Bevezető
1. Munkámban Reinmar von Brennenberg mondáját mutatom be, feltárjuk mi benne a valóságos momentum, végül megkísérlem főmotívumát az európai kultúrtörténetben elhelyezni.
A Brennenbergi (első monda)
2. Reinnmar von Brennenberg az osztrák herceg feleségét választotta hölgyéül. Bécsben töltve minden idejét megbabonázva bámulta a hercegnőt, miközben dalokat szerzett és énekelt magasztalására: nem él szebb nő a földön, hacsak a francia király felesége nem; e két hölggyel senki nem ér föl. Meghallván ezt a hercegnő, magához hívatta a lovagot és így szólt hozzá: "Ó legkedvesebb szolgám, Brennenbergi, te, komoly-e vagy csak tréfa, hogy így megénekelsz?" Ő így felelt: "Tréfa nélkül szólok, és szívemben te vagy a földön a legszebb. Beszélnek ugyan a francia királyné szépségéről, de én azt nem hihetem." A hercegnő azonban arra kérte, hogy az ő költségén utazzon Párizsba, "nézd meg a királynét, és lásd, melyik kettőnk közül a szebbik." Reinmar nem örül a kérésnek, mert "ha azzal jönnék vissza, amit nem szívesen hallasz, nehéz volna a szívem; ha viszont jó hírt hozok neked, hogy majd örvendezel, az nekem is kedvemre volna, azért nekivágok az útnak." "Eridj hát" - szólt a hercegnő.
Párizs
3. Reinmar nőknek való holmikkal bőségesen megrakodva érkezett Párizsba, ahol a királyi vár melletti fogadóban szállt meg. Itt a fogadósnak feltárta jövetele okát, és tanácsot kért, miként juthatna a királyné színe elé. "Állj csak oda, ahol a templomba szokott járni, akkor bizonyosan meg fogod látni." Reinmar ekkor nőnek öltözött, és árukészletével kiült a várkapu elé kereskedőné módjára árusítani a selymet, orsót, szép öveket, csatokat, fésűt. Hamarosan tizenkét szűz kíséretében jön a királyné, ajka ég mint a tűz! "Isten hozott kereskedőné, mi szépet árulsz?" Eléjük rakta áruit, és kérte vásároljanak, a lányok pedig késő estig válogattak, amikor így szólt a királyné: "A kereskedőné itt rekedt a várkapu előtt; engedjétek be ma nálunk maradhat." Közös asztalnál vacsoráztak, aminek befejeztével a királyné ezzel a kérdéssel fordult hozzá: "Ki mellett akarsz hálni?" A kereskedőnének öltözött lovag igen kényelmetlenül érezte magát, szívesebben lett volna otthon: "inkább magamban feküdnék, ha megengeded." A királyné azonban nem engedi, hanem illő vendéglátásban óhajtja részesíteni, ezért úgy rendelkezik, hogy a legkisebb szűzzel aludjon. A kereskedőné így a gyönyörű szűz mellett feküdt egész éjszaka. Tizenhárom napig árult a várban, és minden éjjel egy másik szűz mellett hált, ám nem derült ki, hogy férfi. Az utolsó éjjel a királyné maga mellé kívánta fektetni. Megijedt erre Reinmar, hogy ez már sok, nem bírja majd megfékezni magát, és menten halál fia lesz. Este ezért kiszökött a fogadóba, visszaöltözött lovagi ruhájába, és megállás nélkül Bécsig vágtatott.
Bécs
4. Hölgye azonnal kikérdezte, és lovagja elmesélte útja történetét, csak a kérdésről hallgatott, arról amiért küldték. A hercegnő azonban türelmetlen kíváncsisággal fordult hozzá: "De mondd meg most már, ki a szebbik kettőnk közül?" - "Úrnőm, szavamra, szép ő, mint senki más, soha nem láttam még szebb nőt e földön; tündöklő fény áradt a tekintetéből (...) szépségétől rendkívüli erő sugárzott rám." - "Jaj, Brennenbergi, ha jobban tetszik neked, mint én, legyél akkor az ő szolgája!" - "Nem nemes hölgy, nem ezt mondom; az én szívemnek te vagy a legszebb (...) de utánad a királyné a legszebb nő, akit e világon valaha láttam."
A Brennenbergi (második monda)
5. Brennenbergi már sokadjára énekelt szíve szép hölgyéhez, amikor megtudva ezt a férj, elfogatta és azonnal kivégeztette a lovagot. Szívét kivágatta, megfőzette és feltálaltatta feleségének, aki mit sem tudva megette, és igencsak ízlett neki. Meg is kérdezte mi volt ez a finom étel. "A Brennenbergi szíve" - hangzott a válasz. A hölgy ezt hallva ivott rá még egy utolsót, majd soha többé nem vett ételt magához. Bezárkózva szobájába így imádkozott a Mennyei Királynőhöz: "Örökké sirathatom a hűséges Brennenbergit, aki ártatlanul szenvedett halált értem, szavamra soha nem lett része a testem, és soha nem jött olyan közel hozzám, hogy a két karom átölelhette volna." Még tizenegy napig élt, a tizenkettediken meghalt. Ura kínjában, amiért ilyen becstelenül elárulta hitvesét, késsel agyonszúrta magát.
A monda valóságalapja
6. A monda magva igaz, Reinmar von Brennenberg lovag költő Bécsben hölgye az osztrák herceg feleségének szépségét megénekli. A szereplők történelmi személyek, nézzük meg kik is ők valójában.
Reinmar
7. Reinmar von Brennenberg (1210-1271) a Regensburghoz közel fekvő Brennenbergből való lovagköltő. Apját ugyanígy hívták, és a fia is ezt a nevet kapta, sőt van egy negyedik azonos nevű családtag, így azután nem egyértelmű melyikőjük a költő. Általában II. vagy III. Reinmar von Brennenberg van megjelölve, ám élettörténetüket a szerzők szemmel láthatóan keverik. Az életadatokat egybevetve azt valószínűsítem, hogy a trubadúr II. Reimar von Brennenberg, aki hűbérese volt Siegfried regensburgi püspöknek, és aki Bécsben Walther von der Vogelweide-val egyidőben (akit egyik versében meg is nevez, mint mesterét) szolgálta a bécsi uralkodót. Ebből következőleg nem őt ölték meg, hanem azonos nevű fiát (+1276). 1229-ben hűbérura Siegfried von Regensburg kíséretében II. Frigyesnél járt Rómában, ahol a keresztes hadjáratra készülő császárt tájékoztatták a bajorországi állapotokról. Tíz fennmaradt költeményéről tudunk.
Ágnes
8. Reinmar hölgye a hercegnő Andechs-Meran Ágnes (1215-1263), Barbarossa Frigyes német-római császár unokája, Meráni Ottó lánya, Gertrúd magyar királyné unokahúga volt. A mondában szereplő férjtől, akiről mindjárt szót ejtünk, gyermeke nem született, annak halála után 1250-ben újra férjhez ment, III. Ulrich von Spanheim (1220-1269) Karintia hercegéhez. Tőle két gyermeket szült, de mindketten fiatalon elhunytak.
Blanka
9. A monda magyar fordítója a francia királynét Aquitániai Eleonórával azonosítja. Rá is illene a leírás, hiszen legendásan szép és művelt nő volt, ráadásul a trubadúrok eszméinek egyik megalapozója, ám nem kortársa a többi szereplőnek. Ettől még szólhatna róla a történet, ám ezt semmi nem indokolja. Két királyné jöhet szóba kortársként, Provence-i Margit (1221-1295) és Kasztíliai Blanka (1188-1252). Egyértelműnek tűnik az utóbbi, akinek szépségéről Európa szerte beszéltek. Aquitániai Eleonóra unokájáról, IX. Szent Lajos anyjáról, Károly Róbert magyar király ükanyjáról van szó, aki nagyanyjához hasonlóan híres, művelt és nagy akaratú szépség volt. Férje VIII. Lajos halála után régensként kormányozta Franciaországot, sőt fia nagykorúsága után is beleszólt az államügyekbe. IV. Theobald Champagne-i gróf (I. Trubadúr Theobald néven navarrai király) kastélyainak falaira felfestette nevét, és dalokat írt hozzá. Az, hogy a történet idején Blanka negyvenes éveiben járt, nem játszik szerepet, hiszen a szépség sok összetevő eredménye, és nem a fiatalság függvénye.
Frigyes
10. A mondában szereplő férj II. Frigyes osztrák herceg (1211-1246) aki a civakodó melléknevet kapta, mert bárkivel képes volt összeveszni, és ezt állandóan meg is tette. Anyja Theodóra bizánci hercegnő volt, nagyapja III. Alexiosz bizánci császár. Az eredeti tervek szerint Laszkarisz Mária magyar királyné testvérét vette volna el feleségül, ám ez a terv meghiúsult. Ő volt az, aki a tatárjárást kihasználva Magyarországra támadt, sőt előzőleg a tatárokat is megrohanta, és előőrseit megfutamította. Frigyes mindenkivel hadakozott, még II. Frigyes német-római császárral (1194-1250) is, végül a Lajtánál esett el egy magyarok elleni csatában. Halálával férfiágon kihalt a Babenberg család.
Kultúrtörténeti háttér
11. Reinmar von Brennenberg mondája a középkorba visz minket, a lovagi költészet, a trubadúrok korába. A lovag nemcsak harcos volt, hanem avatása előtt intenzív szellemi képzésben is részesült. A lovagi életbe való beavatás során a női nem állt a középpontban. Nem arról van szó, amint Teodolinda Barolini tévesen állítja (Petrarca - Kalauz az életműhöz, 59. oldal, Kortárs, 2018.), hogy a lovagi költészet nárcizmus és önprojekció, ahol a nő csupán a férfi ellenpontja lenne, és nem saját életét élő, morális döntéshelyzetekbe kerülő lény. Ellenkezőleg, a nő társadalmi szerepe ebben a rövid és intenzív korban felértékelődött. A nők meghatározó szerepet játszottak kulturális és politikai téren is, sőt még keresztes hadakat is irányítottak a Szentföldön, mint Aquitániai Eleonóra vagy Provence-i Margit, de az udvarlás és házasodás terén, illetve a trubadúrok nőkultuszában is megmutatkozott.
A középkor nőkultusza
Trubadúrok - filozófia és költészet
12. Kulturálisan igen termékeny idő volt ez a Keleti-Alpok vidékén. A germán mondavilág Izland mellett itt maradt fenn a legbőségesebben (például: Nibelung-ének). Civakodó Frigyes bécsi udvarába a legkiválóbb lovagköltők gyűltek össze. Reinmar von Brennenberg és Walter von der Vogelweide mellett Reinmar von Hagenau a mély szerelem költője, aki úgy istenítette a nőt, hogy közben nem érdekelte, meghallgatásra talál-e. Továbbá Thomasin von Zirkläre, Neidhart von Reuental, vagy a legendás Ulrich von Liechtenstein, aki az extrém szerelmet szélsőséges módon megélő és kifejező költő volt (Udvarlás, Női könyv). De itt élt és alkotott Tanhauser von Lungau, Ulrich von Sachsendorf, Rubin von Metz, Wernher der Gärtner, Stricker, és Rudolf von Ems, aki verses világkrónikát is írt, feldolgozta a Sándor-regényt, valamint egy zsidó mondát (Barlaam és Josaphat), illetve keresztény köntösbe írta át a Buddha-legendát. Bajorok és frankok ők, de a többség tiroli. Kedvenc témájuk a szerelem mellett a paraszti élet ábrázolása.
A mondáról
13. A két monda Jacob és Wilhelm Grimm Német mondák kötetében jelent meg a második, történelmi témájú részben. Az első egy kéziratos mesterdal a XV. századból, a másik röpirat. A történet megfogalmazása a 13. században történt ballada formájában (Bremberger-dal). Német földön a ballada hosszú ideig volt népszerű, és különféle változatban Európa szerte elterjedt. Az első rész a szerelem mibenlétét feszegető írás, próbatétellel, amit a hős sikeresen kiáll. Visszatérve hölgyéhez tanúságot tesz a szerelem misztikus, megmagyarázhatatlan természetéről. A szerelem nem racionális jelenség, a szerelem alkotás.
Traktátus a szerelemről
14. A második részből megtudjuk, hogy a szerelem nyelve mágikus jelentésű szellemi folyamat, ahol a testi érintkezés nem feltétlen cél, még csak nem is eszköz.
Mágia
15. A monda főmotívuma a szívkivevés és elfogyasztása, ami egy ősi üzenet elrejtésének lehetőségét veti fel a figyelmes olvasó előtt. Ugyanakkor ez a történet legismertebb feldolgozását juttatja az eszünkbe, vizsgáljuk tehát meg Boccaccio művét.
Dekameron
16. A Dekameron meséi sorában a negyedik nap kilencedik története dolgozza fel mondánk főmotívumát. Eszerint élt Provance-ben két lovag: Guiglielmo Rossiglione és Guiglielmo Guardastagno. Igazi jóbarátok voltak, még a lovagi tornákon is azonos színekbe öltöztek - (ez olyan, mintha két ország annyira jóban lenne, hogy közös zászlót használna). Igen ám, de Guardastagno halálosan beleszeretett Rossiglione feleségébe, aki ezt észre is vette és viszont beleszeretett, sőt egyetlen vágya az lett, hogy a férfi őt megkívánja. Vágya beteljesült, nem is egyszer, hanem rendszeresen. Azonban nem voltak elég óvatosak, és a férj mindenre rájött, így barátja iránti nagy szeretete halálos gyűlöletbe csapott át, amit kitűnően tudott leplezni. Egy alkalommal meghívta barátját várába a következő lovagi torna részleteinek megbeszélésére, valójában azért, hogy megölje. A gyanútlanul és fegyvertelenül közeledő lovagot embereivel megrohanta és megölte, majd kivágta szívét és szakácsával elkészítette, és feleségének felszolgáltatta.
- Asszony ízlett néked ez a fogás?
- Hites uram, pompásan ízlett.
- Meghiszem azt, s nem csodálkozom rajta, hogy holtában ízlik néked az, ki életében mindennél jobban ízlett.
- Micsoda? Mit adtál ennem?
- Az, kit megettél, valóban Guiglielmo Guarddastagno úr szíve volt, kit te, hűtlen asszony, oly igen szerettél.
- Te becstelen és hitvány lovag módjára cselekedtél; mivelhogy ha én szerelmes páromul választottam őt, ki semmire engem nem kényszerített, s téged ekképpen megbántottalak, én érdemeltem meg a büntetést, nem pedig ő.
Szavait befejezve felállt, a háta mögött lévő ablakhoz lépett, és gondolkodás nélkül kiugrott rajta. Lezuhanva azonnal szörnyethalt. Férje az igazságszolgáltatástól félve elmenekült. A két holttestet a hölgy kastélyának templomában közös sírba temették.
A szívkivevés motívuma
17. A szerelmes szívének megevése motívum az európai kultúrtörténetben elsőként egy 11. századi Dél-Francia írásban (Lai quiron) jelenik meg. A szöveg elveszett, de Thomas de Bretagne (Thomas d'Angleterre) idézi. Thomas történetében a főhős Guilhelm de Cabestaing egy 1180-1215 között alkotó Provence-i trubadúr. Mármost tudva azt, hogy Reinmar von Brennenberg műveiben többször említi, hogy a szíve valójában nem az övé, hanem úrnőjévé, ezért valószínűsíthetjük, hogy ez inspirálta a bemutatott mondában az ő szerepeltetését. Ismerünk azonban egy korábbi, méghozzá 10. századi indiai történetet ugyanezzel a motívummal, vagyis ez kerülhetett és terjedhetett el a középkori Európában. A kitépett és feltálalt szív ebben a korszakban minden esetben szerelmi történetbe van ágyazva. Ilyen René király (1409-1480) (René d'Ajou) szerelmi története is, amelyben a Szerelem istene tartja a király szívét a kezében, mi több a szív többször önállóan szerepel. Ez már egy sajátos európai megoldás.
18. Előzményei az emberáldozatok idejébe vezet bennünket, míg a megevése a rituális kannibalizmus idejébe nyúlik vissza. Mindkettő tehát szakrális vallási, archetipikus jelenség. Az inkák kultuszában is ez mutatkozik meg. Az újkori boszorkányperekben már kifejezetten ártó praktika a szívkivevés és megevés motívum. Ez a pogány germán időkbe vezet minket vissza, amelyben a kőkori Magna Mater kultusz Rettenetes Anya képe mutatkozik meg. (A modern kori irodalomban a gyönyörű, de könyörtelen nő alakjában látható a motívum.) Az Edictum Rothari (643) szerint a germánok hittek abban, hogy a nő (minden nő) képes a férfibe behatolni, és belülről megenni. A Lex Salica (8. század közepe) már a boszorkányokra szűkíti ezt a képességet. Ugyanerről beszél a Capitulatio de partibus Saxonise (775-790 körül). Az Induculus superstitionum (8. század) megkülönbözteti az emberevő nőket a holdevő nőktől, akik kiveszik a szívet és szalmával vagy egy fadarabbal helyettesítik azt, így az illető tovább élhet, de csak addig, amíg a boszorkány akarja. Ezek az ősi hiedelmek keveredtek azután az újkori boszorkányhittel, ami egy hazai boszorkányperben (1742-1743) is megjelenik. Eszerint két dunántúli boszorkány, anya és lánya szíveket próbált kivenni. Mindkettőjüket halálra ítélték olyan tanúvallomások alapján, ami egyértelműen tömegpszichózisra utal.
19. A téma vallásos keresztény feldolgozásának első megfogalmazása az említett René király műveihez készült illusztrációk. Ezek egyikében az Anima (lélek) aki meztelen szárnyas nő alakjában van ábrázolva egy szívet tart bal melle előtt. A szívet később átadja az apácaruhás nőként ábrázolt Bűntudat és Istenfélelem alakjainak. Végül a négy erény keresztre szegezi a szívet, amit így már megtisztítva kap vissza az Anima. Ettől kezdve a szívet tartó szárnyas nőalak alapmotívuma az európai művészettörténetnek. A barokk korban azután máig tartó útjára indul a katolikus Jézus szíve tisztelet, amit a jezsuiták (Jézus Társasága) alkotott, és propagált. Az ősi folyamatosság legnyilvánvalóbban az eucharistiában ismerhető fel, ahol Jézust eszik meg a hívek; szívét és vérét.
Konklúzió
20. Befejezésül elmondhatjuk, hogy Reinmar von Brennenberg mondájában egy ősi kulturális örökség feldolgozása jelenik meg, mely végigvonul az őskortól napjainkig, hiszen a szívnek ma is jelentős ikonográfiai jelentése van. A különféle kultúrák összevetése alapján megállapíthatjuk, hogy itt az emberiségnek egy közös archetipikus élményéről van szó, ami nem mellesleg a modern kori horror történetek forrására is utal.
21. Reinmar von Brennenberg mondájának első része egy új gondolat hordozója, a szerelem mibenlétének tanítása, a lehet van nálad szebb, de nekem mindig te leszel a legszebb gondolatának a megfogalmazása. Nem véletlen a kettős-monda megoldás alkalmazása hiszen a második rész viszi tovább az ősi motívumot kiegészítve a mély-szerelem testiségtől mentes spirituális jelentésével, amelyben jól látható Reinmar tiszta szenvedélyének hatása a hercegnő tudattalanjára. A történetnek tehát pszichológiai értelmezése is van. Végezetül megállapíthatjuk, hogy az evés szakralitásában, a vallások étkezési tilalmaiban a mi és az ők elkülönítése nyilvánul meg. Reinmar von Brennenberg mondája ezzel szemben az eggyé válásról (communio), a halálos szerelem archetipikus élményéről szól.
Irodalom
Jacob és Wilhelm Grimm: Német mondák. 499. és 500. monda - A Brennenbergi. Kalligram, 2009.
Boccaccio: Dekameron. Európa Könyvkiadó, 1963.
Erich Zöllner: Ausztria története. Osiris, 2000.
Voigt Vilmos: Boszorkányok a Dunántúlon - ELTE BTK Folklore Tanszék. Hungarológiai Intézet, Novi Sad - Újvidék, 1989.
Voigt Vilomos: "Der Mesch ist, was er ißt". Convivium - ELTE BTK Vallástudományi Központ, 2013.
2019. április 5.