patologizálják és veszélyként értelmezik. Ez oly mélyen ivódott civilizációnkba, hogy mindenkire rásütik az őrült címkét, aki ellenszenves vagy más nézeteket vall. Különösen politikai ellenfelek esetében gyakori ez, hiszen mint őrült a veszély érzetét kelti a szavazókban. Így lett őrült Torgyán, Gyurcsány, Orbán, Putyin vagy Trump, ami nem jelenti azt, hogy esetleg ne lehetnének valóban őrültek. A helyzet azonban ennél sokkal komolyabb. Megszületik az előrejelzés, a társadalomra veszélyt jelentő személyiség kiszűrése és "meggyógyítása".

22. A 19. század második felében a politika új elvárást támasztott a pszichiátriával szemben. Bizonyítsa be, hogy a hatalom által elutasított politikai mozgalmak deviáns emberek közösségei (szocialisták, kommunisták, anarchisták). Az elmegyógyászat ekkor terjeszti ki hatáskörét, már nemcsak az őrültek tartoznak felügyelete alá, hanem a viselkedésmódokba is beavatkozik. A pszichiátria a társadalmi norma terében a rendellenes individuumok viselkedésének tudományává válik. Itt lép be a történetbe a szexualitás.

23. A pszichiátria 1850 körül emelte be az anomáliák kérdésébe a szexualitást. A nyugati civilizációban a szexualitás nem titkolni való dolog, nem olyan amit elhallgatnak, hanem amit kötelező bevallani. Ha volt is olyan időszak, amikor nyíltan hallgattak róla, akkor is tárgyalták titkon. A középkorban a kettő egymás mellett élt, a gyónással párhuzamosan a közbeszéd, sőt az irodalom is igen nagy szabadságot élvezett a szexualitás minden kijelentésformáját illetően. A szexualitásról való hallgatás szabálya 1600-tól lépett érvénybe a polgári társadalmak kialakulásával egy-időben. A katolikus dél mérsékelten vette át a hallgatásnak azt a kultúráját, ami az 1968-as megmozdulásokkal tűnt el. Ami egykor a gyónásban történt az ma a pszichiáternél, pszichológusnál, szexológusnál zajlik. Nézzük meg, miként jutottunk a bűnbánattól a pszichiáterig.


A gyónás

24. A gyónás, hivatalos nevén a bűnbánat szentségének történetét Foucault néhány ténybeli tévedését javítva, röviden összefoglaljuk. Kezdetben kizárólag a kirívó bűnök bocsánatára szolgált. A bűnös önként jelentkezett a püspöknél, aki meghallgatta és felvette a bűnbánók közé. Több hónapig tartó vezeklés után léphetett ismét a teljes jogú keresztények közösségébe. Az első évszázadok után Írországból kiindulva terjedt el az úgynevezett fülgyónás, a ma ismert gyóntatás gyakorlata, amit a püspök felhatalmazásával már papok is végezhetnek. Ez egy viszonylag rövid négyszemközti találkozó, ahol titoktartás mellett történik a bűnbevallás, és ezt azonnal követi a feloldozás. A hangsúly a test elleni harcon van, amely megköti a lelket. Az előző gyakorlat az életben csak egyszer, ez utóbbi már többször is megtörténhet. Nem tartozik tárgyunkhoz a szentáldozás és a gyónás egybekapcsolásának, majd szétválasztásának a története, sokkal inkább a gyónás gyakorlata.

25. A gyónás idővel egyre részletesebbé, lelki-vezetéssé válik, orvosi (lélekgyógyászat) jelleget kap. A gyóntatószék immár a bűntől megsebezett (megbetegedett) lélek gyógyhelye. A bűnbánat szentségének ezt az új, lélekgyógyító, lelki vezető feladatát átveszi azután a pszichológia. A lelkek kormányzása ezzel átkerül a világi hatalom kezébe. A papság kikérdezési technikái, amellyel kihúzzák a gyónóból a rejtett bűnöket, átkerült a pszichoanalitikusok kezébe, akik feltárják a tudattalanban lappangó elfojtásokat. (A protestánsoknál is van előzmény, az úgynevezett önéletírás, amelynek feladata feltárni az isteni kiválasztottság jeleit.)

26. A gyónás történetének azonban van egy másik szála is, amely a pszichiátriához vezet. Az újkorban a tettekről a gondolatokra helyeződik át a hangsúly, a külső cselekvésről a benső történésekre. Eljutunk oda, hogy minden bűnt a szexuális vágyra vezetnek vissza. Ez ugyan az, amit később Freud fog mondani. Így könnyű lesz a pszichiátriát rákapcsolni a lélekgondozásra. A szexualitás megzabolázásának célja az emberek engedelmessé és hasznossá tétele. Ennek legfőbb terepe a sport lesz, nem véletlen, hogy éppen ekkor elevenítik fel az olimpiai játékokat is, ami már nem kultusz, nem is liturgia mint volt az ókorban, hanem az emberek irányításának eszköze. Azonban még nem beszéltünk arról, hogy miként kerül át a gyóntatás, mint eszköz a pszichiátriához.


Konvulzió

27. A gyóntatás újfajta gyakorlata, ami az újkorban alakult ki, és amely az emberek lelkének totális ellenőrzését teszi lehetővé, a szexuális elfojtás váratlanul tört felszínre olyan jelenségekben, amely a megszállottság elnevezést kapta. A dolog nem volt ismeretlen, de tömeges megjelenése akkor következett be, midőn a szexualitás került mint fő gonosz a lelki vezetés középpontjába, méghozzá a leginkább ellenőrzött és elnyomott lelkek között, nevezetesen az apácák körében.

28. A megszállottság legfőbb jele a rángógörcs (konvulzió). Az egyház megtalálta a test totális ellenőrzésének mechanizmusát, ám az eljárás rángógörcs-járvánnyal járt együtt. A totális ellenőrzés önmaga korlátaiba ütközött. Itt és ekkor történik az átadás, a test és lélek uralma az egyház kezéből átkerül az orvostudományéba. Ez a 18. században történt, amit maga az egyház kezdeményezett, mivel néhány sikertelen ördögűzésen túl nem tudott mit kezdeni a konvulzió jelenségével, átadta hát az orvostudománynak, igen ám, de vele együtt a lelkek fölötti hatalmat is.

29. Az egyház önmaga kárpótlásaként a Mária jelenéseket helyezi a vallásosság középpontjába, méghozzá aszexuális kisgyermekek látomásai által. A jelenség egészen légies és távolságtartó, kifejezetten hangsúlyozzák a gyermekek ártatlanságát és tudatlanságát. A kárpótlás lényege a csodás gyógyulások (például Lourdes), amikre az orvostudomány nem képes. Ugyanekkor a katolikusoknál létező lelki vezetés kizárt valamit, ami a protestáns országokban központi probléma volt, és amit katolikus részről csak később és sokkal visszafogottabban vettek át. A maszturbáció üldözéséről van szó.


Maszturbáció

30. Foucault szerint a maszturbáció elleni hadjárat volt a modern család kialakításának az eszköze. A korabeli orvosi szakkönyvek minden betegség és testi sorvadás okaként nevezték meg a maszturbálást. A hatalom, amelynek a kapitalista termelésben minél több emberi erőforrásra volt szüksége, össztüzet zúdított a maszturbációra. A kapitalista gazdaság igényeit kielégítő atomizált családmodell értelmében a szülőket tették felelőssé gyermekükért, az immár a világban egyedül álló szülőket, akiket éppen ezért pszichológusok hada segít, utasít és perel a hatalom képviselőjeként. A maszturbáció kiváló eszköz volt eme felállás elfogadtatására.

31. A hadjárat kizárólag a polgári osztály serdülő korú gyermekeit célozta meg. A maszturbáció-ellenes tan szerint a dolog nem a gyermek természetéből adódik, hanem külső csábítás (háztartási alkalmazott, tanár, rokon stb.) hozzák be ezt a jelenséget. A maszturbáció tehát a család atomizálásának eszköze, az egyén elmagányosítása a hatalom totalizálása érdekében, végső soron ugyanis a szülőt teszik felelőssé, így az egyén szüleitől is le lesz választva. A hatalom az, amely a te érdekedben ellenőriz, megvéd és beavatkozik a család életébe.

32. A dolgot annyira komolyan vették, hogy erényövet raktak a rajtakapott fiatalokra, tokkal a fiúk számára, avagy pálcát illetve szondát helyeztek a húgycsőbe, esetleg vegyszeres folyadékkal kimaratták a húgycsövet. A lányok esetében a csonkolásos műtét élő gyakorlat volt. Egyetlen metszéssel távolították el a csiklót (clitoris), majd kiégették a sebet. A korabeli orvosok véleménye szerint, ha egy nő nem érez gyönyört, attól még példás családanya válhat belőle. Efféle műtéteket még 1883-ban is végeztek.

33. Ezzel egy-időben arra kérik a szülőket, hogy engedjék át gyerekeiket az állami oktatási rendszernek. A kötelező és államilag ellenőrzött oktatás bevezetése megegyezik a maszturbáció-ellenes hadjárat kezdetével. A szülők részéről mindez a gyermekről való lemondást jelenti. Az állam elveszi a gyermeket és azt csinál belőle, amire szüksége van. Nem véletlen a reformpedagógiák, a szabad-iskolák törekvése az államtól való függetlenségre.

34. Amint mondtuk, a maszturbáció csak a polgári rétegekben számított problémának. A proletariátus tekintetében a hatalom egészen más eljárást alkalmazott. A gazdagság mindig azzal a hátránnyal jár, hogy elvakítja az embert, és ezért okosabbnak képzeli magát a nála szegényebbnél. A hatalom mindig a gazdagok kezében van, akik a szegényeket alacsonyabb rendűeknek képzelik ("annyit is ér") és ekként is kezelik őket. A proletariátus magánéletébe direktebben szólt bele a hatalom. Míg a polgárságnak a maszturbáló gyermek ellenőrzését ajánlja, egyúttal meg is nyugtatja a szülőt, hogy vérfertőzési késztetése nem neki, hanem a gyereknek van (Ödipus-komplexus), addig a szegény rétegek gyerekeit kiemelik a családból, nehogy a szülő vérfertőzést kövessen el vele szemben. A szegény osztályok tagjait ugyanekkor rákényszerítik a házasságra, méghozzá gazdasági nyomással (kizárólag házasok kapnak segélyt, élettársak nem). Az öröklődéstanból kifejlődött vadhajtás, az eugenika is ekkor tetőzött, amiből később kialakult a rasszizmus.


A hatalom totalitása

35. A szexualitás középpontba helyezésével lényegesen kibővült a pszichiátria beavatkozási lehetősége a család életébe. Ez a beavatkozás nem csupán orvosi, hanem jogi is. A pszichiáter az élet minden területén megjelenik, nincs olyan intézmény, amely ne használná őket, mint a hatalom emberét. A pszichiáter személyében úgy kapcsolódik össze az orvosi (lelki), és a világi (jogi) hatalom, mint egykor a püspök személyében az egyházi (lelki) és világi (jogi) hatalom. Hivatalosan egyiknek sincs jogi hatalma, a gyakorlatban azonban élet és halál urai.

36. A hatalom a 19. század folyamán addig bevett szokásokat patologizál, megszokott viselkedésekre ütik rá az elmebetegség bélyegét. A családok már nem maguk rendezik a rendellenes dolgokat, hanem a hatalomhoz fordulnak, pszichológushoz vagy pszichiáterhez viszik gyerekeiket, illetve önmagukat. A pszichiátria mint a hatalom eszköze dönt: börtön vagy elmeosztály jár olyan viselkedésekért, amikért régebben az elzárás fel sem merülhetett.

37. A pszichológia a tömeg manipulálásának eszköze, reklámok és politikai kampányok stratégiájának a kivitelezője. A befolyásolás és ellenőrzés individuális szinten is totálissá vált. A pszichiátria feladata ma már nem a gyógyítás, hanem a társadalom védelme, sőt a politikai hatalom védelme.


Végszó

38. Szellemi utunkon eljutottunk a középkor személyt elengedő társadalmától az újkor mindent ellenőrző államáig. Az átalakulás több szálon futott, ami a hatalom totalitásában kapott értelmet. Az állampolgárság központi jelentőségének hangsúlyozása nem más, mint az önrendelkezés jogának szűkítése. A személy immár a hatalom tulajdona, egyszerű emberi erőforrás. Legújabb fejleményként a terrorizmusra hivatkozva szűkítik le az emberi jogokat oly mértékre, ami nem is olyan régen elképzelhetetlen lett volna. Mindezt a mi biztonságunk érdekében teszik arra hivatkozva, hogy csak úgy tudnak megvédeni minket, ha közben minden jogunktól megfosztanak bennünket, ám ez tényszerűen önellentmondás. Most, amikor ezt az írást befejezem, a parlament éppen elfogadta a terrorvészhelyzetről szóló új törvényt.



Felhasznált irodalom

Michel Foucault: A rendellenesek. L'Harmattan Kiadó - Szegedi Tudományegyetem Filozófia Tanszék, 2014.


2016. június 7.