Magna Mater




Magna Mater

1. A barlangrajzokat követően az első kultikus és egyben művészi alkotások amit az ember alkotott az a Nagy Anya szobrai az őskorban. Ezek jól láthatóan arra utalnak, hogy kezdetben egységes világnézet uralkodott az emberiség egészében. A Nagy Anya, mint Istennő jelenik meg a Willendorfi Vénusz (Ausztria), a Lespugue-i Vénusz (Franciaország), vagy a Mentoni Vénusz (Ausztrália) szobraiban egyaránt. Globális jelenségről van tehát szó, ami arra utal, hogy az ember alapjellegével állunk szemben.

2. A Magna Mater kultusza végig követhető az egész kőkorszakon át. Az emberiség leghosszabb korszakának tudása nem ment feledésbe, hatott a későbbi kultúrákra, felbukkant a Vesta-szüzek intézményétől egészen a ma is élő Mária-kultuszig. A jungiánus kultúraelmélet szerint egy archetípus áll a jelenség mögött, mindenesetre a matriarchális világ dominanciáját jelzi akkor is, ha a férfiak uralkodnak a nők felett. Meseelemzéseim is azt támasztják alá, hogy a patriarchális berendezkedés ellenhatás, védekezés a félelmetes Istennővel szemben. Még az iszlám világ mesekincsében is a színfalak mögött a nők uralkodnak a férfiakon, márpedig a mese a valóság pszichológiai megjelenítése.

3. Mindez arra utal, hogy az emberi faj lelki szerkezete, pszichológiai képe matriarchális, függetlenül az egyén biológiai nemétől. Az úgynevezett társadalmi nem adott esetben deformálhatja ezt, de lényegileg nem képes megváltoztatni az ember alapbeállítódását. Belső struktúráról van szó. Mindezt alátámasztja az a tény, hogy a férfi istenség másodlagos megjelenésű, és isteni rangját mindig anyjától az Istennőtől nyeri.

4. A barlangrajzok a vadászkultusz tanúi, ám ezeknek a barlangoknak a bejáratánál a Magna Mater szobrai voltak elhelyezve, ami mutatja központi szerepüket. Ezek a szobrok személytelenségükkel a nőiséget ábrázolják. Mindegyik edény jellegű, dominál bennük a kerek edény szimbolikája. A női edény központi része a has és a mellek együttese. A nőiségben megfogalmazódó termékenység-kultuszban egyszerre jelenik meg az ember előtti és az ember utáni, vagyis itt az örökkévaló képe is ábrázolva van. Ugyanakkor ez az edény nemcsak az ember, hanem a mindenség szülője, vagyis Teremtő Istennő. A Nagy Istennő edényként (korsóként) való ábrázolása, amelyből búzakalászok hajtanak ki, még a 3. században is elterjedt volt. Az edénykészítés eredetileg kizárólag női mesterség volt, akárcsak a szakrális szent edények felügyelete. Az agyagedények készítése mint női szakrális feladat utal a legősibb hitre, amely szerint az Istennő az élet teremtője. Ez jelenik meg a patriarchális Teremtőben is, aki agyagból gyúrta az első embert. A Teremtő tehát eredetileg Megszülő, vagyis nő.

5. Az Ősanya ábrázolására két típust alkalmaztak: alacsony molett, illetve magas karcsú testalkatút, aminek szimbolikus jelentősége van. A patriarchális korban a molett női alak elvesztette kultikus szerepét, és szexuális jelleget kapott. A molett nő mint a szexuális vágy beteljesítője a férfi anyakomplexusára utal. Neurotikus férfiakban vágy van a molett nők iránt, szexuális pózuk pedig az állatoknál is látható hátulról való közösülés, ami a személytelenség jele. Patriarchális beállítódású  egyéneknél a szexuális aktusban a férfi van felül és a nő alul, míg a matriarchális tudatúak a fordított helyzetet részesítik előnyben. Az adott társadalom jellege határozza meg azt, hogy melyik mód a domináns. A Nagy Anya szobrok azonban soha nem a férfiak szexuális ízlését jelenítik meg, hanem a termékenység-kultuszt.

6. Az újszülöttet tartó anya azt jelképezi, hogy a nőiség elfogadta a gyermeket, és a férfit. A Nagy Anya szimbóluma a szék (trónszék), amelynek elődje a hegy, amely mindig a nőiség, a Nagy Anya trónja. Archaikus formában a hegy maga a Hegyanya, a Nagy Istennő, a Hegyi Asszony. Keleten ez egészen sokáig fennmaradt (ha a hegy nem megy Mohamedhez, akkor Mohamed megy a hegyhez). A patriarchális korban a "magáévá teszi" kifejezés a szexuális aktusra utal, amelyben a férfi saját tulajdonává teszi a nőt. Ennek az alapvető tévedésnek a hátterében egy ősi rituálé húzódik meg. A matriarchális korban ugyanis a férfi csak úgy vehetett tulajdonába egy földbirtokot, ha az addig birtokos család nőtagja ölébe vette és fiává fogadta. Ezzel a nőjogú család tagja lett, így a föld a nemzetség tulajdonában maradt. A szertartásban a nő, mint élő trónszék szerepelt, amelynek szimbolikája ma is megjelenik a trónszékben. Akkor válik a trónörökös királlyá, ha trónra ültetik, amelynek ne feledjük, mint minden széknek, ahogy a nőnek is karja, lába és háta van.

7. Az őskor legkorábbi szent helye az a terület volt, ahol a nők szültek. Ez a Nagy Istennő székhelyének számított, ahonnan a férfiak ki voltak zárva. A szülés szent helyére a férfiak nem léphettek be, tiltott zóna volt a számukra. Az eső ugyanakkor férfiszimbólum, amely megtermékenyíti a Föld-Istennőt, ám az ég ahonnan aláhull a Nagy Anya szimbóluma, tehát az esőt a nő szüli. Mindez azt jelzi, hogy a Kozmosz női jellegű. A barlang és a ház is nőszimbólum, amely befogad és védelmez. A hal, amelyet Krisztus-szimbólumként tartanak számon eredetileg a termékenység-istennők, a vizek és tengerek istennőjének jelképe. Ezért Mária a tengernek csillaga, mint Magna Mater szüli a férfi Istent. A mell az élet szimbóluma a mellverés a gyászé. Az amazonok fedetlen melle szakrális jelentésű volt, az élet körforgására utalt. Az életadó nőiség szimbóluma az edény, ám az urna is edényalakú. Az Élet Anyja egyben mindig a Halál Istennője is, minden belőle fakad és belé tér vissza. A Nagy Anya az élet és halál Úrnője. Beavatottai mindig kopaszra vannak borotválva Ízisz papjaitól kezdve a tonzúrás katolikus szerzetesekig.

8. A Nagy Anya képe felbomlik Jóságos Anya (Sophia), és Rettenetes Anya (például Medusa) kettősére. A két oldal együttes ábrázolása a Magna Mater képe (például Ízisz). A nőiség negatív oldala a Rettenetes Anya maga a föld. Amint azt a Jégkirálynő meséjében is láthatjuk a halálistennő lenyűgözően gyönyörű, amiben a germán népek halálvágya mutatkozik meg (lásd még: valkűrök). A mesék boszorkányai kővé változtatják áldozataikat, ami a halál jelképe (hullamerevség). De kővé változtat a Medusa tekintete is, aki a Rettenetes Anya, a Halálistennő jelképe. Kígyóalakja a negatív kisugárzás szimbóluma. A Gorgó a Halál Anyja.




9. Az anyaméh pozitív nőiségének archetipikus képe a szájként ábrázolt vagina, ezért tulajdonítunk ajkakat a női nemi szervnek. A valódi száj felső méhként a szavak, tehát a Logosz születési helye. A nőiség pusztító oldalának párhuzamos jelképe a fogakkal teli száj, ilyenkor fogakkal ábrázolják a vaginát. Afrikai és azték ábrázolásokon az Anya kasztrálóként lép fel. A fogak a nőben lévő férfias vonást jelenítik meg, ami a Rettenetes Anyában mutatkozik meg. Egyiptomban is az ajak a női, a fogak a férfi elv szimbólumai. A gyönyörű csábító nőalakok, akik deréktól lefelé állati alakot öltenek, a Rettenetes Anya képei. A pénisz szájba vételéről a nők esetében Freud adott magyarázatot (az anyamell csecsemőkori szopásának pszichikusan átalakított formája). Arra a kérdésre pedig, hogy a férfiak egy része miért kívánja a nő szájába helyezni péniszét az előzőek alapján úgy vélem a válasz az, hogy az ilyen férfiak a Rettenetes Anya archetipikus vonzásának hatása alá kerülnek.

10. A szexualitás és a táplálkozás szimbolikája megegyezik, ami a nyelvben is világosan tetten érhető, gondoljunk csak a "nemi éhség" kifejezésre. Maga a mágia is eredetileg a nők irányítása alatt állt, és mint ételmágiaként kezdődött, majd termékenységi mágiából alakult át szerelmi mágiává. Ezért mondjuk, hogy elbűvöli, elcsábítja a szerelmes párját. Ami a homoszexualitást illeti, abban a Rettenetes Anya képe jelenik meg, magába foglalva mindkét nemet. Jól látható, hogy azok a kultúrák, amelyek nem képesek a sötét oldalt integrálni, és ezért nem érik el a teljességet, a homoszexualitást sem tudják feldolgozni, és megérteni azt hogy abban az emberi teljesség ősi motívuma jelenik meg.

11. A Kelet a születés a Jó Anya, a Nyugat a halál a Rettenetes Anya szimbóluma. A germán mitológiában Hel az alvilág Istennője, a Földet körbefogó Midgard kígyónak és a pusztító Fenfir farkasnak a testvére. A férfi ősrettegése a nőtől a kasztrációs félelemre vezethető vissza. A Rettenetes Anyában egyesül a termékenység, halál, szexualitás, és a varázslás. A patriarchális intézmények felülírják a matriarchális berendezkedést. A külső ügyeket a férfiak irányítják, míg a belsőket a nők. Ez az eredeti viszonyokra utal, amikor a férfiak a Nőistenség szolgái voltak, mint harcosok. Itt lép be a történetbe az európai középkor lovagi kultúrája, amelyben a lovag szabadon választott hölgyét Istenként szolgálta. Eközben az azték emberáldozatok mögött a maszkulin tudatosság rettegése állt méghozzá attól, hogy a tudattalan sötét nőisége el fogja nyelni. Ez a rettegés jelenik meg a 21. századi jobboldali ideológiákban is.

12. A matriarchális világban akkor kezdődött a nap, amikor leszállt az éj. A patriarchális vallások liturgiája is ehhez az elvhez igazodik. Ahol a reggel válik fontossá, mert az a Nap születése, ott éjféltől kezdődik a következő nap. Az égbolt ugyanis nőnemű, fiai az égitestek, így a Nap is. A Kozmosz nőnemű uterus, Anyja minden anyagi létezőnek. Az éj királynője Hel, a Tejút pedig Hel útja (Hilda útja). A Világmindenség fekete-fehér Nőisten (Jó Anya - Rettenetes Anya). Ez a Nagy Anya teljessége. A Magna Mater tehát élet és halál Úrnője. Ő a Mindenható.




A nő élménye önmagáról

13. Arra a kérdésre, hogy milyen módon látják magukat a nők és a férfiak őket azt válaszolhatjuk, hogy itt is igaz az, hogy mindig magunkból indulunk ki. Sőt ez hatványozottan így van, ha a másik nemről mondunk véleményt méghozzá azért, mert a saját pszichénk ellenkező nemű elemeit (férfiaknál az anima, nőknél az animus) a másik nem valóságaként éljük meg. Az emberi lény kontraszexuális struktúrája (hermafrodita minősége) teszi lehetővé az ellenkező nem belső megélését. A férfiak animája nem képzelgés, nem önmaguk kivetítése, hanem a nőiség hiteles megtapasztalása egyszerűen azért, mert egy archetípus a Magna Mater valós képéről van szó. Az ok egyszerű: a Kozmosz legalábbis pszichológiai szempontból női jellegű. Ugyanezért bizonytalan a nők férfiképe, ami egyben pszichológiai magyarázatot ad arra, hogy a nők miért nem értik meg a férfiakat. A férfi legfőbb törekvése a nő megértése, míg a nő legfőbb törekvése önmaga megértése.




14. A nőiségnek két alapvető jellege van:

- elemi (anyaság, születés, halál, változatlanság)
- átalakító (dinamizmus, függetlenség, fejlődő személyiség, változás)

Azok a nők, akikben az elemi jelleg uralkodik, párjukban nem egy bizonyos férfit, hanem a férfit látják. Patriarchális viszonyok között az ilyen nő a férfiben az apát látja, aki gyermeket nemz, biztonságot nyújt anyagilag, és egyúttal társadalmi rangot is ad. Az a nő, akiben az átalakító jelleg dominál a fejlődés magasabb szintjén áll, meghaladva az előző világképet. Az ilyen nő már társában egyedi személyt lát, és így képes a valódi együttélésre. Ez a fejlődés látható a nyugati kultúrában, éppen ezért válhatott a férfiak számára az anima a végzet erejévé.

15. A nők saját átalakító jellegüket természetes folyamatként élik meg, miközben a férfiakra ez isteni benyomást tesz. A különbözőségnek pszichobiológiai okai vannak, a nemi különbözőségek egészen más fejlődést vonnak maguk után különböző pszichés következményekkel. A társadalmi nem pszichológiai szemszögből abban nyilvánul meg, hogy a patriarchális kultúrájú civilizációkban, mint amilyen a jelenlegi is, a nők is férfias tudattal rendelkeznek. Matriarchális társadalmakban viszont a a férfiakban nőies tudat alakul ki.

16. A nő átéli saját átalakító jellegét, miközben igyekszik megérteni önmagát. Az élet forrásaként tekint magára, ahol a férfi mint idegen jelenik meg, aki elrabolja a lányát (anyós affektus). Ugyanakkor ő szüli a férfit, aki férjként is a gyermeke marad, akire csak a termékenység biztosítása miatt van szükség. Azonban a férfi megszülésével a nő csodát tesz, életet ad valaminek, ami más mint ő, ami az ő ellentéte. Másságával kiegészíti őt. Egy más minőséget szül, amely megtermékenyíti a nőt. A nő így megtapasztalja, hogy képes saját természete átalakításával szellemet, fényt, isteni halhatatlanságot teremteni. A nő, aki fiút szül biztosítja az új termékenységet, az élet biztosítékát. A nő meggyőződése, hogy ő a szellemi növekedés igazi táptalaja, ezért csupán önmaga változatának tekinti a férfit. Azért szüli, hogy majd egy új szülésben hozza ismét világra, miközben ő maga változatlan marad. A férfi ezért mindig szolgája marad a nőnek. A férfi számára a nő tisztelete lehetőséget biztosít arra, hogy a Magna Mater átváltoztató és újraszülő hatalma által megtapasztalja önmagát a Nagy Anya fiaként, vagyis az Istennő fiaként.

Sophia

17. Az anya és lánya kettőseként megjelenő Nagy Istennő szellemi egésszé, Sophiává válik. Ez azt jelenti, hogy nemcsak az anyag, a föld Ő, hanem a szellem is Ő. A női bölcsesség fényessége legyőzi önnön sötétségét. Erről ír Dante is. Az edény szimbolikája mint a szellemi átalakulás helye. Ez a matriarchális szimbolika jelenik meg az utolsó vacsora kelyhében, vagyis a Szent Grálban. Az anyaméh magzatvize az élet vize, amelybe alámerülve születünk meg, ami a keresztségben is megmutatkozik. A keresztelőkút az átalakulás, az újjászületés edénye. A Szentlélek galambszimbóluma nem más, mint a Magna Mater jelképe. Az edény azonban nemcsak befogadó-átalakító, hanem táplálja azt, ami átalakul és újjászületik. Ezért az edény maga a Sophia vagyis a Szentlélek. A nőiségnek ez a legmagasabb szintje.

A teljesség Istennője

18. Nem is annyira a Madonna képek által maradt fenn ez az elképzelés, hanem egy másik keresztény ábrázolásban látható a Nagy Anya képe: Szent Anna a szűzzel és a gyermekkel. Szent Anna a kulcs, akinek lánya Mária, aki fiút szült. Az Örök Nőiség jelenik meg itt. A Nagy Istennő Szent Anna a Magna Mater, a női Selbst (mély-én) megtestesülése.





Irodalom

Erich Neumann: A Nagy Anya. A Magna Mater archetípusa a jungi pszichológiában. Ursus Libris, 2005.

Erich Neumann: A tudat eredettörténete. Zürich, 1949.

C. G. Jung: Aión. Adalékok a mély-én jelképiségéhez. Akadémiai Kiadó, 1993.



2018. július 12.