Freud a szerelemről

I. Előszó

1. Freud a szexuális ösztönből vezeti le a szerelmet, tehát nem szellemi megnyilvánulásnak, hanem egy testi jelenség lelki következményének tekinti. Nézőpontja materializmusából fakad. Akik a mély szerelmet lelki-szellemi folyamatnak tartják, azok sem tagadják, hogy van testi vonzata a dolognak, hiszen az anyag és a lélek kölcsönösen hatnak egymásra. A test megköti a lelket, míg a szellem uralkodni kíván az anyagon azért, hogy szabaddá válhasson a test kötöttségeitől. Ez a nézet messzemenően összeegyeztethető Freud elfojtás tanával.


II. Szexualitás

2. Freud az elfojtást kultúrateremtő erőként írja le, a művészi, vallási, tudományos, kulturális alkotások mind az elfojtott szexuális energiák szublimációjából születnek. Az elfojtás tehát szükséges és pozitív dolog Freud tanításában. Alapköve az Ödipusz-komplexus, amely a két nemnél különböző módon jön létre, ami anatómiai okokra vezethető vissza. A fiúgyermek kasztrációs félelme és a lánygyermek péniszirigysége más-más módon kapcsolódik az Ödipusz-komplexushoz. Mindez eltérő pszichikai képletet eredményez a férfinél és a nőnél, ami fontosabb mint a társadalom szocializációja a nemi szerepek kapcsán. Az anatómia sors - szögezi le Freud. Ez az anatómiai különbség adja a nők férfiakkal szembeni kisebbrendűségi, és a férfiak felsőbbrendűségi érzését a nőkkel szemben. A nők férfi-komplexusa és a férfiak anya-komplexusa messzeható következményekkel jár, például erre vezethető vissza a férfiak gyerekes viselkedése. Az anatómiai különbségek pszichikai kihatása magyarázza azt is, hogy a nőket ítéleteikben nem annyira a jogérzék, inkább a szenvedélyek vezetik, enyhébben vagy szigorúbban ítélik meg a dolgokat attól függően, hogy a szeretet vagy a gyűlölet uralkodik-e el rajtuk.

3. A neurózisok (prototípusuk a hisztéria) mindig az elfojtott szexualitás következményei. A neurotikusok az átlagnál nagyobb szexuális energiákkal rendelkeznek, ami az elfojtásban undorként, szégyenérzetként jelentkezik és neurotikus tünetekben vezetődik le. A neurotikus a normál embertől alig különbözik, ugyanattól a komplexustól betegszik meg, amelyet a normál ember fel tud dolgozni.

4. A nő mindig ragaszkodik ahhoz a férfihoz, aki életében először tudja betölteni a vágyát. Ez a ragaszkodás oly erős, hogy elszakíthatatlannak tűnik, akár az önsorsrontásig. Ebből a tényből származik egyes kultúrák azon törekvése, hogy a menyasszonynak mindenképpen szűznek kell lennie. Azonban van ennek egy hátulütője, ugyanis a szüzesség elvesztésének negatív élménye egy életre meggyűlölteti a férfit az adott nő szemében. Ezért ezekben a társadalmakban a második házasság mindig sikeresebb az elsőnél. Az ősi kultúrák tudtak erről, ezért kultikus szertartás keretében egy erre kijelölt személy, általában a pap vette el a lányok szüzességét. A középkori Európában ezt a feladatot a földesurak látták el az első éjszaka jogának intézménye keretében.

5. Nők esetében a kulturális tiltás a szexualitás terén frigiditáshoz vezet, ami nem más, mint lelki impotencia. Ilyenkor éppen egy tiltott szerelem képes feltörni a gátakat. Ugyanakkor a szexuális ösztön természetében van valami, ami nem kedvez a teljes kielégülésnek. Ez két tényezőből áll, az egyik az Ödipusz-komplexus felodása a vérfertőzés tilalmában. Ennek következtében a tárgy soha nem egyezik meg az eredetivel (anya, apa). Póttárgyról van tehát szó, amely soha nem azonos az őstárggyal. Innen az állandó tárgycsere, az igazi keresése, ami abszolút értelemben nincs. (C. G. Jung szerint azok a férfiak, akiknek gyermekkorukban az anyaszerepet több nő töltötte be, szerelmüket egyetlen nő soha nem tudja betölteni.)

6. A teljes kielégülés ellen ható másik tényező az, hogy a szexualitás megmaradt a maga állatias jellegében, ami ellentétes a kultúrával. Ezért a kultúra mindig elfojtja a szexualitást. Ám ahogy fentebb mondtuk, éppen ez az elfojtás a kultúra és a fejlődés motorja a szublimáció által. Ezért nem kerülhetjük el a tilalmakat és a szenvedést ha egyre magasabb kulturális szintre akarunk jutni. Freud nézete itt is megegyezik a katolikus egyház tanításával, amely a szexualitást isteni adománynak tartja, de olyan erőnek, amit ha szabadjára engednek, lerombolja a kultúrát.

Homoszexualitás

7. Freud szerint a heteroszexualitás egyáltalán nem magától értetődő dolog, ellenkezőleg, magyarázatra szoruló probléma. Az ember őseredeti androgün állapotának biológiai csírái ugyanis felismerhetőek. Tény az is, hogy az ember születésekor biszexuális, a végleges nemi elhelyezkedésről való döntés csak a pubertás idején történik meg. Sőt, a felnőtt heteroszexuálisok azonos nemű barátságaikban egyértelműen kimutathatók az elfojtott szexuális vonzalmak. A homoszexuálisok kivétel nélkül archaikus alkatok, lelki erőszerkezetük ezért kezdetleges, lényeges jellemvonásuk a nárcisztikus tárgyválasztás. A melegek partnerükben a női vonásokat, a leszbikusok a férfias vonásokat keresik. A homoszexualitás kialakulása esetleges, de mindig szerepet játszik benne az anya-komplexus.

8. A legújabb vizsgálatok igazolták, hogy az elfojtott homoszexualitás neurotikus tünete a homofóbia. Amíg a melegekkel szemben toleráns heteroszexuálisok semmilyen szexuális érdeklődést sem mutatnak azonos nemű társaik iránt, addig a harcosan meleg-ellenesek egyértelműen látens homoszexuálisok. A homoszexualitást megengedő társadalmakban láthatóan csak egy szintig, mintegy 5%-ig emelkedik a melegek aránya. Érdekes tény, hogy a homoszexualitás inkább kötődik a csoportléthez. Ez talán archaikus mivoltával magyarázható. A heteroszexualitás ezzel szemben individualista jelenség, határozottan a csoportképződés ellen hat (lásd a 12. pontot).


III. Szerelem

9. A szerelemnek Freud szerint is két fokozata van. Az esetek döntő többségében a szerelem semmi egyéb, mint a szexuális ösztön oldaláról jelentkező tárgymegszállás, amely az említett ösztön kielégülését veszi célba. Ennek megtörténte után a vágy kialszik, de az illető tudja hogy ez csak ideiglenes, és ez biztosítja a következő vágy megjelenéséig a szeretet megmaradását. Ez az alapja a szeretetkötődések megmaradásának. A továbbiakban Freud árnyalja mondandóját.

10. Az embert gyerekkori Ödipusz-komplexusa megtanítja arra, hogy szexuális vágyát elválassza érzelmeitől. Ezt nevezzük vérfertőzés tilalmának. Patológiás jelenség, ha ez az elválasztódás később egyáltalán nem tud összekapcsolódni. Ilyenkor a férfi olyan nőkért rajong, akik nem csábítják testi szerelemre, miközben szexuális vágyait csak olyanokkal képes kiélni, akiket nem szeret vagy egyenesen megvet. Az egészséges lelkű férfi képes összevegyíteni az éteri égi, és az érzéki földi szerelmet.

11. A szerelmet vizsgálva egyből szembeötlik a túlbecsülés, a kritikátlan magasztalás, a mindenki fölé helyezés jelensége. Ez az idealizálás azt jelzi, hogy a tárgy ugyanolyan elbánásban részesül mint az én, vagyis a szerelemben a nárcisztikus libidó átáramlik a tárgyra. A tárgy tehát a saját el nem ért énideál szerepét tölti be. Azokért az idealizált tulajdonságokért szereti, amiket ő nem tudott elérni.

12. A szerelem individuális, a többiek zavarják, ketten akarnak együtt lenni. Ez fontos ismertető jel, a szerelem a neurózishoz hasonlóan antiszociális, bomlasztóan hat a közösségre. "A szerelem alapja a közvetlen és a céljukban gátolt szexuális ösztönök egyidejű jelenléte, melyben a tárgy magára vonja a nárcisztikus énlibidó egy részét. Csak az énnek és a tárgynak van benne helye."

A mély szerelem

13. A mély szerelemben a szexuális ösztönök teljesen visszaszorítódnak, az én egyre kevesebb igényt támaszt, gyakorlatilag semmit nem vár, miközben a tárgy egyre nagyszerűbb és értékesebb lesz, végül teljesen eggyé válik az önszeretettel. Ebből fakad az önfeláldozás, a másikért való lemondás képessége. A tárgy teljesen felemészti az ént. A mély szerelemben mindig megjelenik az alázat, az önszeretet visszaszorul, átadja helyét a tárgy szeretetének. A lélek sérülése mindig bekövetkezik. A tárgy iránti elkötelezettség pszichológiailag megegyezik az elvont eszmék iránti elkötelezettséggel.

14. Az identifikálódás kétféle módon futhat ki a szerelem extrém formájában. Az egyik lehetőség, hogy az én magába vetíti a tárgyat. Az identifikálódáskor azután a tárgy feloldódik, majd az énben újra helyre áll - az én tehát megváltozik. Ekkor az ént a tárgy tulajdonságai gazdagítják, mivel az az énbe introjektálódik, megvalósul a személyiségfejlődés. A másik esetben viszont a tárgy az ént elnyomva túl-megszállja. Ilyenkor a mély szerelem rombol.

15. Freud szerint tartós kapcsolatot a szexuális ösztönök elfojtása hozhat létre, mert akkor lehetetlen a teljes kielégülés, míg szabadjára engedésekor célját elérve a vágy kisül és rendkívüli mértékben csökken. Ezt arra a nézetére építi, miszerint a szerelem a szexuális ösztön terméke. Ám azt még Freud is elismeri, hogy a mély szerelemben a testi kielégülés vágya csupán a háttérben lappang.

16. Azokban a kultúrákban, ahol megengedett a szabadszerelem, ott a lelki szükséglet inflálódik. A libidó felfokozásához ugyanis akadályok kellenek. Éppen azért állítanak minden korban tilalmakat önmaguk elé az emberek, hogy élvezni tudják a szerelmet. Azokban a korokban, ahol a szexualitás nem ütközik akadályokba, a szerelem értéktelenné, az élet pedig üressé válik. Ebben az összefüggésben állíthatjuk, mondja Freud, hogy az emberiség történetében a kereszténység és annak aszkézise az, amely a legmagasabb értékre emelte a szerelmet. A középkori katolikus papság volt az, amely az egekig emelte a szerelmet az elfojtás által, hiszen életüket szinte teljesen kitöltötte a libidinózus kísértések ellen folytatott küzdelem. A mély szerelem csak akkor képes létrejönni, ha a férfi kész lemondani testi vágyainak betöltéséről.


IV. Záró gondolatok

17. Az ember egyértelműen biszexuális hajlamú élőlény. Az egyén két szimmetrikus fél ötvöződésének felel meg, egy tisztán férfias és egy tisztán nőies részből áll, mások szerint mindkét fél hermafrodita. Ez a biológiai tény lelkileg nehezen ragadható meg, de minden ember láthatóan egyszerre férfias és nőies ösztönöket, igényeket és tulajdonságokat mutat. Freud szerint a léleknek nincs neme, azonban az anatómia meghatározza a psziché működését.

18. Az én a tudattalannak köszönhetően befelé határtalan, kifelé viszont egyértelműek a határai. Van azonban egy rendkívüli állapot, amikor ez megváltozik. A szerelem csúcspontján azzal fenyeget, hogy a határ az én és a tárgy között elmosódik. Az érzékelés ellenére a szerelmes azt állapítja meg, hogy én és te egyek vagyunk, sőt kész eszerint is viselkedni. A szerelmi viszony csúcspontján megszűnik az érdeklődés a külvilág iránt, a szerelmespár elég önmagának, még közös gyermekre sincs szükségük, hogy boldogok legyenek. Erósz célja az, hogy kettőből egy egészet hozzon létre.

19. Freud meglátása szerint az embert két erő irányítja: a szexualitás és az agresszió. Az előbbit életösztönnek, az utóbbit halálösztönnek nevezte. Öröm és szenvedés uralja életünk. A pszichoanalízis dualista rendszer tehát, amely szerint az életösztön szülte Isten, a halálösztön pedig a Gonosz képzetét. Az életösztönt Freud előszeretettel nevezte Erósznak. A kultúra számára az ösztönök legyőzésével, elfojtásával születő egységesítő erő. Az elfojtás ugyanakkor neurotizáló tényező. A természet nem várja tőlünk ösztöneink korlátozását, ő maga korlátoz minket azzal, hogy megöl bennünket. A kultúra fő feladata éppen az, hogy megvédjen minket a természettől. Ezért a kultúrát ki kell békíteni az emberiséggel. Freud elitista nézete szerint a tömeget irányítani kell, érzelmileg hozzákapcsolni a vezetőkhöz, így akár meggyőződésük ellenében is követni fogják a hatalmat. Éppen ezért a hatalmon lévőknek az igazságosságra kell törekedniük.

20. Freud az elfojtást nem, csupán a képmutatást kívánja felszámolni, azokat a túlszabályozásokat és korlátokat, amiket senki nem tart be csupán úgy tesznek, mintha betartanák. Az örömelv és a halálelv harcában látja az emberiség útját, amit bonyolít az egyén és a közösség összeütközése, a szabadság és kötöttség problémája.

21. Értékelésem szerint a szexualitás és a szerelem nincsenek oly feltétlen kapcsolatban egymással, ahogyan azt Freud állítja. A szexualitás a testhez kötött, a szerelem a lélekhez. Amennyiben feltételezzük, hogy a szellem létezhet test nélkül, akkor azt is feltételeznünk kell, hogy a szellem test nélküli létében a szexualitás megszűnik, a lelki érzelmek azonban érvényben maradnak. Freud a testi folyamatokhoz kötött lelki hatásokat tárgyalja, míg Jung a léleknek a testtől független tényezőit. Ezért nézete árnyaltabb és gazdagabb mesterénél.


Felhasznált irodalom

Sigmung Freud: A szexuális élet pszichológiája. Cserépfalvi, 1995.

Sigmund Freud: Tömegpszichológia. Cserépfalvi, 1995.

Sigmund Freud: Rossz közérzet a kultúrában. Kossuth Könyvkiadó, 1992.

Sigmund Freud: Egy illúzó jövője. Párbeszéd Kiadó, 1991.


Link

A második nem

Freud kultúra- és valláskritikája - ppt.

Einstein és Freud

Jung a szerelemről 

Freud a nőiségről

Szexualitás vagy szerelem?

Traktátus a szerelemről

A szerelem fenomenológiája


2016. március 4.