"Minden élet célja a halál."
Sigmund Freud
Bevezetés
1. Évezredeken keresztül az emberkép statikus volt, egy soha nem változó tudatos lény, amely azonban megromolhat vagy jobbá is válhat a nevelés illetve önnevelés útján. Darwin testi evolúciótana mellett Sigmund Freud pszichoanalízise derített fényt arra, hogy ennél sokkal bonyolultabb az ember. A tudat csak a jéghegy csúcsa, a pszichés tartalmak túlnyomó része tudattalan tartomány, amely döntően meghatározza személyiségünket. A mélylélektan emberképének középpontjában éppen ezért a tudattalan áll. De honnan tudjuk egyáltalán, hogy van tudattalan? Freud megfogalmazásában a tudattalan egy pszichikus folyamat, amire a hatásaiból következtethetünk. Olyan tehát, mint a fekete lyuk, amely nem látható, ám hatása drámai módon tapasztalható. Nem tudunk róla semmit, de léte nyilvánvaló. A következőkben nemcsak Freud, hanem C. G. Jung és Szondi Lipót emberképével is megismerkedhetünk, összevetjük őket és megpróbálunk mérleget vonva saját álláspontot kialakítani.
Szimptómák
2. A tudattalan létét Freud a szimptómák feltárásával bizonyította. A szimptóma az elfojtás tünete, léte a tudattalanra utal. Az ösztönkésztetés az elfojtás következtében a tudattalanba kerül, és a felszínen megjelenik a szimptóma. A szimptómák megfejtésével Freud képes volt magyarázni a beszédben, írásban és cselekvésben történő elvétéseket, valamint az álmokat értelmezni (álomfejtés). Az álom ugyanis lényegében egy szimptóma.
3. Freud volt a szimbólumértelmezés elindítója is. (Azt, hogy az álomban szimbólumok vannak R. A. Scherner 1861-ben publikálta.) Az álomban bizonyos dolgokat, cselekvéseket, kapcsolatokat szimbólumok helyettesítenek, amiknek a jelentését az álmodó nem ismeri, de mégis használja. C. G. Jung kutatásai igazolták, mondja Freud, hogy a mitológia, a nyelv, a folklór ugyanazokat szimbólumokat használja, mint ami az álomban is megjelenik. Egy ősi lelki örökségről van tehát szó, folytatja Freud, amely a nyelv fölött helyezkedik el. Freud a szimptómák, az álom, a fantázia, és a mitológia szimbólumaiban elfojtott szexuális kívánságok vágyteljesülését látta. Ezen a ponton válik el Jung elgondolása mesterétől.
Szimbólumok
4. Silberer, C. G. Jung, és A. Maedler egyszerre kezdtek a szimbólumokkal foglalkozni és azoknak mélyebb értelmet tulajdonítani. A freudi szimbólum-értelmezést kitágítva úgy vélték, hogy az magának a tudattalannak az állapotára utal. Eszerint a szimbólumoknak van egy hermetikus-vallásos természetű értelmezése is. C. G. Jung ebből vezette le azt az álláspontját, hogy az alkimista szimbólumok az archetipikus szimbólumokból származnak. Jung szerint az álom szimbólumai nem tünetek, hanem állapotbeli üzenetek. A szimbólumok általános érvényűek és bennünk rejlenek az archetípusok megjelenési formái.
5. A lelki folyamatok Jungnál nem ok-okozati történések, mint Freudnál, hanem célra irányulóak. Jung szimbólumpszichológiáját Freud a tények átértelmezésének tartotta. Jung számára ugyanis a szimbólum tudatosuló transzcendens tartalom, vagyis egy megmagyarázhatatlan, ismeretlen és érthetetlen misztikus dolog kifejeződése. Valami olyannak, amit ugyan gondolunk, de még nem tudunk. Maga a szimbólumképzés libidóátalakítás, vagyis energiaátalakítás. A libidótöbbletből jön létre a mágia, a vallás, a rítusok, ceremóniák, mitológiák, és az Istenhit. Jung szerint az ösztönök mellett a szellem is aktív működő, méghozzá ugyanúgy, mint az ösztön, csak az nem testi, hanem lelki eredetű és jellegű tényező.
6. Freud szublimációját Jung az individuációval helyettesíti. Lényegében mindketten ebben látják, Freud a szublimációban, Jung az individuációban a kultúra létrejöttének feltételét, a humanizációt, a kiemelkedést az állatias létből. Jung hangsúlyozza, hogy a freudi tan fontos, ám érvénye csak az élet első felére korlátozódik, az egyén biológiai kiteljesedésének életidejére. Az élet második fele a kulturszférába való emelkedés ideje, ezt tárja fel az ő analitikus pszichológiája. Jung szerint a kulturális előrelépés tudatosodást jelent. Ez az individuáció.
Választások
7. Szondi Lipót szerint a tudattalan elsősorban a választások útján nyilvánul meg. Eszerint a sorsdöntő választások, mint a szerelemben, a foglalkozás választásában, sőt a betegség és a halálmód megválasztásában is az ember választásai nem tudatos elhatározás útján születnek, hanem ösztöncselekvések, tudattalan ösztönös döntéseink eredményei. Ez a tudattalan nem személyes, mint Freudnál, és nem is kollektív, mint Jungnál, hanem családi tudattalan. Erre a teóriára építi sorsanalízisét (Szondi-teszt), amelyben a genetikailag öröklődő hajlamok játszanak döntő szerepet.
8. Az adott öröklött és szociális helyzet adta körülmények lehetőségei közül szabadon választhatunk személyes létformát. Szondi sorstana tehát nem jelent determinációt, hanem a lehetőségek közötti szabad választások tana. Aki képtelen választani, mert ragaszkodik az ősök örökségéhez, az pszichés beteg lesz. Aki viszont legyőzi öröklött kényszereit az maga épít magának világot. (Szondi sors-felfogásához nagyon hasonló, de lényegét tekintve teljesen eltérő meggyőződésre jutottam filozófiai úton.) Mivel Freud és Jung nézete jól ismert, Szondi Lipóté viszont kevésbé, ezért röviden áttekintjük teóriáját.
Anankológia
9. Freud szerint az ember képes ösztönei elutasítására, éppen ettől ember. Az elutasításkor az ösztönkésztetés egy másik, jóváhagyott cselekvésben vezetődik le. Freud ezt nevezi szublimációnak, Szondi Lipót pedig az ösztönök szocializációjának és humanizációjának. Szondi anankológia teóriája (sorspszichológia) az ösztönök génikus eredetére épül. Az, hogy az ösztönöket a gének hordozzák nyilvánvaló, ám Szondi specifikus ösztöngéneket feltételez.
10. Szondi szerint a lelki betegségek oka az úgynevezett hitfunkció lebénulása. Ez C. G. Jung hatását sejteti, ám valójában Pierre Janet inspirálta a magyar tudóst. Janet határozottan elválasztotta az akaratot a hittől. Akarat alatt a lélek határozatokat hozó tevékenységét érti (megteszem vagy nem teszem meg), a hitfunkció pedig a jövőben bekövetkező dolgokra vonatkozik. Az énnek a jövőhöz való viszonyát Janet döntő fontosságúnak tartotta. Szondi elméletében a hitfunkció olyan én-funkció, amely az ideákat tartalmazza és ami által képesek vagyunk jövőt építeni, ugyanakkor a sorsunkkal is megbékülni.
11. Szondi Lipót szerint a halálfélelem és az ateizmus belsőleg összekapcsolódik. Erre a véleményem szerint téves megállapításra csak úgy juthatott, hogy mint mindenki, ő is magából indult ki. Sorstana, amely szerint a család mint sorsmeghatározó döntő tényező az egyén életében zsidó identitásából fakadt, hiszen a családi összetartás meghatározó jelentőségű az izraelita vallási hagyományban. Szondi Lipót, akit a Horthy-rendszer kezdetben támogatott, majd származása miatt eltiltott a publikálástól és megfosztotta állásától, végül átadta őt a németeknek, maga is hangsúlyozta, hogy sorsanalízisében (Szondi-teszt) a hitfunkció szerepe szorosan összefügg izraelita neveltetésével. Szondi szerint az én állandóan változik, úton van, fejlődik, illetve másokhoz hasonlóan ő is az ember hermafrodita létét mutatta ki, amely a gyerekkori biszexuális alapból a serdülőkorban esetlegesen válik valamely szexuális irányultsággá.
12. Szondi a családi tudattalannal igyekszik összekötni és ötvözni Freud személyes tudattalanját Jung kollektív tudattalanjával. A zsidó vallásban központi szerepe van a szülők tiszteletének, amely a múlt és így a nemzet tiszteletének és kultuszának forrása. A nemzetállam, a nemzeti gondolat, a nemzeti hagyományok tisztelete a zsidó vallás hatása a nem-zsidó népeknél, amiben a kereszténység mint a közvetítő közeg szerepel. Szondi meglátása szerint Káin és Ábel a két alapvető embertípust jelenít meg, amely örökletes úton kapott adottság. Szondi úgy látja, hogy az emberiség uralkodó alakja a Káin-típus, ezzel magyarázza azt, amit a kereszténység áteredő bűnnek, Freud pedig Ödipusz-komplexusnak nevez.
A tudattalan
13. "Tudattalannak nevezzük azt a pszichikus folyamatot, amelynek létezését feltételeznünk kell, mivel hatásából léte kikövetkeztethető, ám semmit nem tudunk róla" (Freud). A tudattalan magját képezik az ösztönök, majd ehhez társulnak az elfojtott tartalmak. A két rendszer a pubertáskorban különül el, állapítja meg Freud. A tudattalan legmélyebb rétegét C. G. Jung tárta fel, és kollektív tudattalannak nevezte el. Szondi e kettő közé, vagyis Freud személyes és Jung kollektív tudattalan rétege közé helyzete el saját, családi tudattalan fogalmát. A tudattalan elméleteket tehát a következőképpen foglalhatjuk össze:
- Személyes tudattalan, amely elfojtásokból áll, és ami a szimptómákban mutatkozik meg (Freud, pszichoanalízis).
- Kollektív tudattalan, amely az archetípusokból áll, és ami a szimbólumokban mutatkozik meg (C. G. Jung, analitikus pszichológia).
- Családi tudattalan, amely az ősök örökségéből áll, és ami a választásokban mutatkozik meg (Szondi, sorspszichológia).
14. Meg kell említenünk, hogy Adler az ember lényegét nem a tudattalanban látta, hanem hatalmi törekvéseiben. Ez azonban az ember személyiségfejlődésének csak egy szelete, ráadásul a mélylélektan szerint a hatalmi törekvés is a tudattalanból ered. Adler elgondolása szerint a személyiségfejlődés alapja nem az Ödipusz-komplexus, hanem a kisebbrendűségi érzés, szó szerint: kisebbértékűségi-érzés. Ennek kompenzálásaként mindenkivel szemben fölénybe akar kerülni az egyén, aminek az eszköze a hatalom, a mindentudás, a hasonlatossá válni Istenhez képzete.
Konklúzió
15. A pszichoanalízis emberképének központi lényege az individuális tudattalan, amely az emberi lélek legmélyebb alapja, erre épül egész emberi személyiségünk. Freud szerint a személyesen elfojtott tudattalan tartalmakra vezethető vissza minden pszichés betegség. Véleménye szerint az ember olyan ösztönlény, amely ha ösztöneit elfojtja, azok szimptómák formájában törnek a felszínre. Az ember azonban az elfojtott ösztönök szublimációjával képes kultúrát létrehozni. A szimptómák feloldása tehát nem ösztönkielégítéssel, hanem szublimációval érhető el pozitívan. A személyiségfejlődés útja tehát a szublimáció.
16. C. G. Jung emberképét a kollektív tudattalan alapozza meg. Az ösztönök mellett az archetípusok találhatóak a kollektív tudattalanban, mely utóbbiak a kultúra és szellemi képződések hatóerői. Az archetípusok szimbólumok által nyilvánulnak meg. A szimbólumképződés tehát a személyiségfejlődés motorja. A szimbólumképződés valójában vallásteremtés. A kulturális fejlődés tudatosodás, vagyis a freudi szublimáció helyett individuáció zajlik, humanizáció helyett tudatosodás. Ugyanakkor a személyiségfejlődés lényege a kollektivitás elhagyása, a saját individuális út megtalálása, kiemelkedés a tömegből.
17. Szondi Lipót sorspszichológiája szerint a tudattalan az ösztönök mellett az ősöktől örökölt kényszerűségek hordozója. Az ember feladata a személyiségfejlődés során egyre szabadabbá válni. A személyiségfejlődés lényege az öröklött családi kényszerek feltárása, és az így kapott lehetőségekből felépíteni egy saját személyes sorsot. Szondi elmélete tehát a családi tudattalanra épül. Ha a személyiségfejlődés megreked, akkor az ősök sorsa kényszerítő erejűvé válik, és így saját sors helyett a családi kényszersorsot fogja az illető leélni. Szondi emberképe szerint az egyén sorsa vagy kényszerű, vagy szabadon választott. Az úgynevezett Pontifex-én integrál és a túlvilágra transzcendentál.
18. Freud mindig a természettudomány talaján maradt, habár ezt tárgyának részben szellemi volta miatt egyesek kétségbe vonják, míg Jung és Szondi a misztikus filozófiák területére tévedtek emberképük kialakításakor. Freud emberképének struktúrája:
- tudatos
- tudatelőttes
- tudattalan
Jung ezt bővítette:
- lefelé a kollektív tudattalan
- felfelé pedig a mély-én, a Selbst fogalmával.
Szondi:
- lefelé a családi tudattalan
- felfelé a Pontifex-én fogalmát vezette be.
19. Mit ajánlanak az emberiség fejlődése tekintetében? Freud a rivalizálás legyőzését, és a kultúraképzést szublimációval, vagyis a szexuállibidó céljának a megváltoztatását. Jung az individuációt, vagyis az önmagunkká válást. Szondi a szeretet kiterjesztése melletti választást, amivel a kollektív emberszeretet útjára lépünk. Ezt valamiféle szellembe vetett hit által véli elérni. Ez azonban illúzió, már G. K. Chesterton is rámutatott arra, hogy szeretni csak konkrét embereket lehet. Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy Jung és Szondi Freud tanait árnyalják és kiegészítik, esetenként helyesbítik, de meg nem haladják.
20. Végezetül megállapíthatjuk, hogy az ember olyan ösztönlény, akit a tudattalanból feltörő ösztönök és elfojtások irányítanak, ám aki értelmével és szabad akaratával képes befolyásolni önmagát. Ez a személyiségfejlődés. Ösztöneink mutatkoznak meg a rosszban, például a haragban. Az ösztönök elfojtásával, majd az elfojtás szublimálásával kultúrát teremthetünk. Az ösztönök energiáit így a humanizációra fordíthatjuk, ezáltal fejlődik az emberiség. Ám vissza is fejlődhet, ha az ösztönök elszabadulnak például sportesemények (lásd focidrukkerek), vagy a népességet érő befolyásolás által. Az ösztönök hatalma alá került emberek könnyebben irányíthatóak. A másik legyőzése egy sportversenyen ösztönkielégítés, a személyiségfejlődésre fordítható energiák elpocsékolása. Amennyiben a sport nem verseny, hanem játék, akkor pozitív feltöltődés. Esterházy Péter lelkendezve számolt be barátjának egy focimeccsről:
- És ki ellen játszottatok? - kérdezte barátja.
- Nem tudom.
- Hihetetlen, és a végeredmény mi lett?
- Nem tudom, de nagyszerű játék volt!
21. A vallás mint elmélet filozófia, mint gyakorlat személyiségfejlesztő út. Egy ponton túl azonban elvetendő hiszen csak mankó. Az egyénnek önálló individuális személyiséggé fejlődve saját útját kell járnia. Ebből a szempontból az ateizmus is vallásként működik, az ateista társaságokra és szkeptikus körökre gondolok. Az önálló szellemiségű ember nem készen kapott csoportvéleményeket tesz magáévá, hanem maga teremt magának világot. Ennek útja a szabad filozófiai gondolkodás.
Irodalom
Sigmund Freud: Ösztönök és ösztönsorsok. Metapszichológiai írások. Filum, 1997.
C. G. Jung: Bevezetés a tudattalan pszichológiájába. Európa, 2000.
Szondi Lipót: Ember és sors. Három tanulmány. Kossuth, 1996.
Link
2018. szeptember 12.