Bevezetés
1. Hermann Hesse kapcsolata C. G. Junggal nemcsak külsődleges, nagyon is mélyreható. Három művében kifejezetten központi szerepet kapott Jung elméletének egy-egy szelete. A pusztai farkasban (Der Steppenwolf) az életközepi válság kérdése. A történet idején a főszereplő Harry Haller ötvenéves. Tulajdonképpen történetről nem is beszélhetünk, hiszen Haller bensőjében játszódnak az események.
2. A mű három részre osztható. Az első a feljegyzések közreadójának előszava, amely úgy mutatja be Hallert, amint a külvilág látja őt. A második rész Harry Haller feljegyzései, Haller nézete önmagáról. A második rész foglalja magába a harmadik részt, a pusztai farkas traktátusát, amely Haller tudattalanjának érzékelése Haller tudatos énjéről. A regény két része tehát hármat tartalmaz, és mivel a traktátus megbontja a másodikat, az utána következők negyedik részként értendő, ezért a mű magában foglalja a jungi tökéletesség négyességét.
3. A regénynek több értelmezési lehetősége van, maga Hesse nyilatkozott úgy, hogy "természetesen nem írhatom elő -és nem is kívánom előírni- az olvasónak, miként értse elbeszélésemet." XVI. Benedek pápa, aki Hermann Hesse rajongó, és akinek kedvenc könyve A pusztai farkas úgy látja, hogy a mű elővételezi azt, amit azután a hatvanas-hetvenes években társadalmi szinten átélhetett. Meglátása szerint Haller személyiségének fölbomlásáról szól a regény. "Az én magára öltése itt szétrombolását is jelenti (...), az ember maga semmisül meg. (...) Látnoki módon teszi megközelíthetővé az újkorban izolálódó és izolált emberek problematikáját." (Joseph Ratzinger: A Föld sója, 55. oldal, Szent István Társulat, 1997.) Nézetét maga Hesse cáfolja: "A pusztai farkas története (...) nem a halálhoz, a pusztuláshoz, hanem ellenkezőleg, a gyógyuláshoz vezet."
4. A hippi mozgalom bibliája volt a Der Steppenwolf, abban a polgári életforma kritikáját és a drogok, mint tudatnövelő szerek használatának kinyilvánítását látták. Ebben van igazság, ám Hesse kijelentette: "a Steppenwolf az a könyvem, amelyiket gyakrabban és alaposabban félreértették, mint bármely másikat." Műve a jungi individuáció megvalósulásának leírása, egy a polgári konvenciókat elutasító ötvenéves életközepi válságba jutott férfi esetében. Ám ennek felismerése után is többmegoldásos a történet. Mi most Jung tanításának nyomán haladva adunk egy megoldási javaslatot. Utunkat messze, az újkor hajnalán kezdjük.
A Búsképű lovag
5. Jung pszichológiáját az alkimisták tanából vezette le, amihez Cervantes ezoterikus műve is kapcsolódik, nem véletlen, hogy Nikolaus Harnoncourt alapvető filozofikus írásnak tekintette a Don Quijotét. Teljes bemutatása nem feladatunk, csupán arra szorítkozunk, ami kapcsolódik Hesse regényéhez. Az életközepi válság régebben az ötvenedik, manapság inkább a negyvenedik életév körül jelentkezik. Ez is eltolódott, akárcsak a kamaszkori érés. A nőknél a klimax következtében egészen más módon zajlik ez a jelenség, tehát férfiakról van szó, akik a válság hatására megváltoztatják életüket, gondolkodásukat, mentalitásukat. Don Quijote "életkora közel járt az ötvenhez" (I. 26. oldal), amikor látványosan megváltoztatta életét. Mozgatója Dulcinea del Toboso, akinek rejtélyes, isteni alakja elejtett mondatokban sejlik fel. Don Quijote egy Sancho Panzával folytatott beszélgetésben felfedi, hogy valódi neve Aldonza Lorenzo, és "én azt képzelem, hogy amit mondok [Dulcineáról] valóban úgy is van, maradéktalanul, s szépségét, mindenkit felülmúló tökéletességét olyannak festem képzeletemben, amilyennek óhajtom." (I. 270. oldal.) Egy olyan nőről van tehát szó, aki közvetíti a Jung és az alkimisták által oly fontosnak tartott női elvet, aki amint Don Quijote állítja "bennem küzd, és bennem győz, én benne élek s lélegzem, és tőle nyertem, életemet, létemet." (I. 347. oldal.)
6. A második kötetben folytatódik a beszélgetés. Don Quijote szerint "a kóbor lovag olyan imádott hölgye nélkül (...) mint az árnyék test nélkül." (II. 299. oldal.) Sancho Panza azonban felhívja a figyelmét, hogy Don Quijote soha nem is látta Dulcineát, sőt "nincs is a világon, hanem csupán fantom, a kegyelmed képzeletében fogamzott és született meg, kegyelmed maga ruházta fel kénye és kedve szerint a tökéletesség és szépség minden vonásával. (II. 299. oldal.) "Erről igen sokat lehetne mondani - válaszolt Don Quijote. Csak az Isten a tudója, van-e a világon Dulcinea vagy nincs, puszta fantom-e vagy sem; s ez nem is olyan tény, amiről szükséges volna az utolsó porcikáig bizonyosságot szerezni. Az én imádottam sem énbennem nem fogamzott, sem én nem szültem, de azért olyannak látom, amilyennek lennie kell, olyan úrhölgynek, aki egyesíti magában mindazt, amivel a világ leghíresebb hölgyévé válhat." (II. 299. oldal.) Cervantes itt a férfiben élő anima képről beszél.
7. Még egy dolgot kell megemlítenünk. Egyik kalandjukban egy ördögnek öltözött emberrel találkoztak, akit ők valódi ördögnek gondoltak. Ekkor említi Sancho Panza, hogy "ez az ördög kétségkívül igen becsületes ember és jó keresztény lehet, máskülönben nem esküdnék Istenre, meg igaz lelkére. Most látom csak, hogy a pokolban is lehetnek becsületes és derék emberek." (II. 321. oldal.) Ez az árnyékszemélyiség és a négyesség kérdését veti fel, amire még visszatérünk, most azonban ismét Hesse következzék, ám egy másik műve, amely a középkorban játszódik.
Narziss és Goldmund
8. A mű a lélektani típusok (extrovertált - introvertált) regényes ábrázolása. Goldmundnak két nő tetszett egyszerre. A fiatalabb és szebb utáni vágya döbbentette rá arra, mi a különbség sóvárgás és szerelem között. Mégis az idősebb volt az, aki teljesen hatalmába kerítette. "Annyira szerette, hogy szerelmében még érzéki vágya beteljesüléséről is lemondott. Megismerte és megszerette a lelkét", amely az ő lelkével volt rokon. "Fárasztó volt ez a szerelem, de csodálatos." (150-152. oldal.) Hesse később arra is rámutat, hogy az extrovertált ember számára ez a nézet csupán ostobaság.
9. Feltűnik Jung ellentét tana is. "Mintha minden lét a kettősségen, az ellentéteken nyugodna: vagy asszony, vagy férfi az ember, vagy csavargó vagy nyárspolgár, lehet értelmes vagy érzelmes, a be- és kilégzés, a férfiasság és nőiség, a szabadság és a rend, ösztön és szellem egy időben át nem élhető, az egyiknek mindig a másik az ára, és az egyik éppoly fontos és kívánatos, mint a másik!" (320. oldal.) Az ellentétek feloldhatatlannak tűnnek, míg végül kihuny a szellem és a testi vágy, egyvalami marad csupán, a női princípium, amely magához vesz a halálba, "újra meg újra róla beszélt, az Anyáról", a nőről, aki szül, és ezért borzalmas és szent a férfi számára. "Ő volt, az anya járt nálam, ölébe vett, megnyitotta mellem, és ujjával mélyen bordáim közé nyúlt, hogy szívemet megoldja. (...) Ő mindenhol jelen van. (...) Ő volt az élet, a szerelem, a gyönyör, a félelem is ő volt, meg az éhség, az ösztön. Most ő a halál, s mellembe vájja ujjait." (400-401. oldal.) A halálhoz jutva elérkezett az idő, hogy foglalkozzunk a sötét oldallal.
Demian
10. Hermann Hesse Demian című regénye a főszereplő Emil Sinclair ifjúságának története, a felnőtté válás személyiségfejlődése. A mű mélyebb értelme a jungi árnyékszemélyiség bemutatása. A könyv eredetileg Emil Sinclair álnéven jelent meg. Hesse egyetlen könyvet írt élete folyamán, Az Üveggyöngyjátékot. Összes többi írása ennek az előkészítése, amelyekben mindig önmagát adja. Eljött életében az a szerelem, amely "alapvetően befolyásolta az életemet" - írja Emil Sinclair. Beatricével (ahogyan elnevezte az ismeretlen lányt), "egyetlen szót sem váltottam, mégis ő hatott rám a legmélyebben. A képét állította elém, megnyitott előttem egy szentélyt, egy templomot, ahol imádkozhattam." (92. oldal.) A nemiség ebben a szent tűzben szellemiséggé és áhítattá dicsőült. "Nem az élvezet volt a célom, hanem a tisztaság, nem a boldogság, hanem a szépség." (93. oldal.)
11. Sinclair megfesti a lány képét, miközben úgy érzi öröktől fogva hozzá tartozik. A festmény többszöri próbálkozásra a valóságos lányból kiindulva a lelkében lakozó képpé alakult. A lánnyal, ha találkozott, felsejlett benne egy érzés: "Mi ketten már összekapcsolódtunk, de nem te, hanem a képed: része vagy sorsomnak." (97. oldal.) Később rádöbben, hogy Demian néz rá a vászonról. Foglaljuk össze: meglát egy lányt, akibe beleszeret, de nem keresi vele a közvetlen kapcsolatot. Önmagában kialakít róla egy képet, amely saját árnyékszemélyiségét tudatosítja, ezzel válik teljessé személyisége. "Lassacskán az az érzésem támadt, hogy az se nem Beatrice, se nem Demian - hanem én magam vagyok. A kép (...) kifejezte életem lényegét. A lelkem volt, a sorsom vagy a démonom. (...) Benne volt a sorsom dallama és ritmusa." (96-97. oldal.) Beatrice fiús anya, Demian nőies férfi, így lesz összekeverve férfi és nő. Mindenkinek van belső törvénye, azt kell megélnie, ha önmaga akar lenni. A társadalom nem élhet vele szemben elvárásokkal. Az egyént nem szabad szocializálni a fennálló rendbe, hanem a társadalomnak kell alakulnia az egyénekhez. Az emberek azonban néhány évig hőzöngenek, majd meghúzzák magukat és szolgálják az államot. Aki viszont valóban megéli saját sorsát, annak nincsenek társai, tökéletesen egyedül marad.
12. Demian külön életet élő személynek tűnik, ám a regényben előre haladva kibontakozik Sinclair árnyékszemélyiségének a képe: ő Demian. "Aki meg akar születni, annak egy világot kell szétrombolnia." (104. oldal). Személyiségfejlődésünkkel részt veszünk a világ soha nem szűnő megalkotásában. "Az Istent Abraxasnak hívják!" - mondja Demian. (104. oldal). Abraxas az ókorban a teljesség istene, aki az istenit és az ördögit egyesíti. Itt látható Jung és Cervantes kapcsolata Hesse művében. "Olyan jó az a tudat, hogy van bennünk valaki, aki mindent tud." (100. oldal.) Megjelenik a kollektív tudattalan, amely a későbbiek során egyre fontosabb szerepet kap.
13. Éva asszony Demian anyja, maga a női princípium, "szép és csábító, szép és megközelíthetetlen, démon és anya, sors és szerető (...) közelsége maga a szerelmi boldogság, tekintete maga a beteljesülés." (152. és 163. oldal.) Élete egyetlen értelme szerelme Éva asszony iránt., "de neki mindennap más arca volt. Néha biztosan éreztem, hogy nem is az asszony az, akit lényem vonzódva követ. Inkább lelkem jelképe ő, és még mélyebbre akar elvezetni önmagamba. Gyakran hallottam tőle olyan szavakat, amelyek mintha a tudatalattim válaszai lettek volna égető kérdéseimre." (174. oldal.) "Kezdtem sejteni, hogyan lehet a szerelmet állandóan és örökre birtokolni. (...) Minden, ami számomra fontos és sorsszerű volt, magára öltötte Éva asszony alakját, és az én gondolataim az övét." (175. oldal.) Ezen a ponton elérkeztünk utunk végére. Láttuk az összefüggést Jung és az alkimisták között, akiknek a világképe az ókorban gyökerezik, és ezzel az európai civilizációhoz kapcsolódik. Ezt jeleníti meg Hesse műveiben.
Harry Haller
14. Alaposan benne járunk már a történetben, Harry Haller (HH, mint Hermann Hesse) személyiségének feltérképezésében, amikor feltűnik a nő, Hermina. Neve a Hermann női megfelelője, Hesse animája, a férfiben lakozó női jelleg, tehát nem valós emberről van szó most sem, hanem a nőiség elvéről. Hajában virág, ami a szerelem ősi jelképe, továbbá az univerzum illetve a világmindenség eredetének szimbóluma. Egyszerre rendelkezik férfi és női jelleggel (porzó és bibe). "Nézz meg figyelmesen! Nem tűnt még fel, hogy néha olyan az arcom, mint egy fiúé?" (107. oldal.) "Azért tetszem neked és azért ragaszkodsz hozzám, mert tükör vagyok a számodra, a lelkem mélyén megértelek és válaszolok neked. (...) Az ellentétem vagy; mindaz, ami belőlem hiányzik, benned megvan." (108. oldal.) Mit gondolsz miért értettelek meg? - kérdi Hermina. "Mert olyan vagyok, mint te." (125. oldal.) Képtelen beletörődni az élet silányságába és durvaságába. Haller érti őt, mégis talány a számára, hisz Hermina játszi könnyedséggel mozog az életben, élvezi örömeit, és mégis szenved tőle. Haller viszont a nő számára érthetetlen, ám éppen ezért kiegészítik egymást. Hermina megtanítja, miként kell élvezni az élet adományait, míg Haller őt a szellem titkaiba avatja be, megtanítja gondolkodni. "Ezért vonzzuk egymást és vagyunk testvérek" - mondja a nő. (125. oldal.)
15. A testi szerelem is megjelenik Mária alakjában, aki Hermina ajándéka Haller számára, ám "Hermina volt a háttérben, ő rejtőzött Mária álarca mögött." (139. oldal.) Korábban Haller is abba a hibába esett, amibe a művelt férfiak oly gyakran, hogy csak az okos nőkhöz vonzódott. Mária által ismerte fel, hogy "a legokosabb, legműveltebb nő sem válaszol szellemiségemre, hanem szembeszegül vele." (141. oldal.) Nem a test és nem a szellem, hanem a lélek a legfontosabb; a lelki harmónia. A Mária adta boldogság azonban nem elégítheti ki az embert. Hermina Don Quijoténak nevezi Hallert, akárcsak önmagát. "Az élet, a valóság tévedett." (149. oldal.) Az igazság a szellemben lakozik, nem a valóságban - erről szól Cervantes műve. Egy nő vagy gürcöl és szegényen él, vagy felesége lesz egy pénzeszsáknak, vagy a testét árulja. Don Quijotéhez hasonlóan tökéletesen igazad van, mégis elpusztulsz, a világ kiokád magából, mert "egy dimenzióval gazdagabb vagy a kelleténél." (150. oldal.) Ám az időn túl ott az örökkévalóság. "Az örökkévalóság túl van időn és látszaton, az a mi honunk és hajlékunk, oda kívánkozik a szívünk, ezért vágyakozunk a halálra, pusztai farkas." (152. oldal.)
16. Hermina "tekintetéből - s nekem úgy tűnt föl, mintha ebben a tekintetben saját lelkem nézne rám - összeomlott a valóság, még iránta táplált érzéki vágyaim valósága is. Megigézve meredtünk egymásra, megigézve nézett rám (..) lelkem." (171. oldal.) Az anima. Haller árnyékszemélyiségét megjelenítő Pablo is "kioltotta a valóságot." (172. oldal.) "A másik valóság, amit keres, kizárólag önmagában létezik." (173. oldal.) Tegye le személyiségét és nézzen a tükörbe. Árnyékszemélyiség és anima, a két tényező, amely leginkább hat a személyiségre. Önmagunkhoz vezet (légy önmagad), a személyiség kiteljesedését szolgálják. Haller megismeri és felismeri, integrálja őket magába.
17. A pusztai farkas a hippi mozgalom bibliája, és mint ilyen kultúrtörténeti jelentőségű regény. Hesse (és Jung) ezáltal a 68-as diáklázadásokra is hatott. Ez a kor művészi alkotásaiban is tetten érhető, például a Pink Floyd - The Wall szerkezete Hessétől van kölcsönözve, legszembetűnőbb a mű végén megjelenő bírósági tárgyalás. A tükör Harry(Pink)-darabkákkal lett teli a gyermekkortól a felnőttig. Széthullott személyiségét újra összerakta; új formában. A folyamat számtalan variációban ismételhető, fejlesztve vele önmagunk személyiségét. Végül a tárgyalás az ügyész előtt, taláros emberektől körülvéve áll Haller. Az ítélet hasonló mint a The Wall-ban, büntetésként örök életre ítélik.
18. Harry Haller ismét készen áll végigélni lelke poklait, megsejtve a játék értelmét, a létezés fájdalmát. Megismerte önmagát, elkezdheti saját életét élni.
Hermann Hesse: A pusztai farkas. Balassi Kiadó, 1997.
Hermann Hesse: Demian. Tercium Kiadó, 1999.
Hermann Hesse: Narziss és Goldmund, Európa, 1977.
Miguel de Cervantes Saavedra: Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha. Madách Könyvkiadó, 1989.
Link
Magister Ludi
Hermann Hesse világnézete
2016. szeptember 8.