A Szent Grál




Előszó

1. A Grál-történet az Arthur-mondakör részeként vált az európai kultúra részévé. Előző munkámban Arthur személyét tárgyaltam abból a szempontból, hogy mi a valóságalapja a történetnek, létezett-e valójában Arthur a britek királya, majd a Grállal foglalkoztam (24-44. pont) hasonló megközelítésben. Kérdésem az volt, hogy van-e valamilyen valóságos előzménye a Grálnak? Vajon nem egy már létező dolog irodalmi megjelenítéséről van-e szó? A Grál eredetét keresve azt láttuk, hogy a történet az emberiség legősibb világképét közvetíti számunkra: a kőkori Ősanya kultuszát. A Grálnak azonban van egy másik olvasata is, amelyben nem az eredet, hanem az ehhez kapcsolódó üzenet válik láthatóvá. Ennek járunk most utána.


A Grál

2. Emma Jung szerint a Grál-történetben az Ozirisz mítosz él tovább. A megisteniesült fáraó (Ozirisz) belső részeit négy korsóban (a négy a teljesség jelképe) külön temették el. A korsókat fejek díszítették (Hórusz fiai). Ők gondoskodtak Ozirisz feltámadásáról. Később magát Oziriszt ábrázolták edényként emberfejű fedővel. Az edény tartalmazta isten szubsztanciáját, ami ősidőktől kezdve a vér volt, amely az élet hordozójának számított. A Grál Krisztus vérének tartóedénye volt, Robert de Boron-tól kezdve csak ekképpen értelmezték. Itt azután Emma Jung átmegy pszichológiai értelmezésbe azt állítva, hogy egy kollektív archetípus egymástól független megnyilvánulásáról van szó. Értékelésem szerint a dolog sokkal ősibb kultúrából ered és fejlődött több irányba. Az edény maga a nő ősi jelképe. Tárgyként egy eszmét, vagyis ősképet jelenít meg, az életadó Ősanya archetípusát, a bölcsesség forrását. Mindez természetesen nincs ellentétben Emma Jung álláspontjával, ami az archetipikus eredetet illeti, sőt megerősíti azt. Az, hogy a tál kehellyé alakult nyilvánvalóvá teszi a katolikus szentmisével való kapcsolatát, ahol a kehely Krisztus vérét tartalmazza. Ez mutatja egyrészt azt, hogy a Grál-történet miként vált keresztény történetté, másrészt azt, hogy a katolikus liturgia valami igen ősi kultusz megújított változatban.

3. Már Platón arról beszélt, hogy földi életünk a halál, és a halálban lesz az igazi élet. A kereszténység is börtönnek tartja a testet. Ebből kiindulva a perzsa Zoroaster nézeteit is felhasználva Mani azt állította, hogy az anyagi világ, az Univerzum börtön, az anyag által fogvatartott fényrészecskék börtöne. A Világegyetem a sötétség birodalma. A megváltás nem más, mint  a fényrészecskék kiszabadulása a gonosz anyag fogságából és újraegyesülésük a fény birodalmában. Ez volt a katharok (albigensek) elképzelése is a létről. Az albigensek földjén született és virágzott a trubadúr költészet. A magából fényt kibocsátó Grál kétségkívül kapcsolódik a kathar tanításhoz, de ez csak hatás és nem megegyezés. A kathar nézet ellen az egyház szellemi síkon az arisztotelizmussal válaszolt. Aquinói Tamás kijelentette: az anyag jó, mert Isten csak jót teremtett, miközben szabadságot is ad, amit akár a tőle való elfordulásra is felhasználhatunk, mert nem rabszolgákat akar, hanem társakat.

4. A Grál lényegében az elrejtett kincs története, a titkos tudásé, amelyet csak az arra hivatottak, a beavatottak találhatnak meg. Ezen a szálon kapcsolódik az alkímiához, amelynek tanítása szerint az anyag szellemi erőt tart fogva magában (katharok). Ennek kiszabadítására törekedtek az alkimisták. A halott anyagból életre kelteni a szellemet, ez a kiindulási pont. Az így keletkezett élet más, mint a fizikai élet, ahogyan Krisztus is feltámadása után új létrendbe került. Nem a halál utáni életről van szó tehát, hanem ebben az életben egy más dimenzióban való életről. Erről beszél a kereszténység is a feltámadás kapcsán, amikor azt állítja, hogy a halálból visszajövünk egy megújított e világba (lásd itt).

5. C. G. Jung alapján (Psychologie und Alchemie) most azt állítjuk, hogy az anyagban keresett szellem nem más, mint a tudattalan, amelynek a tartalmait a felszínre kell hozni, tudatosítani szükséges. Erről szól az alkímia. Jung szerint a középkorban az Arthur-mondakör és a Grál születése idején jutott el a nyugati ember az individuáció döntő pontjához, a mély-én (Selbst) kialakulásához. A kereszténység a tudatosulás előfeltétele volt az emberiség történetében egyszerűen azért, mert középpontjában a lélek és a szenvedés (passio) áll. Emma Jung szerint a lélek a női elem, tehát a kereszténység középpontjában a nőiség áll. "Anima naturaliter christiana" (Tertullianus). A lélek tudatosulása a trubadúr szerelmi költészetben manifesztálódott azáltal, hogy a valós nőben megnyilvánuló nőiséget keresték és tisztelték. Mindez vallásos jelleget öltött, amiben a kőkori Nagy Anya tisztelete éledt újjá. Aphrodité a tenger habjából született, a kelta Morgane tündért a tenger szülte, aki a túlvilág, tehát a tudattalan Úrnője. Őt idézi Mária a tengernek csillaga (Stella Maris). Ezek a lovagok megtalálták lelkük mélyén a női elvet, a mindent éltető női istenséget. A trubadúrköltészet ezáltal közvetíti számunkra az emberiség őskori tudását, az Ősanyáról, a női elvről, amely az élet forrása. Jung szerint a Grál ezt jelképezi, a lelket, amely a nőiséget hordozza.

6. A herakleoniták az istenséget női edényként ábrázolták. Az istenség tehát nő, amely ezért edényként ábrázolandó. A kereszténységre tért népek valamikor a 12. század elején jutottak arra a tudatszintre, hogy megértsék vallásuk lényegét, és a bennük megszülető mély-én üzenetét. A hivatalos egyház, mint hatalmi tényező mindig konzerválni igyekszik, ezért minden változást ellenez. Ám ha a jelentkező változás összhangban van a valósággal, akkor érvényre jut. Így öltött új formát a kereszténység a 12-13. században. Később a reformáció valójában semmi más nem volt, mint egy kísérlet az öntudatra ébredés megállítására és az infantilis lét visszaállítására. Ebben az értelemben a Grál-történet a kereszténység asszimilálódásának és mélyebb megértésének a folyamatát jelzi. C. G. Jung szerint ugyanez a helyzet az alkímia megjelenésével is. A Grál lényegében az istenségnek az emberiség által elképzelt legősibb vagyis legarchaikusabb archetipikus szimbóluma. Értékelésem szerint azzal, hogy a keresztény változatban a Grál Krisztus vérét őrizte nem egyszerűen meghaladta a korábbi történetet, hanem érvényre juttatta az ősi tanítást: Krisztus Isten Fia, de ez az Isten Anya. Nem megkeresztelték a régi tant, hanem a legősibb tudás magába fogadva hitelesítette a kereszténységet.

7. A Grál Wolframnál kő. C. G. Jung mutatott rá arra, hogy emögött egyes kövek isteni eredetének hite áll. Olyan kövekről van szó, amelyek az égből hulltak alá, tehát meteoritokról (a Mekka kő is az). Wolfram a Grál-történetét Kyot-tól vette át, aki Toledóban fedezte azt fel Flegetanis zsidó származású muszlim asztrológus arab nyelvű könyvében. Flegetanis valódi neve Thabit ben (ibn) Qurrah (826-901) híres misztikus, aki Bagdadban élt. Görög nyelvű gnosztikus iratokat fordított arab nyelvre. A provanszál Kyot kutatásai során felfedezett egy az Anjou családról szóló könyvet, benne azzal a történettel, amit Flegetanis is följegyzett. Wolfram szerint a Grált azok az angyalok hozták a földre és őrizték, akik az Isten és a Sátán harcában semlegesek maradtak, és akik a kételkedők csoportját képezik. Ez egyértelműen kathar elképzelés. Azokra az erőkre utal, amelyek az istenség eredeti egységét kívánják helyreállítani; az egyensúlyt az ellentétek között. Ők őrzik a Grált. A Grál-kő az az ékkő, amely Lucifer bukásakor annak koronájából kiesett és meteoritként a Földre zuhant. Azokat az angyalokat, akik Istennel nem szálltak szembe, de mellé sem álltak büntetésül a Földre száműzték, hogy őrizzék a tiszta (kathar) követ. Mármost az ellentétek egysége az istenképben megfeleltethető a mély-énnel. Guiot (Kyot), aki személyesen ismerte Rőtszakállú Frigyest, járt Jeruzsálemben és kapcsolatban állt a Templomos Lovagokkal is. A Templomos Lovagrend istenképe szintén az ellentétek egységén alapult.

8. A Grált csak az találhatja meg, aki erre kiválasztott, aki bűntelen és tiszta, vagyis akiben az individuáció során már kifejlődött a mély-én. A Grál jelöli ki a férfi számára, hogy ki után vágyakozzék szerelmesen. Amennyiben mást választ, akkor el fog pusztulni. A Grál irányítja tehát a férfi kapcsolatát az animával. A középkori lovagi szerelemben az anima az individuális kiteljesedést célozta egy adott nőhöz való személyes kapcsolat által. Ennek felel meg vallási síkon a Mária-kultusz egyház általi bevezetése. A nőiség tiszteletének elterjedését látjuk az egész nyugati világban. C. G. Jung pszichológiai magyarázata szerint a Grál-történet ugyanúgy az emberi individuációt segíti elő, mint a Krisztus-kép. Robert de Boron szerint Arthur Kerekasztala a Világ gömbölyűségére utal, tehát az egész Világot jelképezi. Előképe Nagy Károly asztala lehet, aki tizenkét pair-rel ült mellette, akárcsak Krisztus tanítványaival. Ezen az asztalon bolygók és csillagok voltak ábrázolva, tehát a Kozmoszt jelképezte.

9. Perceval (Parszifál) története a lovagi szerelem központi lelki céljára világít rá. A fiatal lány Blanchefleur leválasztja Percevalt az anyjáról, alakjában a nő jelenik meg, differenciálódik a női kép. A lovagi szerelemnek azonban épp az a lényege, hogy a férfi ezen a ponton túllépjen és a külső nő helyett a belső, a nőről levált tiszta anima-képet ismerje meg. Ha ez nem történik meg és rögzül a kivetítődés, akkor leáll az individuáció folyamata. Éppen ezért kell elhagynia Blanchefleurt, a belső anima-képet ugyanis nem ő, hanem a Grált hordozó lány jelképezi. Percevalt első nekifutásra kizárják a Grál világából, ám tudatos emberként születik meg a külvilág számára. Megérti az animának az individuációban játszott döntő szerepét. Perceval még nem kifejlett, az animához csak időszakosan kapcsolódó jellem. Kötődése még nem személyes, épp ezért van veszélyben, ugyanis a totális kivetítődéskor a projekció tárgyától való elszakadás végzetes. Ezért ha ilyenkor a szeretett nő elfordul a lovagtól, akkor az elveszti józan eszét, és a vadonba vonul őrjöngeni. Ellenben a szilárd és tartósan kötődő anima-úrnő kapcsolat bizonyítja a kifejlett individuációt. Ilyen Dante és Beatrice, Trisztán és Izolda, vagy Lancelot és Gueniévre esete. Ez az az állapot, amire a lovagi szerelem törekszik. Ekkor már különbség van a valós női alak, és az anima archetipikus képe között. Ez vezet a magasabb rendű belső teljességhez.

10. Emma Jung szerint az Arthur-mondakör civilizációs tanmeseként is értelmezhető. Arthur és lovagjai legyőzik a pogány állatiasságot, és kiterjesztik a keresztény kultúrát. Ebből a szemszögből nézve a Grál jelképezi a magasabb kultúrát, ami még azért nem érhető el, mert előbb önmagunk sötét oldalát kell legyőznünk. A Grál mint női jelkép arra utal, hogy a női elvnek a keresztény világban is érvényesülnie kell. Nem feledhetjük, hogy Ádám testét Isten a földből gyúrta, vagyis a Föld volt Ádám anyja. A patriarchális társadalmakban a férfiak arra törekszenek, hogy minél férfiasabbak legyenek, pontosabban arra, hogy megfeleljenek a társadalom által előírt férfiképnek. Ezzel azonban elnyomják saját női oldalukat, és éppen ezért rendelik maguk alá a női princípiumot. A trubadúrok éppen erre jönnek rá, és ezért válik számukra oly rendkívüli értékké a nő. Miközben férfiasságukat a harcban élték meg, az ehhez való erőt a nőből merítették, akit a távolból imádtak, ezzel védve meg a nőt önmaguktól. Gauvain kiszabadítja a varázsló fogságában lévő nőket. Ez az a pont, amit a valóságban nem sikerült elérni, ezért később a lovagi költészet feminizmusát a boszorkányüldözés váltotta fel. A nőből ördögöt csináltak, a reformáció pedig száműzte a közéletből, és a családba zárta a nőt, aminek a következménye a társadalom elidegenedése lett. Az újkori polgári társadalom felépítése abszolút férfi-alkotás, amely nem hozható szintézisbe a nő- és természetkultusszal. A férfi logosz és a női érzelemvilág áll itt egymással szemben. Ennek a következménye a természet kizsákmányolása. A lélek elvesztése mutatkozik meg a mechanikus-gépies gondolkodásban is.

11. Gauvain és egy lány csak egy sakk-készlet segítségével menekülhetnek meg. A sakk a teljesség játéka, ahol két ellenfél harcol: a fekete és a fehér, a figurákba leképezve az egész emberi társadalom felvonul. A döntően fontos, de valójában tehetetlen király mellett a korlátlan hatalmú királynő áll. A játék lényege az elmélyült gondolati összpontosítás. A sakk a lélek folyamatainak kivetítése egy játékba. A lélek halálán a tudattalanhoz fűződő kapcsolat teljes elvesztését értjük, amit az anya halála jelképez. A lélek ugyanis nőnemű; anima. Halála az istenkép halála. Szűz Mária valójában a lélek, az anima jelképe, aki Istent közvetíti. A ma embere azért vonzódik az autoriter rendszerekhez, mert elvesztette kapcsolatát a tudattalannal, lelke halott, ezért saját belső negatívumait kivetíti ellenségeire és démonizálja őket. Valójában értelmetlen harcot vív önmaga árnyékával.

12. A mágikus világszemléletben az én áll a középpontban, amely uralni akarja a természetfölötti erőket. A misztikus szemléletben az én visszahúzódik és engedi önmaguktól hatni a dolgokat. A mágikus szemlélet a gyenge én jele, éppen ezért szükséges hangsúlyoznia önmagát. Az egocentrikus emberre az a jellemző, hogy más emberek vagy helyzetek uralma alá kerül, önzése védekezés, a külső hatások ellen folytatott harc. A misztikus szemléletben az én már megszilárdult, ezért nyugodtan kapcsolódhat más dolgokhoz, azok nem veszélyeztetik identitását. A természeti vallásokra és az antik pogányságra a mágikus énközpontúság, míg a túlvilágra figyelő kereszténységre a misztikus beállítottság a jellemző. A nyugati civilizáció Nagy Károly óta túllépet a mágikus gondolkodáson. Erről az átlépésről szól a Grál-történet. C. G. Jung szerint az alkímia egyesíti az archaikus mágiát a szellemi misztikával.

13. A vár, ahonnan Gauvain kiszabadítja a nőket a tudattalan jelképe. Az ott tartózkodó nők azt jelzik, hogy az emberi lélek alapvetően női jellegű. Ennek oka az, hogy aki megszül bennünket valamint első gondozónk is nő. Ez azután matriarchális alapfeltevésként vetül ki: Anyaföld, Anyatermészet, szülőföld, Anyaszentegyház. Amennyiben sérül egy társadalom és a férfiakban eluralkodik a kisebbrendűségi érzés, akkor azt kompenzálva patriarchális, a nőket elnyomó civilizációt építenek ki. Ez deviancia. Mindez tükröződik a Grál-történetben is, de nemcsak ez, hanem az árnyékszemélyiség kérdése is, a bennünk lévő sötét integrálása a személyiségbe. A keresztény-tanban ez a kérdés a Krisztus-Antikrisztus ellentétpárban manifesztálódik. Egy alacsonyabb fokon a társadalom a benne lévő rosszat kivetíti ellenfeleire, azokban látja saját maga minden negatívumát. Az ellenfél legyőzése ezért civilizációs feladatnak tűnik, valójában a megrekedés állapota. Fejlődés nélkül csak vegetálás, majd elhalás következik. A Grál-történet arra tanít, hogy kérdéseket kell feltennünk ha fejlődni akarunk, és gondolkodás útján kell kikövetkeztetnünk az igazságot. Aki nem kérdez az lelki halottá válik.

14. A keresztes hadjáratokban a lovagokra mély benyomást tett a szerelem kérdésének a szexualitásra való leszűkítése a hárem intézményében. Ezek a férfiak a lovagi szerelemben az anima jelentette individuális probléma megoldásán dolgoztak, ezért durva visszalépés lett volna számukra a hárem, hiszen ők az anima kérdését egyetlen nővel való lelki jellegű kapcsolatban keresték. Ezt jelképezi a sakk a Grál-történetben. Perceval egy láthatatlan ellenféllel, a tudattalanban lévő animával sakkozik, de egymás után háromszor is mattot kap. Az anima tehát abszolút fölényben lévő legyőzhetetlen lény, aki parancsot adhat. A csillagokkal hímzett ruha az anima kozmikus mivoltát jelképezi, a kék palota a tizenkét csillaggal pedig a Kozmosz nőiségét. Mária a napba öltözött asszony kék ruhában tizenkét csillaggal az isteni Sophia (bölcsesség) anima alakja, aki megszüli az új (keresztény) világrendet. Ebből az elgondolásból született az Európai Unió jelképének számító lobogó ikonográfiája is.

15. A szarvas a másik központi jelkép. Az önmegújítás titkának ismerője: amikor megöregszik megeszik egy kígyót, amelynek mérgétől elveszti agancsát, ami azután újra kinő. Az anima mögött a férfinek fel kell ismernia a mély-ént. Az individuáció magasabb fokára lépve az anima összekeveredik, egybeforr a mély-énnel. A történet itt arra tanít, hogy csak akkor tehetjük azt amit akarunk, ha az érzelmek már nem befolyásolnak minket. Perceval elmulasztja feltenni a kérdést, ám amíg ezt meg nem teszi a Grált sem találhatja meg. Ez a lelki fejlődés jelképe. A kérdést csak akkor tudja feltenni, ha az individuáció egy magasabb fokán a tudatosodás már megtörtént. Erre a tudatosodásra a tudattalan készteti. A Vörös Lovag Perceval árnyképe, amit le kell győznie, hogy felnőtté válhasson, mert csak az válik nagykorúvá, aki képes önmagán uralkodnia. A Grál vára a tudattalan világa, ahol a kelyhet hordozó nő az anima, amely a tudattalan tartalmakat közvetíti a tudat számára.

16. Chretien története az első a Grálról, így ez a legautentikusabb, ám nincs befejezve. Az újabb változatok lépésről lépésre integrálják magukba a keresztény szemléletet, tehát értékelésem szerint nem a kereszténység integrálja a Grál-történetet, hanem az a kereszténységet, amelyre a legfőbb veszélyt a büszkeség, a Fénnyel, a Logosszal való gőgös azonosulás jelenti. Perceval ellenfele itt a Fehér Lovag, a fényes hős, aki ezt a büszkeséget (superbia), vagyis a kereszténység árnyékát testesíti meg. Percevalban ekkor tudatosul, hogy a szerelem által eltávolodott a világtól, és így megnyílt előtte a Grálhoz vezető út. Életének a szerelem új irányt adott; ez az életközépi válság pozitív megoldása. Az öszvéren lovagoló lány az anima, aki először negatív, veszélyt hozó, majd pozitív, segítő alakként jelenik meg. A világ meséiben a gonosz elől menekülő szerelmespárok lányalakjai, akiknek a megmenekülés köszönhető az animát jelképezik. Arról a szellemi megértésről van szó, amely a kollektív tudattalanból való kiemelkedést eredményezi.

17. Perceval egy olyan hídon kel át, amely csak a folyó közepéig tart, ha valaki odáig eljut, akkor átfordul, ezen a módon lehet átjutni a túloldalra. Emma Jung és Marie-Louise von Franz szerint mindez arra utal, hogy a kereszténység a tudattalannak csupán a világos oldalát engedi tudatosulni, az ellentétek átfordulásának lelki törvényét nem. A híd átfordulásakor azonban a sötét oldal manifesztálódik és rémületet okoz. Perceval tehát úgy jut át a túloldalra, hogy középtől a híd ugyanazon a részén halad, csak visszafelé. Első ránézésre ez regresszió, ám láthatóan előre visz. Itt valójában a modern embernek szóló üzenettel találkozunk, aki látszólag visszatér a pogány szemlélethez, ám a keresztény civilizáció évezredes hatása ezáltal nem semmisül meg, hanem gazdagodik. A 21. század feladata meghaladni a kereszténységet, és egy magasabb fokra lépni. A sakktábla újbóli felbukkanása a Mindenséget magába foglaló ellentétek harcára utal. A földöntúli gyönyörűségű lány itt Morgane tündért, vagyis a pogány természetistennőt jelképezi, aki útjában áll az öntudatra ébredésnek, ezzel szemben a Grált hordozó nő az anima öntudatra ébresztő hatását testesíti meg.

18. A Grált őrző király (Halászkirály) betegségét a jungi tan alapján az okozza, hogy a tudattalanban lévő, de a tudatosulásra már megérett tartalmakat a tudat elhárítja (elfojtás). Ádám és Éva eszik a tudás fájáról, vagyis az ő esetükben tudatosulnak a tudattalan tartalmak, és így öntudatra ébrednek, aminek a jele az, hogy észlelik meztelenségüket. A tudatosulás felelősséggel jár, ezért űzhetik ki őket a Paradicsomból. Ez mindannyiunk fejlődésének az útja amíg gyermekből felnőtté válunk, vagyis az individuációról szól Ádám és Éva története. Minden őstörténetben a belső lelki folyamat kivetítése valósul meg. Visszavágyás a boldog gyermekkorba. Perceval azonban nem evett a tudás fájáról, ezért várnia kell. A tudatosulás mindig megváltásként hat. A tudás a rádöbbenés megváltó megvilágosodása. Krisztust feltámadásakor a tanítványok először nem ismerik fel, ami az elfojtás jele. Később tudatosul, hogy kivel is találkoztak, és ez a hirtelen megvilágosodás megnyugvással, örömmel tölti el őket. A Biblia az emberiség belső, pszichológiai fejlődésének történetét írja le. A Grál-történetben a megváltás nem az örök körforgás, és nem is a hit által, hanem a tetteink által történik. Ez a katolicizmus tanítása, lényegében a mély-én megvalósulásáról van szó, az individuációról, amelynek archetipikus képe a kereszt. A tett amiről itt szó van a kérdésfeltevés, méghozzá a kényes kérdés feltevése, az őstudásra vonatkozó. Nemcsak az egyénről van tehát szó, hanem az egész emberiségről. A Grál-története az emberi fejlődés, a tudatosodás története, a Grál az ehhez vezető tudás jelképe, a mély-én kiteljesedésének eszköze.

19. Robert de Boron (+1212) azzal fejezi be művét, hogy amint a Nap keletről nyugatra tart, úgy az emberiség kiteljesedését a Nyugat tanai biztosítják. Joachim de Fiore (+1202) elképzelése szerint a világtörténelem három korszakból áll: az ószövetségi Atya-korszak, az újszövetségi Fiú-korszak, és végül a megvilágosodott Szentlélek-korszak. C. G. Jung Symbolik des Geistes munkájában ennek lélektani okaira mutat rá. Az ószövetségi korban az Istenre mint felnőttre, vagyis gyermekként tekintett az ember, más szóval az Isten megkérdőjelezhetetlen autoritás volt. Az Isten megtestesülésének hite az Isten ambivalenciájára való rádöbbenés eredménye. Az isteni egység ugyanis kettéhasadt Atyára és Fiúra, ezért Isten fiának archetipikus képe minden vallásban szenvedő alak, egy dráma főszereplője. Itt már az ember nem fogad el mindent ellenvetés nélkül, hanem ítéletet alkot és erkölcsi döntést hoz, ám mindig igazodik a fennálló autoritáshoz. Krisztus élete azonban a harmadik szakasz irányába mutat, ezért a keresztény népek lépéselőnybe kerültek. Nem másról, mint a felvilágosodásról van szó, vagyis az önállósodásról.

20. Az önállóság felelőssége azonban sokak számára rémisztő, ezért fennáll az első fokra való visszaesés veszélye. A visszaeső az úgynevezett illiberális embertípus, amelynek lelki regressziója az általános hanyatlás felé mutat. Azok azonban, akik meglépik a fejlődés említett lépcsőfokát, azok képesek lesznek levetni az autoritás gyámkodását, és létrehozni egy nyitott társadalmat. Az önállósodásban egyek a Grál-történet szerzői, a lovagi költészet szerzőivel és a katharokkal. Ennek az utolsó lépcsőfoknak a meglépése azonban pszichikailag igen nehéz, a nyugati világ immár évszázadok óta küszködik vele. Ennek a protestantizmus a legfőbb oka. Mivel a Szentírás nem tartalmazza a Szentháromság tanát, ezért annak a lélekben kellett előbb megszületnie ahhoz, hogy kifejezésre juthasson. A Biblia tehát egy értelmi munka terméke, ugyanakkor a pszichés folyamatok eredményeit tartalmazó tanítást Szenthagyománynak nevezzük. A protestáns egyházak éppen ez utóbbi létét tagadják, ám tagadják az értelem szerepét is, vagyis mindent a hit, más szóval az autoritás világába utalnak. Itt azonban az autoritás nem külső, hanem belső autoritás, tehát önmaga szellemének való alávetettségéről van szó, pontosabban fogalmazva az én-tudatukat alávetik a hitnek, és ezzel visszaesnek az első fokozatba. Ezt jelzi az Ószövetséghez való fordulásuk is.

21. Robert de Boron Grál-feldolgozásában a teljesség elvét, vagyis a Szentnégyességet is láthatóvá teszi. A párizsi Musée de Cluny-ben megtekinthető egy olyan triptichon, amely Máriát ábrázolja bensejében az Atyával, Fiúval, és a Szentlélekkel. Magában hordozza őket, mint a Grál a Szent Vért, amely tartalmazza a Szentháromság teljességét. Ez a kép lett azután teológiailag megfogalmazva Mária mennybevételének dogmájában, ahol a Szentháromság mellé kerül a nőiség, mint negyedik elv. Emlékezzünk arra, hogy azt mondtuk: Mária a mindenséget magába foglaló edényként van definiálva, ugyanakkor a Grál-edény az Ősanya jelképe. A legrégibb tan újrafogalmazásáról van tehát szó. Megjegyezzük, hogy amíg ez nem történt meg, addig Isten tökéletlenségét az Antikrisztus alakjával próbálták feloldani. A lélek jelképe a négyesség tökéletessége, ahol a negyedik elem nem egyszerűen egy a négy közül, hanem általa belépünk egy új dimenzióba, ahol az ősi Egy újjászületik a háromság egybeolvadása által.

22. A Kerekasztal Lovagjai egy nemzetközi közösséget alkotnak. A Grál megtalálásával evilági küldetésük véget ért. A német változatban szellemi közösségként amennyiben szükség van rá, beavatkoznak a világ folyásába. A francia változatban azonban nemcsak a világból vonulnak ki, hanem teljes mértékben feladják a kollektivitást, és megvalósítják az individualitást. A Grál-történet megoldó kulcsáról azonban még nem beszéltünk. Ez pedig megítélésem szerint nem más, mint Merlin személye.


Merlin

23. Krisztus megváltó tette után a Sátán megdühödött az emberiségre, amiért azok immár üdvözülhetnek, ezért úgy döntött, hogy megrontja őket, majd antitézisként elküldi közéjük az Antikrisztust. Egy Merlin nevű mélyen Istenfélő embert szemelt ki magának. Elsőként a feleségét hálózta be, aki azt tanácsolta neki, hogy vegye el férje javait, akkor majd megtagadja Istent. Így is tett, aminek a vége az lett, hogy Merlin megtudva kivel szövetkezett asszonya megölte őt, majd öngyilkosságot követett el. Három lánya közül a Sátán a legöregebbet az öngyilkosságba kergette, a legkisebbet szajhává tette, ám a középsővel nem bírt, mert az egy szent embertől tanult imával (szómágia) védte meg magát, így megőrizve szüzességét. Ám a legkisebb lány segítségével a Sátánnak sikerült közösülnie vele, aminek célja az Antikrisztus nemzése volt. A gyermek valóban megörökölte a Sátán képességeit, ám anyja imáival elérte, hogy a Sátán hatalma megszűnt a gyermek felett, ugyanakkor különleges képességei megmaradtak. Ő Merlin a varázsló Arthur király tanácsadója.

24. Merlin (Myrddhin - Moridunum) walesi bárd születési helye Caermarthan (Caer Marddhin = Merlin vára, városa). A valóban élő személy alakjára az Arthur-történet írói rávetítettek egy archetipikus képet. Úgy ábrázolják, mint aki egy személyben druida pap, bárd, és sámán, akinél az extázis mint őrület jelentkezik. Igen jellemző rá a látszólag ok nélküli nevetés, ám ez abból fakad, hogy érzékeli a dolgok közötti összefüggéseket, amik mások előtt rejtve maradnak. Ebből ered magányossága is, mert látja a tudattalan összefüggéseket, és ezért elszigetelődik a többi embertől, akik értetlenül állnak reakciói előtt. Éppen ezért él önként vállalt szegénységben egy erdő mélyén, ezért nem lehet visszacsábítani a világba semmilyen ajánlattal sem. Amikor pedig megöregszik a Fény hívására örökös hallgatásba vonul, akárcsak Aquinói Tamás.

25. Vivien (Viviane - Niniane - Nivienne - Nymenche) fiatal lány, akibe Merlin beleszeret, méghozzá olyannyira hogy lemond a testi szerelemről. Felismeri, de nem képes kikerülni a sorsát. A lány örökre magához láncolja azáltal, hogy a Merlintől tanult varázslattal körbehatárol egy erdőrészt, ahonnan ő ki-be járhat, ám Merlin soha többé nem képes elhagyni. Egy másik változat szerint Vivien nem más, mint a Tó tündére (Demoiselle du Lac) aki nem szereti Merlint , és ezért egy alkalommal elbűvöli, majd bezárja egy szurdokba vagy barlangba, ahonnan soha többé nem képes kiszabadulni. Merlin minden hatalmát egy tudatlan, ám elbűvölő és gyengéd lány kezébe helyezi. Tudatosan szolgáltatja ki magát, tudja mit bíz rá a lányra, és azt is tudja, mi fog bekövetkezni. Ezzel a tettével kilép a világból és visszavonul a mély-én magányába. Merlin mint a mély-én jelképe az anima által nyilvánul meg. A lány végül azért varázsolja el, mert megakarja őrizni a szüzességét. Emlékszünk? Merlin anyja is ezt akarta, tehát Merlin egy olyan nőbe szeret bele, aki olyan mint az anyja. Ebben a képben tehát az anya-anima kapcsolatról van szó. (Merlinről lásd még itt a 12. és 15 pontot.)

26. Merlin állandó témája a középkori íróknak, ám öntörvényű, minden autoritást megkérdőjelező személyisége szemet szúrt az egyháznak, végül az újkor hajnalán indexre tették. Alakját ezután az alkimisták fejlesztették tovább Mercuriusként, aki a belső ember, a mély-én megtestesítője. Rejtőzködő alak, az átváltozás irányítója, aki kapcsolatban áll a szerelem isteneivel, és ezért aki kapcsolatba kerül vele azt az őrületbe taszítja, vagy ő maga őrül meg. Merlin az emberben lévő tudattalant, és a természetben lévő Istent kutatja.

27. Merlin a mély-én jelképeként hol annak világos (Krisztus), hol pedig sötét (Antikrisztus) oldalát jeleníti meg. Tanácsadóként ott áll Arthur király és a Grál királya, valamint Perceval mögött. Alakjában az ellentétek feloldódnak. Merlin személye ad feleletet a Grál titkára azzal, hogy szarvason üget. A szarvasszimbólum (lásd a 15. pontot) ugyanis Kerunnus kelta istenségig vezethető vissza, akit sakktáblával (lásd a 11. és 14. pontot) ábrázoltak. Kerunnust feldarabolták, és egy lapos kerek edényben (a Grál és a nőiség jelképe) megfőztek, hogy megifjodva feltámadjon. Ez lényegében a kőkori Ősanya kultusznak a kelta hagyományban fennmaradt formája. Emma Jung szerint a Grál-történet megértése csak akkor vált lehetségessé, amikor a modern pszichológia feltárta az ember alapvető kettősségét: az ember egy tudatos, és egy tudattalan személyiségből tevődik össze.

28. Merlin a tudattalan tartalmak megismerésének képességére úgy tesz szert, hogy lemond az alkalmazkodásról és egyúttal a saját akaratáról is. Ezáltal vált képessé megsejteni dolgokat, ám egyúttal vállalnia kellett a kívülálló "nem normális" szerepét is. Amikor az akarat fontosságáról beszélnek az elemzők, akkor látszik a mélységes félreértés. Az emberek ugyanis nem értik mi az akarat, azt egy belső érzéssel azonosítják, ám ekkor nem azt teszik, amit akarnak, hanem amit az a belső érzés akar, amit az megkívántat velük. Ilyenkor azonban nem tudatosan cselekszenek, hanem a tudattalan irányítja őket. A feladat itt az lenne, hogy a tudat irányítson bennünket, mert csak akkor tesszük azt, amit valójában akarunk, és ez a szabadság. A Krisztus-történet is erről szól: "Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem ez a kehely. De ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te." (Mt. 26.39.) A tudatosodásról van szó, a mély-én kialakulásáról, a tudattalan tartalmaknak a tudatba való beemeléséről. Ez az üzenete Merlin történetének.


Utószó

29. A Szent Grál-története a kőkori Magna Mater kultuszának közvetítője a középkori keresztény Nyugat-Európa számára, ugyanakkor a mély-én kifejlődésének a tudatosodásnak pszichológiai tanítása, valamint a Nagy Anya archetípusának aktiválása, és a nőiségnek, mint az emberiség alapjellegének tanúja. A történet rejtett formában felismerhető több mesében is (például: Aranymadár), amelyekben a hős számára mindaddig elérhetetlen a kitűzött cél, amíg be nem járja a lelki fejlődés útját.

30. A Grál-történet, mint művészi alkotás közel áll korunkhoz, mert amíg a klasszikus (ábrázoló) művészet a tárgy belső lényegének igényesen megvalósított bemutatása, addig a posztmodern (megjelenítő) művészet a tudattalan tartalmak kivetítése. Erről van szó a Grál-történet esetében is.



Irodalom

Emma Jung, Marie-Louise von Franz: A Grál-legenda lélektani nézőpontból. Európa, 2002.

Robert de Boron: Merlin. A varázsló regénye. Kalligram, 2013.

A Szent Grál felkutatása. (Vulgáta-ciklus). L'Harmattan, 2017.

C. G Jung: Az alkímiai konjukció. Nyíregyháza, 1994.

C. G. Jung: Aión. Adalékok a mély-én jelképiségéhez. Akadémiai Kiadó, 1993.



2018. június 23.