Leonardo da Vinci



Sigmund Freud lélekelemzése


Bevezető

1. Leonardo da Vinci (1452-1519) alakját a titokzatosság homálya veszi körül. Egy személyben volt festő, szobrász, muzsikus, természettudós, mérnök, akihez olyan dolgok kapcsolódnak, mint a Mona Lisa mosolya, vagy a repülés megvalósításának kísérlete. A legizgalmasabb kérdés talán mégis az, hogy milyen volt a személyisége. A választ Leonardóval egyenrangú zseni kísérelte megadni, Sigmund Freud (1856-1939). Meglepő talán, hogy évszázadok távlatából miként lehetséges egy pszichológiai képet felállítani. Freud aki ezt megtette a leghivatottabb volt erre a feladatra. Először természetesen azt kellett megnéznie, mit tudunk az emberről, aki elsőként kísérelte a gyakorlatban megvalósítani az emberiség ősi vágyát, a magasba emelkedést.


Státusz

2. Leonardo 1452-ben született egy Firenze közelében fekvő kisvárosban Vinci-ben. Házasságon kívüli gyerek, de ennek akkoriban nem volt jelentősége. Apja Piero jegyző, anyja Katalin parasztlány. Apjának a felesége meddőnek bizonyult, ezért a kis Leonardót ötévesen törvényesítik, majd elszakítják az anyjától és apja házába került. Nem tudjuk meddig élt itt, de húszévesen már biztosan Verrocchio mester tanítványa. Önállósodása után egy magas, erős, jóképű, életvidám férfit látunk, aki szereti a társaságot, a választékos öltözködést és élvezi az életet, ám a szexualitás nem érdekli. A művészet és a tudomány minden ágában otthonosan mozog, mi több korszakalkotó műveket és felfedezéseket tesz. Idővel egyre inkább a tudományos munka válik élete vezérfonalává. Ami művészetét illeti feltűnő a kínos vívódás, a befejezésre való képtelenség. Tervei nagyra törőek, ám a megvalósításnál tapasztalható lassúsága a gátlásosság jele.

3. Tovább vizsgálva Leonardo jellemét a rendkívüli ambivalencia jelei mutatkoznak. Egyrészt abban a korban, amikor az agresszió az érvényesülés egyetlen módja volt, ő nyugodtnak és békeszeretőnek mutatkozott. Került minden ellenségeskedést és viszályt, szelíd és jóságos volt mindenkivel. Húst abból a megfontolásból nem evett, hogy az állatok leölése nem megengedhető. A piacon rendszeresen felvásárolta a madarakat, majd ezután szabadon engedte őket. Meggyőződése volt, hogy az ember a legkegyetlenebb vadállat. Miközben elítélte a háborút és az emberölést, ugyanakkor legfőbb hadmérnökként szolgálta kora legszörnyűbb zsarnokát (Cesare Borgia), sőt újfajta tömegpusztító fegyvereket tervezett a számára. Magas tisztségben vett részt ura hadjáratában, megörökítette az iszonyatos borzalmakat, ám írásában semmi jele a részvétnek vagy a kritikának. Általában is közönyösnek mutatkozott a Jó és a Rossz tekintetében. Előszeretettel vett részt a nyilvános kivégzéseken, hogy láthassa és lerajzolhassa a halálfélelem arcvonásait.

4. A legkülönösebb mégis a szexualitáshoz való viszonya volt. Egy olyan korban élt, amikor a gátlástalan érzékiség uralkodott, de ő ebben nem vett részt, ám az önmegtagadó aszkézist is elutasította. Hűvös közönnyel viszonyult a témához. Minden jel arra mutat, hogy egyszerűen nem érdekelte a szex. Nem ő az egyetlen ezzel az intellektuális zsenik világában, hiszen tudjuk hogy Aquinói Tamás is aszexuális volt. Ez meglehet nem annyira meglepő egy szerzetesnél, annál inkább feltűnő az életet élvező művésznél, aki ráadásul a női szépség ábrázolója is volt. A beszámolók szerint egyszerűen undorítónak tartotta a nemi aktust, és lenézte gyakorlóit mint érzéki természetű testi embereket. Írásaiban mindenről tárgyalt, ami csak létezik a természetben, egy kivétellel: a szexualitást. Teljesen absztinens volt ezen a téren, pedig a művészek nem ritkán erotikus témákba vetítik ki fantáziájukat. Leonardo ezzel szemben mindössze néhány anatómiai rajzot készített a szexualitás témakörében. De milyen rajzokat?

5. Az egyik tudományos célú ábráján a nemi aktusban ábrázolt férfi határozottan női arccal rendelkezik, miközben a nő mellei kifejezetten csúnyák, és amit végképp nem várnánk Leonardótól: a mellbimbók anatómiailag hibásak. Láthatóan soha nem nézett meg alaposabban egy női mellet. Ugyanígy van ez a nemi szervekkel is, hiszen a férfié tökéletesen pontos, aprólékosan kidolgozott, a nőé viszont elnagyolva van megrajzolva. A legmeglepőbb azonban az, hogy miközben a feminin férfiarc undort fejez ki, a coitus olyan testhelyzetben van ábrázolva, ahogy a valóságban nem szokott előfordulni. Ugyanakkor a férfi és a nő lábait nyilvánvalóan véletlenül felcserélte. Ez a "véletlen" egy pszichoanalitikus számára sokatmondó, mivel igen erőteljes libidóelfojtásra utal. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy Leonardo soha életében nem volt intim kapcsolatban nővel, mi több lelki kapcsolata sem, mint ahogy a homoszexuális Michelangelo. Az tény, hogy Leonardót ifjú korában még Andrea del Verrocchio mester (1435-1488) tanítványaként többedmagával megvádolták homoszexualitással, ám végül felmentették. Az is tény, hogy később már mint mester kizárólag szép fiúkat vett fel tanítványai közé, sőt az egyik élete végéig mellette maradt, akit végül megtett örökösévé is, ám azt hogy testi viszonyt folytatott volna velük vagy bárki mással Freud nem tartja valószínűnek. Megjegyzi még, hogy minden nagy ember megőriz magában valamit a gyermekből, ami a többiek számára érthetetlen és zavaró, így Leonardo személyiségképéhez is hozzátartozik, hogy különös, mulattató, vagy groteszk ötletek özönével árasztotta el környezetét.

6. Az emberek impulzívan, érzelmi motívumok hatására szeretnek vagy nem szeretnek. Ezzel szemben Leonardo úgy gondolta, hogy érzelmeinket vissza kell tartanunk mindaddig, amíg átgondoljuk a helyzetet, majd ha az értelem helyesnek ítélte azt, csak akkor engedhetjük szabadjára őket. Ő így élt, és másoknak is ezt ajánlotta, legyen szó akár szeretetről, vagy gyűlöletről. Leonardóban az érzelmek gondolati munkává változtak, ami a közöny látszatát eredményezte. A szenvedélyt tudatossággá változtatta át, és szenvedélyes kutatásba kezdett. Másként fogalmazva szenvedélyeit az elméjébe transzponálta, ahol azok tudásvágyként jelentek meg. Amikor elérkezett az ismerethez, a megértéshez, csupán akkor engedte szabadjára érzelmeit. Ez az eljárás nagyon jellemző rá, ilyenkor a tudományos leírás hirtelen átcsap vallásos köntösbe bujtatott pátosszá. Végletesen racionális elme volt, kutatott, ahelyett hogy szeretett volna.

7. Kutatási kedve egy idő után háttérbe szorította művészetét, és ebből fakadóan a tudomány minden ágában ő tette meg az első gyakorlati lépéseket. A természet egészére kiterjedt érdeklődése, egyet kivéve, az emberi lelket. A pszichológia kívül esett érdeklődési körén. Az életösztön (libidó) áll minden életenergia mögött. A tudós kutatómunkáját ugyanaz az energia táplálja, mint a szerelem bűvöletében élőt. Az imént megállapítottuk, hogy Leonardo kutatott a szeretés helyett. De mindez miért van így, és miként lehetséges?


Ösztönök és átváltozások

8. Neurotikusok pszichoanalitikus vizsgálata azt mutatja, hogy ha valamely ösztön túl erősen jelentkezik, akkor az már a gyermekkorban is uralkodó szerepet játszott, amit a gyerekkori hatások csak tovább erősítettek. Minden felerősödött ösztön plusz energiáit a szexuális ösztöntől vonja el. A szexuális ösztön hajlamos erre a szublimálásra, vagyis közvetlen célját felcseréli egy fontosabbnak ítélt célra.

9. Nagyjából hároméves kor körül sok, talán a legtöbb, de a legjobb képességű gyerekek egészen biztosan az infantilis szexuális kutatás korszakát élik át. Ilyenkor arra keresik a választ, hogy vajon miként lesz a gyerek? Az ilyen gyermek a felnőttek meséjét nem fogadja el, sőt a hitetlenség eme aktusától számítja saját szellemi önállóságát, és soha nem bocsátja meg a felnőttek hazudozását. Kénytelen tehát önálló kutatásba kezdeni, például az apa rejtélyes szerepét illetően, és sok mindenre rá is jön, de szükségképpen befejezetlen marad válaszkeresése. Az intellektuális önállóság első próbálkozásának kudarca mélyen deprimáló, így a kutatás lezárása egy erőteljes szexuális elfojtásban nyilvánul meg, és az egész folyamat a tudattalanba kerül. Ezek után az intellektuális fejlődés három irányba folytatódhat.

Gondolkodási gátlás

10. Az első esetben a gondolkodásvágy egy életre leáll, az intelligencia önállósága soha többé nem tér vissza. Ez akkor következik be, ha a nevelés tekintélyelvű, tehát a fegyelemre és az engedelmességre helyezi a hangsúlyt, aminek következtében kialakul a neurotikus gátlás. Ez a fajta gondolkodási gyengeség azután előkészíti a talajt egy neurózis kitörésére.

Áttöréses gondolkodási kényszer

11. A második lehetőség az, hogy az intellektuális fejlődés annyira erős, hogy az őt fékezni akaró elfojtást áttöri. Idővel az elfojtott szexuális kutatás, mint gondolkodási kényszer jelentkezik. Ez a töprengő elméleti emberek sajátja, náluk a szellemi kutatás helyettesíti a szexuális örömszerzést.

Szublimációs gondolkodási kényszer

12. A harmadik egy ritka eset, ahol a kutatási kényszer szintén a szexuális tevékenység pótléka, de itt nem áttörésről, hanem szublimációról van szó, ami megakadályozza a neurózisos jelleg kialakulását, ám a nemi élet témáival való foglalkozás is megszűnik. Úgy tűnik, hogy Leonardo ennek a típusnak volt a képviselője, amit azonban nehéz bizonyítani. Erre tesz kísérletet Sigmund Freud.


Egy gyerekkori emlék analízise

13. Leonardo egy tudományos leírás, a madarak röptének vizsgálata kapcsán beszél egy gyerekkori emlékéről: "Úgy tűnik, már előre elrendeltetett, hogy ilyen alaposan foglalkozzam a keselyűvel, ugyanis mint egész korai emlék jut eszembe: amikor a bölcsőben feküdtem egy nagy keselyű szállt le hozzám, farkával szájam kinyitotta, és ezzel a farokkal sűrűn bökdöste ajkamat." Ez az emlék két okból is különös. Először, mert oly korai életkorból származik, másodszor pedig azért, mert tartalma kifejezetten meseszerű. Valójában egy fantáziaképről van szó, amit Leonardo később helyezett gyermekkorába. A gyermekkori emlékek jelentős része ugyanis nem rögzült emlék, mint a felnőttkoriak, hanem a gyermekkor elmúlta után merülnek fel, méghozzá az aktuális tendenciák szolgálatába állítva eltorzítva, ezért a fantáziáktól alig különböztethetők meg.

14. Ezen az elven működnek a népek mondái is. Amikor egy nép naggyá válik érdekelni kezdi, miként lett azzá ami, és honnan ered, ez az öntudat jele. A népek őstörténetei nem a valóságos múlt leírásai, hanem a jelen vágyainak és politikai-ideológiai nézeteinek kifejeződései. A nép emlékezete ugyanúgy torzít, mint az egyéné. A történetírás célja nem a tudásvágy kielégítése, hanem a kortársak befolyásolása, gondolkodásuk alakítása. Az egyéni emlékezet ugyanilyen tendenciózus. Ám ahogy a népek mondáiban felfedezhetők a történelmi valóság töredékei, úgy az egyén gyermekkori emlékeiben lelki fejlődésének legfontosabb momentumai rejtőznek. Egy nagy madár megjelenését a gyermek közelében az anya is megfigyelhette, és azután később a gyereknek többször elmesélhette. Általános jelenség, hogy a gyerek a róla szóló elbeszéléseket saját emlékként őrzi meg, ami azután később torzítva kerül a felszínre.

15. Mármost a farok az egyik leggyakoribb jelképe a férfi hímtagnak. A visszaemlékezés jelképesen egy olyan szituációt jelenít meg, amelynél a férfi hímtagot bevezetik a partner szájába. Ez a kép gyakori a nők, és a női szerepet játszó homoszexuálisok álmaiban és fantáziáiban. Freud emlékeztet arra, hogy a polgári társadalomban "a férfi hímtagjának szájba vétele és szopása" undorító perverziónak számít annak ellenére, hogy gyakori jelenség, sőt kultúrtörténeti adatok igazolják hogy mindig is az volt. Megjegyzi, hogy a dolog a szerelmes együttlétben elveszti visszataszító jellegét. Olyan nőknél is felfedezhető ez a hajlam, akik erről a gyakorlatról nem rendelkezhetnek semmiféle ismerettel, tehát nem perverzióról, hanem a nőkben lévő természetes hajlamról beszélhetünk, állítja Freud. Lényegében az anyamell szopásának utóhatásáról, pszichikusan átalakított formájáról van szó. Az élet élvezetének első szituációja láthatóan mélyen bevésődik az emberbe, ezért helyezi Leonardo is emlékét a csecsemőkorba, ám azt még nem tudjuk, miért vált nála ez a mindkét nemnél jelentős benyomás passzív (női szerepű) homoszexuális fantáziává. Itt most lényegtelen az, hogy a gyakorlatban volt-e ilyen cselekedete, az érzelmi beállítódás a döntő.

16. Freud ezen a ponton részletes kultúrtörténeti elemzésbe kezd a keselyű szimbolikáját illetően, amely az ókori egyiptomiaknál az anyaság jelképe volt. Eszerint a keselyű kizárólag nőnemű lény (a szkarabeusz pedig kizárólag hímnemű), és röptében a szél termékenyíti meg. Az egyházatyák ezt használták fel arra, hogy hihetővé tegyék Mária történetét, mondván ami a keselyűvel nap mint nap megtörténik, az miért ne történhetne meg egyszer a Szent Szűzzel is. Leonardónak ismernie kellett ezt a történetet, ami azután keveredett emlékével oly módon, hogy önmagát Krisztussal azonosította, hiszen ő maga is illegitim születésű volt. Az emlékkép önmagában bizonyíték az apa-nélküli fejlődésre a kisgyermekkor döntő éveiben, hiszen mire apja magához vette már elkésett azzal, hogy bármiféle hatással legyen gyerekére. Az első 3-4 évben szerzett benyomások ugyanis egy életre rögzülnek, és kialakul egy olyan a külvilágra adott reakciómód, ami már megváltoztathatatlan. (Ezért erőltetik az óvodát az autoriter rendszerek, és ellenzi például Vekerdy Tamás vagy G. K. Chesterton.) Leonardo esetében tehát döntő az, hogy élete első éveit anyjával, apa nélkül töltette. Ebből fakadóan nála intenzívebben jelentkezett az a kérdés, hogy honnan van a gyerek, és mi az apa szerepe. Ebből az infantilis szexuális kutatásból már könnyű levezetni a madarak repülésére irányuló tudásvágyat. Itt azonban meg kell állnunk egy pillanatra, hogy megvizsgáljuk a keselyű kérdését. Freud ugyanis egy hibás fordításból dolgozott.

A keselyű-probléma

17. Leonardo eredeti szövegében (amit Freud lábjegyzetben közöl) nem keselyű (avvoltoio) áll, hanem kánya (nibbio - nibio), amit abban a szövegben, amiből Freud dolgozott tévesen fordították a német Geier (keselyű) szóra. A dolgot tovább bonyolítja hogy más munkákban is a keselyű szerepel, amit szintén használt Freud. Azzal, hogy miért fordították rendre keselyűnek a kánya szót nem foglalkozunk, hiszen a lényeget tekintve nincs jelentősége. Mindenesetre a téves fordításra hivatkozva sokan mind a mai napig elvetik a Leonardo-elemzés érvényét. De vajon miért? Freud bizonyítása nem ezen nyugszik, nem a madár fajtáján, hanem a madár cselekedetén. A keselyű kultúrtörténeti jelentősége csupán gazdagítja az elemzés képét, de nem perdöntő jelentőségű. Olyannyira nem, hogy maga Freud ír erről, aki művei új kiadásaihoz rendre lábjegyzeteket fűzött, amennyiben ezt valamely körülmény szükségessé tette.

18. Havelock Ellis 1910 júliusában jelentetett meg kritikát a Leonardo-esszéről, akinek még nem tűnt fel a rossz fordítás, sokkal inkább szakmai ellenvetései voltak, amire Freud az új kiadás lábjegyzetében a következőképpen reagált: "A nagy madárnak nem kellett feltétlenül keselyűnek lenni. Ezzel szívesen egyetértek (...) csakhogy ez a változtatás beállításom érvényességét nem töri meg. Sőt ellenkezőleg [hiszen] annak rendkívüli ténykedésével" van összefüggésben. Látható tehát, hogy a madár fajtájának a lényeget illetően semmi jelentősége.

19. Ezek után nehezen védhető a keselyű-problémára, mint érvénytelenítő akadályra való hivatkozás. Meglátásom szerint az újonnan betoldott lábjegyzet figyelmen kívül hagyása a felületesség, a dolog lényegének félreértése, az ellenőrzés nélküli hivatkozások mind együtt és külön-külön is okai lehetnek a téves értelmezésnek. Ugyanakkor azok a munkák, amelyek nem említik a keselyű kérdését, hanem egyszerűen csak a kányával dolgoznak, nem a valós képet tárják elénk. Mi azonban haladjunk tovább Freud eredeti szövegében, és bontsuk ki Leonardo személyiségképét. Az előzőek fényében ott, ahol a keselyű szó szerepel a nagy madár meghatározást fogom használni.


Leonardo homoszexualitásának kifejlődése

20. Láttuk, hogy a gyermekkori fantáziaképben a nagy madár a lényeges elem. Mindez a madarak repülését tárgyaló tudományos munkába elhelyezve jelzi, hogy az emlék jelentős hatással volt Leonardo életére. A kérdés az, hogy miért ölt ez nála homoszexuális jelleget? Megállapítottuk, hogy a csecsemőt szoptató anya vált madárrá, amely farkát rakja a gyerek szájába, tehát a nő kapott férfi hímtagot. Az egyiptomi istenség, amelynek a keselyű a jelképe, szintén hímtaggal volt ábrázolva. Freud hangsúlyozza, hogy egyrészt Leonardo erről nem tudhatott, másrészt több más istenségnek is androgün alkata volt, nemcsak az egyiptomiaknál, hanem a görögöknél is. Ami a dolog lélektani oldalát illeti Freud a kasztrációs komplexus specifikus hatásáról beszél.

21. A fiúknál az anya személyére irányuló erotikus vonzódás annak hatására alakul át viszolygássá, hogy megtudják: a nőknek nincs péniszük. Ez azután a pubertáskorban pszichés impotenciává, és nőgyűlöletté fokozódik. Amennyiben ez tartós, akkor kialakul a homoszexualitás. Ami pedig a vallásokban megjelenő androgün istenségeket illeti, az megegyezik a madárfantázia jelentésével, vagyis anya pénisszel. Leonardo fantáziájában a madár farkának hangsúlyozása azt jelenti, hogy mindez akkor történt, amikor még hitt anyja androgün mivoltában. Maga a kép ténye bizonyítja a korai szexuális kutatás valóságát, ami egész későbbi életére nézve sorsdöntő jelentőségűnek bizonyult. Az anyamellen való szopás erotikus aktivitását passzivitásba, vagyis homoszexualitásba fordította át. Freud ezt a megállapítását nem a fantáziaképből vezette le, hanem homoszexuális páciensei pszichoanalitikus vizsgálatából. Freud hangsúlyozza, hogy teljes mértékben egyetért a melegek egyenjogúsításával, ám azon állításukat, miszerint nemi beállítódásuk velük született lenne cáfolni kénytelen, hiszen kutatásai azt támasztják alá, hogy természetes fejlődési folyamatról van szó.

22. Az egymástól független vizsgálatok (Freud, Sadger, Stekel, Ferenczi) egyöntetűen azt állapították meg, hogy a homoszexuális férfiak kisgyermekkorban igen erősen kötődtek egy őket gyengéden szerető nőhöz, rendszerint az anyához, miközben az apa visszahúzódott a gyermek életéből. Sadger szerint ezek az anyák férfias nők, akik elnyomják férjüket, ám Freud számára meggyőzőbb tényező az, ha az apa kezdettől fogva hiányzik (mint Leonardónál), vagy igen korán eltűnt. Úgy tűnik, hogy a gyermek életében intenzíven résztvevő apa a biztosítéka a fiúk heteroszexualitásának. Amennyiben az apának nincs domináns szerepe, akkor a fiú miután elfojtotta anyja iránti szerelmét önmagát választja példaképnek, és tárgyválasztásakor magához hasonlót keres. Ezért mondjuk a homoszexualitást nárcisztikus jellegűnek.

23. Leonardóban a szexualitásnak csak a nyomait fedezhetjük fel, ám azok mind a homoszexualitás irányába mutatnak. Tanítványait kizárólag szépségük, és soha nem tehetségük alapján választotta ki. Nem is vált egyikük sem jelentős alkotóvá. Ugyanakkor naplójában egészen kicsinyes módon részletezte kiadásait, amiből kitűnik hogy anyai gondoskodásban részesítette tanítványait. Itt ír anyja temetési kiadásairól is. Körülményessége, és pénz iránti érdeklődése az análerotika jellemvonása. Kényszerneurotikus jellegű megnyilvánulásai a szexuális elfojtást jelzik, ami a következőképpen fordítható le: "anyám iránt érzett erotikus vonzalmam által váltam homoszexuálissá".


Mona Lisa

24. "A farkával sűrűn bökdöste ajkamat" - ez a megjegyzés az anyához fűződő erotikus viszony jele. A száj a mosoly megjelenítője. Leonardo a rejtelmes mosoly festője. Egy sajátos merev mosolyé. A Mona Lisa del Gioconda esetében is ez a legszembetűnőbb. Négy évig festette, méghozzá túl az ötvenen. Kortársai a művészet csúcsának tartották, ám a mester elégedetlen volt munkájával, befejezetlennek nyilvánította és nem adta át megrendelőjének, hanem magával vitte Franciaországba. Ezért lehet ma a Louvre-ban. A különös mosoly azonban ettől kezdve minden képén feltűnik. Ennek a nőnek az arca oly mértékben megragadta, hogy utána már nem tudott szabadulni tőle. Leonardo megtalálta a testet öltött női eszményképét. Lisa felébresztett a lelkében valamit, álmai anyaga kelt életre benne és általa. Az anyjáé volt az a titokzatos mosoly, amit ebben a nőben újra megtalált. Számára ez volt az az ősmosoly, aminek lényegét azután minden további munkájába átvitte. Tökéletes változatát Anna mosolyában alkotta meg.
  

Anna mosolya

25. A Mona Lisaval egy időben dolgozott a Szent Anna harmadmagával című képén (Leonardo korában még nem adtak címet a festményeknek, ezek az utókor elnevezései), ahol Anna lányával és unokájával, vagyis Szűz Máriával és Jézussal látható. Ez a kép épp oly rendkívüli, mint Leonardo gyermekkora. Már ez a felállás is különös, a kompozíció is teljesen eltér a megszokottól. Anna egészen fiatal, valójában két anya látható a képen. Ezen a festményen mintha a Kisjézusnak két anyja lenne. Az egyik a karját tárja felé, a másik a háttérben áll. Anna kissé érettebb és komolyabb, sugárzó szépségű fiatal nő. A magyarázat magától értetődő, ugyanis Leonardónak két anyja volt. Katalin (Anna) az édesanya, és Albiera (Mária) a mostohaanya, aki fiatal és szép volt a meddő nők túláradó szeretetével telve. Anna az igazi, akinek le kell mondani a gyerekéről, mint korábban a fiúnak is az apjáról. A másik nő közéjük áll, szinte egybeolvad a két nő alakja. Mind a ketten különös mosollyal az ajkukon lettek ábrázolva, miközben Mária ruhájának redői egy nagy madár sziluettjét vetítik elénk. Ezt a képet csak Leonardo festhette meg, senki más. Anna alakjában az elhagyott nő, aki fiában keres kárpótlást ugyanúgy, ahogyan a fiú benne keresi a hiányzó apát. Az anya libidójának kiáradása megfosztotta fiát férfiasságának egy részétől. Leonardo élete delén azonban ismét találkozott azzal, amit egykor anyja ajkán láthatott.


Apai hatás

26. "1504 július 9-én szerdán 7 órakor meghalt Ser Piero da Vinci a Palazzo del Potesta jegyzője, az apám, 7 órakor. 80 éves volt, 10 fiút és 2 lányt hagyott hátra." Leonardo egy apró hibát vét, ugyanis egyazon mondatban kétszer írja az időpontot: 7 óra. A pszichoanalitikus tudja, hogy az elvétések mögött rejtett lelki mozgások húzódnak meg. Freud ezt fontosabb hibának tartja, mint az életkorra vonatkozót. Ser Piero da Vinci ugyanis valójában 77 évesen hunyt el. Az ilyen ismétlést perszeverációnak hívjuk. Aki gyerekként az anyjára vágyik az az apjával azonosul, az ő helyére vágyik. Ebből az azonosulásból következett Leonardo műveinek befejezetlensége, nem törődött velük tovább, ahogyan apja sem törődött vele. A későbbi törvényesítés már lényegtelen, hiszen mint említettük ötéves korra minden jellemvonás rögzül, apja már semmit nem pótolhatott. Mint ismeretes a döntés a homoszexualitás irányába a kamaszévek táján történik. Miután ez Leonardónál is megtörtént, az azonosulás a továbbiakban már nem szexuális irányú volt. Mivel apja leereszkedően viselkedett paraszt édesanyjával, ezért Leonardo sértettségében minden téren túl kívánta szárnyalni apját. Noha keveset dolgozott, és így keveset is keresett, mégis előkelően a legdrágább ruhákban járt.

27. Az apa egy másik hatást is okozott, mégpedig éppen a hiányával. A legtöbb ember nem tud meglenni tekintély nélkül. A tekintély az emberek számára a vonatkozási és hivatkozási pont, a kezdet és a vég olyannyira, hogy ha ez a tekintély hanyatlani kezd egy világ omlik össze bennük. Leonardónak azonban láthatóan nem volt szüksége tekintélyre, és éppen ez a szellemi függetlenség, lelki nagykorúság volt kutatási merészségének előfeltétele. Függetlenségét ki is nyilvánította: "Aki a vélemények harcában a tekintélyre hivatkozik, az értelme helyett emlékezetét használja." Mindez ismét Aquinói Tamást idézi, aki szerint "a tekintélyre való hivatkozás a leggyengébb érvelési mód (...) a tiszta értelemhez kell tehát folyamodnunk." Mármost az apa a Mindenható Isten, az anya pedig a Jóságos Természet képe, ami azután szülőkomplexust indukál. Mindebből ered a vallásosság, ami a gyerekkori elképzelés helyreállítása. Van egy felsőbb lény, aki felügyel, de megvéd, ez a vallások és a valláspótlékok például egy diktatúra létrejöttének az oka. Alapja biológiai: az embernek születése utáni gyerekkori hosszan tartó kiszolgáltatottsága. Leonardo kitudott lépni a tekintélyelvű létből.


A repülés

28. Leonardo tudományos tevékenységének központi eleme volt a repülés megvalósításának szándéka. A legkomolyabban bízott abban, hogy képes lesz a magasba emelkedni. Életfeladatának tekintette az emberiség ősi vágyának megvalósítását, olyan valakinek tartotta magát, aki erre a feladatra rendeltetett. Az emberek többsége gyakran álmodja azt, hogy repül. Mi lehet ennek az oka? A pszichoanalitikus vizsgálatok szerint a repülés-álmok a szexuális vágy kifejezői. Leonardo kutatói törekvése mögött tehát infantilis erotikus vágy állt.


Diagnózis

29. Freudnak Leonardóról adott személyiségképét a következőkben foglalhatjuk össze: kényszeres típus, neurotikus töprengési kényszerrel a normalitás határain belül maradva. Feltűnő állatszeretete arra utal, hogy gyermekkorában erőteljes szadisztikus vonásokat mutatott. Korai szexuális érésének oka az apa hiánya és az anya csábítása, akinek fia volt egyetlen vigasza. Ez a korai érés infantilis szexuális kutatásának intenzív jelleget adott, ami azután kóros gátlásosságban végződött, és az abuliákhoz (kóros akarathiány) hasonló jelleget öltött. Az erőteljes elfojtás jelentkezése véget vetett a gyermeki túláradásnak, és megerősítette a kialakult diszpozíciókat, ami a pubertásban dominánssá vált. Mindez az érzékitől való elfordulásban jelentkezett, személyisége aszexuális jelleget öltött. A szexuális tudásvágy általános tudásvággyá szublimálódott, és így elkerülhette a neurózist. A libidó nem szublimált energiája az anyához fűződő szerelem elfojtásaként homoszexuális beállítódássá fejlődött, ami a fiúk felé irányuló lelki vonzalomban manifesztálódott. Kialakult egy lelki egyensúly az elfojtás, a fixáció, és a szublimáció között. Ifjú korában gátlások nélkül dolgozott, ám a szexuális élet csaknem teljes elnyomása nem kedvez a szublimációból keletkező tevékenységeknek. Ezért cselekvése blokkolttá vált, neurotikus regresszióhoz hasonló tünetekkel. A szublimáció ekkor új irányt vett, és művészből kutatóvá vált. Az apa-pótlékként funkcionáló pártfogója Lodovico Moro herceg elvesztésével azonban élete véglegesen elkomorult. Mindennel elégedetlen jelleme, makacssággal és a realitás elvesztésével párosult.

30. Ötvenes évei elején azután eléri az az életközepi-válság, amely a férfiaknál a libidó erőteljes fellángolásával jár együtt, átalakítva a jellemet. (Az életközepi-válság manapság inkább a negyvenes évek elején jelentkezik. A nők egészen más jellegű klimaxa ellenkező előjelű libidóváltozással jár együtt.) A férfiak életközepi-válsága a lelki tendenciák legmélyebb rétegeit aktiválják, ami Leonardo esetében jót tett művészetének. Találkozott azzal a nővel, aki felélesztette benne anyja elbűvölő mosolyának emlékét. Ennek hatására készültek rejtélyes mosolyú képei, miközben intellektusa megalkotta saját, korát messze meghaladó világnézetét.


Befejezés

31. Freud hangsúlyozza, hogy a Leonardónál felmerülő gyermekkori hatások egy másik embernél más hatást válthattak volna ki, az egyén számára több út is járható, a hozott tulajdonságok is befolyásolják a fejlődés menetét. Leonardónak belső természetéből fakadóan egészen különleges hajlama volt az ösztönelfojtásra, és rendkívüli képességgel rendelkezett az ősi ösztönök szublimálására. Ez azonban már nem pszichológiai, hanem biológiai kérdés. Eszerint egy ember alkatának lényegét a férfi és a női adottságok anyagi keveredése, vagyis az arányok adják. Ebből a szempontból Leonardo testi felépítése (jóképű), és balkezessége lehet a kiindulópont.

32. A véletlen műve tehát, hogy egy ember milyenné válik? Minden véletlen, ami a megtermékenyüléstől kezdve velünk történik, azonban ezek a véletlenek mind alá vannak vetve a természet törvényeinek. Minden emberi lény egy kísérlet, akiben a természet okai megjelennek - zárja esszéjét Freud.



Irodalom

Sigmund Freud: Esszék. Leonardo da Vinci egy gyermekkori emléke (253-325 oldal). Gondolat, 1982.









2018. január 17.