Freud és Jung

Szembesítés


Bevezetés

1. Sigmund Freud és Carl Gustav Jung egyaránt az álom tudományos értelmezésével szerzett nemzetközi hírnevet. Mindketten úgy vélték, hogy az álom a tudattalan megnyilvánulása. Freud számára fontosabb az indulatátvitel, mint az álomelemzés. Jung módszere centripetális, az irányított asszociációk a figyelem középpontjában tartják az álmot. Freud módszere ezzel szemben centrifugális, a szabad asszociációk elvezetnek az eredeti álomképtől. Álomfejtése analitikus - kazuális - reduktív, amely az álomképeket valóságos tárgyakhoz kapcsolja. Jung szintetikus - hermeneutikus megközelítése az álom minden részletét az álmodó személyére vonatkoztatja. Mindez jelzi, hogy Jung introvertált, míg Freud extrovertált személyiség, ami elméleteikre is igaz. Freud az álmot fejti meg azzal, hogy az álom mögötti elfojtott kívánságokat tárja fel, míg Jung az álomban található szimbólumokat értelmezi. Freud tünetnek, Jung üzenetnek tekinti az álmot.

2. Freud álomfejtése Jung számára megvilágosodást jelentett az elfojtás mechanizmusának tekintetében. Freud szerint az elfojtás tartalma kizárólag szexuális trauma lehet, Jung viszont számos más tényezőt is fel tudott sorolni praxisából. Azzal, hogy 1906-ban Freud mellé állt, akadémiai pályafutását veszélyeztette, hiszen a bécsi mester ekkor még a szakma egészének kiközösítése alatt állt. Kettejük első személyes találkozójára 1907 februárjában került sor, ami 13 órán át tartó szakmai eszmecserében realizálódott. Jung beszámolója az eseményről: "Freud volt az első igazán jelentős ember, akivel sorsom összehozott. Akkori ismereteim szerint nem akadt senki hozzá mérhető. Amit mondott mentes volt minden közhelytől. Rendkívül intelligensnek, éles eszűnek és minden tekintetben figyelemre méltónak találtam."


Pszichoanalízis

3. A mai értelemben vett modern pszichiátria Freud Álomfejtés című korszakalkotó tanulmányával vette kezdetét (1899. november 4). Addig a pszichés jelenségekkel az orvostudomány nem tudott mit kezdeni, értelmezését átengedte a filozófusoknak, misztikusoknak, és a sarlatánoknak. A neurózist például ijesztgetéssel, kigúnyolással vagy intelmekkel ("szedje össze magát") kezelték. Az ideges állapotok specifikus gyógymódja az elektrosokk volt. Az első döntő változást a hipnózis alkalmazása hozta el az 1880-as években, ami bebizonyította, hogy feltűnő testi elváltozások jöhetnek létre (például bénulás) tisztán lelki ráhatás útján, amit a hipnózis által az orvos idéz elő, ugyanakkor a hipnotizált személyek kezelés utáni viselkedése olyan lelki folyamatok létezésére utalnak, amit csakis tudattalannak lehet nevezni. A tudattalan már rég vita tárgyát képezte a filozófiában, ám most vált először észlelhetővé létezése. A mélylélektan előtörténete a hipnózis.

4. Ebben az időben Josef Breuer bécsi belgyógyász és Freud közösen dolgozták ki az úgynevezett katartikus eljárást. Breuer volt az, akinek elsőként sikerült leírnia a titokzatosnak tartott neurózis egy esetét. Eszerint a neurózis úgy jön létre, hogy egy adott helyzet bizonyos cselekvésekre készteti az embert, ám azt az illető valamilyen okból (például társadalmi konvenció) nem hajtja végre, így az elfojtódik. Az elmaradt cselekvés helyébe lépnek a neurotikus tünetek, főként a hisztéria. A hipnózis során fény derült arra, hogy a cselekvésre ösztönző késztetések körülményei a beteg emlékezetéből elvesznek, méghozzá úgy, mintha soha nem is léteztek volna, ám hatása és tünetei fennmaradnak. Ez a bizonyíték a tudattalan létezésére. A gyógymód abban állt, hogy a hipnózisban arra utasították a beteget, emlékezzen vissza az elfojtott traumára és reagáljon azokra. Ennek megtörténte után eltűnnek a neurotikus tünetek. Ezt nevezzük katartikus módszernek, amiből Freud a pszichoanalízist kifejlesztette.

5. Miután Breuer felhagyott lélektani kutatásaival Freud a módszer tökéletesítésébe kezdett és átalakította a katartikus eljárást pszichoanalízissé. Lényeges változás, hogy felhagyott a hipnózissal, mert az sok esetben nem érte el a kívánt hatást, gyakori volt a visszaesés, valamint túlságosan személyes jellegűnek bizonyult. A hipnózis helyébe azonban valami más módszert kellett találnia, ami felhozza a tudattalan dolgokat a tudatba. Erre dolgozta ki a szabad asszociációt. Ennek lényege, hogy a beteg időlegesen felfüggeszti tudatos gondolkodását és nyugodt koncentrációval spontán ötleteire figyel. Mindazt ami így felmerül benne közli orvosával, kivétel nélkül mindet. Az eljárás arra épül, hogy a szabad asszociáció tartalma valójában nem szabad, hiszen azt a tudattalan determinálja. Az elfelejtett dolgokat nem hozza a felszínre, csupán utal rájuk. Ezeket a felmerült gondolatokat mint az elfojtott dolgokra való utalásokat az orvosnak kell értelmeznie, és kitalálnia a lélek mélyén rejlő eseményeket. Az asszociáció előnye a hipnózissal szemben, hogy bepillantást enged a psziché erőviszonyaiba, amit a hipnotikus eljárás elfedett. Már az a jelenség, hogy egyes felmerülő ötleteit a beteg nem akarja közölni, az ellenállás amit az analitikusnak le kell szerelni, utal az elfojtásra (komplexus), ami a neurózis kiváltója. Az a lelki erő, ami nem akar tudatosítani egy bizonyos emléket ugyanaz, amely egykor elfojtotta, létrehozva ezzel a neurózist. De mi okozza az elfojtást?

6. Az elfojtást a lelki törekvések két csoportja közötti konfliktus okozza, ami a tudatos személyiségből (az énből) indul ki. Erkölcsi, esztétikai okokból elfojtásra kerülnek az önzés és a kegyetlenség indulatai és elsősorban a tiltott szexuális kívánságok. A tünetek pótolják az elmaradt kielégülést, maga a neurózis nem más, mint az erkölcstelen késztetések tökéletlen megfékezése. Mindez mutatja, hogy milyen nagy szerepet játszanak a szexuális vágyak az ember lelki életében. Freud ezért behatóan tanulmányozta a szexuális ösztönt, annak természetét és fejlődését (Három értekezés a szexualitás elméletéről). Vizsgálatai során Freud felfedezte, hogy az első életévek élményei és konfliktusai döntő módon kihatnak a személyiség fejlődésére, és kitörölhetetlen hajlamokat hagynak hátra életünk végéig. A kutatások feltárták a gyermekkori szexualitást, annak testi és lelki vonzataival együtt. A szexualitás fogalmát fejlődéstörténetével összhangban kitágította, hogy az kapcsolatba hozható legyen a felnőttek normális és a perverz emberek abnormális szexuális életével. Freud a gyermekkor legfontosabb momentumát a szülőkhöz való bonyolult érzelmi viszonyban, az úgynevezett Ödipusz-komplexusban látta, amelyre minden neurózis visszavezethető.

7. A mélylélektan által feltárt viszonyok alapvető jellegűek, ezért eredményei nemcsak a kóros lelki élet, hanem a normális psziché megértésének is az eszköze. Például az elvétés (nem jut eszünkbe egy név, elszólás, elírás) úgy jön létre, hogy a tudatos szándékot megzavarja egy elfojtott tudattalan szándék. Egy másik példa az álom, amely felépítésében megegyezik a neurotikusok tüneteivel. Az álom mindig kívánságot fejez ki, ám az nem felismerhető, mert torzítja egy cenzúrázó erő. Az álom egy elfojtott vágy látszatbeteljesülése. Az álom úgy jöhet létre az álommunkában, hogy az elfojtás álomcenzúrává szelídül. Ha az álomfejtés átlép egy bizonyos határt, akkor az álmodó véget vet neki, és riadtan felébred. Freud álomértelmezésével bebizonyította: az álmok nem kóros fejlemények, egészséges emberekben is rendszeresen létrejönnek. Ezzel vált módszere mélylélektanná, vagyis a tudat számára közvetlenül nem hozzáférhető tudattalan lelki folyamatok tanává. Ezután az egyes ember vizsgálatáról át lehetett térni közösségek és népek vizsgálatára, vagyis a tömeglélektanra.

8. Az álomfejtés a pszichoanalízisnek polgárjogot adott a szellemtudomány minden ágában. Azzal azonban hogy Freudnak sikerült feltárnia azt, amit a kortárs kultúra egyetemesen elfojtott a tudattalanba, heves ellenállást váltott ki önmagával és elméletével szemben. Azt állították, hogy a pszichoanalitikus teória semmi más lelki hajtóerőt nem ismer el, csak a szexualitást; ez a vád kihasználja a népszerű előítéleteket, mivel a szexualitást nem analitikus, hanem vulgáris értelmében használja. (Lásd a 13. pontot.)

9. Freud kultúrtörténeti jelentőségű felfedezése, hogy a tudattalan mélyebb rétegeiben az ellentétek nem elkülönülnek egymástól, hanem ugyanaz az elem fejezi ki őket. Ez látható az álomban is. A nyelvészet már korábban felhívta a figyelmet arra, miszerint az ismert legősibb nyelvekben az ellentéteket ugyanaz a szó fejezi ki és csak később különültek el egymástól (erős-gyenge, alacsony-magas stb). Az ellentétek egyenrangúvá tétele tehát az emberi gondolkodás általános archaikus vonása. Freud eme megállapítására, mint sarokkőre építette később Jung világszemléletét.


A pszichoanalízis kultúraelmélete

10. Az őskorból kinövő emberiség kultúrateremtő fejlődése egyre növelte az elfojtás igényét, hiszen a kultúra az ösztönökről való lemondásra épül. Ez a lemondás főleg, habár nem kizárólag, a szexuális ösztönkésztetésekről való lemondást jelentette. Az ösztönök egy része céljától elterelhető, szublimálható és lelki energiái a kulturális fejlődés szolgálatába állítható. Más része azonban megmarad a tudattalanban, mint ki nem elégített kívánság, ami kielégülésre késztet. Ezek az álcázott, torzított módon lappangó elfojtott kívánságok szülték a mítoszokat, a költészetet és a művészetet. A mítoszokat és a meséket ezért ugyanazon a módon lehet megfejteni, mint az álmokat. A mélylélektan képes megmagyarázni a művészi alkotások születését, hatását, és feltárja a művészet lényegét a fantáziát, ám a műalkotás esztétikai értékét és a tehetség mibenlétét nem.

11. Az Ödipusz-komplexus két biológiai tényen alapul: az ember hosszú gyermekkori függőségén, és a harmadik és ötödik életév közötti szexuális tetőfokon, ami után a gátlás periódusa következik, majd a pubertáskorban újra működésbe lép. Freud arra a megállapításra jutott, hogy lényegében az emberi szellem azért hozta létre a vallást, a jogot, az etikát, és az államtudományok intézményeit, hogy az ember megszabaduljon Ödipusz-komplexusától, és libidóját infantilis lekötéseiből átvihesse a kívánatos szociális lekötődésekbe.

12. A mélylélektan a neurózis mellett szervi betegségeket is (pszichoszomatikus betegségek) gyógyít, ugyanakkor azonban az ember megismerésének legfontosabb eszköze, a kulturális fejlődés meghatározó tényezője. Arról azonban nem szabad megfeledkezni, hangsúlyozza Freud, "hogy a pszichoanalízis önmagában nem adhat teljes világképet", félúton áll az orvostudomány és a filozófia között.

13. Freud a vádakkal ellentétben nem volt pánszexualista, mindig különbséget tett a szexuális ösztön és az énösztön között, míg Eduard Claparede valóban hitt a nemi ösztön mindenhatóságában. Szexualitás alatt Freud mást ért, mint azt a köznapi értelemben használjuk. Az ő meghatározása inkább Platón mindent átfogó és mindent fenntartó Erószának felel meg. Ösztönelmélete dualisztikus, a többi ösztön az, amely elnyomja a nemi ösztönt. A két ellentétpár Erósz és a halálösztön. Freud számára a szexualitás életösztön. Azzal, hogy belőle vezeti le a vallást, a művészetet és a társadalmi rendszereket nem bemocskolása a kultúrának, hanem az emberi lény működésének a feltárása. Három olyan sokk érte az emberiség önszeretetét (kozmológiai, biológiai, pszichológiai), amit máig nem tudott feldolgozni:

- Kopernikusz: a Föld nem az Univerzum középpontja.
- Darwin: az ember az állatból jött létre evolúció útján.
- Freud: az emberi tudatot a benne lévő tudattalan befolyásolja.


A pszichoanalitikus mozgalom

14. A gyakorlat bizonyítja: ha az elfojtott tartalmakat kívülről jövő közlés tárja fel, akkor indulati ellenállás keletkezik. Ez a tény nagyban meghatározza Freud és munkássága megítélését még napjainkban is. 1902-ben néhány fiatal orvos gyűlt Freud köré, hogy tanulják és terjesszék a pszichoanalízist. Freudra nagyon jellemző eset: egy szakmunkástanuló is megjelent az egyik összejövetelen kéziratával, amely rendkívüli megértésről tanúskodott. Freud ott azonnal titkárává nevezte ki a fiatalembert, és rávette, hogy iratkozzon gimnáziumba majd egyetemre. Ő lett az első nem-orvos analitikus, Otto Rank, Freud segítő- és munkatársa. Freud mindig szorgalmazta a nem-orvos (bölcsész) analitikusok alkalmazását is, mert az analízishez egészen más kvalitások szükségeltetnek, mint az orvosi munkához. Felismerte, hogy a tudattalan eredményesebben tanulmányozható irodalmi vagy antropológiai, mint orvosi végzettséggel. Jung a maga elitizmusával és orvosi diplomájával rá nagyon jellemző módon mereven elzárkózott ettől, és kizárólag orvos-analitikusokkal dolgozott. Freud köréhez egyébként is az orvosok mellett más értelmiségiek, elsősorban írók, művészek tartoztak. Freud kezdettől hangoztatta, hogy a pszichoanalízis nem szorítkozhat az orvostudomány területére, az a szellemtudományok más területein is alkalmazható, jelentősége kultúrtörténeti azon egyszerű oknál fogva, hogy itt az emberről tudtunk meg valami új és fontos dolgot. Ez át kell hogy értékelje korábbi nézeteinket.

15. A pszichoanalízis 1907-ben földalatti mozgalomból közismert témává vált elsősorban Jungnak köszönhetően, aki a szakmában elsőként állt ki Freud mellett, így Svájc a mozgalom fellegvára lett. 1908 tavaszán Jung kezdeményezésére Salzburgban tartották az első nagygyűlést, főként bécsi és zürichi orvosok részvételével. Folyóirat indításáról is döntöttek, amelyben Freud főszerkesztő, Jung pedig szerkesztő volt (1909). Megindult a pszichoanalízis terjedése, immár nem a lenézett Bécsből, hanem az élénk szellemi életet élő Svájcból. A zürichi pszichiátrián Jung kimutatta, hogy a pszichoanalízis magyarázhatóvá teszi az addig rejtélyesnek tartott skizofréniát. Az elmeorvosok ezután már nem kerülhették meg a pszichoanalízist. Jung ekkor dolgozta ki komplexus-tanát, ami ugyan nem lett része Freud elméletének, de maga a komplexus terminus bekerült a pszichoanalízis szakszavai közé annak ellenére, hogy Freud nem szerette a kifejezést, mert homályos értelmű, hol elfojtást, hol meg ellenállást jelent.

16. A pszichoanalízis alkalmazása elterjedt az egész világon, elsősorban az USA-ban. A tudomány terén a világtól elidegenedett Magyarországon Freud közvetlen munkatársa Ferenczi Sándor vezetésével az analízis nagyszerű iskolája fejlődött ki. A legelutasítóbbak ebben az időben a skandináv országok voltak. A tudomány más területein is utat tört magának a pszichoanalízis, hiszen amint láttuk az nemcsak a patológiás jelenségek magyarázatára alkalmas, hanem a normális lelki élet feltárására is, kulcsot ad kezünkbe a mítoszok és mesék értelmezéséhez, és a műértelmezés hasznos segítője. A pszichoanalízis felfedezései a gyermek lelki élete kapcsán a pedagógiát termékenyítette meg. Svájc bekapcsolódásával megvalósult Freud törekvése, az hogy módszerét nem-zsidók is terjesszék így az ne váljon zsidó-tudománnyá. Ez elsősorban Jung érdeme, aki előbb támogatásával, majd később saját elméletével is biztosította, hogy a mélylélektan a nyugati kultúrában polgárjogot nyerjen.

17. Éppen erre gondolva akarta Freud 1910-ben Jungra bízni mozgalma vezetését, aki úgy tűnt az ő kedvéért hajlandó faji előítéleteiről lemondani. Ekkor szervezték a mozgalmat egyesületté. Freud és Jung viszonya egyszerre volt mély emberi barátság és szakmai együttműködés, mester és tanítvány, apa és fiú jellegű viszony. Kapcsolatuk intenzitását mutatja, hogy Freud kétszer is elájult Jung jelenlétében. "Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik" (Máté, 3,17) mondta Freud, ha Jung szóba került. Ezért is érthető csalódása a szakításkor, amit árulásnak érzett. A pszichoanalitikus mozgalom további története tudósok személyeskedő és kicsinyes vitája, aminek a taglalása nem fér bele jelen munkámba.

18. A pszichoanalitikus mozgalom tagjai finoman fogalmazva nagy nőfalók voltak, az egyetlen kivétel Freud volt, aki egyenesen rettegett a pszichoanalízisben indulatátvitel áldozatául esett nők szerelmi zaklatásaitól, mivel "elmondhatatlan varázserő árad abból a nőből, aki magasrendű erkölcsi elvei ellenére is bevallja vonzalmát." A többiek kérlelhetetlenül kihasználták a helyzetet. Ami a továbbiakat illeti: Alfred Adler 1911-ben kilépett a mozgalomból és önálló irányzatot fejlesztett ki, majd ugyanezt tette 1913-ban C. G. Jung is.


Jung nézete Freudról

19. Jung kritikáját a szexualitás abszolutizálásában határozta meg. Úgy vélte, hogy Freud számára szexualitás-elmélete mind személyes, mind filozófiai értelemben hallatlanul fontos, és aki magát az emberi szellemet és a kultúrát is az elfojtott szexualitás, illetve a pszichoszexualitás termékének tekintette. Jung szerint a materialista Freud tudattalanjából feltörő vallási tényezők hatására lelkében a rejtőzködő Isten helyét a szexuális libidó vette át, és ezt az isteni elvet tudományosan kifogástalannak és minden vallástól mentesnek gondolta. Mivel a szexualitás egyszerűen átvette Isten helyét, lélektani szempontból nem történt meg a vallásos kényszerek alóli felszabadulás; megmaradtak a szorongások és a kényszerek, a bűntudat. Továbbra sem lett megválaszolva, miként győzhetjük le az ösztönöket. Úgy vélte Freud a szexualitásban értelmet látott, ám misztikus oldala soha nem tudatosult, materializmusa önmaga ellen dolgozott, ezért nem tudott összhangba kerülni önmagával. Intellektusa mindent puszta szexualitásra redukált.

20. Véleménye szerint kultúrtörténeti vonatkozásban Freud ellenhatás Nietzsche tételeire, aki a hatalom elvét istenítette. A szexualitás és a hatalom testvér ösztönök, amelyek harcolnak egymás ellen, de össze is fonódnak. Jung szerint Freud dogmatizálni akarta rendszerét, ami mögött hatalomvágyat feltételezett. Jung világképe szerint a szexualitásban szellem lakozik, Isten másik oldala, az istenség sötét természete. Ez magyarázza a freudi szexualitás-elmélettel szembeni ellenérzéseit. Amikor Jung Istenről, istenségről beszél, akkor saját Istenképére gondol, amely szerint Isten nemcsak a jónak, hanem minden rossznak is a forrása. Elsősorban a numinózum kifejezést használja. Jung értékelésében Freud korszakalkotó tette az volt, hogy betegeivel individuálisan foglalkozott és így a betegséget mélységeiben is megértette. Fölfedezte, miként lehet hozzáférkőzni a tudattalanhoz, és ezzel a kultúrtörténet maradandó korszakalkotó alakjává vált. Kimutatta, hogy az álom a tudattalanban zajló események informátora. Bebizonyította, hogy létezik tudattalan psziché, amit a filozófiának is be kell építenie elméleteibe.


Freud nézete Jungról

21. Freud értelmezésében Jung a tömeg álláspontjához közeledik, amikor feladja a botránykőt, a szexuális-elméletet, ennek köszönhető népszerűsége. Jung azért szakadt el Freud tanától, mert megállapította, hogy a szexuális képzeteknek az egyénből és családjából eredő anyaga miként képződik le az erkölcsi és vallási szférában, tehát az erotikus ösztönök átszellemesítéséről van szó, ami a szexualitásnak az átváltozása olyan tényezővé, ami maga már nem nevezhető erotikusnak. Tételének előzménye, hogy Freud feltérképezte a vallási és a neurotikus szertartások párhuzamát. Freud szerint azonban Jung itt megtorpant, hisz ezzel szexualizálta volna a vallást és az erkölcsöt, amit a közvélemény nem viselt el, ezért úgy oldotta meg a kérdést, hogy "A családi komplexusokból mindazt kiküszöbölte, ami megbotránkoztató, nehogy ezeket a megbotránkoztató dolgokat a vallásban és az erkölcsben újra meg kelljen találnia. A szexuális libidót valami elvont fogalommal helyettesítette (...) és ezen az alapon valami új valláserkölcsi rendszer jött létre."

22. Bírálja Jungot amiatt, hogy megfogalmazásai kétértelműek, összefüggéstelenek, lényegében tudománytalanok, sokkal inkább misztikus színezetűek. Nem a vizsgálati eredmények alapján állít fel teóriákat, hanem előzetes elképzeléseihez próbálja igazítani a tényeket. Az álom pszichoanalitikus elméletét teljesen félreérti, a gyermekkori szexualitás tagadásával saját korábbi tudományos eredményeit hagyja figyelmen kívül. Irányított asszociációival nem páciense tudattalanját tárja fel, hanem megtölti azt saját gondolataival. Ugyanakkor Jung felismerte, hogy a primitív népek kozmogóniája (teremtés mítoszok) és a skizofrén fantáziák között közvetlen egyezés mutatható ki. Freud szerint ez Jung korszakalkotó felfedezése.


Hermann Hesse nézete Jungról és Freudról

23. Hesse 1916-ban ismerkedett meg Junggal, és évekig tanainak hatása alatt állt. Jungiánus korszakának tanúja Demian című regénye (1919), amely a jungi individualizációs folyamat ábrázolása. Hesse 1921-ben analízisre jelentkezett Jungnál és májusban egy hétig járt hozzá, majd hirtelen magyarázat nélkül megszakította az analízist. Junggal szívélyes viszonyban maradt, de véleménye szerint csupán Freud legtehetségesebb tanítványa, ám nem lehet egy lapon említeni a mesterrel. Hesse az ortodox freudizmus mellé állt, ugyanakkor Jung  lélektani típusai (extrovertált, introvertált) nagy hatással voltak rá, amit több művében is megjelenített, például a Narziss és Goldmund című regényében (1930). Hesse 1934-ben felháborodottan tiltakozott Freud lekicsinylése ellen. Jung válaszában arról írt, hogy a lelki jelenségeket csak az alkímia által lehet megérteni. Hesse visszafogottan válaszolt, ám meggyőződésévé vált, hogy Freud lángész, Jung pedig csak egy tehetséges szakadár.


Illúzió és szimbólum

24. Az illúzió szó Freud értelmezésében nem azonos a tévedéssel. Mi az illúzió? Például az, amikor Kolumbusz azt hitte, hogy felfedezte az Indiába vezető tengeri utat. Az illúzióra jellemző, hogy emberi vágyakra vezethető vissza. Illúzió tehát az a hit, amelynek létrejöttében az emberi vágyak alapvetőek, miközben a valósághoz való viszonyától eltekintünk. Az illúzió nem tart igényt arra, hogy bebizonyítsák. Éppen ezért senkit sem lehet kényszeríteni arra, hogy igaznak tartsa. Illúzió az intuícióra hallgatni, vagy az önmagunkba való elmélyüléstől bármit is várni - mondja Freud.

25. A kultúra racionális elemzése feltárja a vallások tanításának belső és történelmi igazságát. Ezek az igazságok annyira álcázottak, hogy az emberek nem látják meg őket. Ugyanarról van szó, mondja Freud, mint amikor a gyerekeknek azt mondják, hogy a kisbabákat a gólya hozza. Ezzel ugyan az igazságot közlik velük, mert a gólya nagy madár, ami pénisz-szimbólum, a gyerekek azonban ezt nem tudják, és azt érzik becsapták őket. Az emberek is azt hiszik, hogy a vallás csak ámítás, mert szimbólumokban beszél, amit nem értenek. A gyermek felnőttekkel szembeni ősbizalmatlansága éppen a gólyamesére vezethető vissza. Freud javaslata az, hogy a gyermekekkel ne a szimbólumok nyelvén beszéljünk, hanem közöljük a valóságot úgy, hogy alkalmazkodunk értelmi fejlettségükhöz. A kultúrát ki kell békíteni az emberiséggel, ezért a vallás esetében is bontsuk le az igazságról a szimbólumokat. Jung szerint viszont meg kell tanulnunk a szimbólumok nyelvén beszélni.

26. Freud élénken érdeklődött az okkultizmus és a paranormális jelenségek iránt. Meggyőződése szerint ezek tudományosan megmagyarázhatóak, csupán ismereteink még hiányosak. A gondolatátvitelt például a tudattalannal hozta összefüggésbe. Ugyanakkor igen óvatosan fogalmazott, mert nem kívánta az amúgy is üldözött pszichoanalízist lejáratni. Jungnak erre már nem volt szüksége, ezért tűnik úgy, mintha kettejük közül csak ő foglalkozott volna a témával. Ugyanakkor Jungra nagy hatással volt William James pragmatizmusa, ami végül szembefordította Freuddal. Jung életművében részleteibe menően kimutatható James hatása a kollektív tudattalantól a lélektani típusokig, a vallások szerepétől az okkultizmus értékeléséig.

27. Jung elmélete négy dologban tér el Freudétól: a libidó értelmezésében, a gyermekkori szexualitás tagadásában, a neurózisokat nem a múltból, hanem a jelenből vezette le, és végül a tudattalant leértékelte kollektív képek tárházává, szemben Freud dinamikus személyes tudattalanjával. Mindezzel a freudizmus lényegét tagadta meg. Ugyanakkor kijelentette: "Freud pszichoanalízise nélkül nem lett volna kulcsom a lélekhez."


Freud és Jung valláshoz való viszonya

28. Freud szerint a vallás kollektív neurózis, amit a gyerekkori neurózishoz hasonló körülmények hoznak létre. Tagadhatatlan, hogy a kényszerneurózisos beteg kényszercselekvése jellegében megegyezik a hívő vallásos tevékenységével. Ebből következőleg lelki értelemben a világ vallásai enyhe fokú kényszerneurózisokként értelmezhetőek. Ez a tény lehet sértő a hívek számára, de nem ez a célja. A kényszerneurózisban egymás ellen küzdő erők konfliktusából alakulnak ki a kényszercselekvések ceremóniái, és ugyanezek a lelki erők alakítják ki a vallási ceremóniákat is. Maga az Istenhit azon alapul, hogy az ember vágyik Isten lenni. Freud hozzáteszi, ebből még nem következik, hogy az Istenhit tévedés lenne.

29. A vallásokban igazodni kell egy alaphoz, azzal szemben tiltott a kritikai gondolkodás. Ám, ha a kritikai gondolkodás tiltott, az az egyén szintjén az értelmi képességek hanyatlásához vezet. Mindez kétségtelen tény, amit nemcsak a világ vallásai, hanem a politikai pártok esetében is jól látható. Freud szerint, ha az erkölcsök Isten parancsolatain alapszanak, akkor azok jövője az Istenhiten áll vagy bukik, tehát igen bizonytalanok. (A katolicizmus erre a valós problémára dolgozta ki a természettörvény tanát, amely Istenhit nélkül is értelmezhető.) Freud alapján a neurózist felfoghatjuk egyéni vallási formának, míg Jung éppen a vallást ajánlotta a neurózis ellenszeréül. Ugyanakkor helytálló Erich Fromm megállapítása, miszerint Jung sokkal távolabb áll a vallástól, mivel azt állítja, hogy nem számít egy eszme igaz-e vagy hamis, a lényeg hogy létezik, tehát pszichológiailag valós. A probléma ezzel az, hogy ez az eszme lehet téveseszme vagy paranoid rendszer. Nem mindegy tehát, hogy a valóságban is létezik-e vagy sem, igaz-e vagy nem. A vallások legfontosabb kritériuma az igazság, akárcsak Freud számára: "Az Egy illúzió jövőjében a vallást túlnyomóan negatív módon értékeltem. Később találtam meg az igazságnak megfelelőbb formát, mely szerint a vallás hatalma mindenképpen igazságtartalmán alapszik, de ez az igazság nem tárgyi, hanem történelmi" (1935).

30. Jung a tudattalannak, mint istenségnek a vallásos tiszteletét vezeti be. Úgy véli, a kollektív tudattalanban Istenre találunk. Azzal próbálja elméletét igazolni, hogy ha valamit egy valaki állít az szubjektív vélemény, ha egy közösség, akkor viszont objektív állítás, tehát igazabb és érvényesebb. Ám az igazság nem többségi vélemény kérdése, vagyis ismét Freud és a vallás áll az egyik, Jung pedig a másik oldalon. Freud szerint a vallások kora éppen történelmi jellegük miatt lejárt. A kötöttségek, a gyermeki függőség idejének vége, a vallás a továbbiakban csak az emberiség fejlődésnek a gátja, feladatunk szabaddá, függetlenné válni. Ennek természetesen semmi köze Isten létének kérdéséhez.

31. Az Édenkert mítoszában az ember biztonságban van, nem tudja mi a jó, és mi a rossz. A tudatlanság gyermeki állapota a bűnbeeséssel befejeződik, elindultunk a szellemi fejlődés, a szabadság útján. Az Ószövetség a családhoz és a szülőföldhöz való ragaszkodás szétszakításáról szól (Ábrahám, Mózes, pusztai vándorlás). A letelepedés után a próféták feladata a nemzetállam imádata elleni küzdelem. A nemzetállamnak el kell pusztulnia, ha annak nagysága és dicsősége határozza meg mi a jó és a rossz. Ha már nem Istent imádjuk, hanem az államot, a nemzetet, vagy az egyházat, akkor bálványimádás történik.


Befejezés

32. Erich Fromm szerint az emberek túlnyomó többsége jól be tud illeszkedni, radikálisan feladja függetlenségét. Tökéletesen alávetik magukat a többség véleményének. A neurotikus erre nem hajlandó, a be nem illeszkedés ára a fájdalmas konfliktusok sorozata. Éppen a neurotikusok sikeresek az önfelszabadítás tekintetében. A többség a beilleszkedést tekintve egészséges, ám a létfeladat tekintetében betegebbek a neurotikusoknál. A beilleszkedő elfojtásai pótcselekvésekben nyilvánulnak meg, amelyek elnyomják a gondolkodást. Eddig Fromm. Freud és Jung egyaránt neurotikusnak tartotta a másikat, ami az előzőek alapján pozitív diagnózisként is értelmezhető.

33. Freud szerint a tudattalan alapvetően rossz, az elfojtott birodalma. Jung számára a tudattalan a megvilágosodás forrása, Isten jelképe, de benne van a rossz is, a félelmetes, azt is fel kell vállalnunk, mert azonos Istennel, az ő sötét oldala. A kollektív tudattalanban mindenki találkozik vele és egymással. Mestere Freud a nyugati humanizmus betetőzése, az egyén mindenek feletti méltóságának és egyedülállóságának a hangsúlyozója. De vannak dolgok, amiket csak Jung láthatott meg.



Link

A pszichoanalízis emberképe



Felhasznált irodalom

Sigmund Freud: Önéletrajzi írások. Cserépfalvi, 1990.

Sigmund Freud: Álomfejtés. Helikon, 2003.

C. G. Jung: Emlékek, álmok, gondolatok. Európa, 1997.

C. G. Jung: Freud és a pszichoanalízis. Scolar, 2006.

C. G. Jung: A szellem jelensége a művészetben és a tudományban. Scolar, 2003.
- Sigmund Freud mint kultúrtörténeti jelenség. (37-43 oldal.)
- Sigmund Freud. (45-52 oldal.)

Erich Fromm: Pszichoanalízis és vallás. Akadémia Kiadó, 1995.


2016. május 20.